Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-21 / 275. szám
( FIATALOKRÓL — FIATALOKNAK ) AZ ÜT ELEJÉN Tarisznyájukban tehetség ..Becsüld meg a kezdőt ö semmi. de még minden lehet.” Forbát Imre ..Egy szabad alkotóművész életében a legkínzóbb, a legveszélyesebb pillanat az, amikor elismerik.” Dalcsev A művészi pályán elérhető sikerhez olyan útvesztőkkel, buktatókkal teli út vezet, amelynek soha nem lehet és nincs is vége. A siker útjának bejáratát tövises bozót fedi, csak kitartással, türelemmel lehet rátalálni. S ennek az útnak az vágjon neki, aki a tarisznyájában tehetséget hordoz. Ám sokszor Hiába van meg útrava- lónak a tehetség, egyáltalán nem biztos, hogy a tulajdonosa elér valahová. Van, akit már az első kapaszkodó is meghátrálásra késztet, más esetleg úgy halad rajta, mintha szárnyai lennének. A tehetségtől, kitartástól, munkabírástól és talán kicsit a szerencsétől is függ, hogy ki meddig jut el a siker útján. A következőkben négy olyan fiatalt mutatunk be, akik már elindultak ezen az úton. Egyikük még egész az elején tart, másikuk már talán egy kicsit tovább jutott. © Morvái Tibor még nem festő, nem grafikus, de már nem csupán kedvtelésből rajzoJgát. Még nem művész, de tehetségére felfigyeltek, számon 'tartják. Tudja, hogy egy hosszú útnak még csak az elején tant. Tele van kétségekkel, keresi sajátos kifejezési eszközeit, stílushoz imég nem kötőd,ilk. De van már jó néhány grafikája, amely senki máséval nem téveszthető össze. Kétségei, ■következetes és tudatos útkeresése biztosíték arra, hogy eljut oda, ahová szeretne. Minden bizonnyal festő, grafikus lesz belőle. Négyéves kora óta rajzol, fest. Az első „alkotására” is ipontosan emlékszik, mert „megkenték” érte. Nem is •azért, mert a művészi kivitelezéssel volt baj, hanem inkább az anyaggal. Ugyanis eredeti módon nem papírra, hanem az ajtóra rajzolt. Az értetlenkedő szülők pedig meglehetősen gyakorlati módon nem az ifjú Bicassót látták meg benne, hanem egy rakoncátlan kölykök Morvái Tibor azért tovább rajzóIgatott. Igaz, ezuitán in- íkább rajzlapra. Különösebb szorgalom, elhivatottság még gimnazista korában sem volt ■benne, és életútja is másfelé kanyarodott. De ha valamilyen rajzeszköz kerülit a kezébe, amint ő mondja, mindjárt firkál,gatott. Csak néhány éve fordult útj,a végérvényesen a festészet felé. öt éve már tudatosan alkot, s néhány éve a művelődési központ stúdiójának is tagja. Mesterei, tanárai, Berecz András és Balogh Géza figyeltek fel a tehetségére és ösztönözték következetes munkára. — Nagyon sokait köszönhetek nékik, sokat tanulok tőlük — mondjia. — A rajz esztétikájának a tanulása olyan, mint egy kásahegy, amelyen át kell rágnia magát az embernek. Morvái Tibor tanul, de néha már úgy véli, hogy véleménye eltér a mesterétől. Ez természetes, sőt fejlődése szempontjából biztató, hogy másképpen is tudja látni a dolgokat. A rajzolást viszont már hivatásának tekinti, olyannyira, hogy beiratkozott a Bessenyei György Tanárképző Főiskola rajzsza- kára, s levelező hallgatóként végzi tanulmányait. A stúdiumokon még kevés dicséretet kap, a mesterek inkább a hibáik miatt szólnak. De vannak már sikerei is, visszajelzések arról, hogy jó úton jár. Néhány éve minden megyei amatőr tárlaton oitt vannak a képei. Ez az év hozta a legnagyobb sikert számára. A XIII. országos amatőr képző- és iparművészeti kiállításra beküldött alkotásait a legjobb negyven közé sorolták, s külön jutalmait is kapott. Egyik képe bekerült a katalógusba. (A Kelet-Magyarország hasábjain is bemutattuk már néhány rajzát.) Morvái Tibor rajzol és rajzol. Kiállításra készül, s ha minden igaz, tavasszal mesterével, Berecz András festőművésszel lesz közös bemutatkozása Kisvárdán, a Rétköz Múzeumban. Ha már a mestere elvállalta, nem akar szégyent hozni rá, ezért szeretne komoly anyagot ösz- ■szeállítani erre a kiállításra. Borbányai lakásában nézegetjük a képeit. Egy grafikai sorozat a férfi és nő kapcsolatát igyekszik körbejárni. Több képe a magányról szól, mások pedig zenei ih- lietésűek. Jó néhány képe talán már bármelyik kiállításom megállná a helyért. Tudja, hogy még amatőr és nem lesz könnyű bekerülnie ■a hivatásos művészek közé. De néhány év múlva megpróbálja, hátha sikerül bekerülnie a Művészeti Alap tagjai közé. Persze ez is csak lehetőség, hiszen ez önmagában nem old meg semmit. © Talán nem tévedünk túlságosan nagyot, ha tehetségéi; ■és kitartását látva azt állítjuk, hogy előbb-utóbb megvalósítja elképzeléseit. Ha egy harminc, sőt negyvenéves költőt pályakezdőnek, fiatalnak titulálnak, akkor Teski Tibornák igazán ifjan adatott meg az irodalmi bemutatkozás. A rangos irodalmi folyóirat, az Alföld ugyanis az egyik 1983-as számában egyszerre öt versét közölte. A versek alatt kis lábjegyzet hívta fel a figyelmet arra, hogy a költemények szerzője egy 17 éves nyíregyházi középiskolás tanuló. A Kossuth Gimnázium növendékének verseit tanárnője küldte el az irodalmi folyóirathoz, felfigyelve diákjának a tehetségére. Abban az évben még más is történt Teski Tiborral. A diák költők, diák írók országos pályázatán elért eredményéért bronzplakettel tüntették ki Budapesten. Figyelemre méltó indulás egy költői pályán. A bemutatkozást aztán további publikációk követték. Az Ifjúságii Magazin, a Szabolcs-Szatmári Szemle és a Kelet-Miagyar- ország — látva tehetségét — közölt tőle verseket. Néhány hónapja pedig a Magyar Ifjúság egy egész oldalon mutatta be a fiatal költőt. Az ő esetében sem maradt el a pártoló mester atyai támogatást nyújtó baráti keze. Ratkó József a Hangsúlyban, majd a Pedagógiai Műhelyben is letette a fiatal költő mellett a voksot. Teski Tibor jelenleg főiskolás. Az egri Ho Shi Mio Teski Tibor Levél (Édesanyámnak) Esik az eső, Talán hazafelé tartasz, s rám gondolnak benned a szavak az érintés, melyet lassan tenyeredbe zár ia magány. Látod, ahogy közénk áll az idő, megnőnek, ritkulnak a szavak is. Arcodon a múlt csukott ablakai, üvegén függönnyé merevül az eső, — sötét előtt még hazaérsz. Tanárképző Főiskola harmadéves magyar óangol szakos hallgatója. Leendő foglalkozását tekintve is az irodalommal jegyzi el magát. Elkötelezett költő. Nem egy írásában az emberiség sorsa, jövője foglalkoztatja. A Fordul a Föld című versében például ezt írja: Egyre kivehetőbbé válnak a célpontok/ Szűkülő szemmel nézem a napkeltét, félve az ébredők ■első mozdulatát,/ este meghallgatom a híreket. Mondanivalója legtöbbször súlyos, de az Is foglalkoztatja, vajon személyes, belső indíttatású gondolatait, érzéseit kitárhatja-e a közönség elé. Szemérmes ifjú. Tudja, hogy a költészet csak akikor ér igazán valamit, ha az írója lelkének legféltettebb bugyrait is kendőzetlenül a ■közönség elé tárja. Ez talán néha bizonytalanná is teszi. Afelől viszont nincs kétsége, hogy az embernek az infor- imációdömping közepette „is meg kell őriznie a lángot, a művészet iránti fogékonyságot. Ezért van szükség zenére, festményre, szobrokra és versre is. És ezért van szükség festőkre, zenészekre, írókra, költőkre. Hogy költőnek érzi-e magát, erre az a válasza, hogy a versek írása közben, esetleg még egy órával azután igen. Ám hozzáteszi: a versírás pillanata meglehetősen illáinékony, és aztán marad a napi élet rohanása. Az egri diákoSkodás, az otthonitól eltérő környezet, a barátok, a társasági élet és természetesen az állandó tanulás kicsit elvonja mostanában az írásitól. Ünnep marad számára a versírás. Minden remény megvan arra mégis, hogy néhány év múlva megjelenik az első kötete. A sikert számára egyelőre tehát még nem ez jelenti. Akkor elégedett magával, ■amikor úgy érzi, hogy költői nyelven pontosan azt sikerült megfogalmaznia, amit szeretett volna. Amikor sikeresen megbirkózott az üres, fehér papírral, amikor megalkotott valami újat, gazdagítva a világot egy olyan szuverén alkotással, ■amely az ő tolla hegyén született. A siker számára maga az állapot, amikor alkotni képes. © Horváth László Attila a Móricz Zsigmond Színiház benjáminja, legfiatalabb színésze. Főszerepekkel még nem dicsekedhet, kiugró sikerei még nem voltak. Tisz- tóban van vele, ezekre még várni kell. Ám több olyan hálás szerepet is eljátszott már, amelyre még a szakmabeliek is odafigyeltek. Gsak emlékeztetőül. A Pi- mokkióban például ő volt Kanócz, a fabábú kis barátja. Az Irma, te édes című zenés darabban Penge Petit, az egyik vagányt alakította. Az őfensége pincére című darabban a fiatal felszolgálót játszotta, az idei évad sikeres bohózatában, A peles- kei nótáriusban pedig Szegfű Bandit. A II. Rákóczi Ferenc fogsága című színműben is játszik. Igazán nem panaszkodhat, hogy nem foglalkoztatják. Nemegyszer előfordul, hogy egy nap két darabban is játszik. Minden esélye megvan arra, hogy ■színész legyen. SZÍNÉSZ, csupa nagy betűvel, amit megálmodott, amire feltette .az életét. Ez persze egy kis magyarázatra szorul. Hiszen tulajdonképpen most is színész. A dolog aprócska szépséghibája csupán az, hogy mestersége megnevezésékor a színész szó után jelenleg oda- higgyesztenek egy római kettest, azaz H. L. A. színész II. Azaz segédszínész. Hogy miért? Nos, minden szakmában, így a színészi pályán sem minden esetben vezet egyenes út a kiteljesedéshez. H. L. A. többször is megpróbálta a kitérő nélküli egyenes utat a színművészeti főiskolán át, hogy szí- nészdi'plomával kezdje el a pályát. Ám a többszöri felvételi próbálkozás közül egy sem sikerült. Érettségi után elszegődött hát csoportos .színésznek, azaz színész háromnak a szolnoki Szigligeti Színházhoz. Két év múlva lett színész II. A tavalyi évad előtt igazolt át Nyíregyházára. Ügy érzi, jó vásárt csinált. — Dolgozni akarok, s ebben a társulatban ez maximálisan lehetséges. Kitűnő a hangulat, megvannak hozzá ia feltéteLek — mondja. Természetesen ezen a pályán sem baj, ha papír is vám. Hiszen érthető, hogy a színművészeti főiskolát végzett pályakezdő színész nagyobb bizalmat kap, minit az, áki, mint mondják, a szín- házajtón véletlenül beesett. A főiskolát végzett inkább élőbb, mint utóbb főszerepet kap, a segédszínésznek viszont előbb bizonyítania kell. Nos, Horváth László Attila a legjobb úton halad errefelé. Semmi kétség, színész lesz, illetve mivel most is az, színész I. lesz. A színész kettő fokozatot egyébként éppen a Pinokkió egyik mellékszereplőjének alakításával nyerte el, a Filharmónia zsűrije nézte meg, és a da- ■rabhan nyújtott teljesítményének elismeréseiként kapta meg az új besorolást. Hátra van még a színész I. kategóriájának az elérése. Az ehhez vezető út már köny- ínyebbnek tűnik. Ez már nincs időhöz kötve. Elég egy megfelelő nagyságú, jól eljátszott szerep, amelyet, ha a zsűri megnéz, és jó alakításnak ítéli, Horváth László Attila ültjéből minden akadály elhárul. Legalábbis, ami ■a formaságokat, a papírt illeti. Meglehet, a nehezebb még ezután következik. Mert a színésznek napról napra minden szerepben újra és újra bizonyítania kell. A sikert még csak ízlelgeti. Jól tudja, hogy a nagyobb taps a főszereplőnek szód, de néhány másodpercnyi már ■neki is jut belőle. Ezzel a szóval, hogy siker, még nemigen tud mit kezdeni. Talán ■most többet jelent néki az, hogyha ő és kollégái úgy érzik, jól oldotta meg a feladatát. — Szeretni keli a munkát — vallja. — Semmi más nem befolyásolhatja -a pályát. Elszántsága, szakmai alázata és bontakozó tehetsége biztosíték arra, hogy ezt meg is valósítsa. © Nagy Gyula trombitaművész, a Szabolcsi szimfonikus zenekar legfiatalabb tagjai közé tartozik. Ennek ellenére >a legtehetségesebbek között tartják számon. Elsősorban tanárnak tekinti magát — a nyíregyházi állami zeneiskolában és a zenei szakközépiskolában tanít —, de gyakran lép pódiumra, olykor előfordul, hogy egy- egy hónapban 10—15-ször is hangversenyezik megyénkben a zenekarral, nemegyszer szólót is játszva. A zenekar első trombitása. A zenéhez, a trombitához való kötődését a véletlennek köszönheti. Valamikor Egerben, ahol kisdiák volt, tízéves korában feloszlott a vasutaszenekar, és az árván maradt hangszereit kölcsönözni lehetett. Édesapja egy szakszofont, egy klarinétot ■és egy trombitát hozott haza, válasszon, melyiken szeretne játszani. A szakszofon ■túl nagy volt, a klarinét rossz, a trombita pedig, cso- dák-osodája, szépen megszólalt. Egy probléma volt, választani kellett a sikerrel kecsegtető úszás vagy a zene között. Édesapja döntött a zene mellett. — Tulajdonképpen csak a miskolci zeneművészeti szakközépiskola első osztályának a vége felé voltam hálás apámnak a döntésért — mondja. — Hiszen az úszás inkább játék volt, mint kötelesség. A zene mindennapos gyakorlása viszont... Ám a szak- középiskolában a zene mindenkit előbb-utóbb magával ragad. A Debreceni Zeneművészeti Főiskolára került, amelyet aztán sikeresen elvégzett. Ezután Mátészalkán tanított két évig, ahol megalakította a Hodborne rézfúvós kvintettet, öt éve Oktatja a zenét Nyíregyházán. Nem tekinti előadóművésznek magát. Elsősorban ■inkább mint tanár szeretne bizonyítani. A tanítást tartom hivatásomnak — vallja. Ügy látszik, nem is akármilyen feladatának tekinti, hiszen néhány hete például egy országos versenyen mind a három pályázó növendéke díjazott lett. Ö maga pedig tanári díiban részesült. Természetesen szívesen hangversenyezik. Tisztában van vele, hogy nem adatik meg számára olyan pályafutás, mint mondjuk Kocsis Zoltánnak, vagy Ránfci Dezsőnek, hiszen az övéké egészen ritka és tüneményes ikarrier. Másrészt a vidéki- ség is — bármiilyen nehéz is bevallani — hátrányokkal jár. Természetes, hogy egészein más fellépni a Zeneakadémián, mint mondjuk a nyíregyházi művelődési központban egy amatőr zenekarral. Legalábbis, ami az országos elismertséget, a szakma figyelmét jelenti. Ám az is nyilvánvaló, hogy a szabolcsi zenészek is tudásuk legjavát nyújtják az itteni közönségnek. így születnek aztán Olyan emlékezetes hangversenyek, mint a már hagyományosnak számító karácsonyi koncertek. A tavalyi sikerben például nagy szerepe volt Niagy Gyuláinak is, aki a Te deumot játszotta egészen mesteri módon. Naponta legalább két órát gyakorol. Szeretne minél nehezebb feladatokat megoldani. Nagy álma például, hogy egyszer az egyik legnagyobb zenei feladaton tegye próbára magát és játszhasson Bach II. brandenburgi versenyében. — Akkor már a hivatásos Szabolcsi szimfonikus zenekarral — teszi hozzá mosolyogva. — De addig még neki is tanulni kell. .Hangszerét, a trombitát szeretné egy kicsit népszerűbbé tenni megyénkben is. Ha a hegedű a hangszerek királynője, akkor a trombita a hangszerek királya — mondja. Érdekes, hogy a Dunántúlon jobban kedvelik a fúvós hangszereket, közöttük a trombitát, mint mifelénk. Errefelé valahogy nincs hagyománya. Ezért szívesen vállal zenei ismeretterjesztő előadásokat, és éppen a na- ■ipokban alakított néhány barátjával egy polkazenekart. Szeretnének egy modern, kísérleti zenét játszó együttest Is létrehozni. Nagy Gyula zenei tudásáról nemcsak Szabolcsban nyilatkoztak kedvezően. Vendégszerepeit már a debreceni MÁV Szimfonikus zenekarban és a Népszínház zenekarában, ahol olyan jól sikerült a bemutatkozás, ihogy a színház szerette volna szerződtetni. Nagy Gyula pontosan ismeri adottságait és lehetőségeit. Csak olyan tervekről álmodozik, amelyek megvalósíthatók. Boldog ember. Bodnár István KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1987. november 21.
