Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-07 / 210. szám
8 Kelet-Magjaniraág 1987. szeptember 7. ■f Glasgow-ban az „ft” válogatott Vasárnap délelőtt London érintésével Glasgow-ba utazott a magyar „A” válogatott. Garami József megbízott szakvezető a következő labdarúgókat veszi számításba szerdán este Skócia ellen: Díszt P; Bodnár, Sallai, Torna, Csuhay, Keller, Cseh, Vadász, Czigány, Lovász, ■ Hajszán, Bognár Gy., Bognár Z., Kovács K., Kincses. A szakvezetés korábban úgy tervezte, hogy a három légiós, Péter, Garaba és Mészáros hétfőn csatlakozik majd társaihoz, de kellemes meglepetésre a londoni repülőtéren már ott várakozott Péter Zoltán. Mészárost hétfőre, Garabát pedig keddre várják Glasgow-ba. A magyar együttes a Hotel MacDonaldban foglalt szállást, és hétfőn, majd kedden este is edzésen vesz részt. Garami József az MTI-nek adott telefoninterjújában elmondta, hogy alaposan tanulmányozták a skót-angol és skót-brazil találkozók viedo- felvételét, és ez megerősítette korábbi nézeteit. — Nehéz 90 perc elé nézünk szerdán, hiszen a skótok a hagyományos brit stílust játsszák, két ékjük fejére ívelgetnek középre, és a lepattanó labdákra középpályásaik mindannyiszor időben érkeznek — mondta el tapasztalatait Garami József. A megbízott szakvezető már egy előzetes összeállítással is szolgált. Ezek szerint — ha váratlan esemény nem jön közbe — a következő csapat kezd: Díszt P. — Csuhay, Torna, Péter — Sallai, Garaba, Bognár Gy., Cseh vagy Keller — Mészáros, Kovács K., Hajszán. Ha ez az összeállítás valóban így marad, akkor Torna és Cseh személyében újoncot avat a magyar válogatott. vt \ I *ii»hl* JB k Bányászünnep, gólparádé Feltűnően bátran kezdett a vendégcsapat, de az 5. percben megzördült hálójuk, amikor még csak az első komlói akció futott a jobb oldalon. Takács erős labdája megperdült Ácson, de úgy tűnt, még biztosan kaparintja meg Rabcsák. A gólvonalon álló kapus kezéből azonban kiperdült a labda, és Réfi közvetlen közelről testtel besodorta, 1:0. Továbbra az NYVSSG kezdeményezett, de munkája Rabcsáknak akadt. A 15. percben Dárdái nagy erejű, 18 méterről küldött lövését tolta a kapu fölé. A 20. percben a komlói kapu került veszélybe, Tóth jobb oldalról csavart szabadrúgása éppen- hogy elszállt az ötösön felugró Gere feje fölött, az érkező Szegedi pedig a kapu fölé emelt. A 33. percben növelte előnyét a Bányász. Hüber átadását Varga 14 méterről lőtte a .bal alsó sarokba, 2:0. A gól után percekre beszorult a vendégcsapat, háromszor is szerencsével mentettek. A 40. percben Gere keverte meg a jobb - oldalon a komlói védelmet, lövését Tábit védte. Egy perccel később Tóth E. szögletét Drob- ni nagy helyzetben fejelte a ikapu mellé. A szünet utáni első percben Rabcsák megint hibázott, de Hüber nem élt a lehetőséggel. Az 59. percben nyilvánvaló szabálytalanság előzte meg a vendégek szépítő gólját. Tóth E. jobb oldali szabadrúgása után, a kapu előterében felugró Boda kézzel ütötte a labdát, s Gere három' lépésről fejelt a hálóba, 2:1. A gól után a komlói percek következtek. A sorozatos támadások eredményeként a 70. percben Varga balról kapu elé csavart szabadrúgását Dárdai fejelte hét méterről a hálóba, 3:1. A lefújás előtt Vargát rántotta le a 16-oson belül Drob- ni... A 11-est Réti lőtte a kapuba, 4:1. Bár a gólkülönbség nem erre utal, a mezőnyben a vendégek egyenrangúak voltak, ám a kapu előtt egyértelmű volt a Bányász nagyobb tudása, ez eredményezte a biztos győzelmet. A Komló a gólokon kívül még két kapufát is lőtt, és gólratörő játékával igazi foeiünneppel kedveskedett szurkolóinak a bányásznapon. Jók: Dárdai (mezőny legjobbja), Bukman, Takács, Réti, Varga, üli. Drobni, Szik- szai, Boda. Rónai István: Ez a ménkőPiquet-é lesz a világbajnoki cím? Vasárnap Monzában rendezték meg az idei Forma—1-es autós világbajnokság 11. futamát, az Olasz Nagydíjat. Az 51 körös versenyt a világbajnoki pontversenyben élen álló brazil Nelson Piquet (Williams Honda) nyerte, megelőzve honfitársát, Ayrton Sennát (Lotus Honda) és a brit Nigel Mansellt (Williams Honda). A 35 éves Pipuet betartotta ígéretét, győzött Monzában. A 170 ezer néző előtt lebonyolított futamon két „testvérharcot” is megvívott: egyrészt honfitársával, Sennával, másrészt csapattársával, a brit Mansellel. A kétszeres világbajnok azonban állta a sarat, 1,8 másodperces előnnyel ért az első helyen a célba. Piquet-nek ez a siker egyben pályafutása 20. GP-győzelmét is jelentette. Piquet — aki már az edzéseken is a leggyorsabb volt — rögtön a rajt után az élre állt. Féltávnál azonban egy kerékcsere miatt 14 másodpercet töltött a depóban, s így Senna átvette a vezetést. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy nem is adja már át az első helyet, de öt körrel a vége előtt — egy előzés Közben — kicsúszott a pályáról. B ez Piquet-nek elég is volt ahhoz, hogy ismét élre álljon, s ott is maradjon. A címvédő francia Alain Prostnak ezúttal sem volt szerencséje, technikai gondokkal küszködve csak a 15. helyet tudta megszerezni. Piquet az újabb 9 ponttal tovább növelte előnyét a világ- bajnoki címért folyó versenyben, végső győzelme szinte biztosra vehető. A monzai verseny végeredménye: 1. Nelson Piquet (brazil, Williams Honda) 1:14:47,707 ó, 2. Ayrton Senna (brazil, Lotus Honda) 1,806 mp hátrány, 3. Nigel Mansell (brit, Williams Honda) 49,036 mp hátrány, 4. Gerhard Berger (osztrák, Williams Honda) 57,979 mp hátrány, 5. Thierry Boutsen (belga, Benetton Ford) 1:21,319 p hátrány, 6. Stefan Johansson (svéd, McLaren Porsche) 1:28,787 p hátrány. A vb. pontverseny állása: 1. Piquet 63, pont, 2. Senna 49, 3. Mansell 43, 4. Prost (francia, McLaren Porsche) 31, 5. Johansson 20, 6. Berger 12. A márkapontverseny állása: 1. Williams Honda 106 pont, 2. Lotus Honda 55, 3. McLaren Porsche 51. Koni Bányász—Nyíregyháza 4:1 (2:0) Komló, 2500 néző, vezette: Vukman {Horváth O., Kiss G.). Komló: Tábit — Jurin, Vükmann, Gál la i, Andrei- desz — Dárdai, Hofmann — Takács Miklós, Réfi, Varga. Edző: Rónai István. NYVSSC: Ralbcsák — Cséke, Drobai, Szikszai, Ács — Gere, Boda, (jötih E. — Szegedi, Váci, Törő. Edző: Tóth János. Csere: Takács helyett Katona a.60., Tóth E. helyett Csehi II. a 62.,(Szegxii helyett Deli a 70; percben. Sárga lap: Váci a 43.. Jurin a 63., Cséke a 72., Drobni a 88. percben. Gól: Réfi (5.), Varga (33.). Gere (59.), Dárdai (70.), Réfi (ll-esből) a 88. percben. Szögletarány 9:2 a Komló javára. zés megfelelt a bányásznap hangú la tanaik. Tóth János: A jobbik csapat nyert, de remélem, hosz- szú sorozatunk ezzel véget ért. Grünwald Géza További eredmények: Dunaújváros—Bp. Volán 2:1 Ajka—Ózd 1:0 (0:0). Kecskemét—Kazincbarcika 1:0 (0:0). Szeged—Szekszárd 3:1 (0:0). Ganz-MAVAG—III. kér XTVE 1:1 (0:0). Diósgyőr—Csepel 1:0 (1:0). Nagykanizsa—Metripond 0:0. Veszprém—Eger 2:1 (1:0). NB III Vasárnap a negyedik forduló mérkőzéseit játszották a labdarúgó NB III Tisza-cso- portjában. A Rakamaz hazai pályán szenvedett vereséget, az első félidőben tizenegyest is hibáztak a Ti- sza-partiak. Nyírteleken sokáig a honvédek vezettek, az utolsó nekifutással azonban kiegyenlítettek a leninvá- rosiak. A többi mérkőzés a várt eredménnyel végződött. Rakamaz—Debreceni USE 1:3 (1:2). Rakamaz, 800 néző, v.c ' Kálmán I. Rakamazi Spartacus: Fenyvesi — Pásztor, Losonczki, Neuzert, Go- neth, Szankovics, Szalontai (Subert), Horváth J., Kosz- tyu, Hidegh, Béres (Farkas). Edző: Buűs György. Már a 12. percben vezetést szerezhetett volna a Rakamaz. Történt: hogy a már gólba jutott labdát „kihozta” és liest ítélt a játékvezető, ezt azonban Horváth J. kihagyta! Négy perc múlva Pásztor beadását Horváth a debreceni kapuba továbbította. 1:0. A 32. percben Varga futott el a jobb oldalon, beadását Szabó értékesítette. 1:1. A félidő utolsó percében ismét Szabó volt eredményes, 1:2. Fordulás után a hazaiak mindent elkövettek hogy megfordítsák az eredményt, sokat támadtak — de gólt nem sikerült szerezniük. A hajrában aztán ismét a vendégek Ezerhatszázai Leveleken Újabb, volt NB I-es játékossal erősített a megyei első osztály listavezetője, a Tisza vasvári Lombik. A vasárnapi 4. fordulóban már pályára is lépett a Békéscsabáról megyénkbe visszatért Fecsku. A két, tavaly még területi bajnokságban szereplő két együttes, a Nyíregyházi Volán és Mátészalka már szombaton lejátszotta találkozóját, a nyíregyházi összecsapáson vendégsiker született. Ugyancsak idegenben nyert Tiszavasvári és Fehérgyarmat, öt találkozón a vendéglátók otthonukban tartották a két pontot. Tuzsér—Fehérgyarmat 1:2 (0:1). Tuzsér, 500 néző, v.: Tamaskovics. Tuzsér: Pinkóczi — Kovács, Eszterhay, Nagy, Ravinszki, Révész Z., Révész Cs., Lovas (Fü- löp), Lénárd (Bárdi), Kocsis, Su- hajda. Edző: Revák László. Fehérgyarmat: Bihari — Adak, Ponczók, Docsa, Papp, Kondor, Tóth, Riskó, Juhász (Badar), Veres, Horváth. Edző: Badar József. A vendégek többet lőttek kapura, és ezzel nyertek. Gól: Kocsis, ill. Kondor, Riskó. Tiszalök—Baktalórántháza 4:2 (2:2). Tiszalök, 200 néző, v.: Gero. Tiszalök: Maros — Szente (Csatlós), Gál, Marozs, Szabó (Milkó), Gyüre, Garai, Balogh, Vas, Péntek. Kubik. Edző: Csáki Miklós. Baktalórántháza: Kristó- fi — Horváth, Kozma, Réti, Papp, Petris, Győrfi. Szabó, Rácz (Gebri). Marik, Bohin. Edző: Jávor Pál. Megérdemelten nyert a jobbik csapat. Gól: Vas, Kubik 2, (egyet ll-esből), Csatlós, illetve Kozma, Rácz. Kemecse—Tyúkod 3:0 (1:0). Kemecse, 600 néző, v.: Mónus. Kemecse: Dócs (Borsi) — Szu- nyogh L., Lisovszki, Kolozsi, Takács, Bácskái, Visontai, Kondor, Mester (Lipők), Vass, Szu- nyogh A. Edző: Tolnai Csaba. Tyúkod: Kiss Zs. — Magos, Baj- ka. Péter (Szabó B.), Szabó J., Szigeti, Kiss János, Turbucz, Kiss József, Eszenyi, Szabó F. Edző: Mitró Károly. Élvezetes, sportszerű mérkőzésen, megérdemelt hazai győzelem. Gól: Vass, Szunyogh A. (ll-esből), Visontai. Máriapócs—Tiszavasvári 1:3 (1:0). Kisléta, 300 néző, v.: Szegedi J. Máriapócs: Szabó — Magyar I., Simon, Nyisztor, Bara- csi, Herczku, Papp (Bukovensz- ki), Magyar II., Sári, Bota, Magyar IH. Edző: Szécsi Sándor. Tiszavasvári: Varga — Nyisztor, Veres, Széki, Lakatos, Sinka (Veres Cs.), Kató, Fecsku, Hegyes Cs. (Ambrusz), Kiss M., Szabó. Edző: Gáspár László. Ez minden volt, csak nem játékvezetés! Gól: Magyar ni., illetve Széki (ll-esből), Sinka, Kiss. Levelek—Nagyfcálló 2:1 (2:0). Levelek, 1600 néző, v.: Nagy. Levelek: Pákozdi — Svelta, Ig- nácz. Ling, Bódi, Király, For- gony (Hajdú A.), Pásztor, Hajdú T. (Czirják), Horváth, Borbély. Edző: Takács János. Nagy- IcáUó: Cziotka — Tréfán, Viszo- kai, Papp (Gelsi), Gyermán, Csordás, Paszabi, Katona. Imre, Vágó, Kovács. Edző: Magyar György. Nagy iramú mérkőzés, igazságos eredmény. Gól: Horváth, For^ony, illetve Gelsi. Nyh. Volán DSC—Mátészalka 0:1 (0:0). Nyíregyháza, 400 néző, v.: Adorján. Volán: — Cziotka — Huszti, Dubóczki (Hagymás!), Poór, Gáli, Nagyidai, Kiss (Magyar), Szatke, Szuhár, Vitális, Kertész. Edző: Farkas Tibor. Mátészalka: Kiss — Barta, Vi- rovecz, Udvarhelyi, Zelizi, Márián, Kokas, Kormos, Tóth, Győrfi, Barcsai. Edző: Papp László. Közepes színvonalú mérkőzésen az időnként túl keményen játszó vendégek egy „talált” góllal nyertek a több helyzetet elpuskázó Volán ellen. Gól: Kormos, Két mérkőzésről csak az eredményt tudtuk meg: Varsánygyü- re—Záhony 2d), Nagyecaed— Nagyhalász 1:0. Megyei I. o. állása: 1. T.-vasvári 4SI — 10- 5 7 2. V.-gyüre 4 S 1 — 8-3 7 3. Nagyecsed 4 2 2 — 8- 4 6 4. Levelek 4 Z Z — 5-3 6 5. Kemecse 4 2 117-45 6. Nagykálló á Z — 2 8- 7 4 7. Mátészalka 4 2 — 2 7- 6 4 8. Bl.-háza 4 12 10-94 0. F.-gyarmat 4 12 14-54 10. Tiszalök 4 112 7-73 11. Nyh. Volán 4 112 2-33 12. Tuzsér 4 112 5-03 13. Tyúkod 4 112 2-63 14. Nagyhalász 4 — 2 2 3- 5 2 15. Záhony 4 — 2 2 3- 7 2 16. Máriapócs 4—13 3-lt 1 értek el „találatot” Kiss L. távoli bombája kötött ki Fenyvesi kapujában. 1:3. A hazaiak közül senki sem játszott kiemelkedően ili. Zsup- pos, Kiss I., Szabó és Varga játszott jól. H. Asztalos J. SE—Lenin- város 2:2 (0:0). Nyírtelek, 400 néző, v.: Fodor F. H. Asztalos J. SE: Vadon — Balogh (Csorba), Papp, Szántó, Fürjes, Fige, Rostás (Szánkó), Zsiga, Jakab, Kelemen, Spós. Edző: Siska László. A második játékrész kezdetén a Le- ninváros szerzett vezetést, de az ASE fordítani tudott. Már mindenki elkönyvelte a hazai győzelmet, amikor a hosszabbításban kiegyenlített az Olefin SC. A lelkes hazaiak győzelmet érdemeltek volna. Gól: Papp, Jakab ill. Kovács, Barabás. Jók: Papp, Fige, Zsiga, Jakab. További eredmények: Rá- kóczifalva—Kisvárda 1:0 (0:0), Balmazújváros—Debr. Kinizsi 0:0, Kaba—Hajdúböszörmény 0:0, Püspökladány —Szeghalom 3:1 (3:1), Jászberény—Berettyóújfalu 2:0 (0:0), Karcag—Törökszentmiklós 1:5 (1:3). az NB ni Állasa 1. Jászberény 4 4----------5-0 8 2. DUSE 4 3 1-8-2 7 3. H.-böszörm. 4 3 1-7-1 7 4. T.-szt.-miklós 4 3 — 10-3 6 5. D. Kinizsi 4 1 3-8-5 5 6. B.-újváros 4 1 3-4-3 5 7. Leninváros 4 12 1 0-8 4 8. Rakamaz 4 12 1 6-5 4 Szeghalom 4 2 — 2 6-5 4 10. Asztalos SE 4 12 1 5-5 4 11. Kisvárda 4 112 5-33 12. Kaba 4 — 3 13-6 3 13. P.-ladány 4 1 — 3 4-5 2 14. Rákóczii. 4 1-32-72 15. B.-Újfaju 4--------4 3-14 — 16. Karcag 4-------4 2-14 — Volentór EurópaAz 500 kem-es versenyhajók budapesti EB-fordulóján Volentér László győzött a nyugatnémet Peter Krage és az NDK-beli Frank Kissmann előtt. Az Európa-bajnokí címet négy forduló alapján Vollen tér László szerezte meg; Kormos György és Csepretfi György előtt. w©tro 36. hét 1. Dortmund— 1. FC Köln. vége. 713 2 2. B. Leverk.—W. Bremen 1:3 2 3. VfB Stuttg—Schalke 04 4:0 l 4. B. Uerd.—Hannover 96 1:9 1 5. FC Homburg—Nürnberg 0:4 * 0. Waldhot Mannheim— B Mönchengladbach 0 :3 2 7. Bayern München— Eintracht Frankfurt 3:2 l 8. Fortuna Köln—Oberh. 0:4 2 9. Offenbach—Ulm 3:0 1 10. Bayreuth—Osnabrück 0:2 2 11. Bielefeld—Wattenscheid 2:1 1 12. Düsseldorf—St. Pauli 0:0 x 13. Freiburg—Saarb. 1:1 x Pótmérkőzések: 14. Meppen—Darmstadt 1:1 x 15. Remscheid—S. Kickers 2:2 x 16. Dortmund—1. FC Köln I. félidő 0:0 x TUDÓSÍTÓINK VOLTAK: Farkas Tibor, Fü- lep Kornél, Ling Frigyes, Losonczi István, Molnár György, Pancsira János, Revák László, Szász Simon, Szécsi István, Sveda István. ÜGYELETES MUNKATÁRSAINK: Kovács György és Mán László. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sport.rovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 1401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon liirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V.r József nádor tér 1. — 1900 —. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évié 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. Salgótarján—Szolnok 1:0 (1:0). NB H Állasa: 1. Szolnok 7 5 1 1 15- 8 11 2. Komló 7 4 2 1 lí- 9 10 3. Ózd 7 4 2 1 10- 5 10 Csepel 7 5 — 2 10- 5 10 5. Bp. Volán 7 4 1 2 8- 7 S 6. Salgótarján 7 3 2 2 11- 9 8 7. Diósgyőr 7 4 — 3 9- 7 8 8. Veszprém 7 3 2 2 8-08 9. Kecskemét 7 4 - 3 7- 8 8 10. Dunaújv. 7 3 1 3 8- 0 7 11. TTVE 7 15 19-97 12. Szeged 7 3 117-77 13. Ajka 7 2 2 3 7- 8 0 14. NYVSSC 7 2 2 3 8-11 6 15. Metripond 7 2 14 10-13 5 16. Szekszárd 7 2 1 4 6-10 5 17. Eger 7 1 3 3 9-15 5 18. Ganz-M. 7 1 2 4 8- 9 4 19. K.-barcika 7 115 3-83 20. N.-kanizsa 7 115 3-14 3 Rakamazi vereség hazai pályán ■a Kelet* Magyarország Forma 1 Támad a világos mezes Volán, ám mégis a Mátészalka nyert. (Jávor) Megyei I. osztály