Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-15 / 192. szám
Az újjáalakított Ráth Múzeumban 20. századi kínai festmény (A Kínai Népköztársaság 1955-ös ajándékából) lény ha-fej — valószínűleg egy szabadban álló szoborról került ide. A f!—9. századbeli templomi kapuőrző 70 centi magas mázas cserépszobrát még Fel- vinczi Takács Zoltán vette Berlinben. Már az 1929-es magángyűjtők kiállításán is szerepelt az a 13. századi fa szoborcsoport, amely a haldokló Buddhát négy tanítványa körében ábrázolta. A szoborcsoportnak nyoma veszett, a múzeumba már csak az egyik tanítvány alakja került be. A Ming-kori művészi kézművesség számos értékes, látványos darabja — faragott vöröslakk munkák, szobrok, kék-fehér porcelánok, rekesz- zománcok, bronz tárgyak. Egy váza Ráth György gyűjteményéből való, egy 15. századi sárkánydíszes porcelán váza egykor Kossuth Lajos tulajdona volt. Mutatós kézműves tárgyakkal idézi a múzeum a Mandzsu-kort, amelyben már európai exportra is készülnek a kínai porcelánok, rekesz-zománc és vöröslakk munkák. Szépek a világszerte divatos gyűjtési tárgyak, a 18—19. századi tu- bákos flakonok üvegből, féldrágakőből, hegyikristályból. Bőséges a 19—20. századi gyűjtemény. S bár van a múzeumnak régi kínai festménye, kalligráfiája is, e korból külö^ nősen sok, színes, jó kvalitású képet állítottak ki. S a modern kínai piktúra legnagyobb egyéniségei is jelen vannak műveikkel. 1987. augusztus 15. o@ Orvosnak készült, és meg is szerezte 1862-ben az orvosdoktori diplomát, azonban sohasem gyógyított, mert ezután „átváltott” a botanika területére. Nyíregyházán született 1837. augusztus 25-én. Apja: Jurányi Sámuel evangélikus lelkész, a város jelentős személyisége és a nyíregyházi evangélikus egyház történetének egyik megörökí- tője volt. A fiatal Jurányi Lajos mint evangélikus került a híres eperjesi gimnáziumba, ahol Hazslinszky Frigyes Ákos tanár felkeltette benne a botanika iránti érdeklődést (ugyanígy járt később a szintén nyíregyházi Simonkai Lajos is, aki a XIX. század második felének legnagyobb magyar flórakutatója lelt). Ez annyira sikerült, hogy Jurányi Lajos a doktorálása után 4 évvel már a növénytan egyetemi tanára lett a pesti egyetem növénytani tanszékén. Előzetesen 3 évig ösztöndíjasként Bécs és Jéna egyetemein folytatott bonc- tani és szövettani kutatásokat, amelyeknek a növénytan területén nagy hasznát vette. A hazai botanikában a korszerű kutatási módszereket ő terjesztette el. Elsősorban az algákkal és moszatok- kal foglalkozott. AnYiyira elismerték, hogy már 34 éves korában a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Fekete József nevű munkatársával együtt rendezte be az egyetemi botanikus kertet, amelynek az igazgatását is ellátta. Szerencsés választás lenne a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola 1974-ben létesült és szépen fejlődő botanikus kertje számára, ha felvenné dr. Jurányi Lajos, a nyíregyházi születésű, és országos hírű botanikus nevét. Dr. Fazekas Árpád 150 éve született iklós Pál. a Kelet-ázsiai eum igazgatója, ismert si- gus, a kínai kiállítás ren- ■je mondja: — Anyagunk n változatos, hogy ha nem •gyenletesen, de az egész i művészet fejlődéstörté- t bemutathatjuk. Az egy- pekingi magyar műkeres- í, Szabó Géza jóvoltából az i kínai művészet emlékei- is rendelkezünk. Vans egy jámítás előtti 2. évezred- ;zármazó szertartási-csilla- ati műszerünk, amelynek a a londoni British Múze- an lelhető fel. Mégis a mi centi átmérőjű nefrit- ngunkat reprodukálta vében egy híres angol si- gus. Ez a korong, vagy a és az ég együttes jelképé- tekintett szertartási tárgy ung —, továbbá az első időkből való s a szkita műit jegyeit hordozó nefrit- gások és bronz veretek a ma számára a legizgalma- műtárgyak. Szertartási zkések, stilizált edények, időszámítás előtti első éviből való kocsi-tengelyvég- ás — mind arról a rend- I fejlett civilizációról ta- odnak, amely ilyen tech- t, ilyen műves díszítéseket tt produkálni, t vannak a kiállításon a hizmus' jellegzetes figu- ;gy 50 centi magas Buddgrafikái in a grafikájában Péli vall: elmondja, hogy kor a cigányság büsz- t, hogy lovat, kardot, vitézt adott, hegedűhangját. Bús-büszke ikosokkal is szolgálta a ságharcot, Kossuth se- a haladást, ha olykor izták is. Tamást is tükrözi ez grafika. Sugallva el- :ettségét és hűségét, kozását és nyitottságát skelve a cigányság be- gadásáért. Farkas Kálmán S ügér nagyon ritkán jár moziba, tévét is csak alkalomszerűen néz, esténként szakkönyveket olvasgat otthon, vagy a számítógéppel bíbelődik. Sügér programozó matematikus egy vállalatnál, szereti a munkáját, tulajdonképpen — ahogy mondogatja is — az tölti ki az életét. Néhány éve még egy asz- szony is kitöltötte, de Sügér — bárhogy akarta is — nem tudta igazán „beprogramozni" a mindennapjaiba, így rövidesen elváltak. Az asz- szony azóta már újra férjhez ment egy mézeskalács-készítőhöz, aki ugyan nem sokat ért a matematikához, de a szívügyekhez annál inkább. Most hát egyedül él Sügér a harmincas éveit taposva, és reménnyel telve, hogy eljöhet még az „igazi” az ő életében is. Csak éppen ismerkedni nehéz manapság ezen a nagyra duzzadt Pesten, különösen egy olyan elfoglalt, visszahúzódó embernek, mint Sügér. A vállalatnál nincsenek kedvére való nők, hirdetni, házassági irodákat járni nem az ő „műfaja”, szórakozóhelyeket látogatni úgyszintén, az utcai ismerkedés meg egyenesen elképzelhetetlen a számára. „Majd valahogy kialakul ...” — gondolja Sügér két számtani művelet között, de ezenkívül nem tesz semmit az ügy érdekében. Egyik este, hosszabb túlórázás után, fáradtan érkezik haza, és számoktól zsongó agyát pihentetni bekapcsolja a televíziót. Valami magyar filmvígjáték megy, a történet valamikor a harmincas évek végén játszódik. Sügér szórakozottan figyeli az eseményeket, agya „képernyőjén" néhány részmegoldást perget még le a munkájával kapcsolatban, és már hajlik rá, hogy elzárja a készüléket, amikor a filmben megjelenik a női főszereplő. Beperdül inkább, szőkén, teltkarcsúan, kicsit ferde vágású szeméből huncut fényeket villantva elő, és Sügér, a programozó matematikus, „programon kívül” a hatása alá kerül, ö még ilyen szép nőt nem látott! Ez maga az élet, maga a fiatalság! Ha ő ezt megismerhetné közelebbről, ha csupán pár szót válthatna vele, és hát ki tudja ... hátha ... Végül is történhetnek még csodák, hátha a művésznő is egyedül él, és talán éppen ő. Sügér . . . Igaz, ez még álomnak is túlzás, de miért ne lehetne megpróbálni ... Mi történhet? Legfeljebb nem sikerül az egész .. . A film után felhívja a televíziót, és megkérdezi, ki játszotta az imént vetített filmnek a női főszerepét. — Vígh. Eleonóra... — hangzik a válasz. ismeretlenül... — kezdi Sügér —, de nem tudtam megállni, hogy elragadtatásomat ne tolmácsoljam mindjárt a művésznőnek . . . Az első elfogódott mondatok után Sügér fokozatosan belelendül, dicséri a remek alakítást, a nagyszerű élményt, amit ezáltal kapott, és ha nem venné tolakodásnak a művésznő, nagyon szeretne egy autogrammal ellátott fényképet. Tóth-Máté Miklós: Időzavar Nem túl ismert név — gondolja Sügér —, de hát fiatal, kezdő színésznőnél ez természetes. És egyébként sem jelent sokat, hogy ő ismeri-e vagy sem, hiszen nem járatos a színházi világban. Tárcsázza a nevek szerinti tudakozót, és megkérdezi, hogy Vígh Eleonóra művésznőnek van-e otthoni telefonja. Örömmel hallja, hogy igen, és jegyzi fel a megadott számot. Eddig hát simán ment minden, de most hogyan tovább...? Mit mondjon majd neki? És mi történik, ha a férje vagy az élettársa veszi fel a telefont? Gratulálni azért lehet az alakításához, ebben még nincs semmi törvénybe ütköző. Legfeljebb ennyi, és nem több, de legalább hallja ezt a kedves, szép hangját. Milyen jól énekelt abban a vidám filmben, és remekül táncolt! Temperamentumos nő lehet, az egyszer biztos! Izgatottan hívja a megadott számot. Foglalt. Hát persze, sokan gratulálhatnak neki most. Még egyszer próbálkozik, aztán újra. Végre sikerül. — Vígh Eleonóra művésznő?... — kérdezi Sügér torkában kalimpáló szívvel. — Igen, az vagyok ... — hagyja helyben a női hang, arrfit éppen csak érteni lehet. Sistereg, recseg a telefon, lehet, hogy vonalhibás. — Elnézést, hogy csak így — Maga találkozni akar velem? — kérdezi a nő. — Igen, ha lehetne ... — mondja megcsukló, rekedt hangon Sügér —, csak éppen, hogy egy kézcsókkal is kifejezhessem a hálámat... — Nincs akadálya — mondja a nő —, jöjjön el holnap a lakásomra. Hold utca négy, harmadik emelet kettő. Délután öt óra. Megfelel? — Igen ... hogyne ... És köszönöm .. . Sügér aznap nehezen alszik el. Erre még titokban sem számított. A nő a lakására invitálta. Ez fantasztikus! Ez mese! Ez egyszerűen nem is lehet igaz! Csak álmodja... biztos, hogy csak álmodja az egészet! Tíz szál vörös rózsával baktat fel másnap délután egy belvárosi öreg bérház harmadik emeletére. A lift persze nem működik. De ez most nem érdekes, bagatell, nevetséges ... Még néhány perc, és szemközt állhat a szőke csodával, a kedvesen csúfondáros szemek rávillannak, és ő, Sügér ... Hány lépcsőfok még?! Pontban öt órakor nyomja meg a csengőt. Bentről kutyaugatás felel erre, majd hallja a biztonsági zár csörgését, a kulcs fordulását, és végre kinyílik az ajtó. Kék masnis pincsi ugrik rá, végignyal a kezén, körbeszimatolja. — Csöpike; nem szabad! — inti rendre egy szigorú női hang, mire a pincsi még egy utolsót vakkantva otthagyja a programozó matematikust. — Ugyan már, olyan aranyos ... — akarja mondani Sügér, de a látványtól megdermed benne a szó. A rózsacsokor fedezékéből kitekintve hajlott hátú kis öregasszonyon pásztzáz végig a pillantása. Haja fehér, mint a porcukor, necchálóval körítve, csipkezsabós, sötétkék bársonyruhát visel, és ezüst fogantyús botra támaszkodik. — Vígh Eleonóra vagyok ... — mondja, és kop- pant kicsit a botjával. — Kerüljön beljebb, fiatalember... Sügér nehezen mozdul, mint akit megbabonáztak. Mi ez? Valami rossz tréfa? — Bizony leikecském ... — sóhajt az öregasszony, nyugtázva Sügér elképedt pillantását —, eltelt az idő ... Tudja mikor készült ez a filmem ? Ezelőtt ötven évvel... — ötven évvel?! — Sügér szájából úgy hatnak a szavak, mint egy feljajdulás. — Maga ezt nem tudta? — A nénike nevet Sügér elképedésén. — Hogy lehet ez? Hiszen már csak a kópia miatt is ... — Fekete-fehér készülékem van ... — motyogja Sügér —, elég régi is már... De egyébként is később kapcsoltam be ... És tetszik tudni, én nagyon ritkán nézek filmet ... — No nem baj — mondja a matróna —, azért csak jöjjön be ... Majd keresek egy képet magának abból az időből. Tudja, fiacskám, én nagyon korán abbahagytam a színészetet. Drága megboldogult uram vasúti főtanácsos volt, komoly ember, választanom kellett. És -én választottam ... Három gyerek, hat unoka ... így folytatódott az én pályám. — De a telefonkönyvben a művésznevén tetszik szerepelni. Gondolom, azért tudták megadni a számot. — Ja igen .. . valóban ... Mert szegény uram halála után még megkísértett a múlt. Néhány évig még játszottam itt-ott, de csak olyan nyúlfarknyi szerepekben. Sta- tisztálgattam inkább, na, ez az igazság. De annak is van már vagy tíz esztendeje. Előretipeg a szobába, helyet mutat Sügérnek egy díszpárnákkal zsúfolt kanapén, és közben vázába rendezgeti a rózsákat. — Szépek ... nagyon szépek. Nem is tudom, mikor kaptam ilyen gyönyörű rózsacsokrot utoljára. Maga igazán gavallér, fiatalember. Kér egy kis likőrt? — Nem. Köszönöm nem kérek. — Talán egy kis bort? — Tessék csak hagyni. Nincs sok időm. Igazán csak egy pár percre jöttem... — Sügér szájából tompán kop- pannak a szavak. Ilyen blama is csak vele eshetett meg! Észrevehette volna, hogy az egy régi film. De akkor is csak azok az átkozott szá> mok ... mindig a matematika ... „Élhetetlen” — hallja újra elvált felesége hangját, és most magában tökéletesen igazat ad neki. — Várjon, kedveském, keresek egy képet — mondja az öregasszony, és szép mívű, ódon kredencnek húzza ki a fiókját. Csengetnek. Hallani, hogy a pincsi megint az ajtót kaparássza csaholva, de az öreg néni nem figyel most a csengetésre. Albumot vesz elő, azt lapozgatja. — Csengettek! — figyelmezteti hangosan Sügér. •— Az unokám lesz... — mondja az öregasszony, és indul ajtót nyitni. — Leküld- tem a Patyolatba. Sügér utánanéz. „Éppen csak ötven évet késtem ...” — gondolja fanyarul, és rácsap az egyik díszpárnára. El in nen, de minél előbb! A ztán már jön is vissza az öregasszony, és vele egy lány. Sügér xregtágult szemmel nézi. Hiszen ez a szőke csoda! Pontos mása annak, akit a filmen látott. Vagy talán még attól is szebb, kívánatosabb. — ö a legidősebb unokám ... — mondja az öregasszony —, Elvira. És képzelje, fiatalember, programozó matematikus .. . Egy volt színésznő unokája. Hát nem fantasztikus? — De igen ... az ... Fantasztikus! — dadogja Sügér felállva a bemutatkozáshoz. És úgy érzi, csoda történt. Szőke csoda! luÉfi Lajos akadémikus
