Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-05 / 131. szám

1987. június 5. Met-Magyannui 0 MÁTÉSZALKA: JÚNIUS 6-ÁN ÉS 7-ÉN MÁTÉSZALKÁN: Ifjúgárdisták szemléje A KISZ Mátészalkai Bizottsá­ga a napokban Tiborszálláson és a környező erdőkben rendezte meg a Mátészalka és vidéke if- júgárdistáinak idei szemléjét. A tizenhat kilométeres harci túra felszereléssel való megtéte­le nagy állóképességet, és el­méleti tudást igényelt. A fiata­lok például gumicsónakkal át­keltek a Krasznán. melyet füst­bombákkal álcáztak, illetve har­cászati bemutatón vettek részt. Az első helyet a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium (felké­szítő tanára: Csizmadia József) szerezte meg, a második a csen- geri gimnázium (felkészítő ta­nár: Szamosvári Gyula), míg a harmadik a mátészalkai gépésze­ti szakközépiskola (felkészítő ta­nár: Székely Zoltán) csapata lett. A megyei szemlén az Esze Ta­más Gimnázium képviseli Má­tészalkát és környékét, amely egy kétszemélyes sátrat kapott jutalmul. SZOVJET PÁRTMUNKÁS­DELEGÁCIÓ érkezett Nyír­egyházára Kárpátontúlról jú­nius 4-én. A delegációt Ivan Maskov, az ungvári városi pártbizottság első titkára ve­zeti. Tagjai: Anatolij Buty, a XXV. Kongresszus nevet viselő mechanikai üzem pártbizottságának titkára és Ivan Gerzsenyi, a Szmelics- ka Szolgáltató Vállalat' igaz­gatója. A június 4—6-a kö­zött Nyáregyházán tartózko­dó delegáció a kereskedelem és a szolgáltatás helyzetét ta­nulmányozza. FEHÉRGYARMATON EGYÜTTES ÜLÉST TAR­TOTT csütörtökön a városi tanács végrehajtó bizottsága és a Hazafias Népfront helyi bizottsága. A soron követke­ző tanácsülés elé terjeszten­dő anyagokat tárgyalták meg, egyebek mellett a ta­nács és a népfront helyi bi­zottságának együttműködési megállapodását értékelő be­számolót, s az új együttmű­ködés tervezetét. Az ülés résztvevői előterjesztést hall­gattak meg a város VII. öt­éves tervi szociálpolitikai el­képzeléséiről, s értékelték a múlt évi gazdálkodást. ÜTTÖRÖK SIKERE. Szép sikert értek el a Tiszavasvá- ri Vasvári Pál Általános Is­kola szorgalmatosi tagiskolá­jának lányai. Az Üttörő Gár­da rajainak szakági verse­nyén 52 csapat közül nyer­tek jogot arra, hogy me­gyénket az országos verse­nyen képviseljék Zánkán, augusztus 13—tói 24-ig — ír­ja tudósítónk, Gáli Miklós. KISZ-titkárok találkozója Szabolcs-Szatmár, Borsod és Hajdú megye termelőszö­vetkezeteiben dolgozó KISZ- titkárok regionális találko­zóját rendezik meg június 6- án és hetedikén Mátészalkán. A fiatalok többek között előadásokon és konzultáció­kon vesznek részt. Egyebek mellett foglalkoznak az élel­miszer-gazdaság előtt álló legfontosabb feladatokkal, az ifjúság társadalmunk építé­sében elfoglalt helyével, sze­repével, a KISZ törekvései­vel, a szövetkezetpolitika idő­szerű kérdéseivel, a kedve­zőtlen adottságú térségek felzárkóztatásának lehetősé­geivel. JÚLIUS 2—12 KÖZÖTT Tehetséggondozó tábor Tnzséron Július 2 és 12 között gyerme­keknek tehetséggondozó tábort szervez a tuzséri Tisza-parton a megyei pedagógiai* intézet és a tuzséri művelődési otthon. A tá­borba elsősorban alkotó gondol­kodású, valamilyen művészeti ágban tehetségesnek mutatkozó Autóbusz Nyíregyházáról Kassára A Szabolcs Volán Vállalat jú­nius 6-tól augusztus utolsó szombatjáig minden szombaton menetrend szerint autóbuszokat közlekedtet Nyíregyházáról Kassára. A járat reggel 6 óra­kor a nyíregyházi Petőfi téri autóbuszállomásról indul, mely­re Rakamazon és Abaújszántón is fel lehet szállni. A buszok NÉVADÓ ZÁHONYBAN. Tizenhét gyermek névadó- ünnepségét tartják meg júni­us 6-án, szombaton Záhony­ban. A gépesített rakodási főnökség a gyermekeknek és a szüleiknek ajándékkal ked­veskedik. A záhonyi általá­nos iskola tanulói műsort adnak. A névadót a MÁV záhonyi üzemi KlSZ-bizott- sága szervezi. A NagykáUói .Krúdy Gyula Könyvtár értesíti kedves olvasóit, hogy festés, tatarozás miatt a könyvtár zárva tart 1987. jún. 3- tói Június 30-ig. Szíves megér­tésüket köszönjük. A könyvtár dolgozói. (58558) HÍREK felső tagozatos gyerexeket vár­náik. A résztvevők festő, grafi­kus, textiles, keramikus és hely­történet-kutató műhelyben tevé­kenykedhetnek. A jelentkezők adatait, valamint 2 darab mun­káját (rajz, festmény stb.) júni­us 15-ig a tuzséri művelődési otthon címére kell eljuttatni. Ma még megtekinthető Nyíregyházán az a kiállítás, me­lyen óvodai szemléltetőeszközöket, különböző díszítőeleme­ket és használati tárgyakat mutatnak be a pedagógiai in­tézetben (Búza utca 5. szám) a Váci Mihály Megyei és Vá­rosi Művelődési Központ rendezésében. Képünk: a kiállí­tás egy részletét mutatja be. (jl) Kassáról 15 órakor Indulnak vissza Nyíregyházára. A Volán negyvenfős csoportok részére külön autóbuszt Indít. A közle­kedési vállalat illetékesei java­solják az utasoknak, hogy a je­gyeket vagy a Volán Tanácsköz­társaság téri irodájában, vagya Petőfi téri autóbuszállomáson elővételben vásárolják meg. IFIANYA. Videofilm-ve­títés lesz június 5-én, pénte­ken 15 és 17 óra között Nyír­egyházán, az Ifitanyán. Utá­na Sándor Edit és Kiss Pé­ter Ernő Est(e) a tanyán cí­mű bűnügyi történetet adja elő. NYELVTANFOLYAM. In­tenzív angol nyelvtanfolya­mot indít kezdőknek és ha­ladóknak a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat nyír­egyházi szervezete, a megye- székhelyen, a Tudomány és Technika Házában. Jelent­kezés: június 10-ig. * A könyvtár a közműve­lődés és a tudományos mun­ka szolgálatában címmel szakmai tanácskozást rendez­tek június 4-én, csütörtökön Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. ELŐADÁS AZ ADÓRE­FORMRÓL. A kisvállalkozá­sokra vonatkozó adóreform­ról előadást és konzultációt szervezett a Magyar Kereske­delmi Kamara Észak-alföldi Bizottsága kisvállalkozói munkacsoportja június 5-én, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel Debrecenben, az MTESZ előadótermében. TÜ, HA! A múlt hét végéit sok ezer kisdiáknak szerzett örömet a gyermeknap tiszte­letére megtartott kisdobos­avató ünnepség. A szülőknek viszont ürömöt hozott a ké­pen is látható, tühegyes, öt centiméter szárú jelvény, ami a kisiskolások mellkasára feltüzve súlyos baleset forrá­sa is lehetne, mert akár el­görbítve, akár meghajtva ve­szélyes. (!) Vagy lehet, hogy a jelvény önvédelmi fegy­verként is szerepel a kisdo­bosok kelléktárában? (csá­szár) SZAVICSAV Nyíregyházi Üzem­mérnöksége értesíti nyírteleki fogyasztóit, hogy 1987. június 6- án 8,00 órától 18,00 óráig hálózat­karbantartási munkák miatt a községben nyomáscsökkenésre, helyenként vízhiányra kell szá­mítani. Kérjük fogyasztóink szí­ves megértését. (1303) TITÁSZ Vállalat Tiszalöki Ki- rendeltsége értesíti a tiszalöki víkendtelepen lévő fogyasztóit, hogy az e hónapban esedékes áramdíj-befizetéseket június 6, 7, 13, 14-én lehet kiegyenlíteni. A pénzbeszedő tartózkodási helye a fenti napokon a Horgász-tanyán 8—11 óráig. (55017) Pályázati felhívás embléma készítésére A KISZ Központi Bizottsága agitációs és propagandaosztálya pályázatot hirdet egyének és al­kotó kollektívák részére, a Ma­gyar Ifjúság Országos Tanácsá­nak célkitűzését, tevékenységét megjelenítő emblématerv készí­tésére. A pályázatra benyújtott emblé­matervek fejezzék ki, hogy a Magyar Ifjúság Országos Taná­csa az egész magyar ifjúságot képviseli, ifjúsági egyesületeket, társadalmi szervezeteket tömö­rít. Érzékeltesse az ifjúság bé­kevágyát, a MIOT nemzetközi ifjúsági együttműködésre való törekvését. Az elkészített emb­léma legyen a MIOT méltó szim­bóluma. A pályaműveket 1987. július 10- ig kell eljuttatni a KISZ Köz­ponti Bizottsága agitációs és pro­pagandaosztályára. Cím: 1388 Bu­dapest, Kun Béla rkp. 37—38. Egy pályázótól minimum 2, maximum 4 (kiviteli terv szintű) pályamunkát fogadnak el A 5-ös méretben. Az értékelésnél figye­lembe veszik a megjelenített szimbólumok újszerűségét. A pályamüveket jeligével ké­rik beküldeni, mellékelve le­zárt borítékban az alkotó nevét, címét. telefonszámát. Díjazás: első díj: 4000. második díj 2500, harmadik díj 1500 forint. A díjak, odaítélése szakmai zsűri javaslata alapján történik. Az eredményről a díjazottakat augusztus 15-ig értesítik. A leg­jobban sikerült alkotásokat ka­marakiállításon mutatják be. Halálbüntetés kettős gyilkosságért Húszéves a kisvárdai strand. Gyógyvizét egy-egy meleg nyá­ri vasárnap ezrek keresik fel. (Most erre még várnunk kell!) Csütörtökön — egész napos tárgyalás után — jogerőre emel­te a Legfelsőbb Bíróság azt a halálbüntetést, amelyet az első fokon eljárt Gyor-Sopron Me­gyei Bíróság szabott ki Rumi Béla 39 éves péri lakosra — két em'ber megölésének bűntette miatt. A bűncselekmény végre­hajtását a legmagasabb bírói fó­rum aljas indokból elkövetettnek is minősítette, azon felül, hogy az első fokú bíróság különös kegyetlenséget állapított meg. A bűnügy bebizonyosodott vádirata szerint Rumi Béla 1979 óta ismerte a Pér községben élt Kovács Józsefnét, aki — férjével és két kiskorú leányával — az Ifjúság lakótelepen élt békés, ki­egyensúlyozott családi körül­mények között. A vádlottként fe­lelősségre vont — mértéktelenül italozó, kötekedő, goromba em­berként ismert — Ruminak meg­tetszett Kovács Józsefné. ö azonban minden közeledést el­utasított. Ez a magatartása bosz- szút táplált a ..hódolóban” a Ko­vács családdal szemben, s több ízben kijelentette: megöli az asz- szonyt. A vádlott 1985. november 8-án az esti órákban magához vett egy nagyméretű konyhakést. Ko­vácsék házához ment. A férfit egyetlen késszúrással megölte, majd az asszonyt harminckét- szer megdöfte a késével. Az öl­döklés után elmenekült. Az ál­dozatok holttestét másnap reg­gel találták meg a szomszédok. Kihordja lánya hármas ikreit A sajtó beszámolt arról, hogy egy 48 éves dél-af­rikai nő kihordja 25 éves lánya hármas ikreit — írja a Neue Zürcher Zeitung. A Johannesburg­hoz közel fekvő Tseneenben élő Pat Anthony 6 hónap múlva világra hozza saját unokáit. Lánya — Karen — anyaméhét három évvel ezelőtt, egy szülés után el kellett távolítani, ezért nem lehet több gyermeke — írja a lap. Karen anyja, miután többször visszauta­sította barátnői javaslatait, hogy vállalja el a béranya szerepét, rászánta magát: kora ellenére beleegyezik, hogy beültessék méhébe leánya mesterségesen megter­mékenyített petéit, és kihordja sai: unokáit. Hétrégi orvosi ügyeletek BETEGELLÁTÁS: Nyíregyhá­zán munkanapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a me­gyei rendelőintézetben — Bocs­kai utca 73.. teleíon: 11-000, és 12-222 — tartanak ügyeletet. Az éjszakai ügyelet munkanapo­kon csak a nyíregyházi, nyír­szőlőst, orosi és nagycserkesz! betegeket fogadja, mert a vá­roskörnyéki többi községben a helyi körzeti orvosok tartanak készenléti ügyeletet. Hétvégén, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig van állandó orvosi szolgálat a központi ügyeletén. Ott látjaK el ez ldó alatt a Nagycserkesz­ről, Nyírtelekről, Kótajból, Sé- nyőről, Nyirturáról, Kálmánhá- záról és Nylrpazonyból érkező gyermek és felnőtt betegeket is. AZ INJEKCIÓKAT felnőttek­nek és gyermekeknek a Vay A. körút 3. szám — közismert ne­vén piros ház —, a Jósaváros- ban, a Korányi köz 2. sz. alatti orvosi rendelőben adják be szombaton és vasárnap reggel 8 órától 12 óráig. FOGÁSZÁT: Ezen a héten szombaton és vasárnap a Bocs­kai u. 73. sz. földszint 407-es rendelőjében van ügyelet, ahol csak sürgős esetekben fogad­ják a betegeket reggel' 8 órá­tól 14 óráig. Állatorvosi ügyelet : Ezen a hét végén szombaton reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig az I-es körzetben (Nyír­egyháza-Nyírszőlős, Kálmánhá- za, Butyka, Vadas) dr. Gublcz Pál, Nyíregyháza, Puskin u. 22.. telefon: 13-382, a H-es kör­zetben (Nyíregyháza-Oros, Nyírpazony, Napkor) dr. Nagy István, Nyíregyháza, Bercsé­nyi u. 3., telefon: 18-097 — tart ügyeletet. Lahco fürdőruhák Yácról Három évre szóló kooperá­ciós megállapodást írtak alá csütörtökön a Váci Kötött­árugyár, a Tricotex Külke­reskedelmi Vállalat ^s a svájci Lahco cég vezetői. A szerződés értelmében a ne­ves svájci cég átadja leg­újabb fürdőruhamodelljeit, korszerű gyártási eljárásait a váci gyárnak, s az itt elő­állított cikkekből évi 2 millió svájci frank értékben visz- szavásárol. A divatos fürdő­ruhák másik része a hazai . piacra kerül. JÉniis 5., péntek KRÓNIKA FATIME NAPJA A Nap kél 4 óra 49 perc­kor — nyugszik 20 óra 36 perckor. A Hold kél 13 óra 05 perc­kor — nyugszik I óra 36 perckor. Tizenöt éve ezen a napon nyílt meg Stockholmban — 112 ország részvételével — az ENSZ első környezetvé­delmi konferenciájá, Ember és bioszféra címmel. Az emberi környezettel foglal­kozó ENSZ-konferencia ha­tározatában június 5-ét nemzetközi környezetvédel­mi nappá nyilvánította. A magyar kormány Or­szágos Környezet- és Ter­mészetvédelmi Tanács né­ven külön kormánybizott­ságot létesített, amely kör­nyezet- és természetvédel­mi ügyekben a Miniszterta­nács koordináló, vélemé­nyező és ellenőrző szerve. A tanács elnökét a kor­mány nevezi ki, tagjait pe­dig — a Minisztertanács ál­tal meghatározott körben — az illetékes miniszterek, illetve országos hatáskörű szervek, valamint társadal­mi szervezetek vezetői az OKTT elnökével egyetértés­ben jelölik ki. Varható időjárás ma estig: északnyugat felől lassan csökken a felhőzet, de újabb zápor várható. A megélénkülő nyugati szél a Dunántúlon északnyuga­tira fordul és megerősödik. Zivatar idején viharos szél­lökés valószínű. A hőmér­séklet csúcsértéke 16—21 fok között lesz. GYALOGOST ÜTÖTT el egy Trabant június 4-én, csü­törtökön Nyíregyházán, az Új és a Rákóczi utca talál­kozásánál. A gyalogost a mentők könnyű sérüléssel szállították kórházba. Megér egy mosolyt — Sok fejecskét kell in­notok, és akkor szép lesz az arcocskátok. — Téved a tanító név.:, a mi macskánk minden­nap tejet iszik és mégis fekete! Olvasószolt I í o Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-2 77 A délutáni és esti hírügyeletes: CSELÉNYI GYÜjIGY Esti ügyelet: 15-12­M Kelet agyarország KÉPEK

Next

/
Thumbnails
Contents