Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-30 / 25. szám
KH HÉTVÉGI MELLÉKLET 1988 január 30 0 f] [T] ® [t] @ |l| [ö] g g [o] |E) g g 0 @ [t] |a| g |ö] g |x| [Ä] [k Hiányzik a többi lány //di, a műszerésznő Pedagógus, tenisztréner, taxis „Jó lenne már megállapodni” ígéret van, de konkrét hely nincs A túlságosan nőies nők és a túlságosan férfias férfiak kora leáldozóban van, a nemek közötti különbségek egyre inkább elmosódnak. Ma már semmi meglepő nincs abban, ha egy kisfiú a matchbox helyett szívesebben játszik babával, vagy egy kislány barkácskészletet kér ajándékba, s azon sem ütő- dünk meg, hogy felnőtt férfiak festett, hosszú hajat hordanak és legkedvesebb hobbijuk a főzés, hogy a nők férfias sportokat űznek, body -buildi ngeznök, futballoznak. A pályaválasztásban sincsenek szigorú határok, férfiből is lehet kitűnő óvóbácsi, légi utaskísérő éppúgy, mint nőből nyomdász vagy űrhajós. De azért valljuk be, ha közvetlen környezetünkben találkozunk ilyennel, hitetlenkedve kapjuk fel a fejünket, s eleinte bizony megmosolyogjuk: hát valóban ez a foglalkozásod? A tizenkilenc éves, nyíregyházi Strausz Ildikó éppen nem mondható férfias nőnek a szőke hajával, gödröcskés arcával, talán ezért olyan hihetetlen, hogy ...: — ... Én leszek a megye egyetlen rádió-televíziómű- szerésznője. Csábítottam ugyan az ismerős lányokat, akiket érdekelt ez a szakma, hogy gyertek, csináljuk együtt, de aztán a jelentkezéskor kiderült, hogy egyik sem mer belevágni. így egyedül maradtam. — Nincs ebben egy kis különcködés, feltűnni vágyás? — Miért lenne? A szerelés, a forrasztás mindig izgatott, lehet, hogy ezt édesapámtól örököltem, aki szintén műszerész. Tízéves koromban szétszedtem a rádiónkat, kíváncsi voltam a belsejére, csak aztán nem tudtam újra összerakni. A fizikából is ,az elektronika érdekelt, a többi témakörből rossz jegyeket szereztem, mert azokat ki nem állhattam, az elektronika viszont kitűnően ment. — Viíáp életedben műszerész akartál lenni? — Á, dehogy. A Kölcseybe jártam, mert általános iskola után még nem volt semmi határozott elképzelésem, s úgy gondoltam, a gimi haladókot ad a döntésre. A négy év .alatt kitaláltam a kirakatrendezést, ami nagyon tetszett, de nem mertem rá jelentkezni, mert óriási a túljelentkezés, meg a taxizást, de ahhoz meg még fiatal vagyok. Vonzott a fényképész szakma is, elképzeltem magam mint riportfotóst, de aztán megtudtam, hogy a tanulók műteremben gyakorolnak és elment tőle .a kedvem. Végül a 107-esbe jelentkeztem, műszerésznek. — Gondolom, jól ment az elektronika, minden további nélkül felvettek. — Igen, de azért sokan meglepődtek, amikor megjelentem a fiúk között. 'Hát még, amikor felolvasták a nevem a sikeres írásbeli után! Azt hallani kellett volna, ahogy felmorajlott a terem, mindenki rólam beszélt. — Azóta befogadtak? — Persze, jó haveri viszonyban vagyok a fiúkkal. Szerencsére azért járnak az osztályba lányok is, kozme- tikustanulók, egészen érdekes dolgokkal foglalkoznak, szoktam nézegetni a tankönyveiket. Lehet, hogy az sem lett volna rossz, de azért nem bánom, hogy műszerésznek jelentkeztem. — Mit szóltak hozzá a szüleid? — Érdekes, pont apámnak tetszett kevésbé, ő le akart róla beszélni. Édesanyáim viszont kifejezetten örült neki. Nem is a szüleim hozzáállása az érdekes, hanem az idegeneké. Amikor elsős koromban megjelentem a gyakorlaton, mentek a szerelők ,a főnökhöz, hogy valami tévedés van, hogy kerültem én oda? Meg amikor házhoz megyek, akad, aki rnegkérMár az első találkozáskor feltűnt valami, amiben nagyon különbözik, sok fiataltól: gyönyörűen beszél magyarul. A hétköznapi beszédben szokatlan hasonlatokat használ, ré elfelejtett szavakat, s na belelendül a mondanivalójába, időnként „ö"-vel ejt egy-egy szót. Meg sem kellett volna kérdeznem, honnan jött a főiskolára, hiszen annyira nyilvánvaló: „szögedi”. Kocsis Péter a nyíregyházi görög katolikus hittudományi főiskola ötödéves hallgatója a papi pályát választotta élethivatásul. Színesen, élvezetesen beszél bármiről — de nem szívesen magáról. — Nem leszek jó interjúalany, mert nem tudom megmagyarázni. miért választottam ezt a hivatást. Négyéves korom óta mindenkinek azt válaszoltam, aki megkérdezte, mi leszek, ha nagy leszek, hogy pap. Otthon a családban a nővéreimmel együtt mély keresztény nevelést kaptunk, nekem teljesen természetes volt, hogy vasárnaponként a reggeli után felkerekedtünk és elmentünk a templomba. Már kisgyermekként hittanórára jártam, ministráltam és énedezi, hogy már lányokat is felvesznek tévészerelőnek? — Nem okozott soha kellemetlenséget az, hogy nő vagy? — Szerencsére eddig nem. Kezdetben kivételeztek velem a szervizben, de most már csak annyi a különleges bánásmód, hogy nem kell tévét cipelnem. Volt olyan műhely, ahol körberajongtak, de nem a közvetlen, hanem a távolabbi kollégák. Nem mondom, hogy nem esett jól, de azért gyakran szeretném, ha lenne rajtam kívül még más lány is. A férfiakkal nem lehet úgy megbeszélni mindent, ezért, ha társaságra vágyom, ki szoktam menni az ügyintézőnőkhöz. — Májusban szakmunkásvizsgázol. Mennyire értesz már a tévékhez? — Az elméletet elég jól tudom, de a gyakorlat még hiányzik. A saját készülékünkhöz eddig nem mertem hozzányúlni, pedig lehet, hogy szükség lesz rá, mert mostanában baj van vele. Az ismerősökét sem vállalom szívesen, jobb idegen gépen tanulni. Egyébként az Orio- nofchoz értek leginkább, .magamnak is azt szeretnék egyszer: színes, középképernyős, teletextest. keltem a templomi karban. A közeli rokonságunkban egyébként egyetlen pap sincs, — a szüleim mindketten pedagógusok. Péter a nyolcadik osztály után Pannonhalmára készült, de egyik nővére éppen akkor felvételizett a tanárképző főiskolára, és sok lett volna két gyereket távol az otthontól taníttatni. Így maradt az egyik jó nevű szegedi gimnázium. — Nem bánom, hogy mégsem szigetelödtem el tizennégy évesen a világtól. Továbbra is jártam a templomba, s akadt az osztályunkban néhány hasonló gyerek, hamar egymásra találtunk. A középiskola végefelé alábbhagyott a hitbuzgalmam, úgy döntöttem, inkább tanár vagy vegyész leszek. Már a matematika—fizika felvételi előkészítőn is részt vettem, amikor megéreztem, hogy a papi hivatás számomra többet jelent, hiszen így nemcsak a gyermekeket taníthatom majd — akiket nagyon szeretek —, hanem minden embert. akivel életem során összetalálkozom. Édesanyám és édesapám nem befolyásolt a pályaválasztásban, de kimondhatatlanul örültek, amiA bagoly-éLetmódba egyhamar belefáradt. Éjjel dolgozni, délelőtt aludni, délután oktatni, közben edzeni, mérkőzésekre járni, elintézni az iigyes-bajos dolgokat nem könnyű. Az ősz hajszálak, a kialvatlan szemek ennek a hajtásnak a következményei. Mostanra kialakult benne egy olyan hangulat, hogy bármit szívesen csinál, csak ne ezt. Harmincévesen egy hónapja állás után jár, és titkon reménykedik. Talán sikerül visszatérni eredeti hivatásához, ahol megállapodhatna, előbbre léphetne és ahol nem kapkodna ide-oda, hogy azt a megélhetési szintet, arait eddig tartott, ne kelljen feladnia. Koczka János sikertelen főiskolai felvételi után képesítés nélküli pedagógusként helyezkedett e,l Apagyom és Nyírtéten. Egyik nap itt, másnap ott tanított, közben levelezőn végezte a földrajz —testnevelés szakot a nyíregyházi tanárképző főiskolán. Az első évben matematikát, földrajzot és testnevelést tanított, közben osztályfőnök is volt. Minden egyes óra előtt külön instrukciót kapott nevelőtársaitól. Az új anyag módszereit szinte együtt tanulta a diákokkal. 1976-ban 1300 forinttal kezdte, amit 1980-ra 2700-na tornáztak fel. Évente ehhez jött kétezer forint háztáji. „önmagámnak is feltettem a kérdést: négy évig taníttattak, mikor elvégeztem a főiskolát, akkor leléptem? Milyen dolog ez? Megértették, hogy a napi 50 kilométer utazás a teniszezés mellett túl sok. Békésen váltunk meg, és Oroson folytattam a tanítást. Ott csak testnevelés óráim voltak.” Egyértelműen jobb körülmények fogadták, hiszen tornateremben és a sportpályán gyakorolhattak. Sikerélmények is gyakoribbak voltak, a tornászok és az öttusázók dobogón végeztek a megyei és a városi döntőn. Viszont az, hogy az NYVSSC NB I-es teniszcsapatáva! kor megtudták végső döntésemet. A felvételi sikerült, alkalmasnak találták erre a hivatásra. Az érettségi utántnyá- ron egy előképzőn vett részt, majd behívták katonának. — Eleinte elviselhetetlennek éreztem a katonaság sokszor öncélú szigorát, s csak akkor nyugodtam meg, amikor világossá vált előttem, hogy a próbatételek nem rombolják, hanem inkább építik az embert. — Hogy mi hiányzott a legjobban, amikor bejöttem a főiskolára? Talán az eddig megszokott szabadság. Szeptemberben megkezdődik a tanév, utána csak karácsonykor, majd húsvétkor utazhatunk haza. A városba hétköznap két órára mehetünk ki, csütörtökön hosszabb időre, vasárnap azonban egyáltalán nincs kijárás. Eleinte fájt, hogy szép tavaszi estéken nem sétálhatok kedvem szerint egy nagyot, legfeljebb az udvarunkon. Megtörtént, hogy elmentem a kapuig — ami sosincs zárva —, kifelé bámészkodtam és aztán a séta helyett az imádkozást választottam a kápolnában. Most már érzem, minderre szükség van ahhoz, szinte minden hétvégéin (péntektől vasárnapig) versenyeken szerepelt, feszültséget okozott a nevelőtestületben. Nem mondta ezt neki senki, de az állandó helyettesítések után leikilismeretfurdalással ment be hétfőn az iskolába. Azt, hogy a teniszezés visszaveti a munkájában, mind az igazgató, mind ő elismerte. Nehezen lehetett összeegyeztetni az aktív sportolást a pedagógusmunkával, ráadásul a fizetés is alacsony volt. 1984-ben 3500 forintot keresett. A tanév végén „mezítlábasként” kezdte meg a taxizást kétéves Skodájával. Nem tartozott egyik szervezethez sem, magára volt utalva. Semmi különösebb indoka nem volt a választásban, egyszerűen megtetszett neki, mert kötetlen volt és jobb pénzforrást ígért, emellett bármikor mehetett edzésre. Könyvtárban dolgozó feleségével együtt havi jövedelmük 1985-re elérte a tízezer forintot. „Egy év múlva — sajnos — sok lett az eszkimó és kevés a fóka. Annyi taxi összejött, hogy napi 14—15 órát hogy papok lehessünk, hogy az akaratunkat megedzzük. Észrevettem, hogy ha nyáron hazautazom, egyre inkább betartom az íratlan szabályokat és egyre kevésbé esik ez nehezemre. Vannak, akik azt hiszik, hogy eseménytelen életet élünk, teljesen másmilyet, mint a mai fiatalok. Ez nem így van, nagyon is vidám, változatos az életünk. Az én legkedvesebb szórakozásom például az utazás: nyaranta bejárom autóstoppal az egész országot, túrákat teszek a hegyekben — és ilyenkor roppant jól érzem magam. Vasárnaponként soha nem tanulok. Vagy olvasgatok, vagy valamelyik egyházközségünkbe utazom a társaimmal. Regényolvasásra nincs idő, inkább versesköteteket szoktam. lapozgatni. Nagy Lászlót, Kosztolányit. Dsida Jenőt. A magyar költőket szeretem — érezni, hogy egy ország levegőjét szívjuk. Amikor a nősülésre terelem a szót, Péter bezárkózik. A görög katolikus kispapok fölszentelésükig köthetnek házasságot — s neki a fölszentelés már nagyon közel van. Egy-két évre szeretné elhalasztani, hogy a döntést meghozhassa: a családos papságot választja, vagy a nőtlenséget? Barthá Andrea kellett kint lenni ahhoz, hogy a megszokott életszínvonalat tartani tudjuk. A feleségem soha nem tett szemrehányást azért, hogy alig vol/tam otthon, hiszen az adott pillanatban kellett eldöntenem, hogy érdemes még tovább furikázni, vagy úgysem lesz már több utas. Közben elvégeztem a Testnevelési Főiskola edzői szakát és öcsémmel egy tenisz gmk-t alakítottunk.” Négy pályát béreltek a stadionban és meghirdettek egy hathónapos tenisztanfolyamat és háromhetes, valamint egyhónapos sportnapközit. Az első évben jól ment az üzlet, a második évben kevésbé, de akkor az NYVSSC alkalmazta főállású teniszedzőként. Mivel sem erkölcsileg, sem szakmailag nem tudta egyeztetni a kettőt, feloszlatta a gmk-t. Másodállásban megmaradt taxisnak, hétvégén és főleg éjszaka fuvarozott, akkor már a Korona taxinál. Három éven keresztül „ment a verkli”. Taxi, edzős- ködés, meccsek, éjszakázás. Belefáradt. A klubnál bejelentette, hogy az őszi csapatbajnokságon játszott utoljára, abbahagyja az aktív sportolást. Sóstóhegyen jelentős bankkölcsönnel vásárolt egy kertes házat, amelynek felújítását tavasszal kezdi meg, addig édesanyjánál, illetve felesége édesanyjánál laknak hatéves fiúkkal. Bár már korábban is szó volt róla, a szerződés lejárta előtt két nappal jelenítették be, hogy főfoglalkozás helyett csak mellékállásban tudják teniszedzőként foglalkoztatni. A 6500 helyett ezentúl 2500 forintért. Mivel a havi törlesztés hatezer forint, megkezdődött a szaladgálás állás után. Testnevelő tanárként szeretne elhelyezkedni, de még nincs konkrét hely. egyelőre csak ígéret. „Utólag könnyű okosnak lenni. Ha maradtam volna a pályán, biztos előbbre tartanék. De az is igaz, hogy nem szakadtam el a pedagógiától, hiszen edzősködöm. A taxizást szerettem, a havi öt és fél, hatezer forint összejött főállásúként, de napi 14— 15 órai munkával. Sokat akartam és túl sok területen. Most már jó lenne megállapodni valahol, egyvalamit végigcsinálni .. M. Cs. B. A. Papnövendék autóstoppal
