Kelet-Magyarország, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-13 / 37. szám
Anyagi és szakmai segítség Iskolák kritikus helyzetben Baráti üdvözlet Kárpátaljáról Kalendárium az 1988. évre Már megszoktuk és mind természetesebben kezeljük, hogy a gazdaság különböző ágazataiban, vállalatainál, szövetkezeteiben időközönként szanálásra, csődeljárások lefolytatására kerül sor: társadalmunk nem hajlandó tovább tudomásul venni, támogatni olyan közösségi tevékenységeket, amelyek életképtelenek, a haszon helyett veszteséget, a gyarapodás helyett adósságot termelnek. Azt viszont szinte mondani sem mertük, 'hogy 'társadalmunk más szféráiban, intézményrendszerében is kialakulhatnak csődhelyzetek. Pedig 'egyik legkiterjedtebb intézményrendszerünknek, az iskolának, működési zavarairól az utóbbi időben ugyancsak sokat hallunk. Ismert az is. hogy 'különösen az általános iskola körül sűrűsödtek a gondok, ‘itt sikerült legkevésbé oldani a tömeg- oktatás és a minőség már- már elviselhetetlennek tűnő zavarait. De érdekes módon az „intézményi 'csődről” itt nem szokás beszélni. Pedig kimutathatóan itt is van, nem is kevés — csak éppen nem tudunk vele mihez kezdeni. Az iskolát ugyanis nem lehet becsukni. (Ennek persze ellentmond, hogy jó néhányat az elmúlt években iskolakörzetesítés címen bezártunk. A gondokon nem sokat segítettünk, mivel a diáksággal együtt lényegében az ellátottság hiányait is koncentráltuk, sőt helyenként azokat még rosszul szervezett utaztatásokkal szaporítottuk is.) A SZANÁLÁSHOZ hasonló — egyszeri jelentős külső társadalmi segítséggel — talán lehetett volna érdemi elmozdulást elérni. Egy ilyen koncentrált iskolai támogatásnak azonban még a gondolata sem vetődött fel: döntően az örökös ágazati szegénység miatt. Másrészt az oktatásnak a munkaerőpiacon uralkodó több 'évtizedes hiánygazdálkodása kétségessé tette volna egy ilyenfajta támogatási mechanizmus hatékony funkcionálását. Marad tehát a gondok „értő” kezelése, amikor megállapítjuk azokat és berendezkedünk a velük váló együttélésre. Egy ilyenfajta stratégia nagyon is megfelelt a müvelődésirányítás centralizált és adminisztratív rendszerének, amely nem az iskolai 'teljesítményeket mérte, hanem a központi előírások, a felülről jött utasítások fegyelmezett végrehajtását. Ennek 'terméke volt a bukásmentes iskolai mozgalom, amely bukásmentes iskolák egész sorát, sőt ilyen jelzővel díszített városokat és járásokat is szült... Ezek a kreációk — helyenként még ma is fel-feltűnő — diadaljelentései a gazdaság önértékelési zavaraihoz, dotációs rendjéhez hasonlóan elfedték az iskolák mind nyilvánvalóbb teljesítmény- bajait. Oly „sikeresen”, hogy napjainkra pl. 'értő olvasásban európai összehasonlításban az utolsó, olvasási technikában pedig az utolsó előtti helyre szorultunk. Az iskolákban azonban az utóbibi években nagyot változott, pontosabban nagyot változhatna a világ. Az új oktatási törvény, az oktatás fejlesztésének .kormányprogramja az iskolai reformokat a 'társadalmi reformokhoz közelebb hozta. Évszázados oktatási és irányítási tradíciók szűnnek meg: a társadalom más közösségeihez hasonló jogokat (önállóság, szakmai szabadság, demokratizmus) kapott az iskola. Az ezekhez szükséges eszköz- rendszer azonban — beleértMM—MBIiWa ve ia tartalmi, pedagógiai és természetesen a tárgyi, dologi feltételeket ,is — nagyon is egyenlőtlenül állnak rendelkezésre. Azok az iskolák, amelyekben e hiány érzékelhetően koncentrálódik, napjainkban egyre inkább veszélyhelyzetbe kerülnek! Óvatos becsléssel 'a ímegye iskoláinak kb. 20—25 százaléka, a tanulóknak kb. 20 százaléka sorolható ide. Ezek az intézmények évek óta küszködnek tartós pedagógushiánnyal, tantestületeik legyharimada- fele évről évre képesítés nélkül áll a katedrákon. Tantermeik többsége elavult, szétszórt, nincs tornatermük, hiányoznák a könyvtárak, szertáriak s velük együtt a demonstráció lehetőségei, megoldatlan .a diákétkeztetés. Ezekben az iskolákban a gyerekek egyih armada, esetedként a fele vagy -annál is több (legalábbis a rendszeres tanulás szempontjábói) veszélyeztetett körülmények között él. Hátrány hátrányra halmozódik. S ezek évről évre — mindkét oldalon — önmagukat termelik újra. Itt is hatékony külső segítségre van szükség. A csak .anyagi természetű segítség, bár nagyon fontos, 'itt kevés — legalább 'annyira fontos a szakmai, pedagógiai támogatás, a tanácsadás. A MEGYE A kormány- programnak megfelelően tervet készített a legrosszabb körülmények között élő iskolák megsegítésére. Eszerint 1990-ig — terven felül — 10 községben az iskolákat 28 'tanteremmel és 6 tornateremmel bővítjük. A költségeket fele-fele arányban a minisztérium és a helyi tanácsok biztosítják. E beruházások nyomán ezék az iskolák elmozdulhatnák a holtpontról. Segít a Megyei Pedagógiai Intézet vállalkozása is: a nehéz helyzetben lévő iskolák számá ra minimum- programokat dolgoz ki és ajánl, leginkább a készség- fejlesztésekre és a nemzeti műveltség alapértékeire koncentrálva. Az ismeretek olyan mennyiségét vállalva, amit az iskola légióiképpen a tanítási órán tud megtanítani, feldolgoztatni. Ezen tervek értő kezelésével javíthatjuk tanulók tanulási kedvét, redukálhatjuk ezeknek az iskoláknak csaknem végzetes oktatási kudarcait: azt a mind nyilvánvalóbbá váló tényt, hogy .az iskola falai közül kikerült fiatalok számottevő rétege — éppen az alapműveltség (alapkészségek) súlyos hiánya. miatt — egyre képtelenebb még a legegyszerűbb szakmák megszerzésére is. Ez végső következtetésként azt a már agyonhallgatott, közhelyként is ható, de kikerülhetetlen igazságot mondatja ki: o társadalom megújulása az iskola megújulása nélkül elképzelhetetlen. E GONDOLATTAL ma már általános az egyetértés. A megvalósítás szándékát gazdaságunk napi gondjai — remélhetőleg — csak rövid átmeneti időszakra fékezhetik. De amíg nem tudjuk nagyobb ráfordításokkal támogatni a megújulást, a saját reformjaikat önerőből .is vállaló intézményeket, addig is meg kell találni a módját, hogy különösen a nehéz helyzetbe jutott iskoláknak, miként a társadalom más szférájában (például a gazdaság) tettük — külső forrásokra építve már ma is hatékonyabb szakmai és gazdasági segítséget nyújtsunk. Szem előtt tartva, hogy ezeket az iskolákat nem lehet bezárni csak bajaikat elfeledni, esetileg elhallgatni. Vagy talán felvállalni... ! Kuknyó János Lassanként már rendszeres szokás, hogy a Kárpát- aljáról ,baráti küldeménnyel érkezett ungvári Kalendáriumról minden év elején beszámolhatok olvasóinknak. A Kárpáti Kiadónak ez a hagyományos vállalkozása ez éviben Bállá László, Gortvay Erzsébet, Kótyuk István és Szikszay Aladár szerkesztésében jelent meg, s feltűnő, hogy sok új, fiatal tanár, újságíró szakember munkatárssal állították össze a 128 oldalas figyelemre méltó kötetet. A kalendáriumi műfaj 'magával hozza a naptári jelleget: hogy ia 'hónapokat, évszakok változását sorban, egymás után tárgyalja. Erre fűzi fel az .évfordulókat, gazdasági-néprajzi tudnivalókat, érdekességeket. .Közben egy-egy vers is belekerül, most azonban, nagyon helyesen, a „belső” szépirodalmi előfordulásokon kívül egy teljes ív mellékletet is kapunk a kötet végén, Fórum címmel. Ez, a most nem először jelentkező forma, afféle k válogatás a József Attiláról elnevezett alkotóközösség tagjainak újabb verseiből, prózai írásaiból és grafikáiból. Van még egy alkotóközösség is: a harminc tagot számláló, Illyés Gyuláról elnevezett 'közösség, melynek 1984 óta élő beregszászi működéséről egy Kijevben kiadott tájékoztató is részletes méltatást adott. Szívesen olvashatjuk e lapokon a hagyományőrzés eredményeit: a 165 éve született Petőfiről, a 200 éve született Kisfaludy Károlyról vagy a 110. születésnapjára emlékező cikket Czabán Samuról, a legendás pedagógus mozgalmi vezetőről. Az összehasonlító irodalomtörténet terén: Gorkij és Madách, 'egy Csi’hou-'hősnő és Pálmay Ilka kapcsolatairól, Eötvös politikai beszédeiben a nemzetiségi kérdés kiemelt szerepéről. Keresztyén Balázs cikke Petrőczi Kata Szidónia 'huszti tartózkodásáról közöl adatokat, s az itthon is meglehetősen' elfeledett, a 17—18. század fordulóján élt költő- nő kapcsán viszont nekünk is érdemes megemlítenünk, hogy Nyíregyházán, az 'iskolák államosítása után, 1948- ban, az addig evangélikus leánygimnáziumot nevezték el erről az érdekes ködtőasz- szony-ról, a másik leánygimnáziummal való összeolvasztás után a középiskola Zrínyi Ilona nevét vette fel. Ebben az évben főleg fényképekkel illusztrálnak a szerkesztők. Szívesen emlékezhetünk arra, hogy egyes években igen szép, ukrán és magyar népi motívumokból vett grafikus ábrázolások, díszítések tették színesebbé — a szó minden értelmében — a kötetet. A néprajzi cikkék a tavaszi népszokásokról, ,a népi termés jóslásról szóinak; rövid ismertetés a tiszaháti dűlőneveket sorolja, s a diák- nyelv sajátos ukrán—orosz— magyar keverék származékai, népköltészetünk verses szerelmes levelei is tárgyalásra kerülnek. — Az évfordulók számbavételénél az 1848-as eseményekre Dupka György emlékszik, az 1918-as időkre Bíró Rudolf és Dimitro Bukovics; hosszabb, tartalmas, illusztrált cikk ismerteti a Rákóczi szabadságharc idejéből származó pénzeket. Ebből a kissé leltárszerű ismertetésből is kitűnhet, hogy az ungváriak ez évi Kalendáriuma .is"sok-sok érdekességet tartalmaz, s mindez bizton érdekelheti a magyarországi olvasókat ‘is. Hadd ismételjem el most is. itt is: bárcsak a nyíregyházi hír lapból than .is meg lehetne vásárolni ezt a színes, jól szerkesztett, változatos tartalmú ungvári Kalendáriumot! Margócsy József yantaszínű szem, vérjm télén, sápadt ajkak. ** 4rca még beesett, de már mosolyog és a keze sem reszket. Kávét, süteményt rak elém: — Egyél. De itallal nem kínállak. Fél éve nem iszom. Erősen a szemébe nézek. Tekintetünk egymásba kapcsolódik. Az enyém kétkedő, kérdez. Az övé dacosan felel. Seprű szempillái kékesen sötétlenek. Valaha mély fekete árokba csukódtak, amit púderrel takart. Órákat töltött a tükör előtt köntösben, zilált hajjal és egymás után szívta a drága cigarettákat. Osztályvezetői fizetését italra, cigarettára és krémekre költötte. — Mindenki tudta a munkahelyemen, hogy iszom. Senki se szólt. Kerültek, mint a félbolondot — töri meg a csendet. Hangja még fakó. rekedt, de itt-ott megcsillog, mint régen. — Féltek tőlem. Nem mertek bejelenteni . . ■ Nóra harminchét éves. Hajadon. Az a fajta nő, aki inkább iszik, mint kapcsolatokat köt. Alacsony, erős vállú, keskeny, lapos csípejű, izmos cTkarja. Gimnazistaként diszkoszt, gerelyt dobott. Sportkarrierje félbeszakadt egy szerelem miatt. A férfi odébbállt. Jött egy újabb, aki más, de mégis ugyanaz volt, mint az első . .. Vigaszul beiratkozott az egyetemre. Pályakezdőként szép, ragyogó álmokat dédelgetett. Újítási, átalakítási ötleteit azonban elutasította a főnöke. Olyan merev volt a szikár, viaszarcú férfinek a járása, mint akár ő maga. Nóra megbolygatta volna a hivatalt. A férfi ezt nem tűrte. Nem szerette a tavaszt, a frisset, az újat. Ügy büntette a fiatal nőt, hogy könnyű, megalázóan egyszerű munkával bízta meg. — Gyakran csak ültem az „A gyerekeim soha meg ne tudják...” íróasztalnál, és azon gondolkodtam, egyáltalán minek van így értelme? — mondja görcsösen. Látom rajta, küszködik a szóval. Ha nem ismernénk egymást, semmit se tárna fel önmagából. — Akkor már a szerelemben is csalódtam — sóhajt fel. — Nem vetem meg. de nem szeretem a férfiakat — teszi hozzá. ■— Kevés jót kaptam tőlük . .. Feleségnek egy se kért, szeretőnek igen. Nekem mondták el a kalandjaikat is. Mentem velük táncolni, szórakozni. Ittam velük. Akkor úgy láttam, legalább valami színt hoz a szürkeségbe. Nem érdekelt, hogy csúszok lefelé. Csak azt akartam, hogy elfeledjem, mi bánt, ki mit mondott rólam .. . Felkapja a fejét. — Másfél évig voltam „kemény” alkoholista! Kezdtem a likőrrel, konyakkal, később pálinkával. Majd kevertem sörrel, rummal, mással. A társaságom tapintatos volt! — nevet fel metsző hangon. — Ha az asztal alá ittam magam, úgy hoztak haza, hogy csak kevesen tudtak róla. Égő és riadt a szeme, átsiklik rajtam. Furcsa, torz félmosoly ül szája szögletében. Ujjait morzsolgatja. Zihálva szedi a levegőt. — Iszonyatos! — suttogja. Percek telnek el, míg megcsöndesedik. — Hogy szoktál le az italról? Saját múltjának hatása alatt szinte némán ejti ki a szavakat. — Új főnököt kaptunk. Az első nap összehívott mindenr kit az ebédlőbe. „Nálam minden ember tiszta lappal kezd. Tessék dolgozni, abból majd kiderül, ki hány pénzt ér" — mondta. Engem külön behívott magához. Szédültem, az íróasztal sarkába kapaszkodtam. Azt vártam, a kezembe nyomja a munkakönyvemet. Egy vaskos dosz- sziét nyújtott át. — Tessék. Ez a maga feladata. Tíz nap múlva készen és tökéletesen itt legyen az asztalomon. Pontban reggel nyolckor. Megértett, kollegi- na? Nóra hazament és akkor először, hosszú hónapok óta nem nyúlt az italospohárhoz. Dolgozott megszállottan, három-négy órát aludt. Ha rájött az ihatnék, grafitceiu- zákat rágott csonkig. Volt nap, amikor hármat is. — Amikor reszkető térddel bevittem hozzá a terveket — folytatja tovább —, alaposan megnézte. Hümmö- gött, bólogatott. „Szép, ügyes munka. Továbbra is ilyet várok magától. A kollegáktól több rosszat is hallottam. Mondják, iszik. Engem nem érdekel. Bizonyítson.” Nóra lelkében hirtelen visszacsillantak a pályakezdő évek álmai. Felfénylett a jövő. Bíznak benne, elvárnak tőle valamit — döbbent rá, és megtalálta életének eltékozolt értelmét, a munka szépségét ... — Gyere — mondja aztán. Nézd, kivel ittam én esténként — húz a folyosóra. Becsenget a szemben lévő ajtón. — Neki sem volt köny- nyű, mint ahogy nekem sem. Sokszor kínzott a vágy, csak egy kortyintás után, ha felriadtam éjszaka a munkából. Tömtem magamba a kekszet, a ropit, vedeltem a keserű gyógyteát, szedtem a titokban felíratott Anti- cholt... Fakó pongyolás, magas, vézna nő nyit ajtót. Hasa domborodik. Ágyékához szorítja a kezét, úgy kísér be minket. Félénken, sápadtan pillant rám, amikor Nóra bemutat. Ijedten rebben a keze, odakapja a szájához. — De hát én nem ... ! Jaj, istenem, engem kiteregetni...! Anna betanított munkás. Egy faluban született Nórával, egy udvaron játszottak a porban. Nóráék hamar elköltöztek a városba. Anna szülei sem vetették meg álszent mód a pálinkát. De mértékkel, ünnepi, dalolós téli estéken iszogattak, nem részegedtek le. Anna hamar férjhez ment. Egyre sóvárab- ban vágyott gyerek után. „En nem vagyok asszony!” — jajgatta és az italhoz menekült. Félt, reszketett,, hogy elhagyja a férje a zömök, erős vállú esztergályos. Minél jobban ivott, annál jobban féltette a férjét, aki egy este bekopogott Nórához. — Segítsen a feleségemen. Maga tudja, hogy kell. Ha részeges marad, elköltözöm tőle . . . Nóri kétségbeesetten kapkodott. Gyógyszerért, tanácsért szaladgált. Már nemcsak önmagáért volt felelős. — Hónapok múlva tolta el magától először a poharat — veszi át Annától a beszéd fonalát —, amikor megtudta, hogy gyermeket vár. Az orvos hosszan elbeszélgetett vele. En kértem meg. Nyomorék gyerekek fényképeit mutatta meg neki. — ök azért születtek így, mert az anyjuk ivott a terhesség alatt. Ezek a nők nem édesanyák. Magának nem lehet több terhessége .. ■ — rebegi Anna az orvos szavait, akár a kisgyerek a leckét. — Néha még ma is kívánom az italt, álmodom is vele. De nem kell! Többé nem kell. Azt akarom, a gyerekem soha ne tudja meg, hová süllyedt az édesanyja... , Tóth M. IJdjkó KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. február 13. ||j| Tácslk János grafikája
