Kelet-Magyarország, 1987. december (44. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-12 / 293. szám

Főhajtás Szentpétery Zsigmondnak Anekdota a deficitről 1857. február 17- én még életkedv­vel telve lépett a Nemzeti Színház színpadára Fáy András „Régi pén­zék” című darab­jának bemutató­ján, március 9-én pedig már halálos kórtól gyötörve esett össze ugyan­azon színpadon, ugyanannak a da­rabnak az előadá­sán, hogy soha többé ne áldhasson lábra. Majdnem két esztendeig nyögi az ágyat, s 1858. december 13- án szenderül örök nyugalomra. De­cember 15-én pá­lyatársai, író s költő barátai, a páholyok és karza­tok népes közönsé­ge tiszteleg nyitott sírjánál. És Rabod neves szü­lötte azóta ott pihen a Kere­pesi temetőben. Hajtsunk most fejet emléke előtt! Legyen ez a főhajtás adózás, törlesztés és megem­lékezés! Pótlás az elmulasz­tottakért! Lapozom a pesti Vasárnapi Újság 1858. december 15-én megjelent számának avatag lapjait. Milyen jó és könnyű volt annak a hajdani nekro­lóg-írónak! Ö még így bú­csúzhatott Szentpéterytől: „Azon friss babérkoszorú, mellyet koporsója felett lát­tunk, jelképezze mindnyá­junk 'hódolatát a múzsa ama felkentjének irányában, ki e napon pályafutását bevégez­te.” De hogyan hódoljak én, milyen szavakkal? Idézzem Talpaissy Tibor (A magyar színjátszás hőskora. Bp. 1983. 274.) döbbenetes közlését, hogy ma a Szentpétery „sír­ja környékét szemétdombnak használják.”? Vagy kérdez­zem meg: vajon ma jutott-e friss babér erre a süppedő Szentpétery Zsigmond sírra, a Bajor Gizi,színészmú­zeum parkjában álló szobor talpazatára vagy az iskolás gyermekek szívéből sarjadt rohodii ércalak elié? Lapozok tovább a Vasárna­pi Újságban. 1859. október 5-én újra idézik neves szü­löttünk emlékét: „Mondják, a színész csak a sírig él. Másutt talán igen, de nálunk, hói a színház nem mulatóhely csupán, hanem egyúttal nyel­vünk temploma, hol a színész nem mulattató eszköz csupán, hanem nyelvünk bajnoka — nálunk jeleseink emlékét megőrizni kötelesség. Hirte­len felködlik előttem az 1860. április 28-án felavatott Síremlék időkaptatta felirata: „A jó Szentpétery Zsigmond­nak tisztelői.” De azonnal kérdőmondatként sajdul be­lém e felirat utolsó szava: vajon tiszteljük-e most mi őt? Adózzunk a "voltnak, tör- lesszük a hátralékot egy Szentpéteryről szóló időszerű deficit-anekdotával! Ez az anekdota a hajdani kassai időkből indul, az 1830- as évből, mikor a társulat olyan korán évadzárásra kényszerült, hogy a május már Eperjesen, a június pe­dig Ungban és Beregiben ta­lálta Szentpéteryéket. Június 20-tól Beregszászon vendég­szerepeitek nagy lelkesedés­sel, de annál kevesebb bevé­tellel. A jelen levő Vay Áb­rahám alispán, ki a társu­latnak afféle mentora volt, meg is rótta Szentpéteryt az eredménytelenség miatt. Hogy aztán ez a megrovás miként ütött ki, annak Vá­rod! Antal a mindentudója, minthogy „Régi magyar szí­nészvilág” (Bp. 1911. 424-25.) című művében ő írta meg az alábbiak szerint: „A bereki szereplés egyik epizódja, hogy néhány régi darabot szedvén elő a vezér­lő bizottság, Vay rátámadt Szentpéteryre, hogy miért nem hoz csupa új darabot? — Instáilom — mond erdé- lyiesen Szentpétery — új ez a tekintetes uraknak, ha odaát már látták is. Ügy vagyunk vele, mint a beregi zsidó az ünnepi edénnyel. — Hogy a mennyköbe? . .. — Hát csak úgy, spectabilis domine vioecomes, hogy mi­kor a zsidó ünnepek jönnek, a törvény új edényt ír elő az iz­raelitáknak. De a beregi mind szegény, bér vallásos. Hogy teszen hát eleget a tör­vénynek is, meg a szegény­ségnek is? — Hogyan? — Hát... 'két-két szegény zsidó szomszéd kicseréli egy­más közt az edényét. Neki Új. Ünnep után aztán vissza­cserélik. — Hm ... nekünk is újak a kassai darabok úgy-e? — Nem mondom, hogy mind, de a legtöbbje csak olyan újdonság, mint nekünk a deficit. Erre nem tudott kádenciát mondani a vicecomes.” Balogh László A Kölcsey egyesület Mátészalkán Matiné és emlékkönyv A szatmár-beregi térség te­rületi és közgazdasági átren­deződését törvényszerűen kö­vette a kulturális élet újjá­szervezése a két háború kö­zötti időben. Mátészalka — az új megyeszékhely — ebben az értelemben is új feladatot ka­pott. Irodalmi élet alig léte­zett. A Szatmár és Bereg ha­sábjain 1928-ban vita indult egy irodalmi egyesület alakí­tásának szükségességéről, amit jobb híján a vármegyei inrtelligenicia elég tarka képet mutató képviselői vettek kézbe. Fábián Sándor, a me­gyei lap agilis szerkesztőjie és mások szorgalmazására 1928 októberében alakuló értekez­let volt a Kölcsey irodalmi egyesület létrehozása tárgyá­ban. Ekkor választották meg a tisztikart, elnök lett Berey József, főtitkár dr. Fóbián Sándor. Az egyesület bevallott és hirdetett feladata „ ... éb- rentartand a Kölcsey-kul- tuszt, fejleszteni és népsze­rűsíteni a nemzeti irodalmat, művészetet, s áltálában szol­gálni az irodalom, művészet és tudomány nemzetnevelő céljait.” A következő év februárjá­ban irodalmi matinéval je­lentkeztek a Magyar Könyv­hét alkalmából. Novemberben választmányi ülésen hatá­rozták el az irodalmi és köz­művelődési bizottság megala­kítását. Mindkettőben voltak toliforgatók, ám néhány ki­vételtől eltekintve kántorta­nítói szinten működtek. Az irodalmi bizottság elnöke Molnár Károly plébános, a közművelődési bizottságé dr. Fejess Kálmán tanfelügyelő lett. Többen szorgalmasan írogattak a Szatmár és Se­regbe, iskolai és egyházi la­pokba, néhányuknak a fővá­rosi sajtóba is sikerült be­törni. Familiáris kapcsolatok ré­vén 1930 májusában szatmári és nagykárolyi művészek- előadók részvételével nagysi­kerű műsoros estélyt rende­zett az egyesület, és ezzel hosszú időre be is fejezte munkáját. A szellemi indolencia miatt a szó nemesebb értelmében vett irodalmi-művészeti élet szünetelt ezen a tájon. Álha- zafias-irredenta írások még születtek a megyei lapban, de szervezeti élét nem volt. A teaestélyek és jótékony cé­lú rendezvények műsora — úgy tűnik — kielégítették az igényeket. Csupán 1935 végén gondol­tak rá, hogy újjáalakuljon az egyesület. 1936. január 29-én közgyűlést tartottak dr. Stre­icher Andor alispán elnökle­tével, ahol kimondták az alapszabályok módosítását olyképpen, hogy az irodalmi és közművelődési szakbizott­ságok mellé ifjúsági .alosz­tályt is alakítanak. Az új el­nök az alispán lett, a főtitkár továbbra is Fábián Sándor maradt. Az újjászervezett egyesület hagy lendülettel kezdett munkához. Programtervét dolgoztak ki több hónapra, az első kultúrestély február 29- én volt. Az egyik júniusi ma­tinén mutatkozott be elő­ször a Kölcsey-vegvesfcar. Ősztől kezdve már az ifjúsági szakosztály szereplése domi­nált. Impozáns műsorsoroza­tot terveztek, melyben a tár­sadalmi-tudományos, zenei, irodalmi, néprajzi, képzőmű­vészeti, természettudományos témák adták a felolvasások és publikációk magvát. A nyíregyházi Bessenyei Kör a következő évben láto­gatott Mátészalkára. Az áp­rilis 17-én tartott irodalmi est, melyen részt vett Vietó- risz József 'tanár-költő ás, va­lóban az egész megye kultu­rális eseménye volt. A nyír­egyháziak vendégszereplését viszonozták a Kölcsey Egye­sület előadói november 27-én — teljes sikerrel. Az 1937. november 4-i vá­lasztmányi gyűlésen elhatá­rozták, hogy Kölcsey Ferenc szatmárcsekei sírját rendbe­hozzák, országos gyűjtéssel emlékművöt .avatnak. A Szatmár és Bereg november 5-i számától kezdve Kölcsev- rovatot indítottak, ahol szá­mot adtak iaz egyesület éle­téről. de olyan témákat, cik­kekét ás közöltek, amelyek a nagyobb nyilvánosság megvi­tatását igényelték. Az egyesület legkiemel­kedőbb munkája az 1938-as Kölcsey-ünnepségen való ak­tív részvétel, egy Kölcsey- emlékkönyv, valamint a Má­tészalkán megjelenő Hármas- haitár című irodalmi-közmű­velődési havi folyóirat meg­jelentetése. A háborús évek lehetetlen­né tették a további aktív mű­ködést, így az egyetlen szat­már-beregi kulturális fórum — ha felemás módon is, de — betöltötte hivatását. Szerepét néhány próbálkozáson kívül azóta sem pótolták. Nyéki Károly LÁTOGATÓBAN a bábos Manyikénál Mindenki így ismeri: a bá­bos Manyi’ka. Szűkebb kör­nyezete, a családtagok, kollé­gái, a nyíregyházi Váci Mi­hály művelődési ház nép­művelői, tanárok, bábjátszók a Mesekert bábszínházban, a szakma hazai, és túlzás nél­kül állíthatjuk: nemzetközi szinten. No, és a gyerekek, akiknek játszik. És mi sem jellemzőbb Bárdi Margit egyéniségére, mint a sztori, amit népszerűségének példa­tárából kiemel: — Állok a sorban a pénz­tárhoz, elmerengve, egyszer csak megihúzgálja egy gye­rek a ruhámat, és rámszól: Haragszom ám ,a nénire! El­akadt a lélegzeteim, mit ártot- tom én neked? Azt mondja: nem tetszett bennünket kö­szönten! a legutóbbi bábelő­adás előtt, úgy mint máskor. Gondoltam, hogy magyaráz­zam itt most: másként indul a cselekmény, stb. Inkább megígértem, hogy ezentúl min­dig lesz köszöntő ... Valóban, mesélhetett volna zajos fesztivá­lok forgatagáról, különféle kitüntetései át­adásának ünnepségeiről, vagy éppenséggel nemzetközi szakkonferenciák zsivajáról, ahol a sok nemzet fiai között hazánk színeiben ő volt az egyetlen nő ... Neki a duzzogó gye­rek jutott eszébe. Látványos sikerek, tóbb könyve megjelenése után is megmaradt an­nak az egyszerű embernek, aki 1964-ben be­tette a lábát Orosz Zoli bácsi bábműhelyébe. — Örökké nyaggatott: Manyi, próbáljon játszani! Én meg: Ugyan már, mi az a báb?! Bemegyek a paraván mögé és kész. Azt mondja erre: idefigyeljen, ha bemegy a pa­raván mögé, amikor előadás van, és ott ki­bír egy kis időt, akkor fizetek egy nagy üveg konyakot. Rettentő csábító ajánlat volt, meg­próbáltam. Mi is voltam? Valami nyúl. De én úgy kétségbe voltam esve, hogy legyöke­rezett a lábaim, .mozdulni se tudtam. Végül, valahogy megcsináltam, és azóta is ez az életem ... A bábjátszásra tette fel az életét, ezzel foglalkozik főállásban a művelődési házban, mellette a Mesdker.t bábszínház vezetője­ként betanít, rendez. Elvégezte a bábrendezői dramaturgiai szakot, tanulmányokat ír, és rendszeresen publikál. Nevéhez fűződik a hazai úgynevezett pedagógiai báb játszás módszertanának bevezetése, illetve a ti­szántúli bábjátékos napok elnevezésű fesz­tiválok hagyományának megteremtése. Min­den szabad idejét, erre fordítja. Talán még álmában is bábozik ... — Azt veszem észre a minlap az úton, hogy néhány suhanc egy öregemberre támad — nekem még erről is a bábozás jutott eszem­be. Hiszen ha ezek ,a gyerekek szép meséken nőttek volna fel, nem lehetnének ilyen dur­vák, kegyetlenek. De hát hol van ma idő a családokban mesét mondani a gyerekek­nek?! Azt hiszem, a meggazdagodás sem tett jót a kis lelkűknek: régen együtt volt a csa­lád, most a gyerekék gyerekszobákban nőnek fel. Én jobb,an.szeretném, ha a közös tér .me­gint divatba jönne, legfeljebb abban lehetne gyermeksarok ... De ma behozza a .szülő az előadásra a kisgyermekét, és azt kérdi: mi­kor kell visszajönni érte? Nagyon nem sze­retem az ilyesmit. Ha iskolás, .akkor már el­maradhat egyedül, de óvodás gyereknek ak­kor élmény ,a bábszínház, ha a felnőtt fogja a kezét, meg ne ijedjen, és utána van kivel megbeszélni a cselekményt. Megjegyzem, én a Vitéz László-féle verekedés bábszínházát nem kedvelem, ha tehetném, kisgyerekek­nek csupán tündérjátékot játszanék. Ez az első lépés a gyermek életében a művészetek, a színház szeretetéhez, amellett a bábjáték .a lelkivilágának gazdagítását is szolgálja ... Mint a Mesekert bábszínház vezetője, igyekszik olyan darabokat kiválasztani és bemutatni, amelyek megfelelnek ezeknek az elképzeléseinek. Régebbi évek repertoárjából ilyen volt ,a Hófehérke és ,a hét törpe, ,a Hü­velyk Matyi, stb. Legújabb három darabjuk pedig, melyeknek a közelmúltban volt a premierjük, ha nem is ennyire közismertek, de a gondolatmenetük hasonló. Jelenleg Ta­mási Árontól a Szegény ördögöt játsszák, amelynek varázslatos-ízes nyelvezetébe va­lamennyien beleszerettek. A kék kutya, il­letve a Lizinka (kiskecske) pedig valójában olyan kalandokról szól, .amilyenek akárme­lyik kisfiúval vagy kislánnyal megtörténhet­nek. Szinte töretlen ,az íve annak ,a 40 eszten­dőnek, .amivel a Mesekert elmúlt négy évti- - zedének működése megrajzolható — bár egy-egy „nagy név” távozását, vagy a veze­tőcseréket mindig megsínylette a társulat. A maga negyven esztendejével megyénk egyik legjelesebb, legnagyobb hagyományok­kal rendelkező amatőr művészeti együttese a Mesekert bábszínház. Pontos születésnapja, amelynek méltó megünnepléséről már most gondolkoznak, jövő ősszel lesz. 1948-ban végzett az első pedagóguscsoport a bábjáté- kosképző tanfolyamon, és Nyíregyházán Ga­ray József alapította meg a tanárokból a mai bábszínház elődjét. Józsi bácsi példája Jelenet a Mesekert bábszínház előadásából Margit az együttes vezetője. és Bárdi erősen hatott .az utódokra, csodálták, hiszen több mint száz bábot hagyott (maga után, még a halálos ágyán is fúrt, faragott. Utána sokat kínlódott a kis csapat, próbaépületért, működési tehetőségért, szemben a fafejűek- kel, alkadékoákodókkal. Manyinak viszont a szakma szeretete megadta a kellő elszántsá­got, kitartást, így amióta átvette a csoport vezetését, 1974-től, a művészeti együttes tagjai azzal tudtak foglalkozni, ,ami miatt el­szegődtek a bábszínházhoz: művészi, szak­mai feladatokkal. Azelőtt is kaptak szép el­ismeréseket, de Manyi működésétől kezdve tudatosabb műsorpolitika-alakítás kezdődött, és .a csoport a stabilizálódás után egyre al­kalmasabb volt arra, hogy rendszeres előadá­sokat tartson Nyíregyházán és a megyében, amellett a megye bábjátékos-mozgalmának módszertani bázisa legyen, s szakmai szín­vonala alapján felléphessen a nemzetközi rendezvényeken.jE célok teljesülése hozta az újabb kitüntetéseket, melyek közül azt tart­ják legbecsesebbnek, hogy végképp elnyerték a Kiváló együttes címet, ezt olyan csapat kaphatja, amely egyre magasabb szinten bi­zonyít ... Bárdi Margit neve nemcsak bábjátékos­ként, bábszín házvezetőkén.t és báb rendező­ként ismert. Az utóbbi években szépen ka­pott felkéréseket szakmai témájú könyvek megírására, melyek országos terjesztésben kerülnek forgalomba. A Múzsák kiadónál jelent meg az Óvodai bábjátékok Szabolcs- Szatmárban című könyv, amiből, népszerű­sége, keresettsége miatt már többször készí­tettek utánnyomást. Kiadás alatt van a Bá­bok és játékok című tanulmány, most jele­nik meg a Pedagógiai bábjá tszás Szabolcs- Szatmánban című kötet, és folyamatosan, dolgozik tovább. Országos felkérésre készíti a Magyarországi bábjátszás központi irányí­tásának rendszeréről szóló munkát, és ter­mészetesen feldolgozza és közreadja a Me­sekert négy évtizedének krónikáját. Szakmai elismerését, megbecsülését jelzi, hogy tagja lehet az amatőr bábjátszók or­szágos vezetőségének, továbbá tagja a Nem­zetközi Bábművész Szövetségnek — e tiszt­ségében találkozhatott 13 ország képviselői­vel, bábjátékosaival egy Csehszlovákiában rendezett nemzetközi konferencián. Élete a báb — vajon nem kísértette-e meg eddig a profizmus? — Dehogynem, többször is csábítottak — mondja — és az is felmerült már, hogy a Mesekert bábszínházát, ami jelenleg hivata­losan amatőrnek számít, de valójában fél- profi, mert bizonyos próbadí.jat, fellépti dí­jat kapnak a játékosok, átminősítik profi­nak ... Meséli, hívták Debrecenibe, amikor ott ez a profivá átalakulás megtörtént, mondta is azután az igazgatójuk: csak azt sajnálom, hogy Many.ikát nem tudtam elvinni. Miskol­con egy évet vártak rá, amikor a balesete miatt táppénzen volt; majd csak úgy dönt, hogy elszegődik hozzájuk. — Hogy mehetnék? Szétszéledt a társaság, amikor leestem a lábamról. Két évig bete­geskedtem a lábtörésemmiel. És amikor visz- szajöttem, tavaly, jöttek ők Is, és most olyan csodálatos csapatom van ... Lelkesen mutatja be .a Mesekert jelenlegi tagjait, akik ugyanúgy maguk készítik ma a bábokat, ia figurákat, ,a díszleteket, mint elődeik 40 éven át — talán ezért is annyira ragaszkodóak. Óvónők, tanárok, házaspárok. Köztük a Haraszti család; a mama, Haraszti Józsefné, ,a két fia, Tamás és Józsi, meg a Józsi felesége. Azután Simon János a felesé­gével, a leányuk főiskolás, a zenei kísérete ő adja ... — Hogy mehetnék? — töpreng Manyfka — Engem mindig kötött a megye. Nyírká­rászban születtem, itt vagyok „itthon”. Nem .ismerek attól szebb pillanatot, és annál na­gyobb fizetséget, mint ahogy a betegségem­ből visszatérve a felnőtt bábosok „anyjuk­ként” fogadtak. Olyan élmény volt az nekem, aminél jobban csak egynek tudtam örülni: egy hálás gyermekmosolynak ... Baraksó Erzsébet 1987. december 12. ^ KM HÉTVÉGI melléklet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents