Kelet-Magyarország, 1987. október (44. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-23 / 250. szám
* 1987. október 23. Szépen felújították a gacsál yi műemlék templomot. A XIV. század második felében téglából készült gótikus templom sok vihart megért, az 1717-es tatárbetörés után negyven évig romosán állt. Értékes az 1759-ben készült festett famennyezet. Az egyház tulajdonában lévő aranyozott ezüst talpas poharak a XVII. századi magyar ötvösművészetet dicsérik. Képünkön az újjávarázsolt templom. (li. B. felv.) Ajándéküzletet nyitottak Várdai esték Játékvásár, rocktörténet Hépmfivelőjelöltek kínálják A tanárképző főiskola népművelési tanszéke, illetve annak hallgatói által irányított művelődési háziak is több színes műsorral várják az érdeklődőket. Óráson a művelődési házban október 24-én — szombaton — szüreti bál lesz. Az október 26-án 3 órakor kezdődő műsor címe „Zenélj velünk”. Az előadáson a zenei hang keletkezéséről, hallgathatnak meg színes műsort a fiatalok, és a legkülönbözőbb eszközök zenei megszólaltatásának a titkát is elleshetik. Október 29-én tinidiszkó lesz, november 2-án pedig Játékbörzére és játékvásárra várják a gyerekeket a népművelőjelöltek. A jósavárosi művelődési házban október 26-án rocktörténeti klub lesz. Október 30-án pedig az 1-es iskola aulájában a Mesekert bábszínház előadását a „Lizán- ka” című darabot nézhetik meg a legfiatalabbak. Az év hátralévő részében gazdag programot kínál Kisvárdán a művelődési központ. A napokban lezajló bérletes színházi és filharmóniai előadásokat követően október 27-én Hofi Géza új kabaréját mutatja be. A Mikroszkóp Színpad társulatának tagjai két előadással szerepelnek a városban 29-én. November 2-án divatbemutató lesz, november 10-én és 11-én a Népszínház társulata szerepel a városiban. A nagyobb színházi rendezvények a művelődési központ elektromos hálózatának és színpadtechnikai berendezésének felújítása és újrasze- relése miatt november 12-től december 2-ig szünetelnek. A kisebb pódiumjellegű rendezvényeket továbbra is folyamatosan megtartják. A „Reformklub” programjára valószínűleg sokan — már csak az előadók miatt is — lesznek kíváncsiak. Az első foglalkozásra október 23-án — pénteken — 18 órakor kerül sor, melyet Halmai Gábor, a Miarx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanára, a „Gazdaságirányítás és intézményrendszer kritikája” címmel tart. E foglalkozások keretében novemberben Mester Ákossal, dr. Kádár Bélával, dr. Ferge Zsuzsával, míg decemberben dr. Czeizel Endrével találkozhatnak az érdeklődők. E programok a munkahelyi művelődési hetek rendezvényei a városban. A hónap végéig tekinthetik meg az érdeklődök a szentesi művelődési központ rendezésében a IV. Országos Aktfotó-kiáUítás anyagát. Október 30-án a már évenként hagyományos helytörténeti tudományos ülés érdekes előadásai várják az érdeklődőket. A művelődési központ a már kedvéit műszaki- és kul- túrcikk-kereskedés üzlete mellett a napokban bővítette tevékenységi körét egy ajándékbolt megnyitásával. vp. FUmbemuta 16 Érzékeny búcsú a fejedelemtől Ismét . filmbemutatóra és az azt követő fi'lxnan- kétra várja a megyei moziüzemi vállalat a magyar filmek kedvelőit. Ezúttal Vitézy László új alkotását az Érzékeny búcsú a fejedelemtől című filmet mutatják be október 28-án (szerdán) 6 órától Nyíregyházán a Béke moziban. A film a XVII. század első felében, az akkori Erdélyi fejedelemségben, annak a Bethlen Gábornak az uralkodása idején játszódik, amikor felvirágzott a fejedelemség gazdasági és kulturális élete. A vetítést követő filmankéton részt vesz Vitézy László rendező, és Hanitoiss Agnes, a film for- gatókönyvírója. A szovjat kultúra hónapja: Orosz muzsika Megszaporodnak a közeli napokban A szovjet kultúra hónapja alkalmából rendezendő kulturális programok. Ennek az eseménysorozatnak a megnyitóját október 25-én vasárnap este 6-kor ■tartják a nyíregyházi Vasvári gimnázium aulájában. Szemerszki Miklós, a városi pártbizottság első titkára mond megnyitó beszédet, ,amelyet orosz szerzők műveiből összeállított koncert követ. Több mű csendül fel •a zeneirodalom óriásai közé tartozó szerzőiktől, Csajkovszkijtól, Rahmanyinovtól, Sosztakovicstól. Az előadók a nyíregyházi zeneiskola művésztanárai, illetve a Hol- bonne együttes, valamint a Nyíregyházi Vegyeskar Fehér Ottó vezetésévé!. A hangversenyt a Nyíregyházi Állami Zeneiskola és a Magyar Zeneművész Szövetség Tiszántúli Csoportja szerveSzínháznaptár Négy színdarabot láthat a közönség a hónap hátralévő részében a nyíregyházi Móricz , Zsigmond Színházban. A peleskei nótárius október 23-án pénteken bérietszüneti előadáson Ikerül színre, majd szombaton Sátoraljaújhelyre viszik itájelőadásra, a jövő héten szerdán pedig Budapesten a Thália Színházban vendégszerepei ezzel a művel társulatunk. Hétfőin, kedden és csütörtökön a Rákóczi fogsága következik: 26-án fél 4-től a Csíky-, este a Sarkad!-, 27-én este 6-kor a Széchenyi-, 29-én a Vasvári-bérletben. Október 30-án a nagyszínpadon a Pinokkió megy, bérle,tsziinetben, a stúdiószínpadon pedig két egyfelvonásos: A kép és a Szükséglakás — amire a Mo- liere-bériet érvényes. A nyíregyházi Váci Mihály művelődési ház programjából: Előadások — rendezvények: korunk legrettegettebb betegségéről, az AIDS-ről hangzik el előadás október 23-án pénteken, délután 3-kor. Szombaton lesz a megyei egészségnevelési napok nyitó programja, melynek keretében több felvilágosító előadást tartanak a szakemberek. Hétfőn 26-án 5-től tartja gyűlését a művészetbarátok egyesületének helyi csoportja. Kedden és szerdán Hofi Géza kedvelői láthatják az „Oj Hofi-kabaré” című műsort, amellyel a népszerű színművész kedden kétszer, szerdán háromszor lép fel. Csütörtök a nosz- talglamozi napja — ezúttal az 1935-ben készült A csúnya lány című filmet vetítik. Ugyancsak csütörtökön érdekes természet- tudományos előadást tart délután 5-től Göőz Lajos főiskolai tanár öt országon át: New Yorktól Tokióig — címmel. Klubok — körök: A Zöldikék, az ifjú természetvédők pénteken 4-kor. az amatőrfilmesek 5-kor, a Kopernikusz kör tagjai szombaton -3-tól, az ifjú matematikusok hétfőn 5-től, a gombászok 6- töl, a kaktuszgyűjtők csütörtökön 5-től tartják összejöveteleiket. Zene — tánc: A formáriós tánccsoport programja szombaton délelőtt í-kor. vasárnap reggel 8-kor kezdődik. Tanácsadás: A pszichológus hétfői ‘és szerdai napokon öltől hétig tart fogadóórát. Kiállítások: az egészségnevelési napok rendezvényeihez kapcsolódó kiállítás október 24—27 között, a bélyegkiállítás - október 26-tól november 15-ig tekinthető meg, az országos karikatúratár- lat október 26-án fejeződik be. Megszűnőben a tetőtér-beépítés? Galambdúcnak becézik A felújításra érett épületeknél az ingatlankezelő és szolgáltató vállalat köteles megvizsgálni azt a lehetőséget is, hogy a padlás alkalmas-e lakótér kialakítására. Nyíregyházán az elmúlt években az Arany János utcai háromemeletes nyeregtetős épületekben lehetett — lift megépítése nélkül — kialakítani új lakásokat. Összesen 72 lakás tetőtér-beépítését tervezték, amelyből 58 valósult meg, s nagy a valószínűsége annak, hogy sokkal több már nem is fog elkészülni. Tóth Jánostól, a Nyíregyházi Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalat igazgatójától megtudtuk, hogy a tetőtérbeépítésekre is többféle megoldást használtak. Az Arany János utcán például huszonhat tanácsi bérlakást alakítottak ki, s a vállalat az építési költségek 30 százalékát fizette lakásfenntartási keretéből. Ugyanezen az utcán hat lakást lapos tetős épületre építettek rá. Ebben az esetben különböző vállalatok, saját dolgozóik számára építtettek s az ingatlankezelő itt is a költségek 30 százalékát vállalta. A munkáltató leginkább vissza nem térítendő kölcsönnel, a tanács szociálpolitikai kedvezménnyel, a bérlő pénzzel vett részt az építkezésben. Lomkamráhól garzonok Volt rá példa, hogy magánszemély az ingatlankezelő vállalat ajánlása alapján tanácsi kijelölésre, maga szervezte meg az építkezést, például a Tanácsköztársaság téren, illetve a Jókai téren. Az Ungvár sétányon például negyven lomkamrából tizenhárom tanácsi bérlakást, tizenkét garzont és egy kétszobás lakást építettek. A garzonlakás kialakítása mindössze 120 ezer forintba, a legdrágább tetőtér-beépítéses lakás körülbelül 550 ezer forintba került. A felújított épületeken teljes tetőcserét, és közműrekonstrukciót hajtottak végre, s az újonnan kialakított lakásokban általában már gáz- etázs fűtést szereltek be. Mindezek ellenére az ingatlankezelő és szolgáltató vállalat nem folytatja tovább a tetőterek beépítését. Hiszen azonkívül, hogy munkalehetőséget kapott és felújította az egyébként is rekonstrukcióra váró tetőket, nem sok haszna volt az építkezésekből. A munkák ideje alatt szüntelen konfliktusok voltak az ott élőkkel, s azok a bérlők, akik anyagilag érdekelve voltak, tíz évig nem fizetnek lakbért, így az ingatlankezelő sem igazán érdekelt e munkában. Baszivárog a víz Azok viszont, akik hozzájutottak a lakásokhoz, valószínűleg jól jártak, s többnyire irigylik is őket. Az Arany János utcán például Szováti Gábomé 38 ezer forintot fizetett kettő plusz egyszobás lakásáért, ahol két gyermekével él. — Havi 800 forintos lakbért fizetünk — mondja —, s ez a lakás az előző főbérletünkhöz képest csodálatos. Mindenkinek különszobáj,a van, s az egyedüli gondot csak az jelenti, hogy a nagyobb esőzéseknél az ablakok mellett beszivárog a víz, igy tönkreteszi a padlószőnyeget isc Hasonló panasszal fogadott az Árpád utcán Balogh Istvánná is. ök Borbányáról, kettő plusz egyszobás lakásukból költöztek ide, mert szanálták az épületüket. Ötszörös díj — Egy éve lakunk itt — mondja, de azóta már kétszer csinálták a gázfűtést, s télen alig éri él a húsz fokot a hőmérséklet. — Miközben végigmegyek a tágas lakásban, megmutatja az erkélynek titulált ablak előtti teret, amelyhez az egyik szobában fél méter, a másikban legalább másfél méter magasra kell mászni. Mindezeket leszámítva senki sem mondaná meg, hogy tetőtér-beépítéses lakásokban járunk, hiszen a szobák elég magasak, tágasak. Van, aki mindezek ellenére sem fogadta el a lakást, hanem saját ízlésének megfelelően alakította át. Múlt Attiláék viszonylag gyorsan szerettek volna lakáshoz jutni, s ezért vállalták az ötszörös bérleti díjat is. A Toldi utcán egy plusz két félszobás lakást kaptak, de elképzeléseiket egyeztetve az ingatlankezelő vállalattal, otthonukat háromszoba, plusz étkezősre alakították át. — Először a szülőknél laktunk — mondja Multné Dankó Ágnes —, s az ő anyagi támogatásukkal sikerült ehhez a lakáshoz jutni. A férjem műbútorasztalos, így ő saját maga alakította át a szobákat. Most már nagyon otthonos, nagyon jól érezzük magunkat ebben a mások által „galambdúcnak” becézett lakásban. Kertész Sándor A Bessenyei Társaság is kezdeményez Igazat, szeretettel Jókai Anna találkozása nyíregyházi olvasóival Igen hasznos sorozatnak tekintjük a szövetkezeti mozgalom által immár 27. alkalommal megrendezett Őszi megyei könyvhetek rendezvényeit. Az író-olvasó találkozók szervezésének elvei és jelenlegi gyakorlata csaknem teljes egészében összhangban van a Nyíregyházán most megalakult, s programjában hasonló rendezvényeket is kezdeményezni akaró Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaság céljaival. Dicséretesnek és követendő példának tartjuk, hogy a megyei szervek egy Jókai Anna kvalitású írót hívtak meg a találkozókra. Példásnak tekintendő az a gyakorlat is, hogy Jókai Anna myíregyhá- zi „fellépését” a közművelődési és kultúrmunkában is élenjáró nyíregyházi nagyüzemben, a konzervgyárban rendezték meg. Itt valóban lelkes és hozzáértő olvasók hallgatták az író előadását, aki közvetlen és a tőle megszokott nyíltsággal — az igazságot nem tévesztve össze a valódisággal — rajzolta meg eddigi írópályájának képét. Jókai Anna — aki egy híján 20 éve van jelen könyveivel, gondolataival a magyar irodalmi életben — már felismerte, — ahogy ezt előadásában többször is hangsúlyozta, — hogy „a mérhetetlen igazat is csak szeretettel lehet megírni”, és hogy „nem a helyzet szabja meg az igazság kimondását”. Nem vállalta tehát a „jó stílusérzékkel könnyen-illeszkedés” magatartását, mert a „többie- kért-szólás mániája” a gondolati eszmélés kezdete óta elkötelezte erre. Egyetértőén fogadjuk okos szavait, amit — mint az Írószövetség alelnöke — a vidéki irodalmi társaságok tevékenységéről, feladatairól mondott. Ö maga is tagja a Berzsenyi és a Németh László társaságoknak. Szeretnénk hinni, hogy egyszer a Bessenyei Társaságot is méltónak fogja tartani tagságára. Amit a magam — és a társaság programjának ismeretében a jelenlegi 120 tag — nevében hiányérzetként kell megfogalmaznom, az a tény, hogy Jókai Anna Nyíregyházán csak a konzervgyár olvasóival találkozott; s nem tartott beszámolót annak a kétszáz nyíregyházi irodalombarátnak, magyartanárnak, diáknak, főiskolásnak és a kultúra iránt még érdeklődő lokálpatriótának, akik minden bizonnyal szívesen beszélgettek volna vele. Meggyőződésem, hogy ez nem a rendezők szándékán, jóindulatán múlott. A jövőben azonban — s legyen ez a Bessenyei Társaság nyilvános jelentkezése a partnerkapcsolatok kiépítésére — munkával és szervezéssel. tényleges együttműködésünket ajánljuk fel adott esetben a megyei őszi könyvheteket rendező szerveknek és minden olyan intézménynek, amelynek szintén szívügye a város, a megye szellemi életének erőteljesebb „megpezsdítése”, az értékes és igaz gondolatok népszerűsítése. Dr. Bánszki István, a Bessenyei Társaság elnöke Szabálysértések Diszkó helyett a rendőrségre Mi a teendő, ha egy társaság kerékpárral szeretne átmenni a szomszédos falu diszkójába, de eggyel kevesebb a biciklijük, mint ahányon vannak? Semmiesetre sem az, amit 1985 októberében Fehérgyarmaton három fiatalember kitalált: hogy „elkötnek” egy kétkerekűt az egyik kocsma elől, s így egyiküknek sem keU gyalogolnia. Az italboltban azonban volt egy ember, akinek szemet szúrt, hogy a fiúk két biciklivel érkeztek, de hárommal távoznak. Kocsiba ugrott, utánuk hajtott és egy ismerősével együtt feltartóztatta őket, igy á fiatalemberek nem a diszkóban, hitiem hamarosan a rendőrségen találták magukat. A kerékpár értékére te- kintettel nem büntető-, hanem szabálysértési ügy lett la dologból — a fehérgyarmati tanács tulajdon elleni szabálysértés miatt vonta őket felelősségre. Aki a kerékpárt eltulajdonította, 2 ezer forint pénzbírságot kapott, a két társa pedig ezret-ezret. Egyiküktől-máig sem tudták >a kiszabott pénzbírságot behajtani, mert nem létesített állandó munkaviszonyt, majd lopás büntette miatt börtönbe került. Háromezer forintjába került „egy kis” figyelmetlenség az egyik vendéglátóipari egység dolgozójának. Ez év májusában fogyasztói érdekvédelmi vizsgálatot tartottak a vám- és pénzügyőri szakasz, valamint a fehér- gyarmati tanács ellenőrei. A vendéglőben, ahol kétszer fél deci szilvapálinkát, valamint két üveg Borsodi sört rendeltek, a felszolgálónő 60 forint 80 fillér helyett 62 forintot számlázott. A különbség szinte elenyésző, de az ellenőrök nem hunyhattak szemet fölötte, mint ahogy azt várhatóan egy „szimpla” vendég tette volna. A pincérnő egyébként azzal védekezett, hogy sokan voltak az étteremben, s nagyon sietett a számlázással, csak az az érdekes, hogy ilyen esetben soha nem a saját rovásukra tévednek . . . (Ha valakinek úgy tűnik, hogy a kerékpárlopás bocsánatosabb bűn, mint a vásárlók megkárosítása, ennek egyetlen magyarázata van: a fiúk a cselekmény elkövetésekor fiat.",I- korúak voltak.) B. A.