Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-22 / 69. szám

ÁRA: 1,80 FORINT XLV. évfolyam, 69. szám 1988. március 22., kedd Vendégre várva D öcög-döcörög még időnként, helyen­ként azért mégis­csak előre halad a megye idegenforgalmának szeke­re. Nem tudom, mekkora szerepe van ebben annak, hogy bizony a százszor em­legetett helyzet (a gazdasá­gi) Szabolcs-Szatmárt job­ban sújtja, mint az ország legtöbb vidékét. A vendég­látás, az idegenforgalom pedig zsíros üzletág lehet, ha jól művelik. Az egyszerű turista, a kényesebb üdülő­vendég. a nyugat: vadász mind-mind hozzá a pénzt. (Ha sikerülne ami egyelő­re csak a legszebb álmaink­ban szerepei, és tömegek indulnának megnézni leg­szebb tájainkat, emlékein­ket, akkor még a foglalkoz­tatási gondokon is enyhít­hetne valamelyest az ide­genforgalom.) Talán megbocsátható, hogy ezúttal az anyagiakat •helyezem előtérbe, s csak mellékesen teszek említést arról az alig mérhető ha­szonról, amit a jó hírünk jelenthet közel s messzi tá- | jakon. Új eleme ugyanis a ■ mostani időszaknak, hogy | nem csupán az idegenfor- s galom főhivatású szaikem- • béréi, intézményei csalo- [ gatják errefelé a vendége­li két, hanem olyan cégek is; I amelyek nem e célból ala- | píttattak. ; Bátortalanul, nem eléggé előkészítetten, de az erdő- gazdaság is beszállt az ide­genforgalmi ringbe, fel­ajánlva szolgáltatásait. A vízügyi igazgatóság profi módon jelentkezett az Uta­zás ’88 kiállításon, ,a zöld­turizmus kedvelőinek kí­nálva a Felső-Tisza vidéké­nek eddig kellőképpen ki nem aknázott pihenési le­hetőségeit. A Nyírlugosi Állami Gazdaság a megyei idegenforgalmi hivatallal közösen állít ki. s nem csak videofilmeken mutatja be értékeinket, hanem va­lóban gyönyörű leporellón is ajánlja például szállás­helyül a Kovacsics-tanyát. További felsorolás he­lyett — hogy mi mindent tesznek a megye idegen- forgalmának fellendítésé­ért, és természetesn saját hasznukra is a különböző cégek — egy örömteli ta­pasztalatot hadd osszak meg az olvasókkal. Végre küllemében is javult a ko­rábbi Utazás-kiállításokhoz képest a Szatmárt, Szabol- csot reprezentáló kép. És még valami: a standokon szolgálatot teljesítők piros almával, színes útikalau­zokkal és szíves szóval fo­gadták az érdeklődőket. Akikből vendég, pénzhozó vendég, s ha itt is jód fo­gadjuk majd, visszatérő, minket reklámozó vendég lehet. __________Papp Dénes Ki kell kaszRálnniik a szellemi lehetőségeket Grósz Károly találkozéja rektorokkal Grósz Károly, a \Iiniszter- tanács elnöke hétfőn munka- megbeszélést tartott az egye­temek, főiskolák vezetőivel. A hazai felsőoktatás tartal­mi és szervezeti korszerűsí­tésének meggyorsítását, az egyetemek és a főiskolák kép­zési, működési feltételeinek lényeges javítását szolgáló, 1990-ig szóló művelődési mi­nisztériumi program széles körű megvitatásához kapcso­lódó konzultáción részt vett Radios Katalin, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának ve­zetője. Grósz Károly bevezetőjé­ben szólt azokról a közös fel­adatokról, amelyek a kor­mány és az egyetemi, főis­kolai vezetők előtt állnak a felsőoktatás továbbfejlesz­tése, s egyúttal az ország jö­vőjét is érintő kérdések meg­oldása érdekében. Utalt ar­ra, hogy nagy tartalék rejlik a szellemi lehetőségek maxi­mális kihasználásában, bőví­tett újratermelésében. Miként mondta: ez a továbbhaladás kulcskérdése. Az eszmecserén Köpeczi Béla művelődési miniszter le­szögezte: a hatékony munká­hoz olyan rövidebb távú programra van szükség, amelyben világosan tükrö­ződnek a megvalósítható kö­vetelmények. Többen felve­tették — emlékeztetett rá—, hogy az oktatás és a kutatás hatékonyságának érdekében önállóbb egyetemekre, főis­kolákra van szükség, ame­lyekben a társadalom moder­nizációja szempontjából is alapvető az oktatás, a neve­lés fejlesztése, az intézmé­nyek emberformáló szerepé­nek növelése. A csaknem hatórás kon­zultáción húszán mondták el véleményüket a felsőoktatás megújítását célzó program­ról, ajánlották hasznosításra javaslataikat, tapasztalatai­kat. Grósz Károly vitaösszefog- lalójában többek között hang­súlyozta : ha országunk talpon akar maradni, fejlődni akar — márpedig akar —, akkor mindent el kell követnie, hogy belső és külső lehetősé­geit maximálisan kihasználja a szinten maradás érdeké­ben. Ennek az egyik legfon­tosabb eszköze a szellemi tu­dás, az ismeret, az a szelle­miség, amely felhalmozódott az országban. Sok múlik azon — hangsúlyozta —, hogy a szellemi munka becsülete, az oktatás, a tudomány hol he­lyezkedik el az ország életé­ben. A miniszterelnök végül ki­jelentette: bár tapasztalható az országban pesszimizmus, kiábrándultság, félelem a jö­vőtől, ugyanakkor azonban kibontakozik a cselekvési készség, a tenniakarás. A dolgozók döntő többsége nem a rendszer ellen, hanem a rendszerért, egy szebb jövő­ért kíván ezután is dolgozni. A Bessenyei György tiszte­letére meghirdetett művelt­ségi vetélkedő elődöntőjét tegnap, azaz március 21-én tartották- Nyíregyházán a ta­nárképző főiskolán. A verse­nyen a megye 13 gimnáziu­mának egy-egy négytagú csa­pata vett részt. A vetélkedőn Bessenyei életének, művei­nek, valamint a megye más íróinak, költőinek ismereté­ről adtak számot a fiatalok, akiknek nyelvhelyességét, he­lyesírását is értékelték. A legtöbb pontot szerzett öl csapat jutott tovább az ápri­lis 23-i döntőbe, amelynek Sevardnadze Washiogtenban Szerdán fogadja Reagan elnök — Nagyon határozottan és elszántan kell dolgoznunk, hogy Reagan elnök moszkvai útját ugyanolyan nagyfontos­ságúvá tegyük, mint amilyen Mihail Gorbacsov washingto­ni látogatása volt — jelen­tette ki Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter Wa­shingtonban. Sevardpatize va­sárnap délután érkezett meg az amerikai fővárosba, ahol kedden kezdi meg tanácsko­zásait Georpe Shultz ameri­kai külügyminiszterrel. A szovjet politikust várhatóan szerdán fogadja Ronald Rea­gan elnök. Lehetséges, hogy a külügy­miniszterek már most meg­állapodnak Reagan elnök moszkvai látogatásának vég­leges időpontjában. Áttekin­tik a szovjet—amerikai talál­kozók napirendjén immár rendszeressé vált négy kér­déscsoportot : a leszerelési tárgyalások, a regionális kér­dések, a kétoldalú kapcsola­tok témakörét és az emberi jogok érvényesítésének kér­déseit. helyszíne a. nyíregyházi szak- szervezeti székház lesz. Ez az öt csapat a következő: a nyírbátori Báthori István Gimnázium, a kisvárdai Bes­senyei Irodalmi Klub, a má­tészalkai Esze Tamás Gimná­zium, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium és a nagy- kállói Korányi Frigyes Gim­názium. A többi csapat elis­merő oklevelet és a Besse­nyei Társaság kiadványát kapta. A szervezők hangsú­lyozták, hogy minden részt­vevő igen komoly felkészült­ségről tett tanúbizonyságot. Flatalek ■flyeHtÉsi vetélkedője Bessenyei emlékére Zuhogó eső és az Ifjú Gár­da-zenekar pattogó ritmusú zenéje fogadta március 21- én reggel Baktalórántháza fő­terén a Tanácsiköztársaság 69. évfordulója alkalmából ren­dezett ünnepség résztvevőit. A hagyományokhoz híven innen indult a hálamenet a község határában lévő em­lékműhöz, ahol 1919. május 3-án végezték ki öt társával együtt Császy Lászlót és Vary Emilt, a Kisvárdai Ál­lami Főgimnázium tanárait, a Tanácsköztársaság mártír­jait. A politikai, ünnepségen a helyi párt-, állami és tár­sadalmi szervezetek képvise­lőin kívül részt vettek a me­gyei párt-, KlSZ-szerveze- tek, a kisvárdai Császy Lász­ló Szakközépiskola, a Besse­nyei György Gimnázium, a demecseri Váry Emil Gimná­zium, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Császy László Kollégiumának, és a Magyar Ellenállók és Antifa­siszták Szövetsége megyei képviselői. Az ünnepségen Juhász Fe­renc, a KISZ megyei bizott­ságának megbízott titkára mondott ünnepi beszédet, majd ezt követően a bakta- lórántházi Mező Imre Gim­názium és a mezőgazdasági szakmunkásképző intézet új KISZ-tagjainak ünnepélyes fogadalomtétele következett. Az emlékmű körül díszőrsé­get álló katonák díszsortüzé- nek kíséretében a részt vevő politikai, társadalmi és tö­megszervezetek képviselői koszorúkat helyeztek el. Eközben érkeztek meg a kis­várdai Bessenyei György Gimnázium és a Császy Lász­ló Gimnázium atlétái, akik a rossz időjárás ellenére is - a hagyományokhoz híven, fut­va tették meg a Kisvárda ás Baktalórántháza közötti utat. A politikai ünnepség után délután sport- és kulturális programokkal folytatódott a rendezvény. Nyíregyházán délután öt órakor az úttörők menetdal­versenyével kezdődött a megemlékezés, majd ezt kö­vetően a Szamuely téren tar­tottak ünnepséget, ahol Tu- kacs István, a KISZ Nyíregy­háza Városi Bizottságának el­ső titkára mondott beszédet. A részt vevő állami, társa­dalmi és tömegszervezetek képviselői koszorúkat helyez­tek el Szamuely Tibor szob­ránál. Az esti órákban a Szarvas. Arany János utca, Szamuely tér útvonalon fák­lyás felvonuláson vehettek részt a fiatalok. Március 21-én reggel-Fe­hérgyarmaton a Petőfi Sán­dor Szakközépiskola fogadta a város fiatalságát. Játékos ügyességi versenyekkel kez­dődött a Tanácsköztársaság kikiáltását és a KISZ alaku­lását idéző rendezvénysoro­zat. Délben 20Ö0 méteres ko­A múlt évben 2 millió 100 ezer 11,5 kilogrammos és 80 ezer 23 kilogrammos palackot szállítottak ki a megyei és a szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fogyasztók megrendelésére a TIGÄZ nyíregyházi pe'bégáa töltő üzeméből. (Császár Csaba felvétele) Koszorúzás Baktalórántházán. (Kertész Sándor felvétele) A Tanácsköztársaság évfordulóján adta át Jókay László, a KISZ megyei bizottságának első titkára a nyíregyházi Szé­chenyi István Közgazdasági Szakközépiskola fiataljainak • KISZ Vörös Vándorzásziaját, az elmúlt évben végzett ki­magasló mozgalmi munkájuk elismeréseképpen. cogásra csalogatták a város­lakókat. Az erre a napra megjelent „Gyarmati Diák” című újságban többek között egy szavazócédulát is talált az olvasó, melyet a futást be­fejezve hasznosíthatott a távot megtevő. Mintegy 1500 fiatal futott az egészségéért. Este fél 7-kor a városi strand előtt gyülekeztek a menetdalverseny résztvevői. A 17 csapatban kisdobosok és úttörők, középfokú iskolák fiataljai, ifjúgárdisták, s a város ipari üzemei, szövetke­zetei versenyző dalosai is ott voltak. Az eseményeket meg­örökítette a Városi Mozgóké­pek kamerája. (Folytatás a 4. oldalon) t : c ß w', - m Megemlékezések a Tanácsköztársaság évfardiléjái Koszorúzások, dalverseny, vetélkedők az ünnepen

Next

/
Thumbnails
Contents