Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-25 / 151. szám
f--------------------------------------------------------------------> Múlt és jelen a polcokon Kincses kötetek kutatóknak Meghökkentően nagy sikere volt tavaly annak a kiállításnak, melyet ‘Nyír- . egyházán, a megyei könyvtárban rendeztek: a megye- székhely régi arcát mutatták be a képes levelezőlapok. Sokan böngészték nagy érdeklődéssel a megfakult képeket — öregek is, fiatalok is. A szülőváros múltja iránti érdeklődést jelezte a siker, egyik jellemző mozzanataként annak a manapság egyre jobban megújuló érdeklődésnek, mely a hely- történet, a helyismeret, honismeret iránt megnyilvánul. Nem kis feladat hárul hát a megyei könyvtárban a helyismereti részlegre, melynek vezetőjével, dr. Gubicz Pálnéval beszélgettünk. — Ügy látom, nagy munkában van — mutattam az előtte fekvő dobozokra, cédulák hadára. — A helyismereti könyvek lelőhelyjegyzéke készül, ezen dolgozunk most a legnagyobb tempób.an. Fontosnak tartjuk elkészültét, hiszen igen nagy segítséget jelent majd a kutatóknak és a könyvtárosoknak egyaránt. Feltérképezzük, hogy a különféle kiadványok a megye mely könyvtárában találhatók meg. — Gondolom, itt van Öltöknél a leggazdagabb gyűjtemény — mit foglal ez magában? — Felsorolni is hosszú lenne, mi mindent gyűjtünk, elégedjék meg néhány dologgal, a legfontosabbakkal. Gyűjtjük a megyére vonatkozó könyveket, kiadványokat, a különféle disszertációk, dolgozatok, pályázatok közül a megyével foglalkozókat. Vannak címtáraink, évkönyveink, térképeink, rendeletgyűjteményünk, múzeumi kiállításvezetőink egyaránt. Az úgynevezett aprónyomtatványok közül találhatók itt katalógusok, műsorfüzetek, prospektusok, vállalati kollektív szerződések, munkatervek. Kapunk plakátokat, röplapokat, fényképeket, levelezőlapokat, meghívókat, gyászjelentéseket., újságokat és így tovább. — Kollektív szerződés és gyászjelentés? — Nincs ebben semmi meglepő: a nyomda az úgynevezett köteles példányokat küldi el nekünk éppúgy, mint Budapestre az Országos Széchenyi Könyvtárnak. De gyűjtjük az iskolai értesítőket, vagy a megyével foglalkozó újságcikkeket is. Egyszóval: valóságos kincsesbánya a részleg annak, aki búvárkodni akar a múltban. Jó példa erre az, hogy a régi lap, a Nyírvidék évfolyamait mikrofilmre vették, úgy olvasgathatják az érdeklődők — s épp most rendeltek új filmmásolatot, mert igencsak megkopott a most használatos a sok olvasó keze nyomán. De van mikrofilmen más lap is, azokat is sokan forgatják. Az érdekességeket kereső újságíró persze arra is kíváncsi, mik a legnagyobb értékek, kuriózumok a gyűjteményben? Előkerül a polcokról jó pár régi kötet: — Ez itt egy megyei monográfia, 1884-ben jelent meg „Szabolcs vármegye alakulásáról”. Szerzője: Kandra Kabos. Ez a másik L_. _____ kötet jóval idősebb, 1810-es kiadású ... Olvasom a címet: „Szath- már vármegye fekvése, tör- ténnetei és polgári esmére- te — írta Szirmai Szrimay Antal, nyomatott Budán A’ Magyar Királyi Universitás betűivel — 1810.” Utána elém kerül Bessenyei György egyik művének első kiadása: Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék 1790-ből. Az ilyen ódon könyvek mindig izgalmat ébresztenek bennem, most is így lapozgatom a kincset érő köteteket, messzire röppen a gondolatom a régi írást böngészve ... — összesen négy és fél ezer könyvünk van a gyűjteményben — riadok újra a könyvtáros hangjára. — 25 ezer lehet az úgynevezett aprónyomtatvány, s épp a minap számoltam meg a levelezőlapjainkat: pontosan 1370 van. — Hányán tudnak e szép gyűjteményről, s hányán használják? — A múlt esztendőben csaknem ezerötszázan fordultak hozzánk. A legtöbb érdeklődő közép- vagy főiskolás volt, tanulmányaikhoz kerestek segítséget. Tavaly egyébként közel ötezer dokumentumunk fordult meg az ide látogatók kezében. — önként adódik a kérdés: megyénk jeles szülötteinek emlékét miképp ápolják? — Igen büszkék lehetünk arra, hogy csaknem teljes a Krúdy-,' yűjteményünk. Az író első dadású könyvei megvannak, s nagy előrelépést jelentett, hogy sikerült megvásárolnunk Krúdy Zsuzsától a hagyatékot. Reméljük, eljön az idő, amikor a Krúdv-kutatók nem Budapestre, hanem hozzánk, Nyíregyházára jönnek dolgozni ... Szépen gyarapodik egyébként a Mó- ricz-gyűjteményünk is. A helyismereti részleg mindent megvesz, megszerez, ami megyénk múltjával, jelenével kapcsolatos. Sok könyv került már hozzájuk a helyi antikváriumból, rendszeresen vásárolnak aukciókon Budapesten, jó a kapcsolat a fővárosi antikváriumokkal is. Magánszemélyektől is igen sok értékes dokumentum került a könyvtár birtokába, s megesik, hogy csere formájában jutnak ehhez-ahhoz. Igen sok lelkes támogatója is Van a gyűjteménynek, olyanok, akik saját műveikkel, otthoni könyvtáruk becses darabjaival gyarapítják. Hosszú-hosszú lenne, ha minden érdekességet papírra szeretnénk vetni a megyei könyvtárnak erről a részlegéről. Nem szólhatunk például részletesen a kiállításokról, melyeket könyvritkaságokból rendeztek, a készülő Kölcsey-em- lékkiállításról, mely augusztus végén lesz, azt is csak megemlítjük, hogy meglelhető itt a megyei családtörténetek sorozata, hogy milyen nagy segítség a kutatónak, ha összeállítják kérésére egy-egy téma irodalmát, és így tovább. De talán sikerült felvillantani egy keveset á helyismereti gyűjtemény mindennapjaiból, s érdeklődést kelteni azokban is, akik eddig kevéssé ismerték az itteni lehetőségeket. Tarnavölgyi György Rudi Béla állami díjas vezérigazgatónál, aki szerint konkrét és jó célokra mindig van pénz Gyáralapító, menedzser, pénzügyi főnök, igazgató ... — ízlelgetem a szavakat, miközben Rudi Bélához megyék. Vajon • melyik illene legjobban mai egyéniségéhez, ha egy szóban kellene jellemezni a Nyírség Konzervipari Vállailiat 58 éves állami díjas vezérigazgatóját. Több, mint húsz éve ismerjük egymást, tudom róla, hogy két lánya, három uno- 'kája van, akiket rajongásig szeret; felesége nemrég épült fel hosszas betegségéből, és ismét dolgozni tud.. Kedvvel gondozza kiskertjét, amely házával egy telken van; a Sóstói úti villasoron akkor építkezett, amikor még csak,- kevesen vállalkoztak, pedig a telek- és építőanyagok ára sem emelkedett a csillagos égig. Középiskolás diákként, 1946ban. Emlékezés közben, ma. Egy balatoni kiránduláson, feleségével. 1988. Grósz Károly miniszterelnök átadja az Állami Díjat. Tudom róla, hogy él-hal a gyárért, lelkesedéssel dolgozik. Végül is összességében a „menedzser” szó mellett döntök, s a beszélgetés fonalát is erre gombolyítjuk. Nem nehéz... — Diákkoromban a „szabadúszásért”, az üzletért lelkesedtem; persze azt követően, hogy pilóta, de legalább egyenruhás tiszt akartam lenni — emlékezik a négy-öt évtizeddel ezelőtti elképzelésekre. — Az üzlet szele meg is érintett, mert a taníttatásomra otthonról nagyon kevés pénzt lehetett elszakítani. öten voltunk testvérek, édesapám ötholdas parasztemberként Rakamazon annak is örült, ha a héttagú családot elfogadhatóan el tudta tartani. Így aztán már diákként ügynök voltam Nyíregyházán. A Forrás Nyomdai Könyvkiadó Vállalat, Iványi Aurél szegedi paprikakereskedő és Dieman Béla szegedi facsemete-kereskedő érdekeit képviseltem a környéken ... De már addig is kalandos út vezetett, mire nyíregyházi diák lehetett Rudi Béla. A rakamazi tanítónak, Szabolcs Istvánnak egyszerűen rá kellett bírnia a családfőt: taníttassák a legidősebb fiút. Mire sikerült az agitáció, majdnem késő lett. Ne feledjük: 1944 őszét írtuk akkor, Rakamaz és Nyíregyháza között nem volt közlekedés. A diákság terve egy időre kútba esett. Rudi Béla később az első szekérrel mégis bedöcögött Nyíregyházára, a kereskedelmi középiskolába. Éppen elég későn — már osztották a félévi bizonyítványokat. Külön fejezetet is megérne, hogyan esett meg a szíve Merényi Oszkár igazgatónak a többször elutasított, de mégis újra megjelenő falusi kisfiún, aki csak azt kérte, hogy tanulhasson, bizonyítvány nem kell... Végül is betettek egy kisasztalt az egyik sarokba, az lett Rudi Béláé. De aztán — akárcsak a mesében — minden jóra fordult, érettségiig ment minden, mint a karikacsapás. Tűnődöm a dolgokon, mert pár perc szünetet, tartunk a beszélgetésben. Indul ugyanis a gyári élet: az egyik munkatárs referál, hogy fél óra múlva itt lesznek a Világbank küldöttei, vázolja a vezérigazgatónak a tervezett tárgyalási álláspontot. Telefonon a soron következő külföldi utat szervező szakember jelentkezik Budapestről: a vezérigazgató vasárnap Londonba megy, ahol annak az angol—magyar közös vállalatnak a közgyűlését tartják, amely a nyíregyházi termékeket is értékesíti a szigetországban. Újra beszélgetünk, s közben nagyot ugrunk az időben. A közgazdaságtudományi egyetemmel már nem volt olyan szerencséje, mint a középiskolával, dolgozni, pénzt keresni kellett. Jegyzőgyakornok lett Pap községben, majd vármegyei számtiszt Nyíregyházán, az alispáni hivatalban. A katonai behívó a 21. születésnapjára szólt — természetesen a Dunántúlra. Leszerelés után már a megyei tanács kommunális osztályán várta munkaköre. És éppen ennek az osztálynak megszűnése hozta Rudi 43éla életében a döntő változást: mivel a tanácson hozzá tartoztak a tanácsi vállalatok, természetes volt, hogy vállalathoz ment dolgozni. Az Építőanyag-ipari Vállalat főkönyvelője volt, amikor megpályázta a leendő Nyíregyházi Konzervgyár főkönyvelői állását. Elfogadták: 1962. május elsejével látptt munkához, a második kinevezett alkalmazottja volt a jövő új gyárának. De ez már napjaink krónikájának bevezetője. — A konzervipar ismeretlen volt számomra, sőt — már elnézést —, de a gyári kon- zervet sem nagyon ismertem. Közben felépült a gyár — 1964 augusztusában tartották az avatást. Volt időszak, amikor négyezren dolgoztak itt. Mert két fő cél volt ezzel az új üzemmel: munkaalkalmat teremteni és szovjet exportra termelni. A zakuszka és a szárított hagyma illata jelezte akkoriban a környéknek, hogy új gyár indult... Rudi Béla 1975-ben harmadik igazgatója lett a gyárnak. Az alapító Beretvás Dezsőt Folkmayer Tibor követte, akit viszont a nyíregyházi városi pártbizottság titkárának választottak. 1975 februárjában már nem egy korszerű üzem élére szólt a kinevezés — sok berendezés már nullára íródott. És merőben más volt már a köz- gazdasági feltétel is: nem a sok foglalkoztatott dolgozó volt a lényeg, s az exportban is egyre-másra kezdett jobban csengeni az értékelés, ha dollárban fizettek. — Nem egyszerű a régi helyen újrakezdeni — emlékezik Rudi Béla. — Fontos volt viszont az a felismerés, hogy egyre inkább csak magunkra számíthatunk, a központi források elapadnak. Megszűnt a tröszt is — éppen mire a nyíregyházi gyár rekonstrukciójára került volna sor. Mert addig minden fejlesztésre szánt pénz ment a „közös kalapba”. Apró lépések, kitartó türelem, pénzügyi lehetőségek kihasználása a végső határig — ez volt akkor az induló stratégia, és egy nagy ívű terv, ami módosításokkal ugyan, de most is érvényes, 1990 végén jár le. — Mondhatnánk azt is, hogy a legínségesebb esztendőkben állt a nagyvállalat vezető posztján? — 'Általában valóban nem volt pénze a népgazdaságnak, de konkrét és jó célokra mindig volt, s nekünk' ilyen céljaink voltak. Mi éppen az „ínséges” esztendőkben vezettük be a csúcstechnológiát (aszeptikus üzemünk a legkényesebb amerikai igényeket is kielégíti), megszerveztük a számítástechnikára alapozott vállalatirányítást, amelynek részei országosan is modellértékűek. — Mégis kell, legyen titka annak... — A kezdeményezés. Mi maximálisan használtuk ki a törvény adta lehetőségeket, a határmezsgyéig mentünk el... Integrátori szerepet vállaltunk, új, termékérdekeltségű társulásokat szerveztünk; a vajai almafeldolgozó társulás az ország egyik első ilyen szervezete volt, ma már több, mint ötven tsz-szel van hasonló. Megcéloztunk minden központilag meghirdetett pályázatot, pályadíjat, állami támogatást — ami érdekeltségünkbe vágott —, így lett aszeptikus gyártóüzemünk, fémdobozgyártó és lapkagyártó részlegünk. Olyan termékek kerülnek ki ezekből, amiért nekünk korábban sorba kellett állni, most pedig tőlünk veszik. Rudi Béla látható élvezettel beszél a munkáról, mert az eddigi végeredmény: siker. De ennek megalapozásához át kellett alakítani egy régi gondolkodásmódot, megfordítani a súlypontokat. Magam is meglepődtem, amikor hangsúlyozta a sorrendet: — Az én szempontomból a két legfontosabb dolog a' S vállalat káderpolitikája és a vállalat fejlesztéspolitikája, j Mert a technológia megújítását, a termékszerkezet-váltást elhatározni nem elég, ahhoz szellemi tőke kell. És ezen nem diplomások gyülekezetét értem csupán, hanem alkotni vágyó emberek együt- j tesét. A mérnökök, közgazdá- j szók mellett a technikusok, i aranykezű szakmunkások, újítók csapatát, ami nálunk összejött. Éppen ezért van nagyon nagy értéke számom- , ra annak, hogy az Állami díjat megosztva, olyan emberekkel együtt kaptam az idén, akikkel tíz évvel ezelőtt megpróbáltunk olyan utat választani, ami akkor országosan nagyon ritka, majdnem egyedülálló volt. (Az Állami díjat az új vállalatvezetési> rendszer kidolgozásáért adó-, mányozták. A szerk.) És külön öröm, hogy ez már egy bizonyítás után volt: tavaly ugyanis a MÉM Termelési Nagydíját kapta vállalatunk, tehát az egész kollektíva. Mert a sorrend így helyes: előbb a nagyabb kollektíva és aztán a személyek ... így, kereken minden egyszerűnek tűnik, búcsúzás előtt már csak azt kérdezem: mikor pihen? — Nem vagyok a túlórázások híve. Negyed nyolc tájban kezdek, s hat körül mindig igyekszem hazamenni. Az utazás a nagy teher ... Egyórás pesti megbeszélés miatt nekem legalább hatot kell utazni. — Ha jó az út. Különben a pihenés sokféleképpen értelmezhető. Szerintem pihenni főleg annak kell, aki elfárad. Én szeretem azt, ami csinálok, nem fáraszt a mun kám... Marik Sándot HM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. június 25.
