Kelet-Magyarország, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-25 / 47. szám
2 Kelet-Magyarország — Nyíregyházi Élet 1988. február 25. Kórusnagy natalom ? Az éneklés öröme Erdő a város körül Csupán vágyálom? Vágyálomnak gyönyörű: ha a fáradt, szabadba kívánkozó városlakó bármelyik irányban elhagyja Nyíregyházát, rövidesen ár- . nyat adó fák alá ér, tüdeje kitágul, szippanthat a jó levegőből. Természetesen nemcsak álom-szinten, de komoly tanulmány formájában is megfogalmazták. hogy a város tüdejének nevezett (s bizony kissé megtépázott, egyre inkább szűkülő) Sóstói erdő mellett valóban körgyűrűként ölelje át a várost az az erdősáv, amely felfogja az uralkodó északi szelet, megfogja a könnyen futni induló homokot. Indokoltságát ha mással nem, azzal a statisztikával is alátámasztották, mély szerint az országos átlagtól nagyobb Nyíregyházán a porszennyezés mértéke. Csakhogy a szép terv akkor készült — kertész szakemberek vizsgálódásai alapján — amikor úgy látszott, hogy a városi fejlődésnek semmi sem szab gátat, legkevésbé a pénz hiánya. Pedig tudni kell, hogy aki fát ültet, á2 a jövőre gondol, hosszú évek befektetése után bízhat a haszonban. Isten malmai... Mégsem lehet azt mondani, hogy a szép terveket keresztülhúzta az élet rideg valósága. Mert ha nem is a tervezett mértékben, de újabb erdőfoltok léte bizonyítja, hogy megvan a telepítési kedv, alakul a város környéke. A leglátványosabb változás kétségkívül a Ságvári-kertváros szomszédságában lesz — rövidesen. Végre betelepítik fákkal, erdősítik a gumigyár és a lakótelep közötti sávot. Érthető az öröm, hiszen a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is környezetvédelmi okok miatt már eleve feltételezni kellett az erdőt, amit bizony nem pótolt a gyári kerítés mellé ültetett néhány nyárfa. Mondhatnánk, hogy isten malmai lassan őrölnek, ha erről az erdősávról esik szó. Ugyanis már két évtizeddel ezelőtt, a rendezési tervekben szerepeltették a védőerdőt, mégis egészen 1987 végéig várni kellett a tényleges megvalósítás megindultáig. miközben megépült a mezőgazdasági abroncsgyár is, amely igen sok kormot használ fel, a korábbi technológia (illetve koromfogadás) idején megesett, hogy egy hirtelen jött széliéi feketére pettyeződtek a száradni kitett fehérneműk. Amikor a város körüli védőerdőről beszélünk, akkor a gazdaságosság és a környezetvédelmi kívánalmak összehangolására van szükség. Ugyanis nem elég az elhatározás, gondolni kell a termőföld védelmére, a föld megfelelő hasznosítására is. Ennek fényében érdemes tájékozódni a lehetőségekről, latolgatni a mégoly szép tervek realitását is. A Sóstói erdőről elég röviden szólni, hiszen közismert helyzete, ismertek távlatai, mert már évek óta parkerdőként kezeli az erdőgazdaság. Persze az erdőt féltők felhördülnek minden egyes fa kivágása láttán — s mondjuk meg őszintén, sokszor teljes joggal teszik. Tulajdonképpen nem sokat változtak az erdő természetes határai az utóbbi évszázadban. Illetve a terjeszkedő Nyíregyháza miatt kellett mindinkább felemelni a védő szavakat, hiszen amennyire kellemes, ha valaki közvetlenül az erdő széle mellett lakhat, annyira káros, ha ennek ürügyén mindig kihasítanak egy-egy darabot belőle. Emlékeztetőül nem árt tudni, hogy nem véletlenül hagyták meg az Erdősor elnevezést a körút egy darabján. Valamikor idáig húzódott az erdő. Ám jött a Stadion építése, amelynél szép környezetet képzeltek el, majd a tanárképző főiskola épületeit helyezték az erdő fái helyébe, de az sem használt az egységes erdőnek, hogy a vasút után az utat is az erdőn kereszt’"! vezették, összességében jó pár hektárral ró vidítették meg területét. (A kórház bővítése, az erdei kitérőnél a buszforduló megépítése is mind-mind a fáktól vette el a helyet.) Talaj, éghajlat... Mondani sem kell, hogy az igazi lokálpatrióták mindannyiszor felemelték a szavukat, amikor csak egyetlen fa pusztulását látták. Volt, amikor — jórészt a színfalak mögött — parázs viták is fellángoltak, de sokszor a szűk látókörű csoportérdek győzedelmeskedett. Csak példaként lehet említeni, hogy a Kállósemjénből beköltöző megyei növényvédő állomásnak egyáltalán nem lett volna fontos az erdőből kihasítani a terü- letet-a Kótaji úton. A parkerdő fenntartása minden évben súlyos százezreket, milliókat követel. S olykor meg kell küzdenie a szakembernek a fát túlzottan szeretőkkel is, hiszen az erdőgazdaság környékén mindenki láthatja, hogy elöregedtek a tölgyfák, elszáradtak csúcshajtásaik, hovatovább életveszélyessé válnak egy-egy szélvihar idején, mégis alig- alig engedik a gyógyító fűrész felzümmögését, amikor pótolni kellene az elszáradt fát. Szólni kell arról a közömbösségről Is, amely Nyárfasor a Ságvári telepen szerint az erdő fái alatt „felejtik” a hulladékot, amikor a kiránduló szemétdombot hagy maga után. Ezzel felvenni a harcot az erdőgazdaságnak, a társadalmi erdei szolgálatnak évről évre megismételt, sokszor reménytelennek tűnő küzdelem. Az utóbbi időben megváltozott a szemlélet az erdőtelepítéseknél. Egyre inkább a racionálisnak nevezett földhasználat kerül előtérbe, amelyet az új földtörvény is alátámaszt. Eszerint külön kategóriában határozták meg az olyan termőföldet, amely nagyüzemi művelésre nem alkalmas, mert vagy túl kis parcellákra szabdalódik. vagy alacsony a termőképessége, nem éri el a 12 aranykoronát. Ezeken a helyeken az úgynevezett művelésiág-változtatást, vagyis az erdősítést nemcsak engedik, hanem ha lehetséges, anyagilag is támogatják. (Nem árt tudni, hogy egy hektár terület erdősítése mintegy ötvenezer forintba kerül, de még később is csak költség van a fiatalos ápolásával.) Miután a termőföldek különböző tulajdonosok kezelése alatt állnak, így az erdősítési hajlam az ő lehetőségeiktől is függ. Nyíregyházán és környékén is felismerték a gazdaságok már régen, hogy a különben semmire sem alkalmas homokdombok akkor hozzák a legnagyobb hasznot, ha fák díszlenek rajtuk. Hogy milyen legyen a fásítás, az már nem teljesen a gazdálkodó elhatározásának kérdése. Ugyanis a minden megyében megtalálható erdőfelügyelőségek „hivatala”, hogy javaslatot adjanak a telepítésre’. Feltárják, megvizsgálják a talajt, összevetik az éghajlati körülményekkel, s ennek alapján adnak javaslatot arra, milyen fafajtákkal érdemes telepíteni, figyelembe kell venni az üzem érdekét is, mert nem biztos, hogy a száz év múlva fűrészérett tölgyre szavaz az első percben, sokkal inkább a 15—20 év múlva már vágható nyárfát választja, mert láda kell neki. minél előbb fel akarja használni az alapanyagot. Egyeztetés, a lehetőségek mérlegelése adja a végső eredményt, hiszen az erdőfelügyelet javaslatára ítélik oda az állami támogatást a telepítéshez. Vöröstölgy és nyár A megnőtt telepítési kedvet tapasztalhatják azok, akik egy körútra indulnak a vá-- ros és környezete határában. Igaz, hogy a bevezetőben említett körgyűrű nemigen lesz meg egyhamar, azonban látszik, hogy mind több erdősáv övezi a várost. Az utóbbi két év összegzése szerint például összesen 206 hektár új erdőt telepítettek Nyíregyháza körül, s ehhez közel három és fél millió forint állami támogatást adtak. A Nyíregyházi Ságvári és Vörös Csillag Termelőszövetkezet főleg 1986-ban jeleskedett az erdőtelepítéssel, míg a Nyírpazonyi Zöld Mező Tsz és a Nyírteleki Dózsa Termelőszövetkezet tavaly végzett nagyobb arányú telepítést. A nagyságrendek érzékeltetésére érdemes visszatérni a gumigyár és a Ságvári-'kert- város közötti, leendő erdőre. Ugyanis itt összesen 15 hektár földről van szó. A telepítésnél a tsz mellett a város és a gumigyár is hozzájárult a költségekhez. Tavaly ősszel öt hektárt már betelepítettek vöröstölgy- gyel, hat hektáron tavasszal kerülnek földbe a husángok, de még arra is kellett gondolni, hogy a mélyebb fekvésű, vizenyős részen fűz- és nyárfák díszelegjenek. Az erdőtelepítés és az erdő megvédése örök harcnak tűnik. Egyrészt úgy is, hogy néhány helyen a szaporodó zártkertek, hobbitelkek szorították ki a tervezett erdőt. Azonban ezeknél látni kell, hogy a gondos munka nyomán ugyanúgy fákkal teli, homokot megfogó részek alakultak ki — a Kótaji út két oldalán, a Tiszavasvári felé ve- zetű út mentén, Oros környékén — mintha erdőt ültettek volna. Másrészt mindig vannak olyan célok, amelyek miatt fel kell „áldozni” néhány fát, mert így kívánja a városi, az idegenforgalmi érdek. Ezért szeretnék, ha a sóstói kilátó mögé építenék meg a régóta óhajtott gyógyszállót, természetesen úgy, hogy elrejtsék az árnyas fák alatt, kihasználják az erdő adta lehetőségeket. Lányi Botond Néhány évvel ezelőtt a Kóta című zenei lap kórusnagyhatalom névvel fémjelezte Nyíregyházát. Ugyanis egy nemzetközi fesztiválon több nyíregyházi kórus is olyan sikeresen szerepelt, hogy az méltán nyerte el a szakemberek dicséretét. Meglehet, a nagyhatalom jelző túlzás, az viszont tény, hogy Nyíregyháza neve a zenei életben egyre ismertebbé válik nemcsak az országhatáron belül, hanem bátran állíthatjuk, csaknem az egész világon. A megyeszékhelyen a kórusmozgalom valamikor az ötvenes években lendült fel újra, amikor Tárcái Zoltán határtalan lelkesedéssel szinte újjászervezte a városban a mozgalmat. Nemcsak remek énekkart szervezett, hanem több olyan szakembert is a megyébe csalt, akik szintén megszállottjai lettek a nemes ügynek. Ma már nemcsak a zenekedvelők előtt ismert Fehér Ottó, Geb- ri József, Ferenczi Erzsébet és Szabó Dénes neve, hanem túlzás nélkül mondható, személyes ismerősünkké váltak. " Nyíregyházán pillanatnyilag öt olyan kórus van, amelyik bárhol megállná a helyét. A legfiatalabbakat a Cantemus kórus tömöríti magában. Őket igazán nem kell bemutatni. hiszen a 4-es iskola énekkara világhírű. A Kelet-Magyarország is több esetben beszámolt hazai és külföldi sikereikről. A középiskolások az Ifjú Zenebarátok Kórusában énekelnek. Szép eredményeket ér el a Nyíregyházi Vegyeskar is és biztatóan fejlődik a tanárképző főiskola női kara. Két évvel ezelőtt azonban egy új énekkar is alakult. Pro Musica névvel. Ez az együttes már a megalakulása pillanatában olyan sikeresen mutatkozott be, hogy azonnal kivívta a zenei szakemberek elragadtatott elismerését. Ám hogy sorjában haladjunk, Debrecenben kétévenként rendezik meg a Bartók Béláról elnevezett nemzetközi kórus- versenyt. Erre a találkozóra nemcsak Európa legnevesebb énekkarai jönnek el, hanem más földrészekről is megtiszteltetésnek érzik, ha eljuthatnak ide. A debreceni zenei rendezvény már több mint negyedszázados múltra tekinthet vissza. Az 1986-os jubileumi versenyre a korábbi évek legsikeresebb kórusait meghívták, mégpedig oly módon, hogy a szervezők biztosították a meghívottak minden költségét. Ez pedig nem kis dolog, hiszen egy hatvantagú társaság utazásának és teljes ellátásának a költsége nem kis összeg. Meghívták a nyíregyházi Cantemus kórust is, amelyik már sok díjat szerzett Debrecenben. (Például 1978-ban második. 1982-ben és '84-ben pedig elsők lettek, és még további négy díjat is kaptak, sőt 1984-ben még a nagydíjért is versenyben voltak.(- Igen ám, de a 4-es iskola kórusa már nem ugyanaz volt, amelyik korábban szerepelt, hiszen a jó hangú általános iskolás korú énekesek azóta már kikerültek az iskolából. A Cantemus kórusnak egyébként ákkor más' kötelezettségei is voltak. A debreceni szervezőktől akkor Szabó Dénes Liszt-díjas karnagy a Cantemus énekkar vezetője haladékót kért és gondolkodott. Már régóta érezte azt a személye iránt megnyilvánuló hálát és szeretetet, amelyet a régi növendékek tápláltak iránta. Ezek a kislányok még gimnazista korukban is szívesen jártak vissza az alma materbe, sőt megesett, hogy csak saját szórakoztatásukra, egy-egy rendezvény vagy találkozó után énekelni kezdtek. Szabó Dénes is olykor szívesen énekelt velük és meglepődve tapasztalta, hogy próba nélkül is koncertszinten énekelnek a régi növendékek. így aztán szinte önkéntlenül adódik az ötlet, mi lenne, ha ezekkel a hajdani cantemusosokkal menne el Debrecenbe. Megkérdezte őket, és a lányok kitörő örömmel, nagy lelkesedéssel mondtak igent. A lelkesedés olyan nagy volt, bár Szabó Dénes hatvan felkérő levelet küldött ki, 78-an válaszoltak igennel, oly széles körben terjedt el a hír. Megvolt tehát a jelentkezők hada, Debrecen is igent mondott, mehet a kórus. Álig néhány hónap idő maradt a próbákra, de a lányok dicséretére legyen mondva, rendkívül szorgalmasan készültek. Még az sem volt baj, hogy némi pénzt is kellett az énekkarosok nak fizetniük, hiszen Debrecen csak négy ■ ven ember költségeit vállalta és ők végül 59-en maradtak. Elérkezett a verseny. A nyíregyháziak esélytelenül indultak. Arra számítottak, hogy legfeljebb az elődöntőből jutnak tovább. Ám a várakozás minden el képzelést felülmúlt. Megnyerték a döntőt, sőt a nagydíjért is elindulhattak. (A nagy díjért a különböző kategóriák győztesei ver senyezhettek.) Amikor a nagydíj eredmény- hirdetése volt, maguk a nyíregyházi lányok sem akartak hinni a fülüknek, azt is meg nyerték. Több mint ötven külföldi és ma gyár résztvevők közül lettek az elsők. A nagydíj némzetközi elismerést szerzett a kórusnak, hiszen a tizenöt tagú nemzetközi zsűriben neves szakemberek voltak. A nagydíjjal egyébként 50 ezer forint jutalom is járt, továbbá az Országos Filharmónia további fellépéseket ígért. (Ebből azonban sajnos ki tudja miért, később nem lett sem mi.) S még. egy kitétel is szerepelt a díj mellett, hogy két év múlva, az 1988-ban rendezendő kórusfesztivál megnyitóján is mét énekelniük kell. Fel volt hát adva a lecke, van egy kima - gasló képességű énekkar, amelyik szinte csak a maga kedvére próbált, a maga örö - mére énekelt. Ám nem volt, aki fenntartsa működését, hiszen a ruha, az utazás nem olcsó mulatság. Szabó Dénes akkor újból szavazás elé vitte a kérdést. Osszák-e fel gz 50 ezer forintot, vagy maradjon együtt a kórus, aztán majd meglátják mi lesz tovább. A válasz egyöntetűért az együttmara- dás mellett döntött. Felvették a Pro Musi - ca nevet. Nagyon sok volt azonban a kérdő jel, hiszen a városban már működött egy kiváló női kar, s a lányoknak is akadt dolguk, énekeltek az iskolájuk kórusában is. Kicsit elkedvetlenítette az énekeseket, hogy Nyíregyházán alig volt visszhangja a deb • receni sikernek. Ám mindennek ellenére szorgalmasan próbáltak, tovább énekeltek. De próbából megélni nem lehet, kell a szereplési lehetőség, s kell, aki patronálja az énekkar ügyét. Ekkor lépett közbe Kóródi Laci bácsi, az SZMT ének-zenei referense, aki igyekézett a kórus érdekében kilincselni, segíteni. Végül is az SZMT felvállalta a kórust és lassacskán kisebb felkérések is érkeztek. Még így sem volt meg a működéshez szükséges pénz. Két újabb lelkes támogató segített, Erdélyi Tamás, a Szavicsav dolgozója, az együttes menedzsere és Czobor Sándorné, vszb-tifkár személyében. Végül is megszületett a döntés, a Szakszervezetek Szakmaközi Bizottsága, ahová száz szakszervezet tartozik, elvállalta, hogy ők a lehetőséghez mérten anyagi hátteret biztosítva támogatják a kórust. Több mint száz szakszervezeti alapszervezetet szavaztattak meg és végül harminc vállalta, hogy a tagjai havi 10 forintot áldoznak arra, hogy ez a kiváló kó - rus mindenki örömére tovább énekelhessen. Így vált 1987 októberétől hosszú-hosszú bizonytalanság után hivatalos kórussá az ama - tőr énekkar. Tavaly október végén aztán már plakát tette közzé, hogy a Szakszervezetek Nyíregyházi Városi Bizottságának a fenntartásában működő Pro Musica nyíregyházi leány- kar Szabó Dénes Liszt-díjas karnagy vezényletével ünnepi hangversenyt rendez ok - tóber 31-én a városunk felszabadulásának 43. évfordulóján. Az év végén az énekkar több sikeres karácsonyi hangversenyt adott és már az előjegyzési naptárban is több meghívás szerepel. Közülük néhány komolyabb. Március 20-án egy debreceni országos bemutatóra várják a nyíregyházi lányokat, áprilisban Tisza vasváriban egy kórustalálkozón szere pelnek. Májusban Záhonyban és ha minden igaz, Budapesten. Nyáron következik a már említett debreceni világtalálkozó és komoly tárgyalások folynak egy észtországi szerep - lés ügyében is. Bodnár István Sok elmúlt, jelen és jövendő siker kovácsa: a nyíregyházi leánykar
