Kelet-Magyarország, 1988. április (45. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-09 / 84. szám
Irodalmi hírlevél az ember és a Íme: 1988-íhan ás elkövetkezik április 11-e: a költészet napja. Lehet, hogy egyesek úgy érzik, 1988 tavaszán nem igazán a költészet értékeire figyel az ország, mivel fmancdáQds és anyagi gondok szorítják háttérbe a líra halk hangjait. Akinek a munkaidején túl is az életszínvonala megtartására kell idejét és erejét áldoznia, az mikor és hogyan szakítson időt, teremtsen lehetőséget szellemi-érzelmi igényeinek táplálására, például versek olvasására. Mások viszont éppen azt érzik, hogy a technizálódó kor, s a vegetatív életmód ellensúlyozására az ember fokozottabban igényli az esztétikai élmények felemelő, szelídítő, tisztító hatását, a „lélek balga fényűzését”, a költészet jelenlétét az életben. Számomra nem kérdéses, hogy az utóbbiak azok, akik az emlberi lét célját és érteimét a természettel és a társadalommal harmonikus kapcsolatban lévő ember- eszmény kialakításában látják, s ennek érdekében küzdenek a beszűkítő-el- szürkítő igénytelenség ellen, s ezért szervezik úgy az életüket, hogy abban, — az anyagi javak elegendő megszervezése mellett — elegendő színházi, irodalmi, zenei és művelődési hatás befogadására is lehetőségük legyen, ök már tudják, hogy ezek a hatások újítják meg bennük az olyan erkölcsi-esztétika;; értékeket, — mint az emberi tisztesség és jóakarat, a másokat is emberszámba vevő lelkűiét sbb. — amelyek révén az adott körülmények között is teljes életet élhetnek. Az a tény már nem tartozik a titkok közé, hogy a költészet együtt született az emberrel. Mi alakítottuk ki, mert szükségünk volt rá. Megteremtettük, mert segítségével könnyebben viseltük el a munka .kínját”, hiszen a költészet humanizálta ezt az emberi tevékenységet. Megteremtettük, mert segített úrrá lenni fájdalmainkon, szavakat adott halottaink elsina fásához. Létrehoztuk, mert hittünk abban, hogy varázsigéi révén sikerül megszelídíteni a természet vak erőit, s kedvezően befolyásolni az emberi indulatokat. Szállt az ének szájról szá jra, így (tudtuk megőrizni hagyományainkat, így sikerült másoknak is átadni tudásunkat, tapasztalatainkat. A költészet segített kifejezni örömünket, felül - emel kiedn i 'kudarcamkon, elviselni veszteségeiniket. Erőt adott a lelkesedésre, elhitette velünk, hogy „lesz még egyiszer ünnep a világán”. Emelkedett vagy rezignált hangulatainkban az éppen kimondani akart szavaikkal, mondatokkal ajándékozott meg. Kimondta helyettünk érzéseinket, önismeretre: öntudatra és alázatra szoktatott. Feloldotta magányunkat, s a rettenet kimondásával enyhítette félelmainket. Mosolyra fakasztott és megríka- tott, megtanította, hogy „micsoda az Ember”. A költészet a hozzánk legközelebb állö művészet, hiszen emberi fajunk naplója, emberségünk mércéje. Mai költőink — a nagy elődökhöz hasonlóan — felmutatják a pillanat múlását, tetten érik a változó időt, kifejezik az ember mindenkori status prásens- ét, korúink erkölcsi lenyomatát. A maígasaibbról- messzebbre látás hitével rendelkezve keresik az állandót a változóban, a látszat mögött a lényeget, s költészet kapcsolatára! vegetáció helyett teljes életre biztatnak. Nemzeti irodalmunk és a magyar líra óriásai — Balassi, Petőfi, Arany, Ady, Babits, József Attila, Illyés Gyula, Nagy László, Pilinszky és Weöres Sándor klasszikus példái helytett, — engedjék meg —, hogy most a saját régiónk, szűkebb hazánk költőire, íróim vessünk egy pillantást. Ez a nap az ő napjuk is. Az irodalomtörténészek által számon tartott író-költők közül az e tájon születettek száma meghaladja a harmincat. Nyíregyházáról pedig — az eddigi adataink szerint — tizenegy alkotó indult sikeres pályára. A költészet napján hadd tiszteljük meg őket, — és önmagunkat, atkák ideitartozóknak érezzük -magiunkat — nevük felsorolásával, íme a nyíregyházi születésű írók-költők névsora: .1. Vdetórisz József (1868—1954) 2. Andor József (1871—1918) 3. Krúdy Gyula (1878—1933) 4. Vietórisz István (1879—1965) 5. Sarlós Ottó (1905—11988) 6. Gádor Béla (1906—1961) 7. Váci Mihály (1924—1970) 8. Fábián Zoltán (1926—1983) 9. Sipkay Barna (1927—;1968) 10. Mester Attila (1938—1985) 11. Nógrádi Gábor (1947— ) Az időrendi felsorolásból kitűnik, hogy Nyír,egyháza egykori szülöttei már többségükben a múltunkhoz tartoznak, így róluk — sajnos — legfeljebb az évfordulóik kapcsán szoktunk megemlékezni. Igen: Vietórisz Jót zsef éppen 120 éve, Krúdy Gyula 110 éve született, Sipkay Barna tavaly lett volna 60 éves, s éppen 20 éve már nincs köztünk. Mester Attila most lenne 50 éves. Fábián Zoltán is már 5 éve, hogy elment. Nyilvánvaló, hogy az itt született alkotók művészi teljesítménye nem egyenrangú: varrnak köztük, akiknek nevét Európa is megismerte, s vannak, akiknek a nevét már mi is alig tudjuk. Korban és időben is távol esnek egymástól, írói hitvallásuk, téma- és műfajválasztásuk is eltérő. Ami — így utólag — összeköti őket: az a közös szülőföld, s az, hogy az utódok egyszer-egyszer megemlékeznek róluk. A legidősebb közülük: Vietórtisz József, aki egész életét itt élte le, még a sóstói fürdőparkban hullongó sárga levelekről és a gárdista Bessenyei legendás kocagányáról írt verset; a legfiatalabb: Nógrádi Gábor pedig már csak in tér- urtbán tart kapcsolatot Nyíregyházával, de még nem felejtette el, hogy a „hajszálereken” át örökké táplálja őt az itt átélt „gyermeki kegyelem” kora. Ha valamikor, úgy ezen a napon el kell mondani, hogy az e tájon született, (illetve az itt élő, s az itt otthonra találó írók és költők műveivel többet kellene foglalkozni a most itt élő Utódoknak. Ki kellene jelölni helyüket a nagy egészben, megbecsülni értékeiket, felmutatni bennük az egyénit, a sajátosait, hogy kiderüljön az a közös szellemiség, amelynek éltető erejét ennek a tájnak a humuszából szívták magukba. Egy költészetnap, egy emlékező irodalmi hírlevél .mindennek csak az igényét fogalmazhatja meg. A figyelem egyeden sugarának rájuk irányításával azt szeretné elhitetni, hogy e táj szellemi élete, kultúrtörténete, csak velük együtt lehet teljes. Mert ahogy a •költészetre, úgy rájuk is vonatkozik a kapcsolatok irányának hélyes felismerése: nem nekik, de nekünk van szükségünk rájuk. Az ember és a költészet kapcsolata sem lehet más, mint amiért kialakult: ma is az emberiségnek van szüksége — ahogy Bessenyei mondja — a. „vadságot szelídítő”, az ember méltóságát felmutató költészet igaz szépségére, szép igazságára. Bánszki István Nádasdy Ferenc országibíró ajánlotta a fenti szavakkal a •magyar rendeknek az uralkodóinkat és fejedelmeinket bemutató könyvet. Ez a könyv a Jósa András (Múzeum tulajdonába került, dr. Petnikovics László adományaként. Szenvedélyes gyűjtő volt, Jósa András vezette be az elmúlt korok rejtelmeibe, még gimnazista korában. Gyűjteménye alapozta meg a szerencsi múzeumot s a mi múzeumunk is sok értékes dokumentummal gazdagodott általa, őse, az a Petrikovics János, szarvasi csizma diiamester, akit Károlyi Ferenc gróf bízott meg az áttelepülők megszervezésével. A mű, melyet a „Nádasdy- féle Mausoleum” néven ismerünk, 1664-iben jelent meg, Niimbergben az End tér testvéreknél. A kiadás költségeit Nádasdy Ferenc országbíró fedezte. Híres törökverő, végvári harcos, a „fekete bég” akitől rettegtek a törökök. 1671. április 30-án lefejezték, mert részt vett a Wesselényi- féle összeesküvésben, Fran- gepán Ferenccel és Zrínyi Péterrel együtt. A Nádasdyaiknak sokat köszönhet a magyar kultúra, hiszen Nádasdy Tamás nyomdát alapított Sárváron és támogatta többek között Tinódi Lantos Sebestyént is. A sárvári vár nagyon szép művészeti és építészeti emléket tár a látogatók elé. . Az album hatvan metszetet tartalmaz, IV. Ferdinándig ábrázolja a magyar fejedelmeket és uralkodókat. A metszetek készítőjéről annyit tudunk, hogy németalföldi. •tanúitság.ú mester tehetett, s elkészítésüknél felhasználta a Thuróczy-króni'kát, melyben szintén találhatók Iki- rályképek. A szöveg írója, Nikolaus Avancini jezsuita szerzetes, aki a Habsburgok udvari költője volt. A szöveg nem tudományos igényű, inkább közérthető, ismertető Jurcsák László kiállítása Grafika és kerámia A KPVDSZ Nyíregyházi Művelődési Házában rendezték meg Jurcsák László grafikus kiállítását. A helyi •múzeumi életet figyelemmel kísérők számára nem cseng idegenül a név, és 'talán tevékenységének körvonalai is felddéződnek. Pályáját magam is régóta ismerem, hiszen négy évvel ezelőtt a Jósa András Múzeum munkatársa volt, és csak ezt követően szegődött el a hollóház i Szász-stúdióhoz. Művészi alapállása egyaránt önző és megosztó. Számára elsődleges tényező az egyéniségében visszatükröződő külvilág belső logikai és érzelmi erődnek koncentrációja. Grafikáin ez oly módon válik körülhatárolhatóvá, hogy érzékeljük: ezt az igézetet ilyen sajátos hitelességgel más nem tudná kifejezni. Műveiben — a pszichikai árnyaltság és Jdiélezettség keretem belül — a vonal történetének két alapvető koncepciója 'közül inkább a hajlékony vonal (szecessziós 'Ismérvekre utaló) funkciójában nyilvánul meg a sajz stílusalkotó képessége. Számára kifejezáste- ■lenségbe torkollna, és ábrázolási nihilt eredményezne az egyenesvonalú tértagoltság. A parányi érzelmi fázisok, természetünk képzeletbeli rezdülései érdeklik. A nyelvi szimbólumok, a félreállított törekvések meg nem ért 'találkozásai, a tudattalan ragyák látszólagos összerendezetlenségének kérdései, valamint az ebből kibontakoztatható tudatos rend közötti állapot ellentmondásai (tűnnek fel már korábbi grafikáin is (Elátkozott város, Január, Meditáció). Ugyanekkor a klasszikus grafikai hagyományokhoz kötődő egyéni ízű kompozícióit (Harangőr, Kocsmában stb.) a kifejezésmód letisztult művessége jellemzi. E helyütt nem térhetek ki a hazai iparművészetben zajló, az esztétikai élmény és a puszta funkcionalitás •ellenpontjaival jellemezhető vitára, csak utalhatok arra, hogy Jurcsák László fcerá- miaképeinek értelmezése sem független éttől. A kiállított tárgyak többségénél a forma adott volt. Gsak a grafikai munka, illetve a téma és a megfogalmazás illeszthetősége kérhető számon az alkotótól. Ezért érzem külön (kiemelkedőnek szecessziós ízű vázáinak és tálainak jelentőségét, melyeken a forma-, a tér- és a színvilág 'tagolása nem botliik meg az eklektika küszöbén, hanem azt stílusosan megkerülve, az egységes kompozíció jegyében lép be a mindenki számára friss levegőt ígérő nagykapun. Szathmáry László Szabolcs vesér Károly Róbert jellegű. Néhány száz példány készült belőle s a kiadó-megrendelő ajándékképpen adta az arra érdemeseknek. A múzeumi példány képeit, valamelyik régi tulajdonosa kivágta és fcartonlapokra felragasztotta. Az érdeklődők, Árpád-házi királyainkat láthatták már kamarakiállítá- son, legközelebb a vegyes- háziakat mutatjuk be. Az albumnak nagyon jelentős hatása volt a későbbi konokra, ugyanis a metszetek alapján készültök a fcirályáb- rázolások. Fal- és mennyezetképek születtek a főúri kastélyokban, így a kismartoni Eszterházy-kastélyhan, a nagyfbiccsei Thurzó-kas- télyban, a zólyomi vár dísztermében, a 'pozsonyi vár királyi és királynői lakosztályában. Szabolcs vármegye 1783- ban megbízta Franz Wrabetz festőt tíz vezér és király képének megfestésével. El is készült Attila, Buda, Mátyás király, * Lehal, Szabolcs, Árpád, Kund, Örs, Bulcsu, Béla ábrázolása. A múzeum tulajdonában vannak a képek, három a múzeum léposőhá- zá't díszíti. Felismerhetően a Mausoleum képeit vette alapul a művész a képek megfestésénél. A Szabolcs községben lévő Mudrány-kúria mennyezetének sarkait díszítő királyké- pek is ezen az alapon készültek. Ricza Zoltán Egy ritka könyv „Meg kell őriznünk a dicső ősök emlékét" A tulajdonos: a Jósa András Múzeum KH HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. április 9.
