Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-27 / 22. szám
1988. január 27. Kelet-lfagyaroniác 3 Befejeződött a 186 millió forintos beruházás a nyírbátori Auróra Cipőgyárban. Cj üzemcsarnok épült, bővült a szociális létesítmény, üzemi konyhát, éttermet adtak át, korszerű tanműhelyt létesítettek, (elek) Tempó I dőnként elgondolkodom : vajon mennyire fontos egy-egy szállítmány célbajuttatása? A tapasztaltak alapján azt mondhatnám : nem túlságosan. Nézem a múltkor, napi sétáim során, hogy a Garibaldi utcán, Nyíregyházán áll egy fenyőgerendával megrakott teherautó. Másnap is ott van. Harmadnap is. Kár volt sietni a rakodással — szűrőm le a következtetést. Nem sokkal később felfedezek egy pótkocsis teherkocsit. Rajta egy csomó olyan harmonika, ami a csuklósbuszhoz kell. Délután ott van, este Is, éjszaka is. Vélhetően a címzettnek nem fontos. Vagy csak arról volt szó, hogy rakjuk fel gyorsan, mi megtettük a magunkét, a papir igazol? Akkor csalfa dolgokról van szó. Mert ha sürgős, akkor valaki becsapódik. Nem vagyok hivatott eldönteni, de ahányszor ilyen pihenő, éjszakázó teherautót látok, némileg elfog a düh. Valahol siettek a munkával. Gyártottak, rakodtak. Aztán a sofőr hazamegy a mama mellé, csuncsikálni egyet, másutt meg várnak. Igen huncut lennék, ha ebben a tempóban jelképet látnék? így haladunk. Egyszer rohanás, aztán egy kis szundi, majd megy a dolog valahogy ... (bürget) —---------------------------------------------------------------------------Nyitottság és demokrácia VASTAPS ÉS FŐHAJTÁS Tabuk nélkül „Nem mesepalDtábél jöttünk...” Kicsit elszoktunk attól, hogy kitüntetésekkor, jutalmak átadásakor figyeljünk a taps erősségére is. A borítékot csak megtapogattuk a zsebünkben és ezzel rendben is volt. Hogy mit kapott a többi, azt legfeljebb találgattuk. SZAMOMRA az volt A LEGKELLEMESEBB meglepetés a Szabolcs Volánnál megtartott ideológiai aktíván, hogy ismételten rádöbbentett: tudunk színvonalasan vitatkozni, ha nyitottak vagyunk. Így nemcsak hogy megcsappannak, beszűkülnek a tabutémák, de meg is szűnnek. Húsz egynéhány propagandista, vitakörvezető, mérnök és technikus, termelés- irányító vette bonckés alá a párt ideológiai téziseit. Egy videofilm vetítésével kezdtek, amely a Szegeden megtartott országos ideológiai konferencia egyik szekciója vitájába engedett bepillantást. Valaki a vita elején azt feszegette Leninre hivatkozva, hogy az olyan illúziókat el kell vetni, melyekért az élet megbüntetett bennünket. „Kik kergették a lidércet, kik hajtották bele az illúziókba az embereket?” Erre jegyezte meg valaki: sikerül-e még tovább növelni a feszültséget a társadalom valamelyik szférájában? Mert úgy tűnik — s a féltés, az aggódás szenvedélyesen tört fel egy fiatal mérnökből — mintha ilyesmit mesterségesen is szítanánk. Ügy tűnik, szinte mindent egyszerre akarunk megoldani. Valaki összeszámolta: csaknem tucatnyi párthatározat született az utóbbi időben. EGYMÁST ÉRIK A TANÁCSKOZÁSOK, s nincs idő a „megemésztésükre. Kapkodunk, sietünk, s ami évtizedek alatt elmaradás volt az ideológiában egy csapásra akarjuk pótolni. Ez lehetetlen! Van egy be- fogadóképességi határ, amit ha túllépünk, éppen olyan, mintha a szitába öntenénk vizet. Ezzel összefüggésben mutatott rá egyik vitázó: felnyíltak a zsilipek, most egy ideológiai dagálynak vagyunk tanúi, amelyik zajuk, hömpölyög. Az egyik autóbuszvezető így tette fel a kérdést: „Mióta foglalkozunk behatóbban ideológiai kérdésekkel ? Nekem úgy tűnik, amióta a gazdaság romlik. Most mivel magyarázzuk meg helyzetünket? De nemcsak ő, szinte valamennyien azt feszegették: nem elég a nyitottság, a nyíltság és az, hogy el lehet mondani mindent. És akkor mi van? Mi történik ha valaki őszintén bevallja: hibázott? Nem marad el a felelösségrevonás? Ez foglalkoztat bennünket. Ha egy autóbuszvezetőt elkapnak, hogy ivott, fegyelmivel bocsátják el. Miért vagyunk szemérmesek, ha vezetőkről van szó? Ügy érzem, talán ez még mindig tabu .. . SOROLTA A TEENDŐKET egészen az árreformtól a pártvezetés megújulásáig, a politikai intézmény- rendszerek korszerűsítéséig, az egyik propagandista. Egy fiatal asszony így gondolkodott: „Illúziókra épített, kimerevített szociaiiz- musképet vallottunk magunkénak? Ezt ml csináltuk. Ilyen volt, nehéz most lerombolni. Ml a biztosíték, hogy most objektív képet vázolunk? Nem kell-e majd ismét magyarázkodni egy korszakváltás során?” Egy idősebb propagandista a következőképpen bölcselke- dett: „Őszintén megvallom igencsak kényelmetlenül érzem magam, amikor egyesek leszólják előző életünket, úgy fogalmaznak, a megtett út alatt nem csináltunk semmitt. És megkérdőjelezik eredményeinket. Úgy gondolom, hogy a jövőben a hibákat kell korábban észrevenni. Bár olykor hiába szólt az ember. Vajon a korábbi információk nem kozmetikázva kerültek azok kezébe, akik döntenek?” Igaz, objektív, őszinte, nyílt és kritikus propagandára van szükség. Valaki megfogalmazta az igényt: „Jó lenne, ha az egyebem! és főiskolai tankönyvek is követnék a változásokat, amelyek most az életben, az ideológiában zajlanak. Nehogy ismét dogmákkal kerüljenek majd pályára a friss diplomások. Érmek érdekében — mint egy másik vitakörvezető fogalmazott — a tudományos intézményeknek, műhelyeknek is szinkronba kellene jutni az élettel. A TÉZISEK TANÚSÍTJÁK: a pánt nyitott, igényli a legszélesebb nyilvánosságot, a másképpen gondolkodók véleményére is számit, vallja a demokrácia szükségességét. A propagandisták így fogalmaztak: ezekben a tézisekben több évtized ideológiai kérdései feszülnék. Ezekre keressük az élet, a gyakorlat igényelte vagy már kikövetelte helyes marxista válaszokat. Farkas Kálmán Néhány napja egy mun- kásőr-egységgyűlésen jártam. Most már irigykedve mondom, hogy csak vendégként. Nem azért, mert sok volt a jutalom, vagy, ha kevés volt, sokaknak jutott, hanem egy furcsa érzés miatt. Mintha egy családi ünnepség közepébe kerültem volna. És nem vezényelt senki, de egy-egy név hallatán felhangzott a vastaps. a nyugdíjas parancsnoknak éppen úgy, mint a feleségének. Megkerestem valakit az ünnepeltek és az ünneplők közül. Erőt, hitet, emberséget (— Mióta?) — 1960. De mondhatom a hónapot és a napot is. (— Miért?) — Sok válasz van rá, és azt hiszem, hogy nekem mind igaz. Nem vagyok szerencsés ember. Édesapám korán meghalt. Mindazt, amit elmondhatott a maga életéről, már nem mondhatta el nekem. Nem taníthatott. Mondhatnám, hogy az utca nevelt, de ahhoz túl szegények voltunk, hogy csak az utca neveljen, mert élni. megélni is kellett valamiből. Ez nem panasz a nehéz gyerekkorra, de azért sok mindent megszabott. Mondhatnám azt is, hogy valamerre elindított. (— Munkásőr lett 1960- ban. Űjra kérdezem, hogy miért?) — Mert sok embernek ez volt a legtermészetesebb. A munkásőrség nekem például az erőt. az emberséget, a hitet jelentette. Nem tudtuk, nem is tudhattuk, hogy mi lesz ebből, hogy milyen lesz ez, de mert rend volt bennünk, kellett, hogy rend legyen körülöttünk is. Valahogy így volt. Ritka az igazi közösség ? (— Húsz éve szakaszparancsnok. Többször kitüntették. A szakasza háromszor volt kiváló ...) — Nem feltétlenül engem tüntettek ki. a szakasz huszonnégy ember. Kiváló parancsnok se lehet senki a töbhiek nélkül. Nem gondoltam én azt, hogy ennyi ideig szolgálok, de most már búcsúzni lenne nehéz. Itt, különösen, ha valami nehéz, összeforrnak az emberek, és ez az, ami széppé teheti a legnehezebb szolgálatot is. Ez a huszonnégy ember szinte kivétel nélkül munkás, három üzemből. Van közöttünk fiatal és idősebb, mint én. A szamosszegi erdőt, vagy bármelyik kijelölt terepet, teljes felszereléssel együtt kell leküzdenünk. Ha egy szakasz vagyunk, akkor azt együtt, ha egy század, akkor is együtt. Az ember így nagyon megismeri egymást. Van ebben valami jó. írnak, beszélnek, vitatkoznak róla, hogy manapság egyre ritkább az igazi közösség, hogy az emberek egyre távolabb kerülnek egymástól. Ez nem igaz, vagy nem kell, hogy igaz legyen. (— A szolgálat idő, amit a családtól vesz el valaki, vagy éppen a boldogulástól, hiszen-dolgozhatna, pénzt kereshetne közben, a szolgálat megterhelés, fizikailag is nehéz, egyre nehezebb, ahogyan idősödik az ember.) Valami, ami másoknak nincs — Ha ellenszolgáltatásokra céloz, akkor ilyen nincs. Viszont van valamink, ami másoknak nincs. Húsz éve vagyok szakaszparancsnok. Sok embert megismertem, megszerettem. Nemcsak úgy, hogy szolgáltunk együtt, hanem emberként is. A hajtás, a pénzszerzés ma nem kedvez az emberi kapcsolatoknak. Rendben van: a szolgálat a családtól vesz el időt. de a mi családjaink ismerik egymást, rendszeresen kirándulunk együtt, ismerik egymást a gyerekeink. Ha valakinek valamilyen gondja van, akkor segítünk, és ez természetes, legyen az almaszedés, építés, vagy bármi. Ehhez azért hozzáteszem, hogy az asszonyaink rengeteget segítenek. A távoliét tűrésével, megértéssel, azzal, hogy mosnak ránk. hogy amikor nem vagyunk otthon, átvállalnak feladatokat otthon. Nélkülük nehéz lenne, hiszen ez a család életformája is. (— Mi volt a legnehezebb? Nem nehezebb-e most a parancsnoknak. amikor mindenkinek több a baja. több a gondja . ..) — Sűrűsödtek a gondok, de egyikünk se jött valamilyen „mesepalotából”, van mihez mérnünk ezeket, és akkor már nem akkorák, mint amilyennek látszanak. És ezt nemcsak huszonnégyünk nevében mondom, hanem a munkásőrök nevében, úgy általában. Most, az ünnepség után is összejöttünk. Fehér asztalnál. Beszélgettünk erről is, de rossz érzés nem maradt senkiben. ~k Pelyvás Sándor három- gyermekes apa. Mátészalkán, a Kossuth étterem vezetője hgsszú idő óta. Alapszervezeti párttitkár. Csendes ember, nem szeret parancsolni, de hisz az okos parancsokban. A beszélgetés után kocsiba ült és elindult Debrecenbe meglátogatni egyik társukat. Bartha Gábor rrjalálkoztam a £ minap egy volt barátommal. Mindig csodáltam. Kiváló volt a középiskolában, eminens az egyetemen, szakdolgozatára majdnem doktori címet adtak. Mérnök, ezenkívül közgazdász és nem tudom még mi minden. Tizenéves hite nem kopott meg, huszonéves okossága gazdagodott. Különböző munkahelyeken fél vezetői tapasztalatokat is gyűjtött. Számos társadalmi funkciója van és ragyogó ritmusérzéke. Most panaszkodott. Megpályázott múltkor egy állást és sokáig úgy tűnt, meg is kapja, de a nemleges választ kapta meg. Akit helyette alkalmaznak, — mondta — az szerény képességű, tohonya ember, és a barátom persze felháborodott. Utánajárt a dolognak, de mindenütt csak azt mondták neki: nézzen a tükörbe. Hazament és belenézett: nem értett semmit. Én rájöttem, mi a baj. Ki lát manapság olyan vezetőt, akinek tokája nincs. Neki nincs, mert teniszezik szegény. És egészen eddig azt hitte, hogy az ő kezében van az ütő ... (—tha) #• Ugy-alradás O ÉLŐ ÁLLAT a mi szarvasmarha-telepünkről: csak kifelé mehet — célzott az első rész birkával kapcsolatos ön- fenntartási gondjaira Kádár László, aki a szamosszegi Dózsa Tsz képviseletében vett részt azon a vitán, amellyel kapcsolatban sorozatunk íródott. Ez a tény önmagában is magas jövedelmezőségre utal, mert így 30 ezer forintból kijön egy vemhes üsző beállítása, míg a szabadpiacon 40 ezret is elkérnek érte. A tejtermelés is 4250 literre emelkedett a két év előtti 3600-ról. A tavalyi teleprekonstrukcióra fordított pénz tehát nem került rossz helyre az ágazat ’86-ban 2,5 millió forint nyereséget hozott. A háztáji azonban évente harmadolódik Szamosszegen. Három éve még 600 tehén volt a tagok istállóiban, ma kevesebb mint fele. Miért nem adtok ki jó tejű teheneket, mint azt más is teszi — értetlenkedett egy közbeszóló. „Amíg a telepet teljesen be nem népesítjük, egyszerűen nem tehetjük.” Ezzel a válasszal nem lehet vitatkozni. Különben is, amíg az állomány nem csökkent, a háztáji is szinten tartotta a létszámot a maga erejéből. Mi lehet a dolgok hátterében? Mindenekelőtt a hatalmas bürokrácia — állította Gaál Ferenc, a megyei tanács osztályvezetője. Nagyon becsülendő, ha egy állami hivatal embere maga panaszkodik arra, hogy a tejjel kapcsolatos ügyintézés alatt meg alvad a tej, annyi idő telik el. De hát nem ők találták ki azt a rengeteg számfejtési nyakatekerést, ami ahhoz kell, hogy mindent el lehessen számolni a termelőnek, a tsz-nek. KÜLÖN APPARÁTUST FOGLALKOZTATNAK ebből a célból, de így is alig győzik. Ráadásul, mint egy nem megyénkbeli résztvevő szavaiból kiderült, az ország más részeiben másként értelmeznek bizonyos szabályozókat, és a különböző felárakból több jut a kistermelőnek. Ezeket a tapasztalatokat nem ártana átvenni Vas megyétől — ez került szóba — mert mifelénk a nagy hagyomány és a hozzáértés lassan kárba vész. Most, amikor a foglalkoztatási gondok napirenden vannak, egyáltálán nem mindegy, hogy ki választja ismét életformául a szarvasmarhatartást. A támogatást nagyobb mértékben kellene az árakba beépíteni, különösen most, amikor a határokon túl többet adnak állatainkért. A külön juttatásokat pedig össze lehetne vonni és egy összegben odaadni a kistermelőnek. A tehénvásárlás ma már óriási beruházás, az induláshoz tehát hatalmas összegek kellenek, A JÓL MÜKÖDÖ KÖZÖS TEHENÉSZET bizonyítéka annak, hogy változatlanul helye van nálunk a tej- és húsmarhatartásnak. Tapasztalataik kivitele a háztáji szektorba, az értékesítés integrálása, és a takarmányellátás megszervezése eddig is nagyon jól ment sok helyen. Kár lenne pont most alábbhagyni engedni az ország legnagyobb szarvasmarhatartó megyéjében az ezzel kapcsolatos kedvet. Most, amikor szállingóznak haza — végleg — ingázóink, és a rendeletek értelmében akár 200 ezer forinttal is támogathatja az állam az itthoni egzisztenciateremtést. Miért ne vennének rajta tehenet? Esik Sándor
