Kelet-Magyarország, 1988. április (45. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-23 / 96. szám
ism ban drász, szabó, asztalos, ímár műhelyek felsze- 2l ismerkedhet a láto- a kisiparosok lakásából is ízelítőt ad a ő, a két háború közti kások berendezése. Hegedűs Géza: Marius Karthago romjain Siker, dicsőség múltba tűni, sok volt a könny, a vér. Sivár romok fölött pihen a kifáradt vezér. Mondd, annyi győzelem után lehet még új remény? Hisz mások bár a gazdagok, mindig maradt szegény. anyagból rendezték 'emvárosi népiskolát és gyszertárat. De önálló- ipelnek az egyes hely- i gyűjtemények legjel- ibb, legérdekesebb :kal: a rákospalotai , a kőbányai tégla-, az jldi rádió-, az óbudai íték-kollekció. Figye- méltó e kisgyűjtemé- lunkásmozgalmi, mun- slődési dokumentumai rmúzeum földszintjén tt kiállításon a tárlátványos kortörténeti ntumok, a helytörté- Ijtemények anyagának ány százalékát teszi ki. Imasak arra, hogy az gyűjtemények alapo- nulmányozására, meg- áre késztessék a téma deklődőt. Ez Karthago volt egykoron, . a fél világ ura. Mi lett belőle? Omladék, nagy híre is oda. Volt tetterő és győzelem, volt kincs és jóremény — s végül senkit se gazdagít a talmi nyeremény. Csak üldögélt, elmélkedett.. De lám előtte állt a küldött: kérdő szót hozott, és végre rátalált. „Rómából jöttem, kérdezik a még reménykedők, , hogy egyszer visszatérsz-e még? Csak benned bíznak ők. Vezérünk, mit mondjak jiekik? Néped szavadra les. '• Mondd hát: új harcot kezdeni még mindig érdemes? Te győztél értünk és velünk, s nem lett jobb semmisem. Mit üzensz nékik, Marius? A szavad elviszem.” „Hogy mit üzenek én nekik? Mit is üzenhetek? Az annyi győző hadvezér öreg lett és beteg, és ami rosszabb: nem hiszi, hogy lehet győzelem, amely minden boldogtalant boldoggá is tegyen. Ez Karthago volt. Valaha itt kincses város állt. Ma semmi mást nem lát a szem, csak romlást és halált. Rómához többé nincsenek buzdító szavaim. Beszéld el: láttad Mariust Karthago romjain.” K. M. Ben ke László: Köszörűs a tengerparton Tenger tenger te lomhán vonagló szenvedő s állat! Élsz alszol vagy megöltek? Félsz hogy mindent elsöpörhetsz azért adod magad a hallgatásnak? Olajos nagy test, csak gyűjtőd magadba a csöndet mint éjjel a gyárak? csillagos macska, rajtad élesíti holdas körmeit s rajtam, ki egyenlő lettem a földdel, egyenlő vagyok a parttal tenger, tenger, míg egy voltam veied minket a mindenség fájdalma rengetett s mivé lettél kitaszított nélküled mivé lettem te ostorral lecsendesített fölháborító nyugalom Neked dorombol a sötét pocsolya. itben nnHB! Dm hortobágyi húsos pala- ta ... Űjházi tyúkhúsle- .. Savanyú malac aprólék - s.... Tejszínes rákleves ... ropogós kacsasült fordított jonyával és egy tűzdelt őzfrissen sütve... És megint- három a Gundel-palacsin- »L Igenis, uram. És italban? Az nem kérdés. Termé- esen bort! Fehéret ? Vöröset ? Apéfh, mit inna szívésebEgy kis vöröset, ha leJó, akkor hozzon egy I Soproni kékfrankost, és Kiesség után meg pezsgőt, ncia van? ■ Hogyne, uram. ■ Azt kérek, és végül há- i kávét. ■ Minden meglesz, uram íajol meg a pincér, és elaz asztaltól. Imre utána- elneveti magát. ■ Láttátok ezt a fickót, ed- olyan volt, mint akit kifejtek, de hogy kértem egy g francia pezsgőt, hát megüt! Na, édesapám — emeli a poharát —, azt szeret- i, ha erre az ebédre sokáig ékezne. Mert nagy szám ez rnlcvan egy ember életében, hát nagy ebédet is kíván, n éltesse még legalább yi esztendőkig!- Úgy legyen! — Irén át- i, megcsókolja az öregem- :. — Még nagyon sokáig ne yjon itt bennünket, apuka!- Köszönöm, gyerekeim — ídja az öregember, és hogy »hatottságát leplezze, gyorkortyol a whiskyből.-Na, milyen? Iható?- Ihatónak iható, fiam, csak >it szokatlan az íze. De jó rt, no ... A Mercedesben elszunyókál a fia mellett. Álmában a felesége arca jelenik meg előtte, mintha ő is részt kéme most ebből az elringató autózásból, ebből a tökéletes harmóniából, ami körülveszi. — Ébredjen, apám — riad fel Imre hangjára —, megérkeztünk. — Nocsak... — mozdul előbbre az öregember —, már itthon is vagyunk? Elszunnyadtam kicsit, de magatokat okoljátok ezért. Ennyit enni meg inni már nem való az én koromban ... A levegőben jó őszi illatokat érez, amikor Imre segítségével kikászálódik az áutóból. Körülnéz. Nem az ismerős pesti környék ez, mely ilyenkor délután a legzsúfoltabb emberekkel. Itt a csönd feszül rá az erdős tájra, és ott, a kerítésen túl, az a nagy épület is, mintha a gesztenyefák, tölgyek suhogását hallgatná. — Te, Imre! Csak nem vendégségbe visztek még valahová? — Nem, apám, nem vendégségbe visszük... — Akkor hát hová hoztatok? — Apuka — szólal meg Irén —, beszéltünk ugye arról, hogy amióta Imre kisvállalkozó lett, nagyon felgyűltek a feladataink ... Az sem lenne elég, ha egy nap negyvennyolc órából állna. Aztán maga még csak egyedül van otthon. Nem vennénk a lelkünkre, ha valami baja történne. Ezért gondoltuk úgy, hogy jobb olyan helyen tudni, ahol törődnek magával ... Ez az otthon nagyon jó hírű, azonkívül közel van Pesthez, gyakran meg tudjuk látogatni ... — Értem már — bólogat az öregember —, értem már. — Mit mond? Mit értett meg maga? — Az ebédet. Hát ezért volt? — Az ebéd .. ., hogy jön ide az ebéd ... — nevet fel idegesen Irén —, mi köze ennek ahhoz? Szólj már te is valamit, Imre! Imre nem szól. Hátramegy, felnyitja a csomagtartót, kiveszi onnan az apja megkopott, barna bőröndjét. — A legszükségesebb benne van — mutat rá Irén —, a pizsamája, a papucsa, a borotvája ... Raktam be tiszta fehérneműt is. Ami kell még, majd elhozzuk. Imre felmarkolja a bőröndöt, másik kezével az apja karját fogja meg, és irányítja a kapu felé. — Na, jöjjön, az igazgatónő már vár minket! A régi kastélyból kialakított szociális otthont nagy park öleli körbe. Imre egy pádhoz vezeti az örieg|6t, leülteti, melité- teszi a bőröndjét. — Itt várjon, apám. Előbb mi megyünk be, utána kijövünk magáért. — Jól van — mondja az öregember, és amikor egyedül marad, úgy tekint körbe, mint az étteremben. Csak itt annál sokkal több a vendég, majdnem minden pad foglalt. Mint fáradt madarak a faágakon, úgy gubbasztanak rajtuk az öregek, kifakult szemmel a múltat vigyázzák, és talán már csak egy hangra várnak, mely végleg elmozdítja onnan őket. — Maga is lakónak jött? A z öregember felfigyel a szóra. Fejkendős, kicsi öregasszony áll előtte, botjára támaszkodva. — Lakónak... — mondja. Az öregasszony bólint, aztán leül mellé a padra. Hallgatnak. Gesztenye koppan mögöttük a fáról, az töri szét a csöndet. — Ma jó ebéd volt — szólalt meg ismét az öregasszony. — Gulyásleves és lekváros bukta ... Menjen be, hátha adnak még magának. — Már én megebédeltem — mondja az öregember, és egyszerre olyan nehéznek érzi a testét, mintha nyolcvan esztendejének minden terhe nyomná. Egy régi arc a Tisza mellől Kedves női arc a nagy képeskönyvben! És ha csak annyit tudnánk róla, hogy Bródy Sándor nagy szerelme és Hunyady Sándor édesanyja volt, már ez is elég lenne egy megemlékezésre. Hunyady Margit azonban jóval több volt ennyitől: színésznő, drámaíró és műfordító. De értett a versek és újságcikkek írásához is. Az irodalomtörténet ugyan csak a nevét közli, a színháztörténet meg néhány sort szorít az arcképe mellé, de a lexikon már bővebb kezű: tizenhárom sorral emlékezik meg róla. Nekünk, szabolcs-szatmári- aknak viszont illik jóval többet tudni róla. Hisz Hunyady Margit 1854-ben Kisvar- sány-ban látta meg a napvilágot; abban az időben, mikor még ott kerepelt Kubinyi Ignác nagyságos uram szélmalma a varsányi határban; és abban a Hunyady családban, amelyiket Fényes Elek „Magyar geographiai szótára” is számon tartja. Milyen volt Hunyady Margit? A magyar színészet nagy képeskönyve (Bp., 1985. Corvina Kiadó) 1880-ból közöl róla egy képet: kedves, huszonhat éves női arc. Szemet gyönyörködtető!'A szívnek is kellemes Hunyady Margitot viszont az irodalomtörténész szavaiból ismerhetjük meg. Fiának, Hunyady Sándornak egyik művét méltatva Bóka László írja le ezeket a szavakat róla: „gyengéd tündér volt”. Hinnünk kell ezt, a kritikus nem dobálózik ok nélkül érzelgős kifejezésekkel! De mond Bóka László egyebet is Hunyadj» Margitról. Párhuzamba állítja a későbbi nagy drámai színésznővel, Varsány Irén-nel, és ennek „előkép”-ét látja meg Hunyady Margitban. Aztán még tovább lép. Bóka nem láthatta őt színpadon, de szülei látták. Idézi hát az édesapját: „úgy beszéltek róla, mint mi a fiatal Bajor Giziről beszéltünk”. Maga a színésznői pálya 1871-ben indul. Hunyady Margit ekkor tagja lesz Szathmáry Károly színtársulatának. Előbb néhány nagyobb vidéki városban működik, majd 1889-ben a kolozsvári színtársulathoz szerződik. Itt is marad hét esztendeig, hogy a drámai hősnők címszerepeiben kivívja az elismerést, kinője magát. Itt, Kolozsvárott ismerkedik meg nagy szerelmével, Bródy Sándor íróval is. Bródyt, akiben ekkor a magyar Zolát vélik felfedezni, a Magyar Hírlap küldi Kolozsvárra egy lakodalmi tudósítás megírása végett. Három esztendő lesz ebből a kiruccanásból. Ennyi idő kell ahhoz, hogy író és színésznő lángra gyűljék, hogy 1890-ben megszülethessen szerelmük gyümölcse: Hunyady Sándor. Kolozsvári működése alatt nemcsak a színpadon tevékenykedik Hunyady Margit, hanem az íróasztal mellett is. Elkezdi műfordítói munkásságát. 1893-ban franciából magyar nyelvre ülteti át Daudet „Sappho” című darabját, s közben verseket és újságcikkeket is ír. Az 1896-os év nagy változást hoz életében: elhagyja Kolozsvárt. Ekkor nyílik meg Budapesten a Vígszínház, ahová Hunyady Margit az elsők között kap meghívást és szerződést. Ö örömmel fogadja ezt. Ám, a megváltozott körülmények szerepkörében is változást hoznak. Az eddigi drámai hősnő szerepkör helyében a Vígszínháznál a szalondarabok hősnője szerepkör lép. Vállalja, és meg is marad rövid élete végéig a szalondrámák hősnőjének kitűnő alakítása mellett. A tollat Budapesten sem dobja el. De most már nem drámafordításokkal bíbelődik, hanem eredeti színdarabot ír. Régi világ című színművének sikeres bemutatóját 1902-ben tartotta a Vígszínház. Ezután már nem sokáig alkothatott, alakíthatott. A „gyengéd tündér” élete 1906. augusztus 25-én véget ért: ötvenkét éves korában ragadta el a halál. Ha mások nem is nagyon, 16 éves korában árván hagyott fia számon tartotta. Családi Album (Bp., 1934.) című művében állított emléket édesanyjának. Vegyük kezünkbe olykor ezt az albumot mi is, hisz benne van egy régi arc a Tisza mellől. Balogh László H. Németh Katalin: Elmerengő 1988. április 23. Q Q* —
