Kelet-Magyarország, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-15 / 192. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1987. augusztus 15. Negyven éve született. tizennyolc esztendeje végzett a debreceni Agrártudományi Egyetemen, kilenc éve választották a nyírvasvári tsz elnökévé, ez pedig röviddel ezután egyesült a nyírbátori Új Barázdával Az elnök továbbra is, és azóta is Pét is Mihály. Felesége ugyané városban ügyész, van egy kislányuk. Fél tucatnyi társadalmi megbízatás várja a munka mellett, melyek közül a legfontosabbak: tagja a városi pártbizottságnak, n megyei tanácsnak, a MÉSZÖV-elnökségnek. Birtokosa a Munka Érdemrend ezüst fokozatának, és lakóhelye Pro Űrbe kitüntetésének. Hobbija: közgazdaságtudomány, melyet — saját szavaival élve — néhány más „innovatív” kollégával együtt minden szabad és kevésbé szabad percében szenvedélyesen tanulmányoz. Hétvégi interjú Petis Mihály tsz-elnökkel adósságról, pénzügyekről £ Az Üj Barázda Termelőszövetkezet Nyírbátorban elsősorban eredményeiről és újításairól nevezetes. Miként lehet, hogy most az adósságelengedést megpályázok soraiban találjuk? — Gazdaságunk szilárd anyagi bázison áll. de az elmúlt évtized meglehetősen mozgalmas eseményei miatt összegyűlt némi adósság. Ezek megragadása nem rendítené meg termelőszövetkezetünket, ha azonban pályázni lehet valami jó programmal az adósság elengedéséért, természetesen megtesszük. Annál is inkább, mivel az adósság nagy része nem a mi hibánkból keletkezett. 0 Hanem, miből? — Én két részre bontanám. Külső és belső okok vezettek az adósságok felgyülemléséri A belsővel kezdeném, amire a „mozgalmas múlt'’ kifejezéssel már céloztam. 1979-ben egyesültünk Nyírvasvárival, tavaly pedig Bátorligettel. Mindkét közös gazdaság oly gyenge állapotban volt, hogy tulajdonképpen majdnem egy-egy csődtömeget kaptunk „nászajándékba" a frigyekkel. Tönkrement eszközállomány, elszegényedés, kilátástalan- ság, és jövőképnélküliség jellemezte ezeket a gazdaságokat. Amikor az egyesülés ténye szóba került, úgy gondoltuk, hogy legalább nulla szaldó kijön majd a támogatásokkal együtt, de meg kell mondjam, hogy csalódtunk. Igv aztán a ráfizetés is az adósságállományt gyarapította. 0 Található-e a tapasztalatok közöli olyan, ami a gyenge termelőszövetkezetek körére általánosítható? — E téeszek, az általam ismert többiekkel együtt, itt a kedvezőtlen adottságú és hátrányos helyzetű körzetben, általában három csoportba oszthatók. Vannak a krónikusan deficitesek, a „menő" cégek, és a közbülsők. (Ez utóbbi körben találhatók a legdrámaibb helyzetűek, közülük került ki a nyirvasvári és a bátorligeti tsz is.) Az ilyen gazdaságok még eladósodni is képtelenek. Nincs mire hitelt felvenniük. Se elképzelés, se állandó vezetés. Élnek egyik napról a másikra, hogy azt ne mondjam: vegetálgatnak. Nincsenek beruházások, a meglévő elpusztíthatatlan termő alapokon néha előrébb libbennek valami konjunkturális hullámon. A krónikusan deficiteseket az állami beavatkozás előbb-utóbb stabilizálta. Ebben nagy szerepel játszott a konkrét, több évre szóló kibontakozási program, a jelentős fejlesztés. amely azonban nagy adóterhekkel járt. Ezeknél az adósságelengedés a továbblépés lényeges feltétele. Nem szólt még a „menőkről". Tévedek, ha ide sorolom az Űj Barázdát is? — Magunkkal kapcsolatban nem szeretek felsőfokokat, hallani, még kevésbé mondani. Tény azonban, hogy nincs okunk a szégyenkezésre. Mióta megfogalmaztuk, hogy az cr dekeltség fokozása és a vállalkozási kedv felébresztése termelő erő, született néhány jelentős eredményünk. A De az adósság mégis megvan. Mennyi is w pontosan? — Bocsásson meg, de az adósság összetettebb annál, hogy egy számmal válaszoljak. Ha most mondanék egy számot, az fél revezető lenne, hosszan kellene fejtegetni annak belső szerkezetét. Ma ugyanis még a forintnak tucatnyi értelme van. Más a lizing- adósság-forint, a hosszú, a rövid lejáratú hitelforint, a beruházási, a költségforint. Nem minden képlet olyan egyszerű, mint a bátorligeti tsz esete, ahol két forintból állítottak elő egyet. Az adósságelengedési pályázaton menynyit jelöltek meg? — Tizennyolcmilliót. . . A Ez sem kevés, ettől az egész nyilván csak több lehet. — Valóban. Ha a*teljes összegért magunkat tartanám felelősnek, egy percig sem titkolnám. Nem fejtettem még ki azonban, hogy mik azok a külső tényezők, amelyeknek ezek a terhek nagyobbrészt — hangsúlyozom: nagyobbrészt — köszönhetők. Az utóbbi öt-hat esztendőben befizető ágazat lett a mezőgazdaság, annyira szétnyílt az agrárolló. Termelvényeink felvásárlási árai csak jelképesen emelkedtek, a termelési költségek viszont hegymagasan. Szakmai körökben már nem is ollóról, hanem kaszáról, kombájnról beszélünk, ami egyszerűen leterít bennünket. Ráadásul mi vagyunk a legtávolabb a piacoktól, átlagosnál sokkal gyengébb földjeinken nekünk kell a legnagyobb lakosságot eltartanunk. Ennek megfelelően strukturálódtak mezőgazdasági ágazataink is. A dohány, a burgonya, az alma nemcsak klímánk miatt díszük erre ilyen mennyiségben. hanem azért is, hogy munkája legyen a lakosságnak. Csak újabban népgazdasági kategória a foglalkoztatási kötelesség, régebben ilyesmi szóba sem került. A szövetkezeti alapelvekkel ma sincs teljesen összhangban, nem? — A szövetkezeti tagság — elnézést a szóért. de így van leírva — csak a halállal szűnik meg. Én még nem hallottam biztos receptet arra, hogy tagoknak azt mondják: elnézést, nincs munka, oldja meg valahogy a megélhetését. szélni: miért gépesítettük például agyon a dohányt? És amint az ország gazdasági helyzete válságosra fordult, azt a mi tájunk érezte meg leghamarabb, mert másutt többet tudtak felhalmozni, beruházni. Az egy darabig mindenképpen biztonsági tartalékként szolgál. Itt, mifelénk azonban még a jó gazdaságok is eladósodtak, mert csak így teremthettek munkaalkalmat tagjaiknak. Melléküzemeket, különböző ipari tevékenységeket. A Ezért adósodtak el tehát még a jó gazdaságok is? — Igen. És azok tudtak csak igazán eladósodni. Az elöregedett technikát pótolni kell, hogy a termelési színvonal megmaradjon, fejlődjön; Hitel pedig már drága kamatért sincs. Jön a lízing, amellyel 100 forint értékű gépet 170-ért kapunk meg. Mi is belementünk tízmillió forintba, de különben soha nem jutottunk volna korszerű gépekhez. Sajnos ezt a formát nem vonják bele a pályázatba, pedig a legnyomasztóbb. Egy gyengébb gazdaság fél évtizedre befagyasztja maga körül az összes lehetőséget, mert kizárólag a törlesztésre termel. É Az Űj Barázda nem járt így? — Mozgásterünk attól nagyobb, annyi adósságunk nincs, hogy kényszercselekvésekre kellene rászánnunk magunkat. Pályázatunkban ezért két célt jelöltünk meg. Egyik a jövedelemtermelés segítése, növelése, a másik pedig az egyensúly helyreállítása. ^ Tanulságosak lehetnek a részletek. — A mi gazdaságunk méreteinél, tagságának nagyságánál, eszközeinek szerkezeténél fogva úgy 20 millió körüli nyereségre volt „belőve". Bátorligettel történt egyesülésünk ezt egy csapásra illúzióvá tette. Nem panaszként mondom mindezt, mert úgy néztünk mi a szomszédra, hogy mindenképpen segíteni kell rajta. És ki, ha nem a tehetősebb? Az ottani hatszáz tag is a Nyírség gyermeke, joga van a biztosabb életre. Segítség nélkül azonban aránytalanul nagy teher lenne vállalni az ottani helyzet normalizálását. Ráadásul van néhány teljesen objektív tényező, amiről tényleg senki nem tehet. A határt ott meliorációval kell rendbe tenni, különben a bajok tovább élnek. Ha a lápnyúlvány teremni fog, nyugodtabbak leszünk, és az állam is biztonságban tudhatja azt a pénzt, amit adósságunkból erre a célra elengedett. Ezek általános gondok, amelyek az ország más részein sem másak. Mi a helyzet a „saját erőből” megtermelt adósságokkal? — Csakhogy nálunk súlyosabbak, mert mi ki vagyunk téve mostoha adottságaink miatt a közgazdasági környezet változásainak. Kicsit elkényeztettek bennünket a hetvenes évek a fix árakkal, a fix piacokkal, a támogatásokkal, amelyekre biztosan számíthattunk. Még túlkapásokról sem átallanék be— Azok elengedésével csak azt kérjük vissza, amit az államháztartás aránytalan teherként rótt a térségre, amikor annyit várt tőle. mint az ország jobb adottságú gazdaságaitól. tájaitól. Nem véletlen, hogy másfelé nem rokkantak meg így csoportosan a termelőszövetkezetek. Ha ezt a pénzt stabilizálásra fordíthatjuk, márpedig a pályázat ezt tartalmazza, akkor a népgazdaság még jól is jár, mert ha mégis behajtaná rajtunk, nem tudom, be tudná-e fektetni másutt olyan jól, mint azt mi tervezzük. — Olyan fejlesztésekbe kívánjuk fektetni a pénzt, amelyek jövedelmükkel kitermelik az alaptevékenység tervezett intenzívvé tételét. Cipőipari, lakatosüzemi, műtrágya-cso- magoló és seprűkötő tevékenységünkkel az a célunk, hogy munka legyen tagjainknak, és pénz a termelésfejlesztésre. Tízezer hektáros gazdaság vagyunk, ami a megyében a legnagyobbak közé sorol bennünket. Igaz, a szántó nem több 6700 hektárnál, de a mi homokjainkon ebből is felesleges 2000. Pontosabban nem is felesleges, hanem arról van szó, hogy nem gazdaságos rajta a szántóföldi növénytermelés. Erdősítjük tehát, mert pénzt hoz, ahelyett, hogy vinne. — Egyáltalán: rendbe kell hoznunk a határt valamennyi hozzánk tartozó területen, mert enélkül nem tehetjük kiszámíthatóvá a növénytermelést. Kiszámíthatóvá és irá- nyíthatóvá. Hogy urává váljunk, és ne kelljen izgulni egész évben, hogy mi „forog ki” őszig. Nagy szó ez, mert még egészen jó földön gazdálkodó egészen tehetős termelőszövetkezetek is nehezen tudják megvalósítani. És nem is mindig sikerrel. Ha nem változik nagyon az árrendszer, még mindig és még nagyon sokáig a szántóföld lesz az alapja a mezőgazdaságnak. — A pluszpénz stimmel, de azért pontosítsuk. Nem biztos, hogy a nagyobb termelés hozza a több pénzt. Ezért mi, már a pályázat előtt racionalizáltuk költséggazdálkodásunkat, és ezt a munkát tovább folytatjuk. Több éve már annak, hogy semmit meg nem veszünk, ha nincs kinek. Keveselljük ugyanis még azt a pénzt is, amit imigyen elengedésből megkapnánk. Nem elég ugyanis a gazdaság jó begerjesztéséhez. Üj vállalkozási formáinkban igyekszünk az emberekkel megóvni minden fillérnyi értéket. Nagyon hozzászoktunk ahhoz, hogy az az eszköz, ami elért egy bizonyos életkort, az kidobandó. Mi még a régi épületeinknek se küldtük neki a dózert. Az önök újságjában meghirdettük, hogy még e leginkább lerobbant tanyára is jöhet vevő. És jön is. Az emberek vállalkozókedve határtalan, csak teret kell neki nyitni. Ezáltal jutunk pótlólagos forrásokhoz. É Meglehetős önbizalmat sugallnak ezek a tervek. — Viszont megalapozottak. Ha az adósságelengedésből származó pénzt a pótlólagos forrásokkal együtt hiánytalanul újra befektethetjük, és ezt akarjuk tenni, akkor olyan jövedelemtermelő forrásokhoz jutunk, amelyek átsegíthetnek bennünket a jelenlegi hullámvölgyön. Itt egyébként csak mi kockáztatunk, úgyhogy nagyon óvatosnak kell lennünk. Az állam ugyanis 1990-ig csak felfüggeszti az adósságvisszafizetést. Megalapozatlan pályázatok, kudarcok esetén kamatostól kell mégis megfizetni, amivel tartozunk. Akkor tényleg bebizonyosodik, ki alkalmas továbbélésre, és ki nem. ^ Köszönöm a beszélgetést. Esik Sándor r ... életünk majd' minden területéről példák sorát idézhetjük arról, mennyi jó kezdeményezés, közéletter- mékenyitö gondolat fullad bele a hétköznapok közönyébe. Ettől a sorstól féltem a ..Vásárhelyi disputa" szellemi hagyatékát. Valamikor, az idei kora nyár heteiben a hódmezővásárhelyi tanáesháza díszterme adta a helyszint ennek a bizonyos disputának. A Magyar Népművelők Egyesülete ezzel a müvelö- déslörlén ti múltból veit névvel illette a rendezvényi, amely a munkahelyi művelődés és a termelés összefüggéseit vitatta-kulalta. Nem is tettek ott egyebet — s ezzel igen sokat lellek —. mint azt. hogy újra kimondták egy régi igazságot: az oktatas-mfivelödés, az emberi agy pallérozása a beruházás egyik formája, mert hosszú távon ez a gazdasági sikerek rendkívül fontos forrása lehet. Fellelhető ez a tétel abban a tézisgyűjteményben is. amelyet „A gazdasagi-társadalmi kibontakozás programja" címmel illette, és a Központi Bizottság július 2-i állás- foglalásaként került társadalmunk elé. Ebben a dokumentumban olvasható, hogy a kibontakozás sikere nagyobb szakképzettséget, széles körű műveltséget igényel; oktatási rendszerünk minőségi fejlesztése alapozza meg ezeket az igényeket. Mondom, féltem a jó kezdeményezést. az új felismerést és a régi gondolat új lendületéi is a közönytől. Altól mindenekelőtt, hogy a lehetetlenség, a fantázia hiánya pontosan az olyan dolgokkal tud pillanatok alatt, éspedig megsemmisítőén leszámolni, ami két kézzel nem tapintható. Márpedig ilyen, nem anyagiasait dolog a tudás, a műveltség. Ez az. amivel nem lehet iskolai bizonyítványok. diplomák darabszámát mérve elszámolni. Hazánkban is volt kizárólag oktatásstatisztikával mért időszaka a művelt emberfők ígéretes nemzedékeinek. Ismerhetünk továbbá olyan országot, ahol túlméretezetten sok. a társadalom igényein felül sok a diplomás, a munkakultúra mégis igen alacsony, a végtermék igen silány. A jövő embere a szakmájához kiválóan értő. sokoldalúan műveli munkás. Képzéséhez nem iskolák, tanműhelyek mennyisége kell csupán, hanem minőség (tantervi, tankönyvi, oktatói minőség), és minőségi előrelépést igényel a munkahelyi művelődés szervezése is. Ismét nem mérték- egységgel számonkérhetö. tehát a közönytől féltve óvandó az elv. A „Vásárhelyi dispután" igy szóltak erről: ..A munkahelyi művelődés irányítóinak meg kell ismerniük a gazdasági reformfolyamatokat. s azokhoz igazodva új teendőként kell vállalniuk olyan tanfolyamok, előadássorozatok szervezését, amelyek segítik a dolgozók műveltségi szintjének növelését, közösségi felelősségtudatuk formálását.'' Szerintem a lényeg valahol itt van: a reform ügye állhat vagy bukhat a műveltségen is — amit nevezhetünk alaposan egyszerűsítve munkakultúrának. A munkahelyi művelődés partneri együttműködést feltételez, méghozzá a legkevésbé sem valamiféle kényszeredett együttléte- zést. nem illendő koegzisz- tenciájál a termelésnek és a kultúrának. Az anyagi és szellemi értékképzésnek ez a formája a partneri együttműködés háromoldalú ösz- szefogását igényli: a dolgozó. a munkahelyi vezetés és a közművelődési szakember közös hasznú, együttes akaratú és céltudatos együttműködését. A dolgozó (a munkásember magabiztos, jó közérzetén kívül) nyerje el az erkölcsi és anyagi elismerést is, legyen tehát érdekelt egyénisége. személyisége formálásában. A munkahelyi vezetés ugyanakkor menedzselje a tanulást, az igényes művelődést vállaló dolgozót, a népművelő pedig — aki sokszor a közművelődés bizonyos formái iránti közömbösség felett kesereg — kutassa fel a munkahelyen az igényt, a munkahelyi művelődés fehér foltjait. V. KM o Ez tehát a tsz saját kibontakozási programja. Nem ez lenne a természetes? — De. Viszont a szabályozók ötletszerű burjánzása olyan pótcselekvéseket hoz ki a kínlódó gazdasági szakemberekből, hogy a föld már néha zavarja a gazdászt, mint némely focistákat a labda. Ebből a pluszpénzból termelik ki tehát azt az adósságot, amit szeretnének nem visszafizetni.
