Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-31 / 179. szám

2 Kelct-lfagyaronióg 1987. július 31. Új tanácsrendelet az állattartásról AZ ORSZÁGOS NÉPMŰVÉSZETI KlALUlTÁS több mint 2500 darab tárgyát változatlanul nagy sikerrel mutatják be a Iá tógátoknak a nyíregyházi Váci Mihály művelődési házban. A kiállítást kedd kivételével naponta 11-től este 7-ig lehet megtekinteni. Az egyik teremben készült felvételünkön is látható, hogy a szebbnél szebb népművészeti alkotásokat a rende­zők igényes, esztétikus környe zetben „tálalják”. Gyöngy és sárkány KPVDSZ: ifjúsági hétvége Igényes hétvégi ifjúsági és gyermekprogramokat kínál a vakáció idejére a nyíregyhá­zi KPVDSZ művelődési ház a szakszervezethez tartozó dol­gozók gyermekeinek, illetve a Szarvas utca környékén lakó iskolásoknak. Szombatonként délután 2-től várják a gye­rekeket, és a különböző kor­osztályok részére párhuzamo­san tartanak foglalkozásokat 5-től 12 éves korig. Gyöngyfűzés, bábkészítés, agyagozás. aszfaltrajzverseny, sárkánykészítés és -eregetés, szabadtéri játékok tanulása, valamint különféle sportver­senyek szerepelnek a prog­ramban. Gondoskodnak azok­ról a gyerekekről is, akik va­sárnap délelőttönkéntre ke­resnek maguknak hasznos el­foglaltságot, ők a gyermekek­nek szervezett filmvetítésekre járhatnak el fél tíztől. Nincs „uborkaszezon" a felnőtt csoportokban sem, nyáron is működik a nyug­díjasklub, az alkoholizmus ellen küzdők klubja, és a formációs táncklub. Vendégmuzsikusok Berlinből A nyíregyházi evangélikus templomban augusztus 3-án lenne a következő, szokásos orgonaest, amely helyett ez­úttal kamarazenei koncertet hallhatnak az érdeklődök. Este 7 órától a Szabolcs-Szat- márban vendégeskedő, Ber­linből érkezett ének és zenei kamaraegyüttes mutatja be műsorát, amelyen többek kö­zött Bach- és Hándel-művek szerepelnek. A fellépő művé­szek figyelmességére vall, hogy Kodály-művet is felvet­tek repertoárjukba, és Nyír­egyházán Kodályt is játsza­nak. Szabadtéri esték Meghívót kaptunk a „szomszédból", a miskolci városi művelődési központ­tól a diósgyőri várba, ahol július 31-től augusztus 9-ig látható a Színezüst csehó cí­mű western-musical. Foster- Braden zenés játékát Halasi Imre állította színpadra, aki a kezdetektől művészeti ve­zetője és rendezője a Kisvár- dai Várszínháznak. A diós­győri produkcióban is töb­ben szerepelnek a kisvárdai előadások résztvevői közül. Kisvárdón egyébként még három színházi esemény tesz ezen a nyáron. Augusztusban először Páskándi Géza két­részes történelmi játékát az Átkozottakat mutatja be a Magyar Színkör. A darab a nagy Báthoryak és Bethlen Gábor korában játszódik. A meghirdetett előadásokon kí­vül rendezik meg a debrece- ceni Csokonai Színház ven­dégjátékát: ők A mosoly or­szágával lépnek fel. A hónap végén az Egyetemi Színpad és a Pest megyei művelődési központ közös produkciója­ként kerül színre a Paraszt­biblia című népi játék. Ugyanezt a darabot a nyír­egyházi szabadtéri színpadon is bemutatják. Bátori koncertek Magos színvonalú koncer­tekre várják ezen a nyáron'a zenebarátokat a nyírbátori zenei napok, illetve a nem­zetközi ifjúsági zenei tábor szervezői. Ezúttal három nagyzenekari hangverseny lesz a református templom­ban. Augusztus 20-án a zenei tábor növendékeiből megala­kuló zenekar műsorában Beethoven hegedűversenyét és Csajkovszkij V. szimfóniá­ját hallhatja a közönség. A nyár zenei szenzációja Fisc­her Iván és a fesztiválzene­kar fellépése Mozart B-dúr fúvósszerenádjával és a Jupi­ter szimfóniával. Bach: h- moll miséje az augusztus 29-i program, amelyet a debrece­ni MÁV zenekar szólaltat meg az Operaház művészei­nek közreműködésével. Kettő plusz három nagy­koncertet adnak a zenei tábor művészpedagógusai, előadó­művészei, illetve a résztvevő fiatal muzsikusok. Csarodán tart barokk estet augusztus 7-én Kovács Dénes és Szent­helyi Judit. A vajai vármú­zeumban 9-én ad hangver­senyt Ádám Károly, Kedves Tamás, Tatjana Gajdamovics (Szovjetunió) és Jiri Bortli- csek (Csehszlovákia). A nem­zetközi tábor lakóiból alakuló zenekar augusztus ll-én Má- riapócson, 12-én Nagykálló- ban 16-án Nyírmihálydiban koncertezik, ezen kívül több fellépésük lesz üzemekben, intézményekben és a megyén kívül. (----------------------------------^ Lemez­újdonságok Három újdonságot választot­tunk népszerűsítésre a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat leg­frissebb ajánlatából: egy ko­molyzenei, egy népzenei és egy könnyűzenei antológiát. Hazánkban is igen népszerű a világsztár Placido Domingo. A világjáró tenor az operairoda­lom legismertetbb áriái közül válogatta új lemeze műsorát. Többek között a Carmenból, A gyöngyhalászokból, az Aidából, továbbá Verdi, Donizetti, Ha- levy és Meyerbeer operáiból énekel. \ Megjelent a varázslatos han­gulatú Fekete tűz című lemez, amely a Kalyi Jag cigányegyüt­tes — vezetőjük Varga Gusz­táv — vállalkozását dicséri: megörökítették a cigány nép­zene legszebb gyöngyszemeit. Külön örömünkre szolgál, hogy felismerhetjük a lemezről azo­kat a dalokat, amelyeket a ci­gányok Szatmárban énekelnek. Korhatár nélküli a rajongó- gárdája a 100 Folk Celsiusnak, remélhetőleg így lesz ez a Há­rom kívánság című lemezük után is, amelyen többek kö­zött a Családfamászás, a Kö- lyökdal és a Ny-elvtörő szere­pel. Placido Domingo tenoráriái kazettán is megjelentek, a mű­sor azonos' a hanglemezével, a 100 Folk Celsiusnak pedig kis­lemeze van forgalomban a Jú­liával és a Megint elmúlt egy nyárral.-Nőtt az érdeklődés az utóbbi időben a CD (compact disc) lé­zeres lemezek iránt, amelyből a vállalat jelenleg közel 200-at kínál a boltokban. Üjdonság a White Label (Fehér címke) el­nevezésű lemez, amely olcsóbb a CD-nél, a gyártó szerint mi­nőségben azonos azzal, a kü­lönbözet az egyszerűbb belső borító miatt van. Ezeken a ze­neirodalom legnépszerűbb al­kotásai szerepelnek. V J Litván grafika Egyre többet tudhatunk meg egy kis népről: a Nyíregyházán élő Paulius Normantas idetelepülése óta kötelességének érzi, hogy Litvániát „közelebb hozza" a magyarokhoz. Működése révén kelt élet- rere a Hazafias Népfront támogatásával a litván klub, több íróvendég járt itt vendégségben, a közel­múltban pedig magyar de­legáció ismerkedett a lit­vánok életével. Üjabb állomás a kap­csolatok megerősítésében az a kiállítás, amely jú­lius 31-én nyílik Nyíregy­házán a Váci Mihály mű­velődési ház Lenin téri bemutatótermében. Kor- társ litván grafika cím­mel délután 3-kor nyílik meg a kiállítás, amelyen Ecsery Elemér művészet- történész kalauzolja el az érdéklődőket e számunkra viszonylag ismeretlen „vi­lágba". Az augusztus 25- ig tartó tárlaton 20 litván grafikus munkái láthatók. Sertés, galamb, kutya Ha valaki Nyíregyházán a Kossuth téren lakik, és tíz tehenet szeretne tartani, tulajonképpen semmi akadálya nincs. Illetve annyi van, hogy a legközelebbi lakóépülettől az istállónak legalább 25 méterre, az ásott kúttól 20-ra kel­lene lenni, de ha fúrott kút van, akkor már csak 15 méter, ha vízvezeték, akkor már csak 5 méter a védőtávolság. Ez a lehetőség június 17-e óta él Nyíregyházán, amióta érvény­be lépett a tanács állatok tartásáról szóló rendelete. A legutóbbi 1982-ben alko­tott rendeletben szó sem le­hetett volna természetesen erről, mert abban a rendelet­ben Nyíregyházát négy öve­zetre osztották, s hogy ki mi­lyen állatot tarthatott, az at­tól függött, hogy hol lakik. Az övezeteket pedig úgy hatá­rozták meg, hogy ahol több­szintes házak voltak, ott már a szomszédságukban lévő családi házakban sem lehe­tett állatokat tartani. Vagy ha lehetett, akkor a számu­kat és a fajtájukat is igen­csak behatárolták. A család ellátására Az utóbbi időben változott a helyzet: igénnyé vált pél­dául, bogy a családok — ahol erre lehetőség van — saját maguk ellátására tarthassa­nak jószágot. Azonkívül a háztáji és kisegítő gazdasá­gok termelésének fokozása népgazdasági1 érdekké is vált. de végeredményben a város szerkezete sem alkalmas ar­ra, hogy merev övezetekre darabolja Nyíregyházát és így sok helyen indokolatlanul korlátozza az állattartást. A rendelet hatálya tehát nem övezetekre terjed ki, hanem minden olyan ingat­lanra, épületre, ahol állato­kat tartanak és mindenkire, aki állatot tart. Illetve nem egészen így van, mert példá­ul a cirkuszra, az állatkiállí­tásra, a vágóhídra, az állat­forgalmi vállalat telephelyé­re, az állatkórházra, a gyep­mesteri telepre, az állatkert­re, a vadaskertre nem vo­natkozik. Akit részletesen érdekel, hogy melyik állatot milyen feltételek mellett lehet tarta­ni, annak érdemes megnézni a rendeletet a saját tanács­tagjánál, vagy a városi ta­nács ügyfélszolgálati irodá­ján. Érdekességképpen le­írunk néhányat. Baromfit vagy galambot lehet olyan helyen tartani, ahol nyolc méter védőtávolság van, de csak 20 darabig. Aki mond­juk ötvenet szeretne udva­rán tartani, ahhoz már tíz méter, afölött pedig már 15 méter védőtávolság kötelező. Szomszéd nélkül Szó van a rendeletben pré­mesállatokról, juhokról, kecskékről, sertésről és a leg­nagyobb háziállatokról — a szarvasmarháról, a lóról, a bivalyról — is, de talán leg­praktikusabb mégis a ser­tésről bővebben szólni, mert aki haszonállatot tart, legin­kább erre kíváncsi, öt dara­big 10, tízig 15, tizenötig pe­dig 20 méter védőtávolságra helyezhető el a melléképület a lakóépülettől, aki ettől többet szeretne, az külön ta­nácsi engedéllyel teheti csak. Minden bizonnyal a kutya­tartás érdekli leginkább Nyíregyháza lakóit. A leg­alapvetőbb változás a koráb­bi rendelethez képest, hogy nem kell a szomszéd bele­egyezése a kutyatartáshoz. A gyakorlat azt bizonyította, hogy rossz viszony esetén vé­get nem érő perpatvarok ke­letkeztek és a kutya a szom­szédok vitáinak eszköze volt. Ha a kutya kárt okoz, vagy a nyugalmat zavarja, akkor természetesen panaszt lehet tenni ellene és a tanács in­tézkedni is fog. Az is lénye­ges változás, hogy ebtenyé­szetet csak a tanács engedé­lyével lehet fenntartani. Sok pontja van a rendelet kutyatartással foglalkozó ré­szének. Közülük a legfonto­sabb azonban az, hogy a ku­tyát be kell jelenteni és há­rom hónapos kora után kö­telező beoltatni. Sokan kibúj­nak ez alól az oltási kötele­zettség alól részben úgy, hogy nem jelentik be a kutyájukat, részben pedig úgy, hogy mivel a kötelező és ingyenes oltás márciusban van, ha a kutya áprilisban lesz csak három hónapos, akkor egy évig nem oltatják be. Ez nagyon veszélyes dolog, és természetesen szabályta­lan is. Igaz, a májusi oltást Gesztus Alig egy hónappal szaba­dulása után Farkas Csaba is­mét lopásra adta a fejét. A huszonegy éves, Szélsőbo­korban lakó fiatalember tol­vaj lások miatt már három és fél évet töltött a börtönben, s a rendőrségen többszörös visszaesőként tartották nyil­ván. A Kelet Áruházba tért be ez év január 7-én, erősen it­tas állapotban. A konfekció osztályon nézelődött, majd a bevásárló kosarába tett egy zöld színű, 502 forint értékű nadrágot Esze ágában sem volt azonban fizetni a nad­nem ingyen végzik el, de kö­telező akkor is elvégeztetni. Ha ugyanis a kutya megha­rap valakit, akkor kötelező bemutatni, hogy veszettség ellen beoltották. Az ember veszettség elleni beoltása na­gyon veszélyes, s olykor még az oltás sem segít. A veszett­séget nem lehet gyógyítani. Aki ebet akar... Bekerültek a rendeletbe közhasznú tudnivalók is, pél­dául, hogy mi a gyepmester szerepe és feladata. Jó tudni a kutyatulajdonosoknak is, ha elvész a kutyájuk, legér­demesebb a gyepmesternél keresni, aki nyolc napig vi­gyáz rá. ÉS azoknak is meg kellene szívlelni, hogy van gyepmester a világon, akik családi házból bérházba köl­töznek és nem viszik maguk­kal kutyájukat, hanem elen gedik a vakvilágba. Ha elvi­szik a gyepmesterhez, gazdá ja is akad, mert aki kutyái keres, gyakran tőle szerez. Aki az állattartással kap csolatos szabályokat megsze gi, 3 ezer forintra büntethe tő. tűnt, hisz szokatlan, hihe­tetlen, amikor némelyek a zebrán átkelni akaró embe­rekre se mindig vannak te­kintettel ... Talán megmo­solyogni való. hogy azóta többször is eszembe jutott, vajon mi lett a kis veréb sorsa: meglehet egy élelmes macska zsákmánya lett, vagy vadóc gyerekek fogták be, netán mégis biztonság­ba került és megerősödött... Ki tudja! És talán nem is ez a legfontosabb. / gazában nem is a ve­réb sorsa izgat, ha­nem a már-már ki­haló félben lévő emberi gesztus értékét szeretném magamban tovább őrizni. Hinni, hogy létezik, hogy nem hal ki, bárhogyan is si­etünk és a praktikus célok­ra figyelünk. Az érzések nem kerülhetnek a kidobá­landó kacatok közé. a sze­méttelepre. Környezetünk érzelmi szennyezettségéről — illetve a szennyezés el­leni — apró lépésekről akar­tam talán szólni, és emlé­keztetni. Hinni szeretném, akarnám: amit láttam, má­sutt és másokkal is meges­het. S nem feltétlenül a szürke kis veréb lehet az 'epizód szereplője . .. ragért, hanem egy óvatla pillanatban a dzsekije al rejtette, s így akart az osí tályról távozni. Az ittas fiatalember felke tette két eladó figyelmét. Be kísérték az irodába, ahol a áruházi rendész jelenlétébe előkerült a dzseki alól az e lopott ruhadarab. A kísérli tehát kudarcba fulladt, Fai kas Csabát a bíróság, mir visszaesőt 8 hónapi, bőrtől ben végrehajtandó szabac ságvesztésre ítélte. Az ítéli Jogerős. (m. 1 (b. j. Páll Géza A tárgyalóteremből Nadrág a dzseki alatt 4 z egyik forgalmas vá­rosi utcában, ahol egymást érik a ko­csik, a taxi minden különö­sebb ok nélkül lassított és megállt. Kiszállt belőle egy mackós fiatal férfi, a kocsi vezetője. Matatott a kocsi kerekei körül az úttesten, majd a tenyerében valami kis szürkés-barnás pama­csot tartott, tett néhány lé­pést az utat szegélyező fák, bokrok irányába és óvato­san letette a messzebbről ki nem vehető apróságot a kezéből, ami elkezdett ug­rálni. Repülni nem tudott... Egy kis veréb volt, amely az úttesten sétálgatott, nem ismerve a rá leselkedő ve­szélyt. Nagyobbacska volt, nem egészen madárfióka, de még nem tudott jól repülni, vagy megsérült. Ki tudja? A mackós férfi még néhány percig nézte, biztonságban van-e a ■ madárka, aztán visszaballagott a kocsijához és csöndben elhajtott. Ennek a kis epizódnak voltunk a tanúi néhányan. Feltűnt, persze hogy fel­Vcndégak Ä oha ilyen nagy vendég - járás nem volt még a városban, mint ami­lyen most lesz a tizenegye­dik nemzetközi ifjúsági ze­nei tábor alkalmából. Mert megszokták ugyan már a vá­rosban, hogy ilyenkor a tá­borlakók valóságos fesztivál­hangulatot teremtenek, min­denfelé idegen szó csendül, a mostani mégis különbözik az előzőektől. Rangosabb lett azáltal, hogy nemzetközi ze­nei szervezet is reklámoz­za", a Jeunessen Musicales, és felfigyeltek rá az ameri­kai kontinensen is. Ezúttal több amerikai és latin-ame­rikai országból is jönnek vendégek a környező orszá­gok muzsikusain és hgzai ze­nészeinken kívül. Segítsünk, hogy érezzék jól magukat!

Next

/
Thumbnails
Contents