Kelet-Magyarország, 1987. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-17 / 219. szám
1987. szeptember 17. Kelet-Magyarország 3 KÁDÁR JÁNOS: Helyzetűnk azonnali cselekvést, határozott lépéseket követel A parlamentti vitában felszólalt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára. Tisztelt Országgyűlés! Ismerve a Minisztertanács munkaprogramjait — és meg hallgatva most Grósz Károly miniszterelnök elv,társat — az a meggyőződésem, hogy a helyzetelemzés pontos, a fő tenmdivialák megjelölése helyes. A kormány 1990-ig szóló munkaprogramja jól kapcsolódik a párt július 2-ú, gazdasági-tó rsadiaiLmi kibontakozási programjához. Ezért elfogadom és a Központi Bizottság nevében is elfogadásra ajánlom. Hangsúlyozni szeretném, hogy én — és gondolom, hogy velem együtt mindazok, akik figyelemmel kísérték — nagyra értékelem azt a nagyszabású, dinamikus és alapos előkészítő munkát, amelyet a kormány a program kidolgozásé során végzett, azt a széles körű konzultációt, amelyet a társadalom legkülönbözőbb területeinek felelőseivel folytatott. Meggyőződéi Kádár János felszólalását mondja. sem, hogy a munkaprogram bizalmait és támogatást érdemel! Nyíltan szólni valóságunkról Hadd emlékeztessek arra, hogy sok évvel ezelőtt, az akkor új párt- és kormányve- zetés nevében ón is szóltam itt az Országgyűléshez. Akkor azt mondtam: azok az emberek, akik a vezetés felelősségét magukra vették, nem hatalmaskodni, nem uralkodni, hanem szolgálni akarnak — szolgálni a szocializmus ügyét, a nép érdekeit! Kiemeltem: ha az ország ügyeiről szólunk, a mi feladatunk nem az, hogy saépeket mondjunk, hanem az, hogy a valóságról szóljunk és igazat mondjunk. Ha Önök végiggondolják a pártnak a gazdasági-iársa- dalnti kibontakozásról szóló július 2-i állásfoglalását, a Minisztertanács itt beterjesztett munkaprogramját, s a minis 2ter elnök ehhez kapcsolódó sziaváit, azt hiszem, bátran mondhatják, hogy az ország vezetése ma is nyíltan beszél a Valóságról, az igazat mondja. Ebből nem engedhetünk, ezt meg kell tartanunk. Mai helyzetünk azonnali cselekvést, határozott lépéseket követel az ország vezetőitől, népünktől is. Milyen körülmények játszottak közre a mai helyzet kialakulásában? Az exitenzív fejlődés tartalékai fokozatosan kimerültek és át kellett térnünk a szocialista építés intenzív szakaszára. Ez az átállás lassú. A másik tényező az 1974-ben bekövetkezett olajárrobbanás és annak számos következménye. Lényegesen megváltoztak Magyar- ország nemzetközi gazdasági körülményei, s nem igazodó tunk ezekhez a gazdasági szerkezet megváltoztatásával, a termékváltással — legalábbis népgazdasági szinten nem. Mindez — Grósz elvtárs is utalt erre — felveti a felelősség kérdését. A mi pártunkban valóban kollektív vezetés van. A végrehajtásban az egyéni felelősség mellett létezik a testületek felelősségle is. Ha .azt nézzük, hogy ki milyen régen van ezekben a testületekben, akkor valószínűleg nekem is jár egy jó rész ebiből a felelősségből, hiszen elfogadtam, megszavaztam a tervekéit. A felelősség dolgában a legfontosabbnak azt itartom. hogy tanuljunk a hibákból, és vonjuk le a következtetéseket. A Minisztertanács munkaprogramja ezt meg is teszi. Mai gondjaink okairól Mélytek voltak a párt- és az állami vezetés hibái? Elsőiként az, hogy a nemzetközi gazdasági környezet számunkra hátrányos változásait időlegesnek, átmenetinek tartottuk. Emellett bizonyos mértékig ml is magunkévá tettünk egy olyan téves nézetet, hogy a világgazdasági változások a szocialista országok gazdálkodására nem gyakorolnak jelentős befolyást. Jó pár éven át fenntartottunk egy közepes fejlődési ütemet, mind a termelés, mind pedig az életszínvonal emelkedését tekintve. Nem arról van szó, hogy valami esztelen tempót diktáltunk volna, de az ütem nem volt megalapozott. Szólok egy olyan természetű hibáról is, amely lényegében azóta végigkíséri a rendszerünket, mióta a szocialista fejlődés útjára léptünk. Előbb deklaráltuk a vívmányokat, rendeltük el a járandóságokat, juttatásokat — beleértve az ingyenes közoktatást, az állampolgári jogon járó egészségügyi ellátást, és sok minden mást —, minthogy megteremtettük volna az anyagi alapját. Ennek a vége az lett, hogy többet fogyasztottunk. osztottunk el, mint amennyit ténylegesen megtermeltünk. Nem lehet ezt a gyakorlatot folytatni. Az említett hibák közül külön is foglalkoznék azzal, hogy nem tudtunk időben és megfelelően alkalmazkodni a nemzetközi gazdasági folyamatokhoz. Mi magunk nehezítettük meg helyzetünket a nemzetközi piacon azzal, hogy a szerkezetváltás és a termékváltás rendkívül labsú volt. Áruink leértékelődtek, és más okoknál fogva is sokszor nehezen, értékükön alul voltak eladhatók. Szeretném kiemelni a Központi Bizottság júliusi állásfoglalásának egy kulcsmondatát, amelyben — szerintem — benne van egész programunk lényege. A mi feladatunk — most csak magunkról beszélek, de ezt lehet szélesebben is értelmezni — a szocialista rendszer humánus alapelvéiit megtartva megteremteni a racionális, hatékony gazdálkodás feltételeit. Enéltoül nem bontakozhatnak ki a szocializmus kétségtelen előnyei. Ami nagyon lényeges: feladatunk történelmileg új, és még nem találtuk meg végrehajtásának útját, módját. Meggyőződésem, hogy rátalálunk a helyes útra, a megfelelő módszerre, s a gazdasági életiben szükséges változások a szocialista' elvek betartása mellett, azok figyelembevételével mennek végbe. , Igaz, az ütem még lassú, de a szocializmus most is fejlődik. Ennek alapja a munka. A felépítmény a gazdaságra épül. Ha meg akarjuk teremteni a szocializmus biztos jövőjét — és ezt alkarjuk —, akikor szilárdabb gazdasági alapot kell építenünk. Ez az a történelmi Decke, amelyet nem oldottunk még meg. Sokszor felmerült — nem is teljesen alaptalanul —, hogy a szükséges reformok időnként megtorpantak, aztán megint nekilendülték; hogy ezen a béren következetlenség mutatkozott. A Központi Bizottság nevében is mondhatom, hogy sohasem szándékoztunk megállítani a reformfolyamatot, mi határozottan és céltudatosan jártuk utunkat. Ám az általános közgazdasági követelményeket a szocializmusban nem lehet csak úgy egyszerűen érvényesíteni. A közgazdászokat biztattuk és biztatjuk, hogy dolgozzanak, kutassanak, jussanak értékes tudományos, következtetésre, de aat meghatározni, hogy a Valóságban mit, hogyan, mikor lehet bevezetni, az a párt és az ország vezetésének nagyon terhes és felelős feladatta marad. Akadt persze más gond is a munkában. Néha például abból is ideológiát és politikáit csinálunk, amiből nem ■ lenne szabad. Itt nagy 'kérdésekről is szó van, olyanokról, minit például az érdekek. A pártnák és a kormánynak volt bátorsága, hogy időben kimondja: bár itársadialimumk- ban nincsenek antagon'isati- kusan szemben álló osztályok, különböző valós érdekek azonban vannak, és ezek olykor ütköznek. Ezzel számolni kell, a .különböző — társadalmi, csoport- és egyéni — érdekeik összehangolása folyamatos feladat. Meg vágyók győződve arról, hogy a kormány munka- programja határozott lépést jelent abba az irányba, amelyet úgy fogalmaztam: a szocialista rendszer elveinek szem előtt tartásával megteremteni a hatékony és racionális gazdálkodás féltételeit. Kérem, hogy az Országgyűlés támogassa ezt a munkát, annak * tudatában, hogy az idő cselekvésre sürget. Hangsúly a stabilizációs szakaszon Tisztelt Országgyűlés! A népgazdaság munkájával szemben támasztott általános igényeket a Központi Bizottság július 2-.i állásfoglalása tartalmazta. Ezeket most nem részletezem. A lényeg : meggyőződésünk szerint a gazdasági és társadalmi kibontakozás feltétele a szocialista tervgazdálkodás, az ésszerűen szabályozott és épített piac törvényeinek figyelembevételével; a gazdasági reformok következetes folytatása, a szocialista tulajdonformák fejlesztése. Segítsük elő a tőkekoncentrációt, ne legyenek holt pénzek az országban. Tegyük lehetővé a jól prosperáló és becsületesen nyereséghez jutott vállalatoknak, hogy beruházhassák a rendelkezésükre álló anyiagi javakat, összegeket saját termelésük fejlesztésére, vagy akár más, velük kapcsolatban álló üzemek tevékenységének a javítására. Lehetővé kell tenni, hogy a termelő kollektívák dolgozói — részjegy vásárlásával, vagy más alkalmas formában — a vállalat, a szövetkezet résztulajdonosaivá válhassanak. Határozottan és bátran kell ezeket a kérdéseket megvizsgálnunk, majd a lehetséges, reális változtatásokat bevezetnünk. Ugyanilyen határozottnak kell lennünk abban, hogy a magánkisiparra, a magánikiskeres- kedelemre — persze nem az üzérkedésre — a szocialista rendszerben történeLmi távlatokban nézve is szükség van. Ezért támogatjuk tevékenységüket. Éveken át óriási viták folytak a kisegítő gazdasági tevékenység különböző formáinak létjogosultságáról is. Közöttük a legkiterjedtebb a mezőgazdasági háztáji gazdálkodás. Ezeket továbbra is határozottan, energikusan támogatjuk. Hasznosain segítik a gazdasági tevékenységet az iparban, a szolgáltatásban létrejött különböző, vállalaton belüli és egyéb gazdasági munkaközösségek is. Ezzel összefüggésben szeretnék emlékeztetni arra, hogy van nekünk egy több évtizedes hagyományú, nagy társadalmi tiszteleteit érdemlő szocialista brigád-mozgalmunk. Mostanában gyakran elhangzik a kérdés: szükség van-e rájuk, mi lesz a jövőjük? Bizony szükség van! Az előrehaladás újabb motorjává válhatnak, hiszen ahogy a vállalatvezetés feladatot adhat a vállalati munkaközösségeknek, éppúgy kaphatnának megbízást — mintegy szerződéses alapon — a szocialista brigádok is. Már van is erre példa, és érdemes ezt a kezdeményezést folytatni. A Minisztertanács 1990 végéig szóló munkaprogramja a Központi Bizottság áltál meghatározott feladatcsoportból a hangsúlyt az első, a stabilizációs szakaszra helyezi. Ez nem lehet másképp, hiszen csak így teremthetjük meg a kibontakozás jobb feltételeit. A stabilizációs szakasz terhekkel jár. Áldozatokat is kíván, ahogy a dokumentum fogalmaz: a közületi és a lakossági fogyasztás átmeneti visszafogása, csökkentése elkerülhetetlen. Másképp az egyensúlyi helyzet nem teremthető meg. A másik elkerülhetetlen teendő, amelyet a kormányprogram rögzít, a termelési eszközök és az élőmunka átcsoportosítása a versenyképesebb ágazatokba, vállalatokhoz. Ebből az is következik, hogy az ország gazdasági eszközeit felélő, alacsony hatásfokú termelést vissza kell fejleszteni, végső soron megszüntetni. Az élőmunka átcsoportosításáról csak any- nyit: nálunk az Alkotmány rögzíti a munkához való jogot, s Magyarországon jelenleg teljes foglalkoztatás van. Ez a jövőben is így lesz, de a munkaerő jelerttős átcsoportosításával. A munkához való jog nem azonos a munkahelyhez való joggal. Az maradjon meg a munkahelyén, aki ott becsületesen dolgozik, és népgaz- daságilag szükség is van a munkájára. A munkaerő-átcsoportosításokat természetesen megfelelő intézkedésekkel kell segíteni; így bizonyos helyeken nyilvánvalóan szükség van munkaerő átképzésére is. Én sem kerülhetek meg egy olyan kérdést, amelyet — bár a stabilizációs szakaszhoz hozzátartozik — az Országgyűlés a következő napirendi pont keretében tárgyal majd. A kétfajta új adó tervezetét — különösen a személyi jövedelemadóét — már az előkészítés időszakában alaposan megvitatták. Ehhez annyit szeretnék hozzátenni: az általános forgalmi adónak az a fő funkciója, hogy a termelést ösztönözze, ne pedig a fogyasztást. Igazságos közteherviselést Az előzetes viták tapasztalataiból is kitűnik, hogy az új adózás, különösen a személyi jövedelemadó nemaratott nagy tetszést a lakosság körében. Azt hiszem, ez természetes. De tudnunk kell: ha ez a két adójavaslat nem szerepelne most az Országgyűlés napirendjén, akkor legkésőbb a jövő év január elsejétől kezdve a közületi és lakossági fogyasztást erőteljesen korlátozni kellene. A két adó éppen azokat az elemeket építi be gazdálkodási rendszerünkbe, amelyek céljaink elérését segíthetik. Az általános forgalmi adó áttekinthetőbbé teszi a gazdálkodást, és így segíti a tisztánlátást. Erre pedig szükség van, mert a viszonyok nem mindig tisztázottjaik. Az általános forgalmi- adó kapcsán gyakran használjuk a hozzáadott érték fogalmát. Ez azt jelenti, hogy a vállalat csak a valódi termelés, a tényleges teljesítmény arányában tervezheti nyereségét, és csak a tiszta kiadásokat számolhatja be az áraiba. Grósz elvtárs helyesen utalt rá, hogy januárban rendezni kell bizonyos termelői és fogyasztói árakat, de a következő években — az adórendszer, a gazdasági tisztánlátás révén is — a termelői árak növekedése le kell hogy lassuljon. Ez a lakosság számára is hasznos lesz, mert a termetei árak alakulása nem választható el a fogyasztói árakétól. Ez az ármozgás kedvezően hat majd, ha pontosan és ellenőrzött módon hajtják végre. Az általános forgalmi adó és a személyi jövedelemadó bevezetésének egyaránt az a célja, hogy ösztönözzük a hatékony termelést és a munkaerő ott dolgozzon, ahol a legnagyobb szükség van rá. Ezt nem lehet egyszerűen adminisztratív eszközökkel elérni, csak úgy, hogyha biztosítjuk: ahol hatékonyan dolgoznak és azt termelik, amire az országnak hazai fogyasztásra és exportra szüksége van, ott jobban is keressenek az emberek. Az igazságos közteherviselés helyes, szükséges. Ehhez szorosan hozzátartozik az is, hogy a bér és a jövedelem a teljesítmények szerint alakuljon, vagyis aki többet teljesít az többet keressen, aki viszont nem teljesíti az átlagot, annak a fizetése is az átlag alá süllyedjen. Nyilvánvaló, hogy minden állampolgárnak jövedelme arányában kell hozzájárulnia a közteherviseléshez. Ha tehát valaki nálunk munkája után sokat keres, hadd tegye, de akkor másoknál többel is járuljon hozzá a közkiadáshoz. Az adózásban nem lehetnek kivételek. Lehet segíteni a nehéz helyzetben lévő embereket, de kivételezésre nincs mód, mert akkor nem lesz megállás. A szociális kérdésekre lehetőség szerint figyelmet fordít a kormány és gondoskodik az arra rászoruló rétegek segítéséről. Elhangzott itt az is, hogy most megoszlik a közvélemény. Tudom, valóban így van. De ismerem sok ember véleményét, munkásokét, parasztokét, akik azt mondják: ha áldozatot kell hozni, hoz- _ zuk meg, de teremtsünk rendet dolgainkban. Ez is tömeghangulat! Így vélekedik az ország lakosságának tisztességes többsége. Az állami közigazgatásban, de más területeken is, mindenképpen csökkenteni kell az ügyintézés bürokratizmusát. A statisztikák szerint Magyarországon az apparátusok létszáma összességében nem túlzottan nagy más országokhoz viszonyítva, de a szükségesnél azért már nagyobbra nőtt. Csökkenthető azzal a kifejezett céllal, hogy világosabb, körülhatároltabb, tényleges és hasznos feladatokkal működjenek. Kisebb létszámú és feltétlenül jobban fizetett apparátusokra van szükség a jövőben. Sok szó esik manapság a közvagyon óvásáról, a pazarlás, a károkozás megakadályozásáról. Ehhez csak egyetlen példát akarok említeni: az idei első fél évben tűz következtében 220 millió forint kár keletkezett. A múlt év első felének hasonló adatait már említeni sem merem. S ha megnézik a károk, a tűzesetek okait, legtöbbször emberi hanyagságra lelnek. Ez megengedhetetlen. Más közmorál, hozzáállás kell a kisebb és a nagyobb ügyekben egyaránt, hogy csak a munkanélküli jövedelem-kiáramlás forrásainak elrekesztését, vagy a gazdasági bűncselekmények megfelelő büntetését említsem. A vezetők megítéléséről A káderkérdésről Grósz elvtárs is beszélt, én is foglalkoznék vele. Minden vezetőt — és természetesen nemcsak országos vezetőkre gondolok —, azonos módon kell megítélni aszerint, hogyan és milyen eredménnyel hajtja végre feladatát. Olyan vezetőket, akik nem ütik meg ezt a mércét, nem bír el az ország. Nyíltan, demokratikusan kezeljük a káderügyeket, amelyek intézése az idők folyamán jelentősen változott. Többes-jelölési rendszer már nemcsak a képviselő-választásoknál működik. Az új vállalati irányító szervek már demokratikusabbak, hiszen választás alapján, a kollek(FolyUtás a 4. oldalon)
