Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-18 / 14. szám

2 Kelet-Magyaromig 1988. január 18. Nyár végén már szomjat olt? Mégiscsak lesz Nyíregyházán bajor királyi sörözi Annyi füstbe ment terv után úgy tűnik, mégiscsak tesz bajor 'királyi söröző Nyíregyházán. A KEMÉV Szálloda Vendéglátó és Szol­gáltató Leányvállalata, a Gépkölcsönző és Szolgáltató Leányvállalata, valamint a Szabolcs megyei Gahoniafor- galmi és Malomipari Vállalat összefogásával került kézzel fogható közelségbe a terv. A részletekről Bódi And­rást, a leányvállalat 'igazga­tóját kérdeztük. Elmondta: a söröző a már korábban is szóba jött Halász Étteremben kap majd helyet. A Kalten­berg márkanév azonban sok- mindenre kötelez. Egyebek melilett a nívós berendezésre, kiszolgálásra. Maga a sör­gyártás is helyben történik majd, ehhez azonban a Ha­lász nyújtotta lehetőség meg­lehetősen kevés. Ezért szüle­tett meg hát az elképzelés: a söröző megkapja a megyei tanács pincéinek egy részét, s ott főzik majd a nedűt. Az éttereim raktárához vezető bejáró alatt is kialakítanak egv pincét, ott lesz az ászo­koló. am'it egy üvegfal vá­laszt majd eil a korábban ..Gödörnek'’ becézett étte- ramrésztől, ahonnan a ven­dég sörözgetés közben szem­mel tarthatja az érlelő hor­dókat. (Ha négy-öt korsó után egyáltalán lát még va­lamit.) A söröző tervei egyébként már készülnek, az első kö- teg 'irat hamarosan meg is érkezik, s a szakemberek az elképzelések szerint február­ban hozzákezdenek az első lépcső megvalósításához, a sörgyártás feltételeinek ki­alakításához. A Halászt az átalakítás közben sem csuk­ják be, arra csak akkor ke­A Halász étterem udvara ma. Holnap — azaz nyár végén — ez is átalakul a Kalten­berg sört kedvelők nagy örö­mére ... (Császár felv.) rül sor, ha a munka a leg­végső fázisába érkezik — az­az, az étterem belső arcának ■kötelező átformálásához. Korábbi tapasztalataink alapján nehezen képzelhető el, de az üzemeltetők állítják, hogy a söröző az (idei nyár végén már szomjat olt. A ki­vitelezéssel, az épület átala­kításával az anyavállalatot bízták meg, de rájuk vár a berendezési tárgyak elkészí­tése is. A munkákhoz még hozzá sem kezd tek, de n éhány an már attól félnek, hogy a sö­röző nem bírja majd a ven­dégek rohamát. Megnyugta­tásul közöljük, hogy évente kétezer hektó itóka készül majd lent a pincékben, azaz négyszáz ezer korsóval! E te­kintélyes mennyiség előállí­tásához mindössze három emberre lesz majd szükség, közülük természetesen a leg­nagyobb feladat a sörfőző mesterre vár majd, akinek felső fokú élelmiszeripari végzettséggel keli rendelkez­nie, s mielőtt munkáiba 411, egy háromhónapos tanfolya­mon is részt vesz. A Kaltenberg királyi sörö­ző más itókát is ‘kínál majd, nem beszélve az ételiekről. A Halász jelenleg csaknem har­minc embert foglalkoztat, ez a létszám a jövőben sem vál­tozik jelentősebben. Ám a személyzet összetétele igen, ott ezentúl csak kifogástala­nul felkészült szakembereket foglalkoztatnak majd. B. G. Képújság a Kossuthban A közelmúltban kezdték meg Nyíregyházán a „KLG” azaz a Kossuth Lajos Gimná­zium-képújság rendszeres adását. A gimnázium tanulói által szerkesztett adás — amit reg­gel nyolctól délután kettőig folyamatosan láthatnak az érdeklődők a folyosón elhe­lyezett képernyőkön — rova­tokra bontva hírt ad a napi po­litikai, kulturális, sport és az iskolában történő esemé­nyekről. Magazin jelleggel érdekességekről és a megye- székhely kulturális esemé­nyeiről, programjairól ad in­formációt. A jelenleg tíz fővel dolgo­zó szerkesztő bizottság számí­tógépes program alapján ké­szíti a hét öt napján a kép­újság adását. Mint Kiss Tibor tanár, a képújság létrehozója és a szerkesztő bizottság vezető­je elmondta: a jövőben sze­retnének szorosabb kapcso­latot kiépíteni lapunkkal, a rádióval, városi tv-vel, a színházzal és a videomozi- val, hogy minél több és szí- , nesebb információt közöl­hessenek a gimnázium újság­jában. Készül a műsor. (cs. cs. felv.) Videokazettán segédanyag Adótanfolyam iparosoknak A színes fénykép nem jó Klöldre—útlevéllel Az adózás szabályait kell megtanulni, vagy pedig vál­lalkozókra lehet bízni az ügy­intézéssel kapcsolatos ten­nivalókat. Az ismeretek megszerzé­sére több tanfolyam indul. Mától a KIOSZ vág bele, hogy a kisiparosokkal meg­ismertesse mindazt, amit az új adózásról, a személyi jö­vedelemadóról és az álta­lános forgalmi adóról, vállal­kozási adóról, a társadalom- biztosítási kötelezettségről tudni kell. De nemcsak a szervezet tagjait látják szí­vesen e kurzusokon, hanem bárkit. A legdrágább tan­folyamon 2500 forint a tag­díj. Az oktatás az egész or­szágban egyszerre indul. A KIOSZ továbbképző köz­pontja segédanyagokat is készített. így például három­órás videokazettájukat két­ezer forintért árusítják. Csinos kis tétel: 600 pon­tos hibajegyzék született a műszaki átadást követő egy­éves szavatossági felülvizs­gálatra. Igaz, egy toronyház­ról van szó, s nyolcvanhét la­kásról. Az OTP megyei igaz­gatósága építtette Nyíregyhá­zán, a Fazekas János tér 11. szám alatt. Tervezte a debre­ceni Keletterv, kivitelezte a SZAÉV. A hibák döntő részét elis­merte a kivitelező, néhány tételt azonban nem fogadott el. Az OTP perre vitte a dol­got. A hibák kijavítását kér­te, s a károk megtérítését. Néhány tárgyalási nap után megszületett az ítélet. Illet­ve a részítélet, mert a falpe­nészedéssel kapcsolatban ké­sőbb a per szüneteltetését kérték a felek. Maradt így néhány fürdőkád és mosdó hibája, mint a per tárgya. A SZÁÉV szerint a mosogató zománehibája „nyilvánvaló­an az átadást követően kelet­kezett”, vagyis üzemeltetői hiba. A kádak megvizsgálá­sára szakértő kirendelését kérte, hogy ezek nem gyári hibásak-e? Ha mégis a kivi­telező felelősségét állapítják meg, akkor hajlandó megfe­lelő árleszállításra — cserére nem, mert az nagyobb költ­séggel járna, s a kád haszná­latát ezek a kis hibák nem akadályozzák. A megyei bíróság ítélete kötelezte a SZÁÉV-et, hogy tíz lakásban harminc nap alatt cserélje ki a kádat, há­romban a mosogatót. Ezen felül — különböző címen — összesen majdnem kilenc­ezer forint megfizetésére kö­telezte a pervesztes vállala­tot. (Két lakás hibájával kap­csolatban elfogadták, hogy Év eleje óta új jogszabá­lyok vannak érvényben a külföldi utazásokkal és az út­leveleikkel kapcsolatban. La­punk is többször foglalkozott a témává1., die az Olvasóik le­veled és telefonhívásai jelzik, hogy nem minden kérdésre kaptak egyértelmű választ. A Nyíregyházi Rendőrkapitány­ság igazgatásrendészeti osz­tály vezetőije, ár. Pókáné ár. Magyar Mária rendőr száza­dos .adott tájékoztatást a vál­tozásokról. — Tulajdonképpen milyen útlevelek érvényesek a kül­földi utazásokhoz? — A szocialista országok­ba való utazáskor érvényes még a piros színű útlevél — ha van benne többszöri ki- utazási engedély. A tulajdo­nosa az útlevél érvényességé­ig utazhat vele Romániába, Csehszlovákiába, Lengyelor­csak az értékveszteséget kell­jen megtéríteni.) Az első fokú határozat megszületéséig pár hónap el­telt — többek között azért is, mert a tárgyaláson nem mindig jelentek meg a peres felek képviselői. Nem nyu­godott bele a pervesztésbe a SZÁÉV, fellebbezett, s újabb közel fél év elteltével kihir­dették a Legfelsőbb Bíróság jogerős határozatát. A leg­magasabb bírói fórum nagy­részt helybenhagyta a me­gyei bíróság ítéletét. Annyi eltéréssel, hogy egy lakásban elfogadta csere helyett az értékcsökkenés megtérítését, egy másikkal kapcsolatban pedig új eljárás lefolytatását rendelte el, mivel a szakér­tő nem tudott bejutni, s nem látta a hibákat. Kimondta a jogerős ítélet indokolása töb­bek között azt, hogy a kádak zománchibája idő előtti kor- rodáláshoz vezethet. Az ügy lezárult, illetve ez mégsem ilyen egyértelmű. A SZÁÉV ugyanis keresetet nyújtott be a Hajdú-Bihar megyei Állami Építőipari Vállalat ellen, s kérte, a bí­róság kötelezze a kádak érté­kének megfizetésére, mert — az elemekbe beépítve — ez a vállalat szállította ezeket. A hajdúsági cég a kereset el­utasítását kérte, arra hivat­kozva, hogy a kádakat az ÉPTEK Vállalat szállította. Az ÉPTEK arra hivatkozva kérte a kereset vele'szembe­ni elutasítását, hogy a hibá­kért a gyártó, a kecskeméti Kád- és Zománcgyár a fele­lős. A Kád- és Zománcgyár ugyancsak a kereset elutasí­tását kérte. A megyei bíró­ság a pereket egyesítette. íté­let még nem született... (pd) széglba, Bulgáriáiba és az NDK-ba. A kék színű útlevélte! ér­vényessége idejéig lehet utaz­ni a fenti öt szocialista or­szágba. Ezt az útlevelét fel lehet használni a nem szocia­lista országokba történő uta­záshoz is, de csák akkor, ha abban küllőn lapos engedély van. Ha va'aki olyan országba szándékozik utazni,^ ahová meglévő útlevele erre nem jogosítja, vagy útlevele le­jért, vagy még egyáltalán nem volt, akkor már a világ­útlevelet kapja meg, mely a Világ összes országába szóló többszöri kiutazási engedélyt 'tartalmazza. — Mi szükséges az új útle­vél kiváltásához? — Az együtt élő csald dta- gok kérelmét behozhatja egy fő, de minden más esetben ,az ügyfélnek személyesen kell megjelennie az állandó lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányságon. Vinni kall a személyi igazolványt, a kitöltött útievélkérő lapot, két négyszer négyes fényké­pet és egy ötszáz forintos il­letékbélyeget. Kérek minden­kit, hogy csak fekete-fehér fényképet hozzanak, s az ne legyen 1 évnél régebbi. — Mennyi ideig kell várni az új útlevélre? — Az útlevél ügyintézési határideje 30 nap. Igyek­szünk azonban rövidebb idő alatt megcsinálni, s -amint ké­szen van, már postázzuk is. Megint csak kérni szeretném az ügyfeleket, ne telefonálja­nak, mert azzal csak hátrál­tatják a munkát. — Van-e lehetőség a gyor­sított elbírálásra? — Igen. Szükséges hozzá egy 200 forintos okmánybé- lyeg, s akkor lehet kérni, ha az ok szolgálati érdek, ha­láleset vagy súlyos betegség. — Ha már megvan az út­levél, milyen további felté­telekkel kell számolnia a kül­földre utazóknak? — Vannak olyan országok, melyek a beutazók számára kötel-ezö napi beváltást írnák elő. Bulgáriáiba utazáskor 3000 forintnak megfelelő le­vét, Csehszlovákiába utazás­kor az e'ső napra 150, ezt kö­vetően 90 koronát kell leg­alább váltani. Lengyelor­szág előírása az, hogy az el­ső négy napra 6500 zloty, utána 1600 zloty a beváltási minimum. — S a nem szocialista or­szágokba való utazáskor? — A vízuim’kötelets orszá­gokba csak vízumma1 lehet beutazni, s előírás az is, hogy legalább 3000 forint értékű valutával kell rendelkezniük, mely az egyéni valiutaker-etet terheli. — Meddig tartózkodhatunk külföldön az új engedéllyel? — A világ összes országá­ba szóló kiutazási engedély legfeljebb 90 niapi -külföldi tartózkodásra jogosít utazá­sonként. Hosszabb időt csak -az útleveleit kiállító hatóság, illetve a külföldi külképvi­seleti szerv adhat. Külön engedély nélkül 90 napnál tölbb ideig tartózkodhat a nyugdíjas, a szolgálati cél­ból kiküldött és vele , együtt 'külföldön tartózkodó család­tagja a kiküldetés időtartama alatt, az idegenben munkát vállaló és családtagja, vala­mint, aki külföldön enge­déllyel tanulmányokat foly­tat az engedély határidejé­nek lejártáig. — A román határ közelé­ben élő lakosság határátlépé­si engedélyében történt-e vál­tozás? — Csak az arra kijelölt te­lepülések lakói élhetnek a határátlépési engedéllyel. Ennek az útlevélnek az ér- vénvességi ideje 1 év. melvbe a kiutazási engedélyt külön kell kérni a lakóhelyt©1 füg­gően a nyírbátori, mátészal­kai vagy a fehérgyarmati rendőrkapitányságon, s ille­téke 100 forint. /---------------------------------------V Határidő: március 1. Felvételi tudnivalók Az idén várhatóan öt­venezer fiatal juttatja el félvételi kérelmét a már­cius elsejei határidőig a felsőoktatási intézmé­nyekhez. Közülük azon­ban szeptemberben csak 17 ezer lesz gólya, azaz el­sőéves hallgató. Az egye­temi és főiskolai felvéte­li rendszerben nincs vál­tozás az előző évek gya­korlatához képest. Tavaly háromszoros volt a túlje­lentkezés. A legtöbben, háromezer-ötvenöten a tanárképző főiskolákra, ezernyolcszáz-tizenöten a műszaki egyetemekre, öt- százhatvanan a közgazda­ságtudományi egyetemekre iratkozhatnak be. A jog­tudomány! karokon 505, a bölcsészkarokon 736 hall­gató kezdheti meg tanul­mányait. Jó tudni, hogy a hozott pontok számától függet­lenül, csak akkor értéke­lik a diákok felvételi eredményét, ha az írásbe­li és szóbeli vizsgán leg­alább 30 pontot elérnek. Számítani lehet arra, hogy most magasabb lesz az al­só ponthatár. A felsőoktatási intéz­mények felvételi tájékoz­tatója egyébként már megjelent, s ebből a pá­lyázók minden lényeges információt megtudhat­nak. Több helyen — így Nyíregyházán is — kihe­lyezett felvételi előkészí­tő tanfolyamokat szervez­tek. A mezőgazdasági fő­iskolán, hatvanötén ké­szülnek arra, hogy üzemgazdászként tanul­janak tovább. Ehhez a jö­vő évtől az oktatást is helyben szervezik meg. ^ _________________________> Egyedülálló értéit Kiállítás a „kukások" életéről Az elmúlt év nyarán a me­gyében egyedülálló dohány- történeti kiállítás nyitotta meg kapuit a nyírbátori do­hánybeváltó területén, ahol egy leendő múzeum alapjait rakták le a dolgozók. A be­mutatón a dohánytermesztés­sel, feldolgozással kapcsola­tos tárgyak, írásos emlékek, az egykori „kukások” életét bemutató fényképek, haszná­lati eszközök voltak láthatók. A kiállítás sajnos csak rö­vid ideig fogadhatta az ér­deklődőket. A nyár végén bekövetkezett tűzeset súlyos károkat okozott a beváltó­ban, amelynek következtében megrongálódott a dohánytör­téneti bemutatónak helyet adó épület is.- Szerencsére csak a helyiség sérült, a kiál­lítás anyagát sikerült meg­menteni. A dohánybeváltó­ban ma a továbbfejlesztésén fáradoznak, a meglévő tár­gyak, emlékek gazdagításá­val szeretnének egy múzeu­mot kialakítani. E dicséretes törekvéshez azonban a jelen­leginél több emlékre lenne szükség. A beváltó dolgozói, vezetői ezért most arra ké­rik a város és környékének valamennyi lakóját, hogy akinek birtokában a dohány­nyal, annak termesztésével, feldolgozásával, a dohányo­sok életével kapcsolatos bár­milyen tárgy, fénykép, leírás, eszköz található, segítse vele a leendő múzeum megalapí­tását. SZAÉV, HflÉV, ÉPTEK, gyár, vagy... Ha per úgymond hadd legyen per?

Next

/
Thumbnails
Contents