Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-28 / 281. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET 1987. november 28. Mónus Albertné a megyei tanács egészségügyi osztályának szociálpoliti­kai csoportját vezeti. Dögéi születésű. Kisvárdán a Bessenyei György Gimná­ziumban érettségizett, majd a nagy hí­rű Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola szociális szervező szakát végezte el, már munka mellett. Ápolónő, gazdasági vezető, megbízott intézetigazgató volt a sóstói szociális otthonban, majd 1975-től a megyei ta­nácson főelőadó, 1982-től csoportveze­tő. A felnőttkornak szociális gondozá­sának minden formáját ő irányítja Sza­bolcs-Szatmárban. ^ Ha megengedi, egy személyes kérdéssel kezdeném. Mi indította arra, hogy munkájául a szociális gondozás nem látványos, ám annál fáradságosabb út­jait választotta? Hétvégi interjú Mónus Albertnéval Misekről, fontoskodásról / — Amikor férjhez mentem, egy fedél alatt laktunk a férjem édesanyjával. Tizenkét esztendőn át tapasztalhattam, hogy anyós és a menye között igenis lehet felhőtlen kap­csolat. Később megszületett a lányunk, és három generáció élt egy lakásban, nagy megértésben. Azt hittem, ez másutt is így van. Orvosnak készültem, de sajnos, nem vettek fel. Változatlanul az egészségügyhöz vonzódtam, ezért mentem el ápolónőnek a sóstói szociális otthonba. A Faluvégi szegényháznak hívták még nem is olyan rég a szociális otthont, és talán innen ered, hogy mindenfajta társadalmi segítségtől — ami a szociális jelzővel kezdődött — iszonyodtak az emberek. Vajon sikerült-e száműzni ezt a fajta idegenkedést? — Elmúltak azok az idők, amikor szégyen volt a postástól a segélyt átvenni. Minél töb­ben kapnak a köz forintjaiból, annyival de­mokratikusabb az elosztás. Ma már ott tar­tunk, hogy nem szégyen elfogadni, sőt, köze­lítünk ahhoz a célunkhoz, hogy valamennyi rászorulót felkutatunk, és kinek-kinek igé­nyei, szükségletei, valamint a társadalom te­herbíró képessége szerint juttatjuk el a kö­zösség segítségét. Még mindig felbecsülhetet­lenek a vöröskeresztes aktivisták, a tanács­tagok, a szomszédok, és a jó emberek jelzé­sei. Felhívják a figyelmet azokra a zömében magányos, sok gonddal, bajjal küszködő idő­sökre, akik restellnének a tanácshoz for- jdulni. ^ A megye sajátosságait bizonyára nem lehet figyelmen kívül hagyni a szociál­politika szervezésénél. Mennyivel más Szabolcs-Szatmárban a kép mint má­sutt? — A megye évtizedeken át a mezőgazda­ságból élt, és a 600 ezer lakosból 120 ezer a nyugdíjasok száma. Közülük majdnem 54 ezren részesülnek járadékban. Az ő jut­tatásuk átlagos nagysága 2853 forint. De ha valamennyi nyugdíj matematikai átlagát vesszük, az is kevés, mindössze 3147 forint. Számoljuk azt, hogy az utóbbi években már akadt 6—8 ezer forintos nyugdíj is, viszont az alacsony átlagot az igen sok alacsonyabb nyugellátás okozza. Éppen ezért meg kell ta­lálnunk azokat az ellátási formákat, amelyek ezeket a hihetetlenül kicsiny nyugdijakat is a megélhetés alapjává tehetik. f Ahhoz, hogy az idősekkel törődjünk, is­mernünk kell ennek a jelentős társa­dalmi rétegnek a biológiai, szociológiai, gazdasági jellemzőit. Hisz akarata elle­nére senkin sem segíthet a társada­lom ... — Így igaz. Az utóbbi esztendőkben a tö- gtájékoztaitás nagyobb figyelmet fordít az s korúakra. Megszaporodtak azok a yvek, újságcikkek, amelyek a változás ától az aggkorig tárják fel az e csoportba lozók sajátosságait. A kutatók és a gya- lati szakemberek arra az álláspontra ju­tottak, hogy a nyugdíjkorhatár kezdete és az öregedés nem egy és ugyanaz a fogalom. Az egyéni adottságok, képességek és az életvitel is jelentős eltéréseket okozhatnak. Nagyon sok idős emberről tudunk, akik aktív tevé­kenységet fejtenek ki. 0 Ha már a biológiai jellemzőket emlí­tette, érdemes lenne az idősek pszicho­lógiáját is megismerni. — Két objektív tény befolyásolja jelentő­sen az idős emberek lelki életét. Az egyik az öregedés minden látható és láthatatlan jelének tapasztalása, a másik, hogy az aktív munkás­évek után meg kell barátkozni a nyugdíjjal. Sok embernek alapvetően megváltoztatja a személyiségéi ez a körülmény. A társada­lom segítő szándékát úgy kell közvetíteni az idős emberhez, hogy ez ne legyen rá nézve sértő, lekicsinylő vagy méltatlan. — Hadd mondjam el rögtön, hogy pozitív változási láthatunk a nemrégiben megvál­toztatott nevű idősek klubja esetében. A ko­rábbi „öregek napközi otthona’' a gyámko­dás képzetét keltette a rászorultakban. Ez az egyik legnépszerűbb gondozási forma lett a megyében. A száz klub közül négyet terv szerint, hetet pedig terven felül nyitottak 1987-ben! Naponta háromszor meleg ételt kapnak, moshatnak, vasalhatnak, or­vosi ellátást vehetnek igénybe a klub­tagok. Ha kell, ehhez a gondozónő segít­ségét kérhetik. Még arra is vállalkoznak a gondozók — ugye, nem kell mondanom, hogy valamennyien nők, asszonyok, anyák, — hogy a klubtagok otthonában a nagyobb házi munkáknál, festésnél, nagytakarításnál, tü- zelőbehordásnál segítenek. Az idősek klubja azt a hihetetlen pluszt is megadja az öregek­nek, hogy biztonságos hátországnak megma­rad az otthona, ahová akkor megy az illető, ha akar. Az úgynevezett hetes otthonban a hétvégén és hétközben is benn aludhat­nak a klubtagok. A A megye sajátosságaira utált a beszél­getés elején. Milyen gondozási, ellátási formákat kedvelnek Szabolcs-Szatmár­ban? — A házi gondozás — már elhagytuk mellőle a szociális jelzőt — és az étkeztetés a legnépszerűbb. Több mint 4 ezer idős em­bernek viseli a gondját a 222 főállású és a 800 tiszteletdíjas gondozónő, valamint közel 2 ezer vöröskeresztes aktíva — ez utóbbiak ingyen! Két-három éve központilag emelték a gondozónők havi tiszteletdíját, és nálunx. is egyre többen érdeklődnek e munka iránt. Sajnos, a nyugdíjra jogosító éveket nem növeli ez a tevékenység. Azért örülünk ennek az ellátási formának, mert humánus, az idős ember ugyanis otthonában marad, és ott végzik el körülötte a számára már nehéz háztartási, kerti munkákat. Az étkeztetést pedig ott könnyebb megoldani, ahol gyer­mekintézmény konyhája vagy vendéglátó- hely van a faluban. Ahol viszont nincs, szor­galmazzuk a házi főzést. Szamosúj lakon és Gyügyén egy-egy asszony főz a rászorulók­nak. A nyersanyagköltséget a tanács megté­ríti, és még szerény tiszteletdíjjal is hono­rálják a napi munkájukat. A megyében 2500-an veszik igénybe az étkeztetést és évente 300-zal bővítjük a résztvevők körét. ^ Hol gondoskodjunk az idős emberről: a közvetlen könnyezetében, (hivatali zsargonnal: a területen) vagy pedig valamilyen intézményben? — Sokáig azt hittük, hogy modern, jól fel­szerelt otthonokban nyújthatjuk a legtöbbet, a legmagasabb színvonalon. De már bebi­zonyosodott, hogy nem a ráfordítás forint­jainak arányában érzik jobban magukat az idősek. Aki csak egy kicsit is bírja magát, vagy él a közelben olyan hozzátartozója, aki törődik vele, az irtózik a szociális otthontól. Ezt csak a legvégső esetben javasoljuk min denkinek. Noha anyagiakban messze többet költ az állam egy szociális otthoni hely fenn­tartására, mégsem szívesen ajánljuk. Ez így is van, ám élnek köztünk olya­nok, akiknek folyamatos egészségügyi felügyeletre — nem kórházra! — van szükségük. A dolgozó szülők, a gyer­meknevelés mellett nem biztos, hogy vállalni tudják a szakszerű gondozási, még ha a szándék meg is van... — Az idős embert egészségi állapotának megfelelő szociális otthonban helyezik el, ha más gondozási forma nem oldaná meg a kérdést. Elmebetegeket a hodászi, a fülpösda- róci és a nyírbélteki intézményekben, az idős értelmi fogyatékosokat, a krónikus alkoholis­tákat pedig szakosított szociális otthonokban gondozzák. Van a megyében 15 ágy a tibor- szállásL otthonban, amelyet átmeneti időre érkezőknek tartanak fenn, Nógrád és Bara­nya megyében már működik hasonló, gon­dozóház-jelleggel. Naponta 130 forintot fi­zetnek a szállásért, étkezésért és legfeljebb egy hónapig tartózkodhatnak itt. Nemcsak Szabolcs-Szatmáriak, hanem más megyebe­liek is jöhetnek. Igaz, csak az idén kezdtük ezt a kísérletet, mégis kevésnek tartjuk, hogy csak öten vették igénybe. A Mondják, sokan azért ellenkeznek a ™ szociális otthon hallatán, mert úgy vé­lik, bizonyára az egész nap semmit­tevéssel telik. Igaz-e ez? — Az otthonok mindennapi életében szá­most leladat adódik. Ápolják a kertet, kéz­besítik a leveleket, befűtenek, az asszonyok segítenek a takarításban. Már ez is minden­napos elfoglaltságot ad. Emellett a nyir- bélteki otthonban a Fővárosi Kézműipari Vállalatnak bőrholmit gyártanak, Hodászor. diót törnek, Tiszavasváriban a JATEX meg­rendelésére babát öltöztetnek. A sóstói szo­ciális otthon lakói a Taurusnak kemping­cikkeket ragasztanak, nyáron a strand körül segítenek. Nem kötelező a munka, de azt tapasztaljuk, hogy szívesen dolgoznak. A Az idős emberek közt több a mozgás- korlátozott, hallássérült, gyengénláto. Milyen speciális segítséget nyújtanak nekik? — A fogyatékosok érdekvédelmi szervé­téi nem tesznek különbséget tagjaik élet­korát illetően. Eredményesen tevékenykedik a mozgáskorlátozottak szervezete. Egyebek mellett Trabant Hycomat gépkocsi vásárlá­sához nyújtanak segítséget. A vakok és gyengénlátók szövetsége még munkahelyet is keres a rászorulóknak. A tanácstól kapott pénzből hangoskönyvtárat szereltek fel. Anyagi támogatást kapnak a megyei tanács­tól a hallássérültek is. Nagykállóban és Sza- kolyban a felnőtt értelmi fogyatékosaknak nyitottak foglalkoztatót. A szakolyi intéz­ményben például a 210 gondozott 90 száza­léka munkakönyvvel dolgozik, alkalmazás­ban áll. Itt általában fiatalabbak leltek ott­honra. Munkára nevelik őket; hogy önma­guk ellátása mellett azt is érezzék, hasznos tagjai a társadalomnak. Keresetükből szí­nes tévét, szőnyeget vesznek a szobájukba, kulturáltan tölthetik el a szabadidőt, spor­tolhatnak. Az intézmény keresi a lehetőséget rehabilitációjuk kiszélesítésére. A Nagykállóban a tanács működteti a szociális foglalkoztatót. Kinek és milyen tevékenységet kínálnak? — A megyében elsőként nyitották meg ezt a foglalkoztatót. Az itt élő 70 ember 28 féle (!) munka közül választhat olyat, ame­lyet egészségi állapotának romlása nélkül elláthat. Általában szociális szempontból is hátrányos helyzetűek és fogyatékosok vagy megváltozott munkaképességűek ezek az emberek. Többen fonalmentést végeznek a posztógyárnak, bőrdíszművesként dolgoznak, almát szednek, lábtörlőt készítenek, önfenn­tartók a foglalkoztató lakói, hisz a havonta keresett pár ezer forintos jövedelem elég a szükségleteik kielégítésére. • A legelterjedtebb és talán a küvilág előtt a legszemélytelenebb a segély. Mit pótolhat a postástól havonta átvett pár száz forint? — Az anyagi ellátásnak több formája is­idért. A segély azért kedvező, mert a rászo­ruló azt vesz belőle, amire a legégetőbb szüksége van. Nem korlátozzák, hogy mire költheti. Sokféle feltétel szükséges ahhoz, hogy valaki rendszeres szociális segélyben részesüljön. A tsz-járadékosoknak például 238 forinttal egészíti ki a helyi tanács a ha­vi jövedelmét. A legmagasabb összegű rend­szeresen élVezett segély 2450 forint. A me­gyében 5460-an kapnak évente 110 millió fo­rintot ilyen címen. Rendkívüli segélyben közel 30 ezren részesülnek egy esztendő alatt, általában 1000 és 3000 forint közötti összeget ítélnek meg. Ez 32,4 millió forint egy évben. Emellett a sokgyermekes anyák­nak, a gyermeküket egyedül nevelőknek, va­lamint hozzátartozó temetése esetén fizet se­gélyt a tanács. Egyetlen évben 151 millió forintot kapnak megyénkben a rászorulók segélyként. Ha az idősek klubjainak fenn­tartását, a házi gondozás és az étkeztetés költségét, valamint a szociális otthonok üze­meltetését is hozzáadjuk, közel 300 millió fo­rintot költ az állam Szabolcs-Szatmárban szociális célokra. A térítési díjak ennek a pénznek csak töredékét fedezik, hisz az így befolyt 20,3 millió forint elenyésző összeg. Nem bánta-e meg, hogy egész életében mások gondját vette a vállára? — Mint mondtam, közel áll hozzám az egészségügy. Azt a törődést, szeretetet, gon­doskodást szeretném a számomra ismeret­len embereknek is közvetíteni, ami nálunk természetes volt. Ügy gondolom, az idősek­kel foglalkozóknak szakmailag is képezniük, kell magukat — a múlt héten 160-an jöttek el a kétnapos továbbképzésre —, hogy szak­szerűbben végezzük dolgunkat. S ne mun­kát, hanem hivatást lássanak benne. Soha ne számítsanak látványos eredményre. A mérleg másik serpenyőjében felbecsülhetet­len kincs az a ragaszkodás, amellyel az idős emberek ajándékozzák meg a szociál­politikával foglalkozókat. ^ Köszönöm a válaszait. Tóth Kornélia I ... az öregek nálunk sok­kal jobban tudtak, tudnak valami nagyon -fontosat: hogy az ember természetes közege a közösség. Magá­nyosan, a társak közül ki­szakítva még aljas, ostoba, önző sem lehetsz — mint ahogyan okos, nagylelkű, becsületes sem. Mert csak a közösség az, ahol súlya van a szónak és a tettnek. A közösség mértéket ad. Ha t&ztességed, embersé­ged semmivé zsugorodik, akkor kihullat, mint <a ros­ta. De többnyire olyan, .. .mint- artista - alatt -a védő­háló: megtart, amikor baj­tól, betegségtől, szerencsét­V ______________________ lenségtől meginogva zu­hanni készülsz. Ma is az öregek őrzik legjobban az oldott kéve­ként széthullani akaró ki- sebb-nagyobb közössége­ket. Ök azok, egyre csak összeterelgetnék a szerte­szaladó családokat, akik tartják a rokonságot, szom­szédságot. Többnyire ők járnak el a tanácstagi be­számolókra, a falugyűlé­sekre, szóval mindenhová, ahol a nagyobb közösség dolgait kell meghányni-vet- ni. Ők szeretnek elbeszél­getni az ismerősökkel, ne- kik-velük nem gond klubo­kat, köröket szervezni, le­gyen szó kézimunkázásról, természetjárásról, népdal­éneklésről, bélyeggyűjtés- ről, honismeretről, vagy egyszerűen csak az együtt- létröl — mert nekik erre is szükségük van. Hja, a fiatalok ilyesmire-nem érnek rá----gondolja most magában az olvasó, és ebben valóban sok igazság van. Ugyanakkor — tartok tőle — a most még csak­ugyan rohanásra, pénzke­resésre kényszerülő fiata­lokból ezzel az életmóddal kivész az együttlét, a kö­zösség fontosságának tuda­ta, igénye — de legalábbis eltompul, elcsökevényese- dik, mint az az érzék, kész­ség, amit nem használunk, és amikor egyszer csak szükség lenne rá, kiderül, hogy már nem működik. Pedig ez a „közösségi ér­zék” nemcsak megtart, megvéd — cselekvő erő is. Szép példáját láttam Su- lyánbokorban. Ezen a Nyír­egyháza környéki bokorta­nyán valaha virágzott az élet. Aztán amikor magas­ra csapott a városiasodás hulláma, elsodorta innen a fiatalokat. Nem is lehet a szemükre vetni — mentek a munka, a kényelmesebb otthon, az iskola után. Su- ' lyáhbbkórba akkor ~még tisztességes út sem vitt, a tiszavasvári (fő) útról csak egy földúton lehetett bejut­ni a tanyára — ha jó idő volt. Ha nem, akkor sár­ban, latyakban; az autót (már akinek volt) is taná­csos volt otthagyni a főút mentén __S ez még ma is így lenne, ha maga a kö­zösség össze nem szedi ere­jét. amely pedig mostanra alaposan megfogyatkozott, hiszen jószerivel az idősek maradtak a tanyán, néhány, a városba dolgozni bejáró embertől eltekintve. Szóval ez a harminc-egynéhány család, nyugdíjas házaspár adta össze tavaly azt a 400 ezer forintot, amit a tsz és a tanács megtoldott, így el­készülhetett végre a hőn óhajtott bekötőút, hogy a szülőkhöz hazalátogató gye­rekek, a városba piacra vagy elintéznivaló miatt be­bejáró öregek közlekedni tudjanak. Igaz, a kivitelezőt négyszer is vissza kellett rendelni, míg végre elfogad­ható munkát végzett... Most pedig megvették a sulyánbokoriak az iskolát. Ez az egyetlen helyiség, ahol összejöhetnek — itt tárgyalták meg annak ide­jén az út dolgát, egy idő­ben ide jártak az asszonyok kézimunkázni, még azelőtt — míg voltak fiatalok — if­júsági klubként működött, ma itt tartják az istentisz­teletet. Az iskola ugyanis már vagy húsz éve nem működik, kifogytak belőle a gyerekek. A több mint százéves épületet a tanya lakói tartották rendben, s amikor a tanács árverésre bocsátotta az egykori isko­lát, de nem akadt rá vevő — nyilván sokallták érte a 130 ezer forintot —, elhatá­rozták. nem engedik ebek harmincadjára jutni, amit még az elődeik építettek. Jóllehet, egy-egy család szá­mára ez több ezer forintos tehertételt jelent, de vállal­ták — összeadták a 80 ezer forintot. A tanítólakást ugyan . most már le kell bontani (olyan állapotban van, hogy nem érdemes vele bajlódni), de az egy­kori tantermet rendbehoz- zák. Sőt, most már azon is morfondíroznak, hogy le­hetne megépíttetni a busz­fordulót, mert akkor még kevesebbet kellene gyalo­golni, cipekedni a szétszórt házak, porták egyre idősö­dő lakóinak, Ez a közösség még úgy „működik", ahogyan min­den emberi közösségnek működnie kell. Tagjai tud­nak egymásról, és azzal is tisztában vannak, hogy csak együtt juthatnák vala­mire. Nem tudom, gyerme­keik tarisznyájában meny­nyi rejtezik vajon ebből a rájuk hagyott örökségből. Szeretném hinni, hogy nem üres az a tarisznya, hogy még nem herdáltuk el az útraválót.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents