Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-29 / 203. szám

1987. augusztus 29 0 0 kell Szabolcs-szatmári a, hogyan lehet boldoggá inni az életet. Hiszen ezt ma- i sem tudja. Csak saját sor­it elemezve képes önnön hi­ún keresztül valamire meg- nítani másokat. Ha például a költő válásá- ik tragikus történetéről szól, : okulásul szolgálhat sok há- sulandónak és amolyan lát- itatlan segítségül szolgálhat. A Santiago galambja című Deszélő költeményemben szó in az öngyilkosságról. A te- mből, ahol a poémát felol- stam olyan megjegyzést ptam: „Hogy lehet ilyet ír- ? Az öngyilkosságról nem editálnak, azt vagy végre- jtják, vagy hallgatnak ró- ’. Én azonban nem húztam ezeket a sorokat. Miután a éma megjelent több európai elven, mintegy 300 levelet ptam különböző országok- i, amelyekben azt írták, gy vallomásom és a chilei fiú, Enripue öngyilkosságát asva letettek arról, hogy rezükkel vessenek véget tűknek. Az elbeszélőkölte- ny mondanivalója az, hogy öngyilkosság nemcsak egy bér életének kioltása, ha- n egyidejűleg önnön tehet­ünk megölése, sőt azoké is, k felneveltek, ez minden berbe vetett remény meg- ikolása.- ön sok országban, köztük Egyesült Államokban járt. nnyire ismerik ott a szov­irodalmat?- Az Egyesült Államokban ismerik a szovjet költésze­Könyvesboltokban láttam nyeszenszkij, Ahmadulina j a magam köteteit. A kö- núltban jelent meg — nagy issei Jurij Trifonov Az ; című regénye. Meggyőző­im, hogy az amerikaiaknak -s módjuk megismerni az alom segítségével a szov- ember arculatát. Az ame- i kiadók rendszerint üzle- kokra hivatkoznak: „Ná- • — úgymond — nincs y az Önök irodalmára”, hogy lehet meghatározni 'ényt vagy annak hiányát, ígyszerűen nem fordítják könyveket? Ez bűvös kör. ■hány évvel ezelőtt zajlott : amerikai és a szovjet ki­találkozója, ahol megál­ltak, hogy megjelentetik X. századi amerikai és iet klasszikusok sorozatát, ovjet kiadók állták szavu- az amerikaiak sajnos nem. )z, hogy népeink jobban smerjék egymást, bővíteni a filmcserét is. amatőr képzőművészek Cseh Pál: Hortobágy Makrai Zsuzsa: Csodaszarvas Józsa Zoltán: Tálca s hangsúlyoznám: kis- kal életükben. Amiről^ cet föltétlenül (helye- ismeretségünk, barát- fólytatásának föltéte- úgy tetszik, tudósíta- 11. Valljuk be: ők vá- a megerőltetőbb di- kellemes találkozása­atársak Ikedően elengedhetet- bbá, hogy rugalmassá- nusítandó, ne marad- igen, igen, kedves le- atyatársaim, ne má­éi ti se — munkál- izókincsetek fölfrissí- a valaki olyan szavá­nál közületek beszéde mint mondjuk — a kezdve — cinterem, , lajbi, pendely, reg- rcső, bodnár és még iám, az önkéntelenül valódi korát. Hiába hozzá egyujjnyi szé- nyakkendőt, ami pil- ag a divat, í ellenben ki annyira b évjáratúak közül, szletét onnan elevení- szem azt klímába jár, sem lencsével fizet, im hagyja malvinra venni magát, inkább még ő az ófirnyák, akkor is, ha plankol, de akkor pláne, ha hébe-kor- ba eléri a pléh, amitől bizony oda lesz a sápi, és hiába min­den szalmázás. Fiatal fiatallányos apának maradni nem könnyű hát. Még nehezebb, ha az ember sajnálatosan politizál is! Csín­ján kell bánni, különösen reg­gelizés közben az olyan fejte­getésekkel, amelyek netán a görög helyzetre vonatkoznak. Fontoljuk meg, mit adunk elő hideg tejét zacskóból szívó le­ányainknak, amikor - melléke­sen kifejtjük, hogy Görögor­szágban azért bontakozott ki erőteljes sztrájkmozgalom, mert Andreasz Papandreu le­értékelte a drachmát, hogy ily módon megállítsa a roha­mosan növekvő inflációt. Enyhén fejezem ki magamat, ha hígtojásevés közben ilyes­mikről társalogva a reám ve­tett tekintetből a „szegény agyalágyult” összetett jelzőt vélem kiolvasni. Egy fiatalos külsejét és szellemét megőrző, lehetetlen, ám igyekvő apának ügyelnie kell arra is, hogy fiatal leánya kortársaival miként közleke­dik. A sportpályákon és uszo­dákban a találkozást mellőz­nie kell, különösen a leány fiú kortársaival, mert ott ugye akkor az is kiderül, hogy mi a helyzet az állóképességgel, ha állaga csendes kocogásban — változatlannak mutatkozik. Leány kortársakkal is jobb, ha zárt helyen elegyedik szó­ba az ember. A virágos rétek s a kies ligetek tudniillik tá­gasak. Ha egy ifjú leánycsa­pat megiramodik jókedvében, akkor is illendő azon utolérni őket. S akkor is gyalog, ha lent az erdei úton készen áll az autó, mellyel a három csi- vitelő barátnőt gálánsán el­vitted kirándulni. A tavaszi gólyahír szapora szedése a másfél meredek órá­nyira található várrom alatt úgyszintén nem ajánlott fogla­latosság, atyatársaim. Mit is ajánlhatnék hát ma­gamnak, tisztelt lehetetlen (mert az idő megállítására spekuláló) atyatársak, itt a vénség s fiatalság mezsgyéjén lébecolva, amikor még egy darabig, vagy csak addig a kis örökkévalóságig egyenlő partnerei akartok lenni lánya­itoknak, sudáran rezgő nyár- fácskáitoknak? Elsőbben megint azt, hogy ne bajmolódjatok a méltósá­gotokkal! Ha -törődtök vele, a lányok menthetetlenül kirö­högnek, és első látásra lemon­danak rólatok, akárhogy akar­tok nekik imponálni. Másodjára én a helyetekben megkockáztatnám, hogy föl­kapaszkodjam a rom alá, ta­vaszi gólyahírt kergetni, a hólétől még mindig harma­tos hegyoldalakon. Ha közben elcsúsztok, és bordát törtök ott, garantálom, hogy a figyelem tartósan reá- tok irányul. A bordatörés tünetei eléggé hasonlítanak az infarktuséra, és arra olykor még a fiatalok is fölkapják a fejüket. Hagyományos szállítás és teherhordás Szatmárban A teherhordó módok és eszközök Szatmárban is leg­inkább a mindennapi mun­kához (vízhordás, élelmisze­rek szállítása) nagyobb részt a gazdálkodási tevékenység­hez (piacozás) kapcsolódnak. A piacozó asszonyok (Nyír- csaholy) előszeretettel kötik még manapság is a hátukra a durva zsákvászonból, vagy a finomabb pamuto-sból ké­szített zajdát. A háti alkal­matosság négyzet alakú, a négy sarkára 80—100 cm hosszú trákot varrnak, segít­ségével kötik be a zajdát, majd hátukra emelve, a mellükön bokrázzák. A ba­tyuiba kötik be a hajait fic- fából készült karoskasitát, benne az eladni való (tojás, máléliszt, szemesbab stb.). Élőire még odakötik a másik, kisebb karos-kosarat, bal ke­zükben a tejfeles edényt emelik, jobb kezükkel mel­lükön a bokrát fogják. Így tették meg — 20—30 évvel ezelőtt — hetente kétszer az utat Nyírcsaiholy és Máté­szalka között piaci napokon. A ház körül takarmányt, ződet, csalamádét, szecskát, napraforgó levelet, füvet stb. ponyvába kötve szállíta­nak. A ponyva durva zsák- vászonból készül, rendsze­rint használt „pesti zsákot” bontanak szét a varráson. „Hozzál mán egy hát gazt a tehennek” — adja ki a pa­rancsot a gazda az iskolás fiának. Az leakasztja a fél­ereszben a szegről a ponyvát, veszi a kaszát és megyen a rakodóra, ahol lecsap egy hátra valót. Majd a leterített ponyvára rakja, rátérdel, be­köti, hátára veszi és beviszi a jószágnak. Az asszonyok a kislibának, kacsának a gyenge csilántot a kötényükbe szedik, majd zsákba engedik. Négy-öt kö­tényre való tesz ki egy zsák­kal. A kötényt maguk előtt összefogva szedegetik bele a legelőn a gombát, vagy a gyógyfüveket is. Nyári mun­kák idején, a mezőre járó asszonyok a „bölcsődés világ előtt” a járni még nem tudó gyermekeiket zajdába a há­tukra kötötték és vitték ma­gukkal a határba. A „főd” közepén, vagy a fasorban — jól látható, dombos részen, a zajdából ringőkét csináltak a gyermeknek. A zajdába négy trakját egy-egy kihegyezett karóhoz erősítették, a karó­kat pedig a földbe verték. Így a gyermek a föld felett a ka­rókhoz kötött ponyvában fe­küdt, s nem férhetett hozzá semmiféle csúszó-mászó ál­lat. Szillce a kasornyában ősszel a nyíri falvak asz- szonyai az akácerdőkbe jár­tak falevelet kapargatni. A száraz, illatos akácleveleket kis, könnyű 8—10 fogú fage- réblyétokel kaparták össze, majd zsákokba csömöszölték. Három-négy zsákot is meg­raktak, majd Lapos, ruhaszá­rító kötéllel egymás hátára kötötték, s úgy vitték haza. Az asszonyok csapatosan jár­tak falevelet gyűjteni, mert így elég volt egy gereblyét vinniük, meg segítettek egy­másnak, a kerülőtől sem fél­tek úgy. A szálkái szegénység 30— 40 évvel ezelőtt a fordulókba, meg a Vay-tagba járt szede­getni. A telepített akácoser­dőkben, és a fasorokon meg­engedett volt a horoggal való szedegetés. A szedegető a horgot, melynek 5—6 méter hosszú nyele volt, beleakasz­totta az akácfa valamelyik elszáradt ágáha és azt lerán­totta. Az így szedegetett galy- lyat, mely nem lehetett csuk­lónál vastagabb, kötélbe rak­ták, majd háton hazacipelték. Lakodalomba a vendégek tortát, süteményt, aprójószá­got visznek. A tésztaféléket tányérokra teszik, majd ken­dőkbe kötik, és úgy viszik kézben a Lakodalmas házhoz. Az ilyen kendők pamutos vá­szonból készülnek és négy- szögletesek. A gyermekágyas asszonynak a rokonok fel­váltva visznek ebédet. Tyúk­húslevest, rántott csirkét, madártejet stb. Ha szilkét is visznek, mivel nagy a csa­lád és sok leves kell, a szil­két kasornyába teszik, a többi edényt karos kosárba. A mezőre is kasornyában hordták az ételt. Szeszgyár ás sőrehizlaló A lápkörnyéki falvakban általános volt az ártézi kút. A kútra ivóvízért jártak, leg­inkább cserépkorsóval, amit a szálkái nagyvásárban vet­tek matólcsi fazekasoktól. Kocsordon mostak is a kűt- nál, sőt itattak is, de vigyáz­tak, hogy a kifolyó vizet ne piszkítsák. Az ártézi kutas községekben általános szokás volt, hogy amikor kannába vitték a tejet a csarnokba, visszafelé a kútnál az üres kannát kimosták és vízzel töltötték tele. Ebből a kan­nából nem ittak, külön vizes kannák voltak, rendszerint kettő, s ezek a komyhaajtó melletti vizes lócán álltak, befedve. A rózsás vizescsu­por mellé volt téve, de legin­kább a kannafedélből ittak, a gazda bizonyosan. Ha a mátészalkai gazda a Fekes- szegre, vagy a Darupallagra ment kapálni, vagy kaszálni, tarisznyát vitt, amit a szekér első saroglyájára kötött. Eb­ben volt az élelem, kenyér, szalonna, hagyma. Vizet csobolyóban vitt. Ké­sőbb már jó kutakat ástak, így a csobolyót ott töltötték meg. (Dobos-féle kerülőház­nál, g Völgyi tanyánál stb.) Csobolyót és fakulacsot min­dig lehetett venni a szálkái nagyvásárokban, a József- napiban, a sarlósvásárban. Minden jószágtartó, szekeres gazda igyekezett gémeskutat csináltatni. A legjobb beton kútgyűrűt Mátészalkán a gö­rög templom melletti beto­nos Kovács csinálta, de le­rakni egyenesen, csak a Fü- lep család férfitagjai tud­ták. Akinek gémeskút volt az udvarán, arra vigyázott, hogy a kútostor könnyen jár­jon a vedérrel. Ezt úgy le­hetett. elérni, ha jó nehéz kölönc volt a kútgém hátul­jára kötve. Ha tövestől vet­ték ki a kútgémnek kinézett akácfát, esetleg megtette kö­löncnek a töve is, de legin­kább vasdarabot (elhaszná­lódott öntöttvas kályhát, el­tört vasekét' a háború után kirobbantott vasúti síndara­bokat) kötöttek nehezéknek. Ha a jószágokat moslékolták, a vizet favedérben behord- ták az istállóba a moslékos dézsába. Itatni a kútnál itat­tak, vagy vályúból, vagy dé­zsából. Ha nagyobb mennyi­ségű vizet dézsában kellett a kúttól távolabb vinni, a dézsa fülén fogófát dugtak keresztül és ketten, kétol- dalról madárfogással' emel­ték. Területünkön több szesz­gyár is működött. (Mátészal­ka, Nyírmeggyes, Nagydo­bos stb.) A szeszgyárakban nagy mennyiségű krumpli­moslék keletkezett. Bár minden gyár mellett sőrehiz­laló is létesült, mégsem tud­ták az egész moslékot fel­használni. 1938 körül a gaz­datársulatok behozatják a svájcer marhát és néhány év alatt a területen elszaporo­dik. Ekkor jelennek meg az ún. moslékos szekerek, a te­hénszekerekre méretes hor­dókat csináltatnak a gazdák, amiben a szeszfőzdéi mos­lékot hordják az állatok ete­tésére. A szamosszegi ember, ha városba indul, oldalára ka- nyarintotta a fehér vászon­tarisznyáját, a libát, melyben elemózsiája és itókája volt. Az 1940-es években, amikor sokan jártak Mátészalkáról Zilah környékére kövesút építéséhez, a heti élelmet félbevágott magyar zsákban hátukra kötve, mint egy há­tizsákot, vitték magukkal. Ebben volt minden cókmók- juk. A lápkörnyéki falvakban főleg tengerit és krumplit termesztettek a lecsapolás (1896) után. Tengeritöréshez és krumpliszedéshez a két- fülű vékás vesszőkasitákat használták. Mátészalkán hí­res kosárkötő mester volt Paprikás Szilágyi Sándor. A legtöbb vesszőkosarat Nagy- ecseden adták el a kasita- árusok, akik vasárnaponként lovas szekereikkel megjelen­tek a faluban és a szekere­ken 100—150 kosarat kínál­tak megvételre. A csöves ku­koricával, vagy krumplival megrakott vesszőkosarat gazdája fülüknél fogva két kézzel megragadta, majd egy lendülettel csípejéhez emelte, a kosár fenékszélét ráültette, majd teste irányá­ban kifejtett tartómozgással a szekérhez vitte, vagy a padlásra a létrán felhágva, felöntötte. Ezek voltak az egyemberes kosarak. Ha fér­fi híján nőnek kellett a ra­kott kosarakat cipelniük, ketten, két oldalról, egy-egy kézzel fogva tették azt. Rit­kábban két vagy háromvé­kás kosarakat is készítettek a kosárkötők megrendelésre. Ezeket két markos embernek kellett megfognia. Leginkább marharépát hordtak benne, de szecskát, töreket is alkal­mas volt benne ide-oda vin­ni. Manapság már egészen durva kivitelben, gyenge mi- ] nőségű, parázs vesszőből ci­gányok kötnek kosarakat. Imára kulcsolt 'I kezek A nők piacra lepucolt fic- favesszjből font karos kosa­rakat használtak. Ezeknek a kosaraknak közepén igen erős karjuk volt, mivel magába a kosárba 15—20 kg meggy, cseresznye, kösz- j méte stb. is belefért. Ha egy • kosarat vett karjára a pia- ä cozó, szabadon maradt kézé- ' vei menet közben vagy ; egyensúlyozott, vagy a kosár í karját támasztóan markolta. Ha mindkét karjára kosarat t emelt, kezeit elöl „imára | kulcsoltan” összeszorította. A j csinosabb piaci kosarakhoz § számított a füles, fedeles ko- * sár. Az ilyen fajta laposra ’ hasított vesszőkből készült. 2 Alakja téglalap, tetején két fedele középre, a kar alá j behajtódott. Kisebb és fino­mabb piaci portékákat tét- * tek bele. Farkas József Egyemberes kosárral a padlásra Jeles Károly: Itatás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents