Kelet-Magyarország, 1988. március (45. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-12 / 61. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. március 12. O Cseh Tamás Á másik ember Nyakba omló, dús haj, farmer, kigombolt pulóver. Csibészes mosoly, semmi ma- nir. Kijön a színpadra egy fiatalember — mintha az utcáról toppanna be — kezében gitár,- és elkezdi a műsorát. Beszélni kezd, mintha csak társalogna. Egy asztaltársaságról mesél, valami Víziről meg Normákról. Ez utóbbinak különleges képessége van, oly csodálatos hangfekvésben tud énekelni, amelynek hatására emelkedni kezd az ország. Persze ez bizonyos veszélyeket rejt magában, éppen ezért dolgozni kezdenek az ellendruikkerek. De szerencsére vannak olyanok is, akik segítenek a jó ügynek, No- váknak... A beszéd aztán dalra vált át. Cseh Tamás énekelni kezd; nehéz meghatározni, milyen műfajt művel. Az biztos, hogy nem táncdal, nem mai diszkózene. A szongok, a sanzonok világa ez, ám ez sem pontos,« meghatározás. Városi folklór? Azonosíthatatlan. (Az követ el hibát, aki be akarja sorolni valamilyen műfajba — mondja erre Cseh Tamás.) Szuggesztív előadásmód. A produkciót a közönség (az értő közönség) pisszenés nélkül figyeli, teljes átéléssel. Cseh Tamás titkát nehéz megfejteni. Nyíregyházán a tanárképző főiskolán a múltkorában adott kohcertjén több jelenlevőt is megkérdeztem erről. — Viszockijra emlékeztet, aki leült egy szál gitárral, és „mondta a magáét" — vallja a fiatal muzeológus. — Gimnazista koromban hallottam először egy lemezen Cseh Tamást. Azóta minden lemezét megveszem, s ha tehetem, minden koncertjére elmegyek — nyilatkozik a "Móricz Zsig- mond Színház színművésze. — Olyan kultúrtörténeti mélységeket fordít le a mindennapok nyelvére, miközben komoly társadalmi problémákat feszeget, hogy oda kell rá figyelni — mondja a főiskolai tanárnő.. Tegyük hozzá, hogy egy bizonyos réteghez szól, egy bizonyos rétegnek énekel Cseh Tamás. Az egyetemek, főiskolák hallgatósága az ő igazi közönsége. Ez érthető is, mert a köznapi nyelv ellenére komoly figyelmet érdemel, hogy miről is szólnak ezek a dalok. Az igazi hallgatósága azonban az ő nemzedéke a harminc-negyven évesek. (Előfordult viszont olyan eset is, az egyik rendezvényen, hogy Cseh Tamás abbahagyta a műsorát. — Teljes értetlenséget tapasztaltam — mondja. — Előadásom közben mászkáltak, nem figyeltek rám, italoztak. Jobbnak láttam abbahagyni az egészet.) Ám az ilyen kirívó esetek ellenére a sikere letagadhatatlan. Kilenc nagylemeze jelent meg eddig, nem túl nagy példányszámban ugyan, de ezek hamar elfogytak. Az Ifjúsági Magazin slágerlistáján minden idők első tíz magyar lemeze között, két Cseh Tamás-lemez is megtalálható. Mostanában a rádió és a televízió is kezdi felfedezni, egyre többet hallhatjuk dalait. (A rádió engem is meglep ezzel — mondja.) Cseh Tamás egyszer egy film főszerepét is eljátszotta, ám a film nem aratott sikert. Az énekes elmondja, ném is neki jutott eszébe, hogy pódiumra lépjen. FoglalkozóTömés a műfogban Avagy értelmetlen szópazarlás A hivatalos «nyelv szinte ki- fogyhatatlan az ötlettelen ötletekben. Az egészségügyi felvilágosítás hasznos főzeteket s falragaszokat hoz forgalomba, de míg ezeken £üzd a járványok ellen, gyakran a nyelv egészségvédelméről feledkezik meg. „Ne bízzon mindent orvosára; legyen ön is öntevékeny!” — figyelmeztet az egyik felhívás. Az öntevékeny melléknevet persze nem az egészségügy találta ki, hanem a népművelés, nyilván idegen minták nyomán. a hívatásos színjátszó-, tánccsoportok jelölésére, akik önerejükből „magánszorgalomból” működnek, tartják fenn magukat, s akiket azelőtt műkedvelőknek neveztek. Egy csoport még csak lehet öntevékeny. ha fennmaradásáról, működéséről önmaga gondoskodik. .De egy személy hogy legyen öntevékeny? Nem volna elég, ha csak tevékeny volna: „Ne bízzon mindent orvosára, segítse ön is tevékenyen egészsége védelmét!” Az öntevékeny itt puszta szószaporltás, szószátyárság. Tömés a műfogban ; merő fölöslegesség. De akad nem egy rokona a szakmai nyelvekben, sőt azokon kívül is. A sajnálatosan bő példatárat az igekötők szolgáltatják. A le- igekötő eredeti hely- határozói jelentéséből meglehetősen egyenesvonalúan fejlődött lebecsülő, rosszalló értelme: lesújt, ledorongol, leég, le- bög stb. Német hatásra azonban ennek az igekötőnknek is bővült — sokszor zavarón — a jelentése. A henye fordítók a német ab- igekötőt eredeti jelentése szerint gátlástalanul le-vel fordítják. holott például az abgeben magyarul mindenekelőtt átad s csak mellesleg lead. Az utat régebben megrövidítettük. de a német abkürzen hatására lerövidítjük, az abreden nyelvünkön azt jelentené: megbeszélni, de ma már a témát is gyakran lebeszéljük (pedig szeretnék itt is erről a használatáról mindenkit lebeszélni). Mivel a le- átvitt értelmi használatában is fölseilik még nyelvünkben kialakult lekicsinylő, rosszalló jelentése, néha bizony groteszkül hatnak az ilyen „le-s” összetételek, mint például a lenyilatkozik, amelyet egyik irodalmi hetilapunkban olvashattunk: „furcsa . . . hallani arról az elhatározásáról (a jeles színésznek) (ez még elmondta nekem telefonon, miként lenyilatkozta a rádióban is), hogy utolsó aktív évadját kezdi ezen az őszön”. Nyelvünkben kinyilatkoztatni, kinyilvánítani lehet valamit, s itt is ez lett volna helyénvalóbb (de így is megállt volna a mondat: „ez még elmondta nekem telefonon, miként a rádióban is”). A le- igekötőnek legjellegzetesebb — teljesen fölösleges — használata azonban az úgynevezett „terpeszkedő kifejezé- sek”-ben figyelhető meg; például leállamosít, leigazoltat, leutánoz, (ehelyett: államosít, igazoltat, utánoz). Méltó párjuk a leértékesít. A minap olvastam ezt az ékes stílusú körlevelet: „A lakrészekben lévő vízvezeték gyakran meghibásodik, és a víz folyik a lépcsőházban. A hiba helyét meg kell állapítani, és a tulajdonost leértesíteni”. Még ha a körlevelet kibocsátó közös képviselő az ötödik emeleten laknék, a lakók meg alatta, volna valami értelme a leértesít-nek. De mivel vele egy magasságban, vagy pedig fölötte laknak az érdekeltek, egyszerűen értesíteni kellett volna őket, le- nélkül. ami itt tömés a műfogban: értelmetlen szópazarlás. Sz. F. sát tekintve tanár. De baráti társaságban szívesen játszott gitáron, s énekelte édesbús, szomorú dalait. A baráti társaság aztán szinte követelte, hogy lépjen fel közönség előtt. Így lett Cseh Tamásból gitáros-énekes. — A dalokat választottam, mert általuk el lehet mondani ugyanazt, amiről a barátaimmal a presszókban, sörözőkben társalogtunk. A dal óhatatlanul jelrendszer. A zene nyelvén ki lehet mondani azt, amiről egyébként nem beszélhetünk. Eddigi lemezein előszeretettel énekelt a hatvanas évekről. Űjabban mintha hangot váltott volna. — A hatvanas évek közepe reményteli idő volt. A mi korosztályunk borzasztóan bizakodott, hogy megváltozik minden. A hetvenes évek elején viszont úgy éreztük, hogy nincs ránk szükség — tűnődik el. Eddig Bereményi Gézával dolgozott, de megváltak egymástól. A dalai szövegét újabban Csengey Dénes írja. Jelent ez valami stílusváltást is? — A dalok karaktere bizonyára változik, hiszen Bereményi és Csengey másféle alkat. A szándék azonban ugyanaz, így megmarad a folytonosság. Most azonban minden mintha még kibogoz- hatatlanabb lenne, mint azelőtt. — Üj műsorának címe: Mélyrepülés. Mikor kapható majd a lemez? — Márciusban lesznek a felvételek, ha igaz. Persze, csak akkor lehetek biztos benne, ha már kezemben lesz a lemez. Remélem, nyár elején forgalomba kerül. — Ügy tudom, a Katona József Színház tagja. Hogyan lett egy énekesből színész? — Egyszer felléptem a Várszínházban, s akkor odajött hozzám 'Zsámbéki Gábor, a Katona József Színház rendezője, s megkérdezte, hogy nem mennék-e a színházhoz, örömmel mondtam igent. Nagyon hálás vagyok érte, hiszen a legjobb színház nyújt nekem rendszeres fellépési lehetőséget, és biztos anyagi hátteret. — Mi lesz a Mélyrepülés után? — Már készül az új műsor. Természetesen szerepelnek benne azok, akikről korábban is énekeltem, továbbá egy kétszáz emeletes ház, ahonnan jól látszik a nagymarosi kanyar. És lesz benne egy angyal is . . . A főiskola nagyelőadójában tartja a beszélgetés után a műsorát. A négyszáz helyes terem zsúfolásig megtelt. A diákokon kívül sok régi hallgatója is eljött. Volt, aki már a gyermekét is elhozta. A Mélyrepülés talán Cseh Tamás egyik legjobb műsora. Az előadást hosszú percekig tartó vastaps követte ... Bodnár István i „ ■—^1 Kása Ferenc • a hűségesek kö: film zül való: új ___ filmjével is- mét szülővárosában, Nyíregyházán állt először a közönség elé, ahogy azt a korábbiakkal is tette, de a minősítés igaz abban az értelemben is, hogy műveiben egyfajta filozófiai-erkölcsi folyamatosság figyelhető meg, így A másik ember gondolati forrásvidékét korábbi munkáiban találhatjuk meg. Nem valameny- nyiben. inkább csak az utóbbiakban: a Hószakadás is megelőlegez valamennyit abból az eszményből, amelyet ez a néző próbál óan hosszú, közel négy óra időtartamú műve kibont (s ha jól vettem észre, az 1944 őszén játszódó első rész bevezető jelenete, a visszavonuló magyar katonák keserves sárdagasztása azon a helyszínen játszódik, ahol a Hószakadás katonai akadályversenye, nagyjából hasonló történelmi időben), a Guernicában pedig már készen áll az a morálfilozófia, legfeljebb kevésbé markánsan, kevésbé megszólító módon, amelyet Kosa Ferenc itt ezúttal két történelmi korszak és két generáció sorsának tükrében mutat fel a néző számára. A keletkezés körülményeiről hosszasan lehetne szólni, de ettől eltekinthetünk, mert az érdeklődők ezeket a rendező nyilatkozataiból megismerhetik. Több képes hetilap kereste meg Kosa Ferencet, az ott közölt válaszokból tudható, hogy az első, kötetben is megjelent forgatókönyvet (Forradás) miként követte évente újabb, mígnem az utóbbi időszak felgyorsult társadalmi mobilitása lehetővé tette, hogy a sokadik vál-~ tozat nyomán film születhes- sék. A másik ember tézisdráma, amelyben a történelmi sík, a históriai szféra másodlagos jelentőséget kap a film etikai síkja mögött; az első részre ez az állítás egészen biztosan igaz, a második — 1936-ban játszódó — rész esetében akár vitára is alkalmat adhat, mert az akkor bekövetkező nemzeti tragédiának a megítélésében akadnak újragondolni valók, s ehhez nem elhanyagolható szempontokkal és érvekkel szolgál Kosa Ferenc (ugyanezt teszi egyébként Mészáros Márta a Napló -szerelme- inmek-ben, vagy Magyar Bálint és Schiffer Pál eddig csak a szemlén vetített A , Bunánál című filmjében), de miként a 44-es nyilas közjátéknak, úgy ennek 'az eseménynek a bemutatása is inkább terep a rendező számára egy erkölcsi imperatívusz gyakorlati vizsgáztató- . sára, bemérésére, mint magának a történelmi fordulatnak a minősítése. Minden tételesen kifejtett, . fogalmi apparátus segítségével közvetített filozófia sokfajta értelmezés, többirányú megközelítés lehetőségét biztosítja; különösképp így van ez, ha egy gondolati építményt mozgóképi forrna, cselekmény hordoz. Ezért arra vállalkozni, hogy A másik ember morálfilozófiai alaptételét megfogalmazzuk, egyszeri megnézés után minősítsük, illetlen vállalkozás lenne. Az azonban járható útnak látszik, hogy a katona- szökevény apa és egyetemista fia történetének figyelemmel kísérése nyomán keletkező képzettársításainknak hangot adunk'. A film morális parancsa ugyanis nem új, legfeljebb más az akusztikája a megváltozott történelmi és társadalmi körülmények közepette. mint amikor korábban ■megszólalt például Gandhinál a szatjágraha, az erőszak nélküli ellenállás elvében, Tolsztojnál a „Ne állj ellent erőszakkal a gonosznak!” gondolatában, vagy Babits elemi erejű felhívásában, amely a Húsvét előtt főszólama. Hogy egy művész ma ilyen magatartásformát óhajt hitelesíteni és elfogadtatni, köny- nyen magyarázható az anti- humánumnak, a kegyetlenségnek, a pusztításnak azzal az áradatával, amely megfertőzi mindennapjainkat, valamint az egész emberiség elpusztítására alkalmas hadipotenciálnak a felhalmozásával, amely a végzet esélyével nyugtalanítja a világot, ezért szándéka tisztességét kétségbe vonni nem lehet. De hogy ez lenne a kivezető út, az eredményes ellenprogram, afelől akkor is lehetnének kétségeink, ha sokkal hatásosabban mondaná, mint ahogy mondja. Eszembe jut Nagy László két sora. amelyet éppen a Hószakadás ihletett: „...a dögcédulát dobd ki a nyakadból, / de tartsd meg a fegyvert.”, vagy az egykori alkotótárs Csoórié, aki így ír egy, a hazáról szóló versében: „ölelni másutt is ölelhetsz, / de ölni csak itt maradt jogod.” Lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet a vetítés-során, és a főcímlistán szerepelt dramaturg, de az Objektív Stúdió tájékoztató füzetében, amely az adatokat tartalmazza, nem találok ilyen alkotótársra utalást. Pedig — ahogy utóbbi játékfilmjei kapcsán a kritika elég egyöntetűen felrótta a rendezőnek a megíratlanságot — A másik emberben is akad több jelenet, amelyeknek a valósághitele megkérdőjelezhető, mert néha a cselekvés nem magyarázható a helyzetből (például a paraszt- lányka katonák közé lövése; a Méhes László játszotta katona menekülésre szólító kiáltása), vagy mert túl steril a környezet, amelyben játszódik a történés (például a kihallgatási jelenet),-esetleg elhasznált a szimbólum (az ablakon benéző fehér ló, amely motívum a Hószakadásban is jelen van), vagy például a kameramozgás sem tudja a második rész első negyedórájának oratórikus jellegét oldani, dinamikát adni neki. Kárpótolnak ezekért ugyanolyan jelenetek, amelyek hihetetlen pontossággal idézik a kort. Emlékezetes marad a szimbolikus megoldások közül a nagyapa önmagát szemlélése a tört tükörben, azután a két öreget megformáló Bessenyei Ferenc, illetve Konyorcsik János bölcsességet, emberséget sugárzó játéka, de így is nyilvánvaló, hiányzik egy olyan alkotótárs, aki vagy társírói, vagy dramaturgi minőségben a rendező-íróval együttgondolkodva segített volna az eszmeiséget pontosabb cselekményvezetéssel érvényre juttatni. így azonban A másik ember csak — ahogy Király István a szemle zsűrijében minősítette — „zseniális torzó”. Hamar Péter Jelenet Kása Ferenc filmjéből Saint-Simon herceg emlékiratai Széles körű tapasztalat: divatjukat élik a memoárok. Olyan divathullám ez. amelynek igazán csak örülhetünk: az emlékiratírás minden szeszélyessége és személyessége ellenére, sőt éppen azért, a múlt eseményeinek egyik legfontosabb és legérdekesebb megőrzője. Az Európa Kiadó az Emlékezé- sek-sorozat közreadásával tehát nemes igényt elégít ki, világirodalmi, világtörténelmi horizontunkat tágítja. Csak a közelmúltból hozva példát: az olvasók szinte „lecsaptak” Gandhi önéletrajzára, gondolatainak gyűjteményére. Az elkövetkező hónapok terméséből pedig talán elsősorban Churchill a II. világháborúról papírra vetett emlékezéseit előzi meg a legnagyobb várakozás. A sorozat jelene: Louis de Rouvroy de Saint-Simon herceg emlékiratainak vaskos kötete. Pedig ez a hétszáz oldal mintegy tizede csupán a kiváló tollú arisztokrata végeláthatatlan föl- jegyzéseinek! Az előkelő családból származó fiatalember sikerek híján sértődötten hagyta el a katonai pályát, utóbb diplomataként sem hágott túl magasra. XIV. Lajos, a Napkirály, akinek versailles-i udvarában másfél évtizedet töltött, a gyakori találkozások, a sűrű lakomák során sem tudta megkedvelni Saint-Simont, aki ugyancsak idegenkedett az uralkodótól. Gőgösségében zavaróan polgárinak ■találta a király körött hemzsegő gyülekezetét, s a politika legrangosabb posztjaira a főnemesség fiait álmodta volna vissza. Vagyis konzervatív, kissé értetlen egyéniségnek számított korában. A közszereplés igen szerény sikereiért viszont az emlékiratíró számára nélkülözhetetlen kárpótlás jutott osztályrészéül: a hoszszú élet. Mivel följ egy zéseinek könyvét tizennyolc esztendős korában nyitotta meg, irdatlanul sok árkust tölthetett meg éles tekintetre, jó pszichológiai érzékre, az apró dolgok iránti fogékonyságra valló krónikájával. Érzelmeit meg nem tagadva is tárgyilagos ábrázoló tudott maradni, aki hőseiről akár tucatnyi arcképet is festett, hogy minél hívebben megragadja vonásaikat. Színes, gazdag, pompás világában valóban a festőiség uralkodik — s az „anyagszerűség”; szinte megtapinthatjuk a pazar bútorok faragott díszeit, érezzük a brokát, a selyem simogatását, magunk is belekóstolunk az ételek, italok páratlan ízeibe, s szemtanúk vagyunk a mindinkább mértéket vesztő, tivornyává fajuló estebédeken. Saint-Simont minden érdekelte — így hát minden olvasót érdekelni fogja a francia irodalom e majdhogynem versenytárs nélküli, nagyszerű teljesítménye. A herceget visszaf og hatatlan kíváncsiság kormányozta egyfelől, és a saját vélemény kimondásának, a kommentálásnak a vágya másfelől.- ö az emlékirataiban politizált. . . Lényeges és értékes magyar vonatkozása a válogatásnak, hogy természetesen helyet kaptak benne a II. Rákóczi Ferenccel kapcsolatos fejezetek. Rákóczi és a világpolitika címmel a fejedelem reményeiről, terveiről, illúzióiról olvasunk, képet kapunk Nagy Péterrel történt találkozásáról, Grosbois-ban töltött visszavonult napjairól, török és spanyol kapcsolatairól. Saint-Simon herceg emlékiratainak kiadása Réz Pál fölényes tárgyismeretét, mesteri filológusi készültségét dicséri, ö szemel- gette, fordította és jegyzetelte a könyv anyagát, ő adta a figyelem! ölkeltő fej ezetcímeket is. Gazdagon árnyalt bevezetője és a szövegekbe ékelt jegyzetei jó szolgálatot tesznek az életrajzi adatok, históriai források, fontos és kevésbé fontos dátumok tudós ínyenceinek, de egy pillanatra sem terhelik meg fölösleges ismeretekkel azt, aki egyszerűen csak forgatni szeretné ezt a lenyűgöző kaleidoszkópot. Tarján Tamás [a] KM VENDÉGE I KM
