Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-05 / 131. szám
4 Kelet-Magjaroraiág 1987. június 5. Az Op us Pads ülése Kádár János fogadta a szocialista országok akadémiáinak elnökeit Pedagógusnapi kitüntetések Az Opus Pacis — a püspöki karnak a katolikus békemuiv kát egylházi keretben végző szervezete — megalakulásának 30. évfordulója alkalmából dr. Pataky Kornél győri megyéspüspök elnökletével szerdán ünnepi ülést tartott Budapesten. Szabó Géza kánonok, az Opus Pacis igazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy az Opus Pacis az elmúlt három évtizedben kifejtett tevékenységével — az Országos Béketanács katolikus bizottságával szorosan együttműködve — a béke egyetemes ügyének szolgálata mellett hozzájárult a katolikus egyház és a szocialista állam közötti kapcsolatok továbbfejlesztéséhez, valamint a különböző világnézetű emberek együttműködésének elmélyítéséhez. Az ülésen, amelyen megjelent a püspöki kar több tagja, felszólalt Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtitkára és Bugár Péter, az Állami Egyházügyi Hivatal elnök- helyettese. Diplomáciai botrány Angliában A A brit kormány csütörtökön úgy' döntött, hogy bezáratja Irán manchesteri konzulátusát, és kiutasítja ázott dolgozó öt iráni képviselőt, akiknek egy héten belül kell elhagyniuk Nagy-Britanniát. A döntést csütörtökön közölték a londoni külügyminisztériumban Irán ügyvivőjével. A kiutasítottak egyike Ali Kasszemi alkonzul, akit áruházi lopással vádolnak. Ez egyben azt jelenti, hogy az alkonzulnak nem kell bíróság elé állnia Nagy-Britanni- ában. A brit hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy Irán nem volt hajtandó bocsánatot kérni és nem adott magyarázatot: miért tartóztatták le Teheránban egy héttel ezelőtt Edward Chaplin brit diplomatát. Egyúttal ismételten felszólították Teheránt, hogy vonják vissza ,a Chaplin elleni „megalapo- * zatlan” vádakat. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára csütörtökön a Központi Bizottság székházában fogadta a szocialista országok tudományos akadémiáinak elnökeit, akik hazánkban tartják munkaértekezletüket. A találkozón részt vett Pál Lénárd, a Központi Bizottság titkára' és Radios Katalin, a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője. A szívélyes légkörű találkozón Gurij Marcsuk, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke tájékoztatást adott munkaértekezleten szereplő kérdésekről. Kádár János megköszönve a tájékoztatást, méltatta a nemzetközi tudományos együttműködés jelentőségét és további eredményes munkát kívánt a munkaértekezletnek. Hazánkba látogat Csao Ce-jang Kádár János, a Magyar zott főtitkára, a KNK Állam- Szocialista Munkáspárt fő- tanácsának elnöke a június titkára és Lázár György, a 4-én kezdődött és több euró- Miniisztertanács elnöké meg- pai szocialista országot érintő hívására Csao Ce-jang, a Ki- útja során június közepén nai Kommunista Párt Köz- Hivatalos, baráti látogatásra ponti Bizottságának rnegbí- hazánkba érkezik. Új formák a KGST-ben A KGST-tagországok gazdasági együttműködési rendszerének fejlesztéséről, új formák bevezetéséről tárgyal csütörtökön Moszkvában megkezdődött 123. ülésén a szervezet végrehajtó bizottsága. A tanácskozáson Magyarországot Marjai József miniszterelnök-helyettes képviseli. A tanácskozás kezdésével egyidőben tartott sajtótájékoztatón elmondták, hogy a kétnapos ülésen egyebek között • szó lesz a közvetlen kapcsolatba lépő termelő és tudományos-műszaki szervezetek széles körű bevonásáról az integrációs folyamatba, közös vállalatok és nemzetközi egyesülések alapításáról. Ennek kapcsán a résztvevők megvitatják, milyen ár-, pénzügyi és' jogi feltételek szükségesek az alsóbb szinteken megvalósítandó együttműködés biztosításához. . A bizottság pénteken fejezi be ülését. Polgárháború dúl Sri Lankán. A képen: kormánycsapatok mennek a tamilok által lakott területek felé. (Telefoto — AP—MTI—KS) KIVÁLÓ MUNKÁÉRT miniszteri kitüntetést kapott Ajler Fe- rencné, Andrikó Ferencné, An- galét Bertalanná, Aszalós Lászlóné, Bácskái Ferencné, Bacsó Ferencné, Bacsóka Tamásné, Bajzáth Lászlóné, dr. Bakos Er- nőné, Bakó Gáborné, Balta Ferenc, Balogh Andrásné, Balogh Frigyesné, Balogh György, Balogh Károly, Balogh Károlyné, Balogh Lászlóné, Balogh Zoltánná, Banga Józsefné, Baranyi Ferencné. Bartha Sándorné, Baty- tyányi Bertalanná, Bágyi Péter- né, Bárány Dezsőné, Beke Judit, dr. Benedek Józsefné, Benke Miklósné, Berkes József, Berki Sándorné, Berszán Ferencné, Bartók Csaba, Bilku Tiborné, Birkó Sándorné, Bíró Miklósné, Bongár Lászlóné, Böszörményi Ferencné, Czipó Mihályné, Csa- lah Attiláné, Csatlós Sándor, Csáki Bertalan, Csányi Ottóné, Csáthy László Gyula, Cserés Sándorné, Csicsvári Gyuláké, Csordás Sándor, Dajka Lajosné, Danes Ferencné, Déme Sándör- né, Diczkó Józsefné. Dicső Ernő, Dienes Emilné, Drigán György. Eszenyi István, Esik Béiáné, Fábián Józsefné, Farkas Sándorné, Fáczán Imréné, Fehér Gyuláné, Fehér Sándor Gáspár, Fekete Dániel, Fekete Lászlóné, Fekete Zsigmondné, File Ervinné, Föl- desi István, Gaál Sándorné, Gád- nai Gáborné, Gazdig Józsefné, Gavallérné Izsoó Mária, Gábor Ferenc, Gál Ottó, Gáspár Endré- né, Grajcár Endréné, Gurály László, Gyáni Jánosné, dr. Gyu- ricsku Kálmánná, Gyenes Istvánná, Harcsa Zoltánná, Hegedűs Gábor. Homoki László, Horváth József, Horváth Sándorné. Hoszták Jánosné, Hubicsák Béla, Iglai Ferencné, Illés Sándor, Imre Györgyné, Jakab Józsefné» Jakab Piroska, Jámbor Lásztó- né, Jászai Sándorné, Jedla Tiborné, Jeney Béla, Juhász Fe: renc, Juhász Lajosné, Kanyó Lászlóné, Kardosné Tury Ibolya, Katona István, Kapu Józsefné, Kálmánchelvi Lajosné, Kelemen Istvánná, Király József, Kiss Károlyné, Kiss Lajosné, Kocsis József, Kocsis Miklósné, Koncz Miklósné, Kovács Berta, Kovács Imréné, Kovács Istvánná, Kovács János, Kovács Miklósné, Kulcsár József, Kupái Sándorné, Labancz Gusztávné, Lakatos Károlyné, " Lakatos László, Laskay Sándorné, Lengyel Miklósné. dr. Loós Tiborné, dr. Lovas Imréné, Makszin Lászlóné, Mán Hilda Klára, Márta Albertné, Márton József, Mátyás Jánosné. Merki Istvánná, Mestyák „Józsefné, Moidvay János, Moldván Ferenc, Molnár Andrásné, Molnár István, Molnár Károly, Molnár Lajosné, Molnár Sándorné, Móré Józsefné, Múlik Sándorné, Nagy Er- nöné. Nagy Gyuláné, Cs. Nagy Gyuláné, Nemes Sándorné, Németh Júlia, Nyilas Kálmán, Oláh Andrásné, Oláh Mihály, Orioli KOSSUTH RADIO 4.30— 7,59: Zenés műsor. — 8,20: Tudomány és gyakorlat. — 8,50: Verbunkosok, nóták.— 9,24: Mesék kórusra. — 9,39: Amerre a Galga folyik ... — 10,05: Dicséretek... — 10,10: A zene is összeköt. — 11,10: A Rádió irodalmi lapja. — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Egy hazában. Riport. — 13,00: Klasz- szikusok délidőben. — 14.10: Szél Júlia ■ riportja. — 15,00: Körzeti stúdiók műsoraiból. — 15,30: Énekkari muzsika. — 16,05: Folytatásos (kalandok gyerekeknek. —„,16,45: Beszélgessünk! — 17,00: Két országgyűlés között. — 17,30: Idősebbeknek.— 18,L5: Mesé. — 18,25: Könyvújdonságok. — 18,30: Esti Magazin. — 19,15: Közvetítés a Pesti Színházból. — 21,05: Népdalok. — 21,30: Vigyázzunk magunkra! V. rész. — 21,59: Tíz perc külpolitika. —. 22,30: Hangverseny a stúdióban. — Kb. 23,30: Operakettősök. — 0,15—4,20: í-ó s műsor hajnalig. PETŐFI RADIO 4.30— 7,59: Zenés műsor. — 8,05:.Suppé operettjéből. — 9,05 —12,00: Zenés délelőtt. — Közben, 10,25: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,45: Láttuk, hallottuk. — 11,30: Balaton-rádió, — 12,10*: Dzsesszfelvételekből. — 12,25: Édes anyanyelvűnk.— '12,30: Népi muzsika. 13,05: Pophullám. •— '14,00—16,53: Ajánlóműsor muzsikával. — 15,05: Könyvről — könyvért. — 17,08: Popzene. — 17,30: Ötödik sebesség. — 18,30: Fiataloknak! — 19,50: Egészségünkért! — 20,00: Nótakedvelőknek. — 21,05: Illés Endre: A 212-es — novella. — 21,17: Slágerfilmek — filmslágerek.' — 22,00: Mérleg. — 0,15—4,20: Zenés műsor hajnalig. BARTÓK RADIO 6,05: Muzsikáló reggel. — 8,07: Időszaki kiállítások. — 8,12: Kamarazene. — 9,10: Operarészletek. — 10,10: Csak fiataloknak! — 11,05: Sosztakovics: VII. (Leningrádi) szimfónia. — .12,22: Két kvartett. — 13,05: Beszélgetés Szabó Magdával. — 14,05: Barokk zene. — 14,52: Britten: Peter Grimes — opera. — Közben, 15,50: Beszélgetések Illyés Gyulával. — 16,00: Az operaközvetítés folytatása. — 17,35: Brahms műveiből. — 18,35: Madrigálok, — 19,05: Kamarazene. — 20,54: Opera^művészlemezek. — 22,00: A diszkók világa — XX/H. — 22,45: Sztravinszkijról. • • nyíregyházi rádió 6,20—6,30 és 7,20—7,30: Hírek, .'tudósítások Észak-Tíszántúlról. (A reggeli adás szerkesztője: Horvát Péter) — 17,30: Hírek — Jó hétvégét! (Matyasovszki Edit) — Debreceni hívogató — (Bálint István) — 18,00—18,30:. Észak-tiszántúli krónika' — Lapszemle — Műsorelőzetes. (A délutáni adás szerkesztője: Ágoston István) NYÍREGYHÁZI radio • (SZOMBAT) 8,00: Hírek. Lapszemle. Évfordulónaptár. — 8,20: A héten történt... összeállította: Matyasovszki Edit. — 8,40: Hétvégi teríték, zenével A tartalomból: Hobbimikrofon — A hallgatók leveleire dr. Orosz Gyula válaszol — Dönt a bizottság (Horvát Péter) — A felújítás minősége (Kolláth Adrienne) — Tájak, házak egy helyen . . . (Matyasovszki Edit) — 9,58—10,00: Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Samu András) MAGYAR TV 9,00: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9,05: Zenés tv-színház. Schön.than—Kellér: A szabin nők elrablása. Zenés bohózat. — 10,45: Mozgató. Tévétorna mozgáskorlátozottaknak. . — 10,50: Képújság. — 15,30: Hármas csatorna. „Beszélgető” állatok — Öröklött gesztusok’ — Jelek és jelzések — Ahány ház, annyi szignál — Természetes és mesterséges intelligenciáik — Állati hírek —Rejtvény. — 16,30: Hírek. — 16,35: Három nap tévéműsora. — 16,40: Tájkép. Környezetvédel* mi magazin. — 17,15—19,30: Péntek délután. — 17,15: Évgyűrűk. A nyugdíjasok műsora. — 17,45: Téka. Közhasznú információk, — 17,55: Reklám. — 18,00: Ablak. Közéleti szolgáltató műsor. — 19,00: Álljunk meg egy szóra! Grétsy László és vágó István nyelvművelő műsora. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: Sögun.- Amerikai tévéfilmsorozat. XI/7. rész. — 20,55: Reklám. — 21,00: Telefere. Vitray Tamás műsora. — 22,10: Zenés utazás a Fertő tó körül. II/2. Az MTV és az ORF burgenlandi stúdiójának koprodukciója. — 22,40: Híradó 3. 2. MŰSOR 15,35: Képújság. — 15,40: Sorstársak. A Pécsi Körzeti Stúdió rehabilitációs magazinja. — 16,00: Nemzetközi teniszbajnokság, férfi egyes elődöntő. Közvetítés Párizsból. — 18,55: Téviétorna. — 19)00: Ablak. Közéleti szolgáltató műsor. (Az I. műsor folytatása.) ■ — 19,30: A békakirály birodalmában. NDK-rövidfilm. III/3. — 20,00: Janus '87. Művészettörténeti műsor. — 20,50: Híradó 2. — 21,05: Reklám. — 21,10: Dávid család. — IV/4. rész. — 22,00: Képújság. SZOVJET TV. — 1. 14,00: Hírek. — 14,10: Doku- mentumfilmek. — 14,40: Hírek. — 14,45: Fehér agyar — film. — 16,15: Az agroipari egyesülés .jelene és jövője. — 16,45: Vi- lághíradó. — 17,00: Népdalok. — 17,15: Közel-Kelet. — 18,45: Hangverseny. — 19,00: Híradó. — 19,40: Szeptemberi vakáció — film. — Utána: Mítdsz — film. — 21,50: Világhíradó. — 22,05: Eurovíziós dalfesztivál. — 23,05: Rajzfilmek.- — 23,55: Még szeretek, még “reménykedem — film. — 1,15: Hirek. — 1,20: Cirkuszműsor. SZLOVÁK TV — 1. 9,20: Kicsinyek műsora. — 9,55: Tévéjáték. — 11,20—12,00: Kék fény. — 15,15: Rövidfilmek. — 16,15: Az irányítás és az emberek: — 16,50: Dokumentumműsor. —' 17,15: Pozsonyi magazin. — 17.40: A jó ötletek stúdiója. — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Mezőgazdasági magazin.-'.— 19,30: Híradó. — 20,00: Francia természetfilm-sorozat. — 20,25: A Fülemüle-ház rejtélyei. Angol tévésorozat. — 21,15: Dalok a képernyőről. — 21,35: Vetélkedő. — 22,20: Holland filmt'.gjá- ték. ■ MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy: GYILKOS ROBOTOK. SZEREPCSERE. Nyíregyháza Béke de.: SAN- DOKAN. Du.:. LAURA. ELMENNI ÉS VISSZAJÖNNI. Nyíregyháza Móricz: TÁMADÁS A KRULL BOLYGO ELLEN. Alvaro Antonioné, Orosz Arpád- né, dr. Orosz Béiáné, Osváth József-, Papp László: Paronai Istvánná, Pásztor Béiáné, Petró Jánosné, Pénzes György, Pércsi Bertalan, Péter Lászlóné, Pon- csák Andrásné, Porkoláb Károlyné, Pusztai Sándorné, Ran- goni Károlyné, Rácz Erzsébet, Recska Imréné, Sárossy Zoltánná, dr. Sharif Mohamedné, Sim- kó Györgyné, Sipos Anna. dr. Smanykóné Kulcsár Erzsébet, Sohajda Mihályné, Somogyi Józsefné, Somogyi Tamásné, Szabó Lászlóné, Szabó Oszkárné. Szabó Pálné, Szakács Bertalanná, dr. Szakái Ferencné, Szálay József, Szalma Ferencné, Szarka Lászlóné, Szász Károlyné, Szennán Istvánná, Szendrei János, Szentirmai Zsoltné, Szentpéteri Miklós, Szigethy Józsefné, dr. Szilágyi Dénesné, Szilcz Sándorné, Szilvácsku Józsefné, Szilvási Ferencné, Szimicsku Istvánná, Szondi Béiáné, Szűcs Jánosné, Szűcs László, Takács Ferencné, dr. Tarr Ferencné, Tárnok Istvánná, dr. Thuróczy Csabáné, Tokody Attiláné, Tolnai Istvánná, Tóth Andrásné, Tóth Ferencné, Tóth Istvánná, Tóth Istvánná, Tóth József, dr. Tóthné Molnár Sára. Tóth Péterné, Törő Imréné, Tuza Pál, Újlaki Sándorné, Varga Antalné, Varga János, Varga Lászlóné, Varga Lászlóné, Vargha ' Ferdinand, Vass Sándorné, Veress Istvánná. ' Vékony Jánosné, Világosi Ernő, Vinnainé Zempléni Ibolya, Vis- lóczki Miklósné. Wagner Ferenc. Zelenyánszki László, Zvara Jánosné, Zsíros Tiborné, Zsoldis Józsefné, Zsoldos Ferencné', Zsoldos Géza, Hlavács Károly, özv. Kiss Andrásné, Kovács Istvánná, Lászlóffy Jánosné, Pol- gárdi József, dr. VálikOvics Ferenc, Varga János. miniszteri dicséretben részesült: Aranyi Istvánná, Asztalos Mihályné, Balázsi Ferencné, Bállá Károlyné, Balogh Gyuláné, Balogh Károlyné, Barabás Imréné, Barán Árpádné, Baráth- né Kovács Magdolna, Bárdi Józsefné, Barna Margit, Belényesi Pálné, Benga Endréné, Bégány Mária, Bodó Erzsébet, BÓdó Jánosné, dr. Borbély Istvánná, dr. Borbély Lászlóné, Borsos Sándor, Bódi iSlekné, Cserjés Sándorné, Cserepes Mihály, Czéke Béla Zoltánná, Csiszár Akosné, Csorna Antalné, Csonka Istvánná, Dajka Sándorné, Dani Sán-. dorné, Dániel Pálné, Dobó Györgyné, Dogár Jánosné, Dóka Istvánná, Eszenyi Istvánná, Fazekas Györgyné, Fábián József, Fábián Károly, Fárbás Györgyné. Fehér Sándor, Fintor Pálné, Fodor Sándorné, Gál Józsefné, Golenyák Jánosné, Hajnal András, Hanuszik Ferenc, Hazina Andrásné, Herczeg Andrásné, Herczeg Tiborné, Hornyik Istvánná, Hreskó Tamásné, Horváth Csaba, Huszti Béla, Huszti Tiborné, Kálmándi Jánosné, Keresztesi Árpádné, Kiss Endréné, Kiss Sándorné, Kokas Zoltánné, Kosa Józsefné, Kondor Sándor, Kosa Barnáné, Kovács Gábor, Kovács Istvánná, Kovács Jánosné, Kovács Józsefné, Kovács Miklósné, Kovács Sándor, Kői Ferencné, Kereső Andorné, Lakatos Dezsőné, Lakatos Sándorné Lelesz Lászlóné, Makiári Zoltánné, Marczí Albertné, Mar- kóczi Jánosné, Mádiné Bakó Ildikó, Mák Istvánná, Mándi Józsefné, Mándi Zsigmondné, Márton Istvánná, Megyesi Mária, Mező Istvánná, Mészáros Mihályné. Mitrócsák Józsefné, Mohácsi Mihályné, Moldoványiné Sajben Ilona, Molnár Béiáné, Molnár Ferenc, Molnár Ferencné, Nagy Istvánná, Nagy Józsefné, Nagy Sándorné, Nénási Sándorné, Ná- nássy Elekné, Németi Erzsébet, Nyíri Györgyné, özv. Oláh Lászlóné, dr. Olvasztó Sándorné, Orbán István, Paróczai Józsefné, Pályi Ferencné, Pásztor Ju- , liánná, Penyige Andrásné, Pet- román Sándorné, Péter Zoltánné, Piránszki Sándorné, Porubsz- ki Jánosné, Praszner Miklósné, Pusztai Sándor, Rácz Kálmán, Rebák Istvánná, Réti Gáborné, Riczu Irén, Ruskovics Gyuláné, Sarka Béla, Sándorfi Istvánná, Sárosiné Mikó Ágnes, Seregi Istvánná, Siket Kálmán, Siket Vil- mosné, Simkó András, Simon Lászlóné, Simon Lászlóné, Somogyi Jánosné, Szabó Sándorné, Szabó Sándorné, dr. Szabó Tiborné, Szalma Józsefné. Szántó Ferencné, Szántó József. Szemrák Mihályné, Szilágyi Mihály, Takács Andrásné, Tárnái Tibor, Türk Károlyné, Tóth Istvánná, Tóth Jánosné, Tóth Jánosné, Vajdics Mihályné. dr. Varga Istvánná, Varga Károlyné, Vass Andrásné, Veres Sándorné, Véghné Balia Edit, Végső 'Lászlóné. Vi- lecz Józsefné, Vincze Istvánná. Virágh Lajosné, Zsámba Ilona, Zsigó Lászlóné. KIVÁLÓ MUNKÁÉRT kitüntetésben részesítette a pénzügyminiszter dr. Lengyelné Forgács Mártát, Hargitai Istvánt, a belkereskedelmi miniszter Jeezkó Jánosnét és Záborszky Gábor- nét, az egészségügyi miniszter „Svarcz Miklósnét. A belkereskedelmi miniszter Tilistyák János- nénak Miniszteri dicséret kitüntetést adományozott. A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán június 4-én megtartott pedagógus napi ünnepségen Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesült dr. Varga Lajos tanszékvezető, főiskolai tanár, Ketskeméty János .főiskolai docens. Deli -Ferencné előadó. Ifjúsági kitüntetések A pedagógusnap alkalmából a KISZ megyei bizottságának politikai képzési központjában, Sóstón kitüntetéseket nyújtottak át június 4-én. Gyermekekért Érdemérmet kapott Murinkó János csapatvezető (Gyulaháza), id. Szántó János énekkarvezető (Balkány, Béketelep), Győrffy Pálné csapatvezető (Tiszakerecseny) és Szabó Tiborné csapatvezetőségi tag (MátészaLka, l-es iskola). Üttörővezetői Érdemérem kitüntetésben részesült Jeles Istváné, Petró Béla, Remesné Ja- kabfy Judit, Háda. Istvánné, Vékony Béiáné, Kiss Lajosné, Ur- bin Sándorné, Varga Lászlóné, Dani Sándor, Farkas Mátyás. Szabolcsi Györgyné, Kovács Ba- lázsné, Pásztor Istvánné, Molnár Elemérné, Mészáros Józsefné. Kiváló Üttörővezető kitüntetést kapott Szeiler Jánosné, Kerülő Ferenc, Jakab Jánosné, Szak.ács Béiáné, Sőrés Sándorné. Csabai Mihályné, K^ajnyák Józsefné. Bobik Jánosné, Kovalecz Gáborné, Kovalcsik Mihályné, dr. Szabó Lászlóné, Kiss Józsefné,. Nagy Csilla, Molnár Lászlóné, Szim Jánosné, Polacsek Ilona, Garai Klára, Mikita Istvánné, Moldvayné Onder Zsuzsanna, Pál Józsefné, Pál Béiáné, Plósz Andrásné, Petró Jánosné, Sinka Zoltánné, Sinka Gézáné, Széles Endréné, Técsi Jánosné, Kiss Endréné, Nyircsák Józsefné. Rá- duly Sándorné, Baboss Csorna, Tóth Gyuláné, Világossi László, Körtvélyessy Eleonóra, Kotricz János, Márton Józsefné, Tamás Györgyné, Danes Józsefné, Koncz Béiáné, Bakti Béiáné, Horváth Sándorné, Jene Béiáné, Báthory György, Fábián Meny- hértné, Somosi Antalné, Frank Mihályné, Szűcs Imréné, Székely Kálmánná, Papp László, Tarkovics Sándor, Orosz Sándorné, Szécsi Ferencné, Barna Józsefné, Molnár Gyuláné, Pető Józsefné, Dula - Károlyné, Sarkady Gábor, Aranyosi Lászlóné, Végh Attila, Ugrón Lászlóné, Pálur Endre. Győi*ffy Pálné és Remesné Jakabfy Judit június 5-én a központig ünnepségen Budapesten veszi át a kitüntetést. Szakszervezeti kitüntetések A SZAKSZERVEZETI MUNKÁÉRT arany fokozat kitüntetésben részesítették Juhász Sán- domét. a nyírszőlősi általános iskola diákotthon tanárat. A Szakszervezeti Munkáért ezüst fokozat kitüntetésben részesült Jakab Dánielné, a tiszavasvári 115. ipari szakmunkásképző intézet tanára, Popovics Zoltán, a hodászi általános iskola tanára. Szakszervezeti Munkáért Oklevelet tizennégyen, - a Pedagógusok Szakszervezete Központi Vezetősége Elnökségi Oklevelét huszonheten kapták. ✓ I f I L J HALLGASSUNK ^ bill "nézzünk MEG B 1987. június 5., péntek PÁLYÁZAT Az AGROKER Vállalat pályázatot hirdet a II. félévben kiépülő helyi számítógépes hálózatához a rendszer koordinálására, májd későbbi irányítására, számítástechnikai ismeretekkel rendelkező felsőfokú végzettségű _ szakember részére. Érdeklődni lehet:-JSsOa/ Nyíregyháza, Kinizsi u. 2. sz. alatt.------- (1258)