Kelet-Magyarország, 1988. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-16 / 90. szám

A sertéskaraj doktora Borbély István (képűnkön balra) átveszi az első díjat. Borbély István a summa cum laude doktori diplomát a kiváló sertéskaraj elöállllításáént kapta. Tudom, túl leegyszerű­sítettem ezzel tudományos munkáját. Még­is ez a lényeg. Ilyenkor kerül a krónikás toMa végére, miszerint: ^életének jelentős részét erre áldozta ...” iKi kéül ábrándítanom azokat, akik erre gondollnalk. Egy bizonyos. Az, hogy az 1947- ben Kisnaményban született parasztfiű gye­rekkora óita szerette az állatokat, s még az iskolában elhatározta: ha lehet, állat - tenyésztő lesz. Álma megvalósult. Szatmár picinyke falujából a Debrecen melletti hí­res Paülagpusztána került, ahol kollégis­taként végezte el a technikumot, s bizony a vonatjegy számára olyan drága volt, hogy évente csak nagy ünnepeken láthat­ta szüléit. S amikor végzett, beiratkozott a felsőfokra, s hamarosan álllaittanyiésztői fő­iskolai oklevéllel a zsebében visszakanya­rodott az útja Nagyszekeresre, a Petőfi tsz-be. Egy esztendeig gyakornok, Rozsály- tan agronómius, s innen Fehérgyarmatra ikerül. Közben az agráregyetem levelező hallgató ja. S útja innen már egyenes a doktori cím megvédéséig, s az igazgatói kinevezéséig. Csupán három esztendeje örökölte előd­jétől a kellemes szobát a Termelőszövet­kezetek Sertéstenyésztő és Hizlaló Közös Vállalatánál, melynek .tagjai: a Szabolcs Húsipari Vállalat, a szatmárcsekei Hala­dás, a penyigei Zöld Mező, a nábrádli Szik­ra ás a tiszakóródi Béke Tsz. Gondolom megbecsülik, s bizonyára büsz­kék dr. Borbély Istvánra, akinek a veze­tése alatt az ország egyik legeredménye­sebb KA-HYB sertéstenyésztő és hizlaló telepe működik. íróasztalának mélyedései­ben díjak, serlegek, trófeák sorakoznak. Ezek között a legértékesebb a legújabb, amelyet a közelmúltban a megyei sertéshús- itermaliési verseny első helyezettjének az 1987-ban elért eredményeként Zsurzsa Sán­dor, a KA-HYB debreceni kirendeltségé­nek szaktanácsadója adott át. iKöznyelven fogalmazva: a legjobb mi­nőségű sertéshúst ebben a fajtáiban Sza- boics-Szatmárban tavaly a fehérgyarmati­ak .produkálták. S ebben az érdem a szak­értelem. 1987-ban összesen 15 ezer hízott sertést értékesítettek. A mintatelep Fehér- gyarmat és Tun yog rmatolcs között mintegy húszhektáros területen fekszik. Fenyőfáit, örökzöld és más díszboknaüt, cserjéit, a park virágait az itt dolgozó ser.tésgondo- zók, technikusak ültették és áipoiják. Oázis a pusztaságban. Valóban van értékterem­tő hatása a külvilágnak. Bizonyítja az. hogy a gondos-szorgos munkát kiegészíten­dő a tavalyi esztendőt 4 és fél millió nye­reséggel zárták. Itt fenn a végeken' a KA-HYB sertés te­nyésztése fontos program. Ezer tény ész- koca szaporulata, nevelésé adja a htizflalan- dó utánpótlást, s a vágás-feldolgo­zás után kerül az ABC-áruházak, a hús- üzletek polcaira. Borbély István azért dok­torált ebből, ment vérében van a szakma szenetete. Hajtotta a kíváncsiság, miire ké­pes ez a fájta. Sertéstelep-vezető volt még, árúikor (elvégezte az agráregyetemet. Olyan jól sikerűit a diplomamunkája, hogy az egyetemi tanács javasolta: adja be dok­tori fokozatra. Bizonyítani is szeretett volna. Sejtette, mennyi fáradozással, vasződség- geü, .gondos méréssel, elemzésekkel jár? Bizonyára. Különböző ganotípusú sertések növekedését, takarmányártékasülésénak és vógóéntékén.ek a meghatározását tűzte cé­lul. Hogy mi izgatta a fiatal kutatót? — Az, hogy melyik sertés tartása a jolbfo, a leggazdaságosabb. Három fájta KA-HYB sertóstípust vizsgáltam: az NSZK lapályt, a svéd lapályt és a magyar fe­hér hússertés kombinációit — említi. Három esztendő! áldozott rá. Háromszáz sertést vizsgált százas csoportokban. De az sem volt mellékes, hány kiló takarmány szük­séges 1 kilogramm sertéshús előállításához. S az érdekelte Borbély Istvánt, hány nap alatt érik ed a sertések az 'értékesítési súlyt, az optimális 105 kilót. Figyelmes, aprólékos munkát igényéit a kísérlet. Mind a háromszáz sertés egye­dileg jelölt, számozott. Egyedileg etették, mérlegelték. Minden inap jegyezte a takar- rnányfelhasználást. — Eléggé fárasztó, pepecselő munka volit, de a végére akartam járni a kísérletnek — jegyzi meg. — Az eredmények értékelé­sét mintegy 64 féle összehasonlításban számítógépen végeztem. Feltételezéseit igazolták a kísérletek, a számítások. Bebizonyosodott: a legjobb vágóértéke a svéd lapálynak volt- A takarmányt vi­szont a legeredményesebben az NSZK la­pály hasznosította, a napi súlygyarapodása ennek volt a legjobb. Ezék után szenzációt nélkülöző maga a kérdés is: hogyan képzeli ed a jövőt? Egy­szerű, lényegi a válasza: — A legfontosabb az, hogy telepünk mi­nél itöbb és jobb minőségű sertést állít­son elő. Ez öt üzemet érint nyereségben. És mi nyereségesek szeretnénk lenni a jövőben is. Az évi sertéshústermelést 1400 tonna fölé kívánjuk feltornázni. Egyszerű, közvetlen ember Borbély Ist­ván, Hobbija a sertéstenyésztés és -hizla­lás, no meg kikapcsolódásként a vadászat. Életének jelentős része a sertések között zajlik. Vajon van-e benne valamiféle vi­szolygás a disznószagra? Csak mosolyog. Kedvenc étele? — A rántott sertéskaraj és a vesevelő — nevet jóízűen. Bár ezek köziül egyiket sem, de a ser- tássültat megkóstoltam, amikor ebédre in­vitált. Ügy ízlelgette a húst, minit bor­tisztelő ember a tokaji nedűt, majd meg­jegyezte: — Ugye, hogy tud az öreg puha sertés­sültet is készíteni, ha odafigyel — jegyez­te meg az asztal mellett üdőknék két hara­pás közben. Hogy aztán ki is volt valójában az öreg, nem tudom. És azt sem, vajon a karaj egy NSZK lapályból vagy másból szárma­zott-e., Finom, ízletes volt­Országosan jegyzik a gyarmati sertés­tenyésztőiket. Tudományos együttműködé­sük Van a Debreceni Agrártudományi Egye­temmel. Hallgatók, tanárok látogatják rend­szeresen. Végzős egyetemisták ismerked- mek a gyarmati (tenyésztési módszereikkel, itt szerzett tapasztalataik alapján készítik szakdolgozataikat. Nem kevesen éppen Bor­bély István tanácsai alapján. Jönnek fő­iskolái hallgatók Hódmezővásárhelyről, Gyöngyösről is, s elviszik jó hírét az itt dolgozóknak. Borbély István tudományos, kísérleti bá­zist alapozott meg Szatmárban. Az egyko­ri kifiniaményi parasztfiú dehogy gondolt erre. Most viszont természetes. litt él Fe­hérgyarmaton. Felesége a 2-es számú ál- 'taiános iskoláiban tanít, két gyermeke van. Lánya, Anett elsős a gimnáziumban, Ist­ván most hetedikes az általánosban. Ök már egészen más pályáról startol­nak az életbe, mint apjuk. Farkas Kálmán A „boldog ember mondta... Joó György, Móricz Zsigmond „boldog embere” így mondta el véleményét a budapestiek nyel­véről: „Még a beszédjüket sem szerettem, még a szavuknak sincs meg az a jó íze, mint ott­hon nálunk Tiszaháton”. Mi is ez a jó íz? Hogyan írja jeles írónk Joó György életét? Igyek­szik úgy visszaadni mindent, ahogyan hallotta. Ez nem is esett nagy erőfeszítésébe, hi­szen ő is erről a vidékről szár­mazott. Móricz a szavak alakjára is vigyáz. Arra törekszik, hogy úgy jelenítse meg őket az ol­vasó előtt, ahogy Joó György­től hallotta: dogozik, vót, hó­nap (holnap), firidni (fürödni), bornyu_(borjú), vider (vödör), sőt olyanokat is, amelyekre csak hosszabb fejtörés után jö­vünk rá, hogy mit is jelente­nek: mián (miatt), pég (pedig) stb. Nyíregyháza neve a Tisza­háton Nyiridházá-nak hangzik. Az idegen vezetéknevek is „megmagyarosodnak” az ejtés­ben: Sovarc (Schwarcz), Krósz (Krausz). Az alaktani jelensé­geket is figyelemmel kísérhet­jük: „Elmegyek Krószéknái”, kalapomhó, Beregszászba, Usz- kába, orvosér, tréfálol (tré­fálsz), netek (nesztek) stb. A jelentésben is van különbség a köznyelvhez viszonyítva: fejér- cseléd (férjhezmenendő lány), elfitul (féloldalra hajlik). Ta­lálunk ún. valódi táj szavakat is: „Olyan vót, mint egy ka­tufrékos (elnyűtt, ócska, hosz- szú felöltőt viselő) öreg zsidó”. Többször meg is magyarázza a tájszó jelentését: „Azt híjják mifelénk kalákának, ha egy család nem tudja elvégezni a munkát egy darab fődön, oszán összehíjja az összes jóbarát-is- merősöket és együtt csinálják meg, mondjuk vasárnap dél­után”. Vagy: „Ne. itt a szere- dás — így mondta a tarisz­nyát”. Móricz is szívesen hasz­nálja Joó György szólásait: „Fújják most azt a kégyó kö­vet” (rosszat forralnak ellene). „Nem tudom há (hová) tette a szemét” (nem vette észre). Azt hiszem, hálával tarto­zunk mind Joó Györgynek, mind Móricz Zsigmondnak, hogy megőrizték számunkra a „hazai ízt”, amelyet csaknem egy évszázada beszéltek kör­nyékünkön. Mizser Lajos Félelmetes játékok József Attila képeit köl- csönvéve játsszunk kicsit a gondolattal: bár a gyerekkor „lassan elszivárog”, a felnőtt megőriz belőle valamit ma­gában, mert miközben kény­szerűen „hörpint” ugyan „valódi világot”, jólesik időn­ként egy-egy pohárnyi „a mesék tejéből”. Játék és mese. Látszólag csak a gyerekvilág kulcssza­vai, de nélkülük minden bi­zonnyal örömtelenné válik a felnőttkor. Természetesen já­téka válogatja, hiszen akad­nak ostoba játékok, mint ahogy belebotlunk fantáziát­lan mesékbe is. De hogy igény volt rájuk minden kor­szakban, azt a világirodalom örökértékű alkotásainak sora igazolja. A kalandformát öltő mese mellett ott sorakoznak azok is, amelyek a meglódult kép­zelet termékei. A szabadon szárnyaló fantázia a minden­napi valóság elemeit olyan kombinációkba tudja állítani, hogy az eredmény messze túllép a realitás határain, de szívesen belemegyünk olyan játékba, ahol ezek a különös szabályok érvényesülnek, mert bár sajátos belső logika szerint szerveződnek, felsza­badító hatással vannak ránk. Odüsszeusz leszállhat az al­világba, Gulliver járhat akár a törpék, akár az óriások or­szágában, Münchausen báró felülhet a repülő ágyúgolyó­ra, Bulgakov minden „va­rázslatát” szívesen vesszük a Mester és Margaritából. A film is megteremtette a maga jellegzetes terepét, ahol a technicizált mese emeli földhözragadt gondolatainkat. A science fiction az egyik legkelendőbb portéka lett a mozgókép világában. Gyűjtő­tégely ez, amelyben megfér például Tarkovszkij filozofi­kus gondolatokat hordozó Sztalkere a m'ese 'izgalmán kívül gondolati többletet nem kínáló Majmok bolygó jóval. Terry Gilliam, a nálunk legfeljebb hírből ismert ren­dező a nagy mesemondók közé tartozik. Talán egyszer majd eljut hozzánk is a Mon­ty Pyithon-isoroaata, ezek a bohókás áltörténeti játékok, de a Brazil, amely később készült, már elérhető a hazai mozikban. Nem csodálkoznék, ha hívei közül valaki meg­róna, amiért ezt a művét a sci-fi körébe utalom, hiszen szatirikus persziflázs jellege sokkal tapinthatóbb, de mert a tudományos fantasztikum­nak nevezett formát inkább tekintem közvetítő közegnek, mint műfajnak, vállalom a megjelölést, mint olyat, amely majdnem minden műfaj szá­mára járható terepnek bizo­nyul. A Brazil meséje egy kép- zelet-ssfiilte államban játszó­dik, amely valahol a nem túl távoli jövőben létezik. A tár­gyi világ döntő többségében kísértetiesen mai, hiányoznak közülük a sci-fik szemkáp- ráztatóan villogó, talányosán bonyolult, rejtélyes masinái, ugyanakkor kétséget sem hagy a látvány afelől, hogy ez az állam hatalmas, élő gé­pezet, olyan mechanizmus, amely az élet minden rezdü­lését regisztrálja, átfogja, igazgatja. De mert ilyen, uni­formizáló és egyiéniségelle- nes, megszüli ellenzékét is, akik terrorisztikus eszközök­kel tiltakoznak helyzetük el­len. Az egyik fő terrorista Tuttle, aki egy légynek kö­szönheti életét. A jámbor ro­var belepőttyan egy számító­gépbe, amely a valódi név he­lyett Buttle-t ír a körözőle­vélre. Ha valaki a figurát alakító Robert de Niro nevé­re megy be a moziba, nyil­ván csalódni fog. Szinte vé­gig álarcban játszik, ezért felismerhetetlen, azonosítha­tatlan. Ez egyébként Gilliam ezer csapdájából csak az egyik. A film főhőse azonban nem Tuttle, hanem a Jonathan Pryce által megformált Sam Lowry, aki idegenül érzi ma­gát az elgépiesült világban, s képzeletében a hagyomá­nyos mesék világába mene­kül. A fantasztikumra épülő mesékben az izgalomkeltés­nek számtalan lehetősége van. A cselekményt többszö­rösen meg lehet csavarni, és a sci-fik általában ezzel vonz­zák a nézők tömegét. Gilliam pontosan tudja ezt, ezért a Brazil több rétegű építmé­nyének az üldözésekkel, vá­ratlan fordulatokkal teli egy­sége adja a vázát. Az min­denféle elvonatkoztatás, to­vábbgondolás néűikiül bir­tokba vehető része a filmnek. A Brazil társadalomképe mint második réteg tovább­gondolásra érdemes összefüg­géseket kínál, s ezek nem feltétlenül a jövő társadal­mának tanulságai, hanem mérlegelendő gondok ma is, földrajzi helyzettől függetle­nül. Minden olyan berendez­kedés, amelyben a technika az ember helyébe lép, s auto­matizmusaival döntéseket ter­mel, elidegenítő hatású, auto­matizálja az egyént, elszakít­ja a közösségtől, s végül szembefordítja vele. S ha a hatalom az intézményesített terror formáját ölti, szükség­képp kitermeli a terroriszti­kus megoldásokat a kiszol­gáltatott egyén oldaláról is. Hogy ez hová vezet, erről el­mélkedik Terry Gilliam. A film harmadik rétege csak a beavatottak számára világos. Tartok tőle, hogy nincs tíz olyan ember Ma­gyarországon, aki látta az összes olyan filmet, amelyek jeleneteit, megoldásait képi idézőjelbe téve beépíti film­jébe a rendező. A Patyomkin páncélos lépcső jelenete köny- nyen felismerhető, a Casa­blancára konkrét utalást ka­punk, a. többire nézve ma­gam is bizonytalan vagyok. Ha valaki azt kérdi, miért Brazil a film címe, aligha tu­dok magyarázatot adni. Igaz ugyan, hogy a filmével azo­nos című zeneszám többféle formában felcsendül, de hát ez nyilván nem elegendő ma­gyarázat, mert olyan funk­cióját ennek nem vélem fel­fedezni, amely lényeges a mondanivaló szempontjából. Ezen elmélkedni egyébként felesleges, lehet, hogy a har­madik réteg valamely rejtőz­ködő eleme hordozza a ma­gyarázatot. A Brazil így is teljes élményt ad. Hamar Péter Szép versek 1987 Lapozgatom a könyv 69 költő­jének fotóit. Feltűnő, mennyi a rezignáltan befelé figyelő tekin­tet, az őrlődő, töprengő arc. Ne­vetés sehol. Mosoly is alig. Ki­veszett volna a kedély a líriku­sokból? A világból? „Csak a nagy, leverő, oktalan szomorú­ság” — ahogy Verlaine írta? Aligha; többről lehet szó: a „Minden egész eltörött”, s a „Valami nincs sehol” élményé­ről. Igaz. ez a világállapot vi­szonylag kevés műben tükröző­dik adekvátan. azonban az at­moszféra árulkodó. Alföldy Jenő 336 verset talál felmutathatónak a tavalyi év ter­méséből. Sok ez, vagy kevés? Relatív. (1985-ben 74 költő 409. 1986-ban 92 művész 337 költemé­nye szerepelt a Szép versekben.) Mindenesetre Alföldy válogatása — természetesen és sajnálatosan — szubjektív. Nem biztos — hisz egyetlen esztendőben sem volt az —:, hogy pusztán ennyi a jelen­tős mű; mint ahogy az sem va­lószínű. hogy valamennyi alko­tás szép. (Ámbár mi az, hogy szép vers? . . .) Az antológia ér­tékes körkép, de szükségszerűen csonka olyan költők nélkül, mint például Baka István. Csor­dás Gábor, Bihari Sánd-.r, Kiss Benedek, Szervác József, Szoko- lay Zoltán, Tóth Erzsébet. Vasa- di Péter stb. Annak viszont örül­ni kell, hogy Kányádi Sándor, Szőcs Géza, Tolnai Ottó jelen van: gondolataik eleven részei irodalmunknak. A kötetben — mint Vas István az Előszóban ígéri — „minden irány és törekvés helyet kap”. Ez az igény méltánylandó; kár, hogy nem valósul meg követke­zetesen. A Szép versek, úgy tű­nik, a már beérkezetteké. (A legfiatalabbak is idősebbek ben­ne, mint Petőfi Segesvárnál.) Hiányoznak a valóban fiatalok és a valódi kísérletezők. így nem látszanak tisztán az erővonalak: újítás és hagyomány csaknem összemosódik. A figyelmes olvasás azonban ki kell, hogy bontsa a karakte­res formákat a rájuk nehezedő kevésbé jellegzetes sorok töme­ge alól. így Bella Istváin Iliyés-ol- tára. Bertók László Trójai ló. Kántor Péter Magyar stanzák anno 1987, Petőcz András Hajna­li fény című versének gondolati igényessége feltétlen érték. A groteszk-ironikus szemléletet Kukorelly Endre és Parti Nagy Lajos képviseli (Kísérleti élet­rajz; Puturluk). Az 1987-es Szép versek legin­kább katartikus darabjai Csoóri Sándor Húsvét másnapján. Az elmulasztott utak. Te napra éhes, Szőcs Géza A szegény er­dei rokon. Elküld az élet Per­zsiába, Szécsi Margit Aruház Európában, Utassy József Világ vagánya, Piros ünnep. Tolnai Ottó Hosszú szögeket. Ratkó Jó­zsef Sebesült kard. Torkomig ér című alkotásai. Értékes, (több­rétegű vizsgálatot, elmélyült elemzést igényelne) Kiss Anna és Márton László hosszú verse (Az azonosság; A holdfogyatko­zás). S mindenekelőtt kellene említeni Kányádi Sándortól a Szürke szonettek pergamente­kercsre című öt tételes kompo­zíciót, amely minden bizonnyal Sütő András történelmi drámái mellé állítható: . . . „s mert szó­val szólnom nem lehet 1 s mert törvény nincs mi védene / kivág­hatják a nyelvem / a számadá­sok szélire / versbe szedtem amiket / le kellett volna nyel­nem” . . . Az efféle — az élményt rész­ben kivalló, részben tárgyiasító- reflexív hang mellett gyakori ai intim szféra vívódásait tükröző a műalkotáslíra, az ajánlásos vers, a szubjektív szó stb. S per­sze akad olyan írás is. amely s€ nem jó, se nem szép . . . Reméljük azonban, hogy nerr lesz ~ igaza Tóth Bálintnak „Egymásnak írjuk a verseket barátom . . . Magunkra marad tünk, mint egy rossz napfelkel te... ” (Madárjósok), s inkábl a Juhász Ferenc-féle aggódá: etikája kerekedik felül (Mit te hetünk?). Ez a gondolkodás, az önmag.' és a közösség sorsáért érzett fe lelősség komoríthatja el manap ság az írástudók arcát, akii szembe nézve, józanul és fantá ziátlanul a kegyetlen valósággal osztoznak a „szégyen-társak fájdalmában, miközben érzi: Tornai József szavait: „azér születtünk a földre, / hogy meg fejtsünk valamit a rejtelmekből / amik most már, úgy látszik 'örökre / csapdáikban tartanak. (Magvető, 1988 |a| KM VENDÉGE II IQ! HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. április 16. o

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents