Kelet-Magyarország, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-13 / 37. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET *------------------------------------------------------------------------------V—, Ürtutay / r., Irodalmi hírlevél Gyula / Régészeti kutatás a Báthory-várkastélyban (2.) Nyírbátor nagy értéke és a Nyírség kapcsolatáról Egy olyan kiadványt hozott legutóbb a posta, amelyet az MTA Néprajzi Kutatócsoportja adott iki 1987-ben Budapesten, ám a Szaibolcs-Szalt- már Megyei Múzeumok Igazgatóságának támogatásával jelent meg. Ez érthető is, biszen a kötet — FolMór és tradíció címen — egy 1985-ben Nyíregyházán megrendezett emlékülés anyagát tartalmazza. Az 'emlékülés apropóját pedig Ortutay Gyula születésének 75. évfordulója .adta. Bizonyára sókaikat érdekelhet az a kérdés, miiért éppen Nyíregyházán rendezték meg a Szabadkán született, Szegeden itanult, majd Budapesten tevékenykedő Ointutay Gyula munkásságát lértékelő-méltató tudományos ülésszakot. Erre a kérdésre inem az az igazi felelet, hogy ti. Nyíregyháza a fővárositól távol eső vidéki város, szellemi kapcsolatainak kiépítése, szélesítése érdekében mindig szívesein adott helyet, fórumot országos rendezvényeknek. E tiszteletre méltó szándék mellett inkább az a ■tény játszott döntő 'szerepet, hogy Qrtutay Gyula tudományos tevékenysége éppen itt, a Nyírségben kezdődött. A Folklór és tradíció című kiadvány tanulmányai között van a kötetszerkesztő Erdész Sándor írása is, amely kifejezetten Ortutay Gyula nyírségi folklórkutatásaival foglalkozik. Ez a tanulmány mutatja be számunkra azt a szoros kapcsolatot, 'amely a fiatal néprajzkutató és a nyírségi emberek közt kialakult. Erdész Sándor határozottan állítja, hogy Ortutay Gyula nemcsak ifjúkorában — hiszen 1931-ben, 21 évesen érkezett először Nyíregyházára — lelkesedett a Nyírségért, de ez a vonzódása „nem szűnt meg haláláig”. A szerző meggyőződését az is erősíti, hogy Ortutay Gyula egész 'életén át — országos itiiszt- sógeinék magasából is, — hiszen ő volt a Magyar Néprajzi Társaság elnöke, az ELTE rektora, a Hazafias Népfront főtitkára, a TIT elnöke, és így tovább —• .mindemkor szívesen és szeretettel beszélt a Nyírségről”. Ennék az ifjúkorban kialakult s egy életen át tartó élménynek olyan barátságok jelentették a fedezetét, amedyék egyaránt jó színiben tüntetik fel az ide érkezőt és a befogadót. Nyíregyházán és a Nyírség egyéb tájain mindig akadtak olyan személyiségek, akik megértették Qrtutay Gyula szándékát, s baráti szívességgel, információval és ha kellett, anyagi segítséggel támogatták munkáját. Ilyen ember volt a megyeszékhelyen Kiss Lajos, a múzeum akkord igazgatója, aki a Móra Ferenc ajánlólevelével érkező szegedi fiatalembert — felismerve küldetése fontosságát: a nyírségi népköltészeti kincsek feltárásának célját — mindenben szinte „atyai” .módon támogatta. De ilyen ember volt a paszabi Túri Sándor, a kisvárdai Makay László is. Ortutay Gyula küldetése „Egyszerre kell szolgáim a hagyomány és a haladás gondolatát” •fiatal néprajztudósként itt, a Nyírségben szerzett tapasztalatairól beszélt, majd iBessanyei máig érvényes, időszerű gondolatait hangsúlyozta. Határozottam kijelentette: „... egész nemzetünknek szüksége van arra, hogy megtanulja iBessenyed- től a szabad, a tiszta, az értelmes gondolkodást. (Kiemelés: BI) Bessenyei azok közé tartozott, akik ellene szegültek a háborúnak, a 'pusztításnak. Besíseinyei életművében egyszerre találkozunk saját magyarságunk izzó, lángoló szeretteiével, és a világ népeinek megértésével, egy olyan fajta nemzetközi szolidaritás meghirdetésével, amely napjainkban szinte egyedülálló a vilá- gan.”Az Ortutay-öeszéd zó- rógomdolata is megszívlelendő tétel: „Nekünk, aíkik a magyar demokráciát építjük, meg kell tanulnunk, hogy magyarságunk, nemzeti múltunk minden értékes hagyományát megőrizzük”. Együtt és egyszerre kell tehát szolgálni „a hagyomány és a haladás gondolatát.” Az Qrtutay Gyula emléke előtt tisztelgő Folklór és tradíció kötet nyírségi vonat- ikozásaihoz megbecsülésem jeléül tettem hozzá e kultúrtörténeti részletet. így talán a — sajnos csak szakmai köröknek szánt — kötet helytörténeti információi és Ortutay Gyula 1947-es Bessenyei-értékelése egyaránt időszerű tanulságok levonására késztetik a mai olvasót. Bánszki István öt hétig folyt a kutatás, érdeklődő helybeli középiskolások fogtak csákányt, lapátot, falkutató kalapácsot, hogy segítsenek nekünk. Részben elődeink munkájához kapcsolódtunk, de lehetőségünk nyílt az «. épület olyan pontjait is megvizsgálni, ahova ők nem juthattak be — így mindenekelőtt a pincét. Ma már az egész épületben ez az egyetlen boltozott szint: két téglából, jól kötő, kemény habarcsba rakott donga borul rá. A belépőt a téralkotás lenyűgöző élménye fogadja — még most is, pedig a tér eredeti arányai a pinceszint számottevő feltöltése következtében már nem érvényesülhetnek teljes erővel. Szabolcsi galéria Varsa Zoltán: Missa Creola Miféle sebek szakadnak itt fel ebben a virágba-borult pillanatban, ahol az elveszett álmok újraszületnek, öröm- s \bánat-folyók fakadnak. Kitől remélhetsz feltámadást, ha érinthetetlen vagy s kérlelhetetlen? Átvilágít rajtad a törvény, izzasz fehéren zúzmarás csendben. Mit kimondanál, a fagy szorítja foga közé — gerincroppanva hull a mélybe. Tenyered felnyújtod. Kéregetsz, ts {szégyened ünnep-pirosát ragyogva mégse kérded: ki elrejtőzött tekintetedben, a pillanat táguló fénykorét, virágát őrzi-e? Fohászkodik la lét — szerelem alkonyul. Északi fények keringenek veled. A várkastély egykori loggiájának osztópillérei Ez a pince azonban a falakat „vallató” kutató számára sokkal többet jelent egy megragadó élménynél; kulcsfontosságú titkokat is rejt. Ha valaki ma körülnéz az egykori magtár földszintjén, egyetlen nagy teremben találja magát, s csak a pince árulja el, hogy ez a jelenleg egysejtűnek tűnő épület valamikor két egymásra merőleges — egy rövidebb észak—déli és egy hosszabb kelet—nyugati tengelyű — helyiségből állf, amelyek között egy kőkeretes ajtó biztosította az átjárást. Ez az ajtó ma is működik, de egy felnőtt embernek alaposan meg kell görnyednie, ha át akar jutni rajta. Ebből látszik, hogy eredeti küszöbe sokkal mélyebben húzódott, mint a mai. Mélységét kb. 120 centiméterre becsültük, s ott meg is találtuk! A hozzá tartozó lesártízott téglapadlón kis cseréptöredékek hevertek, amelyek minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy a pince az épület legrégibb része, s még a 15. században épült. A padló feletti feltöltésből pedig két szépen faragott kőtöredéket bontottunk ki, egy díszes reneszánsz nyíláskeret szárköveit. Valószínű, hogy a várkastély egy későbbi pusztulását követő romeltakarítás során kerültek ide, amidőn a pincét egyszerűen szemétlerakó helyként használták. S számoljunk csak röviden utána: ha pusztán a mi 2—3 négyzetméteres kutató- szelvényünkből két ilyen értékes faragott kő bukkant elő, mi mindent rejthet e 25X8 méteres pince helyenként 1,5 méter vastagságot is elérő betöltése! Ledőlt loggiák, beomlott boltozatok, a pusztulás során az udvarra zuhant, faragott kőkeretes ajtók-ablakok kelhetnének újra életre, ha a régész feltárhatná, az építész rekonstruálhatná a pincefeltöltésben rejtőző maradványaikat. A feltárásokkal párhuzamosan az egész tervezett építkezést kivitelező Nagykállói Építőipari Ktsz is munkához látott, s elsőként a középkori pinceboltozat feletti feltöltést hordta ki, mivel ez erősen fertőzött volta miatt sürgős cserére szorult. A pince két helyiségét elválasztó fal és a hosszabbik dongát középtájon erősítő boltív, az úgynevezett heveder ismeretében joggal feltételeztük, hogy ezek felett az épület felsőbb szintjein is válaszfalak húzódtak. S valóban: ahogy a kivitelezők lapátjai kiszabadították a pince- boltozat hátát, a két óriási dongához építve kis falcsonkok váltak láthatóvá, a valamikori válaszfalak maradványai. Kiváncsiak voltunk, vajon meddig nyúltak, ezért nyomvonalukban feljebb is levertük a vakolatot. A magtár első és második emeletén várakozásunknak megfelelően visszafaragott téglafelületek jelezték, hol csatlakoztak hajdanában e válaszfalak az épület fő falaihoz. A földszinti termek méretüket, arányaikat tekintve semmiben sem maradtak el a pincétől. Az észak—déli tengelyű helyiségről teljes biztonsággal megállapíthattuk, hogy olyan magas volt, mint a magtár két szintje együttvéve. Födémé sem tért el a pincéétől: dongaboltozata ugyan elpusztult, de lenyomatát hitelesen őrzik az oldalfalak. A felső szintek és az épület nyugati vége sajnos nem tartogatott ennyi meglepetést, ugyanis e részei annyira tönkrementek, hogy a magtárrá történő átalakításkor teljesen újra kellett őket építeni. S még ezzel együtt is megszámlálhatatlanul sok kérdés maradt válasz nélkül az idei kutatás során, amelynek tisztázása érdekében a jövő évben is folytatni lehet és kell is a kutatómunkát. A műemléki helyreállítás egyik alapelve, hogy a várkastély megmaradt részeit — bár napjainkban területén négy különböző tulajdonos, illetve kezelő osztozik — a történeti hitelességnek megfelelően egy Ursula Höing: Divatbemutatóra megyünk Vélemény Nagykállóból Mikor és j Jóleső érzés, hogy így év eleje táján megszaporodnak a volt betegektől érkező levelek, képeslapok: a kedves, köszönő szarvakat .szinte törvényszerűen zárja az üdvözlés, hogy „munkájához továbbra is sok sikert kívánok". Mostanában gondolkodtam el ezen: mi is a pszichiáter munkájában a siker? Miikor vagyunk mi sikeresek? Mikor dolgozunk „jól”? Ez korántsem olyan egyértelmű. Hagyományosan, de sajnos jogilag hazánkban még ma is a pszichiáter nem a beteg meggyógyításáért, hanem a felügyelet alatt tartásáért felelős. Annáik ellenére, hogy évtizedek óta már csak a betegek kis töredéke a régi értelemben vett „elmebeteg” és hogy gyakorlatilag már — legalábbis sokakkal együtt mi magunk — nyitott osztályokkal dolgozunk. Eszerint akkor volnának „sikeresék", ha betegeink soha nem szöknek meg, kellő biztonsággal tartjuk őket zár alatt és köziben bent az osztályökon is fenn tudjuk tartani a szigorú rendet és fegyelmet? Ez 40—50 évvel ezelőttig valóban így volt az egész világon. Azóta azonban már gyógyítani tudjuk a .lelki betegségek igen nagy és éppen a legsúlyosabb részét, ezért a világ előttünk járó országaiban már 10—20 éve megváltozott- a szemlélet, éppen a magától értetődő irányba: a pszichiáter akkor sikeres, ha a beteg .meggyógyult, hazament és lehetőleg ismét munkaképes lett. Ha tartósan bennragadt iaz elmegyógyintézetben, akkor az a pszichiáter kudarca, rossz munkája. Ehhez társult valami ennél sokkal, de sokkal fontosabb: a fejlett országokban 1977 óta alapszabály, hogy a pszichés betegek is csak előzetes felvilágosítás után és csak beleegyezésükkel kezelhetők. Természetesen vannak, lehetnek kivételek, de ezek valóban csákis kivételesen fordulhatnak elő és ezt dokumentálni kell: hia a beteg valóban elmebetegsége miatt nem képes helyzetét megítélni, beleegyezése nélkül is kezelhető rövid ideig (napokig), a legnagyobb kímélettel, és akikor is csak, ha feltehető utólagos egyetértése. Nagyon humánus szabály, és több mint egy évtizede a gyakorlatban tökéletesen bevált. Ezért különösen szomorú, hogy hazánkban ennek még előjelei sincsenek, itthon még mindig a kényszerbeuta- lés és kényszerkezelés a természetes mindennapi rutin, a beteg sokszor csak a mentőben tudja meg, hogy egyáltalán hová viszik. Hol itt a pszichiáter sikeres munkája, ha sikeresen hazudott, titkolózott a beteg előtt? Miért nem abban sikeres, hogy okos, türelmes szóval meggyőzze a beteget a kezelés fontosságáról? Másfél évtizedes tapasztalattal állíthatom, ez a meggyőzés. tíz esetből kilencben mindig lehetséges, néhány perc alatt. Csak tisztelni, egyenrangú felnőtt embernek kell tekinteni a másikat. Őszintén, beleérzőén, érthetően kell indokolni javaslatunkat, el kell mondani a betegKM sikerrel járt. Erről — az olvasók előtt bizonyára jól ismert — kötetei: az 1935-ös Nyíri és rétközi parasztmesék, az 1940-es Fedics Mihály mesél című gyűjteményeik tanúskodnak. Általuk ■lett országosan is megismerhetővé a nyírségi ember gazdag képzelet- és mesevilága. A folklorista munkán túlmenően — amelynek részleteit rendkívül szuggesztív módon, a szakértő tudásával és az ügy szeretetével írja le Erdész Sándor — a kultúr- politikus Ortutayt Is szoros kapcsolat fűzte a Nyírséghez. Itt kapcsolhatom a Folklór és tradíció kötet által ébresztett élményeimet Nyíregyháza irodalmi és kultúrtörténetéhez, amelynek szintén Qrtutay Gyula volt a főszereplője. Ismeretes, hogy 1947—50 'között ő volt a vallás- és közoktatási miniszter. Ebben a minőségben érkezett Nyíregyházára — az akkor 'éppen újjászerveződő Bessenyei Kör meghívására — a Bessenyei születésének 200. év,fordulóján rendezett ünnepségre. ,A Bessenyei Kör elnöke ékkor Merényi Oszkár, a Községi Kereskedelmi Iskola igazgatója, díszelnökei pedig Tomasovszky Mihály főispán és Vietórisz József ny. igazgató voltak. A társ- lelnöiki tisztséget Rácz Géza iku'ltúrtanáasos — aki jelenleg a Bessenyei Társaság tiszteletbeli tagja —, a főtitkári tisztséget pedig Szalon- tai Barnabás töltötte be. Az általános tudományi szakosztály élén pedig éppen Kiss Lajos múzeumigazgató, Qrtutay Gyula „atyai” barátja állt. Ez a vezetőség hívja meg a miniszter Ortutayt 1947 júniusában a Bessenyei bi- centenárium ünnepi szónokának. Ebben a híres beszédében Ortutay Gyula mindenekelőtt örömének adott kifejezést, hogy a város _ történelmi múltú művelődési 'egyesülete újra megkezdte, s új szellemben folytatja működését. Bölcs kultúrpoli- tífcusként azt hangsúlyozta: „Nem kívánjuk, hogy Budapest, mint egyetlen .vízfej legyen az ország szellemi éleiének, művelődésének a központja. A helyes művelődéspolitika azt kívánja, hogy .mindenütt, szerte az országban, ahol erre lehetőség kínálkozik, ahol erre tehetség, .akarat mutatkozik, kialakítsuk azokat a kultúrlközpontokát, 'amelyek segítségével az egész társadalom művelése •emelhető.” Ortutay Gyula ezután a ____________________________>
