Kelet-Magyarország, 1988. május (45. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-28 / 127. szám
1988. május 28. ÚJFEHÉRTÓI Igazából leltárt kellene készíteni egy községről. Megnézni, mi az, amiben kitűnik, hol várja a segítséget, miben számíthat a maga erejére. Egyáltalán menynyire futja neki most és a jövőben. Csakhogy Gjfe- hértónak kétes a dicsősége, mert a szabolcs-szatmári városhálózat kialakulása óta a megye legnagyobb fal- vának kijáró titulust viselheti, annak minden előnyét és hátrányát érezheti az itt élő 14 ezer ember. Tulajdonképpen a fél Üjfehértót láthatja az, aki végigmegy az egykori 4-es úton Debrecenből Nyíregyházára tartva. Am ha gyalog vág neki, akkor ne sajnálja az időt, mert kisebb-nagyobb kanyarulatokkal összesen kilenc kilométert koptathatja a cipőjét, amíg a déli, Mályváskertnek nevezett részről a központon keresztül eljut a gyapjúszövőgyár körül kialakuló új negyeden át az Erzsébetkertnek nevezett másik, távoli pontig. Ha jobbra, balra letér, összesen száznál több utcát járhatna be a kis közöktől a 3—4 kilométeren elnyúló utakig. Mégis leginkább egy orsó alakját formázza a település, kiterjedését meghatározza a két oldalt meghúzódó vizenyős terület. A névmagyarázat is egyszerű: a régi feljegyzésekben szereplő Fejértó onnan eredt, hogy a szikes rétek nyáron kiszáradtak, fejérlettek a sótól. A tál Annyi biztos, hogy a római uralom idején is élhettek erre emberek. Szakemberek kétezer évesnek becsülték azt a bronztálat, amelyet az egyik nénike a kert végében talált. Jobb híján a kutyát etették belőle, aztán elkallódott valamerre. Pedig eszmei — és nem valóságos — értéke igen magas. így a helytörténészek csak abban bíznak, egyszer mégis egy gyűjtemény szép darabja lesz a tál. A múlt emlékeit, helytörténeti anyagait a szakközép- és szakmun- képző iskolákban gyűjtik. Az öreg ház bontásra kerül, eladták, helyébe új épül a Vöröshadsereg utcán. Parkírozás az új 3-as számú iskola előtt. Bolt, Szegegyháza, Mics- ke. Három, középkori falu neve, melyet a török pusztított el az 1500-as évek végén. Lakóit rabszíjra fűzte, az maradt meg, aki időben elfutott a közeli nádas, mocsaras területre. A hajdanvolt települések nevét a külterületi megnevezések ma is őrzik. Mint ^ahogy egykor az ekevas, ma az új házat építők lapátja fordít ki a földből vasat, cserepet, a régmúlt korok üzenetét. A leletekből könnyen bizonyítható, hogy több ezer éve lakik ember e tájékon, igazából a kőkorszaktól napjainkig valamiképpen mind itthagyta kezenyomát. A tárgyak vallatását a szakavatott muzeológusokon kívül a lelkes lokál- patrióták folytatják napjainkban is. A honismereti bizottság a tanács anyagi támogatásával megindította az Üjfehértói füzetek sorozatát, melynek első tagja éppen a régészeti leleteket dolgozza fel, Sipos Ferenc értő tollát felhasználva. Kell a múlt idézése, mert joggal valljuk, hogy enél- kül semmilyen jelen nem ismerhető meg igazán. Ám az olvasó mégis engedje meg, hogy ne temetkezzünk bele a régmúlt századokba, egyelőre csak dióhéjnyi történetet adjunk. Mert az 1988-as esztendőt akár jeles évfordulónak kinevezhetjük — ennek a jegyében készít elő egy kiállítást a művelődési ház — hiszen 380 éves az első írásos feljegyzés, ami Fejértót, majd Rác-Fejértót idézi. S talán a korra is jellemző, hogy a mocsaras vidékeken megbúvó települést a királyi adószedők „fedezték fel”, ők voltak azok, akik mindenütt megtalálták a föld művelőjét azért, hogy a kincstár ne essen el a tizedtől. A Bocskai-szabadságharc letelepített hajdúi hozták talán az első fellendülést. Egy rác század is megkapta a kiváltságokat, de nem szívelték őket a szomszédban, azért települtek ide teljes családjukkal. A község keleti és nyugati fele, a névhagyományban megmaradt Oláh-vég és Magyar-vég ma is őrzi ezt, de utolérhető bizonyos fokig a vallásban, a családnevekben is a származás. Bizonyára a kiterjedt határ adta lehetőségek, a tisztes megélhetés reménye adhatta, hogy fejlődjön a falu. Az 1700-as évek 4—5 ezer lakosa mindenképpen a kor számottevő települései közé sorolta, amit egy rövid időre az elnyert mezővárosi rang is erősített. (A Tokaji út elnevezés ma is mutatja, hogy egy időben a kereskedők is erre vonultak Erdély és a Felvidék között.) A nagy hátáé — 14 ezer hektár a mai terület — azt is hozta magával, hogy sokan kitelepültek a különböző „tag”-okba, az Alföldre jellemző szétszórt tanyavilág alakult ki. A vályogházas, kezdetleges létnek tulajdonképpen a termelőszövetkezeti fejlődés vetett véget. Hiszen az gyeszékhely árnyékában bizony sokszor kevesebb volt a kelleténél a szükséges figyelem a községre. Ám hiába a napi kétezer ingázó, a félezernyi hetente, havonta hazajáró, a népesség nem csökken, inkább kis mértékben gyarapodik. Bár az utóbbi két-három évben százzal többen költöztek el végleg, mint ahányan jöttek helyettük, azonban 50— 60 gyerekkel több születik, mint ahányan meghalnak egy évben. Ha leltárt készítenénk, akkor azt is számba kellene venni, milyen közintézményekkel rendelkezik Üj- fehértó. A bölcsőde korszerű, de újabban már fontolgatni kell, melyik gyereket veszik fel, olyan az igény. Az óvodák csoportjai tucatnyi helyen találhatók, ott egy-egy új megépítése lesz előbb-utóbb feladat. A kétezer általános iskolás gyereknek bizony kell a négy iskola — a távolságok miatt szükséges, hogy ne egy „csomóba” kerüljön minden. Mi több, Mályváskert- ben újabb négy tanterem Piád pillanat 1960-as népszámlálás még három és fél ezer embert talált a tanyavilág 760 házában, míg húsz évvel később már tizedannyian maradtak a tanyákon, immár a 13 ezres népességből csak 434-en. A fejlődésre egykor és ma a szomszédok közelsége nyomta rá a bélyegét Üjfehértón. A hajdani megyeszékhely, Nagykálló mint a járás központja maradt meg igazgatási centrumnak, majd a múlt századtól rohamléptekkel erősödő Nyíregyháza árnyékában maradt vissza a község. És persze napjainkban is a nagyvárosok közelsége adja egyszerre a jót és a rosz- szat. Hiszen nem mindennapi előny ma sem, hogy a megyeszékhelyre húsz perc alatt be lehet érni, Debrecen sincs több egy félóra járásnál. S amikor megindult a városokba koncentrált ipari fejlődés, akkor nem kellett elvándorolni, napi ingázással lehetett a szakképzettségnek, az igényeknek megfelelő munkahelyet találni a közelben. (A helyi fejlesztés viszont igencsak sokáig váratott magára, számottevő munkahelyként az utóbbi évtizedben is csak a gyapjúszövőgyárat lehet tartani.) Lehet sorolni tovább az előnyöket, hogy a mezőgazdaság irányításához szükséges szakembereket a közeli városból verbuválták, hogy ha helyben nem volt elég pedagógus, akkor legalább Nyíregyházáról lehetett szerezni. S ezzel párhuzamosan máris ott a hátrány, mert a „kijáró” értelmiségi nem kötődik a településhez, csak ideiglenes megoldásnak tartja a kapcsolatot. A városi közelség talán kényelmessé tette néhány évtizede a helyi vezetést, kevésbé törekedett arra, hogy épüljön, szépüljön a település. Így aztán ma is jól megfér egymással a girbe-gurba mályváskerti utcácska nádtetős házikója a mellette magasodó emeletes családi házzal. Akad egy pár közintézmény, amely akár a városi feltétének is megfelel, miközben fő a tanácsi vezetés feje, hogy az elavult, régi épületekben lévő iskolák, óvodai csoportok sorsa mi legyen, hiszen többe kerül a felújítás, mint egy újnak a megépítése. Ne feledkezzünk meg a rosszról sem, hiszen akit csábít a városi munkahely, az előbb-utóbb maga is odaköltözhet. Éppen a meMagántdkan Fintora egy felelőtlen — korábbi — tanácsi vezetésnek: úgy adtak el a központban egy darab területet, hogy jószerével meg sem nézték, mi található rajta. Így az országban, egyedül Űjfe- hértón. magántelken áll a felszabadulási emlékoszlop. Szépen parkosítva, kicsinosítva, merthogy a tulajdonos mindezt megengedi. (ELEK EMIL FELVÉTELEI) építését és egy tornatermet kezdenek jövőre. Immár az is megszokott, hogy zeneiskolában tanulhatnak a gyerekek, a továbbiakban viszont megoszlanak a vélemények. Mert jó ugyan, hogy textilipari szakközép- iskolában képezhetik a jövő középvezetőit, azonban csak hajlani kellene a helyi igényre a megyei irányítóknak is, hogy legalább párhuzamos gimnáziumi osztály induljon. (Bár egy középiskolának is fenntartják a helyet az új, 3-as iskola mellett.) A művelődési ház színháztermét sokan megirigyelhetnék, azonban hiányzik a sok kisebb helyiség, márpedig a mai közművelődési munka a kiscsoportos foglalkozást helyezi előtérbe. Ezért lenne jó a könyvtárnak kiköltözni az épületből, jobb körülmények közé. A volt szülőotthont sokan visszasírják, de a helyén kialakított egészségügyi központban legalább folyamatos az orvosi ügyelet. Az öt orvos mellett három fogorvos gyógyít, két gyermek- orvosi helyet alakítanak ki, két éve egy minilabor is működik. Kereskedelem, közlekedés külön téma lehetne (egyetlen község a megyében, ahol helyi járatú autóbusz is közlekedik), mint ahogy a foglalkoztatás, a közművesellátás megany- nyi jó és rossz oldala is sürget annak, aki előbb- utóbb a városi rangra pályázik. Talán legközelebb ennek útjait is meg lehet fogalmazni. Lányi Botond KM HÉTVÉGI MELLÉKLET .. X TÜKÖR \ mar
