Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-17 / 144. szám

1 Kelet-Magyarország 1988. június 17. rdekes kiállítást rendez­ik tek ezen a héten a pos- tásszakszervezet nyír­egyházi Szabolcs utcai művelődési házában a szabad­kai (Jugoszlávia) munkásegye­tem képzőművész köre tagjai­nak munkáiból. Itt tudhattuk meg, milyen erőteljes a kör vonzereje, jelenleg negyven amatőr alkotó foglakozik sza­bad idejében festéssel, mintá­zással — többségük jugoszlá­viai magyar. Változatos techni­kával dolgoznak, kedvelt a pasztell, az olaj, az akvarell, de többen foglalkoznak fafaragás­sal, rézdomboritással, kerámiá­val. A színvonalat tekintve többnyire átlagos amatőrmun­kákat láthattunk, két-három al­kotó nyújtott kiemelkedőt. Meglepetés a kiállítár kap­csolatban, hogy milyen .okán keresték fel a forgalomból ki­eső, viszonylag eldugott he­lyet: a vendégkönyv bejegyzé­sei szerint több százan látták a tárlatot, amelyet a nagykö­zönség jó fogadtatásban része­sített. A legtöbben Katona Já­nosnak és Molnár Józsefnek gratuláltak, itt bemutatott fest­ményeikhez — képünkön Mol­nár József: Falusi tája. A ki­állítás ma és szombaton még megtekinthető, 10—17 óra kö­zött. A KSZDSZ Szabolcs-Volán Táncegyüttes mgsorát láthat­ja a közönség június 18-án, szom­baton este 8 órától a nyíregyhá­zi szabadtéri színpadon. Az együttes januárban megújult, tagjainak kétharmada ekkor ke­rült be az utánpótlás csoportok­ból. Az azóta eltelt néhány hó­nap alatt az új táncosoknak a korábbi repertoár olyan, igen nehéz számait kellett megtanul­niuk, mint a Hortobágyi pásztor­tánc, a Mátyusföldi táncszvit vagy a Szól a figemadár cimű tánc. Ezeken kivül mezőségi tán­Volán-aála a szabadtérin cokat és műsoruk más koreog­ráfiáit láthatja a közönség szom­bat este. A nagy együttes mel­lett színpadra lép a két tanfo­lyami csoport — számukra ez egyben záróvizsga is —, a Nap­raforgó együttes és a 21-es isko­la gyermekcsoportja, tehát a tel­jes utánpótlásgárda, 5-től 14 éves korig. A szombati műsort követően nyári szünetet tart a táncegyüt­tes, július 28-ig, amikoris tízna­pos edzőtáborba mennek Tokaj­ba, és megkezdik a felkészülést a jövő évi 25 éves jubileumra. Gyermekkórus Cseh­szlovákiából Vendégszereplés viszon­zására csehszlovák gyermek- kórus érkezik a hét végén Nyírgyházára. Ennek előzmé­nye, hogy két hete járt Brnóban a 4-es iskola Can- temus kórusa és nagy sike­rű szereplésük után vissza­hívták az ottani gyermek­kart: lépjenek fel megye- székhelyünkön. A brnói Cantilena kórus az állami filharmóniához tarto­zik, vezetője Ivan Szedla- csek. A magyar út műsorá­nak összeállításánál előny­ben részesítették a kortárs cseh szerzőket, így a gyere­kek hangversenyén a zeneba­rátok közelebbről is megis­merkedhetnek a modern cseh kórusmuzsikával. Érdekes­ségnek ígérkezik előadásuk­ban a megzenésített latin közmondások gyűjteménye is. Magyar szerzőt is választot­tak, Kodálytól fogják éne­kelni az Esti dalt. A gyer­mekkórus június 18-án Bu­dapesten lép fel, egy zenei tagozatos általános iskolában és 20-án lesz a nyíregyházi koncertjük, a 4-es iskolában, este 6-tól. Közreműködik a műsorban a Cantemus és kamarakórusa, valamint a lPro musica leánykar. Bevált szokás szerint a gyerekeket családoknál he­lyezik el és gondoskodnak el­látásukról. /----------------------------------------\ Zeneiskolások hangversenye A Nyíregyházi Állami Zeneiskolában június 17- én zárul a tanév, amelyet szokás szerint a növendé­kek bemutatkozó koncert­jével fejeznek be. A tan­évzáró hangversenyt pén­teken este fél hétkor kez- dig a Vasvári gimnázium aulájában, közreműköd­nek az iskola zenekarai és a tanszakok legjobb nö­vendékei. ^^ Hegjelent a Szemle A nyíregyházi Váci Mihály művelődési ház programjá­ból: Rendezvények: a szabadté­ri színpadon lép fel a KSZ­DSZ Szabolcs-Volán tánc- együttese 18-án, szombaton este 8-kor. Vasárnap a III. kerületi Honvéd utcai műve­lődési ház balettcsoportjának záróvizsgáját este 6-kor tart­ják a hangversenyteremben. Tanácsadás: a pszichológiai tanácsadó szolgáltatását hét­főn és szerdán öttől hétig le­het igénybe venni. Zene: a vakációban is to­vább folytatják a megszokott ifjúsági és nosztalgiazenés műsorokat. A történelemmel, iroda­lommal foglalkozó írások között helyet kapott a Jó­zsef Attila Irodalmi Stúdió antológiáit bemutató cikk is. A stúdió az ungvári Kárpáti Igaz Szó című na­pilap kezdeményezésére jött létre 1971-ben, és •*— mint olvashatjuk — „az évek so­rán a terület fiatal magyar írástudóinak legfőbb mű­helyévé vált”. Négy antoló­giájukat ismerteti a Szemle írásának szerzője, bemutat­va a legutóbb, tavaly meg­jelent Évgyűrűk című vá­logatást is, amely „a kár­pátaljai magyar irodalom életerejének és időszerű hangváltásának bizonyossá­ga”. Erdőhát a fővárosban Budapesti bemutatkozásra ké­szülnek a csengersimaiak, Hajnal Árpád karnagy, a község „min­denes” kulturális szervezője ve­zetésével. Június 18-án, szomba­ton délután 5 órakor a budaörsi Jókai Mór Művelődési Házban rendeznek népművészeti kiállí­tást csengersimai anyagból, kézi­munkákból, amatőr festők, fafa­ragók munkáiból. Videofilmeket is visznek, melyek segítségével a helyi népszokásokat, gyermek- játékokat ismertetik meg a fővá­rosi közönséggel — egyebek kö­zött például azt, milyen volt az élet a fonóban. Az eseményre meghívták a me­gyéből elszármazott híres embe­reket, alkalmat teremtve a sza- bolcs-szatmári születésűek bará­ti találkozójára. írókat, költőket, sportolókat, művészeket, munka­helyi vezetőket várnak rendez­vényükre, amelynek megnyitó­ján a kömörői születésű Erőss Pál mond beszédet. Több oldalról is megvilá­gítja megyénk mezőgazda­ságának helyzetét, a meg­újulás lehetőségeit a Sza- bolcs-Szatmári Szemle most megjelent, idei máso­dik száma. Sorra veszik a szerzők az ágrárágazat jel­lemzőit, ismertetik az 1988 —1990-re szóló megyei cse­lekvési programot, egy-egy szakember tollából olvas­hatunk az egyes gazdasá­gok törekvéseiről, a kister­melés fejlesztésének tarta­lékairól, az ipar fejleszté­séről a termelőszövetkeze­tekben, a gyümölcstermesz­tés távlatairól, a kishatár- menti együttműködés lehe­tőségeiről, az átalányelszá­molás, az anyagi érdekelt­ségi rendszer működésének tapasztalatairól. A nyíregyházi Pál Gyula Teremben látható (Lenin tér) a sóstói nemzetközi érem­művészeti alkotótábor záró- kiállítása. Képünkön Marek Zalewski (Lengyelország) Életfa című kisplasztikája. Népszerű a felderítés Tiszti pályára - romantikából? Hol vannak már a régi katonadinasztiák! Elvétve je­lentkezik a hivatásos tiszt fia, lánya erre a pályára. (Ta­lán azért, mert ők közelebbről látják a szülő foglalkozásá­nak ezernyi kötöttségét?) Ennek ellenére Szabolcs-Szat- már megyében a hivatásos tiszti, tiszthelyettesi iskolákra, a katonai kollégiumba és a főiskolákra szép számmal ad­ják be lapjaikat a fiatalok. —tudtuk meg Domokos János századostól. Romantikus, vonzó a pá­lya azok szemében, akik lát­ták már egy-két jó oktató­nevelő filmet a hivatásos ka­tonák életéről, a szolgálat emlékezetes perceiről. Éppen ebben, a propaganda színvo­nalának javításában látnák a pályára irányítás egyik fő kérdését. Ugyanis a 14—18 éves fiatal vajmi keveset tud a majdani szakmáról, életpá­lyáról. Hozzáértő pedagógu­sok, az időben bemutatott filmekkel, képekkel, intéz­mény-látogatásokkal irányít­hatnák eredményesebben a katonai pálya felé a diáko­kat. Későbbi felvételi A tiszti pálya iránt elhi­vatottságot érző fiatalok több iskolába is jelentkezhetnek. Szentendrén a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, Budapes­ten a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán és Szol­nokon a Repülő Műszaki Fő­iskolán szerezhetnek ismere­teket a leendő tisztek. Szám­talan jóképességű diákot nem vesznek fel polgári egyetemre, főiskolára, vi­szont nekik is lehetőséget te­remtenek a katonai főiskolán történő tanulásra, ezért pos­táznak nekik egy levelei a lehetőséggel, hogy sikeres felvételi és egészségügyi al­kalmassági vizsga után a há­rom intézmény közül vala­melyikben folytathatnák ta­nulmányaikat. Nyíregyházán a tanárképző és a mezőgaz­dasági főiskolákra eredmény­telenül felvételizett fiatalok július második felében kap­nak értesítést arról, hogy jú­lius 30-áig még jelentkezhet­nek katonai főiskolára, és augusztus elején sorra kerül a felvételi és az orvosi al­kalmassági vizsga is. Szakmát is... A romantika átszövi a ka­tonai pályával kapcsolatos elképzeléseket. Évek hosszú sora óta népszerű a felderí­tés, viszont kevesebben pá­lyáznak tüzérnek vagy harc- kocsizónak. A pedagógusok a tanévben honvédelmi cé­lokra előírt 20 órában ered­ményesebben foglalkozhat­nának a pályára irányítás napi, gyakorlati kérdéseivel. Megyeszerte az a tapaszta­lat, hogy a tanév végén tar­tanak egy honvédelmi napot, amely jó esetben egy aka­dályversenyből, közös játék­ból és esetleg egy ebédfő­zésből áll. A középiskoláktól ma már azt várják a szülők, hogy az érettségi mellé szakmát is adjanak a gyermeknek. Ezért népszerűek a tiszthelyettes­képző szakközépiskolák, amelyekben a közismereti tantárgyak mellett gépjár­műtechnikai, híradástechni­kai, vendéglátós, mechani­kai műszerész és más szak­mákat sajátíthatnak el a ta­nulók. Az érettségi bizonyít­vány mellé átvehetik a hi­vatásos gépjárművezetői en­gedélyt is és hivatásos tiszt- helyettesi rendfokozattal hagyják el a középiskolát. Amennyiben tovább szeretne tanulni a fiatal — az ország bármely felsőoktatási intéz­ményében — jó ajánlólevél­nek számít az ilyen iskolá­ban szerzett bizonyítvány. Jultafások Ma már a fiatalok, de még inkább a szülők szeretnének biztosat tudni a majdani el­helyezkedési lehetőségekről. A hivatásos tisztként, tiszt- helyettesként végzett fiatalt a Magyar Néphadsereg fog­lalkoztatja, szolgálati lakást kap, utazási kedvezményben részesül, betegállomány he­lyett egészségügyi szabad­ságra mehet — teljes fize­téssel. Az egyenruhák és fel­szerelések megvásárlására ruházati illetményt Vehet fel évente. Amennyiben tanulni szeretne, a hadsereg atiyagi- lag és erkölcsileg támogatja, akár a katonai akadémiát, akár jogi, államigazgatási egyetemet vagy főiskolát végez az illető. T. K.---------------------------------------> Olvastam egyik országos lapunkban a hirdetést. Nem egyszer olvastam, kétszer, aztán harmadszor is. Hangzik pedig a következőképpen. Amerikai férfiak megis­merkednének magyar höl­gyekkel, lehetőleg olya­nokkal, akik angolul is tudnak. A kapcsolatterem­tés lehetséges. A hölgyek írják meg kívánságai­kat ... Hát kérem! Én a hirde­tést szó szerint nem idéz­tem, jeligét, vagy címet se írok, de amióta az ember ember, azóta a kapcsolat- teremtés szerintem lehet­séges. Igaz, hogy Európa messze van Amerikától, de nem lehet olyan messze, mint amilyen közel van egymáshoz emberemléke­zet óta a férfi és a nő. Most már csak egyetlen dologra lennék kíváncsi, hogyan fogalmazzák meg az esetleg ajánlkozó ma­gyar lányok, hölgyek, vagy matrónák a kívánságai­kat ... (barthagábor) . ...-------J ALKOTÓ PEDAGÓGUSOK. A napokban láthatták az érdek­lődők Fehérgyarmaton Fehérváry József fafaragó és Szilá­gyi Sándor festő közös kiállítását, amelynek a városi kiál­lítóterem adott otthont. A két pedagógus az irodalom, a ze­ne témaköréből meríti a témát az alkotómunkához, s per­sze ihletet ad a szatmári táj, az itt élő emberek élete is. (Molnár Károly felv.) A tárgyalóteremből Az utas túl sokat beszélt Vajon bűnös, vagy sem a nyírmadai Folytovics Sándor, amiért egy szerencsésen el­került közlekedési baleset után nem tudott uralkodni magán és megütötte az egyik túl sokat beszélő szemtanút? A nyírmadai Gábor Áron és Ady Endre utca kereszte­ződésében történt az eset, ta­valy május 22-én. Akkor köz­lekedett arra ARO-jával a helybéli Takács István, ki ittasan ült a volán mögé. Utasként szállította egy isme­rősét, J. .Antalt. Amikor az útelágazáshoz értek, Takács a közlekedési szabályoknak fittyet hányva átrobogott a kereszteződésen, annak elle­nére, hogy elsőbbséget kel­lett volna adnia a szabályo­san arra haladó Folytovics- nak, Folytovics Sándor lélek­jelenlétének volt köszönhető^ hogy a két autó nem csat­tant Össze, nem történt sú­lyos baleset. A helyzet meglehetősen forró lehetett, mert utána mindketten leálltak az út­test szélére. Folytovics kiug­rott a kocsijából, odament Takácshoz, akit régóta is­mert és felszólította, hogy szálljon, ki, ne vezessen to­vább — látta ugyanis rajta, hogy ittas. Takács István azonban ellenkezett, s utasa, J. Antal sem adott igazat Folytovicsnak: sietős volt az útja, ezért mentegette sofő­rét, hogy nem történt semmi baj, ne zaklassák őket. A vi­tatkozás közben a helyszín­re érkezett Takács felesége, s most már közös erővel pró­bálták kiszállítani az ARO- ból a két férfit. J. Antal azonban addig beszélt, amíg Folytovics megdühödött, és arcul nem ütötte. J. az ütés­től a földre zuhant, ekkor még kapott néhány rúgást is, végül több helyen eltörött az állkapcsa, úgyhogy a körzeti orvos kórházba utalta. Folytovics Sándort a Kis- várdai Bíróság súlyos testi sértés bűntette miatt próba­időre felfüggesztett szabad­ságvesztésre és pénzbüntetés­re ítélte, a megyei bíróság azonban az ítéletet enyhítet­te a sértetti közrehatás miatt, így egy év próbára bocsátás lett belőle. Az ittasan vezető Takács sem kerülhette el a büntetést, 6 ezer forintot kell fizetnie és 1 évre eltiltot­ták a közúti járművezetéstől. Az ítélet jogerős. B. A.

Next

/
Thumbnails
Contents