Kelet-Magyarország, 1988. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-16 / 13. szám
1988. január 16. A HH HÉTVÉGI MELLÉKLET Á fafaragó tornatanárnő Rege a csodaszarvasra! (részlet) Kerülő Ferenc: Együtt Megyénk nagy orvosai A hattyikás hajviselet elkészítése Meghitt,, barátságos hangulat fogadja ezekben a napokban a látogatót a mátészalkai művelődési központ galériájában. Mintha egy falumúzeum egyik házának furcsa időtlenséget sugalló tisztaszobájába lépnénk be, ahol patinás berendezés, mindennapi életünk használati tárgyai láthatók. Az egyik sarakban bölcső, mellette tulipános láda mintájára készített szekrény. Arrébb székely bútorok, asztal, három szék, lóca. Egy fafaragó alkotásai ezek, mint ahogy a kiállítás mintegy félszáz többi tárgya, az asztali kínáló, gyertyatarló, ékszertartó, szerszámosláda, falikép, ifalitányér és még jó néhány tárgy is. Több mű szaruból készült, mint pl. az asztali fű szertár tó. Ezeket is népi motívumok díszítik. Finom, aprólékos munka valamennyi. Az aLkotója nem véletlenül nyerte el velük a fafaragók legrangosabb seregszemléjén a Kapol'i-mun- kadíjiat. A galéria egyik tárlójában lószőrből készített ékszerek ékeskednek. Nyaklánc, karkötő, gyűrű, fülbevaló. Azt hinné az ember, hogy talán több népművész közös kiállítását látja, ám a meghívóból kiderül, egy fafaragó alkotása valamennyi. A gyanútlan látogató lepődik meg igazán, amikor kiderül, hogy az alkotó nő, mégpedig tornatanár. A fafaragás nehéz mesterségét főleg férfiak gyakorolják. A vésés, faragás ugyanis nem csupán művészi hozzáértést és 'türelmet igényel, hanem megfelelő erőt is. Ezért talán egy kézen megszámolható, hogy ennek az ősi művészetnek a fogásait Magyarországon hány nő sajátította el. Baloghné Béres Györgyi e ritka hölgyek egyike. A vásárosnaményi Schmidt Sándor népi iparművész tanítványa. Tizenkét évvel ezelőtt jutott el a na- ményi íafaragótáboriha, szerencsés időben, mert a fafaragó-mozgalom akkor feljövőben volt. — Rendkívüli hatással volt rám a tábor. Ott nemcsak a mesterség fogásai leshetők el, hanem olyan emberi kapcsolatok is szövődnek, amiilyenek máshol nemigen találhatók. 'Különböző foglalkozású emberek jönnek el nyáron ide. Van közöttük jogász, birkapásztor, asztalos, tanár, sofőr. Egy a közös bennük, a művészi érzékenység és a fafaragás (becsülete, tisztelete. Vian egy másik titka is a tábornak: a város vezetői nem várnak el tőlünk nagy dolgokat, mindenki annyit farag, amennyit akar. Ennek ellenére napi 12 órát dolgozunk. (Mégis rengeteg idő jut beszélgetésre, feltöltődésre. Magyarázattal tartozunk, hogy Béres Györgyit mi vonzotta ehhez az elsősorban férfiak által gyakorolt művészethez. — Tornatanár vagyok, tehát megvan a fizikai erőm — hallom a kézenfekvő magyarázatot. —■ Ezenkívül nagyapám suszter volt, és gyermekkoromban suszterkéssel olykor farigcsálhattam valamit. örültem. mikor férjem révén Szabolcsba kerültem, 'és bejuthattam a n'a- ményi táborba. A 'fafaragás türelmet igényel. Kétszeresen is. Jó néhány év. míg valaki ‘elsajátíthatja a mesterség fogásait, és a hozzá nem értő is hamar belátja, hofey nem kevés idő egy bölcső vagy akár egy pásztorsíp k'iífiaragása. Béres Györgyi azonban már több, minit fafaragó. Művein otthagyja a kézjegyét, munkái felismerhetőek. Ahogy a szakmabeliek mondják: nagyon tisztán és aprólékosain farag. Az általa 'készített figurák is többnyire nőket ábrázolnak. Eredetien „béresgyör- gyiis” például A hattyikás hajviselet elkészítése című faragás, amelyen egy kislányt és a haját fésülő édesanyját mintáz meg. A másik művén egyszerű és eredeti eszközökkel mutatja be a női lét három állapotát, a , lányt, a fiatalasszonyt és az idős asszonyt. Béres Györgyi mindig új feladatokat állít magárnak. Bodrogi Sándortól elsajátította például a lószőr ékszer - ■készítés fogásait és mostanában csontot és szarut is farag. — Határtalan nehéz csontot faragni. Előbb ki kell főzni, hogy zsiradék ne ma- radjon benne. Majd le kéül tisztítani, szinte le kell hámozni, míg teljesen tiszta nem lesz. Ezután lehet dolgozni rajta, s ez igen nagy figyelmet kíván, hiszen a csont szappanos, a kés szalad rajta — magyarázza. Az elmondottak ismeretében még nagyobb tisztelettel nézegeti a látogató a szaruból faragott tárgyiakat, amelyekből a fafaragó első .kiállításán több is található. (Közös kiállításon viszont már többször is sikeresen szerepelt, így Budapesten, Gyöngyösön, Tatabányán, Dunaújvárosban, Nyíregyházán és természetesen Vásá- rosmaményban.) Béres Györgyi jól ismeri képességeinek határát. Hosszú iaz út .ahhoz, hogy esetleg népi iparművész legyen belőle, miint becsült mesteréből, Schmidt Sándorból. Különben is ott kellene hagyni érte a pedagóguspályát. Ezért inkább azt tartja fontosnak, hogy ezt az ősi mesterséget gyakorolja és továbbadja. .— Nekem is van tanítványom — mondja büszkén — aki már pályázik a Népművészet Ifjú Mestere címre. Karcsú kis kötet a História Medica sorozat második, most megjelent darabja, amely Megyénk nagy orvosai címmel látott napvilágot a Szabolcs-Szatmár megyei Jósa András Kórház-Rendelőintézet gondozásában, a megyei tudományos-koordinációs bizottság támogatásával. Hézagpótló munkát vehet kézbe az olvasó, hiszen így, együtt még nem találkozhatott ezekkel a tanulmányokkal, amelyek az orvosi hivatás egy-egy kiemelkedő egyéniségéről köziák a legfontosabb ismereteket, felvázolva néhány vonással az ember portréját is. Ami korántsem csupán színesíti a szakemberről. a tudósról alkotott képünket — bizonyságul, s talán okulásul is szolgál a mai olvasónak, aki ma már gyakran idöpazarlásnak, fö- iLöslegesnek érzi mindazt, ami nem tartozik szorosan a munkájához. De hozzátartoznak az emberi élet teljessé - géhez. Dr. Jósa András például régész és újságíró is volt, a művészeteket is kedvelte. Korányi Frigyes a 48- as forradalom egyik egyetemi vezetőjeként, majd a szabadságharc orvosaként is méltó emlékezetünkre. Dr. Módi Szabó Dávid szívesen énelkelt, részt vett a nyelv- újítási mozgalomban, maga is művelte az irodalmat — és még folytathatnánk a sort. Ugyanakkor nemcsak hogy teljes értékű munkát végeztek. de egyenesen kiemelkedőt, olykor Európa-szerte ismert és elismert eredményeket mutattak fel hivatásukban, amelyről ■ részletesen szólnak az egyes tanulmányok szerzői (dr. Fazekas Árpád, dr. Juhász Lajos, dr. Németh Péter, dr. Vágvöl- gyi János és dr. Dohanics Sándor). Nyomon követhetjük a Jósa-dinasztia tagjainak életútját, elsősorban az 1756-ban született Jósa Istvánét, és részletesen Jósa Andrásét, aki noha Nagyváradon született, mégis úgy érezte magát „mint -Szabolcs megye 200 ezer lélekfoőil álló családjának egyik ta^ja . Kortársa volt Korányi Frigyes — az első olyan magyar orvos, aki nemzetközi hírnévre tett szert, a Korányi- orvosdinasztia második tagja, a magyar orvosi iskola megalapítója. Munkásságát elemzi, ismerteti a kötet egyik tanulmánya. Továbbá megismerkedhetünk Mádí Szabó Dáviddal, Szabolcs vármegye egykori főorvosával, a nyíregyházi városi kórház igazgatójával, dr. Oláh Djtniellel, akinek embersége is példamutató volt, dr. Saáry Sándorral, aki gyógyító munkája mellett a közéletben is részt vett, és értékes gyűjteményt hagyott Nyíregyháza városára. Még sokan emlékezhetnek az 1970-ben elhunyt dr. Geriet Ferencre, a nagy nyíregyházi lokálpatriótára, az országosan ismert kórbonc-nok szakemberre és dr. Eisert Árpádra is, a kitűnő sebészre, fiatal szakemberek útnak indítójára. Ez a kiadvány nem csak szakemberekhez szól — sőt, elsősorban nem hozzájuk; haszonnal forgathatja mindenki, aki tiszteli az elődök munkáját, aki érdeklődéssel közeledik a múlthoz — amelyből a jelen, s a jövő is táplálkozik. fgönczi) Bodnár István Tartalmak, formák, alternatívák (A marxizmus hazai helyzetéről) Papp Zsolt „Mielőtt megái vadunk” címmel cikket közöld az Élet és Irodalom 1984. október 5-i számában, melyben a hazai marxista társadalomelmélet „szélcsend jé■ről” ír. Ezzel az írással vita kezdődött a lap hasábjain a marxizmus hazai helyzetéről és az ezzel kapcsolatos gondolatokról, mely később folytatódott a Kritika számaiban. A Társadalomtudományi Intézetben marxizmusokta- tók és -kutatók részvételével a témához kapcsolódó vitaülést is rendeztek. A szerkesztőségi zárszót a folyóirat 1986. márciusi száma közölte. A Kossuth Kiadó a Vélemények, viták sorozatban „A marxizmus hazai helyzetéről” címmel most kiadta az 1978 elejétől több hullámban, főleg a Kritikában folyó, 1985-ben „tetőző” nézetcsere írásait. A szerkesztők. Szerdahelyi István és Vörös T. Károly a kötet összeállításánál érvényesítették azt a felismerést, hogy a vita nem előzmény nélküli, hanem valójában formális keretét adja a 70-es évek elejétől tartó nézetcserének, célja — a kapitalizmus és szocializmus mai problematikájának marxista elméleti vizsgálata érdekében — a klasszikus és mai marxizmus újfalui tatása, továbbá a reform elméleti alapozása. A könyv első fejezete „Ifjúság és marxizmus” címmel a 78-as nézetcsere írásait gyűjtötte csokorba. A szerzők rövidre fogott cikkeikben igyekeztek feltárni az ifjúság és a marxizmus találkozását akadályozó, hátráltató társadalmi jelenségeket, valamint az iskolai nevelés hiányosságait. ,,. . . a görcsökből mindnyájunknak jócskán van mit leadnunk. Ha régebben a vallási tolerancia, akkor most az értelmes világnézeti tolerancia lehet gyümölcsöző.” (Szilágyi Sándor), ........ egyik legfőbb feladat az értelmes világnézeti tolerancia elismerése és gyakorlása. Ez azonban nem jelenti kis-világnézetek ártalmatlanságának, ár- talmasságuk, veszélyességük fel nem ismerését.” (Zsolnai László) ............oktatásunk akkor felel meg társadalompolitikai követelményeinknek, ha megkísért a gondolkodásra . . .” (Kiss Gábor), „Meg kell szüntetnünk történelemismeretünk fehér foltjait. .(Kábái Tibor). A cikkekből való kiemelések önkényesek, ezért felsorolás helyett Ancsel Évának a nézetcseréhez kapcsolódó, néhány évvel később megjelenő „Az ifjúság útja a marxizmushoz” című írására hívom fel a figyelmet, mely ugyancsak megtalálható a kötetben. Ügy gondolom, kifejtésével egyetérthetünk: A marxizmushoz vezető út nem versenypálya, azt nem lehet és nem is kell gyorsítani, nem teszünk iát. ha stopperórával mérjük, ki fut be gyorsabban. Ma mérhetetlenül szélesebb az az út. amelyen el lehet jutni hozzá — fogalmazza meg. „A fiataloknak — miként mindenkinek — arra van szükségük, hogy aki szót akar érteni velük, ne szócső legyen, hanem személyiség, aki viseli világfelfogásának emberi jegyeit ...” A kötet második fejezete a marxizmusoktatás helyzetét tekinti át. A 70-es évek fordulóján e téma körül is parázs viták folytak. Bírálták az oktatott anyagot, az oktatás módszereit, hangoztatták az ideológiai képzés korszerűsítésének szükségességét. A társadalmi, gazdasági, politikai, ideológiai fejlődés hazánkban egész sor olyan problémát felvetett, amellyel az oktatás kevésbé tudott megbirkózni, de ez természetesen nem az oktatás számlájára írható. „A marxizmus helye a társadalomban” című fejezetben neves teoretikusok fejtik ki véleményüket, a filozófia és a köztudat, a marxizmus és a magyar kultúra. Marx és Ikorunk összefüggéseiről. Szakmai közvéleményt foglalkoztató kérdést tett fel Szerdahelyi István Ancsel Évának, Lukács Józsefnek, ■Mátrai Lászlónak, Papp Zsoltnak és Tőkei Ferencnek. Feladata-e még a filozófiának, hogy a társadalmi tudatban az átfogó világképet alakítson ki? Ha igen, miként teljesíti ezt a feladatot? Ha nem, hogyan lehetne hatékonyságát növelni? Árnyalt, eligazító válaszokat kapunk a feltett kérdésekre. Tőkei Ferenc önálló írásban elemzi. hogy az eltelt negyven év során a marxizmus mennyire vált a kulturális szféra folyamatainak alakítójává. Két megállapítására hivatkozom: úgy gondolom, mindkettő igaz. Az egybeépülés dolgában több a feladat, mint az eredmény. A szocialista reformpolitika és a marxista elméleti kultúra támaszkodhat a köznapi életben meglévő spontán marxista vagy szocialista jellegű gondolkodásra. A marxizmus pozícióinak a hazai közgondolkodásban elfoglalt helyét elemzik a zárófejezet írásai. A marxista szellemiség hazai teljesítményeinek megítélésére különböző válaszokat kapunk. Több szerző szerint az utóbbi évtizedben jelentős a fejlődés, de nincs kiemelkedő teljesítmény, zavart okoz az átfogó filozófiai szintézis hiánya. Mások „szélcsendről” beszélnek, többen azt hangsúlyozzák, hogy reformjainknak nincs kellően kidolgozott elméleti alapja. Szerdahelyi összefoglalóiában úgy összegez, hogy a hazai marxizmusnak vannak olyan eredményei, amelyekre büszkék lehetnénk, de saját terjesztő munkánk impotenciája és a polgári szellemiség offenzívája hozza a jelentéktelenség állapotába. Két évvel később a Pártéletben ezt a tételt újrafogalmazza: ha a teljesítmények nem tudatosulnak a kulturális élet berkeiben sem, akkor a közvetítés, a propaganda körüL van a baj. A gondolat más aspektusban, szélesebb értelemben Berecz János november 11-i előadóbeszédében is visszatér: ,... . hogy mégsem következett be eszméink áttörése, sőt sokszor teret is veszítettünk. ennek okai között a valóságos viszonyok változása mellett a teoretikusok, a politikusok, az agitáció és a propaganda, tehát mindamy- nyiunk elkényelmesedése, eszmei konzervativizmusa vagy felszínes divatok iránti rajongása épp úgv szerepet játszott, mint az ideológia szerepének lebecsülése, az elméleti igénytelenség, az eklekticizmus és a pragmatizmus térhódítása.” Az olvasó a kötettel való ismerkedés során megkérdezheti, miért kell a sajtóvitákra visszatérni, kiadványban is? Ma a szocialista fejlődés közvetlen és távlati céljairól, menetéről és esélyeiről az egész társadalomban élénk vita folyik. Ezek a viták segítik a célok, feladatok fontosabb körvonalazását, problémáink eredményesebb megoldását. A Politikai Bizottság november 11-i tézisei is hangsúlyozzák, hogy a marxizmus—leninizmus eszméinek alkotó továbbfejlesztésére és bátrabb képviseletére van szükség napjainkban. Társadalomtudományi folyóirataink eddig is gyakran közöltek polemikus cikksorozatokat. Értékes ez a gyakorlat. Az elméleti munka mellett a tájékoztatás. a propaganda tehet a legtöbbet a marxizmus pozícióinak a közgondolkodásban való további erősödéséért. Tóth László
