Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-09 / 7. szám
F elleg képében sem kísért még a hó; tél csúfjára az eső lába lóg. Csendes a falu főutcája. Az egyetlen esemény egy sötét Volga vonulása: zenével, hangszórós felhívással csalogatják reménybeli üzletfeleiket a tollas cigányok. Kíváncsi tekintetű gyerekek térnek ki illedelmesen az idegen elől. Biciklis legény köszön nagyot a tiszteletes úrnak. Mert Papon hol kezdje az ember a barangolást, ha nem a papnál? (Kölcsönpoén, de nem hagyhatom ki: látszik, hogy szegényebb fele ez a hazának. A Dunán onnan maga a pápa adott nevet egy helységnek. Idébb Püspök előtagot visel Ladány. A megyébe már csak egy egyszerű Pap jutott — s még keletebbre Papos ...) Beregszászi Károly tiszteletes úrhoz azzal a szándékkal kopogtatok be, hogy ajánljon valakit, akivel leülhetnék beszélgetni; egy tősgyökeres papi embert. Nem soká töpreng, Oláh Zs. Bertalant mondja, egyháza kántorát. Mielőtt azonban elindulnék, kérem, mutassa meg a templomot. Nem akármilyen pallér építhette! Másfél százada emelték, s most is magabiztosan uralja a község képét. (Pedig még el sem készült, máris próbára tette a természet:.1836. október 15-én földrengés rázta meg a környéket. Isten itteni hajlékának két szembeni falát vasrúddal kellett egymáshoz közelebb húzatni.) Buszra várakozó, trécselő asszonyokat kérdezek, jó felé megyek-e. Pillanatnyi gondolkodás után kapom a választ: — Menjen csak tovább, az alvég felé! Lesz egy kis utca, onnan a 'harmadik ház az övék. Ha megint kérdi, Zsuzska Bertiéket keresse ... Meg kell valahogy különböztetni egymástól a sok Oláh családot. Ezek szerint Zs. — annyit tesz, mint Zsuzska. Valamelyik tekintélyes szépmama lehetett Zsuzsánna ... Míg ezen töprengek, szemem örömmel nyugtázza az utca dísze fasort, itt-ott az új lakásokat. De szorongató élmény néhány porladó porta, kihalt, embervesztett udvar. Hajaz is kiderül, hogy az itteni gazda, Oláh Zs. Mihály nem csak névrokon, hanem unokaöccse Berti bácsinak, de mindössze hat év van közöttük.) Megjön az öreg — mert nagykabátban, kucsmásan látszik a 79 év; de mikor mesélni kezd, már fiatal, csillogó a szeme. Pödör egy- kettőt huszáros bajszán, és — Visszafele felvettünk a szekérre egy embert. Kérdi, mi járatba erre? Mikor megtudta, azt mondja, ott bizony jó helyen jártak. Az embernek van negyven hold födje, meg a tarpai bank nagyobb része az övé. Mondja erre a bátyám, jaj, öcsém, téged az Isten rendelt ide. Nem bánom én, ki rendelt, de nekem ez a jány úgy lobogtak a nemzetiszín pántlikák a fogatokon! Ünnep után hétköznapok. Gazdálkodtak, jöttek a gyerekek. Éltek, ahogy lehetett. (Berti bácsit minden lósorozáskor hívták, később a frontra is kivitték, de aztán a három gyerekre tekintettel viszonylag hamar hazakerült.) Nyitottak egy szatócsboltot, jól megéltek Barangolás Egy papi portán danvolt büszke, tornácos, díszes ház enyészik gazda nélkül. Legfeljebb italos legények próbálgathatják üvegszemein a célzóvíz hatását. (Később, a tanácson Mészáros Andrásné vb-titkár mondja, hogy mióta a falut büntették néhány ember bűne miatt — feloszlatták a téeszt — talán méginkább a munkahely után költöznek a fiatalok. Most 1848 Pap állandó népessége, s ha nem csábítana a város, akkor nőne is a lélekszám. Tavaly huszonegyen költöztek ki a temetőbe, s harmincegy újszülöttet anyakönyvezhettek.) Hosszú ház hátsó konyhájában találom Oláh Zs. Bertalannét, Irénke nénit. — Nagy ház, gondoltuk, jó lesz az egyik fiúnknak... Magára kap valamit, előkeríti az urát. Tán még nem ment el, mert Pálcára indult volna permetszerért. Szerencsés véletlen, hogy éppen a szomszédban lakik az, akinek üzenetet hoztam. Náluk várakozom, végül ott telepszünk le ötösben beszélgetni. (Addigra ízes szóval idézi a múltat. — Nagy huncut volt Berti mindig — jegyzi meg Mihály bácsi. Az asszonyok, Juliska néni és a felesége, arra biztatják, mondja csak el, hogy volt, amikor először akart nősülni. Nem sokat kell kapacitálni, belekezd az újabb történetbe: — Megajánlottak egy jányt, gondoltam, megnézem. Derék, nagy jánynak látszott, megtetszett. A karosládánál ült, csak akkor jött el az asztaltól, mikor kikísért. Egy hétre rá jött velem a bátyám is. Szaladt a jány kifele ajtót nyitni, hát akkor látom, hogy — nagyon* hátul hordja a farát ..'. Sajnáltam mán, hogy nem mentem» inkább a Fazekas Lajos házába, a párosbálba, de vissza nem fordulhattam. Szépen fogadtak, megkínáltak, de csak szorította a csizma -a lábom. A bátyám meg szépen beszéli, versbe’ mondta a jánykérést. Nem tudtam véle szóllani, hogy hagyja, meggondoltam. Abba’ is megegyeztek, hogy keddhez egy hétre jönnek Papra házlátni. nem kell... Itthon anyám is kérdezte, hogy akkor minek hívtátok ide? Nem én hívtarrf. Mihály bátyám hívta ... A „házlátás” végül is elmaradt. Nem sürgette még az idő; húszéves legény volt még csak Berti bácsi — a besorozás is csak később következett. Huszárokhoz vitték (nem véletlen hát a kackiás, magyar bajusz). Mikor a katonaságot is letudta, megint gondolt a nősülésre. Irénke nénit is úgy ajánlották meg neki. Elment Dögébe, tetszett volna a dolog, de előbb kosarat kapott, mert a mama nem adta a lányát. Aztán csak összehozta őket a sors. Kisvárdán, a főzőtanfolyami kiállításon. — Szorították már otthonról, hogy nősüljön, azért jött el Dögébe is. Nekem tetszett volna ... Mondtam, amikor Várdában találkoztunk, hogy jöjjön, udvaroljon ... — mosolyog Irénke néni. A mama végül ráállt, és 1932. március 15-én nagy lakodalmat csaptak — csak belőle. A háború után viszont bekényszerültek a földművesszövetkezetbe, pedig sehogyse akaródzott volna. Aztán meg leltárhiányt mutattak ki az ellenőrök (hogyne mutattak volna: akkor még volt hitelük az embereknek), Berti bácsi meg kénytelen volt leülni a kiszabott büntetést. Nem adták önszántukból az üzletet sem, a téesz elől meg egyenest elmenekült a ház ura. Ahogy sokan mások, ő is Pesten kereste a boldogulást. Egymást hívták a papi férfiak, így aztán csupa falubeli építette például a Fáy utcai Vasaspályát. (Mostani vendéglátónk, Mihály bácsi is együtt dolgozott vele.) A Betonút később már közelebb adott kenyeret. Innen jártak ,,fa- karusszal”, vagy éppen gyalog a munkahelyre. Végül a téeszbe is belépett Berti bácsi. (Most azt mondják: hamarabb kellett volna. De a szívük fáj: ez a jó határ már nem a papiaké ...) A nagy házban lassacskán egyedül maradtak. Ma is két nagy borítékot hozott .. szorgosan kapirgál az apró jószág .. a postás. A tengerentúlról, Kanadából küldték. — Barna huszonkét éves volt ötvenhatban. Leérettségizett, de sehova nem vették fel a kuláklista miatt. Azt mondja nekem egyszer: „Anyukám, én megyek ...”, utána meg Berti is úgy határozott. Sírtam, nem akartam engedni, de az apjuk azon volt, inkább együtt menjenek, segítsék egymást. Most is együtt vannak. Amikor tudnak, jönnek. Berti itthon nősült meg, a harmadik szomszédból. Előbb engem vitettek ki, utána pz apjukat, már kétszer voltunk náluk hosszú időre. Giziké, a lányom Nyíregyházán lakik, Győző, a legkisebb meg Pesten. Mind nagyon jó gyerekek! Négy unokánk van itthon, négy Kanadában. Átmegyünk, megnézném Berti bácsiék portáját, meg aztán inkább otthon fényképezem le őket. Mutatják a nagy kertet, nemrég még egyedül művelték. Az istálló üres, az utolsó ló, a nagy szürke is rég lakott benne — de kiskutya ugrándozik körülöttünk, és szorgosan kapirgál az aprójószág. Búcsúzóul szép, fényesre törölgetett piros almával kínálnak, itt termett, ezeken a fákon. Ballagok visszafelé, s eszembe jut: hiszen én a faluról akartam volna írni. Hogy ez elmaradt, talán megbocsátja, Kedves Olvasó, hiszen az ilyen szívvidító, -melengető beszélgetéseget, találkozásokat vétek elmulasztani. Minden {.iSzte- letem az öregeké, azoké, akiknek alaposan kijutott a váratlan változásokból, mégis bölcs derűvel élik az életet. Mi vajon leszünk-e és milyen hetven-nyolcvan évesek? Papp Dénes KU HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988. január 9.