Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-22 / 148. szám

1988. június 22. Kelet-Magyaromig 5 Ki fizessen? F órum, előbb a nyíregy­házi városi tévében, majd a rádióban. A téma azonos: a mű­holdas és kábeltelevíziózás helyzete, jövője. Megegyezett a két műsor abban is, hogy a szóba jöhető cégek közül ki­zárólag a Modul képviselőjé­nek volt alkalma megnyilat­kozni — ezt is furcsállom, de most más okból fogtam tollat. A tervezett mozicsatorna mi­att, amiről szintén szó volt. Nem tudom, mások mit szólnak hozzá, én mindeneset­re nem repestem az örömtől, amikor hallottam, hogy ne­kem, a városlakónak akkor is fizetnem kell, ha nézni aka­rom ezeket a filmeket (ez rendben is volna) —, de ak­kor is, ha nem ... Tudniillik a Modul, mint elhangzott, nem egyes lakásokat, hanem a központi antennán keresz­tül teljes lépcsőházakat szán­dékozik rákötni a mozicsa­tornára. Pedig nyilván lesz­nek, akik nem tartanak igényt az új szolgáltatásra, tehát nem vállalják a vele já­ró fizetési kötelezettséget sem. Ehhez természetesen joguk van. Vagyis ha a többi lakó ragaszkodik az új lehetőség­hez, akkor az említett laká­sok helyett is fizetniük kell. Az ideális megoldás nyil­ván az, ha lakásonként csat­lakoztatják a tévét a mozi­csatornára. Erre is lehetőség van, oly módon, hogy felsze­relnek egy kis készüléket azokban a lakásokban, ahol nem tartanak igényt a tévé- mozira. De a Modul elképze­lései szerint ennek költségeit is a lakónak kellene megfi­zetni! Ismétlem, szerintem is jo­gos, hogy fizetnem kell a plusz szolgáltatásért, mint a műholdas tévéprogram vagy akár a mozicsatorna. Na de hogy azt is az én pénzem bánja, ha nem kérem (vagy a házban mások nem kérik) az új szolgáltatást?! Csak nehogy más cégeknek is megtetsszen a korlátlan le­hetőségeket kínáló ötlet. . . <gm) A Magyar Úttörők Szövet­sége, a KISZ és a MÁV Ve­zérigazgatósága baráti talál­kozót szervez azoknak, akik 1948-ban az úttörővasút épí­tésében részt vettek. A ta­lálkozó augusztus 20-án lesz a csillebérci vezetőképző és úttörőtáborban. Július 1-jéig várja azoknak a jelentkezé­sét, akik a találkozón részt vennének. Nekik meghívót és részletes programot kül­denek. Cím: Magyar Úttö­rők Szövetsége Országos Ta­nácsa Budapest, Pf.: 72. 1388. A FINN—MAGYAR BA- RÄTSÄGI HÉTRE hazánkba érkezett kajaani delegáció kedden elutazott Nyíregyhá­záról. A megyeszékhely észa­ki testvérvárosának küldött­sége Budapesten csatlakozik a többi testvérvárosi csoport­hoz, s együtt indulnak haza — egy jól sikerült rendez­vénysorozat emlékével. ÚJ KÖZÖSSÉGEK SZER­VEZÉSE NAPJAINKBAN címmel Varga Csaba szocio­lógus, író tart előadást Vásá- rosnaményban, a városi mű­velődési központ értelmiségi klubjában június 22-én, szer­dán este fél héttől. KÖNYVKIADÓK TANÁCS­KOZÁSA. A Mezőgazdasági, a Közgazdasági és Jogi, a Csokonai és az Agroinform Mezőgazdasági Kiadó vezető szakemberei tanácskoztak kedden Debrecenben, a DAB székházában. Az összejövete­len megvizsgálták, milyen le­hetőség nyílik a szakkönyvek kiadásának, a tudományos eredmények publikálásának Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bi- har és Szolnok megyében. VÁROSMAJORI FÓRUM. A kábeltelevízió rendszeréhez történő csatlakozás lehetősé­geiről lesz szó azon az össze­jövetelen, amelyre ma, szer­dán délután öt órakor kerül sor Nyíregyházán, a város­majori művelődési házban. A Kórház, a Hermann Ottó, és a Városmajor utca lakói a Modul és a lakásszövetkezet képviselőitől hallhatnak a részletekről. TOKAJ: KÍSÉRLETI ADÁS. Befejező szakaszá­hoz érkezik lassan a tokaji tévéadó korszerűsítése. Jú­lius elején elkezdődik az új, húsz kilowahtos beren­dezés próbaüzeme. Az OIRT 4-es sáv helyett, mellett Tokaj az UHF 43-as csator­nán sugározza majd a tévé egyes programját, a koráb­binál lényegesen jobb mi­nőségben. A közösségi an­tennákat át kell majd állí­taniuk az üzemeltetőknek az új sávra, de egyelőre — a tervek szerint 1992-ig — a régi adó is működik, hiszen a háztartásokban még sok a régifa jita tévékészülék, amelyeken csak az OIRT- •sáv vehető. A SZABOLCS-SZATMAR ME­GYEI TANACS V. B. SOKSZO­ROSÍTÓ ÜZEME felvételt hirdet 1 fő kéziszedő-korrektor állás betöltésére. Jelentkezés: az üzem­vezetőnél, Nyíregyháza, Egyház u. 13. (1400) Egyhónaposak a fehérgyarmati Zalka Máté Termelőszövet­kezet tunyogmatolcsi telepének hármas iker borjai. Az R—1- es Holstein-friz tehén harmadik elléséből származik a két üsző és egy kisbika. Tunyogmatolcson .eddig soha nem lá­tott napvilágot egy tehéntől egyszerre három boci, ezért igazán emlékezetes marad a május I6-i születésnap. (Mol­nár Károly felvétele) Videoszobrászat 4 z úgynevezett videoszobrászat a közeljövőben bi­zonyos francia fényképészeti műtermek szolgál­tatásaivá válik — írja az l’Expension. — Az új eljárással „egy pillámat alatt" teljes és természethű mellszobrot készíthetnek kívánság szerinti anyagból. Először lézerrel részletesen felmérik a modellül szol­gáló személy méreteit, azután ezeknek az adatoknak az alapján egy automata a kiválasztott anyagból — rendszerint fából vagy műanyagból — kialakítja a kész szobrot. A szobrot ezután az anyagtól függően vi­asszal vagy lakkréteggel vonják be. „Mi azonban az ipar minden szektorra iránt érdek­lődünk, amely használni tud egyes modelleket vagy kissorozatakat" — mondják a francia feltalálók, egy kis munkacsoport Philippe Lapouyade elektronikai mérnökkel az élén. A szemüveg-, a flakon-, a cipő- és játékipartól az autóiparig mindenütt látnak piaci lehetőséget videaszobrászati eljárásuk számára. TÍZÉVES KÓRUSBAKATSÁG Brnói dalosok Nyíregyházán Hétfőn este tartotta évadzáró hangversenyét az ének-zenei tagozatos nyír­egyházi 4-es számú iskola. Vendégegyüttesek is meg­tisztelték részvételükkel a nagy hírű intézményt: el­jött a volt tanítványokból alakult — s 1986-ban a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverse­nyen nagydíjat nyert — Pro Musica Leánykar, s a Brnoi Állami Filharmónia Kantilena Gyermekkara. Ez utóbbi együtteshez csaknem tízévi ismerettség fűzi a Cantemust. A 200 taggal, három korcsoport­ban működő dalosokból most 66-an jöttek el hoz­zánk, hogy bemutassák Nyíregyházi dobogón a Kantilena. cseh és szlovák kortárs ze­neszerzők műveiből össze­állított pompás műsorukat. Műsorválasztásukra a gyermekek életkori sajá­tosságaihoz is alkalmazko­dó tartalom; előadásmód­jukra az életteliség volt jellemző. Csak fokozta a közönség lelkes tapsait az a figyelmesség — és az a kitűnő interpretálás —, ahogyan magyar nyelven megszólaltatták Kodály Es­ti dalát. Külön említést ér­demel Éva Podarilová ki­tűnő zongorajátéka és Ivan Sedlacek karnagy szuggesz- tív egyénisége. A koncert az iskolával szemben lévő evangélikus templomban folytatódott, ahol a brnóiak három motettával és egy korálkompozícióval zárták elismerést érdemlő műso­rukat. Ez a hangverseny való­ban a muzsika ünnepe volt. A legszebben szóló hangszer, a „vox Humana”, ráadásul a fényesen csengő gyermeki hang varázsa szó­lította egybe az iskola törzs- közönségét, hogy az intéz­mény zsúfolásig megtelt dísztermében tanúja legyen egy év munkája eredmé­nyének, és baráti együtte­sek találkozójának. Befejeződtek az államvizsgák a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán. Húsz repülőgépvezető és 68 gépész hallgató szer­zett idén üzemmérnöki diplomát. A diplomakiosztó ünnep­séget ma délután 4 órakor rendezik. (Szabó László felvéte­le még az államvizsgán készült: Boldizsár László repülő­gépvezető hallgató válaszol a bizottság kérdéseire.) JAPAN MINTÁRA Ha késik — űzet a MÁV A Magyar Államvasutak július elsejétől ez év végéig — kísérletképpen — az ex­presszvonatok 15 percnél na­gyobb késésekor harminc fo­rintot visszafizet a menet­jegy árából. A vasútállomá­son az adott vonatra szóló helyjegy ellenében harminc forintot érő utalványt kap az az utas, aki késve érkezett úticéljához. Az utalványt, a kiadásától számított egy éven belül minden MÁV- pénztár köteles érvényes fi­zetőeszközként elfogadni újabb menetjegy váltásakor. A MÁV tájékoztatja az uta­sokat arról is, hogy a nyu­gati forgalomban közlekedő nemzetközi vonatokra ugyan nem kötelező a helyjegy megváltása, de elfogad hely- ; foglalási igényeket, s ezeket lehetőségeihez képest telje­síti. NYOMÁSCSÖKKENÉSSEL, a víz zavarosodásával kell számolniuk a fehérgyarmati­aknak június 21-től július 10- ig. A Szavicsav fehérgyarma­ti üzemmérnöksége ugyanis ebben az időpontban végzi el a hálózat átmosását. GABONAFÉLÉK FAJTA- BEMUTATÓJÁRA és tanács­kozásra kerül sor június 22- én, szerdán Nagykállóban a Vetőmagkutató és -termeltető Vállalat ottani telepén. Nyíregyháza és Vidéke ÁFÉSZ újonnan megnyíló vegyi-háztar­tási boltjába szakképzett boltve­zetőt és helyettest keres felvétel­re. Jelentkezni: Nyíregyháza, Bú­za tér 6. sz., személyzeti vezető­nél. (1396) FÜTÖTT VÁLTÓ, FÉNY­SOROMPÓ. Jelentősen kor­szerűsítették az elmúlt idő­szakban a Szabolcs-Szatmár megye területén található vasúti berendezéseket. A kö­zelmúltban öt új fénysorom­pót szereltek fel, húsz helyen pedig a vasúti átjárókat is rendbehozták. Befejeződött a Nyíregyháza—Mezőzombor vasútvonal teljes korszerűsí­tése is, 300 millió forint be­ruházással. Ezzel egyidejűleg a vasúti váltók téli fűtését is megoldották. A MENTŐK KEDDJE. Két SÚ- lyosabb esethez riasztották ked­den a mentőszolgálatot. Nem sokkal déli tizenkét óra után a sóstói Krúdy szállóba vonultak ki. Egy középkorú férfi felvágta az ereit, s már nem lehetett se­gíteni rajta; mire a mentő oda­ért, meghalt. Ugyanebben az időben Nyíregyháza határában, a 41-es úton egy mikrobusz árokba borult — ketten súlyo­san, egy utas könnyebben meg­sérült. Megkérdeztük: Értesítés nélkül? Jósa városi olvasónk ne­hezményezte, hogy hétfőn, amikor munka után hazaér­kezett, nem volt meleg víz a lakásban. Váratlanul — mondta —, hiszen bár meg­ígérte a Szabolcshő, hogy mindenkit értesít, erre nem került sor. Tóth Illést a távhőszolgál- tató üzemviteli osztályának vezetőjét kérdeztük: így tör­tén t-e? Elmondta, hogy ők minden egyes lépcsőházba eljuttatták az értesítést, sőt a közös képviselővel, illetve a házmesterrel együtt tűzték ki a hirdetőtáblákra. (Való­színűleg valaki leszedhette onnan ...) A hőszolgáltató rendszer karbantartását egyébként két szakaszban végzik el Nyíregyházán. A Kárpátalja utca környékén, a Mező utcán, az Északi kör­úton és (a tanárképzőig) az északi alközpontban, vala­mint a Jósaváros örökösföldi oldalán kezdték el a munkát, de harmincadikáig itt is lesz ismét minden lakásban me­leg víz. Július elseje és nyol- cadika között pedig a város többi részét kapcsolják ki a melegvíz-szolgáltatásból. Záhonyban, Mátészalkán, Kisvárdán és Nyírbátorban július 18-án kezdődik a nyári karbantartás, és legkésőbb 28-ig mindenütt befejezik a munkát. Természetesen a vi­déki helyszíneken is értesí­tenek minden lakót a meleg­víz-szolgáltatás szünetelteté­séről — ígérte az osztályve­zető. (pd) A tárgyalóteremből Találkozás a lovassal Sok mindenre jutott ideje de­cember l-jén délután a túrricsei Algács Elemérnek. Először a csengeri általános iskolát látogat­ta meg, ahonnan ellopta az egyik gyerek Csepel kerékpárját. Az 1900 forint értékű biciklivel átka- rikázott Szamostatárfalvára, ott 500 forintért és egy rozoga kerék­párért túladott rajta. A vevőnek azt hazudta, hogy a jármű a nagyapjáé volt. Az ócska kerékpárral hazain­dult Túrricsére. Útközben — Ga- csály és . Csengersima között. — megszólította lóhátról egy férfi, V. János, hogy tudna-e tüzet ad­ni. Algács kisegítette, így együtt indultak tovább. Vagy hárorrí, kilométert tehettek meg, miköz­ben elfogyasztottak egy fél liter pálinkát, amikor a falu határához érve Algács Elemér kijelentette, hogy ő másfelé megy, mert egy boltot akar keresni. Az erősen it­tas V. János egyedül poroszkált tovább. Nagy meglepetésére Ga- csályt elhagyva a kerékpáros is­mét csatlakozott hozzá. A kelle­mes meglepetés hamar elmúlt, mert néhány perc után Algács akkorát ütött a lovasra, hogy az eszméletlenül zuhant a földre. Átkutatta a zsebeit, mert felté­telezte, hogy nagyobb összeg van nála. Nem is csalódott, talált 4200 forintot és az 500 forint érté­kű cipőjét is lehúzta a lábáról. Algács Elemér rablás bűntette és lopás vétsége miatt a máté­szalkai bíróság elé került. Hu­szonkét éves kora ellenére ötöd­ször indult ellene büntető eljárás, több esetben ítélték már el ki­fosztásokért, lopásokért. A va­gyon elleni bűncselekményeire nincs semmi magyarázat, hi­szen Algács 13 ezer forintot ke­res segédmunkásként *— hacsak nem az, hogy a vádlott alkoholis­ta. Uppen ezért a 4 év 6 hónapi szabadságvesztés-büntetés mellé a bíróság elrendelte a kényszer- gyógyítását. Az ítélet jogerős. B. A. Június 22., szerda PAULINA NAPJA A latin Paulus (magyarul Pál) név női párjának, Pau­lának a továbbképzése. Je­lentése: kicsi, kicsi terme­tű. További névnapok: Akács, Ákos, Albin, Albina, Alvina, Flávia, Horácia, Józsiás, Jó­zsua, Kriszta, Krisztina, Lambert, Közvita. A Nap kél: 4 óra 47 perc­kor — nyugszik: 20 óra 45 perckor. A Hold kél: 12 óra 52 \ perckor — nyugszik: 0 óra 42 perckor. Kilencven éve született Erich Maria Remarque (1898 —1970) német regényíró. Várható időjárás ma estig: változóan felhős lesz az ég. több-kevesebb napsütés mindenütt várható. Szórvá­nyosan záporeső, helyen­ként zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél több alkalommal megélénkül, át­menetileg egy-egy erős szél­lökés is előfordulhat. A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet szerdán 21—26 fok között alakul. Halálhozó pálinka Ukrajnában, egy faluban az iskolaigazgató zugpálin­kával honorálta a fuvarozást a szovhoz gépkocsivezetőjé­nek. A sofőr ivott belőle, majd meghalt, két napra rá pedig az igazgató is elhunyt. Halotti torán aztán ugyanazt a pálinkát szolgálták fel. A • mérleg: 8 halálos áldozat, sok súlyos mérgezést szenve­dő beteg. A HÁZIIPARI SZÖVETKEZET egyműszakos munkakörbe tmk- villanyszerelőt, asztalost, varró­nőket, valamint kézikötő be­dolgozókat felvesz. Jelentkezni lehet: naponta 8—16 óráig Nyír­egyháza, Széchenyi út 15. Mun­kaügy. (1227) Megér egy mosolyt — Az én feleségem min­den hobbimat ellenzi. — Az enyém inkább tá­mogatja. — És mi a maga hobbi­ja? — Takarítás, mosoga­tás, bevásárlás. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: PAPP DÉNES Esti ügyelet: 15-124 Felhívás az úttörővasút építőihez

Next

/
Thumbnails
Contents