Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-07 / 263. szám
1987. november 7. A gazdálkodás csődje Eladnak egy gyárat Ez a kép 1981 októberében készült a gyár udvarán. Vajon egy év múlva mit lát itt a fotós? Az egy hónappal ezelőtti események, az október 6-i munkásgyűlss minden bizonnyal emlékezetes marad a Metnipond Mérleggyár fehérgyarmati egységében. Eljött a vállalat vezérigazgatója, a pártbizottság titkára, hogy tájékoztatást adjon a vállalat és ezen belül a fehérgyarmati gyár helyzetéről. Másfél órás volt a munkásgyűlés, szó esett külső nehézségekről, belső hiányosságokról, célzás történt, hogy új felállásban biztosan eredményesebbek lehetnek Fehérgyarmaton is, csak egy konkrét kifejezés nem hangzott el: „Emberek, azért jöttünk, mert ezt a gyárat el akarjuk adni." Elkerülni a felszámolást Az ötlet nem újkeletű. Súlyos gazdálkodási nehézségek után határoztak úgy a hódmezővásárhelyi vállalati központban, hogy a kisebbik rosszat választják: eladják a fehérgyarmati gyárukat, csakhogy megmeneked jenek a vállalati csődtől. Többet ér az amputálás, mintsem kivárják a szanálást, az esetleges vállalati felszámolást. Ezért adott felhatalmazást a vállalati tanács a tárgyalások elkezdésére. Mondhatnánk, hogy derült égből villámcsapásként érte a fehérgyarmati munkásokat a csőd bejelentése. Mindez csak azért nem igaz, mert kósza hírekből, féltájékozta- tásokból, a helyi vezetők korrekt magatartásából régóta ismerték a gyengélkedést. November elején már korán esteledik. Az égen is csak néhány csillag pislákol, a holdat meg felhő takarja. De mi ez a nagy fényesség a falusi portákon? — Nem tudja ... ? Nekünk még most kezdődik a második műszak. Tiszta arcú, élénk szavú asszony Juhász Sándorné, most érkezett haza az almaszedésből. Még kezet mosni -sem volt ideje, ráadásul itt vannak most a vendégek a nyakán. De mikor találja otthon a munkást, a téesz- -tagot az ember, ha nem ilyentájt, mikor leszállt már az este? Ilyenkor gyűlik asztal köré a teljes család, s beszélik meg a nap történéseit, a holnap dolgait. A legtöbb helyen jó, ha három-négy ember előtt csörren meg a tányér, hiszen a negyvenen túli szülők gyermekei máshol próbálgatják már szárnyaikat. Juhászékat ez a veszély aligha fenyegeti. Az ő családjuk egyben maradt: hét emberre terítenek. — Egyelőre... — mosolyog sokatmondóin Juháisz- -né. — Várjuk az u-nokát. Negyvenegy éves, mégsem siránkozik, hogy ilyen fiatalon nagymama lesz. Pedig hányán, de hányán ^tagadják le” még saját gyermeküket is, ha azok kisbabát várnak. Mintha azzal valamicskét is fiatalodnának. No, de a vacsora! Az illatból ítélve habart- paszüly főtt füstölt hússal, második fogásként pedig krumplilángos sül majd hamarosan. Babrás munka mindkettő, nem is érti hirtelen az ember, hogy jut erre ideje Juhásznénak. — Ne engem dicsérjen, hanem a nagymamát! A nagymama egyébként az Azt is tudták, hogy ennek nem ők az okai, mert náluk a termelés folyamatosan emelkedett, a nyereség is jól alakult, azonban az itteni háromszáz ember munkája mit sem ért, ha a hódmezővásárhelyi ezer ember produktumának haszna csökkent. Mindez a számok nyelvén azt jelenti, hogy a tavalyi 605 milliós termelésből 43 milliós nyereséget értek el, kevesebbet az egy évvel korábbitól, miközben Fehér- gyarmaton 12 milliós eredményt könyvelhettek el. (A nyereség nagysága viszont jócskán elmarad a műszeripari átlagtól.) — A hetvenes években gyors fejlesztésekkel hosszúédesanyja, de ha már az idegenek így szólították, ideiglenesen megmaradt ennél ő is. Kis nyári kanyhá-ban ülünk, de ha alaposabban körülnézünk, nagyobb ez bizony egy városi garzonnál. Ágy, asztal, székek, vízcsap, s persze tűzhely, vagy ahogy a Nyírségben csak nevezik, a spór, melynek plattján az a rengeteg minden jó sül-fő. A nagymama hetvenhét éves, és azon kesereg, hogy az idén már nem bírt úgy kapálni, mint régen. Nem hajlik a dereka, fáj a lába, s azt hajtogatja, mintha kezdene öregedni. De keze alatt még mindig ég a munka ! Juhász Sándor és Kiss Jo- lánlka jó húsz éve házasodott össze, s a kezdeti nagy szorultságukban eszükbe sem jutott külön házat építeni: maradtak az öregeknél. Azóta is együtt élnek. Jóban, rosszban. Mikor hogy hozza az élet. A ház persze, amit még a két öreg, Kiss Pál és Ma- czali Jusztinja épített a negyvenes évek derekán, már nem a régi. A fiatalok megnagyobbították, kicsinosították, bevezették a vázét, úgyhogy megfér kényelmesen a két család. Pontosabban most már a három, hiszen megnősült az unoka is, aki szintén a Juhász Sándor névre hallgat. Itt laknak távú piacokat szerzett meg a vállalat a KGST-n belül — mondta a munkásgyűlésen dr. Mészáros Lajos vezér- igazgató. — Azonban a fejlesztések nem térültek meg, az utóbbi időben technológiai fejlesztésre nem maradt pénz. A KGST-n belüli eladási problémák miatt az idén csak megközelítő terv- teljesítés várható. Tízmilliós bírság Valójában a vállalat nagy- ratörő terveit nem támasztotta alá a gazdasági élet. Az idén már több volt az elképzelt megrendelés, mint a lekötött üzlet. Ezt tetézte egy ők is, náluk jön hamarosan iá kisbaba. Ö még ide születik, de már nem ezen a portán fog felnőni. Itt mindjárt szemben, állnak már az új háznak a falai, ha kapnának anyagot, még a tél beköszönte előtt tető állna fölötte. — Nem mennek messze, hála istennék! A leendő dédapa, Kiss Pál csendesen cigarettázik, s arra gondol közben, miily jó dolog is, hogy sikerült egyben tartamúk a famíliát. A sók gyermekhez, a nagy családhoz volt ő szokva világéletében. A ő édesanyja tizennégy gyermeket hozott a világra! A felesége pedig 'tizenketted macával nőtt fel. Két fiú, s tíz leány! Kint kutya ugat, de nem az idegennek szóló acsarko- dással. A kisebbik fiú jött haza Nyíregyházáról, s már készül is Levelekre. A szomszéd falu termelőszövetkezetében gépészkedik lassan már egy éve, most éppen a dohányszárító berendezéseket kezeli, s éjszakás. Másfél éve végzett a báktaló- rántházi szakiskolában, s kipróbálta az életet Pesten is. — De az öregek visszasírtak ... Kacagva mondja ezt, mint aki cseppet se bánkódik, hogy visszatért Apagyna. — Hát már hogyne sírtuk völna haza, mikor egyik lepénzügyi revízió, amelynek során az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Csongrád megyei Igazgatósága több súlyos mulasztást tárt fel. Az 1985—86-os vállalati tevékenységre vonatkozó elmarasztalás mérhető összege a jogtalan alapképzés és nyereségelszámolás 5 millió forintos „tévesztése” mellett tízmillió forintos bírságot is hozott. Ez pedig — akár így is fogalmazhatunk — pénzügyileg „kiütötte” a vállalatot. Kiderült, hogy a koráb- hi gazdasági igazgató nem jól végezte munkáját, a kereskedelmi igazgató gyorsan felmondott, hogy meneküljön a süllyedő hajóról, de a műszaki igazgató is felmentését kérte. — Ilyen élesen a gazdasági vezetők még nem voltak kitéve kritikának — foglalja össze az utóbbi idők vitáit lllikmann János, a vállalati tanács elnökhelyettese. A menekülés egyik módjának tűnt, hogy eladják a fehérgyarmati gyárat, az abból kapott pénz talán helyrehozhatja a vállalat szénáját. Azonban a szeptember 17-i vállalati tanácsi ülés jegyzőkönyvében egyelőre csak a következő határozatot rögzíthették: „A vállalati tanács a Mechanikai Mérlegek Gyára eszközeinek és vagyontárgyainak értékesítésére vonatkozó előterjesztést nem tartja elegendőnek a döntés meghozatalához, de felhatalmazza vezérigazgató elvtársat az elgondolás kivitelezéséhez szükséges tárgyalások, elemzések lefolytatására, a végleges döntés előkészítésére. A munkába vonja be a fehérgyarmati igazgatót, aki a legközelebbi vállalati tanácsülésen beszámol.” Ezután jöhetett a bejelentés a szándékokról a megye vezetőinek, majd az a bizonyos munkásgyűlés, amelyen a vezérigazgató megállapította,: — Jelenleg 1400-an ehhez a munkához túlságosain sokan vagyunk, ezért le kell építeni. Olyan tőkekoncentrációt kell végrehajtani, ami veiében azt kérdezte: anyu, hogy főzik otthon a csírás- galuskát... ! ? Juhászné félig sírva, félig nevetve idézi azokat a napokat. Hát azért nevelték ők fel a kisebbik fiúkat, hogy Pesten éhezzen!? így aztán egy hónap múltán megtért a Zoltán gyerek. S még csak vezekelnie sem kellett. Azt mondja, ilyenkor, a szezon idején havonta megkeres halt-hétezer forintot is. Tizennyolc éves fejjel. Nagyapja iáiig titkolt örömmel néz az unokára. Hétezer forint már szép summa, pláne, hogy jó meleg helyen dolgozik. Mennyit kellett neki dolgoznia ennyi pénzért annak idején! Hányszor megjárta ennyiért Nyíregyházát! S nem Wartburggal, mint mostanában. Lovasszekérrel! Mindegy volt, ha esett, ha fújt, be kellett fogni azokat ■a lovaikat. — Volt úgy, hogy a ló a száján hozta haza a szekeret. A két karom majd le akart szakadni. Aki nem ült még a bakon, aligha érti persze mindezt. De Kiss Pál szemléletesen mesél — különbül, mint egynémely írónk —, így aztán nem nehéz elképzelnünk azt a deres decembert, mikor a ló annyira fázott, úgy kellett visszafogni, nehogy a jelenlegi párhuzamosságot megszünteti. Magyarán, ha Jcevés a rendelés, akkor inkább Hódmezővásárhelyre csoportosítják át, így a fehérgyarmatiak sorsa megpecsételődik. Látni kell, hogy a vállalati önállóság jegyében a vállalati tanács is inkább ilyen döntés mellett voksol. Nincs bizalom — Nem tapasztaltuk, hogy a vállalat a gyár sorsával igazán törődik — állapítja meg Horváth László, a fehér- gyarmati pártalapszervezet titkára. — Ezért, lehet, hogy furcsának tűnik, de nekem nincs bennük bizodalmám. Csakhogy a bizalmatlanság most már abban is megmutatkozik, hogy jónéhány képzett szakmunkás búcsút mondott a gyárnak. Az utóbbi hetekben 30—40 emberrel kevesebben vannak, miközben ismert, hogy Fehérgyarmaton az idén végzett vasas szakmunkás fiataloknak sem kínáltak elég munkahelyet. Persze a mérleggyári, évek óta elhanyagolt bérfejlesztés miatt az itteni, évi 55 ezer forintos átlagkereset nem valami csábító, ám a helyi munkalehetőség mégiscsak megbecsülendő. Az utóbbiból indult ki a megye vezetése is, amikor az előzetes tárgyalások során kifejtette, hogy szükségesnek tartják a telepítendő új üzemek mellett is megtartani ezt a gyáregységet, legfeljebb a cégtábla cseréjével. — Az év végéig van munkánk, bár a korábbi lemaradást már nem tudjuk pótolni — fogalmazza meg Papp László igazgató. — Már látszik viszont, hogy jövőre nem lesz elég munkánk. A megrendült bizalmat jól érzékelteti a munkásgyűlósen az egyik fiatal szakember, Székely Tibor kifakadása: — Az elmúlt munikásgyű- lésen sem válaszoltak, hogy mi lesz, ha jobban dolgozunk? Véleményem szerint. árakba borítsa a szekeret a kutya szilaj télben. — Tizenegy libát vittünk eladni Nyíregyházára. Megszorultunk éppen, jól jött az ára. Persze ez még az ötvenes években történt, amikor még javában gazdálkodott. Igaz, csak nyolc holdon, abból is hiat juttatott föld volt, de megéltek. Nem valami fényesen azért... Ám aztán jött a téesz- szervezés. Amikor Kiss Pál nem akart belépni az istennek sem. A föld az más, azt hadd vigyék, az asszony is beléphet, de neki nem fognák dirigálni. Elment inkább az iparba. Miskolcról, a „gyár- és gépkezelő vállalattól” jött nyugdíjba. Tizenöt esztendeje. Hogy ízesebb volt-e az ha eladják ezt a gyárat 30— 40 millió forintért, az nem segít magukon csak két évet, mert ha nem tudnak gazdálkodni. akikor úgyis tönkremennek. Sürget az idő Az idő azért sürget, mert ha ebben az évben nem tudják tető alá hozni a gyarmati gyár eladását, akkor a mérlegkészítéskor legfeljebb újabb pénzügyi manőverekkel menekül meg a bukástól a Metripond. lllikmann János nemcsak a vállalati tanács elnökhelyettese, hanem a szakszervezeti bizottság tagja is. Egyszerre mondja a törzsgyárra és Fehérgyarmatra a véleményét: — Ha mégis fogyókúráról lesz szó, határozott kiállás kell a szakszervezet részéről, hogy a lehető legkisebb megrázkódtatás nélkül kerüljenek munkások új helyre. A fehérgyarmatiakról az a véleményem, hogy eljutottak abba a korba, mint mikor a gyerek felnő. Ha megtalálják a boldogulásukat nélkülünk, annak én örülök. A létszámleépítés arra is vonatkozik, hogy Hódmezővásárhelyen sem maradhat 250 közvetlen termelő ember melleit ugyanannyi irodista, háromszoros Létszám. Azonban ez a fehérgyarmatiakat nem vigasztalhatja. Ezért érdemes a megyei álláspont egy másik részletét is megvilágítani: a gyár fejlesztéséhez a megyei területfejlesztési alapból mintegy 16 millió forinttal járultak hozz: — éppen a foglalkoztatás bővítése érdekében. Ezt a pénz nyilván nem viheti el í Metripond, viszont a megy< lelhasználja a foglaLkoztatás színvonal megőrzésére. — Ami a hangulatból le szűrhető — folytatja a gyár mati párttitkár — hogy munkások többsége megvár ja, milyen lesz a gyár hely zete, itt akarnak továbbra i maradni. a munkájukbc megélni. idegen földön megkeress kenyér... ne firtassuk. R gén volt az a téeszszervez« majd harminc esztendeje. Kóstoljuk meg inkább most kiforrt újbort. Pozson szőlőből, meg sárga podyhc bál, fekete guhérból prést ték. Kicsit még zavaros, ha jó szívvel kínálják ... A frissen gyöngyöző ka csőt Juhász Sándor eme ám ő nemigen iszik, m bort sem. Gerincsérve v; gyógyszereket szed, s nagy unja már a táppénzt. Miily régen látta bent az ÉPSZE nél a kollégákat! No, me ha kiugranak megnézni társukat. Akkorára kiforr bor is biztosain. Addig is koccintsunk unoka, a dédunoka égé ségére! A negyedik gene? cióra. Balogh Gé Bízzunk benne, hogy a Metripond magatartását nem a kétségbeesett kapkodás fogja jellemezni. Bár a vezérigazgató felelősségét is egy háromtagú bizottság vizsgálja a munkáltató vállalati tanács részéről, azonban látszik, hogy neki és a vállalati pártbizottságnak vannak jó elképzelései a válság elkerülésére. Ez pedig tényleg azt eredmc nyezheti, hogy találnak egy olyan partner amelyik átveszi a fehérgyarmati gyára akár a fejlesztésére is gondol, hogy végre n a hely neve jellemezze, hogy „gyarmati helyzetben vannak. Lányi Boton' Generációk — egy fedél alatt Hazasírták a kisebb fiút Hamarosan megjön a dédunoka Napközben mindenki dolgozik, de estére összegyűl a ess Iád. Jólesik a meleg étel a hideg novemberi nap utá (Jávor L. felv XII ÜNNEPI MELLÉKLET Fehérgyarmaton szükség van a munkáskezekre az egyeztetésben az Ipari Minisztérium, hasonló feladatot vállalt a megyei tanács, mindez azonban még mindig csak egy folyamat eleje, miközben az idő sürget. A tárgyalások suba alatt folynak. A vállalati vezetés olyan partnert keres, amelyik hasznosítani tudna egy vidéki gyáregységet. Járja útját a gyári vezetés, hogy új gazdára lelve nyugodtan nézzen a jövőbe. Segít
