Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-12 / 61. szám
letek nélkül zul z volt, mek a ilami ■ itt fel i, mit a ha- y mit : tisz- naga- atja a befo- idság- s hátránya ika. äkben i. Peiltet a ha az álisok talom végig alkot- ítését iulva. n ma1-SZOason- retta, 'etőfi, lenki, zott. lsősé- :án a án is íkben oráb- henyi ?kben ánus, eleil- omp- volt itikai reak- időre érete, beil- észek ükség '.dság- rév —v k vol- z. Azt viszont elfeledték: sose születik 67, ha nincs 48, erő demonstrálása nélkül Ausztria sosem tárgyal. A másik tény: Széchenyi elszigetelődött, ezt maga is tudta, és bár utálta Kossuthot, nagyságát elvitatni nem akarta. Mint ahogy tény maradt: 48 vívmányai közül visz- szavonhatatlan lett a jobbágyfelszabadítás, a közteherviselés, a népképviselet. Így aztán meddővé vált a vita, kellett-e 1848—49 vagy sem. Amilyen hányatott sorsú a 140 évvel ezelőtti esemény, olyan hányatott megünneplése is. 1860-ig nem emlékeztek meg március 15-ről. Ekkor volt az első felvonulás, a hatalom tiltása ellenére, egy halottal. A kiegyezés után a hatalom nem preferálta e napot, csak a függetlenségi ellenzék tartotta ünnepnek. Csak 1898-ban történt egy felemás lépés, amely 1848. április 11-ét, a királyi rendelet aláírását tette ünneppé, de ezt nem tartotta senki, az iskolákban március 15-én igazgatói szünetet adtak, ahol a direktor ezt vállalta. A Horthy-időkben sem volt állami ünnep, hiszen-március 15. ellenzéki színezetű volt, a forradalom szó nem csengett jól köreikben. 1945-ben állami ünneppé nyilvánította az Országgyűlés, de 1949-ben — törvénytelenül — egy minisztertanácsi rendelet, ami alacsonyabb rangú mint a törvényhozási döntés, hatályon kívül helyezte. így állt elő az a fura helyzet, hogy március 15. azóta egy korosztálynak — diákoknak, gyerekeknek — hivatalos ünnep, másoknak nem hivatalos. Hogy miért kell erről szólni? Mint a nyíregyházi oktatási igazgatóságon tartott konferencián Gerő András, az ELTE docense kifejtette: ideje, hogy minden központilag meghatározott prekoncepciót nélkülöző, olyan értékelés szülessék történelmünk e fontos szakaszáról is, amelyben csak a tények, a bizonyítékok játszanak szerepet. Nem arról van szó, hogy új hivatalos álláspont szülessék, hanem csak az a tét: a napi aktualitások kényszere alól szabadult, tudományos elemzés állítsa helyre e nagy történelmi esemény rangját, jelentőségét, úgy, ahogy az a valóságban történt. Nekünk, akik a mindennapokban gyakorta kerülünk dilemmák elé, történelemről esvén szó, meggyőződésem, hogy szükségünk van jó kapaszkodóra. Mert a nemzeti önismeret, önbecsülés, identitás nem gyökerezhet konjunkturális ítéletekben, hanem csak olyan történelmi valóságban, amely erőt, biztonságot ad a mában történő eligazodáshoz. Bürget Lajos riumi ünnepségek lesban A centenáriumi ünnepség- sorozathoz természetesen hozzátartoztak a különféle kultúr- és sportversenyek is, melyeket a 48-as ifjúsági bizottság és a Szabadművelési Felügyelőség szervezett. Nyíregyházán rendezték a népi- táncverseny megyei döntőjét 1948. január végén. A vármegyeháza dísztermében 11 község és a nyíregyházi iskolák csoportjai mérték össze tudásukat. Ilyen előzmények után érkezett el a nagy nap: március 15.! Az ünnep már ejőző este megkezdődött. Mintegy 16 ezer nyíregyházi vonult a város négy pontján gyújtott hatalmas tábortüzekhez. Másnap reggel 6 órakor a nyíregyházi vasutaszenekar ébresztette a zászlódíszbe öltözött várost. A szakszervezetek tagjai délelőtt a Károlyi téri (ma: Benczúr tér) székház előtt gyülekeztek, s innen zárt rendben, zászlókkal vonultak át a Lenin térre. Innen indult aztán az ünneplő tömeg a Véső—Jókai—Bercsényi utcákon át a Kálvin térre, innen a Szabadság térre (ma: Lenin tér), majd az Iskola utcán és a Luther utcán a Kossuth térre. Közben a Malinovszkij téren megkoszorúzták a Kozák lovast, a szovjet hősi emlékművet. Fél tizenkettőre érkeztek a feldíszített városházához, ahol Tóth Dezső, a 48-as ifjúsági bizottság elnöke és Kiss Roland államtitkár mondoft- ünnepi beszédet. Délután kegyeleti váltófutással és a Lenin téren felállított színpadon a város kultúrcsoportjai- nak bemutatkozásával folytatódott az ünnep. Délután 3 órakor avatta fel a Nyíregyházi Villamos- sági RT. 48-as ifjúsági bizottsága a villanytelepen a szabadságzászlót és az emlékművet. Ugyancsak az ünnep tiszteletére állították fel az első, ideiglenes, fából épített, 41 méter magas rádiótornyot, melyre felvonták a nemzetiszínű zászlót is. A nyíregyházihoz hasonlóan nagy ünnepségeket tartottak a vármegye községeiben is, emlékművek, emlékoszlopok, szabadságzászlók avatásával egybekötve. Raka- mazon mintegy 2000 ember vett részt a szabadságzászló és az emlékoszlop felavatásán. Ibrányban 3000 ember ünnepelt, Nagykállóban és Kál- lósemj énben ötezren avatták fel az emlékoszlopot, Gáván Rakovszky Sámuel 48-as honvédezredes síremlékénél emlékeztek 1848—49-re. Szabadságzászlót avattak még Tímáron, Gégényben, Nagyhalászon, Mezőladányban, Ven- csellőn, Komorón, Geszteré- den, Tiszaladányban, Tisza- dadán és 48-as emlékművet Nyírmadán. Bene János Kiállítások nyíregyházán Különleges művészi élményre áhítozva keressük fel márciusban a nyíregyházi Váci Mihály művelődési ház kiállítótermeit, ahol tehetséges művészjelöltek alkotásaival találkozhatunk. A művészeti hetek jeles rendezvényeiként itt láthatók a művészképző főiskolák hallgatóinak, a budapesti művészeti szakközépiskola növendékeinek és a Fiatalok Fotó- művészeti Stúdiója tagjainak tárlatai, örülhetünk ezeknek a kiállításoknak, az új művészgenerációk első bemutatkozásának, jó érzés, hogy immár második éve innen, Nyíregyházáról indulnak művészi pályájukra ezek a fiatalok. Bizonyára nem véletlen, hogy a legerőteljesebb anyaggal a képzőművészeti főiskola végzős hallgatói jelentkeztek, mennyiségben és minőségben is. A bőség zavarával küzdve próbáljuk meg feldolgozni a látványt, ami ösz- szességében lehetetlen — kevesebb talán több lett volna. Meglepő a kiállítók nagy száma — meg fog élni ennyi festő egymás mellett? — és az a formai technikai biztonság, mely a kiállítás egész színvonalára általában jellemző. Útkereső szándékot, gondolati megújulást főként a festőknél figyelhetünk meg, színes, változatos a világ, amit látnak-láttatnak. A Új művészgenerációk premierje Blaskó Sándor: Vietnami lányka szobrászok „klasszikusabbak”, de tőlük is találunk néhány gyönyörű kisplasztikát, technikai formakísérletet. Üdén hat az utca művészete, a kiállításokon ritkán szereplő reklámgrafika. művészeti szakközépiskola kiállítása, amely a négy közül a legtöbb információval szolgál: betekintést enged a művészképzés hétköznapjaiba, tájékoztat a művészi, formai kísérletekről, az egyes szakterületek új útjairól a bőrművességtől a játékkészítésen át a kerámiáig. Ez a tárlat érzékelteti azt is, merre tartanak a fiatal festők, vagy hogy melyek lesznek pár év múlva a főbb irányzatok az iparművészetben. Szólnunk kell még a fotóművészek stúdiójának mostani, harmadik jelentkezéséről. Saját értékelésük szerint, amit a katalógusban olvashatunk, nem túl jó a véleményük önmagukról. A kiállítás azért annál színesebb, bár elég sok az öncélú formai kísérlet. Hogy ki lesz a kiugró tehetség a most bemutatkozók közül, itt vannak-e a jövendő új Munkácsyk, Csontváryk, Szász Endrék — az itt látottak alapján kár volna találDéri Miklós fotója gatni. Eléggé egyenletes a mezőny, viszont sok az erős oroszlónkörmű ígéret is, akik a magyar művészet javára válhatnak. Baraksó Erzsébet Az iparművészeti főiskolát ezúttal a vizuális kommunikációs stúdió képviseli, főként fotósorozatokkal, videós forgatókönyvekkel, néhány szemet gyönyörködtetően szép képkompozícióval, és itt is megtaláljuk az alkalmazott művészetet: a reklámfotót. Amit hoztak, az magas színvonalú, megfigyelhetők bizonyos megújítási, egyéní- tési kísérletek, de néha elmennek addig, ameddig csak a technika lehetővé teszi — a gondolat rovására. A nem szakmabeli, átlagos tárlatlátogató egy kis csalódással távozik, azt várta volna, amit az iparművészeti főiskola neve ígér, átfogóbb, több szakterület eredményeit bemutató gyűjteményt. Ezt a hiányérzetet enyhíti Deák Afne*i- Portré a budapesti képző- és iparHernádi Réka rajza 1988. március 12.
