Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-24 / 225. szám
t Kelet-Magyarország 1987. szeptember 24, Európa-bajnoki selejtezőn Vereség Varsóban Labdarúgás Szerdán délután a varsói Legia stadionban játszották a labdarúgó EB 5. selejtező’ csoportjában a 25. lengyel—magyar találkozót. Különös idegesség egyik oldalon sem érződött, hiszen mindkét válogatott már elveszítette reményét a csoportgyőzelemre. A hazaiak a Lódz melletti Spala edzőtáborából autóbusszal utaztak a fővárosba. Mintegy másfél órás út volt ez, és nem éppen ideális „bemelegítés” egy válogatott mérkőzés előtt. A magyarok másfél órával a kezdés előtt elfoglalták helyüket az öltözőben. A lengyeleknél hat, a magyaroknál négy (Péter, Garaba. Dé- tári, Szekeres) játékos kapott helyet azok közül, akik májusban a Népstadionban játszottak egymás ellen. A lengyelek léptek fel támadólag. A 7. percben jó hazai akció végén Dziekanowski első lövése kipattant Disztlről, másodszorra viszont a kint álló kapus mellett 15 m-ről a kapu bal oldalába bombázott (1:0). Válaszként Herédi lőtt mellé. A 10. percben Herédi és Sallai mutatós jobb oldali akciója után Herédi beadását Bognár 5 m-ről a bal sarokba fejelte (1:1). Belelendült a magyar csapat, ügyesen adogatott, enyhe fölénybe került és helyzeteket is kidolgozott. A 20. percben Péter és Mészáros vezetett támadást, az előbbi beadását Mészáros 14 m- ről kapásból lőtte fölé. Egy perc múlva Szekeres hozta helyzetbe Mészárost. 16 m-es lövését azonban védte a kapus. Néhány ösz- szecsapás is történt, a 25. percben Herédi sárga lapot kapott a Lesniak elleni szabálytalanság után. Két perc múlva Péter 28 m-es szabadrúgását védte vetődve a lengyel kapus. Mindiárt utána Péter is sárga lapot kapott, mert az ellene többször szabálytalankodó Tarasiewiczet felvágta. Az újabb magyar akciók eredményeként Mészáros lövését ütötte vetődve szögletre a lengyel kapus. A 33. percben Détárit ellökték 20 m-r.e a kaputól, Péter elé sarkallta a lábTenisz NYVSSC— Vasas 3:6 Szerdán hazai pályán újabb mérkőzést játszott az NYVSSC 'NB I-es férfi teniszcsapata. Ezúttal a Vasas együttese volt az ellenfél. A mérkőzésen igazolódott a papírforma, a fővárosiak biztosan nyerték a találkozót. A hazaiaknál Sárréti és ifjú Ma- chán megnyerte egyesbeli mérkőzését. A 18 éves Machán két játszmában verte a rutinos Buráét, aki 80 hellyel előtte áll a ranglistán. Párosban a Pázmán- dy. Erős kettős győzelme csak szépítést jelentett a jobb erőkből álló Vasas ellep. Nyíregyházi VSSC—Vasas 3:6. Városi stadion, vezető bíró: Bubán László. Egyesbeli mérkőzések: Sárréti—Tóth F. 4:6, 7:6, 6:3, Pázmándy—Meznerics 3:6, 0:6. Erős—Komáromi 1:6, 6:7, Jámbor—Bánhidi 0:6, 0:6, Machán —Burde 7:5, 7:5, Kulifai—Nagy V. 5:7, 3:6. Párosok: Erős, Pázmándy—Tóth F., Komáromi 6:2, 2:6, 6:1, Sárréti, Kulifai—Meznerics, Bánhidi 2:6, 4:6, Koczka J., Machán—Burde, Nagy V. 6:4, 0:6, Az NYVSSC további bajnoki mérkőzéseit már a fővárosban játssza. Pénteken az MTK-VM, szombaton az U. Dózsa, vasárnap a BSE lesz az ellenfele. Lengyelország—Magyarország 3:2 Legia stadion, 10 000 néző. V.: Tűre (török). Góllövők: Dziekanowski, Tarasiewicz. Lesniak. illetve Bognár, Mészáros. Lengyelország: Wandzik — Grembocki, Król, Dankowski, Cisek (Araszkiewicz) — Prusik. Tarasiewicz, Urban, Iwan — Lesniak, Dziekanowski. Magyarország: Disztl P. — Sallai. Torna, Kovács E.. Péter — Herédi, Garaba, Bognár (Fitos) — Mészáros, Détári, Szekeres (Handel). dát, de lövését védte a lengyel kapus. Szünet után Sallai tört előre remek cselekkel, de beadását mentették. Grembocki és Péter összecsapott a magyar kapu előtt, mindketten ápolásra szorultak. Az 51. percben Tarasiewicz szögletét Disztl P. kiütötte, Urban távolról egyből lőtt — alig mellé. Két perc múlva Szekeres elfutott, beadását Détári átvette a tizenhatoson belül, egy védőről lefordult, de 12 méterről az oldalhálóba lőtt. Magyar lehetőségek után az - 57. percben Tarasiewicz 25 méterről váratlanul lőtt, Disztl P. az ötösön állt és felette a léc alá került.-a labda (2:1). Négy perc múLva a csereként beállt Araszkiewicz lesről elfutott a jobb szélen és beadását —;-------:-----------------i----------Lesniak könnyedén helyezte öt méterről a kapuba (3:1). A magyar csapat nem adta fel. Cisek a 63. percben megrúgta Herédit, sárga lapot kapott. Utána Détári remek cselekkel ment az alapvonalig, lágy beívelését Mészáros 6 méterről a hálóba fejelte (3:2). Az 5. EB-selejtezö csoport állása: 1. Görögország 6 4 1 1 12- 7 í 2. Hollandia 5 3 2 - 6- 1 8 3. Lengyelorsz. 6 2 2 2 8- 9 6 4. Magyarország 6 2 — 4 9-11 4 5. Ciprus 5—14 3-10 1 Legközelebbi mérkőzés: október 14-én Magyarország—Görögország és Lengyelország—Hollandia. Vereség tekében Csányi pályarekordja Szerdán játszotta első hazái találkozóját a Nyíregyházi Taurus SC újonc NB l-es férfi tekecsapata. Az elleniéi a tavalyi bajnokság bronzérmese, a Ferencváros volt. Az első két páros között gurított a nyíregyháziak szerdai legjobbja, Szlovenszki Tibor, aki pontszerző lett. Ebben a körben a vendégek szereztek húsz fa előnyt. A második két párosban a két fiatal nyíregyházi. Fehér és Hegyes nem tudott élni a kínálkozó lehetőségekkel, bár ezt a kört mi nyertük 28 fával. Az utolsó körben jöttek a legjobbak, mármint a ferencvárosiak közül. Csányi Béla, a zöld-fehérek hatszoros világbajnoka bemutatkozásként, első gurításban csak három bábut döntött. Aztán belelendült. — Szép volt, Béla — hangzott egyre-másra a szurkolóktól. Valóban, sokszor szólalt meg a csengő, és jelent meg a telitalálat után a szerencsemalac ábrája. Volt olyan, hogy zsinórban háromszor döntött minden báA hatszoros világbajnok Csányi Béla új pályarekordot ért el. (A kép jobb oldalán.) but. Egyébként a többiek is jó néhányszor találtak telibe. A kétszáz gurítás után kiderült, hogy Csányi 947-es eredménye új pályarekord. Nyíregyházi Taurus—Ferencváros 2:6 <5084:5219). Taurus: Szlovenszki 889, Hankószki 856, Mar- tonfalvi 856, Hegyes 839, Búzás 830, Fehér 814. Edző: Papp János. Ferencváros: Csányi 947, Debreceni 908, Sütő 879, Fekete 860, Juhász 847, Hurar 391 (csere Horváth 387). Edző: Hankó György. (A pontszerzők vastagabb betűvel). ., A Nyíregyházi Sütőipari Vállalat » pályázatot hirdet a Demecseri Sütőüzem üzemvezetői munkakör betöltésére. Az Üzem: 35 főt foglalkoztat, éves termelési értéke 15 millió Ft, ellátási körzete 18 ezer fő. Pályázati feltételek: —■ élelmiszeripari üzemmérnöki végzettség, — középfokú (politikai képzettség, — 5 év szakmai gyakorlat, «DIRKQH» A tanévkezdet óta az iskolák elkezdték a diáksportkörök és diáksportegyesül&tek alakítását. Megyénkben két újabb DSE-ről kaptunk hírt. örökösföLdön eddig 250 gyerek és felnőtt tagja a 21- es számú általános iskola diáksport egyesületének. Mint Juhász László, a DSE elnöke elmondta, négy sportcsoporttal kezdték a munkát. A kosarasok munkáját Makainé Kiss Katalin, a természetjárókét Kosa Lászlóné, a labdarúgókét Juhász László, míg az általános tömegsport foglalkozásokat F iguláné Chriszt Gabriella vezeti. Mivel az iskola tanulóinak kétharmada atsótagozatos, szeretnék velük megszeretmi XX M 1sport! Labdarúgás. Országos Ifjúsági Kupa, megyei 3. forduló (kezdés: 15,30): Üjfehértó—Sényő, Tiszalök—NYVSSC, Tuzsér—Kis- várda, Záhony—Levelek, Nagy- ecsed—Fehérgyarmat, Mátészalka—Nyh. Volán DSC. Birkózópalánták küzdöttek vasárnap a borbányai 10-cs iskolában leterített szőnyegen. Két versenyt is rendeztek, a serdülők Jonathán Kupa mérkőzésein báron} megye ver- sengésében a szolnokiak bizonyultak a legjobbnak, a szabolcsiak és a Hajdú megyeiek előtt. Az iskola új szárnyának avatása emlékére úttörő korcsoportú megyei versenyt rendeztek. Itt a házigazdák végeztek az élen 47 ponttal, a második Balkány (30), a harmadik Záhony (8) csapata. A képen: ketten gyúrják egymást, a többiek figyelik őket. (Császár) Röviden SZOROS KÜZDELMEMBEN, minimális vereséget szenvedett a Szabolcsi Építők SE NB Il-es férfi tekecsapata. A hét végén Hódmezővásárhelyen rendezett találkozón különösen a rossz pálya okozott gondot, a minőségére jellemző, hogy már 391 fával is pontot lehetett szerezni. Hódgép—SZÉSE 5:3 (2365:2317). Psz.: Hetei 405, Kása 401, Spisák 381. OLIMPIAI ÖTPRÓ- BA. A népszerű tömegsportakció újabb rendezvénye a kerékpáros próba szeptember 27-én, vasárnap lesz. Nyíregyházán, a jósa- városi 9-es iskola elől három táv résztvevői rajtolnak. Az 50 km indulói 9 órakor vágnak neki az útnak és Nagyhalász után lesz a fordulójuk. A 25 km-es táv (rajt 9,15) a kemecsei focipályánál, a 15 km-es (rajt 9,30) a Kemecsei úton, a Hadobás sori buszmegállónál fordul vissza. Nevezés vasárnap a helyszínen, a 9-es iskolánál 7 órától. 00 NYÍLT NEMZETKÖZI barlangi napokat rendez a megyei természetbarát- szövetség szeptember 25— 27-én Aggteleken. A programban sok érdekess szerepel: túra a Bar: ; a- és tetni a mozgást, ki., «ükítani az igényt a rendszere:, .testedzésre. Egyébként az isi »Iában a 3—4—5. osztály ">k részére megszervezték a mindennapos testnevelést. A gyerekeken keresztül pedig tervezik a szülők bevonását is rendezvényeikbe. Családi versenyek, házibajnokságok, téli túrák szerepelnek a programban, amelyet a gyerekek igényei alapján szerveznek. A DSE megalakulásával a ciklusonként! 16 tömegsportéra 36-ra bővült. Hétköznap fél háromtól fél hatig a tornaterem a DSE sportcsoportjaié. A gyerekek havonta 10, a felnőttek 20 forint tagdíjat fizetnek. A DSE vezetői most keresik azokat a vállaltatokat, amelyek jogi tagként anyagilag segítenék munkájukat. Béke-barlangban, sziklamászó-bemutató, múzeumlátogatás, tábortűz. ^ A HÉTVÉGÉN Pakson rendezték az ökölvívó junior országos bajnokságot. A +91 kg-osok mezőnyében Ádám József, a Nyíregyházi Kick-Box Karate SE versenyzője bronzérmes lett. ^ TÖRÖK PÉTER, a Vasas és a magyar válogatott volt labdarúgója, szeptember 20-án hasnyálmirigy- gyulladás következtében elhunyt. A neves játékos 1951- ben született Anarcs községben, 35 alkalommal húzhatta fel a válogatott meggypiros mezét. Ott volt az argentínai VB-n 1978-ban, nem okozott csalódást. Sérülése miatt kényszerült abbahagyni a labdarúgó-pályafutását. Teremlabdarúgás Palánk nélkül A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egységesíti a te- remLabdarúgás szabályait. Legutóbb körlevélben értesítette a nemzeti szövetségeket a palán- kok felállításával kapcsolatos új ren d e l k ezés ek r ől. A határozat szerint válogatott mérkőzéseken a jövőben egyáltalán nem használnak palánko- kát, míg a nemzetközi klubtor- nákon csak a kapu mögötti részen lesz tilos ezek felállítása. Sőt, az oldalvonalak melletti pa- lánkak használatát is már csak az 1987/88-as idényben engedélyezik. A FIFA döntése ugyan kizárólag a nemzetközi találkozókra vonatkozik, de az országos tornákra is javasolják az új szabályok figyelembevételét. Labdarúgó-bajnokságok Ifjúságiak, megyei I. osztály: Baktalórántháza—Tiszavasvári 1:2, Máriapócs—Záhony 1:0, Var- sánygyüre—Tyúkod 5:0, Tiszalök—Nagyhalász 1:0, Nagyecsed —Mátészalka 2:1. Kemecse—Fehérgyarmat 1:7, Nyh. Volán— Nagykálló 2:0, Tuzsér—Levelek 3:0. II. osztály: Balkány—Nyírbátor 1:9, Gyulaháza—Encsencs 4:3, Nyírtass—Sényő 3:0, Csenger —Kótaj 0:5, Ópályi—Dombrád 2:1, Ajak—Vásárosnamény 3:2, Ib- rány—Nyírkárász 0:0, Kocsord— Vaja 1:2. Az állás: 1. Kótaj 10, 2. Nyírbátor 9, 3. Vaja 8. Felnőttek, Mátészalka városkörzeti I. osztály : Hodász—Pátyod 3:1, Fábiánháza—Számos- szeg 5:1, Rohod—Nagydobos 1:1, Porcsalma—Kántorjánosi 2:1, Nyírmeggyes—Nyírparasznya 5:2, Nyírcsaholy—Mérk 2:1. A bajnokság állása: 1. Fábiánh. 5 4 — 1 17- 6 8 2. Nyírparasz. 5 4 — 1 11- 7 8 3. Hodász 5 3 1 1 20- 5 7 4. Nyírcsaholy 5 3 11 16- 5 7 5. Nyírmeggyes 5 2 2 1 8- 3 6 6. Porcsalma 5 3—2 13-13 6 7. Kántorj. 5 3 - 2 4- 4 6 8. Nagydobos 5 1 2 2 6- 7 4 9. Pátyod 5 113 11-15 3 10. Rohod 5 113 9-13 3 11. Mérk 5 1 — 4 8-25 2 12. Szamosszeg 5 ----- 5 2-22 — Nyírbátor, városkörzeti: Piricse—Öfehértó 8:1, Nyírgyulaj— Nyírlugos 0:2, Penészlek—Szakoly 2:2, Kállósemjén—Nyírbogát 1:2, Nyírbéltek—Terem 4:8. Az állás: 1. Nyírlugos 8, 2. Nyírgyulaj 6, 3. Szakoly 5. Fehérgyarmat, városkörzeti I. osztály: Szamossályi—Panyola 3:4, Tiszakóród—Rozsály 4:2. Vá- mosoroszi—Nagyar 4:1, Tunyog- matolcs—Milota 7:2, Tisztaberek —Méhtelek 1:0. Penyige—Kisar 4:1, Nábrád—Jánkmajtis 3:0, Csegöld—Gacsály 1:2. Az állás: I. Panyola 12, 2. Tisztaberek 11, 3. Vámosoroszi 8. II. osztály: Nagyszekeres—Cégénydányád 3:2, Palád SE-Tur- ricse 1:0, Szamosújlak—Túrist- vándi 3:0, Szatmárcseke—Tisza- becs 6:4. Az állás: 1. Nagyszekeres 6, 2. Szamosújlak 6. 3. Palád SE 4.. Kisvárda, városkörzeti I. osztály: Gégény—Mándok 0:0, Ti- szaszentmárton—Tiszakanyár 4:1, Eperjeske—Tiszabezdéd 2:2, Fé- nyeslitke—Petneháza 3:1. Űjdombrád—Szabolcsveresmart 2:2, Dögé—Zsurk 4:1, Pap—Kékese 2:1, Anarcs—Mezőladány 5:0. A bajnokság állása: 1. Anarcs 7 5 2 — 15- 5 12 2. Mándok 7 5 2 — 14- 5 12 3. Fényeslitke 7 5 1 1 22- 8 11 4. Szabolcsv. 7 3 3 1 17-10 9 5. Pap 7 3 3 1 11- 7 9 6. Dögé 7 2 4 1 13-10 8 7. Tiszaszent. 7 3 13 11-12 7 8. Gégény 7 14 2 11-11 6 9. Kékese 7 3—4 16-19 6 10. Tiszabezdéd 7 14 2 13-15 6 II. Tiszakanyár 7 3—4 12-18 6 12. Zsurk 7 1 3 3 8-12 5 13. Eperjeske* 7 1 3 3 9-14 4 14. Petneháza 7 2—5 12-21 4 15. Mezőladány 7 2 — 5 10-20 4 16. Üjdombrád 7—25 11-18 2 * = egy büntetőpont levonva II. osztály: Jéke—Lövőpetri 3:1, Tornyospálca—Komoró 1:0, Ti- szamogyorós—Pátroha 3:0. Újkenéz—Laskod 8:1. Az állás: 1. Újkenéz 6 4 2 — 22- 7 II 2. Benk 6 4 1 1 14- 4 9 3. Tiszamogy. 6 3 2 1 13- 7 8 4. Jéke 6 3 1 2 10- 8 7 5. Laskod 6 3—3 16-17 6 6. Lövőpetri 6 2—4 12-14 4 7. Pátroha 7 2 — 5 13-20 4 8. Komoró 6 2 — 4 9-20 4 9. Tornyosp. 7 2 — 5 6-18 4 vagy — élelmiszeripari technikusi végzettség, — középfokú politikai képzettség, — 10 éves szakmai gyakorlat. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó eddigi munkahelyeinek felsorolását, jelenlegi jövedelmének megjelölését. A pályázathoz mellékelni kell: — részletes önéletrajzot, — három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a Személyzeti vezetőnél. Cím: Nyíregyháza, Mártírok tere 9. III. em. (2044) Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János || KeletMagyarország Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 19-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza. Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-159. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza. Árok u. 15. Felelős vez.. Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058.