Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-21 / 170. szám
1987. július 21. Kelet-Magyarország 3 JEGYZETEK Pályázat KIMERÍTETTÜNK-E MINDEN LEHETŐSÉGET, amely a szocialista brigádokban rejlik? Vannak-e még olyan szunnyadó erők, amelyeket mozgósítanunk kötelesség, ha a gazdaságot új vágányra kívánjuk állítani, valamint a mozgalmat és benne az embereket a megújulás érdekében mozgósítani? Tények, kitüntetések, elismerések sora jelzi: üzemeinknél e mozgalom ereje nem merült ki. Azok futottak vakvágányra, akik nem bíztak megújulási készségében. Bizonyítják ezt a brigádok részéről a társadalmi munkában végzett milliók Nyíregyháza szépítéséért, Mátészalka tisztaságáért, az üzemek, vállalatok gondozott parkjai, a tiszta munkahely számtalan elismerése me- gyeszerte, az exporttervek teljesítése, új termékek megjelenése, újítások sikere. Nem egyetlen üzemben magam is hallottam az igazgatótól, amikor szorított az export: „Mozgósítsátok az első műszakban dolgozó Vácisokat, azok majd segítenek.” És nem csalódtak. Ha baj van. ők' húzzák a szekeret. Zokszó nélkül bejönnek pakolni, hogy a kamion elindulhasson Párizsba vagy az NSZK-ba. E gondolatok a Divat Ruházati Vállalatnál megtartott, a szocialista brigád tanácskozás apropóján foglalkoztattak. Varga József műszaki igazgatóhelyettes vitaindítójában ismételten hangsúlyozta: abban, hogy az utóbbi öt esztendőben négyszer nyert el a vállalat magas kitüntetést, megkülönböztetett szerepük volt az áldozatvállaló, a szakmát kiválóan művelő magas színvonalon teljesítő szocialista brigádoknak. Kettőszázhatvan szakmunkás, főleg nő (!) tagja van a szocialista brigádoknak. Büszkék lehetnek arra, hogy fő részesei az idei első féléves tőkés exporttervük túlteljesítésének, s hogy szép summát hozott a nyereség is. Olyan termékeket gyártottak, amelyeket Párizs, Essen utcáin viselnek a nők. A TANÁCSKOZÁSON ÜJ KEZDEMÉNYEZÉSEK születtek a mozgalom megújításának szándékával. Legalább hatféle verseny- formát hirdettek meg egyéneknek, kollektíváknak. Lehet pályázni! És ez új eleme a mozgalomnak. Előre meghatározott anyagi és erkölcsi elismerésért a legtervszerűbb brigád, a legtisztább munkahely, a legtakarékosabb brigád, a legjobb újító brigád, az év újítója, az év újítása cím elnyeréséért. Emberekre, tehetségek kibontakoztatására kollektívákra szabott célok, amelyeket tisztességesebben elismernek. mint korábban. És nem sablon szerint mindenkit, s mindent év végére. Így fogadtak el olyan versenyformákat, ahol negyedévenként értékelnek és jutalmaznak is, de lesznek olyanok is, ahol a fél vagy az éves megméretés az indokolt. KOCKÁZTATNI, ÚJÍTANI KELL. A szocialista brigádmozgalom megújításának folyamatában is bizonyos lépéshátrány tapasztalható. Hogy ez az elmaradás, az olló ne nyíljon tovább, lépni, cselekedni, de főleg gondolkodni kell. Mert a kedvező jelek arra mutatnak: vannak még tartalékok a mozgalomban csak fel kell tárni és közkinccsé tenni. Ezt viszont csak az emberekkel együtt lehet! Farkas Kálmán Jelen lenni JÖT IS, ROSSZAT IS hall az ember a nemzetközi vásárok hasznáról. Hiszen az üzletek nem úgy köttetnek, hogy a vevő meglát valamit egy standon, nyomban beleszeret és másnap már alá. is írják a milliós, milliárdos szerződéseket. Ez még a gyorsan reagáló nyugati cégek között sincs így. KGST-relációban pedig — ahol eleve meghatározott értékkeretekkel kell számolni — egyenesen elképzelhetetlen az „ad hoc” üzlet. Ezért bizonyos szempontból érthető az egyik vállalatvezető kifak,adása. amit a BNV-n hallottam: „Ha engem nem noszogatnának ezzel a vásárosdival, sose jönnénk el. A cégnek sóikba van. A piac pedig nem azon múlik, hogy kiállítunk itt vagy sem. Állítólag megtörtént olyan is; már megindultak a szállítások, de a szerződéssel megvárták a nemzetközi vásárt, hogy szépen fényképezhető díszletei legyenek az aláírás aktusának.” MÁS VÉLEMÉNYEK szerint egyáltalán nem mindegy, hogy egy-egy nagyszabású seregszemlén ott van az adott vállalat, vagy nincs ott. Jelen kell lenni a szakmában. Bizonyos márkaneveknél, illetve bizonyos vállalati méreteken feliül ez elengedhetetlen üzleti, kereskedelmi követelmény. És egyébként is: soha jobb alkalom a szakemberek közötti ismerkedésre, megismertetésre. A személyes kapcsolatok pedig bármikor pénzt, illetve nyereséget hozhatnak. A BNV-nél kevésbé jelentős vásárok esetében még cifrább a helvzet. Az odavonulás, a kiállítás költségei ugyanis nem kisebbek, a várható haszon azonban csekélyebb. Nyilván ez a megfontolás vezetett oda, hogy a jugoszláviai Szabadkán június végén megrendezett XIII. Pannónia vásáron egyetlen szabolcs- szatmári cég sem vett részt, noha az ország más vidékei többé-kevésbé képviseltették magukat. EZ AZ A HELYZET, amikor az ember nem meri jó szívvel elmarasztalni a szőkébb pátria üzemeit, hiszen a gazdasági vezetők feltételezhetően jobban tudják, mennyi pénzük van reklámra. piackutatásra? Annyit azonban feltételezhetünk: nem valószínű, hogy a dollárral fizető jugoszláv piac nem kínált volna, nem kínálna lehetőséget egyetlen szabolcsi cégnek sem. Legalább odafigyelni a szabadkai vásárra mindenképp érdemes lett volna. Sztancs János Betonkeverés markológéppel Avatás helyett bontás Ritka az olyan település, ahol nem készülnek új lakások a nyári szezonban. Megyénkben különösen a magánerős családiház-építés népszerű. A fészekrakók rendszerint kalákában hozzák tető alá új otthonukat — minél olcsóbban, s a lehető legrövidebb idő alatt. A .túlzott takarékosság nem vezet jóra, mint ahogy a hozzá nem értés is nagy károkat okoz. Ezt bizonyítják a megyei tanács építésfelügyeleti csoportjának ellenőrzései. Ha eltörik az alap... — Ilyen különös házat nem mindennap látni — mutat egy fényképet Nagy József, a csoport főmunkatársa. — Az épület hétvégi ház lesz Tisza- vasváriban. A felmenő falakat válaszfaltéglából rakták, a falak fölé pedig „E” gerendákat szereltek. Ez a fajta gerenda még kifogástalan minőségben sem alkalmas erre a célra — különösen nem ilyen rossz állapotban. így nem folytatható tovább az építés a beköltözők biztonsága érdekében. Papíron minden építkezésnek van felelős műszaki vezetője, akinek elvileg folyamatosan irányítania kellene a munkát. A műszaki vezető azonban — főállása miatt — rendszerint csak ritkán jut ki a helyszínre. Távolléte köny- nyen a szakszerűség és a minőség rovására mehet. Már a földmunkáknál rengeteg a hiba. Méretpontatlanság miatt gyakran jóval több betont használnak fel a szükségesnél, ami pluszköltséget jelent. Sokan nem tartják meg az arányokat a beton- keverék készítésénél, ráadásul csak nagyjából dolgozzák össze az anyagokat. Ilyen előzmények után nincs semmi meglepő abban, ha szétfagy a beton. Nagyobb baj, .ha eltörik az alap, ami esetenként évekkel a beköltözés után következik be. — Erre a szabálytalanságra láttam egy elrettentő példát Nyíregyházán, a Korányi Frigyes utca 4-es ütemének építkezésén. A? egyik vállalkozó egy öblös acéUádában markológéppel keveri a betont. így szinte kizárt, hogy jó, egyenletes minőségű legyen az anyag. Sürgősen közbe kell lépnünk, hogy megelőzzük a bajt. Lemez helyett PVC-fólia Nem mindenki fordít gondot a vízszintes fal- és padló- szigetelések szakszerű elkészítésére. Megesik, hogy megfeledkeznek a mázolásról, ta- pasztásról. Van, hogy bitumenes lemez helyett PVC-fóliát használnak, ami nem időálló. — Jellemző a kazincbarcikai gázbetonelemekre, hogy különböző nagyságúak — folytatja Nagy József. — Az elemek magassága közt több centiméteres eltérés is előfordul. Ha nem válogatja ösz- sze az azonos méretűeket a kőműves, akkor a falazat osztályon aluli minőségű lesz. Gyakori, hogy a falazóelemek közt rosszul tömörítik a Szabadidőtáskák Ebben az évben több mint 400 ezer szabadidotáskát készítenek szovjet megrendelésre a Budapesti Bőrdíszmű Szövetkezet nagykállói telepén. Az exporttermelés mellett a PIÉRT Vállalat megrendelésére is gyártanak kétezer-egyszázat belföldi értékesítésre. Képünkön: szalagon készül a divat- táska. (Császár Csaba felvétele) hézagokat. Ez kéményeknél életveszélyes is lehet, mert a vakolaton keresztül füstgáz szivároghat a lakásba. Nagyon vigyázni kell a vasbeton áthidalók, gerendák, födémpallók méretpontosságára is. Ha ebbe hiba csúszik, akár össze is dőlhet a ház. Tét: a biztonság — Tapasztalatom szerint kritikán aluliak a magastetős házak tetőszerkezetének ácsmunkái. Az előírt ácskötéseket időtakarékosságból túlnyomórészt elhagyják, megcsorbítják a szelvényméreteket és gyenge faelemeket építenek be. Ez az eljárás szintén összedőléssel fenyegeti az épületet. Ezért vagy meg kell erősíteni, vagy le kell bontani és újraépíteni a tetőszerkezetet. Ez utóbbira köteleztük Záhonyban a régi tanácsháza átalakításán dolgozó építőket. Hosszan sorolhatnánk, milyen tipikus hibákat követnek el a fal- és padlóburkolatok, a felületbevonatok készítésénél. A ház állagát ugyan nem veszélyezteti, ha például hézagosán, vagy fogásán rakják le a mozaiklapokat. Ez „csak” csúnya, mellesleg balesetveszélyes. A kiálló mozaikkövekben könnyen megbotlik az ember. Nagy kárt okoz, ha nem az előírt technológiával mázolják le az ajtókat, ablakokat. A figyelmetlen munka eredménye, hogy már az első tél után lepereg a festék. Bár csak március óta működik a megyei tanács építés- rendészeti csoportja, az elmúlt négy hónap alatt számos hibát fedeztek fel a szakemberek. Június végéig közel 250 ellenőrzést tartottak, s 104 esetben találtak nagyobb szabálytalanságot. Öt alkalommal szabálysértési eljárást kezdeményeztek, 35 építkezésen pedig részleges, illetve teljes visszabontást rendeltek el. Ami kedvező: az intézkedések ellen alig érkezett fellebbezés. A lakosság többségében tudomásul veszi, elismeri a kifogásokat. A tét nem kevés: a beköltözők biztonsága függ az épület minőségétől. Házi Zsuzsa „Kiszorítjuk az olajat..." Energia Mint arról hírt adtunk, a tiszántúli állami gazdaságok számára meghirdetett • energiagazdálkodási versenyben a Nyírlugosi Állami Gazdaság második helyezést ért el. Az ezért járó jutalmat Rácz Béla, a mezőgazdasági üzem energetikusa vette át. — Több területen sikerült a gázolajat más energiahordozóval felváltanunk az utóbbi időben — mondta a lugosi .szakember. — Átállítottuk például a szállodánk, illetve a munkásszállónk kazánjait. Most már fával tüzelhetünk bennük, ládagyári hulladékkal. Ez pedig szinte ingyen van. — Átalakítottuk a konzervgyári kazánjaink tüzelőterét, aminek következtében a korábbinál negyedével jobb hatásfokot értünk el. Ugyanakkor javult a járművek, gépek munka-, illetve fuvar- szervezése. Ma már nem járhatnak üresen a teherautók. Azon vagyunk, hogy visszafelé is legyen mit hozniuk. Az irodaház szobáiban ezelőtt külön- külön olajkályhák voltak. Itt megcsináltuk a központi fűtést, az olcsó fával tüzelünk. — Az igazsághoz hozzátartozik: energiafelhasználásunk fajlagos mutatóinak javulásához, vagyis az 1 forint termelési értékre eső energiafelhasználás mérséklődéséhez az is hozzájárult, hogy az utóbbi időben kihelyezett sertésnevelést valósítottunk m,eg. Ez a gazdálkodási konstrukció termelési értéknövekedést hoz számunkra anélkül, hogy a gazdaság itt energiát használna. — Terveink között szerepel, hogy három éven belül kiszorítjuk az olajat onnan, ahol még jelenleg fűtésre, melegvíz-szolgáltatásra használjuk. Ezenkívül hamarosan felülvizsgáljuk ,a TITÁSZ-szal kötött szerződéseinket. Szeretnénk a mostaninál méltányosafob, hatékonyabb áramszolgáltatást, illetve együttműködést. (sztancs) lavult a termelékenység, teljesítve a terv ÜJFAJTA FOGKEFÉK. Az egészségügyi szakemberekkel közösen újfajta fogkeféket fejlesztettek ki és kezdték meg gyártásukat a mosonmagyaróvári Lajtaplasztik Ipari Vállalatnál. Húszféle fogkeféből az idén mintegy 10 milliót gyártanak a modern gyártósorokon. (MTI-fotó) Túlteljesítette első féléves terveit a Tiszalöki Faipari Vállalat. Termelési tervüket 7,9 százalékkal, nyereségtervüket pedig 9,4 százalékkal haladták meg az esztendő első felében. A jó eredmények mindenekelőtt a termelékenység javulásának köszönhetők, hiszen mindezt az előző évinél kisebb létszámmal sikerült elérni. Együttműködési megállapodásuk alapján a vállalat színes televíziót ajándékozott a tiszalöki általános iskolának.