Kelet-Magyarország, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-18 / 41. szám
1988. február 18. Kelet-Magyaronzág S „Az életem szegényebb lenne..." Hivatásuk a szeretet Az étkezővel egybe építették a nappali szobát. Középen fehér kürtőjű kandalló idézi a ropogó tűz, a játszó lángnyelvek fény- és hőhangulatát. Felettem — az ablak melletti sarokban —, egy óriási pálma teregeti zöld levélzetét a vajszínű ülőgarnitúra fölé. Középen füstlapú üvegasztal. Lábunk alatt süppedös kínai szőnyeg. Rajta gyerekek szaladgálnak. Hány is? Hét. KOMBAJNMODELL. Két tanulmányi év alatt, több száz munkaórával egy Claas Dominator 106 típusú kombájn 1:10-hez arányú kicsinyített mását készítették el Hajdúszoboszlón a mezőgazdasági szakmunkásképző intézetben. A Dede Gábor szakoktató vezetésével készített modell oktatási célokat szolgál. (MTI-fotó.) Átalakulóban az értékpapírpiac A szalmazsákban, yagy befektetve? hatják önkéntesen, és csak Aki ide nem bejáratos, azt hiheti, a gyerekek többsége játszótársa a két-három házbelinek. De úgy jönnek-mem nek és csókolják „anyucikét”, hogy kétsége támad, s jól megnézi a ház asszonyát, aztán kutatni kezdi a gyermekek vonásait, hátha azokból megtud valamit. Az arcok, a szemek azonban any- nyifélék, hogy nem lehet belőlük bizonyosságra jutni. Talán beljebb a lakásban ... „Nem volt szívem az intézetben hagyni...” Legfelül a lépcsőtől nyílik három ajtó, három szoba. Bennük székek, fekvőhelyek, asztalok és az egyikben tévé. Mindezek úgy elhelyezve, és olyan érzelmek áradásában állnak, amit csak gondoskodó szeretet hozhat létre. Az ember hajlik azt elhinni, amit nem mer hinni. — Az önéi ezek a gyerekek? — kérdezem. Alacsony, kerek, nyájas arcú asszony Drotárcsik Emiimé, Anikó. Rövid haja és a szeme is sötétbarna. Puha, lágy, kissé éneklő a hangja, negyedszázadon át vezető óvónő volt Nagyarban. Nevet: — Ma már nem szokás hét gyermeket szülni — feleli. — Ök mindany- nyian állami gondozottak. Én tavaly szeptember 1-től hivatásos nevelőszülő vagyok. A Mislai testvérek, Zsuzsa, Edina, Mónika és Nikolett asóta nevelkednek nálunk. Addig három gyermeket gondoztam társadalmi nevelőszülőként. öt évvel ezelőtt vettem magamhoz Tóth Marikát, Horváth Tibikét és Baton Eszterkét. Én ugyanis elváltam, és amikor a két fiam felnőtt, elment Budapestre, nagyon egyedül éreztem magam. Eldöntöttem, hogy magamhoz veszek két kislányt, mert nagyon szerettem volna kislányokat is. De Tibikét sem volt szívem az intézetben hagyni... Anikó közben társra talált. Férje, Drotácsik Emil főrevizor a MESZÖV-nél. Megértette, hogy a felesége nem mond le a gyerekekről. Sőt, az ő segítségével lehetett hivatásos nevelőszülő is. A férj nyíregyházi lakását elcserélték erre a Herman Ottó utcai többszintes lakásra, hogy a gyermekeknek megfelelő otthont," tág mozgásteret biztosítsanak. Egyébként ez volt a Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet kérése, és feltétele is. önkéntelenül feltolul belőlem a kérdés: Sokan meggondolják... — Ma sokan meggondolják, hogy gyermekük legyen. Önök miért vállalkoztak arra, hogy hét, idegen gyermeket neveljenek? A „kis moszatka”, az épp betoppanó Nikolett adja meg nekem némán a választ. Előbb anyucikájához szalad, megpuszilgatja, aztán hozzám lép. Szorosan mellém áll, hogy érezze a testből áradó meleget. Ügy érzem, szeretné a nyakam hajlatába fúrni arcocskáját. Szeméből sóvár vágy süt a szeretet, a simogatás iránt. Megindító hálával bújik hozzám. Most már megértem, mit adhat egy ilyen gyermek annak, aki anyja helyett édesanyja, apja helyett édesapja lesz. — Az én életem szegény lenne a gyerekek nélkül — mondja Amliikó. — Szebb gyermekkort akarok neikik adni, mint amilyen az enyém volt. Akkor vagyok boldog, ha mindegyik körülöttem nyüzsög, rám csimpaszkodik Már nem váróik semmit az élettől, mert mindent megkaptam, amire egy ember vágyhat. Boldogan fogok megöregedni, mert szerétéiért szeretetet kapák tőlük. Fér je, szőkésbarna hajú, középkorú férfi, bólogat. Általában az ő gondja a hét végi bevásárlás. A szombat délelőttöt ezzel tölti. — És miből, mennyit kell venni a családnak? — 'Hat-hét kenyeret, ugyanennyi liter tejet, három-négy kiló húst, és még számtalan más dolgot, vajat, tejfölt, olajat... — sorolja, ősszel megvettünk három mázsa krumplit, almát, nagy tételben vásároljuk a lisztet, a cukrot is. Vagy száz üveg befőttet tettünk el télire. „...hogy muzsikálhasson nekünk...” Ahogy végignézek a gyerekeken, eszembe jut: heten vannak, hét hivatás. Vajon mit választanak majd? — A legfőbb hivatásuk a szeretet legyen — válaszol Aniilkó. — Zsuzsa ápolónőnek készül, Marika nagyon szereti fésülgetni a hajam, v.ele megbeszéltük, hogy fodrász- nő lesz. Mónikának az óvónői pálya tetszik, Tibiké viszont muzsikus akar lenni, hogy ha megöregszünk, akkor muzsikálhasson nekünk ... Látom a gyerekek derűs, boldog arcát, örülök, de kissé elszomorodük. A megyében közel három ezer állami gondozott gyermek él. Ezren otthonra találtak a társadalmi nevelőszülőiknél. Nekik jobb lelkileg, mint az intézetteknek. De anyagilag, erkölcsileg, emberileg is a hivatásos nevel őszülői hálózat lenne a legmegfelelőbb gondozási forrna. A gyermekék a kis családon, a nevelőszülők rokonságán át ■könnyebben megtalálják az utat a közösséghez; nagyobb beilleszkedési zavaróik nélkül lelik meg helyüket a (velük szemben sajnos sokszor ridegen viselkedő) társadalomban. Munkaviszonynak számít — Nagyon nagy az érdeklődés, többen szeretnének hivatásos nevelőiszülők lenni — hallottam Kiss Gyulától, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatóhelyettesétől. — Mi ennek nagyon örülünk, csákhogy az anyagi tehetőségek szűkre szabottak. Tavaly a Művelődési Minisztérium egy, most két hivatásos nevelőszülő felvételét engedélyezte. Mii a saját pénzünkből felvettünk még egy nevelőszülőt, ő Mátészalkán nevel hét gyermeket. Ebben az évben is így kívánunk tenni. Ez munkaviszonynak számít, a hivatásos nevelőszülő a GYIVI dolgozója. Alkalmasságának több feltétele is van: megfelelő lakáskörülményék, személyi és emberi tényezők, amit Vizsgálunk, ellenőrzünk. Mi főleg a fiatal, 35 éves kort betöltött házaspárokat tartjuk a legalkalmasabbnak arra, hogy az öt-tíz állami gondozott gyermeknek otthont teremtsenek. DOMBRÁP Olcsó áruk boltja Megkezdődtek a tagértekezletek a dombrádi áfész körzetében. Dombrádon négy és fél ezer ember ellátásáról gondoskodik az áfész, tudtuk meg Márton Józseftől, az intéző bizottság elnökétől. Több jó hírről tudtak beszámolni. Így például bővítették a Tisza-parti fogadót az idegenforgalom jobb kiszolgálása érdekében. Különböző boltok költöztetésének eredményeképpen a felszabadult helyen olcsó áruk boltját nyitottak, mely a lakosságnak máris 1,5 millió forintnyi megtakarítást eredményezett. A felvásárlást tavaly már gazdasági társulásban végezték. E téren a fekete ribizli felvásárlása okozott gondot. A jelenlévő áfész- vezetők megígérték, hogy az idén jobban figyelnek majd erre, hogy ne ismétlődhessék a sok panasz. Az 1240 szövetkezeti tag közel félmillió forint alaprészjeggyel rendelkezik. A múlt évi nyereség és a korábbi években a tagság által eltörölt vásárlási és értékesítési visszatérítés lehetővé tette, hogy minden 100 forint részjegy után 37 forintot fizessenek. (A legmagasabb alaprészjegy 1500 forint.) Örömmel hallottuk, hogy a múlt évben leltárhiánnyal egyetlen egység sem számolt el. (sz. e.) ISMÉT SZAPORODNAK a magyar értékpapírpiacról szóló hírek. A közelmúltban tőzsdei napot tartott 22 magyar pénzintézet, és a .találkozóikat rendszenessé tették. Most mór minden héten egy ■alkalommal egymás között adják-veszik a forgalomban lévő értékpapírokat. Az első nap imériliege 100 millió forintos forgalom volt, ennyi kötvény kelt el, a korábbinál reálisabb árfolyamon, hiszen a kereslet—kínálat szabályozta, hogy kinek miennyit ér a kötvény. KÖTVÉNY IGEN, RÉSZVÉNY NEM? Az első napról szóló híradásokból az is kiderült, nészvényéket nem tudtak vásárolni az érdeklődő pénzintézetek, mert nem volt kínálat. A vállalati kötvényeiknél viszont a kínálat sokkal nagyobb volt, mint a kereslet, ezérit az eddig közre- •adott árfolyamoknál valamivel alacsonyabb áron találtak gazdára a vállalati kötvények. Az is az első nap krónikájához tartozik, hogy sok lakossági kötvényt kínáltak egymásnak a bankok, de mégsem kötöttek üzletet, mért inkább a rövidebb lejáratra szóló értékpapírok iránt volt nagy a kereslet. Az összegzés jól mutatja, hogy átalakulóban van az értékpapírpiac. Az elmúlt évben közel annyi' kötvényt bocsátottak ki, mint arneny- nyit a korábbi években ösz- szesen, értékük ma már meghaladja a 20 milliárd forintot. S az év végén rendkívül sok lakossági kötvényt hoztak forgalomba, így túlkínálat alakult ki. Ráadásul az új adórendszertől, inflációtól Való félelem csökkentette a vásárlási kedvet, a bankokban a korábbinál nagyobb készletek halmozódtak föl. Az értékpapírpiacot azonban nem lehet csak a vállalati és a lakossági kötvényékre szűkíteni. Egymás után alakúinak a részvénytársaságok, a tulajdonosok kezében tehált egyre több részvény halmozódik föl. Ennék ellenére ezek az értékpapírok alig cserélnek ma gazdát. Ügy tűnik, az érdekeltek vállalkozásuk sikerében bízva, a nagyobb osztalékra számítva, inkább megtartják e papírokat. VAGYONJEGY, KINCSTÁRJEGY. Az elmúlt évben hozott intézkedések hatására tovább bővül a Skála, megismerkedhetünk a vagyonjeggyel iis. Ezt egy adott vállalat saját dolgozói vásárol egymás között adhat jak-ve- hetiik a speciális értékpapírokat. (Az árfolyam alakulása tükrözheti, ki mennyire bízik saját cégében.) A vagyonjegyre évről évre osztalékot fizetnek, ami a vállalati eredménytől függ. A vagyonjegy kibocsátásának alapvető feltételeit magasabb szimltű jogszabályok rögzítik, például ,a kibocsátott vagyonjegyek értéke nem haladhatja meg a vállalat saját vagyonának felét. Az egyéb feltételeiket viszont, köztük azt például, hogy a jövedelmezőség alapján mennyi legyen az osztalék, már a vállalat határozhatja meg. Újfajta speciális értékpapír lesz majd a kincstárjegy. Ezt az állam bocsátja ki a 'költségvetési hiány finanszírozására. Jellemzői közé tartozik, hogy mindössze néhány hónapra veszi igénybe a költségvetés ily módon a pénzt. A kincstárjegy kibocsátásáról, és arról, hogy a költségvetési hiány hány százalékát lehet az értékpapír árából fedezni, mindig az Országgyűlés határoz. (Egyelőre még nem kerültek ilyen értékpapírok forgalomba.) A kibocsátás menete szerint először a bankok vásárolhatnak kincstárjegyet, majd tovább adhatják akár a lakosságnak is. MINDENKI JÓL JÄR. A paletta jóval szélesebb, mint gondolnánk; a pi ac tehát még közel sem érte el lehetőségének hiatártait. Az már viszont egy másik kérdés, hogy a lakossági kötvényeik piaca a jelenlegi formák mellett nemigen fejlődhet dinamikusan. Hiszen már most nagyobb a kínálat, mint a kereslet. De a készpénzforgalmi adatók szerint változatlanul sok milliárd forint van a háztartásokban: kedvező megtakarítási formák bevezetésével, újfajta értékpapírok piacra dobásával ezeket a pénzeket elő lehet csalogatni. Az egyre erőteljesebben szerveződő magyar értékpapírpiac mind nagyobb szerepet játszhat a megtakarítási hajlandóság növelésében, a tőkeáramlás felgyorsításában. Miért ha jól belegondolunk, ez a aéL Az átmenetileg egyik területen lecsapódó pénzek máshol kedvezőbb befektetési formát találhatnak, és elősegíthetik a gazdasági növekedést. L. M. Tóth M. Ildikó Együtt a család. előtti utolsó napokban egy négyhasábos totószelvényt vásároltattam a mindig figyelmes ápolónőnek. Arra kértem, hogy a tippeket én töltsem ki számára. Néhány perc alatt kitöltöttem az említett űrlapot, amelynek tippjeit — megnyugtatásul — leírtam magamnak is. Vasárnap este aztán menetrend szerint következett minden. A rádióból értesültem arról, hogy a kedves ápolónőnek 11-es találata van, s nem kevesebb, mint nyolc és fél ezer forintot fizet neki az OTP. Időközben eljöttem a kórházból, lehet, hogy sohasem látom többé a mindig mosolygós, szolgálat- kész, kedves arcú ápolónőt. Abban azonban biztos vagyok, hogy gondol rám, szeretné megköszönni. Távolról üzenem neki, hogy ez volt az én hálapénzem ... Kovács György f löljáróban elárulom, hogy a PÉNZ értékmérő funkciói között a hálapénz játszik legkisebb szerepet életemben. Fodrászomon kívül másokat elvből sem tisztelek meg napjaink eme elterjedt fizetési formájával. Mindez abból fakad, hogy az említett fizetőeszköz amúgy is mindig hiánycikk, a pénztárcám hóvégi ürességére már nem is gondolok. Tőlem tehát kevés hálapénz, borravaló vándorol mások bukszájába. Sport- nyelven szólva, ilyen értelemben skótszurkoló vagyok. Az elmúlt napokban azonban valósággal belém bújt a kisördög — s anélkül, hogy a borravalóval kapcsolatban álláspontom változott volna — summa- summárum tekintélyes összegű hálapénzt adtam — egy ápolónőnek. Tettem mindezt annak ellenére, hogy kereset tekintetében én sem tartozom a felső tízezer közé — ami pedig az egyszerű ápolónőt illeti, megérdemelte. A pénz átadásának egyik különösen ritka módját választottam. Nem vastag HALA borítékot adtam a jutalmazott hölgynek, mégcsak nem is aranygyűrűvel róttam le „adósságomat". Olyan formát választottam hálám lerovása jeléül, amely patyolattiszta helyzetet teremt az adóhatóság előtt is. Miről van hát szó? Arról, hogy az elmúlt időszakban, hosszabb ideig kórházi betegként tengődtem, volt időm megtervezni a stratégiát. Elhatároztam, hogy elbocsátásom
