Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-27 / 150. szám
Á piculás bank búcsúja Történetek egy házról A Felszabadulás útj ának 5. sz. házát elbontották. Ezt az épületet a régi nyíregyháziak „piculás bank” néven ismerik. Mint minden régi, belvárosi háznak, ennek is eléggé szerte ágazó története van: minden bizonnyal még gazdagabb is, mint amennyit az alábbiakban összefoglalhatok. Magát a házat a múlt század hatvanas éveiben építették: Pavlovics Imre volt a tulajdonos, aki 1860-ban alapította „belpiac-környéki” divatüzletét. Az elsők között a városban, olyan szép kirakattal, hogy „fővárosi” jellegűnek mondották a régiek és a homlokzat fele mögött jlevő üzletet egyenesen áruházként emlegették. Minden- »esetre nevezetes cég lehetett, mert amikor a tulajdonos 1903-ban, 74 éves korában meghalt, még hosszú éveken át úgy hirdetik magukat a kereskedők, hogy ők a piac mellett, — azaz a Kossuth tér szomszédságában —, a Pavlovics-féle házban szélkelnek. Érdemes az ifjabb generációt is szemügyre venni Pav- lovicséknál. A nagyobbik fiú, Sándor, költőként mutatkozott be. 1900-ban verses kötetet jelentetett meg a fővárosi Légrádi testvérek kiadásában. Érdekesnek mondható az a szinte lebeszélő költői nyilatkozat, amelyet előfizetési felhívásként fogalmazott meg a szerző a Nyírvidék 1900. dec. 2-i számában: „akiknek idegeit ez a mi modern, lázas életünk teljesen kimerítette, akik csak a perverzitásban találják meg gyönyörűségüket, azok igénytelen verseimben nem fogják kielégítve látni irodalmi étvágyukat. Azok kaviárt akartak, — és virágot ízleltek meg”. A kötet megjelenése után hajdani újságunk hivatkozik a Budapesti Napló, a Magyar- ország c. fővárosi lapok elismerő kritikáira, de itthon inkább csak versmutatványokat közölnek, lelkendező ismertetést azonban nem. (Rege a tükörről és egyéb versek a kötet címe, ára pedig két korona.) Jobb kedvű cikket olvashatunk majd 1902-ben, amikor az itt időző színtársulat bemutatta P. Sándor egyfel- vonásos vígjátékát: Első látogatás címmel. A szeptember 28-i színházi jelentés szerint kissé túlírtnak mondja a recenzens, de azt sem tagadja, hogy „az előadás végeztével szűnni nem akaró taps jutalmazta a szerzőt, kinek háromszor is meg kellett jelennie Havasi Szidi és Csige Ilonka művésznőkkel a világot jelentő deszkákon”. Az előbb említett verses kötet címlapját a költő öccse, P. Károly rajzolta. Ez a fiatalember műépítész, ami A „piculás bank” épülete bontás közben — holnap már nyoma sincs ... (E. E.) mai fogalmak szerint építészmérnököt jelent. Ez azért hangsúlyozandó, mert 1904- ben pályázott a városi mérnöki állásra, de mivel nem általános, ún. kultúrmérnöki oklevéllel rendelkezett, nem is jelölték őt választásra. Dienes Pista bátyánk, a Sza- bolcs-Szatmári Szemle egyik 1972. évi számában emlékeztetett arra, hogy Pavlovics Károly az egyetemen Lech- ner Ödön tanítványa. A mesterre is utaló jegyek valóban felfedezhetők a fiatal mérnök által tervezett, ma is meglevő nyíregyházi házakon. Éppen mostanában tatarozzák a Benczúr tér 5. sz., egykori Ruzsonyi-házat; az előtte levő 4. sz. épület (volt, Hoyos-ház), a Széchenyi utcai 20., és 24. sz. két szép ház is Pavlovics tervezése; kár, hogy a szép, szecessziós díszítések, amelyek egy része pl. Koroknay Gyula könyvében is láthatók a régebbi felvételen, egyre jobban eltűnnek a figyelmetlen tatarozások során. A Pavlovics család legkisebb gyermeke, P. Róza, az évszázad elején Vidor Marcell felesége. így már jobban érthető, hogy az ungvári származású, népszerű budapesti újságíró (1876—1945) miért küldött többször írásokat éppen a nyíregyházi újságoknak; 1913-ban a Bessenyei ódapályázatot, az akkori irodalmi, Bleuer Rózsáról elnevezett költői versenyt is Vidor nyerte. A család nem folytatta az üzletet az alapító atya halála után, 1906-ban a házat is eladták. Az eladdig a Kossuth téren, a templom melletti Stern-féle házban működött Kölcsönös Segély- zőegylet vásárolta meg. Ez a kisbank volt a piculás bank. A népies jelző arra utalt, hogy az 1894 novemberében Fest László és Haas Emil buzgólkodása nyomán létre jött intézet tagjai vállalkoztak hetenként 20 krajcárnak, tehát egészen kis összegnek a befizetésére: az így nyert tőkéből segélyezték tagságukat, alacsony kamattal terhelt gyors kölcsönökkel. Hívták egyébként garasos vagy mezítlábas banknak is: ez már nagyjából a tagság társadalmi állására is utal, de hogy bíztak is a szövetkezésben, azt mutatja a 23 hónapi működés után kiadott jelentés. Eszerint 7500 törzsbetét nyomán 120 ezer forint kihelyezésére kerülhetett ez alatt az idő alatt sor. A bank, később gazdasági hitelszövetkezet címen működött — az államosításokig. A házban másfél évtizeden át, a huszas évek elejéig működött Simkovics Lajos __________________________________> szűcsmester üzlete; később már a mai Vörös Hadsereg u. 7. számú, az evangélikus templom felé is nyíló nagy udvaros telek műhelyeiben dolgoznak, s vállalnak „moly- kártóli” megóvást is, hogy t. i. a bundákat nyáron szakszerűen kezelik. A mesternek 1930-ban bekövetkezett halála után az özvegy és Mátyás nevű fia vezette tovább a jó nevű céget. Itt, a Pavlovics- házban régóta van könyv- és . papírkereskedés: sok iskola található a környéken, kell is az ilyen üzlet. A mi diákkorunkban Reinitz úr volt a tulajdonos, az előzékeny kiszolgáló. Róla nemrég hoszN lí, a tárcaíró a konyhában tartózkodott, és ' m egy regényen törte a fejét. Ha magára maradt, mindig megjelent a regény — halovány, füstarcú kísértet, szemrehányó tekintettel. Tömérdek az akadály, mondta N. N. a kísértetnek, egyszerűen tömérdek. A téma mindenekelőtt. A regények, amelyek megtépázott emlékezetében kavarogtak, párizsi szalonokban játszódtak, ahol a szereplőknek elképesztő mennyiségű véleményük volt az élet dolgairól, s ezeket hosszasan ki is cserélték egymással. Vagy patkányszagú nyomornegyedekben, ahol viszont a szenvedés és a gonoszság gazdagsága nyűgözte le az olvasót. A regényekben, sóhajtott N. N., kikötői kocsmák szerepelnek, cukornád- ültetvények — machete! —, párzó tevék, szuronyrohamok, a trojkák csengőinek csilingelőse, aranyásók, bikaviadal és rododendronbokrok. Hát ez az: például rododendron. Egy szó, és megvan az atmoszféra, az ember beleborzong. N. N. az ablakhoz ment, és kinézett rajta, odalent látott is némi poros növényzetet, néhány nevenincs kórót. Megvannak, amíg megvannak. De ha megvannak, ha nincsenek meg, olyan mindegy.Hívhatják buk- szusnak, orgonának, de még akár loncnak is. A szavak, hiába, gondolta N. N. A szavak és a szagok. És talán még a szél. Valami azért kell hogy legyen valahol, ha nem is ott, ahol gondoljuk. Talán a szavak nyomában az ember... ha különben a szaglása jó ... Keresett egy merőkanalat, aztán olajat löttyintett a serpenyőbe. A tészta sistergelt, szétfolyt, kerek lett és megfogható, holott másodpercekkel azelőtt még folyós massza volt. N. N. aládugta a kést, most derül ki, odaragad vagy nem ragad oda — nem ragadt oda. Az eseménynek valami köze volt a sikerhez. A fia jött be, szimatolva, elégedetten. szabban is írtam az Utcák, terek, emléktáblák II. kötetében. Mellette: Czigler János kosár és fonottbútor kereskedő, | aki régebben a Luther ház helyén kezdte iparát, majd az új bérházban is működött rövid ideig, de a harmincas évektől már itt árulja készítményeit, amelyeket az Ószőlő utcai műhelyben gyártanak. A kedélyes, jókedvű iparos jellegzetes alakja volt a környéknek, boltja ajtajánál rendre megálltak a járókelők; mindenkivel volt valami megbeszélnivalója. 1947-ben még mi is nála vettük azt a négy lábon álló fonott mózeskosarat, amelyik családunk újonnan érkező tagjainak volt első hálóhelye. A kiváló mester több kitüntetést is szerzett keletmagyarországi és országos versenyeken, kiállításokon, s a helyi ipartestület vezetőségében is szerepet játszott. Apósa is kosárfonó volt és a fia, Sándor is 1924-től önállóan dolgozott. És mivel divatos az említett témával kapcsolatban valamilyen legeseményt említeni, hadd tegyem ezt befejezésül én is. A Nyírvidék 1893. november 19-i száma szerint itt, a Pavlovics-ház egyik üzlethelyiségében látható a legelső, a legnagyszerűbb bolhacirkusz. Az igazgató, Aufrichtig G. hirdetése szerint „háromszáz, ruhába öltöztetett bolhaművész” működik közre 23 műsorszámban, két szünettel. Közben „bolhanevelési, idomítási és etetési” tanácsokkal szolgálnak, továbbá a bolha „fogásának” módozatairól is nyújtanak felvilágosításokat. Az újságíró jegyzete szerint „mindenféle nemzetiségű bolhák” a főszereplők, tehát ez a legnagyszerűbb előadás a legnemzetközibb összefogással jöhetett létre, a most lebontásra került ház helyén. Aki nem hiszi, olvassa el lapelődünk említett számát, vagy éppenséggel ugorjon utána ... Margócsy József A magyar historizmus eg’ A soproni Fő tér a Storno-házzal és a Tűztoronnyal Négyéves felújítási munkák után újból megnyitották Sopronban a Storno-házat és a benne elhelyezett Storno-gyűj- teményt. A hajdani magángyűjtemény megalapozója idősebb Storno Ferenc 1845-ben telepedett le Sopronban és a kémér mesterség űzése mellet műgyűjtő hajlamainak, lett egyre elismertebb rátöri munkát is végze' Fia, ifjabb Storno (1851—1938) örökli ap. vészhajlamát és gyűjtc Újra megnyílt — Mikor lehet enni? N. N. kiborította az első palacsintát. — Ne ess neki, mert megéget. A fiú fölkapta, beleharapott, ledobta, megint fölkapta, megint beleharapott. Tele szájjal szólalt meg. — Mama, tudod mi a Lo- rentz-féle transzformáció? —• Valami rémlik — mondta N. N. — Az egymáshoz viszonyítva mozgó rendszerek problémáit a Lorentz-féle transz- formációval lehet megoldani. Elmagyarázzam? Vegyük például a Maxwell-egyenlete- ket... — Ha nem muszáj, ne vegyük — kérte N. N. — Én már a váltóáramnál elakadtam. — Adva van egy mező ... Ejha, ez igen! Az elismerés egy földobott és röptiben megfordult palacsintának szólt. — A mezőt meg pláne ne említsd. A mágneses mezőt, amiben áram indukálódik. Azt ne. — De miért? Hiszen ez pofonegyszerű. Mit nem értesz rajta? — Talán bennem volt a hiba — merengett N. N. — Tudod, én az elektromosságot apró csillagoknak képzeltem. A fiú csodálkozásában megette a második palacsintát is. — Csillagoknak? — Igen, helyes kis csillagoknak, a pozitívokat pirosnak, a negatívokat kéknek. Aztán jött a váltóáram meg az indukció, és n csillagok összekeveredtek. Rohangász- tak ide-oda, mint az őrültek, percenként nem tudom már mekkora sebességei... A fiú elgondolkodott. — Ez meglehetősen nagy marhaság — mondta végül udvariasan. — Tudom — bólogatott N. N. — Nem hagynád békén a palacsintákat? — Meg akarod őket kenni? — Baracklekvárt tennék rájuk meg diót. Ha addig megmaradnak. — Rendben, akkor kivárom. N. N. utánaszólt. — Megnéznél nekem hamar valamit a lexikonban? — Igen, hölgyem, ha olyan sürgős. — Rododendron. Nézd meg, mi az. A fiú nevetett. — Nem kell megnézni, tudom mi az. Egy bokor. Kisvártatva kikiabált. * — Na mit mondtam! Díszcserje, piros virágokkal. Havasi rózsa különben, és magas hegyekben található. Görög szó! Az olaj füstölögni kezdett a serpenyőben. — Görög — csodálkozott N. N. — Hát persze hogy görög ... Hát persze ... Félrehúzta a serpenyőt, megcsóválta a fejét. Aztán beesteledett. A palacsinták mind elfogytak. N. N. leült egy székre, és a konyha- asztalra könyökölt. Jött a füstarcú kísértet, gomolygott belőle a reménytelenség. Kettejük körül zsíros tányérok alattomos aknái lapultak. Fülük melett pedig az imént hallott nóta nyekergett, akár egy fáradhatatlan, ostoba éjjeli lepke: ezenazálapon-veszemákalapom, tram-tam- tam. Sose törődj az aknákkal, mondta N. N. a kísértetnek, de az hátrált, szétoszlott. Ezenazálapon, zümmögti lepke. N. N. elhessentette, visszajött. Ülök a konyhc mosatlan edények között, sérelte meg N. N. a tárgi gos megfogalmazást, és h tálán próbálok arra gond, hogy ... Ezenazalapon szemakalapom, lihegte a ke. Hogy MAJD EGY R GÉL, gondolta N. N. fo(. korgatva, AMIKOR ... Odákintről meghallotta izgalom semmihez sem ha. lítható sustorgását. Fölállt ablakhoz lépet. Látta, I ott áll egy mentőautó, bám kodó öregasszonyok és gy kék gyűrűjében. Nyitott c val várakozott a kapu e álldogált, mint egy nagy, < kedvű ragadozó, aki fejét ráfordítva fényes tejfehér rét nyalogatja. Az élet dís tei, gondolta N. N. megt hülve, miközben belér egy másféle kétségbeesés, asszony szülni indul ép, arca fakó a félelemtől, c szemében ott izzik a büs; ség, fölfektetik, egy csilU villogó-csörömpölő terem kitakarják, ordítani k visszaordítanak rá, nyom az istenit neki, jöjjön ide lega, látja ez az az eset, a kor, főorvos úr, kérem, t fon, mondja nekik, hogy a; nal megyek, nyomjon az i nit, na végre, és gyereksi micsoda misztérium, átér ugye át? N N. egy pillantást vt m a lent ácsorgó gyéréi re, összeszorult a sz és arra gondolt, hogy leszt a kapu elé. Akkor látta, ah egy idős asszonyt hoznak l lé, nem terhes nőt, de i is halottat. Beültették, a f rekek hátráltak, durrant ajtó, a kocsi indult, s szállt fel a nyomában. Magas hegyekben találh motyogta N. N., magas gyekben, s talán oda látsz, tenger. Az éjjeli lepke u érte, szárnyai belekattogta fülébe, tararam-tararam, c ne egye meg, mondta fe hangon N. N., és zajosan sogatni kezdett. ——H|y| HÉTVÉGI MELLÉKLET A sí
