Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-09 / 7. szám

T ányérkáján kaviárral (töltött tojás, egy sze­let papírvékony lazac, aszpikos marhanyelv, liba­máj: tányérkáján egy kisebb vagyon. Szája szögletében puha, elégedett csecsemőmo­soly, művészi elmélyültség- gel eszik. Nem is étkezés ez, inkább szertartás, rítus, mely — a mozdulatok kimunkált­ságán látszik — jeles alkal­makkor, fizetés- vagy vigasz­talást kívánó napokon ismét­lődik. Igyekszem észrevétlen ma­radni mellette, bár a mindig zsúfolt kis üzletben lehetet­len megadni azt a kis távol­ságot, azt a talán csak arasz­nyi helyet, mely a másik szuverenitásának elismeré­sét jelenti: tálcánk összeér a keskeny áliópulitan, és amint karomat emelem, bárhogy igyekszem leszorítani, könyö­köm hozzáér sötétszürke pel- Lerinjéhez. Szerencsére ez nem zavarja szertartása vég­zésében: mi már a hiány, a zsúfoltság, ia bárdolatlanság korának gyermekei vagyunk, megtanultunk arcunkba lihe­gő, húsunkba vájó környe­zetben egyedül lenni ma­gunkkal. Csúnya, menthetetlenül csúnya. Huszonvalahány évesnek nézem. Orra cson­tos sasom, álla hosszú és edő- neugró, így oldalról, szemsa­rokból vizsgálva valóságos karikatúra. Ezen kemény, férfias vonásokkal megveret- ve már menthetetlen sze­gény, de arcbőre is hóka, ko­pottas, öreges, a vékony hús­ban, a többrétegű púdermáz alól is előtűnve mélyenülő, sötétlila pattanások. Csak­nem fekete haja bár sírna, durván erőssizálú, szemöldö­kének keskeny, erősvonalú csíkja felett vagy újjnyi szé­lességben vörösen duzzadt megtépkedett bőr. Fémkere­tes szemüvege az evéshez előrehajolva, a sasorr csontos bütykére csúszott előre, de most akár nem is létezhetne: nem látom, de biztos vagyok benne, hogy szemét lehúny- va eszik. A villára vett fa­latot mielőtt szájába venné, icipicit élőredugott nyelvével megérinti, aztán a szájpadlá­sához szorítja, forgatja, pré- selgeti hosszan, hogy ínyén Marosi Gyula: tatgatna. ám ezzel el is silá- nyodna a mindennapi, az öszfbönvonzalmak szintjére, míg így, hogy csúnya, nagyon is csúnya szegény, megjele­nik egy más, mélyebb, s ta­lán drámai minőséig: önfe­ledt gyermekségében Mül- emeükedettség, a silány té­nyek feletti túlnézés, s talán még némi megvetés is van a sikerületlen, tömérdek kín­szívódjanak fel a fejedelmi ízek', a fogak nem vesznek részt a táplálkozásban. A zsömle fehér, szivacsos be­lével felitatja a sűrű, vajszí­nű majonéz és a fekete ik­rából szivárgott sötét nedv elegyét, mint egy spongyából kiszopogatja, és csak aztán kapja be a megtottyant ítész- tót. Időmként elröstellem ma­gam, hogy kilesem, belemé­lyedek a magam franciasalá­tájába. Nemcsak önfeledt, de illetlen is, meri élvezni az élet — most épp a gasztro­nómia adta örömeit, ahogy csak a gyermekek merik, konvenciók, gátlások nélkül, a maguk ízlése szerint, és ez nagyon is ritka képesség vonzóvá teszi, vonzóvá az idegen szemnek is. Ha szép lenne, formás, bájos pofifca, vonzása erősödne, esetleg oly­annyira, hogy ostoba kaland­ra, esetlen felsülésre is bíz­keservet okozó porhüvely iránt, és ez már nagyság, emberi nagyság! A legerő­sebben vonzó, költő tulajdon­ság. Ez a huszonegynéhány éves, különösen csúnya nő itt a Kígyó utcai Mézes Mackó­ban, még arasznyira sem tő­lem, százak szeme láttára merészel anyuka kicsit csin­talan, de a világon legszebb kislányává lenni. Különben nem is olyan csúnya. Gondosan fésült sö­tét kontya alatt például a nyaka kecses, bőre bárso­nyos. És kellemes illata van: tiszta, friss, egészséges illat, lehelietnyi virág, talán lili­om-édességgel. A keze pedig kifejezetten szép: keskeny, nőiesen lágy, de nem eltu- nyult, hanem nagyon is moz­gékony, vibrázó kéz, körme­in, a színtelen lakk alatt sza­bályos fehér félholdacskák- kal. Nagyon is illik rá az a kígyót formázó ezüst gyű­rűcske. A melegtapintású, apáoaszürke lódén pelerin, felette patyolatfehér, tört csí- kozósú blúznyak, a finommívű ezüstgyűrű, a válogatott fi­nomságok: mint az illata, egyszerűnek látszó, de végle­tekig kifinomult ízlés lengi körül, halk előkelőség, bájos­bús dekadencia. Ez a lány világot látott, nyelveket tud, hangszeren is játszik. Ked­vencei Mozart és Schumann, rajong Beethoven öregkori szonátáiért és persze Mahler szimfóniáiért. Gyakran lát­ható a Zeneakadémia félho­mályos, szecessziós termei­ben ... Talán csak az arcá­val bánták el a gonosz apai gének . . . miért is ne? A pe­lerin lepel alatt esetleg pom­pás, fiatal test feszül: amikor végigvonul testhezálló trikó­jában a Lukács öltözőjétől a medencéiig, szakértő férfi- szemek füzében vonul, ki­rálynői tartássál, ragadozó puhasággal, különösen a kö­zépkorú, tapasztalt férfiak' bolondulnak érte. Ez a lány olyankor, bezárkózva, nagy- titokban, mezítelenül szokott táncolni otthon a nagytükör előtt, nyaranta öntudatosan napozik fedetlen keblekkel a megfelelő helyeken. „Igen”, mondom a dolgok felett kiegyezve magamnak, „ennek .így kell lennie”. Las­san odébbnyomom a balom­nak veselkedő bundás asz- szonyságot, és mintha csak morzsát söpörnék le a nad­rágomról, a lábára lesek. Va­lódi bőr, csattal díszített to- pánkák, kisterpeszben, kissé csálén, felettük, szinte rájuk omolva vastag, puffadt bo­kák, melyek ... igen, semmi kétség, ormótlan elefántlá­bakban, egymáshoz tapadó combokban, széles, hústól rengő lepkeszárny-csípőkben folytatódnak. Számban meg­keseredik -a franciasaláta. A csúnya lány közben már a libamájnál tart. Nyilván ez a csúcsa a gyönyörnek. Hir­telen támadt rosszkedvemben elfelejtem leplezni pillantá­saimat: egy morzsányi máj visszapattyan, és még csak nem is a tányérra. Egy bor- sónyi barna pötty az álló- pult fehér márványlapján. A csúnya lány felcsippenti, és lenyúlja a mutatóujja hegyé­ről. De akkor már megérzi, hogy bámulom, kezét zavar­tan a papírszalvétába törli, álomból riadt szemekkel rámnéz. Szeme sötétbarna, világító aranykarikákkal, a szeme tényleg szép. Rámo- solygok. Soha életemben nem .mo­solyogtam ilyen csúnya nőre ilyen biztatóan. És még csak nem is hazudtam igazán, a mosoly másodpercedben lel­kem egyik eldugott csücské­ben őszintén szerettem őt, el­lehetetlenült felnőttségében a kicsit csintalan, de a világ legszebb kislányát. Olyan go­rombán rántottam magam mellé álmaiból az állópult­hoz, hogy nem jutott ideje végiggondolni, akárcsak egy gyors, számítógépszerű igen­nem programmal se a hely­zet mibenlétét, kialakítani valamilyen válasz stratégiát: „köszönöm” mondta az aranykariikás szem a rajta­kapottak őszinteségével, „kö­szönöm, hogy szeret egy pi­cit”. Néhány, melankolikus hangulatú, de metsző tárgyi­lagosságát mit sem vesztő pislogás után: „ne rontsa el holmi alakoskodással...” Aztán elsuhan, de egy villa­násnyira visszavág még: „. .. kérem”. Tányérjába néz, keze tétován moccan, elfor­dul. A helyzet engedte tízfo­kos szögben. Macsoda önimádó gőggel, megsemmisítő pittyesztésseil tudnak a széplányok, szép- asszonyok visszautasítani! De legharsányabb visszautasítá­suk sem tud ilyen végleges lenini, ilyen halálbiztosan Örök. Hát igen. Ajaj, Úristen ... ezt a sze­gény lányt aztán jól megver­ted. Nem csak csúnya, de eszes is. Tova A legeredetii Szentendrének, a mii mok városának, s eg Magyarországnak leglá! tottabb múzeuma az égj Vastagh-ház, mely ott adott a legeredetibb ma keramikus, szobrász, K< Margit világhírű alkot nak. Kiss Lajos, a nyíregyházi Jósa András Múzeum tudós igazgatója 1926-ban fontos orvostörténeti cikket jelen­tetett meg Dr. Jósa Istvánról (1756-1839) a Népegészség­ügy c. lapban. Itt olvasható, hogy Jósa István főorvos gyógyította Tessedik Sámuel (1742-1820) szarvasi evangé­likus lelkészt, sőt protektort is szerzett számára Prónay László személyében. Ezekre maga Tessedik is utalt ön­életrajzában, ekként: „Így ír egy buzgó katolikus orvos protestáns betegének egész­sége és élete érdekében. Is­ten áldja meg érte! Mily fel­séges e harmónia, mely ha egykoron általánossá lesz, az ég beszáll a földre és Isten akarata teljesül.” Tudjuk, hogy Jósa István 1787-1837 között azaz fél év­századig volt megyei főor­vos Szabolcs megyében, s A fellázított gyülekezet Tessedik Sámuel gyógyítója ezt megelőzően egy évtizedig Békés vármegye egészség­ügyét vezette. Minden bi­zonnyal ezen időszakban is­merhette meg Gyulán a szarvasi Tessedik Sámuelt, aki itt lelkészkedett. Tessedik 1780-ban hozta lét­re Szarvason mezőgazdasági iskoláját, amely kezdetben nagy sikert aratott, s ezért rengeteg elismerést és kitün­tetést kapott. Éppen ezen si­kerek miatti irigység vagyis emberi gyarlóság okozta Tessedik népnevelői buká­sát és ezzel összefüggésben betegségét is. Irigy lelkész­társa: Boczkó Dániel (akit éppen Tessedik ajánlatára hívtak meg Szarvasra) elle­ne prédikált a templom­ban (!), s az együgyű gyüle­kezetét fellázította 1792-től kezdve az új mezőgazdasá­gi módszerek ellen; éppen akkor, amikor már 991 be­iratkozott tanulója volt az is­kolának. Minderről Kemény Gábor dr., Tessedik életének egyik legjobb kutatója 1936- ban így írt: „Ha figyelem­mel végigolvassuk Jósa dr. leveleit, ki orvosa és híve Tessediknek, megrendülés­sel látjuk, mily lelki harco­kat kellett Tessediknek meg­vívnia, és hogy e harcokban mily gyakran kellett a józan­ság és őrület határán állnia." Jósa elmeháborodástól fél­tette betegét, s attól tartott hogy „ vére hullámzásba jő”. Mindenesetre nagy dolog volt, hogy Tessedik orvostól tanácsot kért. Hiszen maga is értett a gyógyításhoz; tud­juk, hogy Erlangen egyete­mén orvostudományt is hall­gatott, s feleségével együtt Szarvason kezelte a szegény betegeket, imgyenorvosságot osztott nekik. Felfogása ránk maradt: „minden falusi lel­késznek arra kell törekednie, hogy némi orvosi ismerete­ket is szerezzen .. . hogy hí­veinek — különösen sürgős esetekben — segítségére le­hessen jó tanáccsal és házi orvossággal.” Tény, hogy Tessedik az el­lene indított hajsza miatt „ideggyengeség”-be esett, idegkimerült lett; karjait nem tudta felemelni, enni sem tudott, leromlott a szer­vezete. Szinte csodálatos, hogy a sok üldözés ellenére 78 évig élt, ellenségeinek is csak megbocsátani tudott, s nevelés útján őszintén re­mélte az emberi gyarlóságok felszámolását. Kevés művész él am tovább műveiben — öl gáit adva minden alkotói bármilyen kicsi szobor, edény legyen is az —, ez a sokat szenvedett, r szerű ember, akinek mái öröme, hite, csalódása, : védésé alkotássá vált< akinek teremtő képzi mindig követni tudta a Az anyag, mestersége cí nem csupán alapanyag számára, hanem az egy kifejezési lehetőség, a átlényegültén adta visszs ze melegét, emberi lény fényét, megkapó, üde, : báját. 1902. november 30-án letett Győrött. Művi tanulmányait grafiku: 1924-ben Jaschik Álmos gániskolájában kezdte Budapesten. Pályája gyorsan ívelt felé, a harmincas év kezdve már az élvoi tartozott. Külföldi útj művészi tapasztalataibó Fazekas Árpád Koncert — tanuls Szabolcsi galéria BUDAHÁZI ISTVÁN Téli randevú í. Megtorpan és belebámul a kristály — pihés éjszakába. Betlehemi csillag szikrázik, és lassan előrekúszik a horizonton. 2. H. Németh Katalin grafikája Valahol jeget pattint a fagy és farkastarokkal felüvöit a szél. Retteg az elhagyott nyáj. A fehér télben, mint sötét árnyékok, baktatnak az imádatra elindult pásztorok. Alighanem az elmúlt esz­tendő legsikeresebb koncert­jét rendezték december 30- án. A nyíregyházi Ifjúsági Fúvószenekar újévi hangver­senyén oflyan telt ház volt, amire jószerével az év folya­mán nem volt példa. És a nagy közönség lelkes is volt, méltányolni tudta a rendkí­vüli produkciót. Ezt nemcsak az ismétlést követelő vastap­sok fejezték ki, hanem azok a megfogalmazások is, melyek a szünetben és a koncert vé­gén sürgették: gyakrabban színpadra a tehetséges mu­zsikusokkal! Most kel) elkez­deni a menedzselést! Itt a példa, hogy a nemes szórako­zás, a kultúra és az üzlet egymásra is találhat! A karnagy, Tóth Tamás rendkívüli érzékkel áLlítóttá össze a műsort. Népszerű, ugyanakkor igényes művek, szólóra lehetőséget adó szá­mok, indulók és dzsessz, bé­csi keringő és magyar palo­tás éppúgy hallható volt, mint a jó operettből készült egyveleg. A muzsikusok, a régiek, akik az ifjúgárda- zenekarban és a régi vasu­tasban már sokszor bizonyí­tottak, az újak, akik a jövőt jelentik, olyan biztonságról tettek tanúbizonyságot, ami indokolja a zenekarral kap­csolatos reményeket. Megnyugtató, hogy mine megyei művelődési ház igi gatója, mind a műsorszen ző iroda vezetője úgy nyit kozott: haladéktalanul lép: ök kell, hogy kellő szerep si alkalom, megfelelő nyili nosság, szakszerű propagu da egyidejűsége fejezze ki Ifjúsági Fúvószenekart rejlő lehetőségeket. Ha ehl az is járul, hogy jövőre újévi koncertet a városi levízió mondjuk élőben ki vetíti, akkor lehetséges, hl Nyíregyháza olyan új ze színfolttal hívja fel magár, figyelmet, ami messze túl a város határain. Jó volt látni és hallani fiatal muzsikusokat. A n radéktalan élvezethez azi ban még kell egy és rr Mennyire hiányzott a sz pádról az élővilág dekorál Milyen jó lett volna, a nészek egyöntetű öltözékl lettek volna, ami lehet, hí csak külsőség, de mégis, r külözhetetlen. Nem vo rossz, ha nyomtatott pr ram is a hallgatók kéz kerülne. Mindez nem a nészek ügye, a menedzse nek kell erre figyelnie. IV menedzselés kell, a néző, fizet (ez esetben mélyen ték alatt!), joggal várja, h látványban is kiszolgál; És lehetett volna a hangv a Mézes Mackóban KM HÉTVÉGI MELLÉKLET ■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents