Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-22 / 148. szám

4 Kelet-Magyarország 1988. június 22. Grósz Károly beszéde a SZOT ülésén Uj főtitkár az Olasz KP-ban (Folytatás az 1. oldalról) a másikra megvalósítani. A legfontosabb, hogy alakulja­nak ki a társadalmilag igaz­ságos, a munka értékével, hasznosságával összhangban álló kereseti arányok. A szak- szervezetek által javasolt bér­politika középpontjában a reálbérek lehetséges mértékű megóvása áll. Mindenki számára biztosítani kell az alapvető fogyasztási cikkek áremelkedésének ellentétele­zésére egy minimális bér­emelést. — A pártértekezlet állás- foglalásából is kitűnik, hogy a párt a szakszervezeti moz­galom teljes önállóságának elismerése mellett, mindenfé­le beavatkozást kerülve, a partneri viszony keretében kíván együttműködni a szak- szervezetekkel a társadalom előtt álló feladatok megoldá­sa érdekében — mondta be­fejezésül a SZOT főtitkára. A továbbiakban megvitat­ták az üdülési és szanatóriu­mi főigazgatóság jelentését, amely megállapítja, hogy az emelkedő árak miatt az üdül­tetés feltételei egyre romla­nak. Az állandósult pénzügyi gondokat elsősorban az idéz­te elő, hogy a térítési díjak évek óta változatlanok, és erőteljesen elszakadtak a va­lóságos áraktól. A térítési díj átlagos összege ma már az üdültetés napi költségeinek csak mintegy 20 százalékát fedezi. A tartós megoldás ér­dekében a kedvezményes szakszervezeti üdültetés pénz­ügyi, gazdálkodási, szervezeti, elosztási rendszerének egészét korszerűsíteni kell. A tanács­ülés egyetértett azzal, hogy az üdültetés szervezeti, elosztási rendszere 1990-től módosul­jon, a változtatásra tett ja­vaslatot tagsági vitára bo­csátják. Ezt követően az országos tanács állásfoglalásban üdvö­zölte a Közalkalmazottak Szakszervezete keretében a Tudományos Dolgozók Szak- szervezete megalakulására irányuló törekvéseket. Mint leszögezték: a kezdeményezés a tagság széles körű és haté­kony támogatásával jelentős lépés lehet a mozgalom meg­újulásához. A testület elha­tározta azt is, hogy nyílt le­velet intéz a román szakszer­vezetekhez, amelyben a több mint 4 millió magyar szerve­zett dolgozó nevében tiltako­zik a több ezer romániai kis­település tervezett felszámo­lása ellen. A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsának ülésén Grósz Károly az MSZMP főtitkára is felszólalt. Többék között arról be­szélt, hogy a Központi Bi­zottság nyilvánosságra hoz­ta azt a feladattervet, ame­lyet a pártértekezlet határo­zatának végrehajtása érde­kében a XIV. kongresszusig programjaként elfogadott. Nem a pártszervezetekre hoz határozatot, hanem önmaga programját fogalmazza meg. Ez eltér az eddigi gyakorlat­tól. A programot azért hoz­za nyilvánosságra, hogy ez­zel orientáljon minden egyes párttagot, pártszervezetet, a különböző politikai, társa­dalmi szervezetekben dob gozó kommunistákat. Grósz Károly a Szakszervezetek Országos Tanácsában dol­gozó kommunistáktól is azt kérte, hogy a pártérte­kezlet állásfoglalása, a Köz­ponti Bizottság feladatter­ve alapján dolgozzák ki sa­ját munkaprogramjukat, és ennek megfelelően kommu­nista lelkiismeretük szerint képviseljék a mindennapi munkában. Meggyőződését fejezte ki, hogy a szekszervezetek he­lye és szerepe a magyar tár­sadalomban és a politikai közéletben nem csökken, ha­nem a következő időszak­ban nőni fog. A párt a jö­vőben is ugyanúgy mint eddig, támaszkodik a szak- szervezeti mozgalomra. Ma a szakszervezeti mozgalom egyik nagy feladata, hogy erősítse befolyását 'tagsága körében mivel átrendező­dik a társadalom irányítása is, a szakszervezeti mozga­lomban a hangsúly elsősor­ban a munkahelyeken, az üzemekben folyó politikai, szákmai és érdekvédelmi tevékenységre helyeződik át. Rámutatott, hogy a párt és a szakszervezetek együtt­működésében nem az elve­ket kell változtatni, hanem az együttműködés gyakorla­tát kell korszerűsíteni és fi­nomítani. Achille Occhetto az Olasz Kommunista Párt új főtitká­ra. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság nagy többséggel választotta meg kedden erre a tisztségre. Az Occhetto hétfői beszá­molóját követő vitából ki­tűnt, hogy alapvető átértéke­lésekre van szükség a párt­ban. Szinte egyöntetűen val­lották a felszólalók, hogy át kell alakítani a párt egész szerkezetét, újból meg kell határozni egy átfogó politikai stratégiát, amely világosabb, Magyarország objektív adottságainál és politikai alapelveinél fogva egyaránt mélységesen érdekelt egy új, stabil, kooperatív európai biztonság kialakításában, és lehetőségeinek megfelelően kész ebben aktívan közremű­ködni — hangsúlyozta Szű­rös Mátyás, az MSZMP KB titkára az atomfegyvermen­tes övezetekről folyó berlini nemzetközi tanácskozáson kedden mondott beszédében. A nagyszabású, széles kö­rű konferenciának az atom­fegyvermentes övezetek és a hagyományos leszerelés ösz- szefüggéseivel foglalkozó munkabizottságában az MSZMP KB titkára rámuta­tott, hogy bár hazánk köz­vetlenül nem határos a NA­TO országaival, a magyar néphadsereg nem rendelke­zik nukleáris és vegyi fegy­verekkel, s hazánk területén A Kisiparosok Országos Szervezetének személy- és teherfuvarozók országos ta­gozata kedden tartotta első küldöttértekezletét Budapes­ten. Az országban jelenleg több mint 30 ezer szállító kisipa­ros dolgozik. Csaknem hat­éves igényük és törekvésük, hogy olyan önálló tagozatba konkrétabb formában juttatja kifejezésre az ellenzéki párt jellegét. Űjra kell gondolni a többi baloldali erővel, első­sorban a szocialista párttal való együttműködés kérdéseit is. A párt viszonylagos tér­vesztése iránt érzett aggoda­lom érezhető volt a vitában. Különös hangsúlyt kapott az a vélemény, hogy az OKP- nak sürgősen meg kell újul­nia, mert ma nem képes ki­fejezni egy gyorsan változó társadalom igényeit. nincsenek is ilyenek, Ma­gyarország — a más, hasonló nagyságrendű országokkal együtt — mégis érdemi sze­repet vállalhat a katonai szembeállás mérséklésében, elsősorban az európai hagyo­mányos leszerelési folyamat­ban. Magyarország alkalmas­nak látszik — megfelelő el­lentételezés esetén — olyan egyoldalú és szövetségi szin­tű gesztusok megtételére, amelyek egyértelművé teszik a politikai akaratot, de nem fenyegetik hazánk vagy má­sok biztonsági érdekeit. Ezen túlmenően őszintén érdekel­tek vagyunk abban, hogy azon országok közé kerül­jünk, amelyek majd a tár­gyalások eredményeként az elsők között kezdhetik meg a fegyveres erők csökkentését területükön, sajtá erőit és a szövetséges erőket egyaránt beleértve — jelentette ki Szű­rös Mátyás. tömörüljenek, amely döntés­előkészítő és koordináló tes­tületként is működik. Mint a küldöttértekezleten elhang­zott: a márciusban alakult önálló tagozat arra törek­szik, hogy a KIOSZ-on belül közvetlenül érvényesítse a személy- és teherfuvarozók érdekeit, képviselje törekvé­seiket. Hazánk kezdeményezése az európai biztonságért Személy- és teherfuvarozék érdekképviselete mn HALLGASSUNK U iJI I NÉZZÜNK MEgU 1988. június 22., szerda Honvédelmi magazin. — 19.30: Híradó. — 20,00: Delfinek. Bol­gár dokumentumfilm. — 20,10: Labdarúgó EB elődöntő. — 22,05: Szórakoztató műsor a tűzoltó szervezet kongresszusa alkalmából. SZLOVÁK TV—2. KOSSUTH RADIO 8,20: Eco-mix. — 8,50: Külpo­litikai figyelő. — 9,00—11,00: Napközben. — 11,00: Társalgó. — 12,45: Törvénykönyv. —13,00: Klasszikusok délidőben. — 14,10: A magyar nyelv századai. — 14.25: Operaslágerek. —15.00: Zengjen a muzsika! — 15.30: Hagyományápolók. — 15,46: Po- py: Keleti szvit. — 16,05: Szíve­sen hallgattuk. — 17,00: Olvas­tam valahol. — 17,30: „Megszó­lal a kimondhatatlan” (Ifj.) — 17,42: Könnyűzene Jugoszláviá­ból. — 18,02: Sőtér István: Bá­rányt szoptató oroszlán. Könyv­szemle. — 19,15: Psyche. — 20,15: Daróczi Bárdos Tamás: Lakodalmi koszorú. — 20,30: Ti­lalomfák az atomfegyverkezés útjában. — 21,00: Nyári dalla­mok. — 22,30: Kapaszkodó. — 22,55: Lemezmúzeum. PETŐFI RADIO 8.05: Napraforgó. — 9,05: Idő­sebbek hullámhosszán. — 9,50— 11,00: Rivaldafényben. — 11,05: Világújság. — 11,10: Térkép és útravaló. — 11,30: Balaton rá­dió. — 12,10: Nótamuzsika. — 12,30: Postabontás. — 13,05: Szi­nusz kapitány. — 13,35: Ed­mondo De Amicis: Szív — 3. rész. — 14,00: Változatok egy pályára. — 15,05: Pihenőidő (ÉLŐ). — 17,05: Intimlista. Könnyűműfajú beszélgetések. — 17,29: ötödik sebesség. — 18,29: Reklám. — 18,30: Garázs. — 19,05: Albumajánlat. — 20,00: Az illem nyomában. —* 20,30: Big Maybelle felvételei. — 21,05: A kápolna titka. — 21,23: Szerda­helyi János nótáiból. — 21,50: A Kattogó kabaré. I. rész. — 22.02: A Kattogó kabaré különkiadá­sa. — 23,00—0,14: Böngészde. BARTÓK RÁDIÓ 9,08: A Francia/ Rádió szimfo­nikus zenekara játszik. —10,14: Zenetörténeti értéktár. — 11,05: Pillanatkép. — 11,10: A török Itáliában. — 11,59: Vezényel: a szerző. — 13,05: Visszaszámlá­lás. — 14,00: Beethoven: B-dúr vonósnégyes. — 14,25: Biorit­mus. — 14,45: Rongyszőnyeg.— 14,55: Saint-Saens: III. szimfó­nia. — 15,30: ,.Ajánlom műve­met ...” — 15.59: Énekeljenek a népek. — 16,31: Jon Vickers operaáriákat énekel. — 17,00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — Kb. 18,00: Szimfonikus miniatű­rök. — 18,30: V materinskom ja- zyku. — 19,05: Sztravinszkij: A léhaság útja. — 21,31: Falumú­zeum Hollókőn. — 21,50: Zene­kari muzsika. — 22,48: A rossz' orvos. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 6,20—6,30 és 7.20—7,30: Hírek, tudósítások Észak-Tis-zántúlról. (A reggeli műsor szerkesztője: Veszprémi Erzsébet.) — 17.30: Hírek. — Válogatott Neoton-slá- gerek. — Veress József kritiká­ja A taxisofőr című amerikai filmről. — Részvénytársaság a mezőgazdaságért (Szoboszlai Ti­bor). — 18,00—18,30: Észak-ti­szántúli krónika. — Lapszemle. — Műsorelőzetes. (A délutáni műsor szerkesztője: Várkonyi Zsuzsa.) MAGYAR TV 8,55: Tévétorna nyugdíjasok­nak. — 9,00: Képújság. — 9,05— 10,05: Szünidei matiné. — 9,05: A Játszunk bábszínházát me­séi — Különleges cirkusz. — 9,15: Tele-fény-kép — Fotómű­sor gyerekeknek — Alkotás (ism.) — 9,40: Időlabirinfus VII/4. rész: Masrur (ism.) — 10,05: Jakob és Adele NSZK téVéfilm (ism.) — 10,50: Kép­újság. — 16,35: Hírek. — 16,40: RTV Közönségszolgálat. — 16,45: Vietrovi indiánok — Csehszlovák film (ism.) — 18,10: Veszprémből jelent­jük. . . — 18,25: Álljunk meg egy szóra! — Grétsy László és Vágó István nyelvművelő mű­sora. — 18,35: Reklám. — 18,45: Tévétorna. — 18,50: Cim-cim — Irodalmi rejtvényműsor gyere­keknek — Weöres Sándor. — 19,10: Esti mese. — 19,25: Rek­lám. — »19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: Labdarúgó Európa Bajnokság — Elődöntő mérkőzés — Közvetítés Stutt­gartból (Hosszabítás lehetsé­ges!) — A szünetben: Reklám. — kb. 22,00—22,55: Egy kis ten­ger, egy kis muzsika — Ju­goszláv könnyűzenei műsor. — kb. 22,30—23,25: Híradó 3. 2. MOSOK 17,20: Képújság. — 17,25: Nachrichten — Hírek német nyelven — A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. — 17,30: Dél­Alföldi Mozaik — A Szegedi Körzeti Stúdió műsora — Kap­csoljuk a 25 éves Gyulai Vár­színházát. — 18,30—21,00: XVIII. VESZPRÉMI TÉVÉTALÁLKO- ZÓ. — 18,30: Bánk bán — Té­véjáték Katona József drámá­jából (1987. — ism.) — 21,00: Híradó 2. — 21,15: Apám, Bar­tók Béla — ifj. Bartók Béla visszaemlékezései (ism.) — 22,00: Megújuló kerámia — Kecskeméti Nemzetközi Kísér­leti Kerámia Stúdió. — 22,40: Képújság. SKY CHANNEL 6,30: Reggeli magazin. — 7,30: Gyermekműsor. — 8.35: Soulze- ne. — 9,05: Könnyűzene. —9,35: Zene, divat. — 10,35: Romanti­kus zenei kívánságműsor. — 13,05: Amerikai filmsorozat. — 14,00: Svájci kerékpáros körver­seny. — 14,30: Dr. Ruth a sze­xológus Gábor Zsazsával be­szélget. — 15,00: Ausztrál rög­bimeccsek. — 16,00: Popzenei műsor. — 17,00: Gyermekmű­sor. — 18,00: Western. — 18,30: Kísértetkapitány. — 19,00: Ko­média. — 19,30: Akciofilm. — 20,30: Az ausztrál aranyláz. — 21,30: Kísértettörténetek. — 22,30: Nemzetközi autó-motor­sport. — 1,00: A Dyrham Park. — 1,30: A faliszőnyeg-készítés. — 2,00: Divattörténet. SZLOVÁK TV—1. 9,15: Zenés szórakoztató mű­sor gyerekeknek. — 9,40: Pata­gonia. Dokumentumfilm. — 9,55: Operaáriák (ism.) — 11,15: Labdarúgó EB. Felvételről. — 11,45—12,25: Vitaműsor (ism.) — 17,15: A nap percei. — 17,25: A felfedezett szépség. A sorozat befejező része. — 17,55: A szo­cialista országok életéből. — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: 17,20: Charlie és Mária. Svéd film. — 18,30: Sportmagazin. — 19,00: Torna. — 19.10: Esti me­se. — 19,30: Híradó. — 20.00: Fő- szerkesztő. Tv-játék. — 21,10: Amíg a képviselők döntenek. Publicisztikai film. — 21.30: Hír­adó. — 22,00: Világhíradó. — 22,15: Porcelán Zwingerben. NDK dokumentumfilm. — 22,40: Kérem a következőt. Magyar rajzfilmsorozat. ROMAN TV 20,00: Híradó. — 20,25: Az RKP KB plenáris ülésének elő­készítése. — 20,45: Mi, Románia kommunistái. — 21,00: Kiemelt gazdasági feladatok. — 21,20: Ember és egészség. — 21,50: Híradó. SZOVJET TV 4,30: 120 perc. — 6.35: Földi örömök (3—4. rész). — 7,55: Hí­rek. — 9,15: Labdarúgó EB kö­zépdöntő. — 10,55: Adásszünet. — 13,30: Hírek. — 13,45: Vidám kaland (2. rész). — 15,05: Hírek. — 15,10: Dokumentumfilm. — 15,45: Veteránok kérték. — 16,45: Világhíradó. — 17,05: Az átalakító ember. — 17,50: Földi örömök (4. rész). — 19,00: Hír­adó. — 19,40: Az átalakítás ref­lektorfényében. — 19,50: Szót kér V. Krupin író. — 20,10: Labdarúgó EB középdöntő. — Közben. 21,00: Világhíradó. — 22,10: Élők és holtak (2. rész). *— 23,35: Hírek. — 23,40: Jevge- nyij Nyesztyerenko énekel. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: ARANYÁSÓK, (r— NSZK—fr.) Ea.: 16! RITZ FÜRDÖHÁZ (ang.) Ea.: 18 és 20! Videóház (videó) : LEE KHAN (hongkongi) Béke mozi: FEHÉR TÖRZS­FÖNÖK (amerikai) Ea.: 16 óra! BEN HÚR (amerikai) Ea.: 18 óra! Móricz mozi: SZÁGULDÓ FALKA (kanadai) A Financial Times konferenciája Budapesten A Financial Times rende­zésében kétnapos tanácsko­zás kezdődött kedden Buda­pesten a kelet—nyugati gaz­dasági kapcsolatok fejleszté­séről. A konferencián — amelyen Nyugat- és Kelet- Európából érkezett szakembe­rek tartanak előadásokat az üzleti kapcsolatok fejlesztésé­nek lehetőségeiről, a szocia­lista országok gazdasági re­formtörekvéseiről — több mint 100 üzletember vesz részt, vállalatok, bankok, kü­lönböző intézmények magas beosztású képviselői. Város-községvédők, szépitök országos találkozója A lakosság közreműködésével szépítsük lakókörnyezetünket Kedden Gyulán megkezdő­dött a Város-Községvédő és Szépítő Egyesületek Szövetsé­gének VII. országos találko­zója. S. Hegedűs László, az egye­sületek országos szövetségé­nek elnöke köszöntötte a ta­nácskozás több mint három­száz résztvevőjét, a már mű­ködő és a megalakulás előtt álló egyesületek képviselőit. Elmondta, hogy jelenleg már mintegy 150 város-községvé- dő és szépítő egyesület van az országban; a számuk két év alatt duplázódott meg. Ez a lakosság kezdeményezésére kialakuló hálózat, mint mond­ta, a politikai demokratizmus fejlesztésének jó fóruma. Olyan új tartalékokat tárnak fel, amelyek anyagi és erköl­csi értéket teremtenek a köz­vetlen környezet megóvására és gazdagítására. Ez hazánk­ban az első, lényegében alul­ról szervezett mozgalom, amely a Hazafias Népfront égisze alatt és támogatásával országos szövetséggé szerve­ződött. Pozsgay Imre, a párt Poli­tikai Bizottságának tagja, a Népfront főtitkára felszólalá­sában egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a Hazafi­as Népfront őszinte szívvel, örömmel vállalja és partne­rének tekinti a város-község­védők és szépítők mozgalmát. Ebben a mozgalomban ugyan­is — mondotta — széles teret kap az állampolgári kezde­ményezés. Kaput tár az ál­lampolgárok számára az or­szágos pártértekezleten meg­fogalmazódott megújulási fo­lyamat támogatásához, a köz- megegyezés olyan új formá­jának útját egyengeti, amely vitában, egymás véleményé­nek meghallgatásával és olyan célokért születik, amely az ország ügyét, a haladást viszi előre. Ebben közösek az érde­kei a politikai, a tanácsi tiszt­ségviselőknek, a mozgalom­nak, a mozgalom tagjainak, mert a fő cél az ország előre­haladásának segítése. E mun­ka során, mint a példák ta­núsítják, sikerült újabb tar­talékokat feltárni, a lakosság önzetlen segítésével építeni, szépíteni a lakókörnyezeteket, megvédeni értékeinket. HÚSIPAR: Hasznosítják a rekonstrukciót Húsipari szakemberek or­szágos tanácskozását tartot­ták Nyíregyházán június 21- én a Tudomány és Technika Házában a Magyar Élelmi- szeripari Tudományos Egye­sület (MÉTE) rendezésében. Az eseményen előadást tartott Tamás Imre a Sza­bolcs Húsipari Vállalat igaz­gatója. Elmondta: második esztendeje gazdálkodik önál­lóan a vállalat, s a nehéz gazdasági körülmények kö­zött most'a legfontosabb fel­adat — a talpon maradás mellett — a közelmúltban megvalósított 500 milliós húsüzemi rekonstrukció'ka­matoztatása, a korszerű technika hasznosítása. Ez meg is kezdődött, hiszen sor került a belföldi és az export termékek struktúraváltására. A vállalat minden tevé­kenységét a nyereség terme­lőképesség javítására, stabi­lizálására összpontosítja. Legfontosabb teendő a válla­lati gazdálkodás piacorien­táltságának a növelése. Az előadást konzultáció követte, majd Juhász Leven­te osztályvezető, a megye vágóállat-termelésének a helyzetéről, Horváth József, a műszaki-fejlesztési osztály vezetője, illetve Galántha György (termelési-fejlesztési osztályvezető a húsipari üzemi rekonstrukció műsza­ki és technológiai kérdései­ről tartott előadást. Jurkó Gáborné a húsüzem vezető­je a • termékszerkezetről, a minőségről és a gazdaságos­ság összefüggéseiről beszélt. A program vitával zárult, majd ezt követően Sárközi Rudolf, a MÉTE Húsipari Szakosztályának titkára ér­tékelte az üzemlátogatással zárult rendezvényt. A „Hunyadi ” Mgtsz Apagy Hűtő GT. Apagy-Meleghegyi telepén felvásárolja a következő gyü­mölcsöket : Egres 18 Ft/kg Pirosribizke 16 Ft/kg Feketeribizke 32 Ft/kg Pándy meggy 22 Ft/kg Űjfehértóí 21 Ft/kg Kántorjánosi ( 21 Ft/kg Hibrid meggyek 18 Ft/kg Átvétel a hét minden napján 06 órától 22 óráig. Ügyintéző: Bartha Istvánná. ____________________________________________________(1412) SZlNESFILM HlVÁS — NAGYÍTÁS déli 12 óráig leadja — délután 16 órától megkapja. expressz EXPRESSZ 33. sz. bolt. Nyíregyháza, Kossuth tér 4. (1256)

Next

/
Thumbnails
Contents