Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-13 / 138. szám

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET kább jutalom: elkevered­tünk Kaunas sétálóutcájá­ba. Ne a nyíregyházira, még csak ne is a pesti sé­tálóutcára tessenek gondol­ni. Több száz méteren át tart a megejtő szépségű ut­ca. Két hatalmas fasor, üz­letek, cukrászdák érik egy­mást, szökőkútnál ugrándo­zó gyerekek, teraszon üldö­gélő fiatalok és idősebbek varázsolnak felejthetetlen hangulatot. Az utca végén pedig gyönyörű, hófehér székesegyház vonzza a te­kintetet. És most térjünk vissza kicsit a magyar-litván kap­csolatokra! A Szovjet—Ma­gyar Baráti Társaság egye­temi csoportja példáuL Vil­niusban a magyar nyelv megismerését is célul tűzte ki: s. hogy mennyire sike­resen. arra jó példa, már akad diák, aki maga is ta­nítja nehéz nyelvünket. Szintén a litván főváros meglepetése volt számunk­ra az írásunk elején már említett fémipari iskola Barátság Klubjának ren­dezvénye. Népviseletbe öl­tözött lányok tűzték gallé­runkra jelvényüket, miköz­ben társuk harmónikaszó- val üdvözölt bennünket. A fehér asztal melletti beszél-- getés során pedig kiderült, hogy a szakmunkásképzőbe összesen nyolc nemzet-nem­zetiség gyermekei járnák. A nyolcadikat ugyan mind­össze egy fiú képviseli, de ő magyar, s az „apanyel­vén” szólt hozzánk. — Kérdezzen, mert nehéz magyarul! — így kezdődött beszélgetésünk Illés Gábor­ral. Nem csoda, hogy aka­dozna formálja a mondato­kat, hiszen'otthon nem sok alkalma van gyakorolni a nyelvet. Édesapja magyar, édesanyja pedig lengyel (ő. pedig tiszta litván — tesz- szük hozzá nevetve). Gye­rekkorában a nyári hóna­pokban viszont csak ma­gyarul beszélt Gábor, s még mostanában is néhány hé­tig, amikor a nagyszülők, illetve már csak a rokonok vendége. Ililés papa ugyanis kárpátaljai, a katonaság­nak köszönheti, hogy meg­ismerte Litvániát — és a feleségét. Gábor ezefi a nyáron is készül Bökénybe, nagyon várja már az utazást, s ta­lán mégjobban azt, hogy jövőre ő is bekerüljön" a Miskolcra szakmai gyakor­latra utazó iskolai küldött­ségbe. Kép és szöveg: Mán László, Papp Dénes K önnyű dolguk volt a vilniusi fémipa­ri iskola diákjai­nak, amikor a magyar vendégek fogadásához dí­szítették a termet. Nemcsak azért, mert már nagy gya­korlatuk lehet benne, hi­szen tíz éve látogatják egy­mást testvériskolájukkal, a miskolci 100-as szakmun­kásképzővel. Hanem, mert a litván lobogón is így kö­vetik egymást a színek: pi­ros, fehér és zöld — csak a sávok szélessége nem egy­forma. Még valamit a közös dolgokról: Litvánia logalia nevezetű uralkodóját mi is ismerjük, igaz Jagelló Ulászló néven, a lublini unióban egyesült lengyel— litván államot pedig erdé­lyi fejedelmünk, Báthori István kormányozta. A máról. A Hazafias Nép­front és a Mávtours szerve­zésében a tavasszal HNF- aktivisták, művészek, lelké­szek, népművelők vállalkoz­tak a hosszú, nem is túlsá­gosan olcsó utazásra. Vil­nius, Trakai, Rumsiskes, Kaunas nevezetességeivel ismerkedtünk három napig, s aligha akad, aki megbán­ta volna közülünk ezt a bal­tikumi kirándulást. Az egyetem előtti térre vezet útunk. Tanévbúcsúz­tató, vidám forgatagba ke­rültünk. Gyerekek rajzoltak aszfaltra, fehér lapra, han­golt a rockzenekar, s bá- mészkodás közben nem le­hetett ellenállni a finom fagylaltnak sem. Mire a koncert elkezdődött, bené­pesült a tér. Szolídabban öltözött fiatalok mellett megjelentek a punk fazonú fiúk, lányok is, s lelkesen csápoltak a megjegyezhe­tetlen nevű, de kitűnő rockot játszó együttes zené­va ellenőrizgettük óránkat, mert még teljesen világos volt az ég, mégis tizenegyet mutatott... Éjfél tájban ja­vában jártak a buszok, a parkokban jókedvű kama­szok viháncoltak, az utcák teli sétálókkal. Előző nap pedig újdonsült barátunk, a kitűnő szobrász, Ypolitas Uzkurnys vendégeiként kö­szöntött ránk a hajnal, s még akkor is szívesen ma­radtunk volna tovább. TRAKAI. Turistacsalo­gató kis település a fővá­s a tqrony tetején csikorgó' szélkakason a dátum: 1960. Finnyás szemünket is kár­pótolja azonban a csodála­tos táj. Minden ablak, min­den lőrés a vízre néz. Ször- föznek, vitorláznak, egyik oldalon kajak-kenu. ver­seny zajlik, távolabb az evezősökért szurkolnak han­gosan a nézők. Az elkopta­tott kifejezés: vízi paradi­csom itt új értelmet nyert. RUMSISKES. Kaunas fe­lé utaztunkban félúton meg­állunk a rumsiskesi skan­KAUNAS. Az óváros itt is varázslatos, bár ide egye­lőre kevesebb figyelem és pénz jutott a helyreállítá­sokra. Bámészkodnivaló azonban akad bőven. Azaz inkább csak akadna, mert kevés az időnk, a fő szer­vező. Normantas Paulius minél többet szeretne meg­mutatni nekünk. Az egyik kiállítóteremben például hi­permodern szoborkollek­ció osztja meg társaságun­kat, s kavar vitát. A meg­hökkentő alkotások után hagyományosabb múzeum Litvánia—piros-fehér-zöldben VILNIUS. A főváros parkjai a mi fogalmaink szerint inkább erdők — a legnagyobb zöldterület pél­dául 170 hektáros! A par­kok egyik végén sokemele­tes lakóházak, a másikon hangulatos sikátorok, ódon műemlék épületek. Nem­igen kell hangsúlyoznunk, hogy az utóbbiak tetszettek jobban ... Már csak azért is, mivel itt valóban beszél­hetünk műemlék védelemről; olyan érzésünk volt, mintha a hirtelen megnőtt Kőszeg utcácskáin sétálgatnánk. Külön meglepetés a sok — barokk és gótikus — templom, s az, hogy Litvá­niában egyiket sem talál­tuk zárva. Az ország lako­sainak nagy része római ka­tolikus (bár természetesen a pravoszlávok egyháza is él). A messze földön híres, csodatévő vilniusi Szűz Má­ria ikonszerű képe előtt hétköznap is sokan imád­koznak. (Vendéglátóink le­vetítettek egy filmet is a litván katolikusok életéről. A munkájáért magas ki­tüntetéssel jutalmazott mun­kásasszony szól benne arról, mit jelent számára a hit, egyházi ünnepségeken, több ezres körmeneteken forga­tott az operatőr, s bepil­lanthattunk a papnevelde mindennapjaiba is.) jére. Később különleges ka­raván keltett figyelmet: „fekciklisl- srácok kerekez­tek végig a városon pedál­meghajtású járműveikben ülve-fekve. Az este aztán mindig kü­lön élmény volt. Gyanakod­szobrai. képei következ­nek... S itt megszakad az élménybeszámoló, e sorok írói ugyanis — múzsák, bo­csássatok meg! — inkább a városba indultak sétálni. Árulásunkat azonban nem­hogy büntetés követné, in­Vilniusi hangulat — templomokkal roshoz közel. Jellegzetes fa­házaiban a messzi délről hajdanán ide telepített ka­raj népcsoport utolsó mo­hikánjai élnek — idegenve­zetőnk szerint zárt közös­ségben, még vagy százhú- szan. A legfőbb vonzerő azonban a tóvilág a sok szi­gettel. Egyiken „középkori” vár magaslik. Az idézőjelet nem véletlenül tettük ki, hi­szen kissé illúzióromboló a valóban a középkorból fenn­maradt alapokra vörös tég­lából emelt falak látványa, zenban. Nagy feladat lett volna az egész Litván Et­nográfiai Múzeumot meg­nézni, hiszen óriási terüle­ten egész falvak sorakoz­tak. Akadt olyan jellegű, utcás település, amihez ha­sonlót itthon is megszok­tunk, máshol viszont hatal­mas porták kerítésén belül lakott egy egész kis falu. A dombtetőről pedig — őröl- nivaló híján — méltóság­gal őrizte a skanzent egy nagy, zsindelyes szélmalom. Barangolás Szélmalom őrködik a skanzen felett A kaunasi sétálóutca Trakai, a vízi. paradicsom 1987. június 13.

Next

/
Thumbnails
Contents