Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-08 / 186. szám
iogyár cskái és csonkásait áb- giai figurá- Edényeit is ; „Hattyús”- llítás is bet, melyben a ■zetés M. V. Dan a mind- Acier 1780- be Meissen- lésre átállni, netszetes le- zdődik itt is stílust újíí- s tért hódít, ek az új stí- észben újra ott, kézi feszi kísérletenyílt meg, gyűjtemény m mintakol- jgtalálhatók. szerint kéCeres, a gabona és a földművelés római istennője. (Jüchtzer terve szerint, 1814 előtt) Közművelődésünk lehetőségei A sok egyéb eszköz mellett statisztikai adatokkal is lehet bizonyítani, hogy a műveltség állapota nagymértékben meghatározza a tudományos-technikai fejlődés irányát és ütemét; a gazdaság előrehaladásának lehetőségeit. Már-már unásig ismételjük a kézenfekvő tapasztalatot, hogy az alig- alig művelt, az igények tekintetében is visszamaradott emberekkel minőségi terméket előállítani nem lehet. Ügy sem, ha az embereknek nincs lehetőségük arra, hogy munkaidejük után kellő módon és mértékben kikapcsolódhassanak, hogy a következő napra akkumulálódjanak, szellemileg és érzelmileg feltöltődhessenek. A közhangulatot — ha úgy tetszik: a politikai közérzetet — tudja kedvező vagy kedvezőtlen irányba befolyásolni a fenti feltételek léte vagy hiánya. A megoldás elodázására nem lehet indok, sem mentség. Aki fát ültet, a jövőre gondol A klasszikus mondás szerint, aki fát ültet, az a jövőre gondol. Manapság kevés fát ültetünk. A ma, a pillanat a fontos, az azonnal jövedelmet eredményező gazdasági siker. Így aztán a termelőüzemek — enyhén szólva — nem sokat törődnek a mindennél nagyobb hasznot hozó (kétségtelen, hogy nem holnap, hanem két-három, akár öt-tíz év múlva megtérülő) beruházással, a szellemi tőkebefektetéssel. Ha a világ műszaki-technikai színvonalától végérvényesen nem akarunk elmaradni, akkor a műveltségre is hangsúlyt kell helyeznünk. Megfellebbezhetetlen tényekkel lehet ha szólni, ha búcsúzni, iteni akar. Tanú akart és tanulság: százezrek ja, szava, riasztója és :ja, és ma börtönőrökre en. Ennyi a valósága, 'ar író ilyen elveszetten, magányosan és ennyire zonytalanba ritkán szö- zett írást. Ki látott en- ’ Ady kérdése sírásba ó dac volt. De az ered- ' mindnyájunk útmuta- ánytűje lett; Ember az rtelenségben. A legna- 3 magyar írói eredmélátott engem? Ha a kér- börtönfal visszhangzik, lulás és elnémítás tehe- ísége, mit használ itt a Ki láthatja, ki hallhat- örtön, ha nincs szaba- gyilkol. írót, kit fo- :ént kezelnek egyformán i cellában és otthonában sszhang és szolidaritás il —, elfúl. Akiket a ■szél felkapott, és lera- messzi idegenbe, New tói Moszkváig, ha ha- nul is, tűzhely nélkül is, íégis egyívású, egycélú ■rek között élnek. Aki 'etéssel fordult el korá- :s gőgös hallgatásba melt, a maga választotta possumust járja. Nem lik senkivel, de vele sem lik senki. Elvonulását, nulását nem kísérik fi- i szemek, és nem bünte- ak paragrafusok. Van- Drszágok, ahol az író szu- í jogából a hallgatás naradt büntetlenül. Bol- emberek! De próbáld az életet némaságban, hallgatásban, csukott szájjal úgy élned, mint a rab börtönőrök szeme előtt, és torkodban a sikoly hangszálai patologikusán remegnek, szádban az ordítás lenyelhetetlen és ki- köphetetlen gombóccá sűrűsödik, és agyadban tébolyí- tón ég az elnémított gondolat igaza. A torokban rekedt szónál nincs nagyobb tehetetlenség. Ölomsúly ez, lábkölönc, mely menthetetlenül a víz fenekére húzza a fuldoklót. A szó zsarnokai jól tudták ezt. A víz felszínére csak buborékok kerülhetnek: egy élet, egy ember, egy gondolat elmúlásának bugyborékoló utolsó görcsös sóhajai — halottkémek jelentésének bizonyítékai. Ezért éltem, írtam, szóltam? „Hóhér idők” megváltó emberigéje itt ég a számon, de durva tenyerek és vak parancsok csaptak rá . .. A tehetetlenség, a sikoly a torkomban, az ólomsúly a lábamon, merülök, fulladok, buborékok szállnak, hörögnek, pattannak, és csak halottkémek stoppolnák az órát?! A szót, mely igének készült, belém rekesztették, de a buborékok —utolsó, tegnapi, kapuzárás előtti visszhangtalan szavaim — ne legyenek akta- szágú halottkémek zsákmányai! Tegnap visszhangtala- nok voltak, ma igazukat szenvedik. Ki, mi lehet holnap — az ítélet napján — szavahihetőbb tanú, koronatanú, és ennél is több: vádló és ítélő egy személyben?! Ha már nem beszélek, ha börtöncellában Ige már nem lehetek, akkor legyek kísér- Bet, igazoló intés és utolsó rköszöntés: egy ember megszólal ... Egy ember megszólal; mai fctehetetlensége csodát akar művelni — holnapi tettet, bűnbánatot. feltámadást. „Fegyver a vitéz ellen” szólt tegnapelőtt visszhangtalanul utolsó könyve. El kell jönnie a pillanatnak, mikor e könyv visszhangtalan folytatása mentő és igazoló értelmet kapjon: tanúságot és tanulságot ! Megmenteni és palacküzenetként átmenteni a tanú tanulságait a mai hóhér időkből: rabnak ha ez sikerül — minden sikerült. Dugva, rejtegetve gépelem a tegnapi holt anyagot és érzem, mint élet monoton alapmotívuma: el a német csizmaritmustól . . . Az „új rend” Európájában ú.t módszerekkel dolgoznak az írók: csalni, lopni kénytelenek, hogy visszhangtalan — és mégis megbűnhődött, üldözött és elnémított — tegnapi mondanivalójukat megmentsék, átmentsék. Holnap a humánum tanúira és tanulságaira lesz szükség: igazoló koronatanúkra. Ezért kell a palackposta: egy ember szót kér! . E gy ember a bizonytalanság hullámaira dobja a palackot. i. Vigyétek, habok és viharzó vizek, rejtve zuhintsátok a mélybe és lágyan emeljétek a megszelídült felszínre. Hömpölyögve görgessétek tovább, és ha zöldfüves, kankalinsza- gú parthoz értek, lassú csob- banással csókoljatok rá búcsút ... Lehet, hogy egy ember meglátja, lehet, hogy nem rúgja vissza a habokba. Felemeli a dugszolt üveget és felbontja. És akkor megtalálja majd üzenetet: ember, emlékezz és tanulj embertelenség visszhangtalan napjaiból! (1942) bizonyítani, hogy ma is a tudás a legjobban konvertálható befektetés. Minden tekintetben. Sorokon keresztül lehetne most azoknak az országoknak a nevét felsorolni, amelyek az elmúlt évtizedekben úgy döntöttek, hogy öt-tíz évig elsősorban azzal foglalkoznak, hogy megalapozzák a műveltség alapokra ható felépítményét, és hozzá a kellő színvonalú, a világ ilyen irányú napi változásaira érzékenyen reagáló infrastruktúrát. Ennek megteremtése után soha nem látott ütemben indultak el, s tudták meghódítani a gazdasági világpiacot, lehettek érdemi meghatározói az egyetemes tudományos-technikai forradalom előrehaladtának. Hogy ezt mi is megtegyük, még nem teljesen késő ugyan, de lehetőségeink ennek véghezviteléhez szirrte óráról órára csökkennek. Nem világrengető dolgőkról van szó, csupán arról, hogy az emberi kultúra társadalomépítő, a fejlődést elősegítő és alapjaiban meghatározó erejét mindenhol és mindenki megértse. A művelődési ház közösségi ház Az elvek azonban csak akkor válhatnak valósággá, ha azok színtereit is megteremtjük. s folyamatosan gondozzuk: például a közművelődési házakat. De hát egyáltalán kell ma művelődési ház? Ha más névvel illetjük, talán mindenki figyelmét felkelti, szimpátiáját elnyeri. A művelődési háznak ugyanis mára igazi közösségi házzá kell változnia. A helyi közélet fórumának foglalatává. Ahol a község, a városi kerület minden nagyobb tömeget vonzó rendezvényét illő környezetben meg lehet tartani. Tanács- és falugyűlést, pártértekezletet és közérdeklődésre számot tartó ismeretterjesztő előadást, tüdőszűrést és tanácsi választást, ünnep előtti zsibvásárt és mozielőadást. A művelődési házak jelentős hányada ilyen feladatok ellátására nem alkalmas ... Mégis viszonylag minimális költséggel meg lehetne teremteni modér- nizálásuk feltételét. A kialakított közösségi házakat a csendes hétköznapokon is tartalommal, ha úgy tetszik: élettel szükséges megtölteni. A fenntartó tanácsok az elmúlt években — hol drasztikusan, hol csak mérsékelten, de — költségvetésükben elsősorban a művelődésben takarékoskodtak, miközben a helyi tanácsok kötelessége és felelőssége, hogy az állampolgárok művelődéshez (kultúrához, szórakozáshoz stb.) való jogát hogyan és miképpen (s főleg: miből!) biztosítsák. A korábbi évekhez, évtizedekhez képest széles körű önállósággal gazdálkodhattak. a kérdés csupán az, jól tojnak-e ezzel a szabadsággal élni, sáfárkodni. A közművelődésben dolgozni politikai munka Az is kérdés — és meggondolandó —, hogy mindezeket a feladatokat kivel hajtja, hajtatják végre? A közművelődés az a terület, amely (iskolai és szakmai tekintetben) ugyan felsőfokú végzettséget követel, ezt azonban eddig csak részben tudták megvalósítani. A helyi tanács tehet a legtöbbet azért, hogy rátermett, tapasztalt, a feladatot ellátni képes népművelőt, könyvtárost alkalmazzon. S hogy miből ?'Sok helyütt meg tudták már oldani, korábban is. Mert le kell szögezni: a közművelődésben dolgozni politikai munka. Ezt csak hivatásszerűen, felkészülten lehet tenni. S rátermettséget is igényel. Sok év tapasztalata igazolja, hogy másképpen nem megy. (Köz)művelő- désünk jelenéről, jövőjéről; valamennyiünk jövőjéről van szó! N. L. Swierkiewicz Rotiert kiállításáról Swierkiewicz Róbert festő, szobrász, grafikus, performer nem a modern technikai kommunikáció szülötte. Magamban a kelet-európai vétesz művészek közé sorolom, akikből egy-egy születik egy évszázadban, akiknek nem kell iskola, mozgalom. Stílusa közvetítő kapocs az ötvenes évek absztrakt fcxpresz- szionizmusa és napjaink új festőisége között. Első hangfelütése Antoine Tapiés szellemiségével volt rokon, de a spanyol művész Párizsban túl elegáns lett és amerika- nizálódott, míg Swierkiewicz a keleti matériával való test- közeliségböl hozott létre modern és európai költészetet. 1977-es Muszáj-Herkules! című kiállításának maradandó emlékezetére szántam akkori írásomat: „Egy kiállítás szcéna, fekete mágia, nem hivatalos szellemidézés. Ez persze nem sikerül mindenimába foglalva kinek, csak annak, aki nem fél a tűztél, ért a túlvilági hatalmak befolyásolásához, ért az evilági lények megbabo- názásához. az e világi lélek átforrósításához, megelevení- téséhez. Mert minden elevenség a néző káprázata: a falakon a képek halk zsivaja, rő- zseláng, fény, csípős füst. a füstben a szellem alakja, korommal a plafonra írott jóslata, lódobogás. nyihogás. szél zúgása, tenger moraja egy üres teremben, ébredés sóhaja egy halotti maszkban. Pogány szertartás babonás bűze. Talán még Andrzej Wajdához szoktak ilyen közel gyűlni a szellemek" (Gyet- vai Agnes). Képeink a művész Ernst Múzeumbeli kiállításán készültek: Átdöfve Fábry Zoltán: Palackposta (Részlet) 1987. augusztus 8. O
