Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-25 / 151. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. június 25. Galambvári Tibortól, a Szabolcs Vendéglátó Vállalat igazgatójától Milyennek ítéli belülről szemlélve Nyíregyháza vendéglátását? — Azt hiszem, megfelel az országos átlagnak. ^ Nem túl rózsás ez a kép? A vendégnek nem ez a véleménye ... — Nyíregyháza vendéglátását nem lehet elválasztani vagy külön vizsgálni az országos vendéglátástól. Másképp kell nézni az olyan vendéglátást, amelyet az idegenforgalom formált, és egy másik vendéglátás az. amelyik a hazai lakosság fogadására rendezkedik be. Azért mondtam ezt elöljáróban, mert szerintem nem lehet Szentendre vagy a Duna-kanyar vendéglátását Nyíregyházával összehasonlítani. Az országos megítélés tulajdonképpen meghatározza a vendéglátás jelenét és talán a jövőjét is. Erre az esztendőre a tavalyi forgalomnak 92—93 százalékát tervezték, s ez azt jelenti, hogy a vendéglátás az egész országban nehéz helyzetben van. Okai között első, hogy csökken az életszínvonal, a vásárlóerő, az emberek zsebe olyan mértékben terhelt, hogy kultúrára is kevesebb jut, és természetesen kevesebben étkeznek a vendéglátóhelyeken is. A legérzékenyebben mindig a vendéglátás jelzi, ha csökken a lakosság jövedelme. Pláne igaz ez olyan időben, amikor többe ke rül az élet az adó és az emelkedő árak mi att. Lehet, hogy a mostanihoz mérhető élet- szinvonal-csökkenés nem volt az utóbbi években, de nehezebb évek voltak már. és akkor megtalálta a kiutat a vendéglátó. Most merre keresik? — A mai vendéglátásnak az a legnagyobb hibája, hogy tnitit szakma nem találja a helyét. Gondolok itt elsősorban az árakra. Ha az idegenforgalom szempontjából vizsgáljuk, akkor nagyon alacsony, hiszen a nyugati turistának ottani keresetéhez és pénztárcájához képest olcsók vagyunk, a szocialista országokból érkező turista pedig nem tudja megfizetni a mi szolgáltatásainkat Csehszlovákiában 60 forintból meg lehet ebédelni, a Szovjetunióban sem kerül egykét rubelnél többe egy ebéd, nálunk pedig körülbelül 200 forintért ebédelhet meg valaki elfogadható színvonalú étteremben. Ha ők idejönnek, valutáris gondot okoz nekik. A magyar árak a nyugati turistáknak jók, ez pedig csak Budapestnek és néhány felkapott üdülőhelynek kedvez. Mi távol vagyunk au ország szívétől, s nem tudjuk felvenni a versenyt a fővárossal, de Győrrel, Baranyával, Zalával és Csongráddal sem. Akkor lennénk versenyben velük, ha a szocialista országokkal olyan árakban tudnánk megegyezni, amely nekik is megfelelne és eljönne erre a nyugati turista is. Kevés a pénz és ez meghatározza a vendéglátás helyzetét. ^ Meglátszik ez a forgalom alakulásán is? — Tavaly december 31-ig mi 105,3 százalékkal a nyolcadik helyen voltunk, most, április végéig országos statisztika szerint 130 százalékkal az első helyen állunk. ^ Ez alaposan ellentmond annak, amit az előbb mondott. — Nem ellentmondás ez, csak annak tűnik. A mi forgalmunknak több mint 70 százaléka nem a szeszárusításból származik. Bevételünk 64 százaléka az ételforgalom eredménye, sok az üdítőitalból, cukrásztermékekből származó bevétel. Az árbevétel növekedésének az oka az áremelésből származik, tehát nem a forgalom volumene nőtt ilyen mértékben, hanem az eladott ételek, italok ára. Mivel eddig az ételforgalmat az áremelés sem csökkentette olyan jelentős mértékben, mint az italforgalmat, így lett 130 százalék a forgalomemelkedés. Ha ebből levenném az áremelés hatását, akkor 108 százalék maradna. 22 százalékkal drágult az élet. Hogy visszatérjek még a beszélgetésünk elejére, azt mondom: tehát a vendéglátás megfelel az igényeknek. Lehetne jobb is, képesek lennénk nagyobb forgalomra is, csak a vendég hiányzik. ^ Valamelyik nap az egyik étteremben egy kollégámmal kértem két korsó sört. Azt mondták, csapolás van. Hoztak üveges sört, meleg volt. Kérdeztem, van-e másfajta hideg, nem volt. A csapolás után a csapolt sör is meleg volt. Amikor ezt szóvá tettem, azt mondták: ha hideg sört akarok inni, telefonáljak oda tíz perccel hamarabb és lehűtik... ön szerint lesz nekem kedvem még- egyszer ide bemenni? — Erre nem tudok mit mondani. Annyit igen, hogy ma sehol nem mondhatják már. hogy nincs elég hűtőszekrény. Gondolom, otthon ezeknek a felszolgálóknak is természetes, hogy beteszik a hűtőszekrénybe a sört, és nincs rá magyarázat, hogy itt miért nem cselekszenek hasonlóképpen. Hacsak az nem, hogy képtelenek vagyunk megfizetni dolgozóinkat, s amíg ilyen alacsonyak a fizetések, addig nem tudjuk elküldeni azo— Merre keresi a kiutat a vendéglátás? — Miért mondtak le a bajor királyi sörözőről? — Minek kell ekkora apparátus a központban ? — Kiknek segít a ,,Caroline“ ? t---------------------------------N I Galambvári Tibor 47 éves, közgazdász. 1964 óta dolgozik a megyében, mi- | után a Marx Károly Közgazdasági i Egyetem Belkereskedelmi Szakát SZÖ- VOSZ-ösztöndíjasként elvégezte. Munkatevékenysége szorosan összefügg a megye, valamint Nyíregyháza életével. Közéleti tevékenysége közismert. 20 éven keresztül a ZÖLDÉRT Vállalatnál és jogelődjénél dolgozott mint kereskedelmi igazgató, negyedik éve a megyei vendéglátó vállalat igazgatója. Gazdasági vezetői tevékenységét sikeresnek ítélik meg, s ő magát vállalkozói, menedzser típusú vezetőnek tartja. V _______________________/ kát, akik nem felelnek meg a kulturált vendéglátás követelményeinek, mert nem kapunk helyettük mást. ^ Már megbocsásson, de a sör hűtése nem bérkérdés, hiszen melegen is ki kell vinni. — Azt ajánlom, tegyünk egy kört, s azután hadd válaszoljak. (Megtettük.) Láthatta: a Nyíri Fészekben 7 féle hűtött sör volt, az Eperjesben 10 félét hűtöttek a vitrinben, a Szindbádban 6 féle sör várta, hogy megigyák, a Borsodiban nem volt csapolt sör. Ezek nem a legelegánsabb helyek voltak, mégis volt választék, és — mint meggyőződtünk róla — hideg sör is. Együtt győződtünk meg róla, de nekem korábbról sok rossz tapasztalatom maradt. Kétféle sörből választhattunk a Szabolcsban, a Koronában, sőt a Sörbárban sem volt csak talán háromnégy féle, és úgy gondolom, ezek a helyek így soha nem lesznek versenyképesek egy magántulajdonban lévő presszóval vagy étteremmel. Nem hiszem, hogy ilyen kínálat mellett emelni tudnák a forgalmat. Nyíregyházán. Szándékunkban áll egyébként, hogy nyugati söröket kínáljunk, mert kaptunk ajánlatot 25 literes kishordós sörök szállítására. Sajnos ez is 50 forint körül lesz korsónként, de megpróbáljuk, hátha vonzza majd a vendéget. Ide már nem kell újabb beruházás. ^ Mire költik akkor a pénzüket? — Mi 38—40 ezer gyereket étkeztetünk naponta. Ezeknek a konyháknak, ebédlőknek a szinten tartása évente 35—40 millió forintba kerül. Egy-egy /konyhán milliós nagyságrendű forgóeszköz van, a fejlesztésre fordítható pénzünket erre kell költeni. Ezért nem vállalkozhattunk például a sörözőre. De azért az utóbbi években több szórakozóhely megújítására, korszerűsítésére sok milliót költöttünk. Minek költöttek rájuk? Miért nem azok hozták rendbe, akik szerződéses formában üzemeltetik? — Ezek a felújított szórakozóhelyek attól, hogy szerződésben üzemeltetik, a vállalaté maradtak, tehát nekünk kell gondoskodnunk róluk. Az utóbbi években azonban eljutottunk odáig, hogy közösen korszerűsítünk azzal, aki szerződésben üzemelteti. Ez nemcsak pénzkérdés, hanem bizalom kérdése is, hiszen aki pénzét is adja a vállalkozáshoz, az hosszú ideig akar velünk ilyen kapcsolatban lenni. Többnyire régi dolgozóinkkal kötünk szerződést, olyanokkal, akik bizonyították már, hogy értik a szakmájukat. így nekünk kisebb a kockázat, nekik pedig nagyobb a bizalmuk. Ha a szórakozóhelyek többsége szerződéses üzemeltetésű, azokkal tulajdonképpen nincs gond, csak a pénzt kell bekasszírozni tőlük. Miért kell akkora apparátus a vendéglátónak, mint amilyen a szerződéses forma bevezetése előtt volt? — Itt valami félreértés lehet, ugyanis a szerződéses boltok üzemeltetésével kapcsolatos gondok zöme a vállalaté maradt. Az adminisztrációs munkát mi végezzük, az árubeszerzés pénzügyi lebonyolítása, az elszámoltatás rajtunk keresztül történik, az árakért, a fogyasztói érdekvédelemért mi felelünk, ennek ellenére a létszámunk évente körülbelül száz fővel csökken. Most háromszázzal vagyunk kevesebben, mint három évvel ezelőtt. ^ Miért nincs Nyíregyházán egy tájjellegű borozó, miért csak a tokajiaknak gazdaságos itt borozót üzemeltetni? — Ez is a szegénységünkkel magyarázható, nem telt -rá. A szándékunk nemcsak megvolt, meg is maradt, s most — amint a társasági törvény lehetőséget ad rá —/magánszemélyekkel közösen társulásos formában felépítjük és üzemeltetjük majd. ^ Milyen terveik vannak Sóstón? — Ami kritika a kérdésben elhangzott, mind-mind vezetői, emberi probléma. Ma olyan a sörellátás, hogy 8—10 féle sörnek kell lenni, de a 4—5 félénél kisebb választék semmiképp nem elfogadható. Ha nincs, hanyagság az oka. Igaz, hogy nálunk is készletgazdálkodás van, de a vállalatvezetés mindig csak azt teszi szóvá, ha nincs választék. Természetesen érvényes ez a borra vagy az üdítőkre, ásványvizekre is. ^ Jó, hogy említette. Ásványvizet egyáltalán nem lehet vendéglátóhelyen inni, legfeljebb szénsavval dúsított pezsdítő vizet. Ezért pedig nincs odáig minden vendég. — A borválafczték hiányára sincs magyarázat, hiszen olyan lehet, amilyet a vendég megkíván. A magánpincékben palackozott borokból is nagy a kínálat, a pincegazdaságok boraiban pedig szinte teljes a választék. Ásványvíznek is lenni kellene, s ha nincs, ez is hanyagság. A Nyírkémiai pezsdítő vizével már van egy kis gond: még ebből’ sincs sokszor elég, mert csak akkor adnak boltjainknak, ha üdítőt is vesznek tőlük. És őszintén szólva nem ezek a legkedveltebb üdítőitalok. A Miért mondott le a vendéglátó a bajor w királyi söröző megszerzéséről? — Először nekünk ajánlották fel az igaz, de a terv szerint 35 millió forintos beruházást igényelt volna. Nincs rá pénzünk. Ahhoz, hogy egy ilyen beruházás megtérüljön, legalább 50 forintért kellene adni egy korsó sört, és nem biztos, hogy arra van elég vevő — A Svájci-lak salétrommentesítése elkezdődött, ezt követi majd a Krúdy-szálló. Belefáradtunk már, hogy kétévenként kell épületeinket felújítani. Ügy hisszük, ez hosszú ideig megoldja gondjainkat. 0 Kiderült tehát, hogy nehéz helyzetben vannak és kevés a pénzük. — Milyen terveket dédelgethetnek ilyen körülmények között? — Ebbe a helyzetbe nem szabad és nem is akarunk belenyugodni. Feladatunk van, hiszen a nagy utazási irodák nem vállalják fel Szatoolcs-Szatmár idegenforgalmát. A vízügyi igazgatósággal közösen szeretnénk a szállodai kapacitás kihasználását összekapcsolni a vízi turizmussal. Bevonjuk ebbe a gátőrházakat is. Elképzeléseink között szerepel, hogy a Nyírlugosi Állami Gazdasággal, a FEFAG-gal, olyan gazdag programokat alakítunk ki, amelyben mindenki megtalálja helyét és feladatait. Remélhető, hogy jövőre több szovjet vendég érkezik a megyébe, és számítunk arra is, hogy ha a szállodát átalakítjuk, korszerűsítjük, akkor az igényesebb nyugati vendégek is eljönnek hozzánk. A programok szervezésére hoztuk létre a Caroline utazási irodát. Nem köny- nyű ma a vendéglátásban dolgozni, de bízunk benne, hogy két-három év múlva valóban elkezdődik a gazdasági fellendülés. Addigra nekünk is fel kell nőni az akkori igényekhez. Köszönöm a válaszait. Balogh József ... cseppet sem nevezhető okosnak az a gazda, aki oda költi a pénzét, ahonnan alig várhat valamit cserébe. Olyan befektetés ez, amelyből nem származik haszon. Akkor meg mire való? A kérdésre adott válasz felderítéséhez ideje lenne végre komolyan megfontolni a fehérgyarmati Aranyosi László szavait, aki az országos pártértekezletre küldött írásos hozzászólásában egyebek között a szociális segélyek elosztásának jelenlegi gyakorlatáról mondott kritikus véleményt. Mint írja, a szociális segélyeket általában azoknak adjuk, akik semmit nem tesznek azért, hogy helyzetük kedvezőbben alakuljon. Ugyanakkor több ezren élnek 2—3000 forintból olyanok, akik tisztességesen végigdolgozták életüket, s ezért most még annyit sem kapnak, mint azok a rendszeres szociális segélyt élvezők, akik életükben igen keveset, netán semmit sem tettek a társadalomért. A fentiek igazságára nem nehéz bizonyítékokat találni. A városokban, kisebb településeken azonos a gond. A havonta kiutalt szociális segélyek összege eddig sem volt kevés, s napjainkban egyre inkább növekszik. Nehezebb a megélhetés — amire eddig elég volt egy százas, arra lassan a dupláját kell köl-r tenünk. Épp ezért gondolja meg mindenki — legyen az háziasszony, egy vállalat igazgatója, netán egy tanács elnöke —, hogy mire költi a pénzét. Nem tehet másképp az állam se. Legjobb igyekezete szerint olyan kezdeményezéseket, olyan embereket, közösségeket támogat, akik munkájukkal, eredményeikkel kiérdemelték azt. Csakhogy a dolog korántsem ilyen egyszerű. Mert ugyan ki tudná teljes igazsággal eldönteni: ki az, aki méltó, s ki, aki méltatlan a támogatásra? A kérdés eldöntéséhez nem ártana időnként odaállni a kocsmák ajtajába, s megnézni, kik járnak oda rendszeresen. Reggeltől estig szól a dínom-dánom, s a törzsvendégeket. Nincs különbség. Férfi és nő, cigány és magyar egyformán részeg, s a reggeli piacon megtelt kosarak, szatyrok még délben is ott lógnak a bicikliken. . . Hogy miből isznak egyesek nyitástól zárásig? „Természetesen” főképp segélyből, merthogy a nők a sok gyermek okán, a férfiak pedig szakképzettség, s így munkahely hiánya miatt szorulnak a rendszeres, vagy esetenkénti támogatásra. S még mielőtt bárki elfogultsággal vádolna, sietve hozzáteszem: jár nekik, hiszen szükségük van rá. Csak arról nem tudom meggyőzni magam jó ideje, hogy az állam által juttatott pénzeknek a kocsmába kell vándorolnia. Ebül szerzett vagyon ebül vész el — tartja a szólásmondás, s a népi bölcsesség igazságához nemigen fér kétség. Nem olyan időket élünk, amikor ablakon dobhatjuk ki a pénzünket. Az állam a jelenlegi nehéz helyzetben is erejéhez mérten gondoskodik polgárairól. Azokról is természetesen, akik saját hibájukból, vagy éppen külső okok miatt nem tudják eltartani magukat, tehát valóban rászorulnak. Lakatos Menyhért író, a Magyarországi Cigányok Kulturális Egyesületének elnöke mondja: egy ország nem vállalkozhat arra, hogy félmillió embert eltartson. Nem is lenne helyes. A segítségnek nem ez a módja. Hogy valójában micsoda? A választ ma már egyre több helyen, egyre gyakrabban keresik az illetékesek. Van, ahol bevezették: a megbízhatatlan szülőknek nem adják kezébe a gyermekeik támogatására kiutalt pénzt, hanem a tanács ifjúsági felelősei vásárolják meg számukra a szükséges iskolaszereket, tankönyveket, ruhaféléket. A családok segítésének ma már államilag is sokféle formája létezik. Legújabb változata, a Családvédelmi Központ létrehozására Szabolcs-Szatmár az elsők között vállalkozott. Megyénk hátrányai nemcsak az itt élők, hanem az ország előtt is jól ismertek. Alacsonyak a bérek, egyre több gondot okoz a foglalkoztatás, s az átlagosnál nehezebb helyzetből a kilábalás is több energiát kíván. Mindezek ellenére az elmúlt esztendőben Szabolcs-Szatmár 130 millió 577 ezer forintot fordított szociális segélyezésre. Mindannyiunk érdeke, hogy azok kapják, akik nem a kocsmába hordják, hanem értelmes dologra, családjuk gondjainak megoldására fordítják. Kovács Éva
