Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-21 / 170. szám
4 Kelet-Magyarország 1987. július 21. semmisítésére és ezzel egyidejűleg a hagyományos fegyverek leszerelésére kell törekedni, nehogy ez utóbbi területen felgyorsuljon a verseny. A kettős nullamegoldás, amelynek elfogadása a békemozgalmak fellépésének eredményességét is igazolja, nem adhart okot a tétlenségre: meg kell akadályozni a fegyverkezési verseny világűrre való kiterjesztését, a tengerek militarizálását is. A Konvent résztvevőinek közös célja bizalmat teremteni ott, ahol most félelem van. leszerelést, ahol most újrafegyverkezés van — mindannyiunk közös biztonsága érdekében. A magyar delegáció a Konventen bejelentette, hogy elfogadja az Európai Nukleáris Leszerelés (END) mozgalom 1980-ban megfogalmazott alapdokumentumát, s ezzel a mozgalom teljes jogú résztvevőjévé vált. Budapesten tárgyal a szovjet gépkocsiipari miniszter Ebben a nagy kánikulában jólesik a hűsítő fagylalt. A helyszín a holland tengerpart... Moszkvában tárgyalt Nadzsib afganisztáni pártvezető, aki vasárnap érkezett a szovjet fővárosba. A képen: a repülőtéri fogadtatás pillanatai. — Huszonhármak Késik a NATO-javaslat Tovább késik a NATO javaslata a hagyományos haderők összeurópai csökkentéséről tervezett tárgyalások tartalmi és formai kérdéseire. Ezt tükrözte a VSZ és a NATO tagállamainak szokásos hétfői tanácskozása, amelyre ezúttal a bécsi kanadai nagykövetségen került sor. A szocialista országok már korábban részletesen megfogalmazták elgondolásaikat a katonai biztonság- és bizalomépítés, illetve a leszerelés kérdéseiről a helsinki folyamat keretében folytatandó tárgyalásokra. Sok hónapos késedelemmel, amely mögött elsősorban Washington és Párizs nézeteltérései állottak, a Nyugat a minap a bécsi utótalálkozón végre beterjesztette a maga elgondolásait. Ezek azonban nem térnek ki érdemben, részletesen a leszerelési tárgyalások mandátumára, így az e fórum előkészítéséről február óta folyó tanácskozások alig hoztak haladást. A július 27-én, a szovjet nagykövetségen rendezendő következő forduló elé különös várakozással tekintenek: ez lesz ugyanis az utolsó, mielőtt megkezdődik a szeptemberig tartó nyári szünet az utótalálkozón. Amennyiben a NATO az utolsó ülésen végre megfogalmazza konkrét elgondolásait, a résztvevők őszig felkészülhetnek az érdemi tárgyalásokra — ellenkező esetben azok tovább késnek. EGK-külügyminiszterek tanácskozása Kereskedelmi feszültség Brüsszelben hétfőn megnyílt a közös piaci külügyminiszterek tanácskozása. A legfőbb napirendi pont: az Európai Gazdasági Közösség és az Egyesült Államok, illetve Japán közötti kereskedelmi feszültség megvitatása. Az európai közösségben különös aggodalmat kelt egyrészt az, hogy az Egyesült Államok protekcionista kereskedelmi törvényeket készül elfogadni, másrészt, hogy növekszik az EGK kereskedelmi deficitje a felkelő nap országával szem- ben. A hétfői tanácskozáson nem volt ott Sir Geoffrey Howe brit, Jean-Bernard Raimond francia és Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter. Ok vasárnap, illetve hétfőn New Yorkba repültek, hogy részt vegyenek az ENSZ Biztonsági Tanácsának az iraki—iráni háborúval foglalkozó ülésén. BARTÓK RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4,30: Reggeli zenés műsor. — 8,20: Társalgó. — 9,44: Gyermekversek. — 10,05: A nyíregyházi stúdióból. — 10,25: Éneklő ifjúság. — 10,40: Opera- áriák. — 11,10: Népi zene. — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Nemzetközi sajtószemle. — 13,00: Klasszikusok délidőben. — 14,10: Magyarán szólva. — 14,25: Orvosi tanácsok. — 14,30: Dzsesszmelódiák. — 15,00: Cow- boyok, aranyásók, csavargók. — 15,24: Lehár-keringők. 15,41: Csajbók Terézia énekel. — 16,05: Madame Curie. 5. rész. — 17,00: Tudományos figyelő. — 17,30: Beszélni nehéz ... — 17,45: A Szabó család. — 18,15: Mese. — 18,25: Könyvújdonságok. — 18,30: Esti magazin. — 19,15: Apáthy Imre-emlékmű- sor. — 20,25: Nótamuzsika. — 20,42: Lemezmúzeum. — 21,30: Világgazdasági magazin. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Haydn-kórusok. — 22,50: Vonzáskör. VIII. rész. — 23,00: Németh Marika művészete. — 23.40: Kreisler hegedűátirataiból. — 0,15—4,20: Zenés műsor hajnalig. PETŐFI RÁDIÓ 4,30: Reggeli zenés műsor. — 8,05: Slágermúzeum. — 8,50: Tíz perc külpolitika. — 9,05: Napközben. Zenés délelőtt. Közben: kb. 10,00: Sportvilág. — 10.45: Láttuk, hallottuk. — 11.30: Ba- laton-rádió. — 12.10: Fúvószene. — 12.31: Katonadalok. — 13,05: Popzene sztereóban. — 14,00: Szine-java — 15,05: A Stúdió 11 felvételeiből. — 15,20: Könyvről könyvért. — 15,30: Csúcsforgalom. — 17.30: Szovjet rockkör- kéD. 1. rész. — 18,30: TalDalá- való. — 19,05: Csak fiataloknak! — 20,00: Mese. — 20,33: Sport. — 21.05: Thackeray: Nemes Barry Lyndon úr emlékiratai. 14. rész. — 21,25: Népdalkörök pódiuma. — 21.50: Zsebrádiószínház. — 22.07: Zeneközeiben. — 0,15—4,20: Zenés műsor hajnalig. 6,05: Muzsikáló reggel. — 8,12: Operarészletek. — 9,00: Filharmonikus zene. — 10,40: A varsói Oldtimers együttes játszik. — 11,10: Kórusok József Attila-versekre. — 11,25: Operanyitányok. — 12,06: Zongorahangverseny. — 13,05: Móricz Zsigmond: Sári bíró. — 14,18: Kórusfelvételek. —* 14,42: Zenekari muzsika. — 15,25: Zenei Tükör. — 16,00: Kamarazene. — 17,08: Penderecki: Lukács passió. — 18,30: Szerbhor- vát nemzetiségi műsor. — 19,05: Német nemzetiségi műsor. — 19,35: Blockflőte- és csembalóhangverseny. — 20,40: Cliff Richard. 76. rész. — 21,20: Részletek Humperdinck operájából. — 22,30: Zsebrádiószínház. — 22,48: Mozart: D-dúr zongora- verseny. — 23,20: Régi fúvószene. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 6,20—6,30 és 7,20—7,30: Hírek, tudósítások Észak-Tiszántúlról. (A reggeli adás szerkesztője: Várkonyi Zsuzsa) — 17,30: Hírek — A Queen együttes felvételei — Egészségünk. Dr. Gilányi Ibolya előadása az ételmérgezések megelőzéséről — Édes mostohák (Veszprémi Erzsébet) — 18,00: Észak-tiszántúli krónika — Lapszemle — Műsorelőzetes. (A délutáni adás szerkesztője: Ágoston István.) MAGYAR TV 9,00: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9,05: Szünidei matiné. — Bűbájos Csaramora. Szovjet bábfilm. — 9,25: Varázstea. Csehszlovák burleszkfilm. — 9,55: Utazz velünk. Csehov. — 10,30: Kiskutya, nagykutya. — 11,00: Delta. — 11,25: Mozgató. — 11,35: Képújság. — 16,35: Hírek. — 16,40: Három nap tévéműsora. — 16,45: Vívó világ- bajnokság. — 17,25: Nyári Universiade. -^18,25: Képújság. — 18,30: Reklám. — 18,40: Mini Stúdió '87. — 18,45: 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal. Spanyol rajzfilmsorozat. 16. rész. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: Második lehetőség. Angol tévéfilmsorozat. 5. rész: Január. — 20,55: Stúdió ’87. — 21,55: Régi magyar táncmuzsika. — 22,00: Híradó 3. 2. MŰSOR 17,15: Képújság. — 17,20: Nukleáris forradalom. Francia filmsorozat. 4. rész: A békés felhasználás útjai. — 18,00: Dél-alföldi magazin. — 19,00: Kalandozás a növényvilágban. Francia dokumentumfilm-soro- zat. — 19,25: Tévétorna. — 19,30: Angol nyelvlecke. — 20,00: Roger Whittaker Kenyában. Amerikai zenés film. — 20,50: Híradó 2. — 21,05: Betűreklám. — 21,10: Vendéglő a Fekete Kutyához. Angol tévéjáték. — 22,00: Vívó világbajnokság. — 22,50: Képújság. SZOVJET TV 14,00: Hírek. — 14,15: Dokumentumfilmek. — 14,45: Ismered a törvényt? — 15,30: Hírek. — 15,35: Rajzfilmek. — 16,00: A mi kertünk. — 16,30: Ha egészséges akarsz lenni. — 16,45: Világhíradó. — 17,00: Falusi lakásépítkezés, l. — 17,20: Közel-Kelet megpróbáltatásai. — 18,35: Népzene. — 19,00: Híradó. — 19,40: Ferdinand Ljusz élete és halála. Film. 1. rész. — 20,50: Világhíradó. — 21,05: Galina Beszegyina énekel. — 21,30: Tartozás a szerelemben. Film. — 23,00: Hírek. — 23,05: Sportműsor. — 23,35: Pliszeckaja táncol. SZLOVÁK TV 9,00: Tévéfilm. — 10,10—10,50: Vetélkedő. — 17,00: Fiatalok sportja. — 17,30: Kelet-szlovákiai magazin. — 17,50: A művelődésről. — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Távlatok. Magazin. — 19,30: Híradó. — 20,00: Greta. Lengyel tévéfilm. — 21,10: Lengyelország. Dokumentumfilm. — 21,25: Autósok, motorosok magazinja. — 22,05: Zenei visszhangok. 2. műsor: 18,40: Nagyítóüveg alatt. — 19,00: Tévétorna. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: Fiatalok tévéklubja. — 21,30: Híradó. — 22,00: Világhíradó. — 22,15: Mint oldott kéve. Magyar tévésorozat. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A KICSI KOCSI LEGÚJABB KALANDJAI. AZ ÍFJÜ FRANKENSTEIN. Béke mozi: de.: A NINDZSA SZÍNRE LÉP. Du.: A NINDZSA SZÍNRE LÉP. Móricz mozi: A KARATÉZÖ COBRA. Lapzárta MARJAI JÖZSEF HAZAÉRKEZETT Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, aki Antun Milovicsnak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Horvát Szocialista Köztársasága Végrehajtó Tanácsa (kormánya) elnökének meghívására július 16—19. között hivatalos látogatást tett Horvátországban, vasárnap késő este visszaérkezett Budapestre. A kormány elnökhelyettesének megérkezésekor a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Milovan Zidar, Jugoszlávia budapesti nagykövete. KOLUMBIA ÜNNEPE Enrique Parejo Gonzalez, a Kolumbiai Köztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából hétfőn fogadást adott a Hilton Szállóban. A fogadáson részt vett Kővári Péter külügyminiszterhelyettes, Melega Tibor külkereskedelmi miniszterhelyettes, valamint a politikai és társadalmi élet több más vezető személyisége. Megjelent a diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja is. VÉLEMÉNY AZ ADÖRÖL Hétfőn ülést tartott Tétényi Pálnak, az OMFB elnökének vezetésével az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság plénuma. A testület megvitatta és véleményezte az adóreformról szóló törvénytervezeteket. BERLINI ROCKOXNEP Vasárnap este vé=et ért az eddigi legnagyobb NDK- beli rockrendezvény: a hat. napig tartó rendezvénysorozaton 7 ország 29 zenekara és szólistája lépett a közönség elé a Berlin egyik parkjában felállított színpadon. SZOMBATHELYI TÜZEK Szombathelyen, a Lakástextil Vállalat fonó- és szövőgvárában, valamint a Sabaria Cipőgyárban, a jelentős károkat ókozó tüzek eloltása után nyomban megtették a folyamatos termeléshez szükséges intézkedéseket. A Latex üzemeiben esvelőre nincs fennakadás, van még néhány napos tartalékuk. Elsősorban akrilanyagok égtek el. Azonnal felvették a kapcsolatot a külföldi nyersanyagszállító partnerekkel, s az NSZK-beli szállítócég már jelezte, hogy e hét közepén kétszáz tonna anyagot küld. A Sabaria Cipőgyár leégett kísérleti üzemében százharminc ember dolgozott. Hétfőn reggel valamennyien a gyár más-más munkaterületein kezdték meg a munkát. Annak ellenére, hogy a kísérleti műhely, a műszaki előkészítő és az üzemfenntartás szinte teljes eszköz- és iratanyaga elégett, kedden már ismét modellt készítenek, mintáznak NSZK-beli megrendelőjüknek. Bizonyos modellek dokumentációit ugyanis sikerült kimenteni a tűzből, így nem kell mindent elölről kezdeni a fejlesztőknek. Nagy segítséget kapott az üzem a postától az információáramlás megindításához. Kommentár A mitől oly sokszor tartottak, amire oly sokszor figyelmeztettek az ország haladó erői, bekövetke- zet Portugáliában ezen az emlékezetes vasárnapon: a jobboldali szociáldemokrata párt abszolút többséget szerzett a parlamenti választásokon. A nyolcmillió szavazó voksolásának előestéjén egy főváros környéki munkástelepen Alvaro Cunhal, a kommunista párt főtitkára már előre jelezte: mivel a haladás erői megintcsak elmulasztották a valódi együttműködés történelmi lehetőségét, a jobboldal oly jelentős mértékben növelheti mandátumainak számát a kétszázötven tagú nemzetgyűlésben, hogy az így kialakult arány komolyan veszélyeztetheti az 1974-es áprilisi forradalom vívmányait. Ez a veszély kézzelfogható valósággá vált; ma már nem egyszerűen jóslat, hanem szinte bizonyosság, hogy az immár abszolút többség birtokában Anibal Cavaco Silva, a szociáldemokrata kormányfő (aki eddig „a legnagyobb kisebbség” vezetőjeként ülhetett a bársonyszékben) realizálhatja az általa tervezett alkotmánymódosítást. Az új alapokmány nyomán elsősorban a magántőkének lesz oka_újjongásra. A győzedelmes kabinet nem titkolja, hogy a kontinens nyugati felének legdemokratikusabb alkotmánya a fel- ismerhetetlenségig megváltozhat, és a módosított változatban elhalványul a szociális faktor, viszont felgyorsul a reprivatizálás amúgyis alaposan létező folyamata. Ami pedig a külpolitikát illeti, nem nehéz kitalálni, hogy „Európa nyugati széle”, a nagyjából hazánkhoz hasonló nagyságú Portugália az eddiginél is szorosabban kötődik az atlanti politikához. T izenhárom esztendeje, a történelemben meglehetősen ritka módon a katonák segítettek megdön- teni Salazar rezzenetlenül reakciós, több évtizedes uralmát. A mostani szavazás nyomán viszont nem utolsósorban az atlanti színeket képviselő katonák nézhetnek nagyobb bizakodással a jövőbe, ellentétben az új alkotmánytervezet szerint jogilag jóval kiszolgáltatottabb; bérből és fizetésből élő tömegekkel. Vasárnap kétségtelenül a jobboldal nyert csatát. De a belpolitika háborúja az új körülmények között is tovább folyik Portugáliában, és hosszabb távon elképzelhetők másfajta vasárnapok is. Iparcikk Ki/ka| ojónkito: Jj Csillám üvegbolt Nyíregyháza, Széchenyi út 1. sz. 'vk MOST ÉRKEZETT! \ — Jénai „VERECO” készlet 44 db-os 1850,— Ft — Jénai „VERECO" készlet 37 db-os 1600,— Ft — Cserép sütőtálak 315,— Ft-tól 510,— Ft-ig ESKÜVŐRE, NÉVNAPRA VÁSÁROLJON BOLTUNKBÓL! NYÍR-DOMUS HÁROM HELYEN NAGY VÁLASZTÉK! NYÍR-DOMUS ÁRUHÁZ: Nyíregyháza-Kőlapos, Oj Erő út 39. sz., telefon: 18-372 NYÍR-DOMUS MINTATEREM: Nyíregyháza, Rákóczi út 5. sz. (fehér dombház), telefon: 14-848 NYÍR-DOMUS RAKTÁR: Nyíregyháza, Orgona út 26. sz., telefon; 11-969 Bútor és lakberendezési áruk teljes választéka kapható! ^________________ ____________________G654J ^ a / r f \79V979t Hvmm ■ 11 Cl «1|J fa Ís «O ®a«sS ■&# M&ays szélén“ 1987. július 21., kedd Meg kell akadályozii a fegyverkezési verseny kiterjesztését Magyar bejelentés Angliában Hétfőn hazaérkezett Na&y- Britanniából a magyar békemozgalom küldöttsége, amely Balogh András OBT elnök- helyettes vezetésével Covent- rytoen részt vett az Európai Nukleáris Leszerelés (END) mozgalom VI. Konventjén. Az európai békemozgalrnak e jelentős fórumának munkájában 30 ország mintegy ezer békeaktivistája vett részt. A tanácskozás résztvevői a záróülésen felhívással fordultak a békemozgalmakhoz Európa és a világ atomfegy- vermentesítése érdekében. A felhívás leszögezi, hogy a 40 éve tartó értelmetlen, költséges és veszélyes nukleáris .fegyverkezési verseny után most jó lehetőség kínálkozik a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti első leszerelési egyezmény megkötésére. Az úgynevezett kettős nullamegoldás elfogadása után az összes nukleáris fegyver megrek kidolgozzák az autóbusz- és személygépkocsi-gyártás, valamint a korszerű metrókocsik közös fejlesztésének és az azok előállításához szükséges szerszámgépek, robotok gyártásának együttműködési módjait. Kapolyi László, ipari miniszter meghívására hétfőn hazánkba érkezett Nyikolaj Pugin szovjet gépkocsiipari miniszter, hogy a járműipari együttműködés bővítésének lehetőségeiről tárgyaljon. A magyar és szovjet partneHALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG