Kelet-Magyarország, 1987. november (44. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-14 / 269. szám

A végrehajtó Komor, sötét ruhás, kérlelhe­tetlen úr. Nem hatják meg a köny- nyek, s ha már nincs mit lefog­lalni, akár az ut­cára is kiteszi — minden szívfájda­lom nélkül — azt, aki tartozik. Eddig még nem volt dolgom vég­rehajtóval, de ahogy Lekika Ist­vánra nézek, rá egyáltalán nem il­lik a régi, roman­tikus regényekből ismert ábrázolás. Mosolyogva igazít egyet nyakkendő­jén, majd meg­jegyzi: — A példa egy kicsit sántít és nemcsak azért, mert ma történe- itesen világos öl­tönyt viselek. Mint a Nyíregy­házi Városi Ta­nács alkalmazott­jának, nekem is az államigazgatási eljárási törvény alapelvei szerint kell dolgoznom. Ezek pedig: a humanitás, a segítségnyújtás, az érdekek egyeztetése, nem utolsósorban az ügyfél jog­védelme. Ezek az alapelvek termé­szetesen senkit sem mente­nek föl az alól. hogy teljesítse előírt tartozásait. Amíg álla­mi bevételek lesznek, addig végrehajtókra is szükség van. Hiszen mindig akadnak olyanok, akik elfelejtik befi­zetni az adót. Az ilyen ese­tek fölött nem szabad sze­met hunyni — elsősorban azok miatt nem, akik határ­időre és hiánytalanul róják le kötelezettségeiket. Napjainkban, mikor Nyír­egyháza lakosságának több, mint 33 és fél millió forint adóhátraléka van. megnőtt a végrehajtás jelentősége. Oly­annyira, hogy április közepe óta kettő helyett nyolcán foglalkoznak a köztartozások behajtásával a városházán. — Mondhatnánk, hogy egyelőre ón is csak ismerke­dem a tennivalókkal, mivel június óta dolgozom ebben a munkakörben. Persze ez azért így túlzás, hiszen tizen­hét esztendeje állok az ál- ilamigazgatás szolgálatában. Voltam például anyakönyv­vezető, népességnyiilvántartó, sóit egy ideig vb-tibkár is. Abban a munkakörben kö­zelről megismerkedtem a végrehajtás feladataival. Ko­moly tapasztalatra azóta tet­tem szert, mióta Nyíregyhá­zán, a tanács pénzügyi osz­tályán dolgozom, s június óta csak adóbehajtással foglalr kozom. Az utóbbi 5—6 évben hir­telen megnőtt a megyeszék­helyen a hátralékosok szá­ma. Ahogy szélesedett az adóköteles tevékenységek kö­re, úgy gyarapodott az adós­ság. A párszáz forintos hát­ralékok mellett szép szám­mal vannak, akik százezrek­kel tartoznak, de akad milli­ós adósság is. Végrehajtónak lenni nen tartozik a legvonzóbb mun­kakörök közé. Viszont tény az is, hogy a tömegek egyet­értése kíséri ezt a munkát. Az adóbehajtást ugyanis a nagy összegekkel tartozó személyeknél kezdik — akik gyakran munka nélkül jut­nak borsos jövedelmekhez, ez pedig érthetően bosszant­ja a lakosságot. — Legtöbb gondunii azok­kal a jól kereső iparosokkal, maszekokkal van, akik in­kább befektetni szeretik a pénzüket, mint adóra és más köztartozásokra kifizetni. Néhány éve jóformám szá- molaitlanul adják ki az 'en­gedélyeket a legkülönfélébb vállalkozásokra. A gyors meggazdagodás reményében olyanok is próbálkoznak, akiknek sem kellő tapaszta­latuk, sem hozzáértésük nincs az üzlethez. így aztán hamarosan bele is buknak. Van, aki ezek után sem ad­ja fel. Miután mondjuk Nyíregyházán összeszedett egy tekintélyes összegű hát­ralékot, glmegy Nyírbátorba, vagy Demecserbe és ott vált­ja ki az ipart. Ilyen esetek­ben hibát követ el a tanács, hogy nem néz utána: meny­nyire megbízható a jelentke­ző. Ez a példa is bizonyítja, hogy nagy szükség van a hi­vatalok között az együttmű­ködésre. Nem ártana a meg­rendelőknek sem komolyan venni azt az előírást, hogy a 2 ezer forintnál nagyobb ösz- szegű kifizetések előtt adó­igazolást kérjenek a tanácsok­tól. Méghozzá a lakóhely, s a telephely szerint illetékes tanácstól is. Manapság nem ritka dolog, hogy 15—20 millió forintos munkát vállal föl* egy-egy kisiparos. Gyakori, hogy me­net közben — például anyag- vásárlás címén — részszám­la-kifizetéseket kérnek, ami­hez nem visznek adóigazolást. Mire befejezik a munkát, sokszor nem marad kifizet­hető összeg, amiből rendezni lehetne a köztartozásokat. Sok visszaélésre ad lehető­séget az is, ha a fővállalkozó alvállalkozókat foglalkoztat. Nehéz kideríteni, hogy ki ki­nek dolgozik, mivel a fővál­lalkozó nem köteles adóiga­zolást kérni az alvállalkozó­tól. Ezért gyakran nagy össze­gek cserélnek gazdát az adó­hatóság tudta nélkül. A kis és nagy trükköket persze is­merik a pénzügyi szakembe­rek. Mivel egyre nagyobb tár­sadalmi figyelem irányul az adóztatásra, ezért egyre ki­sebb a lehetőség a rafinált fogásokra. Többek közt ez in­dokolja, hogy ez évtől min­den eddiginél szigorúbban veszik a tartozások behajtá­sát is. — Természetesen szó sincs arról, hogy ajtóstól rohan­nánk a házba. Mielőtt kime­gyünk a helyszínre, alaposan tájékozódunk az illető tarto­zásairól. Ha megalapozott a követelés, akkor keressük fel személyesen a hátralékost. Milyen a fogadtatás? Hmm ... Olyan embert én még nem láttam, aki örült volna an­nak, hogy lefoglalják a hol­mijait. Tapasztalataim sze­rint a hátralékosok ponto­san tudják, hogy számíthat­nak a végrehajtóra. Van, aki úgy készül fel a látogatásra, hogy ismerősökhöz, barátok­hoz menti át értékeit, így aztán egyszerűen nincs mit lefoglalni. A másik véglet, hogy az adós maga keresi fel a pénzügyi osztályt és ajánl föl értéktárgyakat arra az időre, míg nem tudja ren­dezni hátralékát. Egy csőd­bement gazdasági munka- közösség — mintegy 400 ezer forintos köztartozás fejében — jól felszerelt műhelyét kí­nálta fel árverezésre. A foglalás után még min­dig lehetőség van 15 napon belül a hátralék törlesztésé­re. Ha ez nem történik meg, akkor eladják, esetleg elárve­rezik az ingóságokat. Erre az idén még nem volt szük­ség. Az adósok igyekeznek a rendelkezésre álló 15 napon belül rendezni a számlájukat. — Nyíregyházán a telepü­lésfejlesztési hozzájárulás bevezetésével nagj arányban megnőtt az adóköteles sze­mélyek száma. Sokan egy­szerűen nem tudják, hogyan kell adót fizetni. A lakosság 60—70 százaléka nincs tisztá­ban azzal, hogy egy évben két részletben: március 15- ig és szeptember 15-ig ró­hatják le köztartozásaikat adópótlék nélkül. Ez állam- polgári kötelesség! Luxus ar­ra várni, hogy minden alka­lommal külön értesítésben szólítjuk fel tennivalójára a lakosságot. Aki elfeledkezik a határidőről, számíthat rá, hogy — ha kisebb összeggel tartozik — letiltják a fize­téséből, a nagyoDb hátralék beszedésére pedig Kopogtat nála a végrehajtó. Házi Zsuzsa A Magvető Kiadó Gyorsuló Idő című sorozatának új kö­tet? megjelenése után né­hány nappal már alig kap­ható. Pomogáts Béla leg­újabb könyvének sikere ki­számítható volt, hiszen ma­napság széles rétegeket fog­lalkoztat az erdélyi magyar­ság sorsa, következésképpen kultúrájának helyzete is. A kötet borítójának fotó­montázsán az erdélyi magyar irodalom kiadványai látha­tók „zöld mezőben”, a hát­térben pedig a kolozsvári Mátyás-szobor. Ez a szelle­mes megoldás a könyvben tárgyalt kérdéskör lényegi jegyére utal: a jelenidőt nem lehet a múlt tudása nélkül tárgyalni, s a mai erdélyi (vagy tágabban: romániai) magyar kultúra nemcsak természetes létezési terepnek tekinti saját hagyományait. Oscar Kokoschka: Tower Bridge Egy másik zsaru A filmek ér­tékének meg­ítélésében örök zavarok for­rása, hogy va­lamennyi művészet közül minden bizonnyal ebben kö­tődik össze leginkább — döntően a piacra kerülés előzményei és módja miatt — a művészi és szórakoztató, a választékos és a kommerciá­lis. A kanonizált művészet értékeinek megragadásához egy viszonylagos uiztonság- gal alkalmazható kritérium- rendszer alakult ki, ugyan­ezt a szórakoztató filmek esetében aligha lehet el­mondani. Ez utóbbi területen fokozza a megítélés bizony­talanságát a közönségfogad­tatás, mert néha az ízlés­telen, az antihumánus művek is rengeteg nézőt vonzanak. Ilyen tömeghatás esetén a kritikus is tudathasadásos állapotba kerül, hiszen ta­gadhatatlanul van valami különleges hatóelem ezekben a filmekben, ami szórakoz­tató mű esetében feltétlen értékadó, és ezt el kell is­merje, ugyanakkor nehezen tudja függetleníteni magát azöktól a mozzanatoktól, amelyeket felületesnek, si­lánynak ítél. Abban, hogy a szórakoz­tató filmek igazi értéKrend- je kialakuljon; hogy e téren is nagyobb biztonsággal le­hessen ítéleteket megfogal­mazni, minden bizonnyal az segíthet a legtöbbet, ha olyan filmek hatásmechanizmusát vizsgáljuk tüzetesebben, amelyek mind a közönség, mind a szakemberek előtt kedvező fogadtatásra talál­tak. Erre most a forgalmazás szeszélyei folytán kedvező alkalmunk nyílik, mert ebbe a kategóriába tartozik a nemrég játszott Vissza a jö­vőbe (Robert Zemeckis), s a most a mozikba kerülő A Beverly Hills-i zsaru, Mar­tin Brest első munkája. Egy szaklapból tudom, hogy ezt a filmet is elérte a sikeres alkotás végzete: a folytatás, a II. rész jelenleg a francia sikerlista élén áll. Kár azon bánkódnunk, hogy hozzánk ennyi késéssel érke­zik el egy film, inkább örül­jünk annak, hogy itt van, meri jelenlegi gazdasági helyzetünket tekintve ez is valami. Bizonyára sokak számára emlékezetes az a tévévita, amely a technika jóvoltából és a politikai légkör enyhü­lése következtében jöhetett létre amerikai és szovjet hon­atyák között. Emlékeztetnék egy washingtoni meg­szólalóra, egy néger sze­nátorra, aki azt mondta, hogy az ő fajtájabelinek énekes­nek, muzsikusnak vagy spor­tolónak kell lennie ahhoz, hogy kiemelkedhessék, hogy felfigyeljenek rá. Bizonyára sok igazság van abban, amit elmondott, bár ő maga a megtestesült ellentmondás is, hiszen példája szerint poli­tikusként is lehet sikert el­érni. A felsorolásból pedig kihagyta a színészeket, holott közöttük is akad néhány, aki világhírnévre tett szert. Például Eddie Murphy, aki szeptember óta személyes is­merősünk, ekkor került sor ugyanis a 48 óra bemutatá­sára, s aki A Beverly Hills-i zsaru főszerepét is alakítja. Visszatérve a szenátor meg­jegyzéséhez, az azért hozzá­tartozik az igazsághoz, hogy például az amerikai film tör­ténetében kétségkívül kevés feketebőrű játszott komoly szerepet. A rendezők között, legalábbis a jelentősek sorá­ban nem is találunk senkit közülük, színészként pedig leginkább Sidney Poitier vált ismertté, nálunk is ját­szott filmje a Forró éjszaká­ban, ahol — Eddie Murphy- hez hasonlóan — rendőrtisz­tet alakít. Az is a szenátor igazságát látszik alátámasztani, hogy azokban a filmekben, ahol a néger ember főszereplővé vá­lik, a faji megkülönböztetés valamilyen formában mindig hangsúlyt kap, azaz a színes- bőrűek jelenléte egy adott társadalmi közegben sosem a természetes mindennapiság állapota, hanem látens konf­liktusforrás. Emlékezetes példákat említhetünk a film­történetből: a York őrmester katonáját, az Egy krumpli, két krumpli szerelmespárját, és hát Eddie Murphy is olyan becsületes pofonokat kap saját fehérbőrű kollégái­tól, hogy szikrázik körülötte a levegő. Minden bizonnyal kevés honfitársunknak adatik meg a közeljövőben, hogy Bever­ly Hills-ben nyaraljon. Igaz, hogy Saint Tropez-ben sem sokan tölthették korábban nyári vakációjukat, de ez a körülmény egyetlen moziné­zőt se gátolt annak idején, hogy ne mulasson jókat Louis de Funes eseti és-botlásán A Saint Tropez-i csendőr­ben , így aligha lesz akadálya annak, hogy bárki ugyanezt tegye A Beverly Hills-i zsaru, azaz Eddie Murphy kitartó nyomozásán. A téma már igen sok vál­tozatban ismert, bár bizonyá­ra sokáig aktuális marad: a kábítószer-kereskedelem áll a hátterében a gyilkosságok­kal tarkított eseménysornak. (Az ilyen történetek hitelét nálunk ma tovább emelheti az, hogy Kolumbia nagykö­vetén a kábítószer-maffia Budapesten követett el a múlt évben gyilkossági kísér­letet, ami itt azért nem min­dennapi esemény volt.) A Beverly Hills-i zsaru azon­ban valószínűleg alig emel­kedne az átlag fölé, ha a fór szerepet nem Eddie Murphy alakítaná. Mint minden nagy színész esetében, így nála is megfejthetetlen, mivel tud akkora hatást gyakorolni a nézőre. De hogy a nevetése, ez a különlegesen csúfondáros, kaján, néha harsány, néha csak mimikában kifejeződő eszköz szerepet játszik, az bizonyos. Sidney Poitier ren­dőrtisztje öntudatosan ki­mért és választékos volt, Ed­die Murphy lezserül vagány, de hihetetlenül céltudatos. Martin Brest filmje jócs­kán kínál lehetőséget a neve­tésre, mégsem nevezhető bűnügyi komédiának. A bő­séggel alkalmazott és jól ki­használt helyzetkomikum megmarad fűszernek, a fő szál a felderítendő izgalmas bűnügy marad. Ez a szeren­csés ötvözet a titka a kitűnő színészi játék mellett a film sikerének. Hamar Péter Jelenidő az erdélyi magyar irodalomban hanem annak is tudatában van, hogy számára lét- szükséglet, hogy jelene ezer gyökérrel kapaszkodjon a múltba is. Ezt a helyzetet adottság­nak tekintette Pomogáts Béla. amikor könyvének szekezeti felépítését, tárgya­lásmódját kialakította. Mert bár a mű tárgya az elmúlt másfél évtized, a hetvenes­nyolcvanas évek irodalma, a bevezető fejezetek egészen 1919-ig nyúlnak vissza, s áttekintést kapunk egyrészt a két világháború közötti korszak, másrészt a fel- szabadulás utáni negyedszá - zad irodalmáról is. A mai jelenidő közvetlen múltja ugyanis természetesen 1919-ig nyúlik vissza, hiszen ekkor alakultak ki azok az állami keretek, amelyek között ennek az irodalom­nak léteznie kell. Az erdélyi magyar irodalom ekkor lelt nemzetiségi irodalom, amelyet a romániai társadal­mi valóság is meghatároz, nemcsak az egyetemes magyar kultúra és annak külön erdélyi magyar hagyo­mányai. Erdély mindig is „híd” volt Közép-Európa külön­böző nemzetiségei között, s ezen a szerepen nem változ­tatott az sem, hogy e hidat sokszor kellett újra építeni. Ez a híd-szerep éppen a két világháború közötti korszak­ban állandósulhatott és tuda­tosodhatott. Ebben az erdélyi magyar értelmiségnek úttörő szerepe volt akkor is, és ter­mészetesen a második világ­háború után is. S mivel a kisebbségi sorsból következő­en is az erdélyi magyar kultúra erősen irodalom­centrikus, a legtöbb feladat az írókra hárult. S az erdélyi magyar iroualom azért tu­dott a hetvenes években ma­gaslatra jutni, mert követke­zetesen meg kívánt felelni a ráháruló feladatoknak. Lényegi ismérv továbbra is a szolgálatelvűség, s az adott helyzetet fordították az iro­dalom javára az alkotók. Ezt az' irodalmi virágkort állítja munkája középpontjá­ba Pomogáts Béla, aki már számos más művében fog­lalkozott az erdélyi iroda­lommal. Könyvének felépí­tése időrendi, azon belül mű­faji tagolású. Nemcsak a szűkebben szépirodalmi mű­fajokat veszi figyelembe, hanem általában a humán tudományokat, amelyeknek a nemzetiségi viszonyok között eleve nagyobb, meg­őrző szerepük van. A könyv- sorozat jellege nem teszi le­hetővé a részletes tárgyalást', így a könyv „kistükörnek” tekintendő, amely összefog­lalóan adja a legfontosabb ismereteket. Ez a kistükör azonban tágan fogja be a horizontot — mert ha egy­két mondat erejéig is, de azok is helyet kapnak, akik egyelőre inkább csak jelen vannak a mezőnyben,. de kiugró teljesítményük még nincsen. Ily módon tehát ez a kötet egy nemlétező irodalmi kislexikont is pótol, s nem­csak azzal, hogy függelék­ként egy igazi kislexikon is van benne. Sajnálatos azon­ban, hogy mutató nem segíti a tájékozódást e hasznos zsebkönyvben. (Magvető, 1987.) V. G. 1987. november 14, ^ NMhhmhhhhhhbkhhi Hamarosan bemutatják a Hintőpor című olasz filmvígjáté­kot. Képünkön: a film egyik jelenete.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents