Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-25 / 151. szám
4 Kelet-Magy Írország 1988. június 25. % Felülről, vagy helyben? A döntés felelőssége E gy hónapja fejeződött be az MSZMP országos értekezlete, amely magas fokú politikai kultúrával, szenvedélyesen és felelősséggel vitatta meg társadalmunk legidőszerűbb kérdéseit. Mind a politikai, mind pedig személyi döntéseiben messze figyelembe vette a párttagok, a pártszervezetek és testületek javaslatait, ami egyben azt is jelenti, hogy a pártértekezlet határozott ugyan, de a döntés tartalmát maga a párttagság alkotta meg az azt megelőző viták során. A döntéseket a párttagság és a közvélemény kedvezően fogadta. Higgadtabbá, nyugodtabbá vált a közhangulat, erősödött a párt egysége, fokozódott a párt iránti bizalom. Ugyanakkor továbbra is jelen van politikai közéletünkben a várakozás, amelynek tartalma a hogyan tovább kérdésében ölt testet. Mit fog csinálni az új vezetés, milyen konkrét intézkedések születnek a továbbra is élő problémák megoldására? — kérdezik sokan. A közélet kérdései iránt érdeklődő emberek többsége világosan látja — amit a politikai vezetés is hangoztat —, hogy a pártértekezlet csak a politikai és személyi feltételeket teremtette meg a gazdasági és politikai reformfolyamat meggyorsításához. Elindultunk egy úton, amelyen még sok megoldandó feladat áll előttünk és ez állhatatosságot, következetességet, összefogást, nem utolsósorban időt igényel valamennyiünktől. A Központi Bizottság csütörtöki ülésén elfogadta azt a programot, amely — a pártértekezlet állásfoglalását aprópénzre váltva — konkrétan megfogalmazza a párt központi szerveinek feladatait a következő másfél-két évre, lényegében a XIV. kongresszusig. Ez a program eljut minden pártszervezethez, párttaghoz. Ebből a dokumentumból feltétlenül kitűnik, hogy ez a program a központi szervek feladatsora és egyetlen szót nem tartalmaz a pártbizottságok és pártalapszervezetek teendőiről. A Központi Bizottság abból indul ki, hogy a pártbizottságok és pártalapszervezetek — a pártértekezlet állásfoglalása alapján és a KB feladattervét figyelembe véve — maguk döntsék el, hogy mit akarnak tenni saját területükön a pártértekezlet állásfoglalásának érvényesítésében, megvalósításában. Hiszen az önállóság biztosításának ez a gyakorlata szintén a pártértekezlet következménye, egészen pontosan a pártszervezetek és az -alapszervezetek jogos igényére épül. Mindemellett — úgy vélem — a területi sajátosságok által meghatározott feladatok mellett vannak olyanok, amelyek általánosként jelentkeznek a pártban. A társadalmat, de különösen a pártot ma a felfokozott politikai érdeklődés és a politizáló készség jellemzi, s ez jó alap ahhoz, hogy valóban politizáló és ne ügyintéző párt legyünk. Fontos tehát, hogy a párt vezetői és aktivistái oly módon is segítsék ezt a folyamatot, hogy vállalják a megfogalmazott kérdések megválaszolását, az elhangzó vélemények erősítését, vagy a velük szembeni vitát. Minthogy a kérdések és vélemények sokszínűek, ennél fogva nem lehetnek előre elkészített válaszaink vagy ellenérveink. A párt aktivistáira és választott testületéire tehát az a sajátos feladat hárul, hogy — politikai ismereteiket, tájékozottságukat naprakész állapotban tartva — vállalják a nézetek ütköztetését a kulturált vitát, a folyamatok és jelenségek magyarázatát. Ez persze magában rejti a tévedés lehetőségét is, amelyet ugyancsak vállalni kell. Ma is, a jövőben még inkább hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy a pártban nincs és nem lesz minden kérdésben nézetazonosság. Nagy hibát követnénk el, ha a nézet- különbségeket tagadnánk, valamiféle módon kizárnánk azokat. Az megölné a vitát, kioltaná azt a kohót, amelynek tüzében tisztul a politika, örüljünk tehát a különböző nézetek megjelenésének, mert ez egyrészt szabadabb politikai légkört jelent, másrészt hűen tükrözi az objektív valóságot, megóvja a politikát a torzulástól. Csak a napi gyakorlat vezethet el oda, hogy megtanuljuk az egyszerűnek tűnő, ám valójában bonyolult kötelességünket: vitázni és dönteni! A vita során kiderül, hogy mely véleménnyel azonosul a többség. Lesznek, akik kisebbségben maradnak nézeteikkel. A többségi akarat természetesen rájuk nézve is kötelező, de ez nem jelentheti a kisebbség elmarasztalását, bármiféle megkülönböztetését. Már csak azért sem, mert lehet, hogy aki ma valamely kérdésben a többséghez tartozik, holnap egy más témában kisebbségben maradhat. T örténelmi tapasztalat, hogy győztes eszmék, sikeres politikai programok soha nem többségi akaratként születnek, hanem — ha igazak voltak — azzá fejlődtek. Már csak azért sem szabad a kisebbségi véleményt egyszer és mindenkorra megöltnek tekinteni. A párt tagjainak azonban nemcsak a párt keretei között, hanem — és talán még nagyobb súllyal — a párton kívül is politizálniuk kell. Ehhez erőt és érvanyagot nyújt számunkra a pártértekezlet szelleme, az állásfoglalás dokumentuma, amit éppen ezért mindannyiunknak alaposan tanulmányoznunk, értelmeznünk és képviselnünk kell. Petrovszki István az MSZMP KB osztályvezetője A pápa szentbeszéde Az ausztriai látogatáson tartózkodó 11. János Pál pápa pénteken a Kismarton (Eisenstadt) közelében lévő Darázsfalva (Trausdorf) határában százezer ember előtt megtartotta miséjét. A 27 méter magas oltárnál 150 egyházi személy és ezertagú énekkar működött közre. A pápai hitszónoklatot II. János pál lényegében a katolicizmus belső ügyeivel ösz- szefüggö valláserkölcsi témáknak szentelte. Az emberi élet iránti tisztelet és az erkölcs hanyatlásának jeleiként s az egyes ember elmagányosodásának riasztó tüneteiként minősítette a felelőtlen abortuszokat, a szexuális kilengéseket, az alkohol és a kábítószerek térhódítását, s a megoldást az istenhit gyakorlásában jelölte meg. Beszédének befejező részében a pápa anyanyelvükön szólt a jelenlévő magyarokhoz és horvátokhoz. A magyar résztvevőkhez intézett szavaiban először Paskai László esztergomi érsekpri- máshoz és a többi magyar főpaphoz, valamint papokhoz fordult üdvözletével. Ezután melegen üdvözölte a kismartoni egyházmegyéből és Magyarországról érkezett magyar anyanyelvű vendégeket, s külön is a soraikban lévő erdélyi menekülteket. Mint mondotta, általuk köszöntis az egész magyar egyházat és nemzetet. VI. János Pál rámutatott, hogy a magyar rrép története szorosan összekapcsolódik a kereszténységgel, s közölte: a magyarokkal lelki egységben ő is megünnepli Szent István király idei jubileumát. KOSSUTH RÁDIÓ 8,30: Családi tükör. — 9.05: Színes népi muzsika. — 10.05: Ismét — a javából! — 12,30: Világkosár. — 13,00: Klasszikusok délidőben. — 13,49: Énekeljünk együtt! — 14.20: Mindennapi irodalmunk. — 14.50: Az OKISZ Monteverdi kamarakórusa madrigálokat énekel. — 15.00: A világlíra gyöngyszemei. — 15.10: Üj Zenei Üjság. — 16.00: 168 óra. — 17,30: Népdalelőadók hangalbuma. — 18.45: Közvetítés a Korona Pódiumról. — 20,05: A Rádió Dalszínháza. — 21,39: A XIX. század költői. — 22,10: Sporthíradó. — 22.25 Európa hangversenytermeiből. — 23,45: Régi híres énekesek műsorából, PETŐFI RÁDIÓ 8.11: Népszerű muzsika — világhírű előadók. — 8,50: öt kontinens hét napja. — 9.05: Hétvége Benedek István professzornál.'— 10,30: Térzene Dunaújvárosban. — 11.05: Bemutatjuk a Szélkiáltó együttest. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.05: Romantikus halak Felső- tárkányban. — 14,00—16.58: Magunkat ajánljuk. — 17,05: Fiatalok popzenei felvételeiből. — 17,30: Hires történetek. — 18.30: Tip-top parádé. — 19.10: Régi nóta, híres nóta. — 20.00: Kérted — Hallgathatod! — 20,25: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságaiból. — 21.03: 168 óra. — 22,30: Dalok Bruce Springsteen „Nebraska” című lemezéről. — 23,15—0,14: Noktürn. BARTÓK RÁDIÓ 8,19: Orgonamuzsika. — 9.12: Sioni Fesztivál — VIII4. — 10.30: Slágerlista. — 11,00: Hang- felvételek felsőfokon. — 12,20: Magyar művészek operafelvételeiből. — 13.05: Kívánságműsor szombaton. — 14.05: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara magyar szerzők műveiből játszik. — 15,10: Lemezbörze helyett. — 16.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — Kb. 16,40: Hegedűvirtuózok felvételeiből. — 17,00: Mahler: IX. szimfónia. — 18.30: Mindennapi irodalmunk. — 19.05: Smetana és Dvorzsák operáiból. — 20.05: Soproni Régi Zenei Napok. — Kb. 20,45: A színpad varászlója. — Kb. 21.05: A hangversenyközvetítés folytatása. — Kb. 21,50: Romantikus dallamok. — 22.10: A Magyar Állami Opera- ház énekkara operakórusokat énekel. — 22,35: Országok, tájak népzenéje. — 22.48: A rossz orvos. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 8.00: Hírek. — Lapszemle. — Évfordulónaptár. — 8,20: A héten történt. . . összeállította: Szoboszlai Tibor. — 8,40: Hétvégi teríték, zenével. [A tartalomból: Hobbimikrofon. — Üj üzem konyakmeggyel (Veszprémi Erzsébet). — Ha újra itt a nyár . . . (Gajdos László). — Biciklizzen a Hortobágyon! (Bálint István).] — 9,58—10,00: Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Ágoston István.) MAGYAR TV 8,15: Tévétorna gyerekeknek. — 8,20: Kerékpársuli XIV/11. rész: Kikerülés, előzés. — 8,25: Unser Bildschirm. A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora (ism.) — 8,55: Képújság. — 9,00: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek. — 9,25: A kisfiú meg az oroszlánok. Lázár Ervin mesejátéka' (ism.) — 10.25: Én fogom az aranyhalat. Tersánszky Józsi Jenő meséje (ism.) — 10,55: Pálmai Gyula—Zimre Péter: A védelemé a szó. A kóbor kutya. Tévéjáték (ism.) — 11,40: Képújság. — 13.40: Képújság. — 13,45: James Burke rendhagyó gondolatai a változásról. Angol rövidfilmsorozat X/5. rész: Végn-len ésszerűség. — 14.35: Modi '88. Divatkalauz. — 15,05: Reklám. — 15,15: Labdarúgó Euró- pa-bajnokság. Döntő. Közvetítés Münchenből. (Hosszabbítás lehetséges!) A szünetben: Híradó. — Kb. 18,10: A szovjet metró. Szovjet kisfilm. — 18.25: Betűreklám. — 18,30: Családi torna. — 18,35: Reklám. — 18,45: Pumukli kalandjai. Magyar— NSZK rövidjátékfilm. Kísértet a műhelyben (ism.) — 19,10: Esti mese. — 19,25: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Vers mindenkinek. Weöres Sándor: Az élet végén. — 20.05: A XVIII. Veszprémi Tévétalálkozó díjkiosztó ünnepség. — Kb. 20.35: A XVIII. Veszprémi Tévétalálkozó egyik díjnyertes műve. — Kb. 22,00: A hét műtárgya. Egyiptomi szentély domborművei. (Szépművészeti Múzeum) — Kb. 22,05: Hawaiitól — Washingtonig. Dokumentumfilm. — Kb. 23.10: Híradó 2. 2. MŰSOR 17.00: Képújság. — 17,05: MO- VI-Krónika. — 17,15: Videóvilág. Videósok magazinműsora. — 17,45: Rockstúdió. — 18,45: Politikáról gondolkodva. Társadalmi és politikai intézmény- rendszer. — 19,30: Mendelssohn: C-dúr szimfónia vonószenekarra. Csehszlovák film (ism.) — 20,05: Képújság. — 20,10—21.50: Kisfilmek a nagyvilágból. — 20,10: Boris Becker. Amerikai dokumentumfilm. — 20,35: Oh, la la Párizs. NSZK film. — 21,00: Tosca csókja. Svájci dokumentumfilm. (Feliratos!) — 21,50: Bartók: Egynemű kórusok (ism.) 1. Ne menj el. 2. Van egy gyűrűm* 3. Senkiin a világon, 4. Cipósütés. — 22.00: Weöres Sándor köszöntése 75. születésnapján. írta és elmondja: Domokos Mátyás. — 22,05: Egy óra Weöres Sándorral. (Születésének 75. évfordulója.) — 23,05: Képújság. SKY CHANNEL 8,00: Gyermekműsor. — 11.00: Filmsorozat. — 12,00: Videósikerek. — 13,00: Kemény rock. — 14,00: Zene, divat. — 15,00: Svájci kerékpáros körverseny (ism.) — 15,30: Ausztrál futball. — 16,30: Nemzetközi autó-motorsport magazin. — 17,30: Toplista. — 18,30: Sci-fi. — 19,30: Akciófilm a tűzoltókról. — 20,30: Pankráció. — 21,30: A nagyvilág sportja. — 22,30: Ausztrál futball. — 23,30: Könnyűzene. — 1,00: A skarlát betű (bef.) — 2.00: Holland színházi bemutató. — 3,00: Mai írónők. SZLOVÁK TV—1. 8.30: Román tv-sorozat. — 9,00: Üttörők magazinja. — 10.00: A tudományról és a technikáról gyerekeknek. — 10,40: Ausztrál tv-sorozat (ism.) — 11,25: Honvédelmi magazin. — 11,40: Találkozás szovjet művészekkel. — 12,35: A bűvös pók. Magyar animációs film. — 13.50: Csészék teli illattal — kávé, kakaó, tea. — 14.40: Csak nőknek. — 15,25: Labdarúgó EB döntő mérkőzés. — 17.25: Vetélkedő. — 18,20.: Esti mese. — 18.30— 19,10: Receptek nemcsak vasárnapra. — 19,30: Híradó. — 20.00: Vendégünk karosszéke. — 20,30: Megyünk tovább. Zenés szórakoztató műsor közvetítése Slu- sovicéről. — 22,30: Sporthíradó. — 23,00: A gyűlölet tükre. Tévéfilm. — 23,50: Zenés szóra-: koztató műsor. SZLOVÁK TV—2. 9,00: Érzelmi závar. Feliratos szovjet film. — 10,15—10,40: Német nyelvtanfolyam. — 15,50: Az okos Gabriella. Tv-mesejá- ték. — 17,00: Straznice 1988. Folklórfesztivál. — 18,25: Az inchebafilm műsorából. —19,00: Torna. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Fékrendszer. Tv-játék. Utána beszélgetés a tv-játékról. — 22,00: Nőnek nem alkalmas munka. Angol film. — 23.30: Dzsesszpódium. SZOVJET TV 4.30: 120 perc. — 6.35: Gyermekműsor. — 7,05: Földi örömök (6. rész). — 8,15: Dokumentumfilm. — 8,25: Közvetítés Kisinyovból. — 9.00: Találkozás a XIX. pártértekezlet küldötteivel. — 10,30: A szocializmus országaiban. — 11,00: A harc (film). — 12,30: Hírek. — 12,40: A XIX. pártértekezlet elé. — 13,10: A 70-es évek szovjet dalai. — 14,10: A Nemzetközi Élet főszerkesztőségének műsora. — 15,10: Rajzfilm. — 15,25: Labdarúgó EB döntő. — 17,20: Klasz- szikus zene. — 17,50: Dokumentumfilm. — 19,00: — Híradó. — 19.40: A XIX. pártértekezlet küldöttei mondják. — 19.50: Moszkvai szépség. — 20.20: Szovjet dalok versenyének díjnyertesei. — 21,45: Hírek. — 22,00: Kihallgatás (film). — 23,28: Hírek. — 23.33: Anna German. ROMÁN TV 13,00: Hírek. — 13,05: Hétvége. — 14.45: A hét politikai eseményeiből. — 19,00: Híradó. — 19,20: Tv-enciklopédia. — 19,50: Román könnyűzene. — 20,20: A bátorság szépsége (játékfilm). — 22,00: Híradó. — 22.10: Közkedvelt melódiák. Június 26., vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Énekszóval, muzsikával. — 9,00: Ketten láttuk: te meg én. — 10,05: örökzöld dallamok. — 11,00: Gondolat-jel. — 12,15: Harminc perc alatt a Föld körül. — 12,45: Egy korty tenger. — 12,55: Radioton korongok. — 13,20: Az élő népdal. — 13,30: Szonda. — 14.10: Művészlemezek. — 15,05: Apám Szindbád. — 15,45: Vásárhelyi Zoltán vezényli a Magyar Rádió és Televízió énekkarát. — 16.05: Gregor Pjatigorszkij gordonkázik. — 17,00: Jövedelmi viszonyok. — 17.30: Egy énekes — több szerep. — 18,40: Remekírók hangszalagon. — 19,48: Emlékek szárnyain. — 20,45: Az éjszaka csodái. — 21,00: Népdalest. — 22,15: Évszázadok mesterművei. — 22,56: A léhaság útja. ' PETŐFI RÁDIÓ 8,05: A mi kis egerünk. — 8.47: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Bartók- és Kodály-műveket énekel. — 9,10: Slágerről slágerre. — 9,50: Legény a talpán. — 11,10: Vasárnapi koktél. — 12,03: Jó ebédhez szól a nóta. — 12,53: Közvetítés a salakmotoros csapat- világbajnokságról. — 13,05: Törvénykönyv. Erkölcs és jog (ism.) — 13.20: Mikrofon-próba. — 14.00: Kele. —. 14,53: Filmzene. — 15.05: Barokk muzsika.— 16,00—21,00: Poptarisznya (ÉLŐ) — 21,05: Társalgó. — 21,59: Az erkélyen. — 22,25: Sanzonpódium. — 23,10: A mai dzsessz. — 23,50—0,14: Byrd: A csata. BARTÓK RÁDIÓ 8.13: Komolyzenei kívánság- műsor. — 10,05: Üj Zenei Üjság. — 10,50: Eszperantó híradó. — 11,00: A Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar hangversenye. — 12,25: Haydn: F-dúr vonósnégyes. — 12.55: Kis magyar néprajz. — 13,05: Törvénykönyv. — 13,20: Werther. Részletek Massenet operájából. — 14,10: Morze. Rockhírek. — 15,05: Barokk muzsika korabeli hangszereken. — 16,00: Rádiószínház. A hóember. Major Nándor rádiójátéka (1970). — 16,37: A Return to Forever együttes dzsesszfelvétele- iből. — 17,00: Placido Domingo és Sherrill Milnes operakettősöket énekel. — 17,30: Kritikus füllel. — 18.30: Na maternjem jeziku. — 19,05: In der Muttersprache. — 19,35: VIII. Nemzetközi Gitárfesztivál — 1987. VII/3. rész. — 20,20: Zsebrádiószínház. — 20,34: Országok, tájak népzenéje. — 20,43: Világhírű előadóművészek felvételeiből. — 21,59: így láttam Bartókot. — 22,45: A rossz orvos. Kosztolányi Dezső elbeszélésének rádióváltozata. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 9,00: Hírek. — Évfordulónaptár. — Nyírségi kórusok (Ma- tyasovszki Edit). — öreg diák nem vén diák (Várkonyi Zsuzsa). — Élet a tanyán (Korpás Éva). — Húszon innen, húszon túl . . . Ifjúsági magazin (Vára- di József). — 10,58—11,00: Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Ágoston István.) MAGYAR TV 8,55: Tévétorna gyerekeknek. — 9.00: Kerékpársuli XIV/12. rész: A forgalom irányítása. — 9,05: Képújság. — 9.10: Óvodások filmműsora. 1. Anti és apu — Anti és Motyó. Svéd rajzfilm (ism.) 2. A kismókus és a vadjnalac — A tolvaj. Csehszlovák rajzfilm. — 9,30: Feles Elek. Rátonyi Róbert műsora X/ 10. rész. — 9,40: Szupernagyi. Angol filmsorozat XIII/12. rész: Szupernagyi és a hasonmás. — 10.05: Mitiők. — 10.50: Hírek. — 14,15: Képújság. — 14,20: RTV Közönségszolgálat. — 14,25: Leg . . . leg . . . leg. Különleges rekordok és rekorderek. Rózsa György műsora. — 15,20: Betűreklám. — 15,25: Családi vasárnap. örömteli családi vasárnap. — 16,40: Delta. Tudományos híradó. — 17,05: Reklám. — 17,15: Mozgó képek. A MOKÉP filmajánlata. — 17.30: Nézzük együtt — Bayer Ilonával. — 18,00: Reklám. — 18,10: Családi torna. — 18.15: Meséről mesére: 1. A repülő szőnyeg meséje. Angol rajzfilm, 2. A két koma. Magyar rajzfilm (ism.), 3. Min- dentragasztó Rezső. Magyar rajzfilm (ism.) — 18,55: Reklám. — 19,00: A HÉT. — 20,00: Híradó. — 20,10: Zenélő filmkockák. Hair. Amerikai film (Feliratos!) — 22,1 j Telesport. — 22,55: Hírek. 2. Ml'tíOR 16,20: Képújság. — 16,25: özvegy és leánya Kemény Zsig- mond regényén^ tévéfilmváltozata IV/1. reo~: Leányrablás (1983. ism.) - 7.15: A nyelv világa. — 17,45: <aláka Nemzetközi Folkfesztivál. Diósgyőr 1987. Külföldi szólisták és együttesek. — >,15: Gondolkodó. Tudomán>.io hetilap. — 19,00: Salakmo dc' csapat világ- bajnokság. K-' vetítés Szegedről. — 20,10: P abola (ism.) — 20,40: XX. száz, i portrék. Külföldi televíziók nűsorából. De Kooning de K- fingról. Angol film. — 21.35: v HÉT. (Az l. műsor ismétlés^.; — 22,35: Bartók: Egynemj kórusok (ism.) 1. Huszárnóta, i. Resteknek nótája, 3. Bolyongás, 4. Leánycsúfoló. — 22,45: Képújság. SZOVJET TV 6,00: Hírek. — 6,15: Aerobik. — 7,00: Dokumentumfilm. — 7,20: A Sportlottó sorsolása. — 7,30: Ébresztőóra. — 8,10: A hazámat szolgálom! — 9,00: Reggeli posta. — 9.30: Dokumentumfilm. — 10,30: Zenebutik. — 11,00: Találkozás a XIX. pártértekezlet küldötteivel. — 12,00: Hol van a fia? (film) — 13,20: A. Korszakov hegedül. — 13,45: Rajzfilm. — 14,35: Iljics őrhelyén. — Közben: 16,00: Nemzetközi panoráma. — 18,40: Népdalok. — 19.00: Híradó. — 19,40: Találkozás V. Raszputyin íróval. — 21.25: Labdarúgószemle. — 22,10: Hírek. — 22,30: A fő- konstruktőr (film 1—2. rész). — 0,38: A cirkusz művészei. SKY CHANNEL 7,30: Egyházi műsor. — 8.00: Gyermekműsor. — 11,00: Kalandfilm. — 12.00: Videósikerek. — 13,00: Szív küldi szívnek. — 14,00: Zenei kívánságműsor fiataloknak. — 15,00: A brüsszeli golfverseny. — 16,00: A nagyvi* lág sportja. — 17,00: Nemzetközi divatmagazin. — 17,30: Toplista. — 18,30: Lakatlan sziget. — 19,30: Sci-fi. — 20.30: Főszerepben : George Hamilton. Amerikai filmvígjáték. — 22.25: Rotterdami tornász VB. 1987. — 23,00: Holland Nagydíj versenye. — 23.30: Slágerlista. — 0,50: Szív küldi szívnek. —1,00: Verdi: Nabucco. Opera. SZLOVÁK TV—1. 8,30: Gyerekeknek. — 10,40: Olyan normális család. Tv-sorozat (ff). — 11,30: Objektív. Magazin. — 12,00: Mindenki tehetséges. Cseh film. — 13,30: Motocross VB. — 14,10: Autósok, motorosok magazinja. — 14.50: Szabadságot Nelson Mandelának — koncert felvételről. — 16.15: Veszélyes öböl. Kanadai tv-sorozat. — 16,45: Egy hét a csendes házban. Cseh film (ff). — 18,20: Esti mese. — 18,30— 19,10: Dalok visszhanggal. — 19,30: Híradó. — 20.10: Hamlet. Közvetítés a prágai Nemzetközi Színházból. — 22,25: Sporthíradó. — 22,40: Hamlet. Befejező rész. SZLOVÁK TV—2. 13,25: Az inchebafilm műsorából. — 14,00: Folklórműsor. — 15.00: Autocross. — 16,00: Motocross VB. — 16.40: Lóverseny. — 18.00: Műsorajánlat. — 18,20: Új filmek a mozikban. — 19,00: Torna. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,05: Zenés szórakoztató műsor. — 20,50: Kanca a fehér vonalon. Szlovák tv-film. — 21,35: Egy kis muzsika. — 21,45: Híradó. —r 22,05: Doktor Römer. NSZK tvsorozat. — Derrick. ROMÁN TV 11,30: A gyermekek világa. — 12,30: Faluműsor. — 13,00: Hírek. — 13.05: Vasárnapi album. — 19,00: Híradó. — 19,20: Megéneklünk, Románia. — 20,20: Komphajó Svédország felé. Lengyel film. — 21,50: Híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi 25—26-án: SZÁRNYAS FEJVADÁSZ (USA) Ea.: 16 és 18! ÉRINTS MEG ÉS MENJ! (USA) Ea.: 20! Videóház 25-én (mozi): HAIR (USA) Videóház 26-án (videó) : MEZTELEN ÖKÖL (USA) Béke mozi 25—26-án: VONG ASSZONY KINCSEI (SZ.) Ea.: 16 és 18! SZÁRNYAS FEJVADÁSZ (USA) Ea.: 20! 26-án matiné: HAMUPIPŐKE Móricz mozi 25-én: A SÁRKÁNY ÜTJA (hongkongi) 26-án: FÉRFIAK (NSZK) ryren hallgassunk CT liilil NÉZZÜNK MEG M 1988. június 25., szombat 1988. június 26., vasárnap