Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-21 / 275. szám

falevelén araszolgató her­ei. Aljasok! — fakadt ki Po­ut a feleségének. — Ezek ?m tudják képzelni, hogy hét tekintélytisztelő em- érdek nélkül is. Márpedig íz vagyok. Előttem a po- ■ szent és nagy dolog. Ha pék a munkahelyemre, nának érzem magam, és elgek a rangban fölöttem '■c nak. Nem viszed olykor túl- a? — kérdezte aggódva az ony. Hogy gondolhatsz ilyet? em ez olyan természetes, liklós: a levegővétel. Csak azok iében túlzás, akik képesek dapofátlankodni az igaz- • elé, mintha az is olyan 'er lenne, mint ők. Ezek a encsétlenek tévesen értel­ik a demokráciát! Ha én gazgatómnak felsegítem a átját, kinyitom előtte az t, nem neki, de a pozíció­ik adom meg a tiszteletet, tem ö ia vállalatot képvi- mind az ezerötszáz dolgo- val. És ha tájékoztatom ány tiszteletlen kartárs tálán megjegyzéséről, amit •c a háta mögött tesznek, ián vállalati érdekből cse- zem, és nem személyes nejutásomat egyengetve, s szivecském, ez olyan, t a magasabb matematika, íkik csak az egyszeregyet iák, ezt sohasem fogják lérteni. s Pohánka Pál továbbra zavartatta magát az int­iktól, Mámoros önfeledt­lel herdálta tisztelettarta- lit, hiszen akadt herdálni- íja bőven. És ki tudja, ídig herdálja még, ha egy atlan esemény meg nem dályozza ebben. A nyug­ta vonult igazgató helyébe levezték ki igazgatónak, ohánka örömét >rögtön be­it ette az aggódás is. Mi : ezután? Kit tiszteljen ntúl? Mit kezdjen a temér- . rózsaszín vérsejtjeivel? lég szerencse, hogy az igaz­ói kinevezéssel nemcsak g, de munka is járt. Ez el- ita figyelmét a saját prob- lájáról. Intézkedett, tár- It, reprezentált, és már k olykor villant fel benne teletköröktől sűrűn bekari- ott beosztott múltja. 'gyik nap elszunyókált a fotelben, két tárgyalás kö- t az irodájában. Ö leg- bbis szundikálásnak hitte, egy óra múlva a saját hor- ására ébredt. Riadtan né- t körül, és hirtelen nem ta, hol van. Az igazgatói iroda most különösen tágas­nak, nagyméretűnek tetszett, és ő a fotelbe húzódva nevet­ségesen jelentéktelennek. Mint ah tévedésből került oda, és ah dt el — jutott eszébe hir- tele n — az igazgatója jelenlé­tében, miközben nem átallott még horkolni is. — Elképesztő ... — motyog­ta, és a rajtakapottak gyorsa­ságával ugrott fel a fotelből. — Az ember adja meg a tisz­teletet önmagának is. Ezt Po­hánka Pál igazgató igazán el­várhatja Pohánka Páltól, az embertől. Nem lehet lazítani! És mert rózsaszín vérsejtjei­ben volt Pohánka Pálnak a tekintélytisztelet, ezentúl tisz­telni kezdte Pohánka Pált, az igazgatót. Leste saját szavait, és ha úgy érezte, okosan szólt, gondolatban megdicsérte. A kabátot óvatos tisztelettel se­gítette önmagára, és vigyázva nyomta kobakjára a kalapot is. Ha eszébe jutott egy vicc, készséggel röhögött, és árgus szemekkel figyelte a beosztot­takat. Ha valakiről rossz véle­ménnyel volt, azt rögtön „be­fújta” önmagának, hogy aztán elégedetten nyugtázza az igaz­gató szigorát az illetővel szem­ben. Otthon is igyekezett önmaga kedvében járni. Külföldi ita­lokkal, cigarettákkal lepte meg Pohánka igazgatót, és a leg­jobb szabóval csináltatott ne­ki divatos öltönyöket. Nejével egyre riticábban tár­salgóit. Rájött ugyanis, hogy Pohánka igazgató nem tartja megfelelő társnak az asszonyt. Beosztottként élhetett egy nyolc általánost végze t nővel, de az igazgató élénkebb, iz­galmasabb szellemi partnerre vágyott. Beadta hát a válóke­resetet, és az asszony néhány idegroham múltán elköltözött. Egy közös barátjukhoz, aki a nehéz időszakban vigasztalta. Maradt a lakásban Pohán­ka, az igazgatóval. Nem lehe­tett mondani kellemes együtt- létnek, mert az igazgató egyre agresszívebben uralkodott Po­hánkán. Vadászni meg römiz- ni kényszerítette néhány gom­bamódra termett befolyásos barát társaságában, és egy nyaraló építésébe lovalta a Velencei-tó partján. Otthon örökké zsörtölődött, mindig kifogásolt valamit. Egyik este aztán már egy szo­bában sem volt hajlandó alud­ni Pohánkával, mert a szeren­csétlen ember horkolt. Pohán­ka ezt szó nélkül tudomásul vette, átengedte a hálót az igazgatónak, magának meg a nappaliban ágyazott meg. Ezentúl így aludtak. Az étkezésnél is hasonló volt a helyzet. Az igazgató nem akart vele egy tányérból enni, mert szerinte Pohánka csámcsogott, és illetlen módon kenyérdarabkával törölte ki a zaftot. Pohánka egyetértett főnöke kívánságával, és attól kezdve két személyre terített. Olykor szerelmi légyottra is kedve támadt az igazgató­nak. Ez esetben Pohánka két nőt ültetett a Zsigulijába. A csúnyábbikkal ő sörözött a nappaliban, míg a csinosabbal a hálóba vezette, és átengedte az igazgatónak. Napóleon ko­nyakot adott neki, és Hinde- mithet tett fel a lemezjátszóra, mert az igazgatónak fejlett zenei ízlése volt. Társalgásuk a legszüksége­sebbre szorítkozott, és csak­nem kizárólag gondolatban. Az igazgató meditativ alkat volt, nem szerette, ha fejtege­téseiben hangos szóval zavar­ták. Csak felindultabb állapo­tában adott hangos utasítást Pohánkának, mire Pohánka megszeppenten bólogatott. Olyankor igyekezett minél ki­sebbre összébbhúzni magát, legszívesebben bebújt volna a saját zsebébe a személyi iga­zolványa mögé. Aztán egy este végzetes do­log történt. Problémákkal ter­hes, nehéz nap után fáradt, ingerült volt az igazgató. Po­hánka hiába kereste a kedvét, semmivel sem tudta felvidíta­ni. Idegesen járkált a lakásban, majd hirtelen megtorpant, üvölteni kezdett: — Egyedül akarok maradni! Meguntam, hogy állandóan körülöttem sündörögjön. Ha már meglátom a pofáját, kiver a hideg veríték. Maga nem ember, hanem egy iamőba, aki­nek nincs egy önálló gon­dolata. Maga egész életében csak másokhoz törleszkedett, mint egy korcs kuvasz. Elég! Felmondok magának! Megér­tette?! Ki van rúgva! Azonnal takarodjon a szemem elől! Pohánka reszketve hátrált az ajtó felé, és mint akit ra­kétából lőttek ki, elrohant otthonról. Aznap nem mert hazamenni, kint aludt az állo­máson, a váróteremben, és másnap feléje sem nézett a munkahelyének. • mikor bekerült egy A épületbe, a kilincs- ^B télén ajtó mögé, / B szomorú monoton­st fl Sággal magyarázta -L. -B- az orvosnak: — Nem tudom, kérem szé­pen, mivel bánthattam meg az igazgatómat. Még a gondo­latait is lestem, és akkor egy­szerűen csak kirúgott. Azon­nali hatállyal kérem ... Pedig tessék elhinni, üzletvezető elvtárs, jobban tiszteltem ön­magámnál is. így igaz, főpor­tás úr kérem, még önmagám­nál is ... íín vérsejtek Vasarely: Zebra én nyílt .meg Budapesten az óbudai Zichy-kastély e célra átalakított egyik szárnyában a Vasa- ly Múzeum és Alapítvány. Vasarely, aki sikert sikerre halmozott, elérte a világhírt s azt, hogy vével új fejezetet jelölnek a művészetek történetében, ma már lemond minden meghívást, állítást, távol tartja magát a hivatalos szerepléstől —, de eljött Budapestre múzeuma és ala- tványa megnyitására. C " \ ÚJ ARCA LESZ A TÉRNEK Lebontották a Karner-házat A Karner-ház (Veress István felvétele) A mai Szabadság tér Nyír­egyháza egyik régi piactere. Egykori nevei — Nádpiac, Zöldség tér — önmagában is jelzik, hogy mi mindent árul­tak ezen a helyen. Ez a tér lassan teljesen új arcot kap az odaépített mozival, a mű­velődési központtal, s egy­más után tűntek el a régi, többnyire barakkszerű üzlet­házak. A felszabadulás előtti időkből már csak két épület maradt meg. Hatvan évvel ezelőtt készült el a Lechner Jenő tervei szerint épült, há­rom utcára terjedő régi rend­őrség, a másik pedig a 3. sz. alatti kétemeletes lakóház: ezt az egykori vaskereskedő család, Wirtschafterék épí­tették, közvetlen a második háború kitörése előtt. A déli oldal csúnya, hábo­rúrongálta házait bontották le előbb, amikor a megyei könyvtárat építették. Saját­ságos, hogy a könyvtár a cí­mében ennek a térnek a ne­vét használja, jóllehet az épület kapuja a Kossuth tér­re nyílik, a Móricz-szobor mellett. — Később épült be lassanként a keleti rész, most pedig a nyugati oldal régi, részben romos házait tüntet­ték el nagy gyorsasággal, így került sor a többiek kö­zül kimagaslott, 7. számú sárga, kétszer égetett téglák­ból épített Karner-házra is. Maga a Karner-telek úgy­nevezett kétutcás telek: a Dózsa György (Vay Ádám, Pazonyi) utcáról nyúlt le a Bujtost szegélyező piac felé. A Dózsa György utca előző házai, az 5. számú Marsalkó- ház (az egykori nyomda), mellett az építész Király csa­lád ma is elegáns Jcülsejű háza is ilyen: az előkelőbb, emeletes épület a Pazony fe­lé vezető útra került, a mel­léképületek pedig a piac szükségleteit szolgálták: azon a kapun jöttek be a terményt, tüzelőt szállító kocsik, ott voltak az istállók, mellék- épületek is. A Karner-telken is szép épület állott a Dózsa György út 11. szám alatt: a nemrég lebontott földszintes, árkádos ház nemes vonalait Korok- nay művészettörténeti kézi­könyve 1 is számon tartja. Karnerék a földszintes lakó­ház elé építtették az üzlethe­lyiséget: abban volt a család egyik hentesüzlete, amelyet aztán az első háború előtt Barth Antal vett át: rá már a fiatalabb nyíregyháziak is emlékezhetnek. A telek másik végén, 1910- ben építtették Karnerék a most lebontott emeletes há­zat. Karner József akkoriban, 1912-ben fejezte be 31 éven át gyakorolt hentesiparát; az új emeletes házban a követ­kező generáció lakott már. Karner-lányt vett el Juhász János, aki a nagy dufart mel­letti helyiségben vezette bor­üzletét az első háború után. Nemcsak kitűnő asztali és fajborokat mért ki a helyszí­nen a jobb italokat kedvelő járókelőknek, hanem hordós és palackozott borokat is szállított vendéglőknek, cuk­rászdáknak is. Az inflációs 1925. évben borainak literjét 12 ezertől 20 ezer koronáig mérte. (Hadd szolgáljon tájé­koztatásul, hogy az akköri napilap, a Nyírvidék egy-egy számát 2000 koronáért árul­ták.) A két háború közt vi­rágzó üzletnek a cégérén a Turul elnevezés olvasható, s a madár is látható; a kísér­letező kedvű tulajdonos hab­zóbor készítésével is foglal­kozott egy időben, — nem is sikertelenül. Emellett lap­elődünkben gyakorta közöl praktikus tanácsokat a szőlő­kártevők elleni védekezésről, a permetezés célszerűségéről és a bor okos kezelési mód­jairól. Maga a Karner család a szabadságharc előtt tűnik fel a városi iratokban. 1847. júl. 2-án szerepel a jegyzőkönyv­ben, hogy K. Márton „több- rendbeli kovácsmunkákat” végzett, a jó munka kifizet­hető. Később kerül elő, 1852- ben illetve 1861-ben Karner Márton (Mátyás): őt huza­mosabb gyakorlata elismeré­seként és oklevelének bemu­tatása alapján városi állat­orvossá választják, évi 100 forint díjazással. (Lehet, de nem biztos, hogy az először említett Karner és a későbbi állatorvos ugyanaz a sze­mély.) Mindenesetre a Pazo­nyi utcán ez utóbbi épít há­zat, 1872-ben kapott rá en­gedélyt: ez az, amelyiket ré­gebben bontottak le, a szép árkádokkal együtt — ame­lyeket ugyan a háború után már elcsúfítottak, mert fel­falazták. Ez volt a hentes K. Józsefnek üzlete, lakása: itt született 1892-ben, az em­lített Jolánka, aki a Juhász Jánossal kötött házasságával a piac menti új házban lak­hat. Ezt a néhány hete le­bontott impozáns épületet 1910-ben ifj. Király Sándor (a Pazonyi utcai szomszéd) építette, gyakori társával, Adorján Jánossal. Amikor a fiatalabbak által is közismert Karner Gyula orvos lett, ő is itt nyitotta meg rendelőjét 1923-ban és működött egy fél évszázadon keresztül. A ház­nak az emeleten és az ud­varon több lakása volt, az utcán, a belső udvarban több üzlethelyisége és műhelye. Mivel mi 42 évig laktunk a Selyem utcánák a már le­bontott elején: igen sokat járhattam el a Karner-ház előtt. Becsülhettem az ud­varban dolgozó Gutyán Lajos lakatos-kovács ügyességét és kedves emberi egyéniségét, a gyermekeinkre is kiterjesz­tett jókedvű melegségét. Itt „fogadott” az utcai üzlethe­lyiségben Bancsik úr, a csa­lád férfitagjainak érdekes egyéniségű fodrásza. A le­bontásig, végig itt dolgozott Makóczy István szabómester, aki szakmájával is kielégí­tette olykor a család igényeit, de emlékezetesebb, hogy az ötvenes években a gyerekeink ébredző bélyeggyűjtő-szen­vedélyét is segített kielégíte­ni. Az udvarban lakott az idős Dienes házaspár, a vá­rost oly nagyon szerető és is­merő Pista bátyánknak és testvéreinek szülei, akik so­kat mozogtak a téren, pia­con, így szinte mindennap lehetett őket látni, olykor szót is váltani velük. Most, hogy a szomszéd há­zakat is lebontották, itt em­lékezhetek a város felé eső földszintes szomszéd házban dolgozó bádogosra, a nagy termetű, igen barátságos Katz bácsira, akivel mindig szívesen váltottunk üdvözlő szavakat, ha üzlete előtt el­mentem vagy valamit dolgo­zott a háztartásunknak. A ke­gyetlen idők után ő már nem térhetett vissza, mint ahogy a másik oldalon, a Véső utca sarki, Bodnár-féle bazárház orrából nyílt vegyeskereske­dés tulajdonosa, Goldfarb Armin sem. Az utóbbinak már a húszas években is itt működött az édesapja, G. Bertalan vegyeskereskedő. Jó néhány éve bontották le az 5. számú emeletes házat is, amelyik a már említett Király család telkének piaci végén állott: az idős építész özvegye lakott benne, később aztán Prékopa Lajos órás és ékszerész tulajdona, őrá is emlékezhetnek még sokan: a Kossuth tér déli oldalán nyílt szép üzlete és műhelye. A hetekben meghalt rokonszen­ves órásmester, L eviczky László, aki a városnak kitű­nő ismerője és a hagyomá­nyok lelkes ápolója volt, szin­tén Prékopa Lajosnál tanul­ta a mesterségét. Az elmúlt fél évszázad alatt teljesen megváltozott ennek a régi piactérnek az arca. Lassanként a város, a megye legfontosabb kulturá­lis intézményei kaptak he­lyet magán a téren vagy a szélein emelt épületekben. Legyen ilyen a folytatás is! Jó lenne, ha a most letarolt, hatalmas, üressé vált terüle­ten remélhetőleg majd erőtel­jesen meginduló munkák nyomán itt, az egykori Kar­ner-ház helyén és a többi telken is, időtálló, szép épü­letek díszítnék a teret, a vá­rost, és gyönyörködtethetnék a városlakókat és az errejá- ró idegeneket is. Margócsy József ______ J bbhhhbhbhbbbbbbbbhbbbb •

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents