Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-08 / 186. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1987. augusztus 8. Q A megyei tanács munkaügyi osztályának vezetője igazán nem tartozik a vándorló típusú emberek közé. lassan három évtizede dolgozik a megyeháza ódon falai között. Csengeni jfaluban született, 1959- ben került a tanácsi apparátusba. Dolgozott az ipari, majd az építési osztályon, másfél évtizede nevezték ki a munkaügyi osztály élére. Az ötvenöt éves szakember Nyíregyházán érettségizett, majd elvégezte a számviteli főiskolát, azt követően pedig a politikai főiskola diplomáját vehette át. 0 Másfél évtized már nem kevés idő, mégis azt hiszem, sosem volt még annyira az érdeklődés középpontjában az osztály munkája, mint napjainkban. Mivel magyarázható ez? — A gazdasági folyamatok változása az utóbbi időkben látványosan felgyorsult. Forr, pezseg körültöttünk az élet. Az természetesen nem kerülte el a munkaerőgazdálkodást sem. Nem csoda tehát, ha az emberekben lépten-nyomon _ felmerül — vajon mi következik? —, hiszen az ő bőrüket is vásárra viszik. Napjainkban szükségszerű parancs a hatékonyabb munkaerő-gazdálkodás, ez pedig további lépéseket sürget. Előzetes beszélgetésünk során a teljes, illetve a hatékony foglalkoztatás problematikáját fejtegette. Most kérdezem meg: a kettő nem zárja ki eleve egymást? — Több közgazdász szerint a kettőt egyszerre nem lehet megvalósítani. Én az ellenkezőjét állítom, csak éppen sok-sok pénz kell hozzá. Mert ha az van bőséggel, ki tudjuk képezni a munkást a legbonyolultabb feladatok elvégzésére is, s beszerezhetjük a legmodernebb technikát. Ez persze durva egyszerűsítés, hiszen rengeteg más tennivaló is vár arra, aki mindkét követelménynek egyszerre akar eleget tenni. Az előbb a pénzt említette. Azt hiszem abban egyetértünk, hogy talán éppen abból van a legkevesebb. Pláne szűkebb hazánkban, Szabolcsban, Szatmárban. Van viszont sok munkára váró kéz. — Évek óta azon igyekszünk, hogy e kettős követelményt szinkronba hozzuk, nem mondhatjuk, hogy sikerült. Részeredményeket felmutathatunk, de a munkaerő- felesleg sajnos ma is érzékeny gondja a megyének. Ügy is fogalmazhatnék, csatákat sikerült megnyernünk, de a háború még tart. A És a frontok megmerevedésére kell ^ számítanunk. Vagy valamicskét javulhat a szabolcsi helyzet? — Tisztában vagyok azzal, hogy százszor elhangzott már: megyénk milyen súlyos történelmi örökséget kapott. Mégsem kezdhetem mással, mint ennek újbóli hang- súlyozásával, hogy láthassuk, azért mennyi minden történt ebben a megyében. Különösen a hatvanas évektől kezdve — amikor a Politikai Bizottság is napirendre tűzte Szabolcs-Szatmár helyzetét —, indult meg a fejlődés, mely látványos eredményeket hozott. Hadd ne soroljam most fel, hány új üzemmel, gyárral gyarapodott azóta a megye, s hadd ne citáljak most elő számokat, bizonyítva, milyen strukturális változáson ment át a térség foglalkoztatási arculata. Elég végigsétálni Mátészalka, Kisvárda vagy Vásárosnamény ipari negyedén, hogy láthassuk, azért nálunk sem állt meg az élet, s megakadályoztuk, hogy konzerválódjék a múlt. • • E szóban forgó eredmények letagadha- tatlanok, mégha néhányan hajlamosak is megfeledkezni róluk. Ám az is igaz valahol, hogy néhány évvel ezelőtt a megye felzárkózási törekvése megakadt, nem sikerült szembetűnő módon csökkenteni az országos átlaghoz Hétvégi interjú JihÉsz Gábirral a megyei tanács osztályvezetőjével a munkaerögazdálkidásról ^ vizsonyított hátrányos helyzetén. A megye akkori vezetésének vajon nem kellett volna-e keményebben az asztalra ütnie? — Ezt a súlyos kérdést nem hiszem, hogy asztalcsapkodással el lehetett volna, vagy el lehetne ma intézni. Itt egész egyszerűen pénzkérdésről volt és van szó. Mindenki előtt világos, hogy egy munkahely előteremtése milyen súlyos összegekbe kerül. Különösen így van — ez megyénkben. Elég ránézni a térképre, hogy láthassuk, Szabolcs-Szatmár milyen távol esik a központtól. Ha most felsorolnám, hogy ki - mindenkivel tárgyaltunk mi, megpróbálván rávenni őket, hogy legközelebbi fejlesztésüket Szabolcs-Szatmárban hajtsák végre, órákig tartana a névsor. Dehát amikor egy fővárosi, vagy egy annál is mesz- szebb lévő vállalat képviselője megkérdezte, hogy hány kilométerre is van mondjuk Fehérgyarmat, még számolnia sem kellett. A szállítási költségeken rögtön megfeneklett a terv. Ráadásul akkor még az új Szamos-hidak is csak a papíron szerepeltek ... Nem beszélve az infrastruktúra többi hiányosságáról, melyeknek egy része sajnos még mindig megoldásra vár. A megye neuralgikus pontjához értünk, ^ a hátrányos helyzetben lévő térségek sorsához. Ha jól tudom, az ország hárommilliárdos támogatási programjából mintegy 850 millió forint jut Szabolcs-Szatmárnak e tervciklusban. Mire futja ebből? — Azt talán mondanom sem kell, hogy ezeket a forintokat nemcsak az új munkahelyek teremtésére kapjuk. Ebből egy seregnyi más célra is komoly összeget kell fordítani, a telefonhálózat korszerűsítésén át a szolgáltatások színvonalának javításáig. Azért jut az ipartelepítésre is, az egyik kiemelt körzet éppen az imént említett Fehérgyarmat lesz. Itt az állami gazdaság volt épületeiben egy komoly, kezdetben háromszáz, de később hatszáz főt foglalkoztató, különféle műszereket előállító üzemet indítunk rövidesen, de a tervek szerint mintegy száz fővel bővül majd a már most is szépen dolgozó másik helybéli műszergyár is. A A megyei tanács pályázatot hirdetett, w a 850 millió forintból nem is keveset áldozott arra, hogy a vállalatok, szövetkezetek beruházási tevékenységét ösztönözze, új munkahelyeket is teremtve ezzel. Milyen eredménnyel? — Több száz üzem jelentkezett a pályázatra, szakembereink alaposan áttanulmányozták mindegyikük ajánlatát. Voltak persze komolytalan partnerek is, velük nem sokat tárgyaltunk. De a többiekkel is késhegyre menő vitákat folytattunk, hogy a .megyében élő, s helyben munkát kereső minél jobban járjon. Egyébként ha a központi támogatást sikerül okosan felhasználnunk, kétezer-ötszáz új munkahelyivel gazdagodhat a megye. S ezek olyan munkahelyek lennének, melyek nemcsak megélhetést biztosítanának a dolgozónak, de a hatékony foglalkoztatás kritériumainak is eleget tennének. Ez a terv ugyan még nem bújt ki a tojásból, de emlékezvén a múltra, jó néhányan már most megkérdőjelezik annak hasznosságát. Nem kell-e attól tartani, hogy megkezdődik Szabolcs- Szatmár újbóli gyarmatosítása? — Azzal mi tökéletesen tisztában vagyunk, hogy a szabolcsi munkás jóval kevesebbet keres az országos átlagnál. Ezen roppant nehéz változtatni, nekünk nagyon kevés eszköz áll a rendelkezésünkre. Ám azt elmondhatom, hogy a mostani ipartelepítési, új munkahely teremtési tárgyalásainkon a megyei szakemberek roppant kemény álláspontot képviseltek. Ha mi adjuk a pénzt, mi szabjuk a feltételeket! Megfelelő garanciákat kértünk — s kaptunk —, még a leendő bérszínvonal alakulásába is beleszóltunk, pedig hát ez tulajdonképpen vállalati belügy. A megyei tanács munkaügyi osztályának apparátusa információim szerint mindössze nyolc főből áll. A mostani nagy változások korában elegendő ez a létszám? Én mindenesetre kétlem. — Nincs egyedül ebben. Ám korábban, bármennyire is furcsának tűnik, nekünk tulajdonképpen csak annyi volt a feladatunk, hogy regisztráljuk a munkaerő mozgását. S ez nem is kívánt olyan nagy, eget rengető energiát. Mostanra azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Prognózisokat kell készítenünk, méghozzá olyan távlati előrejelzéseket, melyek valóra válásának minél nagyobb az esélye, s természetesen gazdálkodnunk kell. A mi munkánknak a nyolcvanas évek elején kezdett megnőni igazán az ázsiója. Akkor készítettünk egy tanulmányt, melyben fehéren- feketén leírtuk, ha nem lépünk, a VI. ötéves tervidőszak végére, vagyis 1985-re a munkaerőpiacon jóval több mint tízezres forrástöbblet keletkezik, azaz ennyien keresnek majd munkát, mely már nagyon komoly problémákat okozhat. Attól kezdve, úgy nyolcvankettő tájától kerültünk ismét az országos vezetés figyelmének középpontjába, s kaptunk négy év alatt mintegy százmillió forintot a központi területfejlesztési alapból. Ennek felhasználásával, meg az innen-onnan összekapart forintokból sikerült aztán kétezer-ötszáz új munkahelyet teremteni, mely, há nem is látványosan, azért sokat javított a megye helyzetén. Még akkor is, ha napjainkban is több ezren várnak munkaalkalomra. • A hozzáértők közül sokan joggal kérdezik, miért nem dolgozták még mindig ki foglalkoztatáspolitikánk alapjait? Hiszen enélkül valóban csak távlati prognózisokat lehet készíteni, ám megalapozott tervet, ha úgy tetszik, stratégiát aligha. Bár ez látszólag ellentmond a rugalmas alkalmazkodás követelményének, de néhány fix pont nélkül minden pillanatban összeomlás fenyegeti az építményt. — Örömmel mondhatom, ha megkésve is, de úgy tűnik, hamarosan pótolják ezt a hiányosságot. Éppen a napokban tárgyaltunk meg egy központi tervezetet, mely az egységes foglalkoztatáspolitikai alap elemeit tartalmazta, s ez nemcsak a célokat, a kívánalmakat foglalja magában, de a megvalósításukhoz szükséges eszközöket is. A megye vezetői miután több észrevételt, javaslatot is tettek, visszajuttatják a feladóhoz, ahol hamarosan döntés születik, az remélhetőleg a megyére nézve is előnyös lesz. A Ha már az eszközrendszernél tartunk: az utóbbi időben mind több szó esik a munkaerő mobilizálásának szükségességéről. De ennek feltételei rendelkezésre állnak-e vajon? — Tévedés azt hinni, hogy ennek érdekében csak most, néhány hónapja történtek az első lépések. A hatékonyabb gazdálkodás, a termékszerkezet-váltás érdekében hozott átképzési támogatás lehetősége már évek óta érvényben van. Nyolcvanhárom óta mi is tizenöt millió forintot fizettünk ki erre a célra a különböző szabolcsi vállalatoknak. Ez idő alatt kis híján ezer dolgozót képeztek át a megyében, miközben a tanulási idő alatt nem csökkent a fizetésük, pedig érthető módon jóval kevesebbet produkáltak mint korábban, az ismert munkaterületükön. Az elhelyezkedési támogatásról, mint lehetőségről már többen tudnak. Ez azt jelenti, hogy a munkaügyi osztályunknak joga van hat hónappal meghosszabbítani az illető felmondási idejét, ha nem sikerül elhelyezkednie, miután megszűnt a munkaköre, s ez idő alatt elhelyezkedési támogatást kap. Ez történt a Hajdúsági Iparművektől elbocsátott szabolcsi dolgozók egy részénél is. ^ A közvéleményt az úgynevezett közhasznú munka érdekli a legjobban. Mire elég az a hétmillió forintos közközponti támogatás, ami afféle gyors segélynek tűnik? — Tudomásul kell venni, hogy a munkaerőpiacon néhányan az adott pillanatban keveset érnek. Ám nem hagyhatjuk, hogy ők kényszerből dolog nélkül legyenek. A közhasznú munka átmeneti lehetőség, a munkaerő-szolgálati irodák folyamatosan figyelemmel kísérik a kínálatot, s azonnal szólnak, ha valahol elfogadható feltételek mellett az illető ismét komolyabb munkára számíthat. De tévedések elkerülése végett: az a százötven fő, akit jelenleg ilyen formában foglalkoztatunk, igenis hasznos tevékenységet végez. A megyében mi okozza napjainkban a munkaerő-gazdálkodással foglalkozó szakembereknek a legtöbb gondot? — Az általános és középiskolákból frissen kikerült fiatalok elhelyezkedése mellett az a hármincezernyi szabolcsi ingázó, akik közül jó néhánynak a közeljövőben minden bizonnyal megrendül a helyzete. Sokan hazajönnek majd, róluk is gondoskodni kell. Hamarosan megalakul nálunk is egy gazdaságkorszerűsítési koordinációs bizottság, melynek tagja lesz több országos szerv képviselője is, közreműködésükkel újból átgondolva a foglalkoztatási tennivalókat, minden bizonnyal a hazatérő ingázók sorsán is könnyíteni tudunk majd. ^ — Köszönöm a válaszait. Balogh Géza ... az új adózási rendszer ellenzőinek érvei közül némelyiket másképpen értelmezve visszájára lehetne és kellene fordítani. így új értelmet és előjelet nyerve éppenséggel a bevezetést sürgetők argumentumává válhatna. Országszerte vita folyik a részletekről, mégpedig soha nem látott élénkséggel. Demokráciánk fejlődésének jele, hogy alig van szint és fórum, amely ne tűzné napirendjére, ne foglalna állást. Hogy nem érdektelen álvitáról van szó, arra bizonyíték, hogy a hétköznapok embere, a magánszférában is igen sok időt szentel a témának. Vannak akik szidják, akadnak, akik csodát várnak tőle, sokan pedig nem értik. Mivel még kialakulatlanok bizonyos részletek, nagyon hasznos, hogy mindenki kifejti, amit életének elkövetkező új irendjéről gondol. Nagyon tanulságos volt a parlamentben az a vita, amelyet az országgyűlés több bizottsága összevont ülésen folytatott. Nem véletlen, hogy még olyan képviselők is elmentek, akik egészen más testületeknek a tagjai. Egyikük emelt hangon kelt a tervezet ellen, szavaiból az tűnt ki, hogy kevés olyan momentuma van a vitatott új személyi jövedelemadó törvénynek, amelyik tetszik neki. Számokkal érvelt: „az ellenőrzés, a nyilvántartás, és a többi hivatalos teendő új apparátusa több ezer új improduktív munkahely megteremtését követeli, és éppen most, amikor küzdünk ez ellen”. Innen kezdve volt még egy súlyosabb indoka is: „ez a több ezer ember azonban csak az adóhatóságot jelenti. A vállalatoknál is több főnek jelent majd kizárólagos feladatot a foglalkoztatottak adóügyeinek intézése”. Nyilván arra gondolt a képviselő, hogy ezek az adóügyesek a cégek adminisztratív létszámát szaporítja majd, és tovább bővül az a létszám, amelynek leépítése párhuzamos program. Szerintem itt az az érv, amit nem árt, sőt szükséges más nézőpontból megvizsgálni. Ha mechanikus létszámnövekedésről lenne szó, akkor a több ezer több tízezerre bővülne, és ott lennénk, ahol a part szakad. Szükséges e azonban, hogy erre valójában új embereket vegyenek fel? Isten őrizz. így is kapun belüli munkátlanságról beszélünk, és nem túlzás azt állítani, hogy kevés az olyan vállalat, amely adminisztratív munkát végző emberei közül ne tudna kellő számmal erre a célra átcsoportosítani. Végtére is az adóhatóság leendő emberei is dolgoznak ma még valahol, és elképzelhető, hogy helyükre nem mindenütt kerül új ember, sőt még az is, hogy helyük az új szisztémában nem is fog hiányozni. Íme tehát a magunk oldalára fordított érv. Az ugyebár kiderült soraimból, hogy én melyik oldalon állok. Éppen az én logikám folytatásaként elképzelhető azonban még egy újabb ve- tülete is a kérdésnek, hasonlóan meglepő fordulatot hozva. Nem az tehát a lényeg, hogyan forgatjuk a szót, hanem az: mit szeretnénk. Én magam kissé látatlanban védem az újat, de teszem ezt azért, mert a régivel kapcsolatban — amit tanulságosan is jól volt alkalmam kitapasztalni — nincsenek illúzióim. Mivel ma már senki sem vitatja, hogy nagyon is érdektagolt társadalom vagyunk, leszögezhetjük: jelentős az a réteg, amelynek a jelenlegi szisztéma nagyszerűen megfelelt. A társadalom egésze azonban túlhaladta, és ez mindennél magasabb érdek. Az említett példa csak egy a sok közül, amelyet különböző emberek különbözőképpen értelmeznek. Szerintem azért volt érdemes mégis ezt felhozni, mert az adóhatóság lesz az a szerv, amelynek munkásai — enyhén szólva — nem örvendenek majd közszeretetnek. Mégis szükség lesz a munkájukra, mert az ügy közkatonáiként rajtuk nagymértékben fog múlni a siker, vagy u. bukás. Ugyanazon érvek színe, vagy fonákja szerint, mert ez az érvek természete. KM
