Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-08 / 186. szám

XLIV. évfolyam, 186. szám ARA: 2,20 FORINT 1987. augusztus 8., szombat Szeptembertől mindenütt zavartalanul taníthatnak Iskolafelújítások Nyíregyházái Nincs olyan iskola, ahol a nyári szünetben ne történne kisebb-nagyobb karbantartás, javítás: például festés, par­kettcsiszolás, mázolás. Még javában tartott az előző tan­év, mikor egyeztették a ta­náccsal, hogy hol, milyen na­gyobb munkákra van szük­ség. Egy-egy komolyabb fel­újítás ugyanis meghaladja az iskolák költségvetését — szükség van a tanács segítsé­gére is. A nyíregyházi óvodák, ál­talános és középiskolák az idén 20 millió forinttal ren­delkeznek: ennyit költhetnek saját belátásuk szerint kar­bantartásokra. A tanács 22 millió forintot tartalékolt a Nemzetközi biokémiai konferencia Nemzetközi biokémiai kon­ferencia kezdődött péntek es­te Nyíregyházán a Tanár­képző Főiskolán. A kilenc • országból érkezett tudósok a környezeti tényezők hatásá­nak vizsgálatával foglalkoz­nak országaikban, s most e nemzetközi konferencián vi­tatják meg tapasztalataikat. A megnyitón a konferen­cia jelentőségét méltatta dr. Csikai Gyula művelődésügyi miniszterhelyettes, W. Ro­bertson, az amerikai nagykö­vetség tudományos attaséja, Lengyel L. Zoltán, a Magyar Biokémiai Társaság főtitká­ra, Galamb Vilmos, a Tisza- vasvári Alkaloida Vegyésze­ti Gyár kutatásfejlesztési osztályának vezetője és dr. Cservenyák László, a tanár­képző főiskola főigazgatója. A megnyitót követően a vendégek fogadáson vettek részt. A konferencia ma reg­gel folytatódik: fél 9-től este fél 7-ig rangos előadások hangzanak el angol nyelven. Vasárnap szatmár-beregi ki­rándulásra utaznak a részt­vevők, hétfőn pedig további előadások hangzanak el a mezőgazdasági növényekre ható környezeti tényezőkről. jelentősebb felújításokra. Mi­vel sok a tennivaló, ezért megtoldottak, azaz 30 millió forintra egészítették ki ezt az összeget. A legtöbb helyen közvetlenül a tanítás befeje­zése után munkához is láttak az építők, hiszen tanévkez­désre be keli fejezni a fel­újításokat. Kisebb csúszások sajnos most is lesznek, de ezek nem zavarják majd az oktatást. Óvodáink közül két helyen fogtak hozzá nagyobb mun­kákhoz. A Vécsey közi óvo­dában a tető felújítását és a pince szigetelését kell megol­dani, a sóstóhegyiben pe­dig a régi óvodai épület tel­jes rekonstrukciója a feladat. Jól haladnak a munkák az 1-es számú, Kent közi isko­lában. Itt a fűtés korszerűsí­tése mellett újjávarázsolják a konyhát is az ÉPSZER szakemberei. Ugyancsak a fűtés korszerűsítése ad tenni­valót Borbányán, a régi is­kolaépületben. A lakóterüle­ten jó ütemben halad az új iskola építése is, ahol szep­temberben kezdődik a taní­tás. A régi helyen az alsó ta­gozatosok, az új épületben a felsősök tanulnak szeptem­bertől. Soron kívül kellett tervbe venni a vakációra az Árok utcai iskola tetőszerkezeté­nek javítását. Több alkalom­mal fordult elő beázás, ezt kell megszüntetni. Az egyik legnagyobb mun­ka a 3 iskola Kálvin téri szárnyának rekonstrukciója. A munka első üteme az elő­ző vakációiban készült el. Er­re a nyárra a B épület teljes felújítása a feladat, de ma­rad tennivaló a következő szünetre is. Az iskola Egyház utcai részében az oldalépü­letet — melynek tavasszal beszakadt a tetőszerkezete — újjá kell építeni. Ugyanitt a főépület felújítása keretében többek közt az ablakok cse­réjét is megrendelték. Az (Folytatás a 4. oldalon) Az alkotmány ünnopón Nyíregyházái Jósavárosi napok Vendégek a Szovjetunióból, Finnországból, Franciaországból Az alkotmány ünnepét Nyíregyházán a jósavárosi napok eseménysorozata szí­nesíti. Az idén augusztus 20. és 22. között szervezi a Ha­zafias Népfront városi bizott­sága a megyeszékhelyen im­már hagyományos programo­kat. A jósavárosi napok megnyi­tóját augusztus 20-án 8,45 árakor tartják az 1-es számú gyakorlóiskola melletti téren. Üdvözletek hangzanak el, majd kezdetét veszi a vidám műsor. Az Ifjúsági fúvósze­nekar és az ezreddobos cso­port után a Dongó együttes­nek tapsolhatnák a koránke­lők. 11 órától gyermekműsort mutat be a Staféta együttes. Délútán ugyancsak ők idéz­nek régi szép melódiákat a Beatles-összeállíiással. Finn vendégeket köszöntünk Nyír­egyházán augusztus 20-án délután, a Pallikala nép­táncegyüttes mutatja be a finn nép táncait. A huszbi já­rási művelődési központ Vov- nik táncegyüttes és a Szinye- gori Vokál — mindkettő a Szovjetunióból érkezik — lép közönség elé. Aznap 19 órá­tól Kontár László koncerte­zik, majd a francia Bouin néptáncegyüttes zárja az az­napi nemzetközi gálát. Augusztus 21-én, pénteken a gyermekeket várják a szó­rakoztató propragomokra. Lesz sárkányépítés, bábké­szítés, rajzfilmvetítés. Szá­mítógépes játékokra, aszfalt- rajzversenyre hívják az ér­deklődőket azon a napon. Az Erdória tánccsoport műsora 18 órakor kezdődik, végül ut­cabál zárja a napot. Szombaton, 22-én a jósavá­rosi művelődési ház melleti sorversenyeket rendeznek a házban gyöngyöt fűznek, mesefilmeket vetítenek ez időben. Az MHSZ a házigaz­dája a modellépítésnek, ame­lyet autómodellek bemutató­ja színesít. A karatebemuta­tó a szabadtéri színpadon 17,30 órakor kezdődik. Ered­ményhirdetés lesz aznap 18 órától. A kulturális programokat számtalan sportvetélkedő egészíti ki. Versenyeznek kis­pályás labdarúgásban, te­niszben, asztaliteniszben és lábtanisziben. Augusztus 21- én autós-motoros ügyességi versenyt szervez az Autóklub és a közlekedésbiztonsági ta­nács a jósavárosi gyógyszer­tár előitti parkolóban. Nevez­ni a helyszínen lehet. Ezzel egyidejűleg, 21-én 9 órától crosskerékpárversenyt ren­deznek 10—14 éveseknek a Robinson-domibon. Másnap 22-én, 9 órakor indítják a ke­rékpáros versenyt, amely Ka- balásig vezet. Lesz vetélkedés campingcross és túragép ka­tegóriában. A vetélkedések és az események helyszínei az 1-es gyakorlóiskola melletti szabadtéri színpad, rossz idő esetén a 9-es iskola aulája ad otthont a rendezvények­nek. A lakótelepi művelődé- si ház és a mögöttte levő sportpálya szerepel még. mint a versenyek színhelye. TÖBB TlPUSfÜ ÉS MÉRETŐ BELSŐ AJTÖT gyártanak Nyíregyházán a KEMÉV asz­talosüzemében. Az első fél évben 1800 készült a TÜZÉP részére. Képünkön: Pósán Ferenc és Király Ottó üveglécezik az ajtókat. (Farkas Zoltán felvétele) Esi Hlän a mezőgazdaság Üdébb a határ Az augusztus eleji esőzések, amelyek több hetes szünet után végre felüdítették a ha­tárt, javítottak a mezőgazda­sági termelők kilátásain. Az aratás ugyan átmenetileg félbeszakadt, ám a kényszerű kiesés hátrányai elenyészőek azokhoz az előnyökhöz ké­pest, amelyeket az esőzések jelentettek a kapás növények, a gyümölcsök és zöldségek számára. A csapadékadatok összesí­tése azonban arról tanúsko­dik, hogy az országnak ko­rántsem minden vidéke kap­ta meg a várt nedvesség­utánpótlást. Általában 20—60 milliméter esőt mértek, de alapos szélső értékek is mu­tatkoztak, nem egyszer a gaz­dálkodók hátrányára. Különösen bőkezű volt a természet a Nyugat- és a Dél- Dunántúlon, míg szűkmar- kúan bánt a termelőkkel — néhány helység kivételével — a Tisza vonalán, valamint például Kecskeméttől kezdve Tiszaroffon és Hajdúdorogon át a Hortobágyon keresztül vezető sávban. Itt 3—8 mil- liméternyi csapadék hullott, ez pedig alig volt több a sem­minél. Néhány helyen az or­szágban 1—3 milimétert mu­tattak a mérések, ez a ned­vesség csak arra elegendő, hogy elverje a port. Az esők nyomán, különö­sen a kukorica mutatja jól, hogy javult a nedvek kerin­gése, ismét tápanyag-után­pótláshoz jutott a fontos ta­karmánynövény. A kukorica képes arra, hogy az 5—8 mil­liméteres, viszonylag szeré­nyebb hozamú csapadékot is meghálálja. Mivel most sok­felé az országban az esőkből éppen csak ennyire futotta, ezeken a részeken is elmé­lyült a növények színe, el­tűnt a korábbi „sápadtabb” árnyalat. Gond viszont, hogy az Alföldön, ahol aránylag nagy termőterületek vannak, továbbra sincsen elegendő víz a talajban, így hát a kukori­ca most abból a kevésből él, ami van. A napraforgó a szemek ki­fejlődésének szakaszához ér­kezett; a növény most alakít­ja ki a termést, emiatt na­gyon jól jött a nedvesség, amely az egyébként „élelmes” növény terméskilátásain szin­tén javított. A cukorrépa augusztus ele­jén már erőteljesen gyarapít­ja gyökérzetét, miután a lomb a korábbi hetekben már kel­lőképpen kifejlődött. Ez a növény szintén meghálálja a nedvességet, különösen azo­kon a vidékeken, ahol a le­velek már sárgulóban voltak, jeléül annak: a növény anyag­csere-forgalmában, a száraz­ság miatt, komoly zavarok mutatkoztak. Sajnos a burgonyára már megkésett a csapadék, az augusztusi eső a hozamokat immár nem javíthatta komo­lyabb mértékben. Csakis ott, ahol későbben vetették a gu­mókat, és a magasabb fekvé­sű helyeken, itt ugyanis a növény általában lassabban fejlődik, érik be. A kertészetekben is várták már a talajban lévő vízkész­let növekedését, a növények, fák ugyanis az utóbbi két hétben alig jutottak hozzá a termés érleléséhez szükséges vízhez. Az alma augusztus lavult a napraforgó termés- kilátása is. elején a nagyobb termőkör­zetekben szokatlanul kicsiny­nek mutatkozott. A csapadék a továbbiakban segíti a gyü­mölcs kifejlődését. A zöld­ségtermelők csak ott nem vol­tak gondban, ahol öntözni tudták a táblákat, a mester­ségesen vízzel nem táplálha­tó részeken most indulhatott erőteljesebb növekedésnek — ha ugyan a korábbiakban ki nem pusztult — számos zöld­ségféle. Félidőben a nyári vásár Félidejénél tart a nyári vá­sár. A közkedvelt leértékelő akció során megyénk lakos­sága is sok millió forintot ta­karított meg eddig, s fog még 15-éig. Gyorsmérlegeink Nyír­egyháza három nagyáruházá­ban készültek. A Centrum Áruházban 10 százalékkal nagyobb értékű árualapot vontak be a leér­tékelésbe, mint tavaly, mint­egy 4 millió 200 ezer forint­nyi terméket. Ennek eddig közel 50 százaléka lelt gazdá­ra, s 600 ezer forintot taka­ríthattak meg rajtuk a vá­sárlók. Sok éves tapasztalat, hogy a felkínált áruk 70—80 százaléka kel el a két hét el­teltével, ám ha minden el­fogyna, 1 millió 300 ezer fo­rint maradna a zsebünkben, nekünk, akik igyekszünk megfogni a pénzt, ahol lehet. A „Centrumban” egyébként a nyári szandálok, a férfi rö­vid ujjú ingek és a méter­áruk voltak eddig a legkere­settebbek, bőven vannak vi­szont még többek között kü­lönböző lepedők, bakfis nyári ruhák és pólók. A Nyírfa Áruház munka­társainak legfőbb tapasztala­ta az idei vásárlással kapcso­latban, hogy nagyobb „ro­hammal" kell megküzdeniük, mint az elmúlt évben, holott az árcsökkentésbe bevont áruk értéke 30—35 százalék­kal kevesebb. Itt 1 millió fo­rintot takaríthattak meg ed­dig a vásárlók, akik lábbelik, méter- és divatáruk, vala­mint a konfekcióosztály árui iránt érdeklődtek leginkább. A Kelet Áruház közel 8 millió forint értékben kínált leértékelt portékát, több mint 30 százalékkal többet, mint az 1986-os nyári vásáron. En­nek fele már bizonyosan nem okoz raktározási gondot a ke­reskedelemnek, s remélhető­en a vásár második hetében további két, két és fél millió forintért vesznek majd árut az emberek. Azok. akik eddig éltek a lehetőséggel, másfél millió forintért olcsóbban ju­tottak hozzá a nyári holmik­hoz. (ez. g.)

Next

/
Thumbnails
Contents