Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-20 / 144. szám

„Gátlásom van Nyíregvual szemben... Karinthy Frigyes 100. születésnapján „Már Pesten kezdődik a baj, utolsó percben értein utol az induló vonatot — freudista felfogás szerint gát­lásom van Nyíregyházával szemben, öntudatlanul nem akarok menni.” — írja Ka­rinthy útinaplójában (Nyír­egyháza, holló, vonatkésés); s bizony balsejtelmei utólag beigazolódtak. No, nem a vá­ros tehetett róla, ahová író- olvasó találkozóra hívták, maga a beszélgetés — bár a messziről érkezőnek nem sok ideje maradt a borotvál­kozásra, átöltözésre — jól sikerült. Meleg szavakkal emlékezik meg Karinthy Frigyes a dobogón őt bemu­tató Baltazár püspök úrról, aki Pilátust „jóakaraté, ide­ges embernek” nevezi, a va­csora közben Nyíregyházá­ról beszélő Péter tanár úrról, s magáról a városról, ame­lyet „szép, tiszta, világos" vá­rosnak ítél, s amely „Jókai regényes világát”, a „Magyar Nábobot” és „duhaj vadásza­tok és büszke tivornyák” em­lékét juttatja eszébe. De a legnagyobb megbecsüléssel a nyíregyházi közönségről szól: ..A dobogón jól érzem ma­gam ... A várakozóan feszült arcok mosolyra ingerelnek... ... mintha inkább én várnék tőlük valamit... Ügy látszik megértettek., anélkül, hogy egy szót szóltam volna .. .fel­villan ... az egyetlen bizo­nyos jel, hogy emberrel van dolgunk ... felvillan a mo­soly ...” „Most már mindegy, miről beszélek ... leüthetem kedvenc billentyűmet: az úgynevezett vox humaná-t.” Még a vacsora utáni sóstói ..taligás" kirándulás is fel­gyújtja az író képzeletét, va­rázslatos. „csupa üveg cso­davilágnak” nevezi a téli sóstói kiserdők, havas utak, zúzos ágak birodalmát: „Itt gnómok és törpék jártak, esy egész nemzedék csupa ihletett mester, lionárdói és cellinii a kristályüveg ötvös­művészetének ..............A fák megannyi felfordított üveg­csillár ... üveglombok és le­velek fantasztikus szövevé­nye csillog dermedten ... Bu- ránóban és Muránóban lát­tam csak valami halványan hasonlót...”. Hanem a visz- szaút, haza Budapestre! Mintha valóban beteljese­dett volna a „freudista gát­lás” figyelmeztetése. Amikor Debrecenben leszáll a peron­ra újságot vásárolni — s közben elbeszélget egy kis­gyerekkel —, visszatérve a gyorsvonatnak már csak hűlt helyét találja. Meleg kabát, kalap, csomagok nélkül tél­víz idején” az Alföld kellős közepén ...” Gyorsan taxiba száll, külön borravalót ígér­ve a sofőrnek, ha Hajdúszo­boszlón elcsípik a gyorsot —, de nemhiába volt az előér­zet: az két perccel érkezésük előtt húz ki az állomásról . . . Személlyel rázkódik aztán hazáig, félnapos késéssel, azt is csak az előre küldözött sürgönyöknek köszönheti, hogy az egyik megállóhelyen behajítják az ablakon a nagylkabátjá't... Pályája szerencsére egyál­talán nem hasonlított a rossz emlékezetű személyvonat zötykölődésére. 1887. június 25-én született Budapesten, s már 1902-ben, 15 éves korá­ban megjelenik a Magyar Képesvilág című lapban a Nászutazás a föld középpont­ja felé című műve; 19 éves korától folyamatosan publi­kál, s 25 esztendősen az így írtok ti (1912) irodalmi kari­katúráival learathatja első országra szóló sikerét. Pedig kezdetben a reál műveltség vonzotta — ez az érdeklődés folyamatosan ott kísért írá­saiban is —, s matematikai, fizikai majd orvosi tanulmá­nyait abbahagyva szegődik az irodalom s az újságírás — Újság, Budapesti Napló, Pes­ti Napló, Nyugat — szolgála­tába, s válik élete szinte megszállott, szakadatlan al­kotási folyamattá. Irt humoros — de felnőt­teknek szóló — gyermekiro­dalmat (Tanár úr kérem), re­gényt, fantasztikus regényt (Utazás Faremidóba, Capil- lária), színműveket (Vérme­ző, Hőköm színház) verseket Nem mondhatom el senki­nek, Pitypang stb.), karcola­tokat, naplót, novellákat; re­gényben koponyaműtétje történetét (Utazás a kopo­nyám körül, 1937), sőt fordí­tásra is jut ideje: pl. Milne Micimackóját ő ülteti át re­mek nyelvi ötletekkel ma­gyarra. Radikális polgári huma­nista világképének a humo­ros, groteszk, fantasztikus és lélektani megközelítések mellett sarkalatos eleme a — szinte a felvilágosodás korát idéző, egyszerre gyermeki és bátran utópisztikus — hite a tudományban, a töretlen em­beri haladásban, így a világ­gal szemben az örök kérde­zés, kételkedés: „az igen és nem határozatlan habozás volna a határozott és egye­dül biztos kételkedés mel­lett." — írja. Ám kételkedés nélkül, egyértelmű határo­zottsággal lépett’ föl jelené­nek minden embert veszé­lyeztető tényezője ellen (vi­lágháború, fajelmélet, fasiz­mus) . A köztudatban még ma is az így írtok ti szerzőjeként él a legerősebben. Karinthy Frigyes tartott ettől, s a könyv második kiadásának előszavában keserűen figyel­mezteti olvasóit: ez csak az egyik arca! Egy — az emberiét legmé­lyebb dimenzióit fölvillantó — írásának részletével idéz­zük hát most, ha csak kép­zeletben is, újra író-olvasó találkozóra. Hiszen a kelle­metlen emlékeket 1938 au­gusztusában bekövetkezett halálával végképp elmosta az idő, s a Nyugat-nemzedék nagy íróját ma már — meg­lehet — talán megvárná a gyorsvonat is ... Jánosi Zoltán Karinthy Frigyes A Dárda ­(részlet) Néhány percig tartott ez. Mozdulatlanul állott: szája kinyílt, kezében mereven tar­totta maga előtt a bükkfaágat. És lehetet-, len, buta állatszemei egyszerre nőni kezd­tek, amint mereven rámeresztette őket; va­lami különös, borzasztó kifejezés jelent meg bennök: vad rémület, várakozás, irtózatos, gyötrelmes küszködés. Fekete hajpamatai vadul belelógtak homlokába, pofacsontjai kidagadtak. Nézte, nézte: bődülten, révete- gen, megbabonázva a leháncsolt bükkfa pálcát. Aztán egyszerre közelebb kapta a szeméhez; állkapcsai reszkető táncot jártak; a fejéből eltűnt az a rettentő gyötrelem. És megszületett az első Gondolat. Ádám hirtelen lehajolt és a bükkfa pál­ca végét őrült gyorsasággal kezdte hozzá­dörzsölni egy csillogó kvarcdarabhoz. A pál­cavég keskenyült, hegyes lett. Akkor felkap­ta, és vad ugrásokban sietett föl az erdei úton. Szemei vörösek voltak és világítottak a növekvő homályban. A Csőrszájú még ott ült a barlang szájá­ban. Lehajtotta fejét és szunyókálni látszott. A barlang belseje sötét volt már: egyetlen vérszínű sugár zuhogott csak beléje a ma­gasból. Mikor Ádám megkapta kezével a nyílás kőfokát, a Csőrszájú felütötte a fejét és rá­bámult. Egy pillanatig tartott az egész: d Csőrszájú hosszú, szonórus mozgással emel­kedett föl, és még kinyújthatta lábait... Ádám egészen egyenesen állott: fekete, so­vány karjai hosszan kinyúltak, amint ma­gasra, magasra emelte a bükkfa dárdát. Kétszer, háromszor döfött. A dárda szi­szegve, puhán szaladt bele a fekete tömeg­be, azután megingott és állva maradt ben­ne. A Csőrszájú egész hosszában kiegyene­sedett, tántorgott, és súlyos puffanással bu­kott előre. Néhány percig hörgött még: lük­tető, vonagló mozdulatokban lökte ki ma­gából a sűrű, fekete vért. Egy fél órával azután felkelt a hold. A vidék egyszerre ezüstös és álomszerű lett és végtelenül elhagyott. A nyugati égen tündökölve jelent meg a Vénusz és magá­nosán, álmatagon reszketett az éj pusztasá­gában. És akkor Ádám felnézett a holdra. A Csőrszájú kihűlt teteme előtt térdelt, és Éva reszketve, fázva simult az ő testéhez. Most egyedül ők voltak élők a vidéken, e barlang oltalmában, melyet vérrel vívtak ki maguk­nak. Ádám ott szorongatta kezében a bükkfa dárdát és most mindketten lenéztek a völgy­be. Völgy és erdő hideg, gonosz rejtelmektől népesült: borzalmakat rejtett magában az Éj is, mely süketen, fenyegetőleg borult le fölébük. Völgyből és Éjből néma, fenyegető ujjak meredtek elő vad gyűlölettel; fojtott, veszett haraggal vette őket körül az egész felbőszült természet, melyet harcba riasz­tottak egy bükkfa dárdával kezökben. És fenyegető, vészjósló némasággal hevert Ádám lábainál a legyőzött állat kihűlt te­teme, feketén, mozdulatlanul. Éjfélben ki­tört a vihar: tüzes lábak rugdosták a hegy­lánc égbe meredő ormait. Zokogott és ja- jongott a megkorbácsolt vidék: hörgések és ordítások szakadoztak ki a földnek mélysé­geiből. Jaj neked, Völgy! Jaj neked, Erdő! Nyu­galmas éj, nyugodalmas éj, jaj nekünk! Szemek figyelnek mireánk a barlangok mélységeiből, mohó, irigy Szemek. A rom­boló isten jár az erdőn és bükkfa pálcával döntögeti le a fák koronáját. Az utolsó villám fényében még ott állott Ádám a barlang szájában. Dárdájával ke­zében mereven belebámult az Éjbe, mely ki­átkozta és megtagadta őt. És lön este és reggel: a hatodik nap. Régiségek az isk Helytörténeti kiállítás Nyírbogáton Szenes vasalók, vasból önt vasból az első világháború A Nyírbogáti Általános Iskola helytörténeti szak­körének szorgos gyűjtő­munkájával régmúlt idők használati tárgyai kerültek bemutatásra az iskola aulájában. Az üvegezett vitrinekben elhelyezett Fából készített rokka. A vitrinekben kiállított tár­gyak. tárgyakat állandó kiállítá­son mutatják be az érdek­lődőknek. Képeink a gyűj­temény tárgyaiból adnak ízelítőt, (császár) Vajköpülők S zinte sütött a fal. Mé­ternyire állva tőle Bo- dó azzal foglalatosko­dott, hogy hol az utca felé bá­mult, hol pedig lassan mozdul­va, mint valami -élő radarer­nyőt, a fal felé-fordította az arcát. Ilyenkor megcsapta bő­rét a szikrázó betonból áradó délutáni hőség. Be kéne ülni valahová egy iörre, töpren­gett, aztán lassan az egy sa­rokkal távolabbi presszó felé indult. Amilyen .lustám lépte az el­sőket, olyan szaporán érkezett a presszó hűsnek ígérkező sö­tétlő ajtaja elé. Letottyant egy székre a pult közelében és nagyot ny-elt a szomszéd asztalon habzó sör láttán. Hir­telen minden más gondolatát elsöpörte a -kínzó szomjúság. „Jó -melle van!” — -fürkészte az első, -hirtelen lenyelt pohár után a pincérnőt. Hány éves lehet? Nemigen van még har­minc, sacoolgatott. Olyan ve­lem egyidős lehet... huszon­öt. De az ils lehet, hogy annyi sincs. Fárasztó szakma ez ... Hirtelen az ajtó felé fordult. A belépő lány ismerősnek tűnt. Olyan csönd volt, hogy fülsértőnek hatott a kihúzott szék csikord.ulása, amikor le­telepedett. Kólát kért és az aj­tót figyelte — láthatóan várt valakit. — Szevasz, Jocó! — élénkült föl a fiú sietősen belépő -ba­rátja -láttán. De az cs;ak kurtán odák-ösz-önt és -a lány asztalá­hoz lépett. Csókkal üdvözölték egymást, Bodó irigykedve vet­te jobban sz-emügyre a lány fehér pólóinge rajzolta ido­mokat. A fene ezt a Jocót, mindig ilyen jó nőé vannak ... Egy perc -múlva a szomszéd asztalnál hirtelen fölállt a lány. Jocó. csak megemelkedett a széken, ahogy a meglehető­sen dühösnek tűnő szemek búcsúzóul rávillantak. A hul­lámzó keblek már rég eltűntek a kinti fényözönben, amikor a szemmel láthatóan fa-képnél hagyott barátja feléj-e fordult. — Szia, Bodókám! Átülhetek hozzád ? — Persze, gyere csak. Mi az, te semmit nem iszol? — Nem is volt időm még rendelni. A nagysága meg el­húzta -a csíkot. — M<i van vele? — Á, nem érdekes ... — le­gyintett Jocó, Bodó pedig ta­pintatosan hallgatott. — Hát te, vársz valakit? Talán csak nem randid van? — vigyorgott a fekete képű, v-ékony fiú. „Nincs nekem mostanában olyan szerencsém ...” — akar­ta mondani Bodó, de vala­hogy nem jött a nyelvére. — Tulajdonképpen ... — kezdte, ám Jocó fel-rik-kantott. — Helló, Gazsi! Odanézz, Bo­dókám, itt a csapat! — Szevasztok! — harsogott a presszó egy pillanat múltán a három jövevény hangjától. Székeket húztak az apró asz­tal köré és letelepedtek. — Milyen sör v-an? — nye­rített egyikük, barnára sült arcán verej-tékcsöppek ragyog­tak. — Kérünk egy öllel, irtó szomjas vagyok! Mi van, fi­úk, mit üdültök itt, -amikor a jó nők kint várnak bennete­ket hosszú, tömött sorban .. . öregem — fordult Jocó felé —, -nektek van igazatok! Hü­lyeség megnősülni, amikor ennyi bombanő csak futkos odakint. Ilyen meredekre fe­nyőkéit trikókat még életen ben nem láttam, mint laz ád nyáron... Edit már frás kap, ha végigmegyek v-ele i utcán. Képtelen vagyok me; állni, hogy csak a gyerékkocs nézzem ... Azt a fehér pók csajt, aki innen jött lei ; előbb, nem veled láttam tej n-ap a strandon? A kégli — Debet----legyintett Joc — Kis buta liba. Az a gyanúr hogy férjhez akar menni. I én egyelőre erre nem v-agyc k-apható... — Hallom, beköltöztél. — tette le a poharát a ve szemközt ülő fakószőke ba szú. — A garzonházba, ugye — Igen. Elég az nekem. Ne: kell más, csak egy -jó szél- ágy ... ^ — Erről van szó, embere — hajolt előre -egy fintorral ; eddig hallgató 'harmadik. ■ Mi, szegény nős, családos fé: fiák húzzuk az igát, ez -a k facér fean-i meg -éli világát! 7 nem költözöl még el ott-honre Bodó? Tétovázva meghúzta a vá lát. Jól -tudt-a, hogy szónol kérdés hangzott el, hiszen többiek már jó néhány é\ rajta köszörülték -a nyelvüké ha nőügyekről esett szó - márpedig ez gyakorta mej esett. Érettségi után egy h( KU HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents