Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-15 / 142. szám

2 Kelet-Magyarország 1988. június 15, C.I. LX- A város egyik legszebb épülete lett ez ''í®r , 1 a felújított ház a Lenin utcán. Közérdekű javaslatait uraméban Műholdas adások vétele A lakosság közéleti ak­tivitását jellemzi, hogy az idén 33 közérdekű bejelen­tés és 29 közérdekű javas­lat érkezett a tanácshoz. A legtöbb a városkörzeti ta­nácskozáson hangzott el, bizonyítva ezeknek a fóru­moknak a szükségességét. Változatlanul sok embert érdekel a felüljáró építése, amely bizonyára sok bosszú­ságtól fogja majd megkí­mélni az autósokat, utaso­kat. Szabó Lászlótól, a vá­rosgazdálkodási osztály ve­zetőjétől megtudtuk, hogy a kivitelezést megelőző kisajá­títási eljárás már az idei év második felében megkezdő­dik és ígéret szerint a felül­járó 1991-re várhatóan fel­épül. Élénken foglalkoztatja a város lakosságát a műholdas adások vételi lehetősége is. Nos, az első lépéseket meg­tette a tanács, megrendelte az erre vonatkozó tanul­mánytervet. Ennek, illetve a A telepvezető megitta... Tiszta vizet a pohárba! A múltkorában valaki egy pohár zavaros vízzel állított be a SZAVICSAV kisvárdai telepvezetőjéhez. A mi csa­punkból mostanában ilyen víz folyik — rakta le a fő­mérnök asztalára a poharat. Vajon ön megmeri-e inni? — tette fel a fenyegetően hang­zó kérdést. A telepvezető be­csületére legyen mondva, gondolkodás nélkül felhaj­totta az ivóvizet. CSÚCSIDŐBEN CSORDOGÁL Ilyenkor nyár idején saj­nos megszaporodnak a pana­szok a vízellátással kapcso­latban. A város egyes terüle­tein zavarosnak látszó víz folyik a csapból, s bár a köz­egészségügyi vizsgálatok egy­értelműen a víz ihatóságát és baktériummentességét bi­zonyítják, a vizet mindenki úgy szereti inni, ha tiszta. Arról már nem is beszélve, hogy mosni sem szerencsés dolog olyan vízben, amely esetleg nyomokat hagy. A másik panasz, hogy csúcs­időben sok helyen csak gyen­gén csordogál a víz. Ignéczi Zoltán, a telep ve­zetője elismeri a panaszok helytállóságát, és a város tér­képe előtt hosszas magyaráz­kodásba kezd. — Amikor közel húsz év­vel ezelőtt Kisvárda közmű­vesítését tervezték, úgy gon­dolták, hogy 2000-ben 18 ezer lakosa lesz a városnak. Már most, a nyolcvanas évek végén többen laknak Kisvár­dán. Mindezt azért mondom, hogy érzékelhető legyen, a tervek nem a mai igények szerint készültek. Kisebb ka­pacitású vízmüvet készítet­tek, és sajnos szűkebb csö­veket fektettek le most, mint amilyenre szükség lett volna. vízbázis délen A lakosság számának nö­vekedése mellett sok üzem is épült, amelyeknek a vízigé­nye is nagy. A telepvezető elmondta, hogy a vízhiány először a hetvenes évek végén jelent­kezett, a nyári időszakban. Mostanában is nyáron a probléma, elsősorban 16 és 20 óra között, amikor a ha­zatérő dolgozók vízigénye miatt ugrásszerűen megnő a fogyasztás. Bővíteni kellett a vízmüvet, amely most hat­ezer köbméter víz továbbítá­sára képes. Mivel a vízműhá­lózat — a kisebb toldozgatá- sok ellenére — sem volt ki­elégítő, a város déli részén — és építettek egy vízbázist, amely még nem készült el egészen — de már ad vizet. JAVULÁS JÖVŐRE A nyári vízfogyasztás egyébként eléri a 7500 köb­métert is, és ilyenkor bizony a nyomás kisebb, és keve­sebb a víz. Javulás csak jövőre vár­ható, amikor befejeződik a Il-es vízmű építése, illetve a szűrők elkészítése. Addig is kérik a lakosságot, hogy dél­után lehetőleg ne locsolja­nak, ne pocsékolják fölösle­gesen a vizet. Szép dolog, ha egy-egy ré­gi mesterség családon belül öröklődik. Valószínűleg így gondolta Batthányi Erzsébet és élettársa is, amikor elő­szedték a nagymama pálin­kafőző berendezését, és meg­nyitották a Vulkán öntöde közelében lévő házukban a bögrecsárdát. Nem tudni, hogy használták-e a nagyma­ma receptjét is, de azt gya­nítjuk, nemigen. Ugyanis meglehetősen gyatra pálinkát készítettek, cukorból, vízből, élesztőből. Az üzlet viszont ennek ellenére beindult, kü­lönösen a reggel munkába in­dulók közül tértek be jó né- hányan egy-egy feles remé­nyében. A rossz hírű üzlet­nek nem kell cégér, a ta­nácshoz is eljutott a bögre­csárda híre. Az ellenőrök hajnalban lepték meg az avatatlan kocsmárost, aki decinként húszasért nekik is jószívvel mért pálinkát. Vesz­tére tette. A rámenős ellen­őrök maguk is meglepődtek .a, ■ fürdőszobából, kialakított házi szeszfőzde láttán, na meg a tiltott pálinkafőzés és Hajnalban lepték meg Bögrecsárda cégér nélkül zugkimérés mellett azt sem vették jónéven, hogy a pá­linka csak 37 fokos volt. A további részletek majd a bí­róság előtt derülnek ki, mi­vel a tanácsiak feljelentést tettek. Az idei év első öt hónap­jában mintegy ötven ellenőr­zést végeztek a városi tanács termelésellátás felügyeleté­nek dolgozói a társadalmi el­lenőrök bevonásával. Az el­lenőrök minden ötödik eset­ben hiányosságot, fogyasztói megkárosítást észleltek. A már említett bögrecsárda mellett nemtetszésüket nyil­vánították, sőt hatezer forint pénzbírságot szabtak ki a Várda étteremben észleltek után. Ott ugyanis az egyik rendezvényen a. D,337as .sört fél literenként számolták el, s az olcsóbb bort is drágábban fizettették meg. A felszol­gálónak ezúttal pechére vá­lik, hogy olyan vastagon fo­gott a ceruzája. A társaság tagjai között ugyanis volt egy szakmabeli vendéglátós is, aki hamar rájött a tur­pisságra. A tanácson alapo­sabban megnézték a számlát, s kiderült, hogy több mint háromszáz forinttal fizettek többet a társaság tagjai az­nap az étteremben. Egy másik esetnek is beje­lentések kapcsán jártak utá­na a tanácsiak. Több vásár­ló jelezte Ugyanis, hogy a Tüzép olykor nem tartja be a nyitvatartási időt, sőt a vásárlói panaszokat sem in­tézi mindig megfelelően. A bejelentések igaznak, az ez­után kiszabott bírság pedig .hasznosnak bizonyult. A Tü- zépen megszűntek- a pana­szokban jelzett hiányosságok. várható költségek ismereté­ben tájékoztatják majd a la­kosságot a további teendők­ről. Változatlanul sok embert érdekel a vár restaurálása. A tanács az idén hatmillió forintot áldoz erre a célra. A kivitelezők pedig azt ígérik, hogy a felújítási munkák nem akadályozzák majd a Várszínházi esték megtartá­sát. A hosszú, türelmes vá­rakozásért cserébe egy eszté- tikusabb, hangulatosabb kör­nyezet fogadja majd az ide­látogatókat. Több javaslat hangzott el az utcák szilárd burkolattal történő ellátására. A tanács is azt szeretné, ha minden út korszerű lenne, de sajnos erre nincs elegendő pénz. Az úgynevezett tanácstagi ala­pok felhasználásával viszont ott, ahol a legindokoltabb néhány útburkolat elkészül majd. Természetesen számí­tanak társadalmi munkára is. Bosszanja az embereket a Mártírok út rossz állapota is, ha minden igaz, a TÁÉV az utat az év második felé­re felújítja. Szintén ehhez a témakörhöz tartozik még, a Víz utca szennyvízelvezetése. Ez az itt lakók hozzájárulá­sából épül majd. A bejelentők felvetettek néhány egyéb problémát is, mint például a helyi autó- buszjáratok sűrítése, az autó­buszvárók áthelyezése, köz­területfelügyelők számának növelése, nyilvános WC épí­tése. A javaslatokat a tanács tanulmányozza, néhány ötle­tet már meg is valósított, néhányat pedig a későbbiek során fognak majd. Iskolaváros, do... Átirányítással gimnáziumba A következő években né­pesebb korosztály hagyja el az általános iskolát, mint ko­rábban. Nincs ez másként Kisvárdán és vonzáskörzeté­ben sem. Az áldásos nép- szaporulat — sajnálatos mó­don — bizonyos feszültsége­ket okoz. A városban 327 általános iskolás fejezte be néhány napja a tanulmányait. Kö­zülük 321-en kívánnak to­vábbtanulni. Az ő helyzetük viszonylag jobb a megye át­lagánál, hiszen Kisvárda af­féle iskolaváros. A középiskolákban 23 el­ső osztály indul, ami azt jelenti, hogy 800—850 gyerek folytathatja majd a tanulmányait. Természetesen a városkör­zethez tartozó községekben lakó legtöbb kisdiák szintén Kisvárdán szeretne tovább­tanulni. A városkörzet 28 ál­talános iskolájában több mint ezren végeztek az idén, s a tanácstól kapott információ szerint a várdaiakkal együtt összesen 1265 gyerek jelent­kezett továbbtanulásra. Jó néhányan a megyeszékhely iskoláiba vagy távolabbi in­tézménybe tartanak. A leg­többen persze valamelyik helyi középiskolába mennek. Sokan a szakmunkás- képzőt, a szakiskolát je­lölték meg a felvételi lap első helyén. A gyerekek közel fele (47 százalék) azt az iskolatípust tartja a legvonzóbbnak, ame­lyik szakmát is ad. A szak- középiskolában — amelyik­ben két közgazdasági és két postaforgalmi tagozatos osz­tály indul — a végzős ta­nulók 30 százaléka jelentke­zett. A legkisebb érdeklődés a gimnázium iránt mutatko­zott. Ezt az iskolát csak minden ötödik-hatodik gyer­mek jelölte meg céljául. S ami a lehetőségeket il­leti. A szakiskolában 10 el­A Tisza-parttól Lengyelországig Kisdiákok szervezett nyaralása Megkezdődött a nyári va­káció, a gyermekek gondta­lan nyarainak egyike. Bizo­nyára sok emlékezetes nyári élmény vár majd a nebulók­ra, hogy ősztől kipihenve és megerősödve folytathassák majd tanulmányaikat. Sok kisdiák számára szer­vezett üdültetés teszi lehető­vé a kikapcsolódást. Több mint 800 kisvárdai gyermek juthat majd el különböző táborokba, sőt jó néhányan külföldre. A legtöbben, 150- en a Tisza mellett a dombrádi úttörőtáborban nyaralnak majd, de Szent­endrére, Füzérradványra, sőt a Balaton környékére is sokan utazhatnak. A leg­edzettebbek a gyulai sport­táborba készülnek, negyven gyerek jut el ide. Az ötös iskola 44 kisdiák­ja Lengyelországba utazik, s a Kodály Zoltán iskola 16 tanulója pedig NDK-ibeli épí­tőtáborban pénzt is keres majd. Ám akik otthon ma­radnak, azokra is várnak programok. Például a 4-es számú testnevelés tagozatos iskola saját sporttábort léte­sít. Pihenő a parkban ső osztály indul majd és 16 szakmát lehet elsajátítani. Sajnos itt csak 350—360 gyermeket tudnak fogadni, az induló 10 osztályban pedig majdnem kétszer annyian je­lentkeztek ide. A gimnázi­umban 260 tanuló kezdhetné el a középiskolát szeptem­bertől, ide viszont csak alig 160-an jelentkeztek. Feltűnő, hogy a vidéki általános iskolákból egy­re kevesebben pályázzák meg a gimnáziumot. Az idén az itt végző tanulók­nak csak a 9 százaléka jelöl­te meg első helyen ezt az is­kolát. így aztán előfordul az a nem túl szerencsés eset, hogy a szakmunkásképzőbe jelentkezetteket a Bessenyei gimnáziumba irányítják majd át. Nem lesz irigylésre mél­tó helyzetben a gimnázium, a legjobb képességű gyerme­kek mellett olyan gyengéb­bek is idekerülnek majd, akik nem feleltek meg a szakmunkásképzőben. Min­denesetre ezek a tanulók is megkapják a bizonyítás le­hetőségét. A szakközépiskolában, mint említettük, 4 osztály indul, illetve további kettő az itt működő gyors- és gépíró szakiskolában. A szakközépiskolába is igen nagy a túljelentke­zés, majdnem háromszo­ros. Ezt az iskolát viszont a me­gye más vidékéről is meg­pályázták. Mindent összevetve, a le­hetőségek a megye átlagánál Kisvárdán jobbak valamivel, már ami a továbbtanulást illeti. Természetesen ez nem vigasztalja azokat, akik a rostán kihulltak. Röviden... MOLIERE: Danáin György című zenés komédiájával megkezdődnek a várszínházi esték előadásai. A budapesti Egyetemi Színpad és a Vár­színház közös produkcióját pontosan két hét múlva, jú­nius 29-én mutatják be. * Halbolt nyílik a piaccsar­nokban. Bár a városban né­hány üzlet eddig is foglalko­zott élőhal-értékesítéssel, ám augusztustól külön halszak- üzlet is lesz majd a piacon. Ebben a boltban élőhal mel­lett fagyasztott halat, hal­konzervet és ételízesítőt is árulnak majd. KEVESEBBET KELL VÁR­NI ezentúl néhány fajta szemüveg készítésére, javí­tására. A helyi Ofotért üz­letben a kisebb javításokat elvégzik majd. Nem kell minden receptet Mátészalká­ra vagy Budapestre küldeni, így a várakozási idő rövi- debb lesz. Sárospatakon rendezik meg az idén július 1. és 3. között az öreg várak, ifjú városok találkozóját. Kisvárdát egy 30 tagú kulturális, sport- és honismeretekben járatos küldöttség képviseli majd ezen a hagyományosnak szá­mító rendezvényen. Hí * * BÉBIBOLT nyílt a Lenin utcán, a városi tanáccsal szemben. A szaküzletben bé­biruhákat, bébiételeket és -italokat lehet vásárolni. Az oldalt összeállította: BODNÁR ISTVÁN aIéSkisvardan

Next

/
Thumbnails
Contents