Kelet-Magyarország, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-25 / 47. szám
1988. február 25. Kelet-Wagywország 3 Emelik-« a nyugdíjkorhatárt? Akik hazatérnek, akiket hazaküldtek(2.) Á tehetetlen várakozás Legyen független társadalombiztosítás Két szabolcsi képviselő az elképzelésekről Február 19-én ült össze az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága, hogy megvitassa a társadalombiztosítási intézményrendszer reformját és a nyugdíjrendszer módosításáról szóló tervezetet. Az ülésen ott volt a bizottság két szabolcsi képviselő tagja dr. Pregun István és dr. Mezey Károly is. Tőlük érdeklődtünk az elhangzott vitáról és természetesen saját véleményükről. Dr. Pregun István: A társadalombiztosítás általános reformjáról szóló tervezet lényege az volt, hogy a társadalombiztosítás az általános állami költségvetéstől független, önálló intézménnyé alakulna, szabadon gazdálkodna az összes anyagi lehetőségekkel. Sokkal izgalmasabb és érdekesebb volt a nyugdíjrendszer módosításáról szóló rendelettervezet, amely a Központi Bizottság 1987. július 2-i állásfoglalása alapján született. — Minden országgyűlési képviselőnek az volt a véleménye, hogy valóban indokolt a módosítás. A vita arról folyt, mikor kerüljön sor erre az átfogó módosításra, reformra, ami a jelenlegi merev szabályozókkal ellentétben voltaképpen rugalmasabbá tenné az egész nyugdíjrendszert. Arról van szó, hogy korengedmények, munkaköri engedmények következtében a dolgozók szabadon dönthetik el, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál korábban mehetnek nyugdíjba. Ez viszont azzal is járna, hogy a jelenleginél magasabb nyugdíjjárulékot kellene fizetni a mostani 10 százalék helyett. — A vita tehát arról folyt, hogy a bevezetés időpontját mikorra állapítsa meg ez a bizottság, egyáltalán elfogadja-e vagy sem. A vélemények megoszlottak. A Szakszervezetek Országos Tanácsának az állásfoglalása az volt, hogy nem időszerű ennek a nyugdíjreformnak a bevezetése; az általános inflációs hatás, a jelenlegi belpolitikai helyzet nem teszi indokolttá az egészen átfogó és minden részletre kiterjedő reformot. Helyette azt javasolják, hogy a kisnyugdíjasok nyugdíját kell felemelni a mindenkori életszínvonal szintjére. — Azt hiszem azoknak van igazuk — és ez az én személyes véleményem is — akik nem tartják ésszerűnek a nyugdíjreform megoldását most, amikor nagyon sok mindennek a hatását még'nem lehet lemérni. Nem ismerjük az adó és pénzügyi reform országos hatását. Jeleket már lehet érzékelni, de végleges hatását még nem. Nem ismerjük az általános európai gazdasági helyzetnek a magyar gazdaságra gyakorolt hatását. És hát általánosan ismert tény, hogy adni csak abból lehet, amivel rendelkezik az ember. Tehát alapvetően az a véleményem, hogy most nem indokolt. Ez persze nem zárja ki azt, hogy másfél-két év múlva nem lesz indokolt. Jellegét, tartalmát tekintve feltétlenül szükséges lenne a nyugdíjrendszer reformja, de mivel ez csak egy bérreformmal együtt képzelhető el, úgy gondolom, hogy az ország jelenlegi teljesítőképessége, a magyar állampolgárok jövedelemkiesése, mai anyagi helyzete nem teszi lehetővé és politikai szempontból sem volna okos, bölcs további terheket rakni az emberek vállára. • Dr. Mezey Károly: Nem volt váratlan dolog, hogy napirendre tűzte a kormányzat, mert a mostani társadalombiztosítási és nyugdíjrendszer meglehetősen korszerűtlen. Három kérdés vetődik fel bennünk. Először, hogy'kell-e, másodszor, hogy most kell-e, harmadszor pedig az, hogyan legyen. Hogy kell-e, az nem vitás. A nyugdíjas csoport ma a három legérzékenyebb csoport — a pályakezdők, a nagycsaládosok és a nyugdíjasok — legérzékenyebbike, ráadásul számuk egyre növekszik. Ügy látszik, hogy o jelenlegi 2,3 milliós szám tovább növekszik és ezzel nőnek a feszültségek is. A nyugdíjasok 43 százalékának háromezer forint alatti, 70 százalékának pedig négyezer forint alatti a nyugdíja. Éppen ezért egyre többször vetődik fel a kérdés, hogy mi ma a biológiai és a társadalmi létminimum. És sok más feszültség is van. — A másik kérdés az volt, hogy mikor? Jó-e ez a mostani időpont? Sokunkban az a vélemény alakult ki a bizottságban, hogy nem túl optimális. Mert ahhoz, hogy egy jó társadalombiztosítási és egy jó nyugdíjtörvény születhessen, ahhoz egy bérreform is kellene. És egy korszerűbb elosztási forma, amely a szociálpolitikát leválasztaná a társadalombiztosításról. — A harmadik kérdés a hogyan történjen? A tervek szerint a társadalombiztosítást le fogják választani a központi költségvetéstől, tehát nem lesz kiszolgáltatva annak. Ma a társadalombiztosítási befizetések egy nagy állami kasszába folynak be és az állam abból adagol. Nyilvánvaló — bár vannak kötöttségek —, hogy ilyen körülmények között egy hosszú távú automatizmus nem működhet, mert mindig ki van szolgáltatva az ország gazdasági helyzetének, az elosztás bizonyos fokig szubjektívvé válik. — Volt olyan javaslat, hogy a társadalombiztosítás többszintű legyen. Legyen egy alapbiztosítás, a második szintjét a munkához, a keresethez, a korhoz lehetne kötni, a harmadik pedig az önkéntes biztosítás lehetne. — Szó volt a korhatár megemeléséről is. Ez azért váltott ki vitát, mert nálunk az átlagéletkor nagyon alacsony, a férfiak esetében már a 67 évet sem éri el. Felmerült az a kérdés is, hogy ha nálunk a közeljövőben munkaerőfelesleg lesz, vajon milyen hatást vált ki a megnyújtott aktív életkor a munkahelyek elfoglalása miatt. Ami megnyugtató, hogy az életkor meghosszabbítás rugalmasságot is hoz majd. A munkáltató részére lesz csak kötelező a felső határ, lefelé viszont egy sor kedvezmény teszi rugalmassá. Ezzel a korhatárki tolás már számomra is elfogadhatóvá szelídült, tehát az egyén dönthet arról, hogy mikor akar nyugdíjba menni. B. J_____________________________________________________ Veszélyhelyzetben a METRIPOND. leépítésről beszélnek. A várt és tervezett iparfejlesztés messzebb került, bizonytalan. Archív fotó: mérlegek szállítás előtt a fehérgyarmati Metripondnál. Ahogy Mátészalkát elhagyóim, érezhetően sűrűsödnék a gondok. Hiába tiltakozik bárki, ezek bizony végek, ahol egyféle tehetetlen várakozás jellemzi azokat, akiiknek szentbe kell nézniük a jövő feltehetően sűrűbb gondjaival. És érdekes, amíg célom felé igyekszem, olyan esetek jutnak eszembe, melyek nem illenek a képbe. Vagy mégis? Ugyanazon dolog másik oldalát látnánk? Végzetes hiba lenne, ha egysíkú képet rajzolnánk. öle jószántukból jöttek Szilágyi Zoltán Budapestről tért haza Tarpára. Húszezer forintos állást adott fel. Vegyipari szakmunkás. Decemberben már a kezében volt a lakáskiutalás. — Sok pénzt kerestem, ez igaz. De most gondolja el: jön az adó. A lakás törlesztés, a beugró. Olyan egészségtelen munkakörben voltam, hogy pár év, és rámegyek. Most huszonnégy éves vagyok. Itthon itt a ház. Kisgyermekem jó levegőben, nyugodtan indul az életnek. A tsz-ben dolgozom, van négy tehenem, öt sertésem. Félmillióig adómentes. Jobban járok így, meg nyűgödtaibb is vagyok. A munkától nem félek, igen jól meg fogok élni itthon is! Hogy ugyanez az indulat hozta volna Ozdról a Mátészalka mellett megtelepedett családot? Nem. Az ottani létbizonytalanságot váltották fel a falusi élettel. Számukra talán az a meglepő, hogy itt legalább olyanok a gondok, mint ott. És’ mégis, ők révbe értek. Szakmunkás férfiak, képzett nők, álláshoz jutottak. Itt akarnak 'boldogulni, és fognak. Van valami nagy fintor az esetben. De az élet már ilyen, a kép sokrétű, színes. Vagy beszéljek arról a fiatalemberről, V. Dezsőről, aki most a MOM-ban segédmunkás, jóllehet a fővárosban jól kereső szakmunkás volt? Az ő válasza arra, hogy miént jött, lírai, s talán nem is a teljes okrendszert tükrözi. — Nehéz időik jönnek. Ilyenkor jó összebújni. Vagyis néki a biztonság volt a motiváló- ja: És vajon nem lesz más, aki szintén itthon érzi majd a nyugtaimat, a biztonságot? Ök is jönnek, jöhetnek. Tény, esélyeik jobbak, lényegében szaktudásuk növeli a boldogulás valószínűségét. Megérkezem Fehérgyarmatra. Szeretem ezt a várost, sok emberi és érzelmi szál köt ide. így a sors itt jobban felkavar, igaz. más is mint másutt. Veszélyhelyzetben a METRIPOND, leépítésről beszélnek. A várt és tervezett iparfejlesztés messzebb került, bizonytalan. Az üzemek (nem sok van!), jó, ha a természetes kiesést pótolják. így nem véletlen, hogy Szabó Endre tanácselnökhelyettes és Kertész János, a terv-, pénz- és munkaügyi osztály vezetője kicsit tartózkodó, amikor rákérdezek a kilátásokra. Á kritikus terep — Ma már látszik, hogy felgyorsult a hazatérés. Zömével itt ,is szállingózók jönnek, de van bizony brigád, akit elengedtek. Például Tisztaberekén. És sokkal többen lesznek, ezt tudjuk. És nemcsak a nagyvárosok szolgálnak meglepetéssel. Itt a környéken is vannak elbocsátások. Néha nem is korrekten — fejtegeti Szabó Endre. Példának a csaholoiakat említi, akiket a szálkái tangazdaság úgy engedett el, hogy előre nem jelentette be szándékát. Tizenegy ember került ki a tehenészetből így. — Ezen a vidéken, a mi környezetünkben az elmúll évek a rohamos fogyást mutatták. A hajdani 49 ezres lakosság mára alig 40 ezer. Ez csak Gyarmat és a vonzáskörzete. És ami történni fog, az se egyszerűen a menet megfordulása. Mert gondolja cl — így Kertész János —. ha a tervezett gyár nem települ, márpedig ennek valószínűsége ma kicsi, akkor azok a fiatalok, akiket egyenesen oda képeztünk, nem találnak munkát. Mennek, ök, a jól képzettek. De mit kezdünk a szakközépiskolásokkal? Az érettségizettekkel? — A helyzet lényegében kritikus —, fejtegeti Szabó Endre —, hiszen ha lenne hová, ma, ebben a pillanatban munkába állna itt a városban hatszáz ember. Ez a szám rövidesen ezerre nő. Ezenkívül a környéken mintegy másfél ezer olyan emberi van, aki. a lakhelye közelében keres munkát, s vállalna, ha volna. Ha most ehhez hozzáteszem azokat, akik hazatérnek, akkor érezhető, milyen a gond. Sok szakképzetlen áramlik Ide, és innen a képzettek mennék el: Mondja, mit csinálunk akkor, ha egy fellendülés idején valóban ide akar majd jönni valami korszerű? Kiket állítunk munkába? Kikkel oldjuk meg a modern működését? Én a távolabbi jövőre is gondolok. Újabb összefüggések Ilyen markánsan sehol nem fogalmazták meg a szellemi kiürülés távlati gondjait. Közben kiderül, hogy ezen a vidéken egy másféle mozgás is tapasztalható. — Mint köztudott, ezen a vidéken a tsz-ek igen. rossz talajon gazdálkodnak. Már észlelhető, hogy megkezdődött egy olyan folyamat, hogy egy sor művelési ágat családi kezelésbe adnak át — mondja az elnökhelyettes. — Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy lesznek, akik hazajönnek gazdálkodni. Ugyanakkor azok, akik egy- egy szezonban alkalmi munkával oldották meg kenyér- keresetüket, munka nélkül maradnák: Azok, akik eddig lényegében ebből éltek. Már látni: a tsz-ék nem igényelnek almaszedésre se munkást, se diákot, de még a társadalmi munka se kell. Miért is kelletne, mikor a család megoldja. Hogy a kép tiszta legyen, mondjuk el: a munkaerő- nyiiivánjtartás lényegében nem veszi számba az ösz- szes lehetséges, potenciális munkaerőt ezen a tájon. A képzetlen, iskolázatlan, munkát vállalni nem is akaró cigány lakosság tisztes része sose jelentkezett a munkaerő-gazdálkodásnál, s ma is csak becsült számok alapján mérhető, mennyien is vannak. Ez pedig igen komoly feszültség forrása lesz. A sok, lényegében alkalmi munka nélkül maradó olyannyira növelheti a társadalmi feszültséget, ronthatja a közbiztonságot, hogy az e problémaikor külön vetüle- te. Valamit nem érzek... Igyekszem visszaidézni emlékezetembe azokat a beszélgetéseket, amelyeket a munkaügyesekkel folytattam. Nyírbátorban Hamzo József névál, _ _ Mátészalkán Horváth ,J<;nőjlével.. Ehhez jönnék gyarmati tapasztalataim. Mindannyian kiváló ismerői a mának. Mondhatom, hogy Imponáló a tudásuk, a lelkiismeretességük. De egyetlen helyen se, Nyír- bélteken se Kovács György- nénél, nem kaptam arra választ: tesz-e ezen a tájon valamit a szakszervezet? Mozdultak-e a szakmaközi bizottságok? Van-e hosszabb távú stratégia? Létezik-e a tűzoltáson kívül olyan elképzelés, ami a megoldást segíti? Pedig a hazatérők, még akkor is, ha egyedileg jönnek, rászorulnának az érdekvédelemre. A gondoskodásra, a tanácsadásra. A szakszervezetnek régen fel kellett volna állítani irodáit Bátorban, Gyarmaton, Szálkán. Az aktivistáknak és a hivatali tisztviselőknek ki kell mozdulni az irodákból. Mert az ügy mai állása, de kiváltképp a holnap nem egy-íkét lelkes, de lényegé - ben tehetetlen tanácsi dolgozó gondjia. Bürget Lajos (Következik: Valóban feleslegesek?) Zacskós sör N éhány héttel ezelőtt úgy tűnt, mintha szé- gyelné magát az. aki sört iszik a vonat büfékocsijában. Utitársam is zacskóba csomagolva hozta a „drága*’ sört, majd szerényen kihajtotta a csomag száját, s jót húzott az üvegből. Szégyenlős. gondolhatnánk, de úgy látszik sokunknak jött meg szeméremérzete a kora reggeli órában, hiszen a folyosón is többen emeltek papírzacskót sr szájukhoz. A büfékocsiban azonban fény derült a szeméremre. Ha valaki ugyanis sört kért, az kilenc óra élőt nem kaphatott. De zacskót azt kérhetett, amelynek átadásakor öt is megkérték, ne a büfében igyon a csomagból. De változnak az idők. Egy héttel később már nyoma sincs a zacskónak, a büfékocsi újra hangos, és bátran, nyíltan üvegből isznak az utasok. (kertész) A MUNKAGÉPEK TÉLI KAKBANTARTAsAVAL jó ütemben haladnak a hodászi Béke Tsz gépműhelyében. A négyállásos, szerelőaknás műhelyben március végére elkészülnek a nagyjavításokkal. Az egy műszakban dolgozó huszonegy szerelő többek között 14 erőgépet újít fel, valamint pótkocsikat, vetőgépeket, műtrágyaszórókat javít a tavaszi mezőgazdasági munkák kezdetéig. (Jávor László felvétele)
