Kelet-Magyarország, 1988. április (45. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-06 / 81. szám
2 Kelet-Magyarország 1988. április 6. Megszépülve, megnagyobbodva várja vevőit a festék-háztartási bolt. A kétmillió forint értékű átalakítási, felújítási munkákat a tanács költségvetési üzeme végezte az előírt határidőt is betartva. Munkájuk nyomán húsz négyzetméterrel növekedett a bolt eladótere, korszerűsödött fűtési rendszere, s a korábban annyira hiányolt szociális helyiségek kialakítására is sort kerítettek. A terület nagyságának növelésével nem csak új áruátvevőhelyet alakíthattak ki, hanem tetszetősebben, kulturáltabban kínálhatják portékáikat is. A ma oly keresett vetőmagvakból, növényvédő szerekből szinte a teljes választékot kínálja a bolt. Röviden... MEGKEZDTÉK A SÓHORDÓ UTCA házainak át- számozását a hatósági osztály munkatársai. A művelet mintegy 150—160 lakást, illetve a bennük élő. állandó lakcímmel rendelkező állam- .polgárt érint. A munka közel sem egyszerű, hiszen valamennyi lakó személyi igazolványában és a gyermekek személyi lapján is feltüntetik a változást, majd a belső nyilvántartási munkák elvégzése után az Állami Népességnyilvántartó Hivatalt is tájékoztatják az új adatokról. NYÍRBÁTOR VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK tizenötödik évfordulóját méltóképpen ünneplik lakói. A városban működő KlSZ-alapszerveze- tek például várostörténeti, honismereti vetélkedőt szerveztek, amelyen összesen tizennégy csapat vett részt. A dolgozó fiatalok kategóriájában az első helyet a városi tanács csapata, második helyet a Dohánybeváltó csapata nyerte. A középiskolások versenyében mindhárom helyezést a Báthori István Gimnázium diákjai nyerték el. Pénz — pályázat útján A tanács számára sem volt könnyű az 1987-es év. A tervezett feladatok megvalósítását ugyanis egyszerre több, a tanácstól független tényező is negatívan befolyásolta. Az áremelések közül különösen az energiaszolgáltatás térítési díjának emelése okozott gondot, hiszen emiatt az intézmények jó részének át kellett rendeznie, más feladatok terhére kellett kiegyenlítenie az energiaköltségét. A központi intézkedések kapcsán összesen 3 százalékkal, azaz 3 millió 775 ezer forinttal csökkentek a tanács pénzeszközei. Az év folyamán jelentős, 12,6 milliós bevételi kiesés keletkezett elsősorban a vállalati, szövetkezeti és béradó, valamint a vállalatok által elmulasztott befizetések miatt. A tanács végrehajtó bizottsága ezért szigorú, takarékos gazdálkodást írt elő, és döntött arról is, hogy új beszerzések és új feladatok terven kívül nem indíthatók. A. fejlesztési feladatok közül anyagiak hiányában elmaradt a 6, úgynevezett egyéb állami sorház, valamint- a folyékonyhulladék- ürítő hely megépítése. Megkezdődött a 21 lakás és alatta lévő üzletsor építése. A kiadások fedezésében jelentős segítséget • nyújtottak • a tanacs által elnyert különféle pályázatok, amelyeknek nyomán összesen egymillió-négyszázezer forintot kapott a város. Az alkoholizmus elleni klub berendezésére 30 ezer forintot a megyei tanácstól, a camping építésére 900 ezer, a nyári zenei rendezvényekre pedig 200 ezer forintot az Idegenforgalmi Alapból kaptak.- A Soros- alapítványból a zenei tábor munkáját támogatják, ugyanakkor pályázat útján jutottak anyagi segítséghez a nyári alkotótelep tagjai, valamint az öntevékeny diákcsoportok is. Városépítés OTP-segítséggel Nem tudom, van-e, akinek valamilyen módon ne lenne köze az OTP-hez. Aki házat épí t, nagyobb értékű dolgot vásárol, nemigen kerülheti el fiókjait. így aztán nem csoda, ha az OTP munkája alapvétőén befolyásolja a városlakók hangulatát. A nyírbátori OTP-ben az utóbbi időben látványosan nőttek az eredmények. 1980- ban 384, 1986-ban már 580 millió forint volt a betét ösz- szege. A 27 dolgozóból álló kollektíva ez idő alatt két alkalommal nyerte el a kiváló fiók kitüntetést, közülük ketten miniszteri, tizenöten vállalati kitüntetés tulajdonosai. Telek is lakás támogatással Nemcsak a megtakarított pénzt gyűjti, vagy hitelez, az OTP-fiók a várospolitika aktív közreműködője, arculatának formálója is. — A telekalakításban, lakásgazdálkodásban 1982 óta veszünk részt — mondja Vajda Sándor, a fiók vezetője. Elsősorban azért, mert a tanács a Jelenlegi gazdasági helyzetben nem lenne képes a telkek megvásárlására. Mi megelőlegezzük a szükséges összeget, s ha a telkek gazdára találtak, visszakapjuk a pénzünket. Így osztottak telket az 1. számú iskola előtt, a Hunyadi, Kisbogáti út között, a Mátyás király útján, valamint a múzeum melletti területen is. Legutóbb a Debreceni utca környékén nyitottak új utcákat, a telkek egy részén tavaly őszei már meg is kezdték az építkezést. — Bár változott a jogszabály, szeretnénk továbbra is támogatni az új telkek kialakítását, forgalmazását. Pedig az OTP számára nyert üzleti haszon mindösz- sze két százalék. Van azonban más előnye is. A telkeken építkezések kezdődnek, s aki ebbe a hatalmas munkába belevág, nem kerülheti el az OTP-t. Akad persze olyan is, aki kész lakást vásárol. Nos, a nyírbátori fiók rájuk^ gondolt akkor, amikor a tanács anyagi helyzetén segítve a lakásgazdálkodásból is kivette a részét. így épült lakás az OTP saját beruházásában, valamint a Fáy lakótelepen, s épül jelenleg a Zrínyi Ilona utcán. — Az elmúlt évben 74 lakást vásároltunk és értékesítettünk. Reméljük, ebben az évben újra fellendül az építkezési kedv, hiszen az új városrendezési tervnek köszönhetően közel négyszáz építési tilalom szabadul fel. Hitellel segítjük a gázbekötést is, de számíthatnak ránk azok a termelőszövetkezeti tagok is, akik szervezett mezőgazdasági termelésbe fognak. tároztuk. A huzavonák után végre rövidesen megkezdhetjük kialakítását is. Ha a kivitelezőt anyaghiány nem hátráltatja, már ez év első felében, a volt autóalkatrész bolt helyén, tetszetős környezetben fogadjuk ügyfeleinket. alkalmazkodnak az igényekhez Totózót is nyiluk — Ügy hírlik, a totózók, lottózók rövidesen új helyen hódolhatnak szenvedélyüknek. — Így igaz. Az új totózó építését már korábban elhaA közelmúltban megváltozott az ügyfélfogadás rendje *s. — .A munkaidő vedelme- ben tettük. A forgalom elemzése után március 28-tól kezdve új munkaidő-beosztásra tértünk át. Ügyfeleinket zavarta, hogy a hosszabbított időben mindössze néhány dolgozónkat találta benn. Épp ezért március 28. óta minden hétfőn — teljes létszámban — háromnegyed hétig dolgozunk, a pénztár pedig hatkor zár. Pénteken viszont fél kettőig tartunk nyitva, mivel úgy tapasztaltuk, e nap délutánján szinte alig volt ügyfelünk. Megkérdeztük az illetékest Fakultáció, költ, áruk Milyen tagozatok, fakultációk indulnak a város általános iskoláiban a jövő tanévben? Mi a jelentkezés módja? — kérdeztük Pásztor István művelődési osztályvezetőt. — A város általános iskoláiban az 1988/89-es tanévben is folytatódik a már több éve működő testnevelés tagozat az 1-es számú általános iskolában, valamint az orosz tagozat a 2-es számú általános iskolában. Az új tanévtől új tagozat indítására is sor kerül. Matematika—számítástechnika indul a 3-as számú általános iskolában az ötödik osztálytól, valamint német tagozat a 2-es számú általános iskolában a harmadik osztálytól. A tagozat indításával ösz- szefüggő szervező munkát az iskolák időben elvégezték. Szülői értekezleteken — már az óvodában, két iskolában — tájékoztatták a szülőket az új lehetőségekről. Fakultációt a város négy általános iskolája közül négy éve a 3-as és 4-es számú iskola szervez. A 3-as számú iskolában igen kedvelt fakultáció a matematika, számítás- technika, valamint a német nyelv. A 4-es számú iskolában a KRESZ, anyanyelv, számítástechnika, kémia, modellező és a háztartási ismeretek fakultáció működik. Az idei tél nem járt nagy havazással. Mennyi pénzt sikerült ily módon megtakarítani, mi lesz az összeg sorsa? — erről érdeklődtünk Szarvas Gabriella főelőadótól. Az elmúlt tél közel 100 ezer forintjába került a városnak, az előírt keretből így jelentős megtakarítás nem várható. A havat ugyan nem kellett seperni, de az utak, járdák tisztán tartását folyamatosan végezték. A megtakarítást az év folyamán fenntartási munkák végzésére használja fel a tanács. Hova és miért kültözött el a cipőgyári bolt? — kérdeztük Vajda István városgazdálkodási osztályvezető-helyettest. A válasz: a cipőgyár új létesítményébe, korszerű üzlet- helyiségbe költözött. A Szende Pál u. térségében lakók kérelemmel fordultak a városi tanácshoz, amelyben azt írták, hogy a területen megépült csapadékcsatornára kivetett közműfejlesztési hozzájárulást vizsgálják felül. Mire jutottak? — kérdeztük Fejes Zsolt előadót, aki elmondta: — Az 1986. évi gazdálkodásban a lakosság sorozatos bejelentéseinek hatására a tanács elhatározta a csapadékcsatorna megépítését. Az előkészítés során számoltak“ egy később megépítendő szilárd burkolatú úttal. A nyílt árok biztosítja az út és a járda rendeltetésszerű használatát, valamint a lakóházak tetőlefolyóiból érkező víz elvezetését is. A tanács jogszabály alapján vetette ki a kifogásolt összeget, s attól el nem tekinthet. A tanácsi testület arra utasította az illetékeseket, hogy vizsgálják felül a csapadékcsatornát, megfelel-e rendeltetésének, ennek alapján állapítsák meg azt is, jogos volt-e a családonkénti 11 ezer forint kivetése. Amíg a kérdésben nem születik döntés, a hozzájárulás fizetését felfüggesztették. Sok a szakképzetlen Gond a foglalkoztatás Bár még ma is sok a gond, szerencsére azért történt némi előrelépés a város és térsége lakosságának foglalkoztatásában. Sajnos, az erőfeszítések ellenére maradt a régi gond: továbbra sincs összhang a munkaerő-kereslet és -kínálat között. Amíg ugyanis a vállalatok, üzemek elsősorban szakképzett munkásokra várnak, addig a munkára jelentkezők java része semmiféle szakképesítéssel nem rendelkezik. A témában érintettek együttműködésének érdekében az elmúlt évben foglalkoztatási tervet is készített a tanács, amelyet a környező településekre is eljuttattak. A helyi tanácsok bevonásával felmérték, kidolgozták a város - és térsége — mint gazdaságilag elmaradott térség — felzárkóztatási programját, s meghatározták a legfontosabb szempontokat is. Mindezeknek köszönhetően egyre több gazdálkodó egység juthatott fejlesztési lehetőséghez, teremthetett újabb munkahelyeket. A gabonaforgalmi vállalat például durumtészta-készít- mények gyártásához kezdhet, így leendő üzemének folyamatos munkába állításával mintegy száz főnek juttathat munkát. A nyírbátori Űj Barázda Termelőszövetkezet bátorligeti üzemegységében cirokseprűt készítenek, s ezáltal a szakképzetlen munkára váróknak biztosítanak megélhetést. A fentieken kívül Nyírlugoson és Nyírbogáton kerül majd sor a foglalkoztatást elősegítő beruházásokra. Mivel az alapprobléma, a kereslet és kínálat közötti különbség továbbra is fennmarad, olyan bedolgozói rendszer kialakítását tervezik, amely a csökkent munkaképességű, valamint a cigány származású, alacsonyan kvalifikált, szakképzetlen munkaerő foglalkoztatására is lehetőséget teremt. Segítséget jelentett as elmúlt évben bevezetett közhasznú munka, a helyzet további javítása érdekében lépéseket tettek a rokkantak illetve a csökkent munkaképességűek foglalkoztatására is. A város üzemeiben köztudottan sok a bejáró dolgozó, akiknek jelentős részé naponta szállítják az autó buszok oda és vissza. Ezér is örvendetes, hogy a me gyei tanács közlekedési ősz tályának koordinálásává évente felmérik az igénye két, kikérik a dolgozók vé leményét, s mindezek isme rétében a Volánnal és : MÁV-val közösen határozzál meg a lehető legjobb közle kedési rendet. Az oldalt összeállította: KOVÁCS ÉVA Nevet kap az iskola Thanhoffer Lajos, a város szülötte Egy levéllel kezdődött, amelyben dr. Bókái Bátor budapesti orvositörténész, dr. Thanhoffer Lajos szülőházáról érdeklődött a Nyírbátori 3-as számú Általános Iskolában. A válaszadáshoz az iskola tanári kara és tanulóifjúsága fogott össze. Újságcikkeket, híreket gyűjtöttek, a római katolikus plébánián megtalálták azt az anyaikönyvi bejegyzést is, amely munkájuk alapvető dokumentumául szolgált. Eljutották a megyei könyvtárba és levéltárba is, ahol Than- hofferről szóló cikkeket, tanulmányokat, adatokat gyűjtöttek össze. Mindezekben nagy segítségükre volt dr. Fazekas Árpád nyíregyházi nyugdíjas főorvos, aki elkészítette a pontos családfát, s az iskolának ajándékozta Thanhoffer Lajos Mikroszkóp című, 1880-ban megjelent eredeti művét is. Áz iskola lelkes kutatómunkáját minden felkért szakember támogatta. Dr. Karasszon Dénes kandidátus például így írt: „Régen örültem már valaminek •annyira, mint annak, hogy Nyírbátor emléket állít Thanhoffer Lajosnak. Különösen szerencsésnek törtöm, hogy orvos-tudós legyen névadója általános iskolának.” A legtöbb és legértékesebb emlékanyagot az Állatorvosi Egyetem könyvtára nyújtotta. Elküldte az iskolának Thanhoffer eredeti fényképét, húsz könyvének címlapjáról készült másolatot, valamint néhány művének hasonmás Vadasát is. Az iskola diákjai élő leszármazottra is bukkantak, akinek leveleiben, a diákokhoz küldött visszaemlékezéseiben szinte a történelem kelt életre. S hogy ki volt Thanhoffer Lajos valójában? Az adatok tanúsága szerint állatorvos, kiváló, tudós, a mikroszkópizálás úttörője. értékes szakmai munkák és tankönyvek szerzője, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, segéd- professzor, az életműködések alaposabb megismeréséért harcoló kutató, aki kiváló rajzolóként maga illusztrálta műveit. Tanulmányozta az idegsejtek mikroszkopikus szerkezetét, és úttörője volt a művészeti anatómiának is. Nyírbátor szülötte akinek nevét a város 3-as számú általános iskolája veszi fel. „A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN”